Szolnok Megyei Néplap, 1959. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 3. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1959. Január 4. Csengőjéi vázzá a szemetes... És hullt Hullt nagy vattapamacsként A földre a hó. Felébredtem. A hó esett. Kinéztem a szűk utca csendes, Sárral kevert, piszkos havára S csengőjét rázta a szemetes... 1958. DONKÓ LÁSZLÓs Horgol a kedves Horgol a kedves. Kicsi kampós tűjén Pókhálónyi remekművek születnek: Fonál-virágok, céma-csillagocskák, Melyek szűk szobánkat teliragyogják, Fütyül rám, magamban mondom: „szeretlek". Nézi-nézi nekipirulva a tűt, Nyelve hegyét kidugja s a szemeket Számolja a világért nem hibázhat, Nem szálok hát, még majd engem hibáztat, Csak nézem az alkotó, kis kezeket. S ahogy nyílik az ujja atatt már A csipke-szirom, meg a csipke-levél, Nyárt érzek idebenn, kint hull az avar... Most leteszi, ül az ölembe hamar Súgom: „A szerelmet kötjük, Te meg én", Csengő bongó fácska Magyarul beszélő színes német mesefilm. Szolnok, Vörös Csillag filmszínház, jan. 29—febr. 1. Egyszer volt... hol nem volt... száll a szép, színes mese a gonosz, hidegszívű gőgös királylányról, akitől mindenki félt, akit senki se szeretett igazán. Nos, ez a kirá’ylány egyszer megkívánta a csodák csodáját, a csengő-bongó fáeskát. Ezt kérte kérőjétől a szépséges ifjú hercegtől, aki meg is szerezte azt. De a fa csak akkor szólalt volna meg, ha a királylány szerette volna a herceget. Mint mondottuk azonban, az elkényeztetett lány senkit sem szeretett. így a herceg medvévé változott. Magával vitte az ifjú leányt a csodák birodalmába, ahol az rövidesen rájött arra, hogy magányos és ha társakra vágyik, meg kell változnia. Barátságot kötött hát a galambbal, a hallal, a táltos paripával. Lassan visszanyerte időközben elvesztett régi szépségét és a gőgnek, durvaságnak nyomát sem lehetett találni nála. Nem tetszett ám ez a csoda-» ország gonosz törpe királyának. Eli ávolította a birodalmából, hazugsággal, azzal, hogy édesapja beteg. A királylány haza- íietett, de rájött arra, hogy a törpe becsapta. Megsejtette azt !S, hogy cammogó mackó-barátja ember. Visszament tehát a törpe birodalmába és a hálás állatok segítségével megtörte a törpe varázserejét. Az ifjú herceg visszanyerte külsejé* és együtt indultak vissza. Űtjukon a csengő-bongó fácska széps-taes muzsikája kísérte őket. Tehette, hiszen — azért mese —•, hogy jól végződjön. A hetedhétországra szóló esküvőre talán a kis nézőket is meghívják — ha jói viselkednek a moziban. Szerkesztői üáenetek Többek kérésére közöljük, hogy kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Székely István, Mezőtúr. Elnézését kérjük késői válaszunkért. Beküldött .versei figyelemre méltóak, de a régebbieknél valahogyan kicsit gyengébben sikerültek. Az ,,Anyám szava” című versét a közölhetők közé soroltuk be. A Kis mese-nagyoknak című mondanivalójában kissé elhibázott. Bodnár László, Szajol. Kis története érzelgős, giccses. íráskészsége van, de nagyon sokat kell fejlődnie és az élet tényleges problémáiból merítenie írásai tárgyát. Fazekas Bálint, Öcsöd. Békeharcos verse szép gondolatokat tartalmaz, néhány ríme is figyelemre méltó. Azonban van a versnek mondanivalóbeli bizonytalansága és néhány hibás képe is. A csontok nem tarkítják a mező*, legfeljebb a virágok Az első három versszak fölöslegesen megnyújtja a verset. Králik József Szolnok. Versei határozottan tehetségesek. Hétfő, vagy kedden délelőtt keresse fel szerkesztőségünket, hogy megbeszélhessük verseit és útmutatást adhassunk a továbbiakra. — Iiu István, Törökszentmiklós. A húsz tavaszra című verse szép, kedves hangulatú. De egy húszéves fiatalt nem fáraszthatja a harci füst. Többi verse gyengébb. Küldje be még néhány írását, hogy jobban megismerjük. Serfőző Simon, Zagy- varékas. Legújabb írása a Bégi történet, jól felépített ügyes írás. Sajnos utánérzés, mert hasonlót az utóbbi időben többet is olvastunk különböző lapokban, visszaemlékezésekben. Előzőre változatlanul áll: Ha lesznek ,,Bontakozó” szárnyak; közöljük. Lukács Miklós, Törökszentmiklós. Ami késik nem múlik; verseinek közlését megkezdtük* í Köszönjük az őszinte szót Hozzászólás a „Megújhodott megyei irodalomért" cimű cikkhez A NÉPLAP KARÁCSONYI számában szerkesztőségi cikk jelent meg megyénk irodalmi életéről. Nem vagyok egyáltalán nivatött arra, hogy valamennyi megyei író nevében állást foglaljak, de jogom van elmondani saját véleményem. Úgyis jogom van ehhez, mint a megye egyik tollforgató munkásának, aki — thiként a cikk jellemez bennünket — egyéb foglalkozás mellett, társaimhoz hasonlóan, űzöm több-kevesebb sikerrel az írás mesterségét. A cikk megállapításai nyíltak. Világosak, Elérkezett az ideje, hogy végre mi magunk is ugyanígy beszéljünk eredményeinkről és hibáinkról. Hiszen vagyunk ebben a megyében né- hányan, akik írásainkkal szeretnénk segíteni emberek életének és sorsának szocialista távlatú és jövőjű kibontakozását. De — talán ezen kellene kezdeni mindjárt kiindulásképpen — mi itt a megyében nem vagyunk írók. Reméinetöleg ez sem másokra sem magamra nézve nem jelent sértést. Csupán nyílt és őszinte beszédet. Nem lehetetlen, hogy lesznek közülünk, akik egyszer majd íróvá válnak. De ahogyan a szavalgató s esetleg igen jól szavaló ember sem szavalóművész, a legjobb kultúrotthon legjobb színjátszója sem érdemes művész, a kultúrotthon képzőművész körének legjobban festő s festményeivel a legjobb helyi elismerést is kivívó íeste- getö sem festőművész, ugyanúgy mi sem mondhatjuk magunkat íróknak. Még ha írásainkat olvassák is a megyén belül, ismernek bennünket s egynémelyik írásunkat. Akkor sem. Én példád ul mindig pedagógusnak éreztem és tartom magam, s az írás e nevelői” szándék és tevékenység; életemnek sokszor kikerülhetetlen velejárója. (Azután mar az más kérdés, hogy megkap- tuk-e, megyénk írogató emberei megkapták-e itt a megyében a központi irodalmi, kultúrális szervektől azt a támogatást, segítséget, tanácsadást a lehetőségeknek olyan fajta biztosítását, amely egyáltalán lehetővé tette volna vagy megnyitná lehetőségét annak, hogy írókká lehessenek azok, akik erre alkalmasak, k perek vo.nanax). ue egy űi- nyos; íróvá az ember csak kiváló írásokkal, maradandó értékű alkotásokkal • a nép és a kor, az objektív történelmi erők s a le.ioensőbb egyéni lelki világok mélyreható és művészileg is tiszta ábrázolásával lehet. Ha ábrázolni .tudja „a véges végtelent”. „a termelőerőket odakint. ; az ösztönöket idebent” — aho- k>an- József Attila fogalmazza. ÍRÓVÁ csak úgy lehet valaki, hogy írásaival nem csupán esetleges közönséget, de közösséget is tud teremteni maga körül azáltal, hogy az élet igazságainak. előrevivő vonásainak megrajzolásával akarva-akarat- lanul belenyúl, beleavatkozik mások, emberek sokaságának életébe, ott a lélek mélyén segíti előretörni, kibontakozni a jövendőt, az újat, amikor a régi s az ósdi egy-egy pillanatra úrrá lesz a jövő felett, vagy túlontúl gátló tényezőként hat. Ha segít meglátni s átélni tudni sok-sok'embernek a holnapok örömét, felfogni tu^ni s végigélni a felszabadulás, öntudatra ébredés nagyszerű boldogságát. Mert hiszen ez is az irodalom feladata; k- jövőt, s a boldogságot átélni s érezni éppen úgy meg ^ell tanítani az embereket, mint a fájdalmakat, nehézségeket elviselni. Csakúgy küzdelem ez is. És mindezt maguktól az emberektől tudjuk megtanulni. Az emberek, a munkás-paraszt hatalom társadalmi rendiének alapvető osztályainak életét kell élnünk, átélnünk és átéreznünk mindazt, amit emberek élnek, éreznek vagy a jövő távlataiban élhetnek, élhetnének, érezhetnek s érethetnének, s ezáltal újra és újra meg kell küzde- nünk mások és ezen belül magunk boldogulásáért. Van Lev Nyikolajevics Tolsztojnak egy megszívlelendő tanácsa. Mit írjunk meg? — kérdezte egy fiatal tollforgató a mestertől. Ő meg ezt válaszolta: csak azt, amiről úgy érzi az ember, nem bírná ki élve a szenvedést, ha el nem mondaná, meg nem írná. Csak amikor ilyen gyötrővé, ilyen szorongássá válik a közlés vágya, akkor írjunk. De hogy akkor azt írjuk, azt mondjuk, pontosabban; azt tudjuk s úgy tudjuk elmondani, ahoyy szeretnénk, ahhoz rengeteget kell tanulnunk. Rengeteget! ÉS MONDJUK CSAK MEG őszintén; mennyi olyan írás jelent és jelenik meg lapunkban, irodalmi rovatunkban, amelynek megírását nem lett Volna vergődés elmulasztani, hanem sokkal inkább a papírravetése volt az. S hányszor megesett még a ió témákkal is, hogy mire megírtuk, nem lett azzá, amivé szerettük volna, mert művészi ábrázolásbeli képességünk vagy felkészültségünk alatta maradt mindannak, amit választott feladatunk jellege megkívánt volna. Mennyi hazátlan, Mik- szát, Tömörkényi, Móra Ferenc írásaiból ezek emlékéből elcsatangolt anekdota-figurát vagy éppen minden emberi vonástól mentes, karikatúra-rajzokhoz hasonlatos séma-embert, panop- tikum-torzszüleményt szabadítottunk megyénk kíváncsi olvasóira egy esztendőn á,tal is! Márpedig, ha szeretjük az embereket (ez a jó írásmű megszületésének első, alapvető kritériumai közé tartozik!), ha becsüljük őket (enélkül nincs maradandó alkotás), akkor olvasóink életének, érdeklődésének ajtaján nem kopogtathatunk be úgy másainkkal, hogy nagy csomagjaink, melyek a kapukon alig férnek be, sorra mind üresek legyenek. Az is megengedhetetlen, hogy csupa ócska, ma már semmire sem használható holmit cipeljünk ajándékként vagy akár kedves kis csecsebecsékkel szíveskedjünk, ízlésünk választékosságát és lépéseink ügyességét fitogtassuk azok előtt, akik szereteted sorsukkal való azonosulást, örömük, bánatuk megosztását várják tőlünk. Mert ha olyanokat írunk olvasóinknak, hogy macskánk hányszor vetélt el, akkor — ha már több modern lírikust is olvastak — azt mondják: erről már egy Jeszenyin nevű parasztfiatal is énekelt, csak éppen ott kutyákról esett a szó, ha pedig mindezt nem tudják, akkor csak egyszerűért idegennek, megmásíthatatlanul magukhoz nem tartozónak, hozzájuk nem hasonlóknak éreznek az emberek, de soha sem írójuknak, értelmiségüknek. Mert a mi korunk emberének, munkásának és ősi paraszti nyűgeiből felszabadult parasztságának önérzete, igénye saját világának saját íróiSzán csilingelt. A hang úgy áradt Szét a súlytalan csendben Mint széttört üvegharang. Szárnyára vette az Az este; Akár a füstöt, amit a kémény [pipált, Míg földre szállt. Kutyák ugattak, kútgém Icglkordult Oláh Sándor. «* vaj szemben mérhetetlenül megnövekedett. S ahogy mind többen érzik sajátjuknak üzemük hírnevét, export sikereinek dicsőségét, szövetkezetük gazdagodását, városuk fejlesztését,_ a körzet iskoláit és óvodáit, egészségügyi hálózatát, ugyanúgy jogot formálnak mind többen arra is, hogy az irodalom az övék Jegyen. UGYANAKKOR NEM BECSÜLHETJÜK LE az olvasókat; megyénknek életkörülményeiben, emberi öntudatában, műveltségében és sorsában egyre inkább formálódó, felemelkedő s az országnak tudatos gazdájává váló munkását, szövetkezeti vagy egyénileg dolgozó parasztját, városi vagy falusi kisemberét oly módon, hogy minden írói indíték nélkül, kész vagy félkész, előre rosszul legyártott elemekből, tucaireceptek szerint állítsunk össze írásokat. Lehet ez önzés, emberi hiúság vagy jámbor jószándék annak a részéről, aki csinálja, de egyaránt merénylet' ez. Megengedhetetlen. Nekünk meg kell látnunk és rajzolnunk az élet legalapvetőbb, legmélyebb igazságait, mert éppen ebben, ennek feltárásában van igazságunk ereje, mely megragadja, vonzza, aki velünk együtt ezt felismeri. De j aki mesterséges igazságokat, ! mesterséges konfliktusokat és j történeteket gyárt, az vagy nem I látja a valódi igazságot, kp.nflik- i tust és törvényeket, vagy pedig j látja, de nem hisz benne, hogy ■ ezek valóban meggyőzőek és magukkal ragadók. Nem hiszi, hogy j az élet tényleges menete és ki- bontakozása valóban a szocia- : lizmus győzelme felé vezet az j egész világon. ÖSSZEGEZVE TEHAT: me- \ gyénk irodalmi életében is a szocialista tendenciák erősítése és kibontakoztatása s az ábrázolásbeli igényesség, a művészi szín- : vonal határozott követelése — jogos és természetes. Ezt várja tőlünk életünk rendje, ezt várják annak a lapnak olvasói, ahol írásaink sűrűbb vagy ritkább időközökben megjelennek, s most már — a megyei párthatározat után — ezt várja tőlünk pártunk is. Ahogyan pártunk eszmei harcot folytat a kispolgári nézetek, illúziók ellen, s küzd a szektás nézetek és gyakorlattal szemben, ugyanúgy az irodalmon belül a szocialista realista művészetért való harc s a sematizmus elleni küzdelem szükségszerűen napirendre került körünkben is. De ebben a harcban sokkalta több segítséget kérünk és várunk mi megyei írók, toliforgatók, mint amit eddig kaptunk. Teremtődjék meg — kérjük — annak a lehetősége, hogy eszmeiségében és művészi formájában olyan írásokat alkothassunk. írásaink megyei szinten olyan bíráló segítő kritikai támogatásban részesülhessenek, s az így tökéletesedő művek olyan publikációs lehetőségeket kapjanak. melyek együttvéve lehetővé teszik majd, hogy megyénkben is segíteni tudja társadalmi harcunkat az élő. alkotó irodalom. Császívav István
