Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)

1958-12-16 / 297. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1858, december 16. * A Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata a kormányválság kérdésében HELSINKI (TASZSZ). Szom­baton megnyílt a Finn Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának plénuma; Aaltonen a párt elnöke beszámolt a külpolitikai helyzetről, Finnország belpoli­tikai és gazdasági kérdéseiről. A beszámoló megvitatása után a plénum határozatot hozott; A határozat megállapítja, — hogy a Fagerholm-kormány jobboldali irányzata zsákutcába juttatta az ország külpolitikáját, rekordmagasságra emelte a munkanélküliséget, csökkentet­te a dolgozók életszínvonalát, megrontotta a viszonyt Finnor­szág és a Szovjetunió között. A finn nép érdekei azt követelik — mondja a határozat — hogy az új kormányt a munkások és a kisbirtokosok támogatására tá­maszkodó demokratikus együtt­működés alapján hozzák létre, s vegyék figyelembe a legnagyobb parlamenti csoporttal rendelke­ző finn népi demokratikus szö­vetség és a mögötte álló nép­tömegek követeléseit. A határo­zat az új kormány fontos fel­adataként jelöli meg az ország nemzetközi helyzetének meg­szilárdítását Finnország és a Szovjetunió barátságának es együttműködésének alapján; Egészségügyi tárgyalás Varsóban Az 1958-ban kötött lengyel— magyar egészségügyi együtt­működési egyezmény jövő évi tervének összeállítása céljából a lengyel és a magyar egészség- ügyi minisztériumok képviselői 1958. december 8-tól 12-ig tár­gyalásokat folytattak Varsóban. A munkaterv alapján megindult a két ország egészségügyi inté­zeteinek közvetlen együttműkö­dése. A tudományos kutatóin­tézetek kicserélik a tudomá­nyos eredményeket, g közlík egymással a tudományos kutatá­sok módszereit. W. Gomulka és W. Ulbrich beszéde az IS DK párt- és kormány- küldöttsége tiszteletére rendezett nagygyűlésen Varsó (MTI.) W. Gomulka és W. Ulbricht beszédet mondott az NDK párt- és kormánykül­döttségének látogatása alkalmá­ból Varsóban rendezett nagy­gyűlésen. W. Gomulka beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaság — amely a német nép igazi ér­dekeit képviseli, igaz szövetsé­gese és barátja Lengyelország­nak. W. Gomulka rámutatott KÖZLEMÉNY a váratlan támadások megelőzéséről tárgyaló genfi értekezlet hétfő délelőtti üléséről GENF (AFP). A váratlan tá­madások megelőzéséről tárgya­ló értekezlet hétfői 26 üléséről a következő közleményt adták ki: A váratlan támadás megelőzé­séről tárgyaló szakértői értekez­let 1958 december 15-i ülésén folytatta a vitát. Az ülésen fel­szólalt Marian Naszkowski és Jan Drzewiecki tábornok len­gyel küldött, a nyugati szakér­tők nevében pedig Pierre de Leüsse francia küldött, A legközelebbi ülést kedd dél­előtt tartják. A Német Szociáldemokrata Párt álláspontja a Berlinre vonatkozó szovjet javaslatokkal kapcsolatban BONN (MTI), A Német Szo­ciáldemokrata Párt vezetősége és a párt parlamenti csoport­jának vezetősége megvitatta a párt álláspontját a Berlinre vo­natkozó szovjet javaslatokat il­letően. Az ülés után kiadott köz­leményben' azt állítják, hogy Ber­lin szabad várossá nyilvánítása Németország kettészakadásának további elmélyüléséhez vezetne és megzavarná Berlin szabadsá­gát. Ezután a közlemény hangsú­lyozza a szovjet javaslatokra olyan értelemben kellene vála­szolni, hogy a „Nyugat hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval min­den olyan kérdésről, amely az európai biztonság és a német kérdés megoldását szolgálja." 4 NATO hatalmakhoz intézett szovjet jegyzék első nyugati visszhangja Bonn (Reuter—AFP). A Né­met Szociáldemokrata Párt szó­vivője kijelentette, hogy a szov­jet jegyzéket a jelenlegi robba­nékony nemzetközi helyzetben nem szabad pusztán propagan­dalépésnek tekinteni. Mint mon­dotta, a szociáldemokraták vé­leménye szerint a jegyzék a Szovjetuniónak azt a hajlandó­ságát mutatja, hogy a berlini kérdést szélesebb körű politikai kérdések közé iktassa. Érdemes a jegyzéket alaposan tanulmá­nyozni, elegendő alapot nyújt-e a nyugati ellenjavaslatokhoz — hangoztatta a szóvivő. » . Párizs, A francia kormány tanulmányozza a nywgat? hatal­I gyarmatosító hatalmak vonuljanak ki minden afrikai országból Az akkrai értekezlet határozatai arra, hogy Nyugat-Németország atomfelfegyveirikezése élezi a nemzetközi feszültséget és nem­csak Lengyelország, hanem az egész világ békéjét veszélyez­teti. Ezután a NATO-hatalmak politikájával, Berlin kérdésének megoldásával foglalkozott és rámutatott a Lengyel Népköz- társaság s a Német Demokra­tikus Köztársaság testvéri ba­rátságának nemzetközi jelentő­ségére. Hangsúlyozta, hogy a nyugat­német hadsereg feltámasztása és atomfegyverrel való felszere­lése egyaránt irányul a Német Demokratikus Köztársaság, Len­gyelország, Csehszlovákia, a Szovjetunió és a szocialista tá­bor minden országa ellen. A berlini kérdésről tett szov­jet javaslatokról szólva Ulbricht kijelentette: — jelentőségüket domborítja az is, hogy világosan a népek elé tárják: München nem ismétlődhet' meg. Nem le­het engedményt tenni az impe­rialista agresszoroknak. Felada­tunk az — mondotta befejezésül Akkra (TASZSZ). Az afrikai népek szombaton véget ért akk­rai értekezlete több dokumen­tumot! fogadott el: egy dekla­rációt, egy felhívást az ENSZ- hez, egy határozatot a gyarma­tosító rendszerről és az impe­rializmusról, egy határozatot az algériai kérdésről, stb. A deklaráció hangsúlyozza, hogy az afriaki népek értekez­lete határozottan tiltakozik a gyarmatosító rendszer és az imperializmus szörnytettsi ellen. Az értekezlet résztvevői köte­lezték magukat, még a ma élő nemzedék életében kivívják Af­rika teljes felszabadítását. Az ENSZ-hez intézett felhívásában az értekezlet követeli, hogy a gyarmatosító hatalmak „vonul­janak ki minden afrikai ország­ból, amelyet megszállva tarta­nak” és adják át a hatalmat olyan kormányoknak, amelye­ket a nép szabadon, demokra­tikus általános választójog alap­ján választ. Az algériai kérdésben hozott határozat követeli, hogy az ENSZ is haladéktalanul java­soljon közvetlen tárgyalásokat a francia kormány és az ideig­lenes algériai kormány között, állapítsa meg a tárgyalások megkezdésének időpontját és hathatós eszközökkel késztesse a francia kormányt semleges te­rületen folytatandó’ közvetlen tárgyalások útján az algériai kérdés rendezésére. Az értekezlet felszólilja az af­rikai országokat, a legközeleb­bi két hónap folyamán ren­dezzék meg „Afrika és Algéria szolidaritásának napját”, tömegtüntetésekkel, petíciókkal és tiltakozásokkal ítéljék el az algériai gyarmatosító háborút. Az értekezlet résztvevői elha­tározták, hogy állandó titkár­ságot létesítenek, amely egész Afrikát átfogó értekezletet szer­vez. Életrehrriák a libanoni és szíriai kommunista pártot Beirut (Uj Kína). Az A1 Akh­bar vasárnapi jelentése szerint a Szíriai és Libanoni Kommu­nista Párt Központi Bizottsága egyhangú határozatot hozott, amely szerint az Egyesült Arab Köztársaság létrejötte folytán előállott új helyzetben külön­álló Libanoni Kommunista Párt alakul, az Egyesült Arab Köz­társaság szíriai térségében pedig külön Szíriai Kommunista Párt. mákhoz intézett legutóbbi szov­jet jegyzéket — közölte vasár­nap a francia külügyminiszté­rium egyik szóvivője. Ügy tudják, hogy az Atlanti Tanács ülésének előestéjén ér­kezett jegyzéket alaposan meg­vizsgálják majd a nyugati kül­ügyminiszterek. * London A Manchester Guar­dian hétfői vezércikkében fel­szólítja a Nyugatot, tanúsítson konstruktív magatartást Hrus- csovnak Nyugat-Berlinre vonat­kozó javaslatával kapcsolatban (MTI.)------------­Kö zlemény a nyugati külügyminiszterek párizsi értekezletéről Párizs (MTI). Nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország és Nyugat-Né- metország külügyminisztere va­sárnap csaknem három órán át tárgyalt Párizsban a berlini kérésről. A négy külügyminiszter meg­hallgatta Willy Brandt nyugat- berlini főpolgármester nyilatko­zatát a berlini helyzetről, majd ismét megerősítette a négy kor­mány elhatározását, amelynek értelmében fenn kívánják tar­tani „Berlinnel kapcsolatos helyzetüket és jogaikat" bele­értve a várossal való „szabad közlekedéshez fűződő jogukat.'* A közlemény szerint a négy külügyminiszter arra a megál­lapodásra jutott: nem fogadhat­ja el a szovjet kormánynak Berlinnel kapcsolatban előter­jesztett javaslatait. A négy külügyminiszter úgy döntött, hogy az atlanti tanács most kezdődő ülésszakán szö­vetségeseikkel együtt megvitat­ják e kérdést, s ennek megfe­lelően dolgozzák ki a végleges választ. Ulbricht —, hogy erősítsük a Szovjetunió vezette szocialista országok egységét. Befejeződön a szocialista országok filmeseinek második nemzetközi értekezlete Sinaia (MTI). A szocialista országok filmeseinek második nemzetközi értekezlete, amelyen 12 országiból összesen 112 forga­tókönyv-író, rendező, operatőr és filmkritikus vett részt, befejez­te munkáját. Az értekezleten elhatározták, hogy növelik a szocialista film­művészet eszmei, művészi és technikai színvonalát, megerősí­tik a baráti együttműködést, ki­terjesztik a koprod akciós film­gyártást, s a filmterjesztésben az eddiginél szorosabb együttműkö­dést teremtenek; „zl Szovjetunió az arabok igazi barátja“ Bagdad (TASZSZ). Az ira­ki lapok határozottan visszauta­sítják a nyugati sajtónak azt a koholmányát, hogy Irakot „kommunista veszély” fenye­geti. A Szaud-Al Ahrar hangsú­lyozza. az Irakot fenyegető kom­munista veszélyről hangoztatott kijelenetéseket „mumusként al­kalmazzák az imperialisták, — hogy terveiket megvalósíthas­sák ebben a térségben’*. A Szov­jetunió ‘ettekkel bizonyította, hogy az arabok igazi barátja és nagy szövetségese. (MTI). A Járműjavítóban tartják az első ünnepélyes taskönyvkioszló KISZ tagsyűlest Befejeződött a KISZ tagok összeírása. A járási, városi bi­zottságokon már írják az aktí­vák az új könyveket. Megyénkben december 18-án, csütörtökön tartják az első ün­nepélyes tagkönyvkiosztó tag­gyűlést a Járműjavítóban. An­nak idején — 1957 márciusában — a Járműjavító munkásfiatal­jai alakították meg elsőnek a Kommunista Ifjúsági Szövetség alapszervezetét. Most ugyan­csak ők veszik át elsőnek más­fél éves jó munkájuk után a tagkönyveket is. Az ünnepélyre meghívták Szolnok valamennyi üzemének, hivatalának KISZ tit­kárát. Csavkodó szárnyú renülőgénekkel kísérleteznek a Szovjetunióban Moszkva (MTI). Tíz év óta folytatnak kísérleteket a Szov­jetunióban az úgynevezett csap­kodó szárnyú repülőgépekkel, amelyek a madarak repüléséhez hasonló mozdulatokkal közle­kednek a levegőben. A szovjet kutatók a modellek, továbbá a madarak repülésének beható ta­nulmányozásával megszerkesz­tették kísérleti példányaikat is. A tervezett csapkodó szárnyú repülőgép szárnya percenkínt 60—200 csapást végez, s ennek segítségével felemelkedhetik, le­szállhat, illetve haladhat a leve­gőben, A kormányberendezés lé­nyegesen egyszerűbb, mint a he­likoptereknél. Segítségével köny- nyen és gyorsan lehet változtat­ni a szárnycsapások számát, il­letve a szárny állásszögét. A szárnyakat rugalmas anyagból úgy készítik el, hogy azok há­rom tengely körül foroghatnak; A csapkodó szárnyú repülőgép üzemeltetése sokkal olcsóbb, s egyúttal biztonságosabb is, mert ha a meghajtó motorok műkö­dése abbamaradna, a gép vitor­lázó repüléssel biztonságosan ér­het főidet. A jövő év tavaszán a tervek szerint Moszkvában tu­dományos konferenciára ülnek össze a csapkodó szárnyú repü­lőgépek építésével kapcsolatos problémák tisztázására a szovjet tudósok. A tanácskozásra meg­hívják a népi demokratikus or* szagok szakembereit is.

Next

/
Thumbnails
Contents