Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-08 / 57. szám

6

SZOLNOK MEG VEI NÉPI A.

1959. március 8.

A tűz márciusa... Szegény Emlékeznek a nagy idők Ady Endre álmodott róla, de tanúi. Móricz Zsigmond, Tóth már nem érte meg. Piroslo Árpád, írók és költők, festők arccal és piros zászlókkal vit- és szobrászok jelentkeztek, te diadalra a munkásosztály hogy nagy tanúként örökít* a proletárforradalom szent sék meg a munkások, paraszügyét. Ujjongó öröm, a rab bilincseit lerázó dolgozó ontok. és az egész törtenelem- formáló nép hősi cselekedeber diadalmas öröme töltötte telt Elíekből az emlékezésekei a munkásszíveket azon a bői kötünk egy csokrot itt nagyszerű márciusi napon. az utódok számára.

4^. ^ ..................

földes Péter:

j7 túlsó partról

(Stromfeld Aurél életregénye)

lult korszak megértéséhez. A Tanácsköztársaság hősi küzdelme a minden oldalról támadó ellenséggel szemben, a diadalmas északi hadjárat elválaszthatatlanul összefonódik Stromfeld nevével. A Lu- dovikán nevelkedett későbbi ezredes nagy utat tett meg, amíg a munkásmozgalomhoz, majd a párthoz eljutott — olyan utat, amelyet kortársai, volt bajtársai közül sokan nem tudtak megérteni. De az értétlene&bön is mély tiszteletet ébresztett Stromfeld egyénisége és tehetsége, a munkásság körében pedig szerették és nagyrabecsülték.

Tóth Árpád:

jYíárcíus

A ritkás ágak zöldjén átveti A messzi nap a sűrű sugarat,

Mint végtelen aranysodronyt, egy égi Vezeték dús hálózatát, s a fák Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák, Ha rajtuk szárnyas, forró hír repül:

A földnek a Tavasz telefonál...

És reszket a liget, mint zsenge szűzlány, Feszül ezer kis lombkeble keményen S a város, ez a bús, tüdőbeteg Gyári munkás is mozdul; karjait,

A vézna gyárkéményeket kinyújtja, Beszippantja a távol illatot És mámoros, piros dalokba kezd.

Oh, gyűlt világ! óh drága március!

Rügyek, szerelmek, forradalmak Évadja, — a villámló ablakokban Celsius-létráját riadvakussza Az izgatott, rab higanyszál: a vén Hűlő világnak újra láza van;

Trilláz a fényben reszkető magas Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény Rigóhang, egy inasszáj szurtos füttye S rekedt autótülök, biciklicsengés,

Sikoltó sin, trappos paták alatt Az utcakő gránit feleselése,

Harang, rikkancsok, anda zongorák Skálája a politúros, homályból S az emberi lélegzés halk zenéje Szédülten szaporázza ritmusát...

Óh, most minden zugát e messzi gömbnek: Tág tengerek zöld inyű habtaréját,

Folyók parallel partját, ifjú erdők Testén az átnyilalló, édes allét A földeken a billió barázdát És minden városok sűrűn rakott Ragyogó ház-sorát valami vad vágy Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan Gigászi fogsort, felvonagló ajkat,

Hogy — vélük a setét föld fclrikoltsa Örök dacát a titkos végtelenbe: Himnuszodat, százszor szent Március!

S konok trónusán megreszket a Végzet! (Nyugat, 1919. ápr. 1.).

MÓRICZ ZsIGMOJSD:

ÜJ FÖLDESURAK

A Nemzeti Tanács elnöke föl pillantott, apró, kék szeme komolyan néztek a feketér rozsdáit, drótkeretű pápaszen megett.

— Itt a kocsi.

A Nemzeti Tanács két tagi felállt az asztal mellől, egyik fe kete szűrben volt, a másik, ki nevető ember, ócsíka munkás kabátban, olyan, mint egy ki posztómedve.

— Nézzék meg barátaim jó azokat a disznókat — mondott; az elnök. — Milyen súlyúak, mi kor lesznek érettek, satöbbi.

A szűrös fekete ember szára; komolysággal int: — Egén.

Az újságíró megilletődve néz te a nyugodt, komoly embere két, akik az asztal körül ültek A pamacsbajuszú elnökre nézett aki húszkrajcáros ócska szemüvegével, tekintéllyel ült a: öregbíró helyén, senki sem gon dolta volna, hogy egy hónappá ezelőtt még „szegényember' volt, akinek ott volt a helye a; ajtó mellett, ha bejött a tanácsterembe. Előbb letörölgette a lábát odakint, aztán a kalapjá kézben tartva ácsorgóit, míg sói nem került rá ... Most éppel olyan öregbíró, mint akárki i vastag, kihizott, s halcsontkere- tü-okulárés nagygazdák közül.

— Tessék, szerkesztő úr - mondja az elnök.

A

z újságíró felállt. Ügy gondolta, ő kért kocsit, hogy megnézze, mi van a föld fészkeiben. Most meglepte, hogy f csak ráadás.

A községháza árkádos bejárati előtt állott a kocsi.

Űri fogat, két gyönyörű fekeú lóval. A halton slrucctollas, lengő szalagos, parádés kocsis, t faketeszűrös ember előrelépett felült a kocsiba a jobboldal ülésre, a kis posztókabátos i bakra penderült; az újságíró i beült.

Mindenki oda ül, ahová tud.

A lovak kirúgnak, elrepitik a hintót. A munkástanács mereven, komolyan ül magának: úgy ül, mint akit a földrengés seír röpít ki többet.

— Sok nagygazda van ebben s faluban — mondja az újságíró aki a régi vüág levetkezhetetler érzéseivel veszi észre a boldog falut, az öblös, tágas nagygazda- házakat, ahol sonkákkal van tele a kamra s teli zsákokkal marhával a hosszú istálló, disznóval a tölgydeszka ól..: fi gazdag, a kényelmes, a testi jóérzés árad fölöttük; jó a szegénység e korszakában látni hogy ez is van azért.

Az ember nem felel. A kocsi sokáig megy a felvágott, havas utcán, altkor egyszerűen igy szól:

— Egén. Van egyníhány jógazda; de nagyon sok minálunk a szegény zsellérember ... Arra be, csak olyan kisházak Vágynak.

Az újságíró ráeszmél az új világrendre: Igen, hisz ő szociológus, azért van itt. . . Fázósan húzódik be a prémes bundába; mit eddig csak elméletben értett, megérzi most a szegénység rettentő érzését, rácsap a szegénység mindent elsöprő igazsága: van egynéhány jógazda — ismétli magában —, de nagyon- nagyon sok a szegény ember .. .

]M ár kezdődnek Itt is, a nagy 1Ti utcán, a főútvonalon, ahová kirakatba terpeszkedik mindenkor a gazdagság, a vagyon, hogy magát fitogtassa, s hogy még azt a pár méternyi kényelmet is ő élvezze: közel lenni a főútvonalhoz ..; Már itt vannak a riggyent-roggyant szegény kalyibák, az apró putrik, mákszem- nyi ablakokkal, amelyek homokkal vannak szigetelve; a félrebillent szalmafedelekkel, amelyeket csak a szél irgalma őriz; sem udvar, sem istálló, se kút, se kert az udvarokban: a szegénysor, amit az átutazó behunyt szemmel néz végig, örülve, ha nem kell róla fölöttébb igen tudomást venni.

Rápillant a szűrös emberre, vajon melyikben lakik e nedves kis putrik közül. Hm, elöljáróság! ember. Kérdeni nem merik, mert amilyen kevély a gazdag az ő gazdagságára, annyira takarja a szegény az ő szegénységének rongyait... Ki tudja, van-e egy kis „zsirozója” otthon, az újmódi, szalmával bélelt csizmájú tanácsos szegény kis feleségének.

A kocsi végre kiért a faluból, elmaradtak a nyomorúságos viskók; mintha levették volna a lélekről a súlyos terhet; kinyílt a tágas nagy mező, a végtelen hőmező. amely az éggel egy fény -s ködben olvadt össze arra köröskörül. Az út mellett egy néhány akácfa áll', kettő-három kirág'.-a dőlt el az árkon, a sárga forgács szinte csillogott a havon.

— Szép*— mond'a az író —, gyönyörű ez a téli kép.

«^nkénytelen pattant ki be- lőle a felkiáltás, mert a szemét elkápráztató a havak tengere. Téli tárlatok s szép tájképek libbentek fel előtte, jól öltözö't dámák, akik egészségesen a piros arccal, korcsolyásan. szellemesen sziporkáznak az emlékeiben ...

Az ember elkapta a szót és erősen nézett szét a nagy meJ zőn:

— Szép. úgy ! — mondta s a hangiában lep’ ' :1°n az öröm — nagyon szép fűtek «zek! Szép iiradalmzkl . . . M«g jók, nagyon jók. fajin jó födek, uram . . . Nem olyan födek ezek, mint- odaki a csorváson, amelyek :i vágynak, ezek jó födek, de e amiket eddig bérbe adott az urait ság a népnek, az mind vadvizes,

meg szikes, csúnya főd ... Mert csak az olyan fődeket atták a a szegény népnek bérbe, amék a- bérlőnek nem kellett... Meg s tudja, a bérlő fizetett egy hold- ért tizennégy koronát, a falusi s ember meg fizetett negyven koronát .., az az igazságtalanság

1 is ■ • j

a Az író sem látta már a táj- képet, nem látta a külső szépséget; a nagy sorsfordulat belső

z megrendítő szépsége csapott rá. Ezt a szépséget azonban még- csak látta: még nem érezte.- Nyugtalan zavarral ült a kocsi . ruganyos párnáján: a finom ko- ; esiban, a remek téli tájban nem- érezte magát olyan gondtalan- s naik és boldogtalannak, mint- annyiszor, ha farsangra ment 1 nagy bundákban, repülő koesi- 1 val, s tudta, hogy tágas udvar- i házban, meleg szobák boldog- népe várja, gondtalanul művelt- emberek melengető derűje, fe- t hér. abroszok, ragyogó porcelá- r nők, ezüst evőeszközök, szarvas- í agancsnyelű kések, nagyszerű i konyha, pácolt vadhúsok, párol- gó puncsok, torták, jő borok, kiiűnő szivarok . .. Rekapitu- lálta a dolgot: akkor Is ott volt a faluban, a falu óriás tömegé. ben a szegény nép, bűzös kis vackokba duggatva, a téli fagy . elől elbújdosva a deres ajtósar- 5 kak mögött, ahol odafagy a durva törülköző a párától cse- , pegő ajtónyíláshoz, a gyerek sápadtan, penészette vékony cson- , tokkal, s céklavörös orral, ap- 1 juk ócska kabátjában, amely a ^ földig ér, kis vézna sápadtak, ha nevetnek, lila ajkak közül I sárga fogak maradnak ki s mély j karikák kétoldalt a lilás sze- s mecskék alatt..;

A petrencék tűntek fel. Eam; távoli hóban apró sárga 1 kis alakokat lehetett látni a sár■ ga foltokban, emberek hozták a ’ hátukon, mint apró hangyák, az i óriási batyukat.

A bakról visszafordult a kis t tanácsos:

• — Hordja a szegénység a szal- t mát — szólt nevetve —, mert í nincs a szegénységnek tüzelője.

A távolban feltűntek a tanya- ' épületek s a szalmakazlak, békés ; árnyképük rezgett a hó felett.

A szalmahordók egymás után 1 ballagtak láthatatlan csapáson a hóban, szépek voltak, amint ott mozogtak, lassan, mint a perc- ’ mutató előre tolulva.

• A kocsi befordult a tanyák , irányában. Tágas szérűk, hosszú,

nagy istállók, hóval rakott fák; fehér angyalok állottak a barna falak körül; az íróban megint ; csak fölvillant sok szép tanyai emléke, s már látta középen az : urasági lakást, bár tudta, hogy, ' ott senki sem várja .. 5 ;

Valóban, a kocsi nem gördült; be az úrilak rácsksrltéses kapu-, ján, csak 6 pillantott be S látta; az üveges verandát, ahol a fiatal; ' úri lányok oly vígan éltek az-! . előtt, hideg volt most s didergett; \ az idegen télben a tornác Hói borította a virágágyás udvart és! senki sem lapátolta el a havat,; ’ a thuják földig rogyva, a ráfa-i gyott havak alatt morózusan lóg-; 1 tak. ;

<~kdább állt meg a kocsi, a; '-^kisebb házak előtt. !

— Hej, kulcsár úr! — kiáltott [

a kocsis. *

Puskás nemzetőr jött elő.!

■ Csöndesen, senki sem vette ész-; re honnan, tiszta melegséggel" Intettek egymásnak aggyistent a!

1 néptanácsosakkal.

— Hol van a kulcsár? !

— A sertésólaknál. ;

Leléptek a szekérből a Nem-1

zell Tanács küldöttei. Nem ci-! helődtefk, mint a hajdani urak:J a farkasbundákból, leléptek a" vékony fekete szűrben, a kis! barna kabátban, s olt álltak a; hóban, mint a többi szegény! ember. ' ;

Aztán egyszerű, ballagó lép-1 tekkel indultak az őlak felé. !

— Hol vannak a bérlők — kér-J

dezte az újságíró s visszanézett" a ház felé. !

— Debrecenben — mondta oda-I

vetve a nemzetőr. .

— Nem jönnek ki sose? ! A nemzetőr elmosolyodott. !

— Nem jönnek. ;

— N-m mernek?' „

A nemzetőr billentett a fejével"

egy picit. !

— Nincsen itt má nekik sem-!

mi keresnivalójuk... Má itt" minden nemzeti vagyon ... !

A két tanácsosnak egy sovány, ■ fekete legény halkan referált. AÍ szűrös néptsrácsos kemény ri-J degséggel szólalt meg: !

— Minek engedtétek? I

— írást mutatott. Debreceni"

engedély vöt, meg rajta vöt a! pecsét a községházáról is . . . Mit; tehet az ember? ■

K dvetlen csöndbe borultak, a; szűrös esek csóválta a fejét. ;

— Kifosztanak — mondta ha-;

tározotlan —, tisztára kipusztí-* tanak. ;

Aztán erősebben így szólt: ;

— IT z a betyár kölyök nagyon !

*'■' merész! . . . Még az úrral ; nincs is baj, de ez a haszonta-« lan írnok, ez k’merés-ked'k.; Minden másnap szekérrel tön ki; Debrecenből, egyszer búzát visz.! másszor mást visz, ruhát, edénvt, J már lassan m'ndent elbordott in-« nen a nemzeti vágyónkul. Most! elhatották a java marhákat.; hogy itt nincs elég takarmány:- azután meg gvünnek, hogy el-1

■ hordják a szénát, hogy Debre-"

i cen.be nincs mit adni nekik ..; e Már a parádés lovakat mind el- vitte, most az ökröket mind eö- i, rébe fogják, a csikókat mind el- t rekviráltatják; itt lesz a tavasz, a akkorára nem lesz semmi .. . a Ügy kiforgatnak ezek minde- I nünkből, hogy mire szántani- kell, nem lesz mivel hozzáfogni... 1 Tizenkétezer hold ez a bérlet;- nincsen benne bemunkálva i nyolcszáz hold; ml lesz Itt jövőre, éhinség lesz ebbül... Ez a- betyár kölyök: hogyan bánik- mivdünk a végin ... úgy kell a

> körmire nézni, mint a zsivány- • nak ...

« Azzal előre ment, csöndes lép- : tekkel, kissé imbolyogva, nem 1 azzal a határozott, kerfiény járással, ahogy a kövér, pirosképű, 1 hatalmas régi földbirtokosok ha- ' ladtak végig a tanyán, csillogó ' arccal, s harsány parancsokkal. ‘ A szűrös tanácsos nyugodtan ment, gond volt a pilláján, de ’ bátran nézett körül, csendes sza- ■ vára kieresztették a hízókat, s a ‘ gömbölyű kocák és . ártányok egymás hegyin-hátán tódultak ki az etetővályúkhoz ... Értő szem- " mel bírálták a tanácsosok, nem- 1 zetőrök, velük a kondások; előjött a vén kulcsár, öreg, csíkos

> sállal a nyakában. Százhúsz ki- " ló. százötven kiló, két hét alatt : beérnek, ki lehet már mérni. .: g Alkonyodik, a juhaklok egészen ködbe borultak, távolról a

i kondás fiú kurjantása hallik: a — Kurra te ... — visító kis- malacokat terel ostorcsattog- tatva.

Egy kútgém nyikorog, vizet húznak az ökröknek. Az új földesurak komolyan, megelégedetten nézdellk a nyüzsgő sertésfal- kát, a trágyadomb vékonyan gőzölög az ólak körül.

— Milyen ember volt a régi gazda? — kérdezte az író.

TZ is nevetés a szemekben, az arcokon és nyugodt emberi érzés, nyíltság, őszinteség, bátorság, megelégedés..

— Az kuruc ember volt, még a hetvenhét esztendős embert is úgy letegezte, mint a taknyos gyereket. És leverte a kalapot a fejiről, ha fagyott is, hogy csikorgó tt..; Hej, tudta szidni a százásteninel az embert!

Az író körülpillantott az egyenlő s egyforma nyílt arcokon: ha Itt volna a régi úr, ■ akkor most annak az arcán volna az emberi örömnek ez a boldog kinyomata s ezek itt mind sötéten, zárt szemel, bumfordi módra, szétszórva álldogálnának jó távol a sűrű ködben, mint harapós ebek, akik láncra vannak verve s morogva szorítják fogukat véres harapásra .: j

■pgyszerre föllóbbant benne ■^valami jó érzés, meglátta a szépet, a legszebbet, amit az élet ad: az emberarcon a boldog lélek ékességét..; Kápráztató volt, mintha csupa mécsesek gyúltak volna ki körülötte, a szépségek apró, karácsonyi boldog lángjai csillogtak, és ő otthon érezte magát.

(Pesti Napló, 1918. dec. 29.)

a

Számos történeti szemályi- i ség életét dolgozták már fel

• regényes formáiban, s ez érté- . kés művek sorát gazdagíije

Földes Péter legújabb köny• ve. Stromfeld Aurél színes 1 vonzó egyénisége, érdekes,

változatos életútja felmentette az írót attól, hogy regénye megírásánál fantáziájára támaszkodjék, arra kellett csak ; törekednie, hogy az igazsághoz híven ábrázolja hősét.

Stromfeld életének legtevékenyebb -döszaka az első világháború és a Tanácsköztársaság Idejére esik. A nagy hadvezér életének megismerése közelebb visz e bery jtMŰTEReMÍ^IOQ^IÁS

S

imon Ferenc fiatal szolnoki szobrászművészt jmár nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Műveit, amelyek ott szerepeltek a megyei és az országos képzőművészeti kiállítások termei- ben, sokan ismerik nemcsak vidéken és a fővárosban, hanem hazánk határain túl is.

! Amikor beléptünk a műterembe, hatalmas forgóállványon nagyméretű,- több mint két méter nagyságú, fekvő szobrot pillantottunk meg. A művész nem régen fejezte be. Most csupán az öntéssel járó utómunkálatokat végzi rajta.

— Ezt a munkát az újpesti lakótelepre készítettem — fogad a művész bennünket, majd hozzáteszi: — Az új lakótömb egyik füves, tágas terén állítják fel.

Közelebbről is megnézzük a szobrot. Egy fekvő ifjút ábrázol, aki egyik kezén madarat tart és azt nézi. A művész egyszerű formai eszközökkel fejezte ki a szobor mondanivalóját. És hogy a mű a környezethez illeszkedjen, körnézetre komponálta. A kompozíció, amelynek ■szerkezetét a szobrász tisztán engedte érvényrejutni, valóban minden nézetből egészet ad. Ezt a munkát a Képzőművészeti Alap mellett működő Bíráló Bizottság elismeréssel vette át a szobrásztól.

Miután körbenézzük a szobrot, a művészhez fordulunk:

— Milyen munkán dolgozik mostanában?

— Emlékérmet készítek a szolnoki Damjanich-múzeum részére, Pettenkofen halálának 70. évfordulója alkalmából. Ezenkívül a Kasza- Eenő című szobortervemen dolgozom, amelyet a néhány [lónap múlva Szolnokon

megrendezendő Megyei Képzőművészeti Kiállításon szeretnék bemutatni.

— Ügy hallottuk, hogy egyik művét Szolnokon állítják fel a közeljövőben.

— Egyik korábbi munkámat, Szamuely Tibor mellszobrát március 21-én, a Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából állítják fel a helyi Gépipari Technikum épülete előtt. Ez lesz' az első művem, amelyet itt, Szolnokon avatnak fel.

— Mily'en kiállításokon vett részt az utóbbi időben?

A

z elmúlt év folyamán résztvettem a Megyei Tanács KISZ szervezete felkérésére, általuk rendezett képzőművészeti kiállításon, a Megyei Tanács klubhelyiségében. Majd öt munkámmal szerepeltem a Tiszántúli Képzőművészek II. Vándor- kiállításán. Ugyancsak az elmúlt évben két munkámmal, egy plakettpárral résztvettem az 1958-as Antwerpenben megrendezett Magyar Képzőművészeti Kiállításon. — Most pedig egy bronz ülő női akttal a Moszkvai Biennálén szerepelek. Ezenkívül a Tanácsköztársaság 40. évfordulója tiszteletére rendezendő Budapesti Képzőművészeti Kiállításra is küldtem munkát.

— Tudomásunk szerint a közeli napokban negyedmagával a szolnoki művésztelepről Moszkva—Leningrádi tanulmányúton vesz részt.

— Egy művész számára rendkívül fontos dolog, hogy világot lásson. Különösen a vidéki művészek számára. Hiszen ezen keresztül tudják lemérni, hogy hol tartanak a fejlődésben. Éppen ezért nagyon jelentős számunkra, hogy a szolnoki Művésztelepről a Képzőművészeti

Alap és a Megyei Tanács segítő támogatásával négyen tagjai lehetünk annak a művészdelegációnak, amely a jövő hét folyamán kéthetes tanulmányútra a SzovjetOrszágok Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítását, a Puskin-múzeumot. Majd pedig az Ermitage világhírű képgyűjteményét is felkeressük.

— Távolabbi tervei?

— Fából szeretnék faragni kisebb méretű szobrokat, portrékat. És szeretném befejezni a korábban elkezdett

Simon Ferenc: Kaszafenő (szoborterv).

unióba megy. Moszkvában és Leningrádban ellátogatunk majd a Tretyakov képtárba, megtekintjük a Szocialista

munkámat. Minderről az elkövetkezendő kiállításon adok számot.

— cs —