Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)

1958-12-09 / 291. szám

195R. december 9. SZÓI NOK MFOVFI NÉPLAP 5 £1 9*a rr r r Ii* ev morbus hnngaricns^ elleni küzdelemben Tüdőbaj, magyar népbetegség, nemrég még így emlékeztek meg nem alaptalanul erről a pusztító betegségről, amelyik a felszabadulás előtt ezrével szed­te áldozatait a gyárak és a föl­dek dolgozói közül. S ez az előtt, aki ismerte a felszabadulás előtti magyar viszonyokat, a 3 millió koldus Magyarországát, a munkanélküliségét és kenyér­tel enséget — nem volt meglepő. A betegség gyógyítása a nincste­lenek számára szinte elérhetett len volt, Egyrészt azért, mert a társadalombiztosítás akkori fel­tételei nem biztosították a gyógykezelést, másrészt azért, mert a kórházi ágyak mintegy ti2 százaléka a fővárosban volt s oda eljutni gyógykezelésre elérhetetlen kívánság maradt. \ felszabadulás után a szov­jet tapasztalatokra támaszkod­va az infláció ellenére is elkez­dődött hazánkban a szervezett védekezés. A társadalombiztosí­tás kiszélesítése lehetővé tette, hogy hatásos gyógykezelést nyújtsanak a betegségben szen­vedőknek. 1948-ban nyitották meg a szolnoki Tüdőbeteg Gyógyintézetet. Az intézet tíz éve működik. Egy kórház életében nem nagy idő ez, de mégis említést érde­mel. mert erre tehető az új nagyhatású gyógyszerek és gyógymódok előretörése, ame­lyek alkalmazásában az intézet­nek országosan elismert ered­ményei vannak. Az intézet se­bészeinek nevét a tüdősebészet úttörői között említhetjük. A segment resectio első magyar műtéti leírását dr. Mécs János az intézet sebészfőorvosának tollából ismerhette meg az or­vosi társadalom. A tízéves évfordulóra, melyet vasárnap tartottak, volt miről számot adni. Dr. Petényi György igazgató-főorvos tudományos előadásnak .is beillő ünnepi be­szédében értékelte a megtett Utat. Mint elmondotta: a tíz év alatt amellett, hogy sikerrel kap­csolta össze az intézet orvosi kara a gyógyító munkát a meg­előző vizsgálatokkal, megterem­tette a gondozó intézetekkel a legszorosabb kapcsolatot, tudo­mányos kutatásokat végzett és több értékes tanulmányt tett közzé. Ez idő alatt 12 ezer bete­get kezeit. Az ünnepségre az intézetbe érkezett dr. Sirnonovits István egészségügyi miniszterhelyettes és dr. Pál Ferenc, az Orvos-, egészségügyi Dqlgozók Szakszer­vezetének főtitkára. Beszédeik­ben. szóltak a tüdőgyógyászat mai állásáról s megköszönték az intézet orvosi és ápolói karának azt az áldozatos munkát, amit az intézet fennállásának 10 éve alatt végeztek. Sirnonovits elvtárs kitünteté­seket és jutalmakat is oszlott ki a dolgozók között. Dr. Percnyi György igazgató-főorvos az egészségügyi miniszter elismeré­sét tartalmazó levelet és pénz­jutalmat vett át. Hajdú József­ijét, Csügör Árpúdnét, NagyMi- hálynét, Kelemen Gyulánét, Per-' ner Harminát, Nagy Janómét, Liszkai Mihályt, Polgár Gizel­lát, Novák Sándornál, az intézet dolgozóit az „Egészsé - "gy Kiváló Dolgozója” jelvénnyel és az ez­zel járó pénzjutalommal jutal­mazta a minisztérium. Emellett az intézet igazgatósága is osztott ki jutalmakat. A legjobb mun­kát végző orvosok és intézeti dolgozóknak mintegy 13 500 fo­rint jutalmat adott át az inté­zet igazgató-főorvosa. Az ünnepség után a vendégek megtekintették az intézetet Eiis- merően nyilatkoztak a kórház felszereléséről és a gyógyító munka megteremtett feltételei­ről. — nagy — Majd a műsorpolitika ... Gondolatok a „Majd a papa" bemutatása alkalmából A műsortervben, mint új ma­gyar vígjáték szerepel a mos bemutatott „Majd a papa’* című magyar darab. Tarta mr röviden elmondható. Egy fiatal vállalat igazgató összevesz nejével a csinos titkárnő miatt. A vállala­tánál sem túlságosan népszerű. Elnyomja a jó kezdeményezése­ket, tehetségtelenekkel veszi kő fül magát. Ámde a feleség ap­ja, a papa, mindent rendbehoz. Hivatalsegédként becsempész magát veje vállalatához, rövid idő múlva mindent a feje tete­jére állít, persze a végén min­den jóra fordul. A fiatalók ki­békülnek, az a huncut titkárnő pedig a minisztériumi felettes nyakába varrja magát. A kritikus nézi-nézi a darabot és — isten bocsássa meg neki — nem tud túlzottan lelkesedn' érte. Ha már űj magyar darab, miért éppen ez? Mert jól bevált Pesten? Mert a Fővárosi Ope­rettből jegyhiány miatt kimara­dó derék polgárok immár nem tudom hányszázadszor töltik meg a kis pesti zsebszínház né­zőterét? Hirtelen nem is tudjuk, mit kérjünk számon a színház­tól, az eredetiség hiányát-e, vagy pedig a sorozatosan „jövő” köny- nyű műfaj túl'engését. Mit tud felmutatni az eddigi évad a „Vi­tézek és hősökön” kívül? Az Olympiát (po’gári vígjáték), a Bál a Savoybant (polgári ope­rett), a Hozomá -yvadá z című komédiát (vérszegény, „vonalas! tott: vígiáték) és most a Maid a papát (zenés vígjáték), A lista meglehetősen egyoldalú. Színié hahóm az ellenvetése» két, elsősorban anyagiakat. A színház ráfizet a prózai darabok­ra. Az embereket csak az ope­rett érdekli, stb. Mindezt elhisszük. Éppen csak azt nem, hogy ennek így kellen? maradnia idők végeztéig. Bele­nyugodjunk abba, hogy a szo­kezünket már ökölbe szorítottuk, de az utolsó pillanatban mindig elnevettűk magunkat. Meg­láttam, hogy rajta van az ingem és ó meglátta, hogy rajtam van a nyakkendője. Mi nem szakíthattunk egymással. A dol­gaink végképp össze voltak keverve. Együtt laktunk, egymás ingéi, harisnyáját, nyak­kendőjét hordtuk, szenvedélyesen szeret, tűk egymás holmiját, mindent künk a má­sik szifonjából öltözött, csak egymás fog­keféjét tartottuk tiszteletben, dg már a szappa­nunk. közös volt a fürdőszobában. Aláírtuk egymás váltóit, össze volt kötve az anyagi sor­sunk. És olcsóbbá tette az életünket, hogy a vendéglőben együtt ettünk, együtt fizettünk, ha konflisba ültünk. A háborúink rendesen egy-két hétig tar­tottak, aztán valami semmiségen kibékültünk. Egy ilyen harag utáni estén történt, hogy együtt ültünk a sétatéri kioszkban. — Késő tavasz volt, de hűvös, erdélyi este. Fáztam, el- köhintettem magam. Kuncz levetette a kabátját: — Nesze, te göthös, itt a felöltöm! Vedd föl, én nem fázom. Felvettem a kabátot, rettentő kel'emes műt benne ülni. Gyönyörű, drága, hamvas- *>ürke, bőrbe rí felöltő volt. Ügy emlékszem, náthául részletre vásárolta Kuncz. Egy estére kaptam kölcsön, de nem aalam vissza soha többé. Nem ajándékozta nekem, egyszerűen megtartottam, mint egy rabló, enyém maradt az erőszakos hódítás jogán. Könnyű kölcsönkérni egy ruhadarabot, el­tűnni vele és nem adni vissza, ha az'-e mber a gazdája elől is elbújhat. De én nem bújhattam el a barátom elől. Együtt laktunk. Minden áldott nap meg kellett harcolnom a kabátéri. És megharcoltam. Bérletképpen fizettem a hasz­nálatért: ravasé meséket adtam elő, hogy miért kell még aznap, majd másnap visszaadom. Seherezádé nem talált ki annyi történetet a szultánnak, mint én a felöltőért. Kora reggel elszöktem benne, a vendéglőben nem akasz­tottam fogasra, ahonnan vissza"atte volna, ha­nem. titokban kiadtam a konyhába. Egy hétig tartó viharos küzdelem után megtöri a barátom energiája. Belátta, hogy eh vesztette a kabátot, fájdalmas rezígnációval tűrte, hogy én viseljem, de azért a tulajdoná­nak tekintette. Vigyázott rá, féltette, figyelem­mel kísérte: — Vigyázz, ne ülj arra a székre! Vizes! — Ne gyűrd össze, kérlek! — Ne piszkaid be...! — Ügylátszik, élt szegényben valami remény, hogy egyszer mégis csak visszakapja. ÉlyiŰU a nyár. A felöltő az én sifongm mélyén telelt át- Következett a tavasz. Ezen a tavaszon Kuncz Aladár nagyon be» teg lett. Júniusban már haldokolva feküdt a fi erzogMtni kán. Egy nap meglátogattam. Felhős nap volt, egészen elfelejtkezve a kabát eredetéről, a karomra vettem, ágy mentem be a klinikára. A beteg, bár egészen kábult volt a sok fáj­dalomcsillapító injekciótól, megismerte a fel­öltőt. Szeme felcsillant: — Visszahoztad?! — kérdezte halkan. Megrendülve feleltem: — Igen. Ideteszem a székre. Vigyázz! Ne engedd, hogy megszokásból újra ellopjam. — Mutasd! — követelte suttogva. OdavUtejn a kabátot az ágyhoz. Sápadt, Le* sovanyodott kezével, amelynek középső ujján tág lett az ezüst kabala-gyűrű, megtapogatta a szövetet. Elégedetlenül mormogta: * — Csupa pecsét. így nem veszem vissza. Tisztíttasd ki előbb! Megígértem, hogy rendbehozatom a kabá­tot és becsületszavamra visszaadom. De mire a felöltő frissen, hamvasán kikerült a tisztítóból, a barátom már halott volt. ' Nem hordtam többet. Ereklyévé vált. Ami­kor ránéztem, sokáig szinte sírás viszketett az orromban. Aztán arra gondoltam, hogy jósá­gos, könnyelmű, nemes barátom emlékéhez nem illik ez a munkátlan és haszontalan pozí­ció. Odaadtam tehát a kabátot egy szegény köl­tőféle fiúnak, akit Kuncz Aladár sokat nrote- gált és nagyon szeretett. (1941.) cializmust építő embert kizáró lag a grófok és hercegek zenés szerelmi bonyodalmai és pezsgő durrogtatása érdeklik? Azt hi­szem, erre a művelődésügyi szakemberek éppepúgy, mint a színházi szervezők, vagy bárki aki s-zívén viseli a szóéial sta kultúi-a ügyét, határozott nem­mel felelnek. Lehetetlen hogy Euripidestpl Csehovig és O’Neil lig, Aristophanestől G. P. ShawD és Caragiáleig ne akadjon a vi­lágirodalomban olyan időtálló remekmű, amit itt Szolnokon r elfogadnának és szívesen látná­nak az emberek. Mint ahogyan szívesen is látták a Cyranó-t Nem is szólva arról, hogy a szocialista irodalom is termett már jó egynéhány olyan remek művet, amelynek bemutatásával adósak vagyunk.- Ezzel szemben a következő két bemutató, a változatosság kedvéért, egy víg­játék és egy Kálmán-operett. A világért sem szeretném ne­hezíteni a színház helyzetét. Az* is készségesen elismerem, hogy az egyes bemutatókra, mint pél­dául a mostani is, igen nagy gondot fordítanak, szép kiállítás­ban, jó rendezéssel és többsé­gükben igen jó színész’ alakítás­sal igyekeznek elmozdítani a színház jó hírnevét, r A „Majd a papa” is rendkívül vonzó tálalásban került a közön­ség elé. Prókai István rendezése gyorsan pergő, ötletes és ugyan­akkor íz’ésesen mértéktartó vo't Upor Tibor érdemes művész díszletei közül főleg a másod:k felvonás vállalati díszletét di­csérhetjük meg elegáns nagy­vonalúságáért és célszerűségéé -t Fiatal koreográfusunk, Boros - István a táncok tervezésével ér betanításával szintén kitű”ő munkát végzett. Fenyes Szabolc vérpezsdítő, modem ritmusai * cseppet sem ízléstelenül ugyan­akkor túláradó temperamentum mai „bontotta ’e” az egyes tán cosckig. Lám-lám, a mai tánco­kat Is lehet ízlésesen táncolni... A siketben oroszlánrésze volt a szebbnél szebb ruhaköltemé- íyeknek. Ez Oláh Béláu-é és Luczó Mihály alkotói kedvét, merész fantáziáját dicséri. Vargha d. József nagyon ked­ves volt a minden lében kanál, nyugdíjas állapotába bele rém törődő papa szerepében. Mégis, mintha kt-kibújt volna az öreg szerep alól vargadodós mosolya ás fiatalsága. Különösen az első felvonás végén és a harmadik felvonás utolsó harmadában éreztük ezt. Viszont nagyon tet­szett nekünk az a kedves, meleg emberi humor, amivel átszőtte szerepét, amelyet tu’ajdonkép- pen Kabos László egészet más- típusú komikusi képességeire kreált a darab írója. Engedtessék meg, hogy a fel­sorolásban most néhány epizód­szerepet vegyek e’őre, amelyek a színészek fejlődésében figye­lemreméltóak. Elsősorban Kalo­csai Ferenc alakítására gondo­lunk, aki nem tűlpagv szerepébe annyi eredetiséget, ötletet, egyé­ni humort tudott belevinni, hogy egyenértékűt nyújtott a fősze­rep alakítójával. Gellet Kornél hóbortos és tehetségtelen divat- tervezője ellenállhatatlanul mu­latságos, jól kidolgozott szerep. A fiatal igazgató szerepében Takács Lajostól láttunk rokon­szenves, kedves,, jól megformált alakítást. A feleség szerepét ját­szó Krencsey Mariannban is több „élet” volt, mint előző ala­kításában. Benkő Béla Predo-ja jól illet egyéniségéhez és igazi, ragyogó jókedvvel komédiázott. Sípos Judit kissé színtelen volt, mint titkárnő. A „Majd a papá”-na>k bizo­nyára sikere lesz. Jó a zenéje, sok benne a humoros ötlet, be­mondás. A színház művész-sze­mélyzete kitett magáért. Gyulai Goal Fervnc vezetésével a zene­kar is komolyan kivette a ré­szét az előadás sikeréből. De higyjék el, nem ez az igazi Út.;l — hernádi —» Nekiment a kocsinak a csacsi G-vel történt az egyik jász­sági községben, Valóban meg ör- l,tént, a nevet csak az il endoség íkedvéért hallgatjuk, el. Ha — !mondjuk —- valamivel gyengébb >a koponyája, mint amilyen: ak­ikor olyan történik, hogy jctbb #r- >ról nem beszélni. Indulófélben volt a városba. ^Motorral, persze. A kocsma élőt )megállt. Nem dülöngél!, de lát- * szott rajta — különösen a szem» )állásán —, hogy jócskán ivott. ^Szaporábban is beszélt s neki- űámaszkodot-t a pul nak, féldeci '>kért. Kapott — de nem ihatla, yymeg. A párttitkár, ki éppen ott l<iárt. kivette kezéből a poharat: — Elég, komám, mert neki- imegy a kocsinak a csacsi! — itt- ilette tréfásan jobb belátásra G.-t. Az akkor ott szót is fogár dott. Csakhogy a másik kocsma előtt újból megállt S ott már nem tartotta vissza senki... Talán arra gondol ak: felnőtt em­ber, megvan a magához való esze de nem volt meg. Gyors egymásutánban lenyelte a négy féldecit. Aztán megbőgette a motort ős irány: Jászberény. Félóra múlva elvitték a mentők. A csacsi való­ban nekiszaladt egy kocsinak. Súlyos agyrázkódással hetekig nyomta a kórházi ágyat. Ke­mény volt a koponyája s így életben maradt. Ide kívánkoznék a tanulság; de minek írjuk? Az olvasó úgyis levonja a megfelelő következtem test. )tA*ZAAAAAAAAAAAA*AAA*AAÁ**AAAAAAAAAAAAAÁAÁÁi 4ttt A TIT hírei ^»TTTTVT----—— 1 A Till megyei Szervezete ér­tesíti a Munkásakadémia vas­ipari és ma technikája tago­zatának hallgatóit,hogy decem­ber 9-én, kedden a „Televízió” >c. előadást este 18 órai kezdettel ra Papírgyár külturotthonában mártják. Az előadást televíziós ^bemutató követi. * Ma este 18 órai kezdettel a 'TIT előadótermében (Kossuth­tér 4., I. em.) Dr. vmeze itnre az Országos Árhívatal osztályve­zetője az életbelépő új termelési! árról tart előadást. Szerdán, december 10-en este 18 órai kezdettel Éliás Béla, az MTI munkatársa a Kínai Népköztársaságról tart élmény- bp«7ámolót a TIT klubhelyisé“ Kében.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents