Szolnok Megyei Néplap, 1959. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1959-02-27 / 49. szám

6 SZOLNOK MEG ¥ El NÉPLAP 1959. február 27. Jászberényitől exportáljuk Eredményes falusi sakkozó A területi kosárlabda döntőbe jutásért IIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIlfílllllllllllllllllllllllllllllllllllllMIIIIMMIItlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIII Németh Cecil a tiszatoőiek leg­eredményesebb női sakkozója A Törölkszentimikló- son megrendezett I. őszi-téli Spar- takiád járási dön­tőjén az örmé­nyes! Szabadkai Éva mögött a má­sodik helyen vég­zett. Most éppen egy jó lépésen gondolkodva ha­jol a sakktábla fölé a törökszent­miklósi járási döntőn; Szolnoki Közgazdasági Technikum — Hódmezővá­sárhelyi Gimnázium 56:26 (35:6). Szolnok, Közgazdasági Technikum. — Szolnokon ke­rült sor a középiskolás ko­sárlabda területi elődöntőre. A szolnoki leányok ellenfele Csongrád megye középiskolás bajnoka, a Hódmezővásárhe­lyi Gimnázium együttese volt, A szolnoki csapat a követ­kező összeállításban vette fel a küzdelmet, Horgász (30), Szabó (2), — Zeller (11), Ko­vács (4), Balogh (6). Csere: Pacali (2), Szendrei (1), Maj- zik, Gavallér, Házi. Már az első félidőben ha­talmas fölényben játszottak a szolnoki leányok. Szinte tetszés szerint érték el ko­saraikat, az igen gyenge já­tékerőt képviselő hódmező­vásárhelyiek ellen. Különö­A labdarúgó játékvezető-küldés új rendszerének margójára A február 20-i Népsport­ban olvastam, hogy kijelöl­ték, kik is vezetik a tavaszi idényben az NB I. és II. mérkőzéseit. A cikkből meg­tudtam, hogy ezúttal nem jelöltek ki külön NB I-es ke­retet. Az az álláspont ala­kult ki, hogy az NB I. és NB Il-es mérkőzéseire a 115 főnyi keretből jelölik ki a mérkőzést megelőző pénte­ken a legjobb formában lévő játékvezetőket. A partbírás­kodás feljavítását pedig úgy kívánják elősegíteni, hogy az NB I-es és Il-es mérkőzé­sekre a partjelzőket is ugyan­ebből a keretből küldik ki. A keretben 58 budapesti, és 57 vidéki kapott helyet. Ahogy átnéztem a neve­ket, megyénkből az NB I-es Bállá Gyulán kívül még há­rom játékvezető nevével ta­lálkoztam. Jónéhány olyan jóképességű Szolnok megyei játékvezetőt hiába kerestem, akik az elmúlt év őszén még az NB Il-es keret erősségei voltak. Elgondolkoztam egy kicsit, majd tovább nézeget­tem a névsort. Megállapítot­tam, hogy igencsak minden megye kapott 3—4 NB I—II. kerettagságot. Ügy gondo­lom, az ilyen egyenlősdi rendszer helytelen és nem szolgálja a fejlődést. Amikor a Szolnok megyei játékveze­tők évi beszámoló taggyűlé­sén az Országos JT küldöt­tének, Vas elvtársnak ezt felvetétték, azt mondotta, sajnos, Szolnok megyének nem tudunk több keret-tag­ságot adni. Ez a rendszer véleményem szerint úgyne­vezett statisztikai küldést je­lent és nem azt, hogy a mindenkor legjobb formában lévő játékvezetők kapják a legmagasabb osztályú mér­kőzéseket. Ugyanis hiába van valamely megyében 8, vagy énnél is több NB I—II. képességű jó játékvezető, ha a reájuk eső keret csak négy, vagy ha nincs csak egy, de négy hely van szá­mukra biztosítva, akkor mind a négyet be kell tölteniök. Szeretnénk itt még foglal­kozni a február 15-i Nép- Sportban megjelent Honti György MLSZ főtitkár MLSZ országos értekezletén tett megállapításaival. Szerinte a játékvezetés színvonalának alacsony voltát a JT-ben fo­lyó szakmai oktatás fogya­tékosságaival lehet magya­rázni. Továbbá kifogásolja, hogy az utánpótlás nincs' megnyugtatóan megoldva, főleg vidéken. Nem tudjuk, Honti elvtárs járt-e már Szolnokon és szétnézett-e már a megyéi JT-nél? Ügy gondoljuk, ha ezt megtette volna, más lenne a vélemé­nye a vidékről. Megpróbálunk röviden rá­világítani, hogy véleményünk szerint az Országos JT-ben mi a hiba. Szolnok megyé­ben a felszabadulás előtt 15—20 játékvezető volt. Ma 150—200 *a működő játékve­zetők száma. Az átlag élet­kor 25—30 év. Játékveze­tőink jó munkájuk nyomán felküzdötték magukat Pest után a második helyre. Kap­tak is foglalkoztatást orszá­gos szinten elég szépen. NB I-be egy, NB II-be kilenc, NB III-ba tizenöt Szolnok megyei játékvezető lett be- sororolva. Most megtörtént az átszervezés. Arra gondol­tunk, hogy lesz létszámcsök­kentés, de őszintén meg­mondjuk, hogy ilyen arányú­ra mégsem gondoltunk. Ki­váltkép nem gondoltuk, hogy a már fentebb említett úgy­nevezett statisztikai mód­szert vezetik be. Ami azt je­lenti: nem az a lényeg, hogy milyen a színvonal, de min­den megyéből kell, hogy le­gyen NB I—Il-es játékve­zető és méghozzá lehetőleg egyenlő arányban. Beszélni kell itt a még elég erősen megmutatkozó főváros-vidék megkülönböz­tetésről is. Ez főleg az ellen­őrzéseknél mutatkozik meg. Vidéki játékvezető egyetlen rosszabb szereplés után már ki is esik az országos keret­ből. A fővárosiaknál nincs ilyen (mintha szerzett joguk lenne). Egy másik tény. Ha egy vidéki játékvezető eléri a 40—45 évet, azt mondják rá, hogy öreg már. Budapes­tieknél még 55—60 éves sem örek, Jó példa erre Kallós, Bapa Károly stb. Ha egy vidéki játékvézető felkerül Budapestre vezetni, mindjárt másképp ellenőrzik, mint a fővárosit. Ami előny az egyiknél, az hátrány a má­siknál. összegezve az egé­szet, mi elsősorban a statisz­tikai küldésben, a helytelen felfogásban történő ellenőr­zésben látjuk a hibát. — Ugyanis egy felfelé törekvő fiatal játékvezetőnél árgus szemekkel keresik a hibát. Az ellenőri kivonatok, amit megkapnak a játékvezetők, általában nem nevelő, ok­tató jellegűek. Szárazak, sok­szor semmit mondók. Fen­tiek kiküszöbölése érdeké­ben sürgősen meg kell szün­tetni a Budapest—vidék kö­zötti nagy szakadékot. Vidé­ken is jobban szét kell nézni és sokkal merészebben kell nyúlni a tehetséges vidéki fiatalokhoz. Akinél meggyő­ződtek, hogy van benne ké­pesség, álljanak is ki mellet­te. Csupán egy, esetleg két gyengébb szereplés után ne tegyék mindjárt a „talomba”. Akkor nem történik majd meg olyan eset, amire me­gyénkben is van példa, hogy 12 éves NB Il-es tagság után egy rossz ellenőrzés miatt azonnal kihagynak valakit az országos keretből. De több hasonló példát is le­hetne említeni. A Szolnok megyei játék­vezetők, mint. arról meggyő­ződtünk — fentiek ellenére sem csüggednek el. Szívvel- lélekkel dolgoznak tovább. Csupán azt kérik az orszá­gos elnökségtől, hogy szív­leljék meg az általunk el­mondottakat. Az NB I—Il-es keret összeállításánál a je­lenlegi módszer helyett véle­ményünk szerint az volna a helyes elv, amit egy megyei edzőtáborozáson Tabák elv­társ mondott annakidején. Nem bánja, ha az egész or­szágos keretet egy megye alkotja is, de a lényeg egy, hogy mindég a legjobbak működjenek az országos ke­retben. Véleményünk sze­rint ez is a helyes. — Vincze —■­sen Horgász játszott kiemel­kedően. Lelkesedése és nagy játékkedve magával ragad­ta az egész csapatot. Második félidőben már na­gyobb küzdelem alakult ki, mivel a Közgazdasági Technikum főleg a cseresorá­val játszott. Az ellenfél kü­lönösen Varga (13) és Vár­nagy (7) eredményes játéká­val „csak” 30 pontos vere­séget szenvedett. A mérkőzés után a Hód­mezővásárhelyi csapat veze­tője kijelentette, hogy na­gyon tetszett neki a szolno­kiak játéka és klasszis kü­lönbség volt a két együttes között. A szolnoki csapatból Hor­gász (a mezőny legjobbja), Zeller, Balogh és Kovács tel­jesítménye emelkedett ki. A hódmezővásárhelyiek leg­jobbja Varga volt. Ezzel az eredménnyel a Szolnoki Közgazdasági Tech­nikum női csapata bejutott a területi kosárlabda döntőbe, mely Szegeden március 6—7- én kerül lebonyolításra. — Balázs — SporM Jászberénybe A Jászberényi Vasas—Szolnoki MÁV NB II.-es megyei labdarúgó rangadóra szervezett különvonat- ra — a nagy érdeklődés miatt — a jelentkezési határidőt szombat délig meghosszabbították. YYYYYYYTY7YYYYYYYYYYYYYYYYYYY Közérdekű közlemény Értesítjük Szolnok város la­kóit, hogy a Jászkisér—Jászla- dány—Zagyvarékas—Szolnok al- állomás nyomvonalon épített új, nagyfeszültségű villamos távve­zetéket március hó elsején 0 órától helyezik feszültség alá. Szolnok Városi Tanács VB Építési és közlekedési csop. S SZOLNOK i SZIGLIGETI SZÍNHÁZ műsora február 27. péntek este 7 óra; figaro házassága febr. 28. szombat este 7 óra: BAJADÉR Mit láttunk hétközben a bajnoki rajt előtti utolsó edzömérközcsen ? Szolnoki MTE—Martfűi 4:2 (1:1) Szolnok. MTE pálya, 400 réző. Sz. MTE: Sárkány — Fege, Tö­rök, Sári I. — Sagáth, Ki^s — Cs. Farkas, Máté, Sáli II., Á-dá- mosi, Simon. Martfű: Papp — Papp R., Száraz, Gulyás — Ré­vész, Gazsó — Böjti, Rozsnyai, Mészáros, Mikus, Mező teleki. — Meglepően szépszámú közönség gyűlt egybe. Kezdés után a Martfű lépett fel támadólag. Csatáraik szépen adogattak. Az MTE játékosok nem találtak magukra. Nem húzták szét a mezőnyt. Védelmük sokat bi­zonytalankodott. A 7. percben a vendégek Rozsnyai jól eltalált lövése nyomán szerezték meg a vezetést. 0:1. — A*“ 30. percben egyenlített az MTE Simon révén. 1:1. Szünet után mindkét csapat­ban több cserét hajtottak végre. Az MTE-ben Tóvizi, Willisch, a martfűieknél Bóka, Pálinkás, Csendes és Munkácsi állt be. Az MTE kezdett. Sokkal tervszerűb­ben játszottak mint az első fél­időben. Lelkesedésben is felül­múlták ekkor y ellenfelüket. A martfűieknek ebben az összeál­lításban nem ment úgy, mint az I. félidőben. Az 35. percben Simon révén vezetéshez jutott az MTE, 2 ti. A 63. percben újból Simon volt eredményes, 3:1. A 70 perc­ben a jól játszó Ádámosi 20 mé­teres lövése a kapufáról vágó­dott a hálóba, 4:1. A 85. percben már lanyhult az iram és ekkor a vendégek is szépítettek Bóka révén, 4:2. Jó mérkőzést láthatott a kö­zönség. Az első félidőben a martfűiek voltak jobbak. A má­sodik félidőben azonban feljött az MTE. s ekkor láthattunk tő­lük egy-két szép akciót is. Jók: Kiss (a mezőnv Tegjobbia), Ádá- mosd, illetve: Mikus, Rozsnyai. P. L. Szolnoki MÄV—Szolnoki Kinizsi 3:2 (1:2) Szolnok. MÁV pálya, vezette: Almás! A MÁV orvosi vizsgála­ton lévő Dobos, Székeres, Abonyi nélkül állt ki a bajnokság előtti utolsó előkészületi mérkőzésén. A Kinizsi nagy lendülettel kez­dett és a kapkodó MÁV véde­lem jóvoltából két 1'1-esből Kiss II. révén vezetéshez jutottak. Az ellentámadás során Tóth L. vá­laszolt egy góllal. Az első fél­időben több gól nem született. Szünet után már valamivel job­ban ment a játék a vasutasok­nak, de a kemény Kinizsi védel­met csak nehezen tudták átját­szani. Ebben a félidőben Csábi és Tóth szereztek újabb gólt a MÁV-nak. H. Gy. A jászberényi Aprítógépgyár hosszabb idő óta készít kü­lönböző konzervipari berendezéseket. Ezek nagyrészét a Szovjetunióba exportálja. Képünkön egy ilyen gépegység látható. Garantáltan édeset Világ életemben nagy ked­velője voltam a déligyü­mölcsnek. — Nem vall az Ínyencségre, hiszen a na­rancs, a füge, a datolya mind­annyiunk gyermekkori vá­gya volt. S ha történetesen nem jutott belőle ilyen, vagy olyan ok miatt, akkor köny- nyen eltörött a mécsesünk és vigasztalhatatlanok vol­tunk. Szóval így meg úgy — sze­rettem a narancsot. S e holdszerűen mosolygó leves- belsejű gyümölcs mindig kel­lemes ízeket varázsolt a számba, egészen a legutolsó időkig, mert néhány nap óta bizony nem igen vágyom na­rancsot enni. Ugyanis a kö­vetkező történt velem: Harmadszorra igyekeztem félrefordítani a fejem egyik igen szép üzletünkben az íz­lésesen kirakatírozott naran­csok láttán. Nem veszek be­lőle, hajtogattam magamban, alkalmazva az autószuggesz­Talán szombaton Kunszentmártonban is sikerül Vezetőség választás sportfilmvetítéssel Az elmúlt vasárnap délelőtt sportbarátok és sportvezetők gy ülekeztek Kunszentmártonban a járási kultúrház előtt és an­nak termeiben. Ekkor akarták megtartani a Kunszentmártoni MEDOSZ MTE vezetőségválasztó közgyűlését, össze is jött mint­egy 46—50 főnyi érdeklődő, saj­nos azonban pontosan azok ma­radtak, távol, akik a közgyűlést összehívták. így a megjelentek csalódottan távoztak és olyan megjegyzéseket lehetett hallani: „hiába, Kunszentmártonban nem akar menni a sport”. -„Sajnos, hogy egy járasd székhelyen a vezetők csak ennyit, vagy jófor­mán semmit sem törődnek a sporttal’». Halogatásra már nincs sok idő. Az egyes sportágakban ugyanis megkezdődnek a bajnokságok. Labdarúgásban már vasárnap ka­punyitás lesz. így jönnek a prob­lémák. a vezetőségnek intézked­ni keld. De ha nincs aki intéz­kedjen! — Éppen ezért hoztak olyan határozatot, hogy szom­baton este 6 órakor ismét meg­A Magyar Rádió szolnoki adójának műsora február 27-én, 17 éra (223 itt) Mezőgazdasági híradó! — Szív küldi szívnek szívesen. — A Magyar Hirdető műsora. — Óvo­dás Palkó. — Tánczene. — Élő­szóval! Riportok, tudósítások. próbálják és ugyancsak a járási kultúrházban sport-filmvetítéssel egybekötve tartják meg a veze­tőség újjáválasztását. A választás után az 1959-es legújabb két sporthíradót fogják vetíteni. A közgyűlésre a szervező bizottság a sportkör valamennyi verseny­zőjét, tagját és érdeklődőt szere­tettel hív és vár szombaton este 6 órára a MEDOSZ járási kul- túrotthonban. Ami nem sikerült vasárnap, reméljük sikerülni fog szombaton és akkor a kunszent­mártoni sportkör is minden bi­zonnyal elindulhat új lelkes ve­zetőkkel az élen a fejlődés út­ján. IPR08KDETESEK A HEKI Állami Gazdaság kőmű­ves és ács szakmunkásokat fel­vesz. Jelentkezni lehet a gazda­ság központi Irodájában, Mező- héken. FIATAL HÁZASPÁR KÜL0N­bejaratü bútorozott SZOBÁT KERES. AJÁNLATOT 20—69 TELEFONSZAMRA KÉR. ESZTERGÁLYOS és marós szak­munkásokat felvesz a Mezőgaz­dasági Gépjavító Vállalat Szol­nok. Vöröshadsereg u. 33. 51. sz. Autóközlekedési Vállalat felvétel céljából keres 2 éves vezetési gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezés he­tenként keddi napon a Szolnok, Verseghy út 5. sz, telepünkön. tiós módszert. Mindhiába: néhány monoton mormolás után a kasszához léptem s ahogy az már történni szo­kott, kértem egy blokkot, félkiló narancsra. — Inkább mondom, kulturális igé­nyeim kielégítését hanyago­lom el egy kicsit, de ebből a szép narancsból veszek. Ismerős lévén a boltban, elképzelhető, nem a legap­róbbakat kaptam. Boldogan szorongattam hónom alatt a kincset, miközben kerestem egy rejtett sarkot, ahol a köztisztasági szabályok meg­sértése nélkül hozzákezdhet­tem a narancshámozáshoz. Első narancs: kész. Első ha­rapás: fanyar, csípős íz. Biz­tosan koraérett — gondol­tam. Nézzük a másikat. Első harapás: gyengén ecetes vagy inkább romlott bor íz. Mit húzzam tovább. Kínok kö­zött megettem az egész fél­kilót s megfogadtam: ezután csak úgy eszem korábpan kedvelt déligyümölcsöt, ha ez lesz a héjára írva: garan­táltan édes, bosszankodás nélkül fogyasztható. — nagy — iiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiniimiiimiiiiiiiHiiHimtiiii — GYERMEK- ÉS IFJÚ­SÁGVÉDELMI bizottság ala­kul 17 taggal megyei ha­táskörrel a megyei tanács VB legutóbbi határozata alapján. A későbbiekben a járásoknál is megalakul -a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Albizottság. A városokban és községekben ifjúságvédel­mi operatív bizottságokat szerveznek. Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács lapja Felelő® kiadó: a Szolnok Megyei Párt- Végrehajtő Bizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. í. I. em. Telefon: 20—93. 2(1—69. 23—20 A lapot előfizetésben es árusí­tásban a Szolnok megyei oosta- hivatatok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizeiési díja esy hóra U.— Ft. Előfizethető or- mely postahivatalnál és kézbesí­tőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor Nyomatott a Szikra Lapnyomda körforgógépein. Felelős vezető: Kulcsár Mihály Fölényesen győzött a Szolnoki Közgazdasági Technikum női csapata

Next

/
Thumbnails
Contents