Szolnok Megyei Néplap, 1959. március (10. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-21 / 68. szám

1959. március 21.

SZOLNOK MEGYEI NEPLAp

5

felejthetetlen napjai

a£ at?cor\

Tavasz

1919-ben

üreg harcosok emlékeznek ♦

Soós János:

Az első naptól a Tanácsköztársaság védelmében

Ropognak a tavaszi csontok,» boldog az ember, máris boldog J

Fakadnak a tavaszi nedvek, f jegy nélkül adják a jókedvet, t

Fészket keres vidor madárhad X fészke lesz embernek, í

madárnak ♦

Didereg a zsugori vénség, * fütyörész a dolgos szegénység, j

Üresek még és már a boltok,» az ember seft nélkül de X.

boldog.»

Mindenkié az üres asztag, 2 mindenkié a teli asztag. ♦

X'

Piros lobogók lobognak, * Piros katonák robognak. 2

♦

Gyerekek játszanak,

dalolnak, X szent szemükben ragyog a J holnap. X Lányi Sarolta X

sT I

C okát járok az utcán és ^ sokat ülök a villamosokban. Nyugodtan mondhatom hát, ösmerem Budapest arcát, ösmerem ennek az arcnak minden vonását, ráncát, gödröcskéjét, lencséjét. Láttam a könnyüket végigperegni rajta, láttam, amikor nevetés rántotta széjjel, láttam komolynak s láttam elmélázónak.

Néhány nap óta mosoly ül rajta. Nem tudnám egész szabatosan elemeire bontani ezt a mosolyt: vitt bele színt az öröm, a megelégedettség, a büszkeség, sőt talán iciny- ke-picinyke arányban az önzetlenség is. Ezt a mosolyt nézem én napok óta, benne gyönyörködöm, szívom magamba. mint valami mámo- rító illatot s teszem el lelkem legrejtettebb zugába.

Ha reggel kimegyek az utcára — korán reggel kell felkelnem, — proletártestvéreim már szapora lépésben sietnek a közeli gyárakba. Máskor csupa rosszkedvű, ki nem aludt, durcás ember botorkál a kövezeten. Ma mosoly játszik minden arcon.

— Jó rengett, elvtársi

%#íg madárként száll ez a " kiáltás ajakról, ajakra, néha kettő találkozik is valahol az éterhullámokban s összecsókolódznak. Sima homlokkal, derűsen tűnnek el az emberek a gyár kapujában. — Hiszen nem tömlöc kapuja többé, a gyár a közösségé, mindenkié, azoké, akik verejtékeznek benne. A magas kéményből boldogan kanyarog fel a füst a kékségbe.

Boldogság suhan végig az utcákon is. A házak csakhogynem hangosan nevetnek. Csoda-e? Hiszen valamennyibe beköltözött a reménység... Mit, reménység! Reménykedtünk tíz év előtt, vagy ötven év előtt: de ma? Itt a beteljesülés, rajta állunk az Ígéret földjén. Amire vágytunk, amiért lihegtünk, itt van karjaink között: fogjuk, öleljük, érezzük mindnyájunk karjában.

Ezért mosolyog a szeme annak a sápad munkásasz- szonynak, aki most lépett be a villamoskocsiba, szétnézett s aztán leült. Nyugodtan, biztosan, fölemelt fejjel, majdnem azt mondhatnám, fenségesen —, ha ezt a szót any- nyiszor nem prostituáltak volna. Emlékeztek-e még arra a régi világban, hogy ült le a villamoson a munkásember? Nem is ült, mert majdnem mindig künn maradt a perronon, s ott valamelyik szögletben összehúzta magát. Ha pedig bemerészkedett a kocsiba, tétován nézett körül, s vigyázott, hogy munkásruhája valahogy valamelyik nagyságához vagy cilinderes úrhoz hozzá ne ér- X jen. Ilyen proletár nincs 2 többé. Aki ma száll fel a vil- j Iamosra, büszkén domborítja ! mellét, mosolyogva hordja X végig a pillantását a többi- 2 eken, s majdhogy le nem } pattan ajkáról az a kiáltás: }

— Az enyém ám most a }

világ! t

•

D izony a tiéd, testvérem. X

u De meg is szenvedtél X érte. Nemcsak te, hanem az 2 apád, meg a nagyapád, s sok- X sok elődöd roboltolt, verejtékezett, könnyezett, míg végre felvirradt a nap, a mai nap, amikor végre mosoly telepedett le az arcodra. Az a mosoly, amelyet nem lehet.?

J része

A kerületi munkás- és katonatanácsok választása Budapesten, 1919. április 7-én. Szavazólapok leadása.

*♦»♦•♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦ »♦♦♦♦« »»♦»♦»♦♦♦«»»»♦♦♦«♦♦♦♦»♦, 1

II kultúra is a mienk

:

SÁRGULT ÜJSAGLAPOKAT nézegetek. A nagy idők tanúja, a Vörös Újság összefűzött példányai feküsznek itt az asztalon. Nem egy újság ez a sok közül, mégcsak nem is egy kommunista újság ez a sok közül, hanem valóságos hősköltemény, a nyomda rideg ólombetűibe öntve. Mennyi nagyszerű akarás, mennyi ujongó életöröm, mennyi-hő-i elszá'tság. Utasítások, rendeletek, mozgósítási parancsok és a proletárgyermekek fürdését szabályozó rendelet. És már szinte a harmadik-negyedik naptól állandó rovat a proletár kultúra számára.

Büszke örömmel forgatjuk ezeket a lapokat. Mai sokrétű kultúrforradalmunk azokon a tapasztalatokon, azokon az elveken nőtt nagygyá és csiszolódott, amelyeket itt a Vörös Újság hasábjain olvashatunk. Egy hetet, a március 27-től április 2-ig terjedő hét kulturális életét, intézkedéseit néztük meg. Ennek az egy hétnek kulturális eseményei azt tükrözték, hogy a Tanácsköztársaság ezernyi gondja-baja, problémája közpette egy pillanatra sem tévesztette szem elől azt, hogy a munkásoknak kultúrát, kell adni, mert fel- emelkedésüknek ez egyik legfontosabb záloga.

1919. MÁRCIUS 27-ÉN a

közoktatásügyi né pbizt osság színházi programját ismerteti a Vörös Újság kulturális rovata. A cikk írója leszögezi, hogy a nevelés a színház legfontosabb feladata a proletár- diktatúrában. Elmondja még azt is. hogy a „nemzeti” kultúrát a soviniszta, puffogó magyarkodást az igazi nemes

értelemben veit nemzetköz kultúrának kell feli'áltama t színpadon. Ezt annál is köny nyebb lesz megvalósítani mert a színészek immár va lamennyien állami alkalma zottak, akik nem függnek ; tőkés színháztulajdonos ké nyétől, kedvétől. Ezentúl mint a cikk büszkén mondja a vidéknek is lesz jónéháni önálló, jó erőkből álló társu lata.

Március 28-án múzeum problémákkal foglalkozik i Vörös Újság. A múzeumot eddig — mint ahogy a ciki írja — legtöbb helyen csupár egyes nagy emberek használati tárgyait, az uralkodó osztály kultúrájának termékei mutatták be. A múzeumoknak most új feladatuk lesz fényes paloták makettje mellett be kell mutatniok azo. kát az odúkat, amelyben kizsákmányolt eleink éltek. Bt kell mutatnia a múzeumnál! a fejlődés történetét úgy ahogyan az igazán lebonyoló- dott. A múzeumi tudósok fel fogják kutatni a népi emlékeket és azokat tárják, a nagyközönség elé.

BESZÁMOL a LAP Szabt

Ervinnek állítandó művészi síremlék tea-véről. Ismerteti Szabó Ervin működését. azt hogy mit tett ő a proletárkultúráért, a forradalomért. Ugyanebben a számiban diadallal hirdeti: „Kipucoltuk a mágnás kaszinót". Ezek a kaszinók az úri osz’áiv kedvenc találkozó- és dőzsölőhelyei magukba gyűjtötték mindazt a szépet, fényűzőt, amit a nép verejtékén harácsoltak össze maguknak a grófok, a

eleget nézni, amelyben nemj lehet eleget fürdeni, meg-! mártani, betemetkezni.

Hát még szürkületkor! Ak-1 kor ragyog csak igazán a 1 mosoly. Vége a munkának —, j nem a kizsákmányoló szá-j mára végzett munkának, ha-« nem a kommün otárára jó J szívvel letett munkának, — J megy haza a proletár a' családjához, viszi a mosolyt i a többi mosolygáshoz.

— Jó éjszakát, elv társ! —J repül innen is, onnan is aj búcsúszó. |

Derűsen, megelégedetten. J

P mlékeztek-e a régi vi- ] “ lág alkonyatjaira? A j kisajtolt, lestrapált bús mun- ] kásra, akinek nem volt teg- i napja, nincs mája és nem ! lesz holnapja? Emlékeztek-e j rá? Hát a fakó égre, a fojtó j levegőre és a szomorú, bólo- j gató fákra? |

Mindez elszállt. Elrepült, j Ma a mosoly gyémántja ] szikrázik mindenfelé. De a j legvakítóbban a szívekben, j Azt is láttam.

(Világ, 1919. ápr. 2.)

bárók, a bankárok. Most mindez a nép tulajdona, vö- röskatomák állnak őrséget előtte. A proletárok megnézhetik a csodála*os termeket, a süppedő szőnyegeket, drága festményeket. De mielőtt ezt megtennék, nézzék meg azt a barlangszerű odút, amelyben Palásti Rezső, a kaszinó szolgája lakott, a kaszinó mellé épített ólszerű melléképületben — negyedmagával. A következő napon mély elégtétellel írja az újság, hogy a klubokba a legnyomorultabb ke ülmények között élő barlanglakokat telepítették.

Ugyancsak a március 30-i számiban lelkes tudósítást olvashatunk az első olyan estéről, amelyen minden színház a proletár közönségnek játszott. Különösen kiemelik a Nemzeti Színház előadását, amelyen Heyermans híres proletár-tárgyú darabját, a Remény-t adták elő.

Mi a proletárkultűra? —• teszi fel a kérdést az április 2-i szám vezércikke Megállapítja. hogy a proletariátus kultúrája szoros kapcsolatban áll a proletariátus győzelmével, az osztálytársadat- mák megdöntésével, a proletariátus gazdasági helyzetének gyökeres megváltozásával. Ugyanez a lapszám ad hírt Magyarország műkincseinek köztulajdonba vé'elé- ről. Az eddig előkelő magán- gyűjteményekben egy-egy szűkkörű burzsoá, vagy arisztokrata társaság gyönyörét szolgáló festményeket, szobrokat, egyéb műtárgyakat köztulajdonba vették. Csak Budapesten 45 műgyűjteményt szocializáltak, amelyből kiállítást rendeznek a műcsarnokban. Szakszervezeti igazolvánnyal ellátott proletárok ingyen tekinthetik meg, borzsoá elemek csak be. lépődíj mellett láthatják saját volt műkincseiket.

KULTÜRÄT a faluba — követeli egy másik cikk. Villanyt, színházat, könyvet juttatnak rövidesen minden falunak. A parasztság nem élhet sötétségben tovább semmilyen vonatkozásban. Ugyanez a szám hangversenyeket hirdet a proletárok számára. Hívja őket, hallgassák meg Haydn és Schubert zenéjét, Reinitz Béla megzenésített Ady-verseit.

Csak egyetlen hétnek any agát mértük itt fel. Egyetlen hét, a Tanácsiköztársaság második hete. Köröskörül ellenség. Az antant csapatok a Felvidéken. Erdélyben, a Tiszántúlon fenyegetik a fiatal Tanácsiköztársaságot. A belső ellenség már megindítja szervezkedését. A termelés meg-; indítása óriási szervező-1 munkát kíván. Mindenki a I gáton! És mégis jut idő és. erő arra, hogy a dolgozó em-1 berek kultúrszomját kielégít-; sélc. Színházak, képtárak, ; könyvtárak, klubok — mind-; mind a proletariátusé és a! parasztságé. Ma, az államo-J sított színházak, a falusi kul-í túrotthonok idején, amikor! minden községben — egv-! kettő kivételével — ég már! a villany, amikor nagyszerű J művésztelepekef hozunk lét-1 re és tartunk fenn, amikor] minden gyermek elvégezheti] a nyolc általánost és a mun-5 ká»ok, parasztok fiai és Iá-« nyai mérnökök, orvosok. ta-J nárok lehetnek, gondoljunk J vissza mély tisztelettel an-1 najc a 133 napnak áldozatos 2 hőseire, akik megvetették azj alapjait mai nagyszerű kul- X turális eredményeinknek. j Hernádi Tibor *

1919. március 21-en mar tudtam, hogy ---mi

t jelent a Tanácsköztársaság a népnek.

Az orosz hadifogságból úgy jöttem haza, hirdessem a szocialista tanokat és harcoljak az oktalap háború ellen. Az őszirózsás forradalom idején a Hungária könltra vittek, de nem a nép ellen fordítottam a géppuskát, hanem a tiszteket fokoztam le és fegyvert adtam a fiataloknak. Pestről hazajőve a nemzetőrség szolgálatába léptem és március 21-én, amikor Törökszentmiklóson a pesti küldött kihirdette, hogy —.........................Ma

gyarország Tanácsköztársaság, fegyverrel álltam a néphatalom mellé.

Többezer ember volt 1919. március 21-én délután a piactéren. Szép napsütéses időt hozott akkor a március, s mintha a friss természet is hirdette volna az új életet.

A küldött arról beszélt, hogy mit jelent a Tanácsköztársaság a népnek és mit kell tenni a város lakosságának a Tanácsköztársaságért. A gyűlés után a nemzetőrség jórésze a Tanácsköztársaság mellé állt még március 21-én.

Borók Alberti

1919. március 21.

1918 elején Moszkvában, a Hattyú palotában hallottam Lenint beszélni egy katonagyülésen. A forradalom vezére a hadifoglyok szerepéről beszélt, a saját hazájuk forradalmának előkészítésében.

Eleget tettem a lenini megbízatásnak,

Kisújszállásra hazajőve, résztvettem a kommunista párt megalakításában, pártvezetőségi tag is lettem.

Március 21-én hajnalban Fehér József tanár, aki Budapesttel Volt összeköttetésben, hivatott, hogy menjek azonnal a Tar- bács utcai lakására. Szóljak még Kiss Gábc k ácsai a k és Incódi Istvánnak is.

„Az éjjel jöttem haza Pestről és értesülésem van arról, hogy ma kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Maguk szervezzék meg a városi vörösőrséget a néphatalom védelmére” — mondta négyőnknek a tanár.

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, hiszen tudtuk, nem kell ezután a kommunista pártnak bujkálnia. Kiss Gábor hivatalkezdéskor egyedül ment a városházára és átvette a hatalmat. Mi hárman pedig a vörösőrségbe mozgósítottunk. Már délre ötvenen lettünk, a város munkásságának, parasztságának legkiválóbbjaiból. összeszedtük a lőfegyvereket, a vadászpuskáktól kezdve a katonai fegyverekig mindent. Másnap kétszáz munkás volt felfegyverezve.

Március 21-én még egy másik jelentős esemény történt. Fehér József tanár megalakította a városi direktóriumot. A direktórium átvette a hatalmat és elismerte a Tanácsköztársaságot felsőbb szervének.

Este már a mozihelyiségben a direktórium vezetősége ismertette Kisújszállás lakosságának a Tanácsköztársaság kikiáltásának jelentőségét, a néphatalom győzelmét.

— Fegyverünk még nincs elég, de van kasza, vasvilla, /an bennünk lelkesedés és ez megsokszorozza erőnket — hirdettük akkor.

És az ellenforradalmi erők csak hosszas fegyveres harc utján tudták megtörni a munkáshatalmat,

Pótári Josse/:

Sokszor kitűztem

a vörös zászlót

Tizenhét éves voltam a Tanácsköztársaság kikiáltásának idején. A nap emlékeként egy gondolat kísért el idáig: A fűtőházi munkások szájából hallottam:

,Le a háborúval, éljen a béke!" Soha nem rreztem olyan mélyről jövő békeóhajt, nint azon a napon.

A téglaháziakkal a gőzfűrész-telepre áriam dolgozni. Tisza Antal és Rágó Antal elvtársák neveltek, tanították ott minket fáradhatatlanul. Addig sztrájkra, bérkövetelésre, március 21 után szorgal- nas munkára buzdítottak. Mi szívesen hajlottunk a szarukra.

Amikor a Tanácsköztársaságot veszély fenyegette, karoltam, míg ki nem csavarták a fegyvert a kezemből. A áradtságot nem sajnálom, az ellenállást — még ha a Tanácsköztársaságot leverték — sem tártom hiábavalónak, fsak egyet sajnálok, azt, amit én vétettem el. Szentes kör- ■yékén bementem egy kis trafikba cigarettáért. Ott láttam gy csomó fegyvert, de mivel én felderítéssel voltam meg- ízva, nem vittem magammal. S elvitték mások, ellenfor- adalmárok — ellenünk. Hogy úgymond, ezt a mulasztást sak 1956-ban tudtam helyrehozni, amikor ismét a mun- áshajtalom védelmére kellett az erő. Mielőtt feladtunk olna valamit a fehéreknek, mindenhová kitűztük a vörös íszlót azzal a gondolattal, hogy idők múlva úgy is azt lo- ogtat majd ott a májusi szél. 1956 novemberében is kilétem ide a vágóhíd-üzem homlokzatára.