Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)
1958-12-14 / 296. szám
1958. december 14. 8ZOINOK MEGYEI NÉPLAP £kí (ázik, az begyújt,„. Jaj de jó, nem kell mosakodni Ha kiolvad, az sem utolsó szórakozás ■Jrg——ar ' 3g'-3t. rare: —zxxzz zz J3g- ~ JÓNÁS a mentőangyal Komornyik nélkül nemhogy félkarú, de egyenesen karnéU Imii óriás az operett-márki; különösen, a „Bői a Savoy ban" márkija. — Miért, miért sem: a Szigligeti Színház egyik tájelőadásáról elmaradt az Archibald szerepét alakító művész. A Savoy-beti bál azonban emiatt nem maradhatott öí. ., Jónás János, a színház szabója csapott fel mentőangyalnak, pontosabban: komornyiknak. „Nyik’’-beli minőségében komorság helyett derűsen sikerült alakítást nyújtott. Mini a fejlődés rendíthetetlen híve, összeverem ropogós tenyerem, s epedve várom, mikor számolhatok be a korszakalkotó kezdeményezés továbbfejlesztéséről. Ha a szabó lehet színész, miért ne lehetne — például ■— Bóbita Boris jegyszedő tragédiaszerző? Elvégre eleget jár színházba... Szükség esetén a Népbit is bengraszthatna sebészorvost felvágott szeletelésre; kés kés, ugyebár ?..-. A fűszeres pultnál viszont át képzett drámai szende közölhetné rutinos mélabúval: „VanilAarúddal, fájdalom, nem szolgálhatok!” A fával foglalatoskodó bognármesterek számára pedig tág tér nyílhatna a vaskarika fabrikálásban... Kíváncsian várom, mikor ugrik be az akadályoztatott Somoss Pista karnagy helyett egy ügyes forgalmi rendőr; elvégre annak is van némi rutinja a karlengetésben. Mindez oké — gondolom; de vajon ki ugrik be (a vízbe), ha az Állatkert Jónása indiszponált? Talán a béka; hiszen a közmondás szerint a vízbeugrásban néki van a legnagyobb praxisa ■ •• — bor váró ■— Esetünk a SZERENCSÉVEL Irta: Egyed János Kőtelki nép s a szerencse Sosem voltak rokonok. Hogy e kettő találkozzon Istenuecse nagy dolog! Nem mondhatnám: asszonykáin Vajmi jámbor szerzetek, Nagy nyelvükkel perbeszállni Semmi kincsért nem merek! Bárkinek a neje itten Önmagára mind hiú; Kéményseprő segédekre Mondják csak hogy, „Jófiú!” — Kormoslegény, a seprővel. Nálunk az egy fogalom: Azt szeretnék sűrűn jönne S ne gyűlne a sok korom. Kéményeink olyan árván, Elhagyatva állanak: Collos már a koromréteg, Amit a füst egyre rak. Irtózu-k, ha napnyugtával Ránk köszönt a téli éj - , Amíg alszunk, a kéményből I.eseng ránk a tűzveszély... Mégis-mégis, mindhiába Várnak itt az asszonyok, A környéken a szerencse- Hordozója nem forog. Aminap, hogy hazatértem, Feleségem így fogad: „Nagy újságot mondok néked, — Párszó nélkül ezt ne hagyd!! — Kéményseprő járt utamban, ; Szerencsém lesz biztosan!” _. (Szinte repült örömében, Tüzelt s főzött boldogan): ... Másnap újra hazatérek, Búsan szól az asszonyom: „Eltreíelt már a szerencse: — Tovább gyűlhet a korom!”,., „Itt járt ma a kéményseprő, — Seprési díj kellene! — &em is seprűnk, — csak fizessünk?; Na szerencse, nete-ne!”. .. — így a kedves feleségem, S bizonygatott az anyós; A szerencse csapodár lett, Nem kell ahhoz semmi jós”, •« Negyed éve nem söpörtek, — Azóta gyűl a korom, Munkadíjat mégis kérik?; Ezt lenyelni nem tudom! Kéményseprők, sőpretők is 1 Nyugtassuk meg önmagunk; Szép Hazánkban munkabért csak Végzett munkáéit kapunk! 24. csípés I ÉLI ÖRÖMÖK 4 Kovács szaktárs vattásruhát vételez SZATIRIKUS OLDAL 1958, Ha befagy a vízcsap
