Szolnok Megyei Néplap, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1959-02-07 / 32. szám
1959. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az SZKP XXL kongresszusának határozata (Folytatás az első oldalról) biztosítják a tudományos és műszaki továbbhaladást. A kommunista építés 'jelen szakaszában megoldandó feladatok meghatározásakor az SZKP XXI. kongresszusa abból indul ki. hogy a Szovjetunió történelmi fejlődésének új szakaszába lépett. A szocializmus teljes és végérvényes győzelmet aratott a Szovjetunióban. Nincs olyan erő'a világon, amely visszaállíthatná a kapitalizmust a Szovjetunióban, megsemmisíthetné a szocialista tábort. A szovjet nép győzelmei lehetővé teszik a kommunista társadalom anyagi-műszaki alapjának megteremtését, a kommunizmusba való tervszerű átmenet megvalósítására irányuló feladatok gyakorlati megoldását. A termelőerők növekedésével egyidejűleg — mondja a határozat — fejlődniök kell a szocialista társadalmi viszonyoknak is. Eltűnnek majd a lényeges különbségek a szellemi és a fizikai munka között. A munkanap csökkentése, a munkafeltételeknek a komplex gépesítésén és automatizáláson alapuló meg- javulása" elősegíti majd, hogy a munka sokoldalúan fejlett ember életszükségletévé váljék. A kommunista építés során fokozódik majd a kolhozokban végzett termelőmunka közösségi jellege, a szövetkezeti kolhoztulajdon közeledik majd az össznépi tulajdonhoz, fokozatosan elmosódnak majd a határok e két tulajdonforma között — mondja a határozat. A szövetkezeti kolhoz-tulajdon társadalmi jellegének színvonala a szocialista állam segítségével és támogatásával felemelkedik az össznépi tulajdon szintjére A kommunista építés jelenlegi körülményei között az anyagi javak elosztásának alapja a következő irányelv marad: mindenki képességei szerint, mindenkinek munkája szerint. A szükségletek szerinti elosztásira való áttérést — hangsúlyozza a határozat — fokozatosan valósítjuk meg, a termelőerők fejlődésének arányában, mégpedig akkor, amikor megvalósul az összes szükséges fogyasztási javak bősége és amikor minden ember önként és az anyagi javakból való részesedésének mértékétől függetlenül, képességei szerint fog dolgozni, felismerve, hogy erre szüksége van a társadalomnak. A szovjet társadalomban az anyagi és kulturális javak jelentős és mind nagyobb részét már most is ingyen osztják el — nyugdíjak, ösztöndíjak, iskolák, kórházak és más kulturális intézmények építésére és fenntartására fordított összegek formájában. A társadalmi fogyasztási alapnak ez a része állandóan növekedni fog. ami _ hangsúlyozza a határozat — fontos előfeltétel a kommunista elosztási elvre való fokozatos áttérés szempontiából. Az SZKP XXI. kongresz- szusa megállapítja, hogy a szocialista^ államiság fejlődésében a fő irányvonal a demokrácia fejlesztése minden vonalon, minden állampolgár bevonása a gazdasági és kulturális építés irányításába, a társadalom ügyeinek intézésébe. Sok olyan funkció, amelyet mos't állami szervek látnak el, fokozatosan társadalmi szervezetek feladatkörébe megy át. Ez bővíti és erősíti a szocialista társadalom politikai alapját, biztosítja a szocialista demokrácia tovább fejlődését. A szocialista állam rendkívül fontos feladatok teljesítésére hivatott a béke megvédésében, s ugyancsak fontos feladata az is, hogy megvédje az országot az imperialista hatalmak katonai támadásának veszélyével szemben. A határozat rámutat, hogy a szocialista haza védelmének funkciója, amelyet most az állam tölt be, csak akkor halhat el, amikor teljesen megszűnik az imperialista támadás veszélye. rús veszély fő forrása ezután is az amerikai imperializmus agresszív irányvonala. Az imperialista agresszió, mint ahogy az utóbbi évek tapasztalatai bizonyítják, a világ legkülönbözőbb területeinek népeit veszélyezteti. A nyugati' hatalmak agresszív irányvonalával szem- bemáll a Szovjetuniónak és a szocialista államokban a békeszerető népek által támogatott politikája. Az SZKP XXI. kongresz- szusa egyhangúlag jóváhagyta a szovjet kormány békeszerető lenini külpolitikáját. A Szovjetunió a békés egymás mellett élés lenini elvétől vezérelve szüntelenül törekedni fog, hogy minden állammal, minden területen együttműködjék. A kongresszus határozata rámutat: a reakciós burzsoázia áttérése a nyílt diktatúrára annak a jele, hogy a burzsoázia gyenge és uralmát nem tudja parlamenti módszerekkel fenntartani. A demokratikus erők, elsősorban a munkásosztály egysége — ez a legmegbízhatóbb gát a fasiszta veszély útjában — hangsúlyozza a határozat. A kongresszus megállapítja, hogy a Szovjetunió sikeres haladása a kommunizmus útján, a szocialista országok győzelmei és a következetes békeharc kedvező távlatokat nyitnak meg a munkásosztály nemzetközi és nemzeti akcióegységének megvalósítása előtt. Az SZKP XXI. kongresz- szusa elégedetten állapítja meg, hogy a kommunista és munkáspártok képviselőinek 1957. novemberi értekezlete óta a marxizmus-leninizmus eszmei alapján erősödött a kommunista pártok és az egész nemzetközi kommunista mozgalom egysége. A revizionizmus — hangsúlyozza a kongresszus határozata — megsemmisítő eszmei é® politikai vereséget szenvedett. A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének revizionista programját egyöntetűen elítélték az összes marxista— leninista pártok. — A jugoszláv vezetőség elmélete és gyakorlata — mondja a kongresszus határozata —eltávolodás a munkásosztály álláspontjától, a nemzetközi proletárszolidaritás elveitől. A Jugoszláv Kommunisták szövetsége vezetőinek nézetei és politikája veszélyeztetik a népi forradalom és a szocializmus vívmányait Jugoszláviában. A szovjet kommunisták — mutat rá a határozat — a szovjet néppel egyetemben baráti érzéseket táplálnak Jugoszlávia testvérnépei, a jugoszláv kommunisták iránt. „Arra törekszünk, hogy együttműködjünk Jugoszláviával az imperializmus ellen vívott harc, a békéért folytatott küzdelem mindazon kérdésében, amelyben álláspontunk azonos”. A határozat hangsúlyozza, hogy folytatva a revizioniz- musnak, a kommunista mozgalom ez idő szerint legfőbb veszélyének leleplezését, nem gyengülhet a harc a dogma- tizmus és a szektásság ellen sem, amelyek megnehezítik a marxista—leninista elmélet alkotó szellemű alkalmazását és a tömegektől való elszakadáshoz vezetnek. Az SZKP XXI. kongresz- szusának küldöttei határozatukban megállapítják, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja, amely minden eddiginél egységesebben és ösz- szeforrottabban jutott el a kongresszushoz, sikeresen meg tudj'a oldani az új, nagyszerű feladatokat. A szocializmus és a kommunizmus győzelméért folytatott harc tapasztalatai mutatják, hogy a szocialista társadalom épitése Idején mind jobban nő a pártnak, a nép kipróbált élcsapatának és a legmagasabbrendű társadalmi szervezetének szerepe. A kongresszus véleménye szerint a hétéves terv megvalósításában elsőrendű szerep jut a párt és az állam kádereinek. A társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában növekszik a szovjetek szerepe. A határozat rámutat, hogy bizonyos kiegészítéseket és módosításokat kell eszközölni a Szovjetunió alkotmányában, mivel jóváhagyása óta fontos változások történtek a Szovjetunió politikai és gazdasági életében, s megváltozott a nemzetközi helyzet is. A határozat végül kiemeli a szakszervezetek és kom- szomol fontos szerepét a kommunista építés programjának végerhajtásában. — (MTI.) Véget kell vetni Bonn zsaroló politikájának Bonn (MTI). Erich Ol- lenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke csütörtökön Bergneustadtban a nemzetközi helyzetről tartott beszámolójában megállapitot- ta, hogy Németország egyesítését fokozatosan vagy szakaszonként kellene megvalósítani. A négy nagyhatalom erre vonatkozó megállapodása után lehetségessé válnék, hogy Németország két része hozzálásson a gyakorlati problémák megoldásához. Ollenhauer igen fontosnak tartja, hogy Közép-Európá- ban megszüntessék a katonailag feszült helyzetet. A nyugatnémet kormány „biztonsági elképzelése’’ utópia — hangoztatta Ollen- hauer, s kijelentette, hogy a Nyugatnak az eddigieknél messzebbmenő javaslatokat kell tennie. Teljesen elfogadhatatlan a Nyugatnak az a? álláspontja, hegy a legutóbbi szovjet jegyzékekre kifejezett „nem”-el válaszol és csak a tárgyalások iránti készségét fejezi ki. A Szovjetunió részvételével megtartandó értekezletnek Ollenhauer szerint csak akkor van értelme, ha a nyugati hatalmak önálló javaslatokkal állnak elő. NEW YORK James Warburg amerikai publicista csütörtökön egy ENSZ-ben rendezett fogadáson kijelentette, hogy nézete szerint a berlini kérdés megoldása nem képzelhető el az egész német probléma megoldása nélkül. A német kérdés megoldása viszont nem lehetséges anélkül, hogy az egyesített Németország séma nyugati, sem a keleti tömbbel nem köthet katonai szövetséget. Először a külföldi csapatokat kell kivonni, azután meg kell valósítani a közeledést a két német állam között és csak végsó soron kell megtartani — Németországegyesítése előtt — a „szabad” választásokat — hangoztatta Warburg. HAMBURG A Spiegel című hamburgi polgári hetilap vezércikkében rámutat a Német Szövetségi Köztársaság helyzetét tízévé állandóan rosszul mérik fel. Adenauer, Strauss és Schröder tíz éve kontárkodnak olyan „háborúban”, amelyet nem lehet megnyerni és amely máris magánviseli a vereség látható jeleit. A lap ezután így folytatja: — ha atomfegyverekkel szereljük fel magunkat, ugyanakkor pedig keleti határaink nxegváltoztatására törekszünk, ezzel vétóban háborús veszélyt idézünk fel. Az amerikaiak kezdik már felismerni, hogy a német kérdésiben vallott nézeteik tarthatatlanok. Megbukott az a terv is, hogy Németországot katonai fegyverraktárrá változtassák a Szovjetunióval szemben. Akár a Rapaczki- tervet vitatjuk meg. akar a szovjet békeszerződés-tervezetről kezdünk tanácskozásokat, akár ellenjavaslatokat teszünk: a nyugatnémet hadsereg atomfegyverkezé&ről mindenképpen le kell mondanunk — mutat rá végül a Spiegel vezércikke. (MTI) A mezőgazdaság átszervezésének feladatairól tanácskoznak a Hazafias Népfront megyei titkárai A Hazafias Népfront megyei elnökei és titkárai pénteken délelőtt kétnapos tanácskozásra ültek össze a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. Or- tutay Gyula, a Hazafias Népfront főtitkára megnyitó szavaiban üdvözölte az értekezlet csehszlovák vendégét, Zdenek Beletzkyt, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Iskolájának igazgatóját. Ezután Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára ismertette a népfront elnökségének határozata alapján a mezőgazdaság átszervezésében a Hazafias Népfront- mozgalom feladatait. Az előadást élénk vita követte. (MTI) OOOOOOOOOOOOOéOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXiOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOiKXKX Egy elgmdólkcttíMó- lómp^öl Iijio; Élet és halál a tudomány és vallás szempontjából akik erős vérveszteség és sokk következtében a klinikai halál állapotában voltak, Az életbe visszahozott egyik katonától, V. Cserepanovtól tréfásan megkérdezték: — No, mit láttál a másvilágon, mi újság odaát, a síron túl? Azt felelte: — Nem láttam én semmit, átaludtam a halálomat. És csakugyan! A szívműködés megszűnése esetén az agy működése az elvértelenedés következtében ugyancsak megszűnik, s az Ilyen állapotba került ember elveszti eszméletét. A klinikai halál olyan a számára, mintha mélyen aludna. Nincsenek meg az agyműködésnek feltételei, s így nem lehet szó maga- eabbrendű Idegműködésről sen^ az eszmélet teljesen hiányzik. A különböző vallások szerint a halál azt jelenti, hogy a lélek eltávozott valahová. De ha ez így van. ugyan miért tér vissza ez a lélek engedelmesen, amikor az orvos oxigént és vért juttat az agyba? Talán az orvos „isten akarata” ellenére elő tudja Imi a léleknek, hogy mit tegyen? De hiszen az egyház tanítása szerint isten mindenható! Vagy talán az orvos néha erősebb, mint maga a halál, erősebb az istennél? M int látjuk, a tudomány eredfolják a vallásnak azt a tanítását, amely szerint a halál — >ta Lélek eltávozása a testből”. Ami a hívőket illeti, ha amúgy igazán elgondolkoznak ezeken a vitathatatlan tényeken, feltétlenül arra a következtetésre jutnak, hogy a vallás tanítása, a túlvilág! életről szóló tanítás — badarság’». akik a tudomány segítsége nélkül egészen biztosan meghaltak volna. A Szovjetunióban 1952-ben már 180« olyan esetet ismertek, amikor teljesen reménytelen állapotban levő haldoklóknál alkalmazták az emberi életfunkciók helyreállításának módszerét, s a már-már elsiratott emberek 51 százaléka visszatért az életbe. Joggal merül fel a kérdés: hol itt az „isten akarata”? Mivel magyarázható; hogy „isten akaratából” az esetek 50 százalékában „a lélek elszállt”, majd tudós orvosok akaratából” ismét visszatért? A magyarázat nagyon egyszerű: nincs sem isten, sem isteni akarat, sem külön lélek. Ezt a magyarázatot ma már csak olyan emberek nem értik meg, akiknek nem volt alkalmuk megismerkedni a tudomány fentebb ismertetett és egyéb eredményeivel. Napjainkban már kétségbe nem vonha- tóan bebizonyított igazságszámba megy az, hogy az emberi szervezet természeti törvények szerint él és hal meg. Ezeket a törvényeket a tudomány egyre alaposabban tanulmányozza és hovatovább egyre jobban megismeri, ami azután lehetővé teszi, hogy még nagyszerűbb eredményeket érjen el. A Nagy Honvédő Háború idején, az 1941—1945-ös években a Szovjetunióban szép számmal mentettek meg olyan embereket, A hétéves terv megvalósítása még inkább megerősíti a béke és a haladás hatalmas támaszát alkotó Szovjetuniónak és a szocialista világtábornak pozícióit, tovább növeli a béke erőit és gyengíti a háború erőit. A hétéves terv — mutat rá a határozat — a szocializmus és a kapitalizmus gazdasági versenyének új fejezetét nyitja meg. Teljesítésének eredményeképpen a Szovjetunió néhány fő termékfajta abszolút számokban kifejezett termelésében túlszárnyalja, más termékfajtákéban pedig megközelíti az Egyesült Államok, e vezető kapitalista hatalom ipari termelésének jelenlegi színvonalát. Erre az időpontra a legfontosabb mezőgazdasági termékek globális és egy főre jutó termelése is meghaladja az Egyesült Államok jelenlegi színvonalát. Azután — körülbelül még öt évre lesz szükség, hogy utolérjük és túlszárnyaljuk az Egyesült Államokat, az egy főre jutó ipari termelésben. A Szovjetunió akkorra világviszonylatban az első helyre kerül mind az abszolút termelésben, mind pedig az egy főre jutó termelésben. A szocializmus világtörténelmi jelentőségű győzelme lesz ez a kapitalizmussal vívott békés versenyben. A határozat hangoztatja, hogy a kapitalizmus általános válsága tovább mélyül a szocializmus erőinek növekedése, a gyarmati rendszer széthullása és a kapitalizmus belső társadalmi ellentmondásainak kiéleződése folytán. A válságokat nem a fegyverkezési hajsza, sem a kapitalista országok egyéb intézkedései nem szüntethetik meg. A hétéves terv teljesítése és túlteljesítése, valamint a népi demokratikus országok gazdasági fejlődésének gyors üteme folytán a közgazdászok számításai szerint a világ ipari termelésének több mint a felét a szocialista világrendszer állítja elő. Ez biztosítja a szocialista világ- rendszer fölényét a kapitalista világrendszer felett az anyagi termelésben — az emberi tevékenység e döntő területén. A szocialista világrendszer további növekedésével és fejlődésével együtt sikeresen fejlődik majd valamennyi szocialista ország is — hangzik a kongresszus határozata. Kiegyenesedik valamennyi szocialista állam gazdasági- és kulturális fejlődésének? közös vonala. Közeledik az? idő, amikor ezek az országoké — akárcsak a Szovjetunió —? a kommunista társadalmát? fogják építeni. A Szovjet-? unió igen fontos feladatának? tekinti, hogy továbbra is elő-? segítse a szocialista országok? egységének megszilárdítását, ? szaros gazdasági és kulturá-? lis kapcsolataik fejlesztését,? a szabad népek testvéri csa-? ládjának még erősebb össze-? fogását a marxizmus-leniniz- ? mus nagy eszméinek, a pro-? letár-nemzetköziség elveinek? alapján. <j Az SZKP XXI. kon gr esz-? szusa úgy véli, a hétéves ? tervnek, valamint a többi? szocialista ország tervének ? megvalósítása még kedve- ? zőbb feltételeket teremt ko-S runk fő problémájának meg-? oldásához, az egyetemes bé-S ke megóvásához. Teljesen he-? lyesnek bizonyult a XX.? pártkongresszus megállapitá- ? sa: a háború nem végzetsze-J rűen elkerülhetetlen. Ma mór: óriási erők vannak, amelyek? meg tudják védeni a békét.' Ha az imperialista államok” megtámadják a szocialista' tábort, ez csakis a kapitaliz-; mus pusztulásával végződ-? hét. c A határozat hangsúlyozza, mielőtt a szocializmus teljes győzelmet arat a földön, s amikor a kapitalizmus még fennáll a világ egy részén, reális lehetőséggé válik, hogy a világháborút kiiktassuk az emberi társadalom életéből, j Jelenleg azonban — hang- j súlyozza a kongresszus határozata — fennáll az a lehetőség, hogy az imperializmus háborút robbant ki. A hábo-; mányos módszeretekéi, de egy detektivregény izgalmasa.'igaval írja le a halál és az élet mibenlétét, a feltámasztások tudományos kritikáját. Ebből a könyvből mutatunk be olvasóinknak egy érdekes részletet, amely Nyegovszklj profesz- 6zor munkásságáról számol be. Ez a módszer az úgynevezett klinikai halál állapotába került emberi szervezetnek vissza tudja adni az életet, nem csodák, nem Imádság, hanem szigorúan tudományos módszerek alkalmazásával. „Ez a módszer abból áll, hogy az ütőérbe a szív irányában pontosan megállapított nyomással ütemesen adrenalinos vért ömlesztőnek, s ezzel párhuzamosan mesterséges légzést alkalmaznak egy olyan készülék segítségéve^ amely levegőt fújtat a tüdőbe. A komlex módszert a Nagy Honvédő Háború idején a frontokon, majd a háború utáni években a klinikákon messzemenően alkalmazták, s kiállta a próbát, bebizonyosodott nagy hatékonysága. Nyegovszklj professzornak és munkatársainak 1943 és 1962 között kifejtett munkássága során 52 haldokló embernél alkalmazták az életfunkciók helyreállításának komlex módszerét, mégpedig az 52 ember közül 23-nál eredményesen, tehát az esetek 44 százalékában sikerült elérni az életfunkciók teljes helyreállítását, és megmenteni olyan emberek életét, M i az élet? £s mi lehet a halál? Olyan kérdések ezek, 5 amelyekkel minden gondolkozó ? ember szembekerül az ősidők 5 primitív emberétől kezdve egé- 9 szén a legnagyobb filozófusokig. 5 Az élet és a halál problémája a 9 természettudományoknak is egyik 5 legjelentősebb kutatási területe. 9 Ezen a területen vívja legélesebb 5 harcait az idealizmus és a mate- 9 rlalizmus, a vallás és a tudo- 5 many, a lüt és a bizonyosság. § A síron túli életről, a meny- ? országról és a túlvilágról szóló 5 tanítás egyike a fő vallási dog- 9 máknak, vagyis az olyan hitté- § teleknek, amelyekben a vallás 9 szerint nem szabad kételkedni, s 5 amelyeket nem szabad bírálni. Jvakon kell hinni bennük. 5 A tudomány arra törekszik 2 hogy megfigyelés, tanulmányo- í zás útján, tapasztalati úton meg- r ismerje a természet törvényeit, ~ s ebben a törekvésében óriást ' eredményeket ért el. A tudomány bebizonyította az Isten és a halhatatlan léleikről szóló ta- S nítások tarthatatlanságát. A tu- p domány kimutatja, hogy a halálról szóló vallási tanítások nem állják meg helyüket az elfogulatlan kutatás ítélöszéke előtt. Az, amit a tudomány az életről és a halálról tanít, meggyőző erejű, mert nem vakhiten, hanem szigorúan ellenőrzött té- C nyéken alapul. ■ C v Erről beszél az a kis kék fü- r zet, amely most a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. — Iljin, a könyv írója kitűnő ter- v mésze;t”<lósj aki szigorúan tudó-