Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-13 / 10. szám
SZOT NOR MFC,YFI NÉPI AP 1959. január 13. Jól sikerült az MTE ankétja Pénteken este a megyei tanács kls.enneDe szép számmal jöttek el sportemberek és sportbaratok, hogy meghaAgasák Taoak Enure, az ismert sportember és újságíró útléimenyeit a Stockholmi Világbajnokságról, valamint több nemzetközi mérkőzésről. Csömör Zoltán, az MTE labdarúgó szakosztályának helyettes vezetője üdvözölte a megjelenteket. Kitért arra, hogy először az volt a cél, hogy játékosértekezlet keretében csak az MTE játékosai részére rendezik meg az ankétot, de mivel az MTE a rportbarátsagot a többi szolnoki sportegyesülettel is el akarja mélyíteni, hívta meg a labdarúgó szakosztályok vezetőit, játékosait, játékvezetőit és edzőket. Ezután Tabák Endre bevezetőjében kijelentette, hogy örömmel tett eleget az MTE meghívásának, mert tű az egyesület a szivéhez nőtt. ö Innen került fel a fővárosba, de mint középiskolás, boldogan emlékszik vissza a 40 év előtti időre, amikor az Min Szolnokon megalakult. Majd vázolta a magyar labdarúgó válogatott szereplését a legutóbbi világbajnokságon. A gyenge játék fő okául az erélytelenséget, bátortalanságot hozta fel. A brazil válogatott — mondotta — a „magyar” futballal, azzal, amit a régi csapat játszott — nyerte meg a világbajnokságot. Addig, amíg a magyar csapat álló játékot mutatott, a külföldi csapatok a mozgó játékot játszották és ez döntötte el a mérkőzések sorsát. Elkeseredésre nincs ok — mondotta. A feltétel megvan a felemelke-’ déshez. A szakemberek, akik olyan sok szép sikert értek el, nem vesztettek tudásukból. Külön szólt az Ifjúsághoz. — Felelevenítette a Horthy Időszak alatti sportolási lehetőségeket, különbséget téve a mai lehetőségek között. Nagy baj az ifjúságnál, hogy még mindig nem tudja értékelni azt a segítséget, amit a sportolásnál részükre bíztosítaMegemlítette, hogy részt vett a magyar csapat tatai edzőtáborában. Az edzéseken a játékosok nagyon JÓI Játszottak, kiválóan lőttek kapura. De már a Szolnoki MÁV ed- zómérkőzésen Itt Szomokon nagyon gyengén szerepel.ek. Ez rányom ki bélyegét a világbajnokságon lejátszott mérkőzésekre is. Ezt azért említette meg, hogy a magyar csapatban megvan a képesség a jó eredmények elérésére, de a pályán az ellenféllé! szemben már nem tudja képességeit csillogtatni. Végezetül — felkérésre — szólt a spanyolországi élményeiről mit ta- paszialt, amikor kint volt a Reál- Madrid—Vasas mérkőzésen. Spanyolországban a labdarúgás üzlet. A Játékosok fizetett emberek, akik a tőkései: mindenféle utasításait kötelesek végrehajtani. A spanyolok Jó labdarúgók — mondotta* Befejezésképpen kérte a Szolnoki MTE és a Szolnoki MÁV játékosait, hogy az elkövetkezendő tavaszi fordulóban szedjél: öasze magukat és a szerepléseikkel szerezzenek örömet Szolnok város sportszerető közönségének. 3 Az értékes útiélménybeszámoló nagyon hasznos volt. Helyes volna, ha ezek az ankétok a bajnokság beindulásáig megismétlődnének, — ahol komoly szakemberek, edzők, Játékvezetők stb. tartanának tanulságos előadásokat. Sajnálatos, hogy amikor az MTE vezetősége, Játékosai, a Szolnoki MÁV teljes vezetősége, edzője megjelentek az ankéton, addig a MÁV Játékosai közül csupán egy fő (Dobos) jött el. Az Ilyen anké tokát mindig a sportbaráteág keretében kell megtartani, mert ez is elősegíthetné Szolnok város sportjának fellendülését. P. I. Lépcsőzetesen alakul ki az olimpiai és világbajnoki 'abdarúgó válogatott A Tuniszban vendégszerepeit fiatal magyar labdarúgócsapat összetételét a közvélemény nagy megelégedéssel fogadta. A szurkolók most kíváncsian várják, mi lesz e sokatígérő csapat további sorsa, s általában miként képzelik el a szakvezetők az olimpiai csapat kialakítását. E kérdésekkel kapcsolatban Baráti Lajos szövetségi kapitány nyilatkozott az MTI-nek: — A tuniszi csapat képezi 1959 első felében az utánpótlás válogatott gerincét — majd később az olimpiai csapatot — a nyári játékokon nem szerepelhető Szojka, Sipos és Tichy kivételével. A tervünk egyébként az, hogy 195S. első felében a római olimpiára számításba vett MISI »határozat a tanulók iskolai sportkoron kivüli foglalkoztatásáról AS MIST Elnöksége 24—2/b/lSSB. az. határozatában Intézkedett a tanulók Iskolai sportkörökön kívüli foglalkoztatásáról. Az általános, a középiskolai és az ipari tanulók Iskolai sportkörökön kívüli foglalkoztatásával kapcsolatban — a Művelődés- és a Munkaügyi Minisztériummal egyetértésben az MTST elnöksége az alábbiakban intézkedett: 1. A tanulók elsősorban Iskoláik sportkörében. Illetve az Iskolájuk szerinti területi sportiskolákban sportolnak. A tehetséges, és kiemelkedő képességű tanulók számára azonban az egyéni képességek fejlesztésére, az utánpótlás érdekében engedély adható az Iskolai sportkörökön kívüli sportegycsületekben való foglalkoztatásra; ha az iskolai sportköri vagy a sportiskola a tanuló sportolási igényét valamelyik sportág szakosztályának Irányításában nem tudja biztosítani, vagy ha a tanuló további sportfejlődését sem az Iskolai sportkör, sem a sportiskola már nem tudja kielégíteni. 3. A tanulók iskolai sportkörökön és sportiskolán kívüli foglalkoztatása a sportegyesület kérésére akkor engedélyezhető, ha a tanuló képességének megfelelő tanulmányi eredményt ér el (de legalább elégséges-rendű). Illetve, ha a tanuló képességeihez viszonyítva visszaesés nem tapasztalható. és magatartása ellen sem merül fel kifogás, ha az Iskola Igazgatója, a testnevelő tanár javasla'a alapján, szülői beleegyezés után, engedélyezi, ha az egészségügyi követelményeknek megfelel. A tanulók kiadatásával kapcsolatban a Megyei Diák Sport Tanácsot. Illetve az Ipari Tanuló Sport Tanácsot ellenőrzési Jog illeti meg. 3. A tanulókat foglalkoztató sport- szervezetek kötelesek. a tanulók erkölcsi, politikai, világnézeti nevelésére a legnagyobb gondot fordítani, a tanulmányi előmenetelt az osztályfőnöknél rendszeresen ellenőrizni, a szülőket, vagy a diákotthon igazgatóját meglátogatni, a sportág űzésihez szakmai, és egészséeüeyi sipmnombói alkajmas gyakorlóhelyről, és felszeretésről, valamint tneafeleló pedagógiai érzékkel rendelkező edző beállításáról gondoskodni. a sportíoglalkozásokon a tanuló Iskolájának nevelők megbízólevéllel ellátott társadalmi munkásai és igazolvánnyal ellátott munkatársai részére az ellenőrző látogatásokat lehetővé tenni, a tanuló tanulmányi munkáját a sportnál előbbre valónak tekinteni, a tanuló utazással egybekötött foglalkoztatása esetén alkalmanként az Igazgató engedélyét kikérni, az Igazgató, vagy a DSK esetleges edzéstől, versenyzéstől való eltiltó rendelkezéseit tudomásul venni, és azokat szigorúan betartani. a tanuló sportolásban az iskolai sportköri versenyeket előnyben részesíteni, kivétel ez alól a nemzetközi versenyeken, az országos, vagy megyei válogatott csapatokban való szereplés, az Iskolai versenyek után legalább egy pihenőnapot biztosítani, a versenyeken való beindulásnál pedig legalább ^ pihenőnapot két verseny között, betartani, 13 éven aluli tanulók számára az öltözködést, mosakodást, a felnőttektől lehetőleg elkülönített helyiségben, vagy külön időben biztosítani. 4. Egy tanuló számára csak egy sportszervezetben való foglalkoztatás engedélyezhető. 5. A tanulók az Iskolai sportkörön kívüli sportszervezetben való sportolás iránti kérelmüket minden év szeptember hó lS-ig kérhetik az iskolájuk igazgatójától. A Jóváhagyást október 15-ig kel! lebonyolítani. A jóváhagyásig a tanulók feltételesen foglalkoztathatók. Az engedély a következő tanév elejéig (szeptember 1-ig) érvényes, tehát minden év elején meg kel újítani. Az X958/59-es tanévben az engedélyezéseket 1959. február i-ig kell lebonyolítani, és ez az iskolai sportkörön kívüli sportszervezetekben már működő tanulókra is vonatkozik. 6. A tanulókat az egységes iskolai sportköri igazolványban rendszeresített betétlappal kell ellátni. Ilyen lóváhagyott betétlap nélkül a tanulók iskolán kívüli .egyesületben nem versenyezhetnek, és az egyes sport- szövetségek sem adhatnak ki részükre igazolást. 7. A tanulók sportszervezetekben országos bajnokságokon történő szereplés eselán (dUklosz'ás. saltóköz- lemépy. stb.) neveik után a sport- »vvesiílet nevének fel'üntetése mellett iskolájuk nevét is fel kell tüntetni. játékosok 1959. második felében már a „B” válogatottban játszanak, 1960 elején pedig ezekből, a fokozatosan nagyobb feladatot kapott játékosokból kerül ki az olimpiai csapat, s ez a gárda játssza már az olimpia előtti „A” válogatott mérkőzéseket. — 1959-ben elég nehéz feladatok várnak az „A11 válogatottra, és ebben az együttesben mindig a legjobb formában lévő labdarúgókra lesz szükség, tehát ha már 1159 első vagy második felében valamelyik fiatal kiemelkedő formát mutat, úgy a játékos már az úgynevezett és előbb említett lépcső kikerülésével is bejuthat a nagy csapatba. Felhívás Az 195S—1959-es Oktatási év kezdetén több új kísérleti tankönyv Jelent meg, amelyeket az általános iskolák felső tagozatú osztályaiban használnak. A művelődésügyi minisztérium ezek végleges elfogadása előtt kikéri a pedagógusok véleményét, s figyelembe veszi javaslataikat. Ezért a minisztérium felhív minden általános iskolai pedagógust, tanulmányt felügyelőt, igazgatót, gyűjtsék; majd közöljék az alábbi tankönyvekkel kapcsolatos tapasztalataikat; V. osztályos magyar nyelvtan, magyar irodalmi olvasókönyv, orosz könyv, számtan és mértan, földrajz, növény- és állattan, VI. osztályos magyar nyelvtan, magyar irodalmi olvasókönyv, történelem, számtan és mértan, földrajz, VII, o. történelem és földrajz és Vili. osztályos földrajz. r APRÓHIRDETÉSE g*| A TISZATENYOI Községi Tanács Végrehajtó B.zottsága adófelügyelői és megbízó tat keres azonnali belépésre. A felügyelőnek könyvelésben jártasság szükséges. Fizetés a Munkaügyi Minisztérium által megállapított bérezés szerint: az előbbinek 424 kulcsszám szerint 1300.—, az utóbbinak 900.— Ft. Továbbá keres gazdálkodási előadót 1959 február 1-1 alkalmazással. Gépírói gyakorlat szükséges. Fizetés a fen'írt rendelet szerint 427 kulcsszámmal: 900.— Ft. Jelentkezés személyesen. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. ' GYAKORLATTAL rendelkező vegyes-szakos kereskedősegédet azonnal alkalmazunk. — Fizetés koll aktív szerint. Földművesszövetkezet, Nagyrév. IIALÖSZOBA bútor, tét, eladó. Szolnok, út 15. komplett, sö- Csokonal út SZOLNOKON, Virág u. 12. számú beköltözhető egyszobás családi ház eladó. Érdeklődni: Cukorgyár, — Sohn. KIS szoba-konyhás öröklakást venne Szolnokon 65 éves magános asz- szony. Cím a kiadóban. — ELTŰNT Szolnokról január 7-én Margit nevű 14 éves leányunk. Apró zöldkockás télikabátot, barna pantallót és diáksapkát viselt. Ha valaki tud róla, értesítse aggódó szüleit: Schmiedt Pál asztalost Ti- szaroffon, vagy a legközelebbi rendőrséget. A SZOLNOKI GÉPIPARI TECHNIKUM műszaki t an Ari Állasra PÁLYÁZATOT HIRDET. PÁLYÁZHAT MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR, aki a műszaki EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KARAT, VAGY A MŰSZAKI EGYETEM TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA TECHNIKUMI GÉPÉSZ KARAT ELVÉGEZTE ES ERROL OKLEVELE VAN. AZ ALKALMAZANDÓ TANÁRNAK MUNKAHELYÉT 1959, FEBRUAR 1-ÉN KELI, ELFOGLALNI. BÉREZÉS A PEDAGÓGUS BÉREZÉS SZERINT, PLUSZ MŰSZAKI PÓTLÉK. A PÁLYÁZATOKAT SZEMÉLYESEN 1959. JANUAR Z#- IG KELL BENYÚJTANI. A TECHNIKUM IGAZGATÓJÁNAK. A PÁLYÁZÓ PALYAZATA MELLÉKLETEKÉNT 2 példány önéletrajzot csatoljon .............................. A Szo lnoki Szigligeti SZiüHiZ műsora január 13. kedden este 7 órakor: A BAJADÉR január 14, szerda este 7 órakor: A BAJADÉK január 15. csütörtök este 7 óra: VITÉZEK ÉS HÖSÓK január 16. péntek este 7 óra: A BAJADÉR január 17. szombat este 7 óra: A BAJADÉR MŰSORA SZÍNHÁZAK 1959. JANUAR 12—14: Abádsz&lók Cibakháza Fegyvernek Jánoshida Jászalsószentgyörgy Jászapáti Jászárokszállás Jászberény Jászdózsa Jászfény szara Jászjákóhalma Jiszkisé? Jászladány Kenderes Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras Kunszentmárton Mezőtúr Dózsa Mezőtúr Szabadság Öcsöd Rákóczlfalva Szolnok vörös Csillag Szolnok Tisza Tlszaföldvár Tiszafüred Tlszakürt Töröksz-entmikióü Turkeve Ujszász Karcag 12—14 Fekete szem éjszakája 12—14 a hamis levél 12— 14 Don Quijote 13— 14 Főutca 13—14 Nehéz napok 12—14 Ég és föld között 12—14 Váratlan vendég 12— 14 Csendes Don ILL 14 évf. 13— 14 Azon az éjszakán H—14 Csendes Don L US—14 Razzia 12—14 ördögi találmány 12—14 Mexikót szerenád 12—14 Csendes otthon 12—14 Római vakáció 12—14 Ne várd a májust 12—14 Csempészek 12—14 Bum, a katona 12—14 Fekete zászlóalj 12—21 Szent Péter esernyője 12—14 Haiáitánc 12—14 Mese az aranyhajú királylányról 12—14 Gitáros lány 12—14 Hétköznapi tragédia 12— 14 Akkor Páriában 13— 14 Csendes Don II. 13—14 Sóbálvány 12—14 Az élet visszavár 12—14 Játék az életért 12—14 Az élet küszöbén 12—14 Csendes Don m. 14 évf. (széles) VJABB 1000 kérdés • 1000 féléiét TANULÁS, JÁTÉK, S10RAK0ZAS? KAPHATÓ MINDEN ÚJSÁGÁRUSNÁL KÉZBESÍTŐNÉL FILMHÍR EK A Moszfilm Stúdió új fiimiének címe EGYIDŐSEK VOLTAK. A film három lány életén keresztül mutatja be a szovjet fiatalokat, pályaválasztásuk problémáit, örömeit. * A jugoszláviai Avala filmstúdióban KERESSÉTEK VANDA KOSZ-t címmel új filmet forgatnak, amely az emberek közötti barátságról és megértésről szól. Szolnok meoi/e* néplap Szolnok Megyei Pánbhottsíg és a Menve) Tanat* iapj. felelői kiadó: * Szolnok Megvet Part-Végrehajtó Bizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal n. í. L em. Telefon »—sa 10-0» 23—» A la oot élő fizetés Den és árusiusbar • Szolnok megyei oostahlvi.uüou e, rí!co«v;tá|{ ter»s*-.lfc. A un s:CHze- 'ési di-* •.&-» nvi ti.— vi -ji*-m-> hétő uárme!« oo«u.irvl,B:Vuu ' t kézbesítőnél. Szolnoki N vonta# vauau.» Feieifle nyomdavezetői Mészáros Sándort t