Szolnok Megyei Néplap, 1959. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1959-04-19 / 91. szám
1959. április 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Több mint 4 millió forint útépítésre Rendezik a Petőfi utcái — Játszótér épül a Gábor Áron téren — Befelezik az Ady Endre úti építkezéseket Sok panasz hangzott el már Szolnokon az utak állapotára. Legalább annyi kifogás merült, fel a város csatornázásával kapcsolatban is. A városi tanács az idei városfejlesztési terv kidolgozásánál figyelembe vette a kifogásokat és a tervet úgy állította össze, hogy a legfontosabbak megoldásra kerüljenek. így elsősorban jött számításba a Petőfi-. Rákóczi-, Úttörő utcák találkozásánál elhelyezkedő déli forgalmi csomópont, az igen elhanyagolt állapotban lévő Gábor Áron tér rendezése, az odavezető utak burkolása. — Ugyanis a Petőfi út kivételével a város e részén ha volt is út. de nem volt csatornázva, már pedig e nélkül elképzelhetetlen, hogy az útak megfelelőek legyenek. AlácsatornázotU nagyteherbírású utak A Gábor Áron tér. és az odatorkolló utcák rendezését a legkorszerűbb elvek alapján végzik. A Petőfi utca 9 méter széles szegélyek közé, rakott alappal épülő nagyteherbírású utat kap, amelyet úgynevezett „topeka szőnyeggel’’ portalanítanak. Az út szegéb e mellett 1.5—2 méteres zöld sávokat hagynak és a sávok mellett 2 méter szé- lés járdát építenek. A Ka- zinci és Petőfi utcák találkozásánál elhelyezkedő mai üres hájromszögalakú térség helyén virágos park épül. A tér rendezésével egyidőben megoldódik a környékbeli szülők egyik igen fontos problémája is. A mostani gabonapiac helyén körülkerített játszótér épül a gyerekek részére. A piacot pedig pár méterrel odább telepítik és parkírozó helyet is jelölnek ki melléje. A tér északi Vésze <5 méter széles, nagyteherbírású burkolatot kap a rendezés során. Ugyanakkor megoldódik a Sajtó és a Kazinczi utcák bekötése is. A tér keleti oldalán 6 méter széles Úttal kapcsolják be a forgalomba a hajóállomást. Eddig ugyanis kerülővel, vagy csak rossz úton lehetett eljutni az állomásra. Érdemes megjegyezni, hogy a tér rendezésével, az utak építésével egyidőben megoldják a környék vízelvezetési problémáját is abból a körülbelül 2 millió forintból, amit a tér és környékének rendezésére fordítanak. Júniusban már csökken a város belső forgalma A városon átvezető 4-es számú főútvonal állandóan zsúfolt. Naponta százával haladnak át rajta gépkocsik és egyéb járművek. Tavaly ugyan a íögatos járművek és a vontatók közlekedését megszüntették ezen az úton, — azonban még így is nagy volt a forgalom, mert a terelő út nem készült el. Az idén a városi tanács ezt is véglegesen megoldja. Több, mint 800 ezer forintos költséggel befejezik az Ady Endre út burkolását. Itt szegélyközé épített nagyszilárdságú idomkövekből készül az úttest. A tervek szerint ezt már június 15-re átadják a forgalomnak. A Beloiannisz út tehermentesítését és a város úthálózatának javítását célozza a Mészáros Lőrinc és a Madách utcák rendezése is. — Igaz, ezekben az utcákban a lehetőségektől függően csak 5 méter, széles utakat építenek, közel 900 méteres szakaszon. Az építés költségei megközelítik a másfél millió forintot. A két utcában is biztosítanak helyet az utak és a járdák között a megfelelő zöldsávnak. — Ugyanis a cél, hogy a város utcái olyanok legyenk, mint a mostani Malinovszki út. Saját rezsiben olcsóbb A város fejlesztés idei terveinek kidolgozásánál a tanács azt is figyelembe vette: hogyan lehetne olcsóbban és mégis jól elvégezni a rendezést, ügy döntött, hogy lehetőleg minden munkát saját rezsiben, házilag végezzenek. így olcsóbb, mert az anyagszállítás költségein kívül más vállalatoknak csak részmunkákért kell esetleg fizetni. A terveket a városi tanács műszaki csoportjának dolgozói készítették el s ezzel közel 130 ezer forintot takarítottak meg. A kivitelezést is a csoport dolgozói irányítják. így a költségekből többezer forintot tudnak más területre irányítani. Ugyanakkor jobban biztosítani tudják, hogy szeptember közepére — a kitűzött határidőre — befejezik a már felsorolt utcák rendezését, burkolását. Felhívás a megyében élő képzőművészekhez Felhívjuk a megyénkben élő képzőművészeket, hogy a május 30-ra megrendezendő megyei képzőművészeti kiállításon vegyenek részt. A művek beadási határideje május 6, helye: Szolnok, Művésztelep. A kiállításon egy műfajból legfeljebb nyolc darab, több műfajjal való jelentkezés esetén műfajonként öt darab mű küldhető be. Szolnok megyei Képzőművészeti Munka- csoport a SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora ápr. 19. vasárnap du. 3 óra: bástyasétány 17 ápr. 19. vasárnap este 7 óra: BÁSTYASÉTÁNY 77 Hogy könnyebb legyen 4 a háztartási munka Négy évvel ezelőtt kezdődött megyénkben a háztartási gépek kölcsönzése. Parkettkefélő. porszívó könnyítette akkoriban a dolgozó asszonyok munkáját. Az elszállt évek alatt gépkölcsönzésünk nagyot fejlődött — mégsem annyit, amennyi kívánatos, Sőt elérhető lett volna. Megyénk asszonyai közül legkedvezőbb »■ helyzetben a karcagiak vannak. Számukra 1958 utolsó negyedében önálló kölcsönzőboltot nyitott a Karcag és Környéke KISKER Vállalat. Harmincnégy féle különböző gép között válogathat a boltba belépő. Legnagyobb kereslet a mosógép 'iránt-'mutatkozik, de sokan- kölcsönöznek varrógépei, permetezőt, lemezjátszót,’ cjúarz- lámpát, kerékpárt, falfestő- hengért, csecsemőmérleget, babakocsit is. Igen gazdag a kölcsönzésre kerülő edény- ős evőeszköz-készlet is: 150 cikkféleség kínálja magát. Kölcsön — olcsóbb A gépkölcsönzés díjait illetékes szerveink úgy szabták meg, hogy azok könnyen hozzáférhetők legyenek a nagytömegek számára. A kölcsönzés a Szocialista kereskedelem jellegzetesen segítő ágazata; a befolyt díjak majdnem száz százalékát a gépek karbantartására, újak beszerzésére és a kezelés költségeire fordítják. Ennek ismeretében könnyű belátni, hogy a kölesöngép hozzáférhetőbb, olcsóbb, mint a megvásárolt. • Szembeötlő ez — például — a mosógépeknél, melynek ára 1800 forint; félnapi kölcsön- díja "pedig csupán 12 forint. ^'-|VóKVy- is h’v*^ * ■'»ífr v* melynek bolti ára 800—1400 forint; havi köícsöndíja pedig 30 forint. Gyermekkocsit ritkán használnak hat hónapnál tovább; akkor — jobbadán feleáron — értékesítik a szülők. A lakosság érdeklődése, a forgalom emelkedését delyen. Félreértés ne essék: nem azt javasoljuk, hogy mától kezdve a kereskedeem mát*' ‘ se építsen, mint kölcsönző boltot — de igyekezzék abból minél többet létrehozni. Úgy gondoljuk, hc?v a í V-•a.a'n:' mtr^a megszervezése — mely immár igen gazdag hagyomá- nydkkal rendelkezik megyénkben — nem lesz nehéz feladat. Szükségesnek tartjuk, hogy azokon a helyeken, hol a kölcsönzéssel foglalkozó boltok egyes dolgozói húzódoznak a bővítéstől — az arra hívatottak vizsgálják meg a tartózkodás okát. Jószó, jótanács sokat segíthet; különösen, ha a közvetlenül leg- érdekeltebb: a lakosság is hozzájárul,;; ; ; —b. z.— Jól próbáltak a fiatalok Nemrégen fejezték be a középiskolai tanulók a Kilián György próbázúsokat. A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Technikumból mintegy negyvennyolc tanuló jelentkezett a próbák letételére és már a próbakönyv megjelenése után azcyznal hozzáfogtak a felkészüléshez. Fiúk és lányok vegyesen két csoportban végezték el az anyag feldolgozását. Hetenként két alkalommal is összejöttek a sikeres próba érdekében. Majd ezután bizottság e’őtt adtak számot tudásukról, elméleti, vizsgák és járőrverseny formájában. Az igazi próbákra azonban csak később került sor, amvikor a fiatalok azt a feladatot kapták, hogy beteg és elesett embereken kell segíteniök. A próbázók ekkor tizes csoportokban körültekintő és áldozatos munkával ■■ fogtak hozzá a feladat végrehajtásához. Az egyik csoport például egy idős beteg asszonyhoz és rokkant leányához látogatott el, ahol segítettek a házi munkában. Á fiúk felásták a kertet, a lányok pedig kitakarítottak és vizet hordtak. Látogatásukat ezután még ötször megismételték. A másik csoport egy f iatalasszonyt segített, aki a szociális szervek közlése szerint igen szűkös körülmények között élt, Férje italra költötte minden keresetét és az asszony másféléves ikergyermekeivel együtt segélyre szorult. Segítettek neki a házimunkák elvégzésében és az állami segély megérkezéséig ennivalót vittek a gyermekeknek. Látogatásuk komoly eredménnyel is járt. A férj, aki érezte az emberek megvetését, az azóta eltelt időben nagyobb igyekezettel látta el kötelességét. Már nem iszik és fizetését is rendesen haza adja. A fiatalok munkájában megmutatkozott, hogy átélték a próbakönyv anyagát és becsületesen felkészültek. Az iskola tanulói jól .vizsgáztak nemcsak tudásból, hanem eemberségböl is. —b. z.— Megje ént a Magyar Logoitalom Üj képeslappal gazdagodott sajtónk az elmúlt napokban. Megjelent a Magyar Légoltalom, a BM. Légoltalom Országos Parancsnokságának lapja. A lapnak sajátos és fontos feladatai vannak. Harcolnia kell a lefegyverző pacifizmus ellen és aktív béke- harccal kell buzdítania hazáját megvédeni akaró népet, Az aktiv békeharcon belül — többek között — a légoltalmi feladatok maradéktalan ellátására ösztönöz. Biztató kezdet ez az első szám. Nemcsak azért, mert eleget tesz a fentebb vázolt feladatoknak, hanem azért is. mert mindezt magas színvonalon, élvezetes formában teszi. A szakcikkek, a légoltalmi ismeretterjesztés mellett novellák, tárcák, elbeszélések szolgálják a célt béke megvédésének és a légoltalom jelentősége megérte tétének célját. Az „Atomkorszak — légol- talomcímű cikk c,z elemi atomtudomány ismeretébe vezeti be az olvasót, a „159—876” című izgalmas riport az aknakutatók veszélyes, de nagyszerű munkájáról tudósítja az olvasót. Ismerteti néhány kiváló vezető arcképét, akik hazánk légoltalma megszervezésében jó munkát végeznek. Az irodalmi részben Fóti Pál „Zsuzsika” című elbeszélése és a „Megmagyarázom ’a gyereknek” című hangulatos, Ország György-tárca a legfigyelemreméltóbb. Szlovák György grafikusművész illusztrációi képzőművészeti szempontból is figyelemreméltóvá teszik a lapot. Szeretettel üdvözöljük új laptársunkat és fontos feladatának ellátásához jó munkát és sok sikert kívánunk. * A Magyar Légoltalom előfizetési 'íja egy évre 10 forint. Előfizethető a légoltalmi parancsnokságon. Szolnok, Várost Tanács épületében. Működik az ország egyetlen 100 köb. méteres hidroylobusa Jászberényben nemi-ég ad ták át rendeltetésének az o szág egyetlen 100 liöbméteri hidroglóbus rendszerű ví müvét. Az új vízmű látja a város jelentős részét, ah már új vizvezetékrendszi van. A többek között gyermekkórházat, a spor pálya környékét, a csomóke ti új települést, a nagykorúi zat és az 54 lakásos új házat. Jelenleg is 5 es vízvezetéket építenek, ezáltal egyre több lakás kaj csolható a vízhálózatba. Messze ellátszik vastag cső tetején hatalmas vízzel ti gömb A gépházban Horti Béla vízműkezelő ellenőrzi a villany- motorok melegedését és a víz nyomását. Kovács József műszaki vezető' gyakran ellenőrzi a hibroglő- bus függőbe állását, ugyanis ha a hatalmas test nem áll függőlegesen, — egy kötélre rendkívül nagy erő feszül s ez ^szakadhat. Bőr, bőr, bőr A Nyersbőriorgalmi Vállalat szolnoki kirendeltsége az év első három hónapjában 2 millió 350 ezer forint értékű nyersbőrt forgalmazott. A legnagyobb forgalmat sertésbőrből bonyolította le; 7 ezer 500-at továbbított az ipar számára. Juhbőrből 7 ezer, marha és borjúbőrből együttesen ugyanannyi ment át a felvásárlók kezein. Ezekben a számokban a vágóhidaken keresztül beszerzett bőrök is bennfcglaltatnak. Az első negyedben a tervezettnél 40 százalékkal több, összesein 2 ezer 100 pézsmapatkány „hagyta bőrét” a Nyerslbőrforgalmi Vállalat Szolnok megyei felvásárlóinál. így is lehet Mindig bizonyos előítélettel viseltettem a borkóstolókkal, sátorban berendezett ital- mérésekkel szemben. Gyakran az utca melléktermékeit véltem felfedezni egy-egy pohár borban. Arról talán szólni is felesleges, hogy a kiszolgálás is sokban különbözött a négy fal között berendezett vendéglőitől. * Éppen ezért meglepett és mitagadás, örömet okozott, hogy Szolnokon, a Beloiannisz útpn felállított borkóstoló alkalmatosságban a már felsoroltakkal nem találkoztam. A bor amellett, hogy finom, tiszta is és a kiszolgálás gyorsasága, udvariassága Nagy Kálmánná szakmaszeretetét és szorgalmát dicséri. monstráló számok egyaránt igazolják: jó, fejlesztésre váró dolog a gép- és edégé’- kölcsönzés. Megvalósulásához négy tényező szükséges: hozzáértő dolgozó, kölcsönzésre kerülp áru, megfelelő helyiség és a dolgozóknak a kölcsönzés ügyéhez váló jobb viszonya. Az első kettőt — gyakorlatilag — báimely pillanatban tudja biztosítani a kereskedelem. A második kettő meglehetősen összefügg egymással. A boltok •forint-tervét kevéssé befolyásolja a köl- csönforgalom. Teljesítik, nem! teljesítik — prémiumosztás- i nál alig nj’om a latban. —! Ugyanez komolyabb megfő-1 galmazásban: a kölcsönfor-i galomnál csekély a dolgozók; anyagi érdekeltsége. Hozzá-! állásuk megjavítása nem j csekély részben nevelési, po-j litikai kérdés. Másodsorban célszerűnek látszik, hogy az arra hívatottak valamely — az eddiginél jobb — új értékelési rendszert dolgozzanak ki a kölcsönforgalommal foglalkoztatottak munkájának elbírálásánál. Az anyagi érdekeltség jobban kifejezésre jut az olyan boltban, melynek a kölcsönzés kizárólagos feladata, önálló profilú bolt létrehozásához legelsősorban helyiség szükséges — elég sok helyiség. hiszen azt a célt kellene elérnünk, hosv minden nagyobb településen jól felszekosságot. Megvalósítható-e a szükségesnek látszó építkezés? Megvénk legtöbb községében. városában: igen! Kétségtelen. hogv a főútvonalon elhelyezett, korszerű portállal ellátott szaküzletek létrehozása lenne az. ontfmális: — ez azonban komoJv beruhá- ^«í f f*=*•!. Járha.tó út mégis kínálkozik. Tór-<ser.JefTTflí munVa szervezésével ’lehet énftehi: anrag kerül a légtöbb he-