Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)
1958-12-06 / 289. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. december 6. Jogosultak a bizalomra — A kisújszállási tanács alakuló üléséről — CSÜTÖRTÖKÖN délelőtt tartotta alakuló ülését a kisújszállási városi tanács. A korelnök, Daku István, aki 1945-ben a földosztó bizottság elnöke volt, meleg szavakkal üdvözölte a tanácstagokat és a vendégeket, köztük Czinege Lajos elvtársat, az MSZMP megyei bizottságának első titkárát, Tisza József elvtársat, a Termelőszövetkezeti Tanács titkárát, Csótó István elvtársat, a megyei tanács VB elnökhelyettesét, valamint a városban választott megyei tanácstagokat. A mandátumvizs- gáió bizottság összesítve ismertette a tanácstagok névsorát, akiket a város 9‘ezer választásra jogosult polgára elenyészően csekély ellenszavazat ellenében választott meg. A végrehajtó bizottság tagjaira H. Kiss Márton, a Hazafias Népfront városi elnöke tett javaslatot. Előrebocsátotta, hogy a régi végrehajtó bizottság nagyon sokat tett a lakosság érdekében, a város fejlődésében nagy érdemük van. De a további nagy feladatokat tekintve, úgy látják, szükséges új, frissebb erőket bevonni, olyan elvtáreakat, akiknek ereje mély élettapasztalattal párosul. A tanácsülés elfogadta a népfront elnökség javaslatát, amely szerint K. Kovács László tszcs-tag, Balogh Zoltán mérnök, P. Szilágyi La- josné nőtanács vezető, Nánási Ferenc tsz-elnök, H. Kiss Márton és Bene Lajos állami gazdasági igazgató kerültek mint új tagok a végrehajtó bizottságba. A végrehajtó bizottság elosztotta maga között a munkát, s elnöknek ismét Jónás János elvtársat, helyettesnek Mészáros István, titkárnak Szabó Kálmán elvtársakat választották meg ismét. Jónás János elvtárs meghatot- tan köszönte meg a választások napján s az alakuló ülés alkalmával is megnyilvánuló osztatlan bizalmat, aztán néhány szóval érzékeltette, milyen felelősséggel tartoznak a tanácstagok a bizalomért. Hangsúlyozta, úgy kell dolgozniuk, hogy ne élezze a városban senki, hogy a 80 tanácstag közül bárkiben is csalódott. A köszönő szavak után pedig azt kérte a meghívott választóktól, hogy segítsék a tanácstagok munkáját. Erre nagyon nagy lehetőség nyílt most mert a választottak döntő többsége saját körzetében lakik, s nincs akadálya annak, hogy szoros barátság alakuljon ki közöttük; AZ ÜLÉSEN Tisza József elvtárs is szólt néhány szót a jelenlévőkhöz. — KI ki más-más posztra kerül a tanácsok alakuló ülése alkalmával — mondotta — mindenki a nép bizalmából. S mi akkor élünk helyesen, ha ezentúl még többet törődünk választóinkkal, ha az eddigi barátságot még szorosabbra fűzzük velük, ha velük es nem mellettük, velük és nem nélkülük építjük a szocializmust. A tanácsülés alkalmával mégválasztották az állandó bizottságokat is a a hivatalos alakulás után többen már útravalókat is raktak a tanácstagok kosarába. * EZZEL be is fejezhetnénk a tanácsalakuló ülésről szóló hivatalos tudósítást. De ide, a tanácsülésen elhangzott szerény szavak, a bizalom adta lelkesedés után még nagyon kívánkozik valami. Az, hogy nem volt ott fogadkozás, sem kéretlen ígérgetés. Beszámoló sem készült arról, hogyan, mit fognak majd megvalósítani működésük során a tanács tagjai. De annak bizonyságául, hogy a bizalomra jogosultait, tekintsünk vissza néhány évre. 1940-ben a város képviselőtestülete úgy határozott a rendelkezésre álló költségvetési ösz- szeg felett, hogy 63 százalékát igazgatásra hagyja, 2 százalékát költi egészségügyi, 0.4 százalékát népjóléti, 17 százalékát hitelügyi költségekre, s 2 százalékot szán a város építésére. Ebben az évben a városi tanács úgy osztotta el 0 millióját, hogy 13 százalék megy igazgatási célra, szociális és egészségügyre 29. a kultúra fejlesztésére 44 százalék. Régen azt a néhány ezret is aszerint osztották el járdára vagy kútra, hogy lakik-e azon a tájon „előkelőség” vagy nem. Mostanában a régi szegényemAbban az Időben a városnak 5 ásott kútja volt, ezek közül is csak egynek volt jó vize. Most 4 fúrott kút, 15 kifolyó van a városban, építettek egy hidrofor házat is, amely biztosítja a vízellátást. Több a fény a lakásokban. S több a lakás is. —- A Horthy-korszakban 30 munkáslakás épült összesen. Az utóbbi években 38 épült állami hitelből, 15 magánerőből, 58-at pedig a csorbái Állami Gazdaság építtetett. Százötven család alakíttatta, javíttatta mostanában a házát. KULTURÁLIS tereu? 1944 előtt 70 ezer mozilátogató volt évente, most másfélszer annyi. Hasonlíthatatlanul több ember forgat könyvet, többször néznek színi-előadást, több gyerek jár közép- és felső oktatásra, számok oszlopait lehetne írni arról, milyen sokat változott a város. A határa is.1 Villany van a tsz-ek tanyaközpontjában, gyümölcsöskert, amely néhány év múlva ontja a gyümölcsöt. Elsimulnak a bogárhátú maka- dám utak, s helyükön széles, bitumenes utakon bonyolódik a forgalom. AZ EMBEREK, a régen még ország vándorai most tsz-ekben, biztos munkahelyen dolgoznak úgy, hogy ott ők a gazdák is. Valamikor nagy újság volt, ha a szegény kubikos emberek kerékpárt vettek, most az sem olyan nagy szó, hogy Borhi István 48 ezer forintos házat vett. Nem nagy szó, mert hirtelen össze se lehetne számolni, annyian vettek mások is. Csepp ez abból a tengernyi változásból, amelynek útját ezek a szerény, de dolgoskezű emberek, a tanácstagok egyengették az elmúlt években Kisújszálláson. Borsi Eszter 'TTTT»»VT*r f ? TTTTTTTTTTTTT Háromhatalmi megbeszélések De Gaulle-nak a NATO tevékenységére vonatkozó javaslatáról berek lakta helyeken húznak elsősorban járdát, 15 utcát jár- dásítottak már a város különböző helyein. A városban sokan emlékeznek még arra mennyit cikkeztek az 1936—37-es években az újságok arról, hogy Kisújnak nincs vize. London (AP—Reuter). Az Egyesült Államok és Anglia csütörtökön tárgyalásokat kezdett Franciaországgal, De Gaulle tábornoknak a NATO-beli amerikai, angol, francia együttműködés „megjavítására” vonatkozó javaslatáról. (MTI.) Jól átgondolt várospolitikát akarunk folytatni N apok óta készülődtek Jászberényben a város dolgozói a november 16-án megválasztott tanács alakuló ülésére. A választáson a ré .i tanácstagok többsége bizalmat kapott. Az ülést Tóth Mihály, a legidősebb tanácstag, . Hazafias Népfront városi bizottságának titkára nyitotta meg. Megnyitó szavai után javaslatot tett öttagú mandátumvizsgáló bizottság megválasztására, mely felülvizsgálta a tanácstagok mandátumát. A mandátumvizsgáló bizottság elnökének jelentése után a tanácsülés hitelesítette a mandátumokat. Tóth Mihály korelnök javaslata alapján a tanácsülés ezután Muhari László tanácstagé c választotta üléslevezető elnöknek. A következőkben Tóth Mihály, a Hazafias Népfront bizottsága nevében javasolta tizenhárom- rtagú végrehajtó bizottság választását. Szavai nyomán taps jelezte az egyetéi-tést. A Hazafias Népfront által végrehajtó bizottsági tagnak javasolt ta- nácstagokat az ülés eiípgadta. Miközben a végrehajtó bizottság visszavonult megtartani első ülését, és megválasztani a végrehajtó bizottság vezetőit, a tanácstagok átvették igazolványaikat. Néhány perccel fél 11 után az elnök ismertette a végrehaj tó- bizottsági ülés eredményét, mely szerint a régi végrehajtóbizottsági vezetők újra bizalmat kaptak. A végrehajtó bizottság elnökéül Balyai János, elnökhelyettessé Beszteri Mihály, és titkárnak Rónai István tanácstagokat választotta a tizenháromtagú végrehajtó bizottság. A határozat kihirdetése után Balyai János VB-elnök kért szót a tanácsüléstől. Beszéde bevezető részében foglalkozott a városi tanács korábbi eredményeivel, a város fejlődésével, majd ezeket mondotta: — A mostani ülésen megalakult tanács legfontosabb feladatai közé tartozik az elkövetkező négy évben jól átgondolt, sokoldalú várospolitika kidolgozása, amely véglegesen megoldja városiipk vízellátását, f&4g§£ü az egészségügyi munkát, emeli az oktatás színvonalát. Fejleszteni kívánjuk városunk kultú- ráltságát, bővíteni az út- és járdahálózatot, megvalósítani a város csatornázását. Legalább a második ötéves tervben el szeretnénk érni, hogy Jászberény új. korszerű kórházat kapjon. A rövid, de nagy tetszéssel fogadott beszéd után a tanácsülés a végrehajtó bizottság elnökének javaslata alapján létrehozta az állandó bizottságokat, megválasztotta azok vezetőit és tagjait. A választást követően többen felszólaltak. Bacsa Ferenc, az MSZMP Városi Bizottságának titkára azt kérte a tanácstagoktól, tartsanak szoros kapcsolatot választóikkal. Dr. Lévai Károly megyei tanácstag és Kuti László a Megyei Tanács VB titkára a feladatokról szóltak. Oláh János városi tanácstag több segítséget és figyelmet kért a felsőbb tahácsi szervek részéről. — nagy >—• A* Oiass Kommunista Párt Kosponti Bisottságának plénuma As Olasz Kommunista Párt központi Bizottságának plénuma december 3-án befejezte munkáját. Megvitatták Pietro Ingrao beszámolóját, amelynek címe: „A kommunisták harca az ifjúság jövőjéért” volt. A plénum határozatban szó Htja fel a párt vidéki szerveit, hogy a tagkönyv-cseréve) kapcsolatban fejtsenek ki agiíá- ciós tevékenységet, s toborozzanak új tagokat a pártba a jövő évben, (f ASZSZ), Bevan cikke a Tribune=ban a német kérdésről LONDON (MTI); Bevan írja a Tribune-ban „Száz szó, amely igazi békét jelenthet Európa számára” címmel: — A Berlinre vonatkozó szovjet jegyzéknek az a része, amely visszatérést javasol a potsdami egyezmény elveihez és szelleméhez, arra vall, hogy az oroszok hajlandók kölcsönös visszavonulási területét megvitatni az európai biztonsági rendszer lényeges részeként. Szóval visszatérünk ahhoz a vonalhoz, hogy Németország egyesítésének problémája az európai biztonság egészének kérdéséhez tartozik. A nyugati hatalmak sohasem voltak hajlandók ezzel szembenézni. Makacsul ragaszkodtak követelésükhöz, hogy engedjék meg Németországnak a szabad választások alapján való egyesülést azzal a joggal, hogy a NATO erejét növelheti. Erről sohasem lehetett szó. Mindig homlokegyenest ellenkezett a való helyzettel az olyan várakozás, hogy a Szovjetunió elfogadná ezt a javaslatot. A Szovjetunió sohasem hitte, hogy az egyesített, felfegyverzett és a NATO-ba beillesztett Németország lemondana arról a követelésről, hogy vizsgálják felül keleti határait. Ez az oka, hogy Nyugat-Németország felfegyverzése súlyosbodó aggodalmakat okoz a lengyeleknek. Nyugat-Németország felfegyverzése nem növeli a Nyugat erejét olyan mértékben, amely arányban állana az okozott aggodalmakkal és azok következménve- ivel. Mérlegelve mindezeket, — végzetes baklövés volna, ha a nyugati külügyminiszterek párizsi tanácskozása pusztán a „Berlin szabad Város” javaslatra korlátozná tárgykörét. Kekkonen tárgyalásai a kormányválságról Helsinki (TASZSZ). Kék. kanén finn elnök tanácskozott a kormányválságról a parlament elveikével és a parlamenti csoportok képviselőivel. A finn nép demokratikus szövetsége parlamenti csoportjának képviselő'. — ez a legnagyobb parlamenti csoport — közölték az elnökkel, az az álláspontjuk, hogy a jelenlegi zűrzavaros helyzetért felelős jobboldali körök nem vehetnek részt az új kormányban. Az új kormányt olyan körök képviselőinek kell megalakím- niok, amelyek a nép érdekeinek megfelelően akarják és tudják megváltoztatni az ország kül- és belpolitikáját. A finn nép demokratikus szövetségének parlamenti csoportja kész elősegíteni a kormányválság ilyen megoldását.---------------------------------------KÜL FÖLDRŐL i&ícniik JERUZSÁLEM (Reuter) Izrael utasította ENSZ-küldöt.ét, hogy kérje a biztonsági tanács azonnali öszehívását, mivel Szíria állítólag agresszív tevékenységet folytat Izrael ellen. * TOKIO (TASZSZ). Hivatalos jelentés szerint Japánban — 350.000 olyan személyt tartanak nyilván, aki atomsugárzás következtében betegedett meg Hirosima és Nagaszaki bombázásakor. Ebben az esztendőben 35- en haltak meg a két város bombázásakor kapott sérüléseik következtében. KAIRÓ (TASZSZ). Omanba 1150 angol ejtőernyős érkezett, hogy részt vegyen az omani hazafiak ellen irányuló angol tánadásban. PÁRIZS (MTI). Csütörtökön ismét egy volt francia gyarmati terület alakult át köztársasággá és jelentette be csatlakozását az új francia alkotmány szerinti „közösséghez”. Az új köztársaság Dahomey. * RÓMA (MTI). Az egyébként is ingatag alapokon álló olasz koalíciós kormány csütörtökön este vereséget szenvedett a képviselőházban. Az egész ellenzék összefogása Fanfani miniszterelnök akaratával szemben azt eredményezte, hogy eltörlik a benzin különadóját, amelyet a szuezi válság idején vetettek ki. A kormány a vqnaJkpzó törvénytervezettel kapcsolatban — felvetette a bizalmi kérdést. — (MTI). * BERLIN (DPA). Nyugat-Ber- lin lakossága vasárnap választja meg az új képviselőházat és a 12 városi képviselőtestületet. A választásokon Németország szocialista egységpártja is indul. BOGOTA (MTI). Csütörtökön hivatalos közleményben bejelentették, hogy Pinillas tábornokot, a Colombial Köztársaság volt elnökét fiival a „Capi- tan Tono” fregatthajó fedélzetére szállították, ahol további rendelkezésig fogvatartják. Colombiában csütörtökre virr radó éjszaka „felforgató tevékenység következtében” — bevezették a cenzúrát. A letartóztatott Pinillas tábornok hosszú időn át Colombia diktátora volt. Uralmát 1957 májusában megdöntötték. Pinillas tábornok bizonyos idő múlva hazatért száműzetéséből és ösz- szeesküvő tevékenységet folytatott. A letartóztatás és az ostromállapot kihirdetése azután történt, hogy az El Siglo című konzervatív lap azt írta, hogy Pinillas Venezuelából, valamint „bizonyos más közép-amerikai országokból” kapott fegyvereket osztogat a parasztok között a jelenlegi kormány megdöntésére, (MTI).