Szolnok Megyei Néplap, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-01 / 27. szám
I9Ó9. február 1. S731NOK MEGYEI NÉPLAP 7 Mindennapi vevő FALUN AA 3 csípés SZATIRIKUS OLDAL 1959. » / A hOLTO GO\DJ41 Levél az irodalmi oldal szerkesztőjéhez Kedves Lektorom! Mellékelten küldök három verset, hogy megyénk széles tömegeinek kultúrigényét ki- elégíthesd. Többre, sajnos, nem futotta, mert az elég gyér új termésből kettőt a Kortárs, hármat az Elet és Irodalom csípett le, valószínűleg csak azért, hogy újabb okokat találhassanak ki, amiért nem közük. Az Életnél ugyan új fiú, Jováno- vics Miklós veszi át a verseket és ö sem ígéri kisebb buzgalommal a közlést, mint nagyhírű elődeik. Ha a Január című vers második szalcaszában Kosztolányi 1st ereznél, ne aggasszon, én is csak azután éreztem, miután megírtam. Vigasztaljon az a tudat, hogy ez semmit sem von le Kosztolányi értékéből, bár az sem valószínű, hogy emelne rajta. Továbbá ismételten figyelmedbe ajánlom pénztárcám ijesztő apadtságát, úgyhogy újabban az űrrakétakutatók benne tanulmányozzák az interstelláris tér nihiljét. Ez alatt azt értem, hogy a lehetőség határain belül próbáljatok valamivel többet adni a versekért, mert már az Írásban is megvagyon írva, hogy nemcsak igével él az ember. Továbbá, ha azon aggódnátok hogy az a hallatlanul nagy összeg, amit ki kellene fizetni, esetleg felborítja a Szolnok megyei írógárda gránit talapzaton nyugvó erkölcsi egyensúlyát, teszem azt a hirtelen jólét egyeseket a könnyű örömök, a sexuális kicsapongás nyálkás karjaiba űz, nálam ilyen szóba sem jöhet, mert ha én megiszom abból az adagomat, mi marad a nőkre? Sok szeretettel üdvözöllek: O. S. Relativitás a szolnoki állom ásón — Mondja főnök elvtárs, miért nem nyitják meg a segélypénztárt a reggeii csúcsforgalomban? — Kérem azt csak akkor lehet, ha sokan vannak. mm EV MÚLVA IS így lesz — Kapcsoljon rá vezető kartárs. Olyan unalmas ez fröccsöt innék valahol. a Tejútrendszer. — Egy jó IT» »17 » 7 Túlórázás — Mi az, maga éjszaka is dolgozik? Biztos szabadság előtt előre elvégezteti magával a munkát az osztályvezető kartárs? — Szó sincs róla. Előre megcímzem és megírom a leveleket, amit a szabadság alatt az ismerősöknek és kollégáknak küldök majd. Teljes szabadságot akarok. . Ötórai teán — Mondhatom, remek színben van ma, amellett ragyogóan elegáns is, kisasszony. — Ugyan kérem, maga ezt akkor is elmondaná, ha nem volna meggyőződve róla. — És ön, kisasszonyom, akkor is meg volna győződve róla, ha nem mondanám. Biztosíték — És mit mondott a jósnő? — Kijelentette, hogy nagyon nagy szerencse fog érni még mielőtt meghalnék. Annyira biztos ebben, hogy ha nem teljesednék be, visz- szaadja nekem a pénzt, amit most fizettem neki. Logikából hányas ? Megyeszerte oktatásra járnak az új tanácstagok. A fcgyverneki előadáson kedves elszólás született: — Nagyon kérem azokat a tanácstagokat, akik nincsenek jelen, hogy legközelebb ne mulasszák el az előadást. Szerencse, hogy a tanfolyamon a logika nem szerepel a tantárgyak között. < H _ Mit parancsol Bözsi néném? I _ Kérek 5 deka élesztőt, 2 forintért petrót, egy moil sógépet, meg egy pár cipőpertlit, P..iiiytniiuiinintimiiinuilUlllllHIHIIIIWmMHIIHHmilimillHWIBBIIHimHllllllllltllltllll»imWtlllll»lll»lltl»l»WHH»W cA kakas eúfift meg-... —a tiszaföldvár-ószőlői televízió kezelőjét, Szeles Mihályt, aki csak akkor engedi nézni a műsort, illetve akkor kapcsolja be a készüléket, ha jó kedve van. így a szórakozni vágyók sokszor kénytelenek hazamenni, ha Szelesnek borús kedve van vagy ő maga jobb szórakozást talál a televíziónál. * — az AKÖV szolnoki járatainak egyes vezetőit és kalauzait, akik csajc akkor nyitják ki a hátsó „leszálló” Szezám ajtót, ha felszálló is van. Egyébként a hátul állóknak is az első ajtóhoz kell préseiniök magukat csomagjaikkal, bőröndjeikkel eltaposva mind azokat, akik útjukban állnak. így maguk a buszosok akadályozzák legjobban a „Tízperces közlekedést”. • — a gépállomást, aki felelős azért, hogy Abádszalók határában egy rigolirozó ekét és több traktorekét az idő foga mar már hónapok óta. — a debreceni 39-es bútorboltot, mely Szekeres György kisújszállási föagronómus bosszúságára elcserélte az ott vásárolt hálószoba két ágyvégét. Azért meg egyenesen harapást érdemelnek, men a november végén visszaküldött hibás ágyvégek helyett még mindig nem küldték meg az újakat. — a szolnoki vas-műszaki kis- és nagyker-dolgozókat, akik nem teszik lehetővé, hagy a raktárból a vásárlókhoz kerüljön a kapura szerelheti levélszekrény és levélbedobó. — a földművesszövetkezeti italboltellenőrt, aki épp akkor lépett az üzletbe, mikor ti vezető desztilláltvizet öntött a pálinkához (5 literhez 2 decit) s ezzel megakadályozta abban, óvja a vendégek egészségét. Vasúti pénztárnál — Kérek egy jegyet Szájéiba. — Hányadik osztály, fiacskám. , — Negyedik bé a Kossuth úti általánosban. Pontos meghatározás — Ahogy megláttam a vőlegényemet, az első pillanatban szerelmes voltam belé. — És ő? — Ö később. Először megtörülte a szemüvegét és csak azután. 20 év után — Mondja, kolléga, miért visz ma haza ilyen nagy csomag édességet? — Pontosan nem tudom. Ma reggel a feleségem megcsókolt, ebből következtetem, hogy vagy születésnapja van, vagy házassági évfordulónk. € heti találós kérdésünk Mit ábrázol ez a kép: a Népbüffét este 8 órakor, vagy a Tündét reggel 4 órakor? (Megfejtéseket nem keli beküldeni). Ez Szolnokon sosem történhet meg a ___a OO ObOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO 0<!00<XKHXHH)000000000000<X>00000000000000000000000000000<K IKC\ és a KORCSOiyA Mínuszt mondott a rádió, kor- Egész ólon fohászkodik; csak a Ámde odaérve látja — sártenger Persze görkorcsolyát is vitt, 9 — Látja apafej — mistmár innen is kiszorítottak csolyázni indul Laci nap most ne sütne ki. lett már a pálya. hogy az utat meg ne bánja. $J bennünket. Mehetünk a tejcsárdába.