Szolnok Megyei Néplap, 1958. december (9. évfolyam, 285-308. szám)

1958-12-31 / 308. szám

SZOLNOK-MECYEI NÉPLAP 1958. december 31. Érdemes volt takarékoskodni A közelmúltban értékelték az iskolai takarékossági verseny eredményeit. Ez alkalommal több iskolát megjuta;maztak. Ké­pünkön Fodor Mihály elvtárs, a megyei tanács VB elnökhelyet­tese adja át a jutalmat a versenyben jó eredményt elért iskola képviselőjének. dóssá vált kátyúból. Az úttesten bokán felii-l ért a víz, egyik jár­daszegélytől a másikig teljesen ellepte. A sarkon lovaskocsi for­dult be, a lovak hangos cuppo­gással fröcskölték szét a vizet. Öcsi csillogó szemmel figyelte, hogy a kerekek mint húznak széles barázdát, hogy csapódik szét kétoldalt a víz. Ahogy a kocsi elhaladt, elsí- múltak a ráncok, újra csendes lett és nyugodt a víz színe, öcsi sokáig tétovázott, majd hirtelen elszánta magát és lelépett a jár­dáról. Először csak mosogatta a csizmáit, aztán mind beljebb és beljebb ment, lassan belemele­gedett, aztán gondtalanul rug­dosta, csapkodta, fröcskölte a vizet — talán úgy, ahogy az előbb látta a lovakat. Annyira belemerült a játékba, hogy nem vette észre a közeledő a/utót. A hangos tülkölésre felfi­gyelt és lejebb húzódott a járda túlsó szegélye felé. Az autó öcsi mellé ért, amikor a sarkon éles szögben egy személyautó fordult be, öcsi már nem bírt eiugrani és egy hajszálon múlott, hogy el nem gázolta. Szeme, szája tele lett, a ruhájáról patak mód­jára csörgött a víz. Hirtelen nem tudta felfogni, mi történt; bután nézett az autóra, mely tőle pár méterre megállt, aztán a vizes ruhájára. Lassan erőt vett rajta a megcáfolhatatlan gyermeki erény, hangosan keserves sírás­ra fakadt. A sofőr kiszállt, azzal a szán­dékkal, hogy megszidja a gyere­ket: — Miért csatangolsz az úttes­ten. Tessék a járdára menni! Ha valami bajod történik, engem vonnak felelősségre. öcsi állt és sirt, maszatos ar­cával, mit már összekent, felné­zett a sofőrre, aztán még elkese­redettebben sírni kezdett. Mi­közben Jóska nagy bu galommal csavarta öcsi vizes kabátjának az alját. A sofőr csak nézte a hangosan síró gyereket, majd megfogta a kezét és felvezette a járdára. — Szaladj hazáig! Öltözz át, mert megfázol... — Nem marék... — szipogta öcsi. A múlt hét egyik esős napján patakokban folyt a víz az utcá­kon. Az időette és a hosszú használattól elkopott csatornák­ból vízesés módjára zuhogott az esőié. Az emberek szitkozódva kerülték ki a zuhatagokat, mi­közben mérhetetlen átkot szór­tak a házigazdák fejére. Két gyermek állt a csatorna alatt, mindkettőjük lábán új, fényes, fekete gumicsizma. Őket nem za­varta a hulló víz — ellenkezőleg, fejüket feltartva, szájukkal igyekeztek elkapni a kövér csep­peket. Ha sikerült, jóízűt nevet­tek. — Jóska — szólt a kisebbik — nekem már mindegyiket sikerült elkapni... Az idősebbik a nagyok fölé­nyes nyugalmával felelt: — Nálam már nem is jön, én mind kiszívtam... A kisebbik hitetlenkedve néz­te a csatornát s mikor meggyő­ződött a mondottak valódiságá­ról, ámulón tisztelettel nézett a bátyjára. A csatorna álól, mint akik jól végezték dolgukat, apró, tétova léptekkel elindultak. Elő­ször csak a pocsolyák szélén ti­pegtek, óvatosan mérlegelve a helyzetet: hogy hol is legmé­lyebb a víz. Kisebbik, kit Öcsi­nek hívtak, f '.ízűén gyúrta a sarat — Jóska, a nagyobbik, egyik lábával a másikra húzta a vizet, így mosta le a lábára tapadt piszkot, öcsi abbahagyta a számára oly fontos munka* és hosszan nézte a sáros csizmákat, s a nagy felfedezők büszke ön­teltségével szólt a nagyabbik­hoz: —: Te, Jóska! Tudod, hogy ér­dekes csizma ez, ez nem ázik ám át:.. A nagyobbik a bölcsek okos­ságával, kissé gúnyos mosollyal nézett öccsére. — Hát persze, hogy nem ázik át. hiszen gumiból van ... öcsi, mint aki megértette a magyarázatot, elkomolyodott és fokozottabb figyelmet szentelve csizmáinak, kilépett a már ra.ga­Tovább épftik a danát Szálmacellnlóz Gyárat Sztálinvárosban 195ö. szep­temberében kezdték építeni a Szaimazellulóz Gyárat, de a munkát az ellenforradalom fél­beszakította. Jelenlegi gazdasági helyzetünk már lehetővé teszí, a gyár felépítését. A tervek szerint a gyár 1962 első felében kezdi működését és évenként 22 000 tonna fehérített szalmacellulózt ad majd a pa­pírgyártáshoz. Felépítésére 385 millió forintot költenek majd, de ez az összeg viszonylag rö­vid Idő alatt megtérül, mert nagy összegű deviza takarítható meg azzal, hogy csökkenthetjük a cellulóz, illetve a papírbehoza­talt. Az új üzem hétszer annyi cellulózt gyárt majd, mint a szolnoki gyár. — Miért? — Mert anyuka megver, nem hiszi el, hogy az autó fröcskölt össze. A sofőr elmosolyodott, meg­fogta a gyerek kezét és húzta maga után áz autóba. — Gyere, hazaviszlek! öcsi szeme felcsillant, az autó, melyre mindig vágyakozva gon­dolt, valósággá vált és nem tö­rődött a vizes ruhával. Már éppen be akart szállni, mikor megpillantotta az útszélen álló Jóskát, hirtelen gondolt egyet és a sofőrhöz fordult: — Sofőr bácsi, tessék megen­gedni, hogy a testvérem is ve­lünk jöjjön... Mikör az autó elindult, öcsi büszkén húzta ki magát a ké­nyelmes ülésen és a mellette ülő Jóskához fordult: — Látod, ezt is nekem kö­szönheted! — TÁNCSICS — Egy pillanat — és kész a bag... Tegnap délután Szabó And­rás abonyi lakos oldalkocsis mo­torkerékpárján Szolnok felé tar­tott. Mint mondotta: csupán egy pillanatra nézett félre, — máris megtörtént a szerencsét­lenség — gépével egy fának ro­hant. Szabó András csuklótö­rést, tizenötéves leánya pedig agyrázkódást, ajak- és szemhéj­repedést szenvedett. Mindkettő­jüket a szolnoki kórházban vet­ték ápolás alá. „Sátrai az uAcái&k... w Tévedés ne essék — nem föld- utakról, hanem kövesutakról, Turkeve főútvonalairól szólunk, ahol a KPM debreceni Útügyi Igazgatósága végzett javításokat. Az útpadka lenyeséséről azon­ban elfeledkezett. A tanács ipari-műszáki cso­portja még idejében felhívta er­re a vállalat figyelmét, melyre az alábbi kedveshangú levél ér­kezett: „Azt a sarat Turkeve dolgozó parasztsága hordta fel az útra, szívesen vennénk, ha le is taka­rítanák.” Tájékoztatás végett: az állami kezelésben lévő utak karbantartása az útfenntartó vállalat feladata. A padkanyesés elmaradt. Most az út kétoldalún felgyülem­lett híg sár az úttestre folyik, a keviek legnagyobb keserűségére, akik két sóhajtás között nem a legnagyobb tisztelettel emlegetik az útfenntartó vállalatot. Talán nem is alaptalanul! ŰEÜtMBEk 31 Szerda Szilvesz er A Nap kél: 7.32 h-kor, nyugszik: 16.02 h-kor. — A Hold kél: 22.16 h-kor, nyugszik: 10.16 h-kor. Idő járásjelentés Várható időjárás: felhőátvonu­lások, néhány helyen kisebb eső­vel. Időnként élénk délnyugati nyugati szél. Enyhe idő. Legma­gasabb nappali hőmérséklet: 7— 10 fok között, helyenként 10 fok felett. Távolabbi kilátások: az enyhe idő tovább tart. — AZ 1959. ÉVRE megkötött külkereskedelmi szerződések szerint nagymennyiségű fogyasz­tási cikket vásároltunk Cseh­szlovákiától. Az Ártex Külke­reskedelmi Vállalat több mint tízmillió forint értékű csehszlo­vák gyártmányú bútort hoz be. Különféle textilárukat, ruházati cikkeket is kapunk. Egymillió forint értékben szállítanak bú­torszöveteket és ugyanilyen ér­tékben teddbybert. Érkeznek gyermek tréningruhák is. A SZOLNOKI városi énekkar ma este a Beloiannisz úti isko Iában vidám Szilveszter-estet rendez. A műsorban zenerejt­vény, tombola, vidám tréfák. A Móricz Zsigmond művelődési otthon vezetősége ezúton is meghívja az énekkar tagjait és hozzátartozóikat. (x) — MEGYÉNKBEN 1958-BAN 1205 hektáron végeztek erdő- telepítést. A következő évek­ben 5 ezer kát. holdat fásítanak évenként. A SZOLNOKI RUHÁZATI VÁLLALAT boldog új évet kíván kedves megrendelőinek, ügyfeleinek és dolgozóinak. A SZOLNOK-MEGYEf VAS ES MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT dolgozói boldog új évet kívánnak vásárlóiknak és szállítóiknak. Eredményekben gazdag boldog új évet kíván dolgozóinak és áramfogyasztóinak a TISZÁNTÚLI Áramszolgáltató vállalat szolnoki UzletigazgatösAga — HATÓSÁGI KÖZEG elleni erőszak bűntettéért emelt vádat az ügyészség ifj. Kovács András újszászi lakos ellen, aki a ta­nács pénzügyi előadóját szidal­mazta és bántalmazta. — REUMAGYÓGYITÖ kenőcs paprikából. Magyar vegyészek kristályosították a paprika ere­zetéből kivont capsaicint és egyéb anyagok hozzáadásával olyan gyógyszert készítettek, — amely ha fájdalmas részeknél a bőrt bedörzsölik, megszünteti a reuma egyes eseteiben a fájdal­mat. — TÖBB, mint egymillió hek­toliter bort vásárolt fel eddig a Borforgalmi Igazgatóság. Jövő­re a tervek szerint 200 ezer hek­toliterrel növelik az állami bor­pincék hordóállományának tér­fogatát. — NAGY KAPACITÁSÚ gu­mijavító üzem létesítéséről tár­gyalnak az illetékes minisztéri­ummal a szolnoki szakemberek. Az előzetes tervezet szerint az üzem a Vegyiművek mellett épülne és építését jövőre kezde­nék el. — ITTASSÁG okozta vasárnap a mezőtúri balesetet. Her- bály Lajos gumikerekű kocsijá­val ittas állapotban hajtott neki az AR—119 forgalmi rendszámú személygépkocsinak, melyen vi­gyázatlanságából eredően 5000 forint kárt okozott. — ÁLLATORVOSI LAKÁS cs rendelő épül Mezőhéken 19- ben 161 ezer 400 forintos költ­séggel. ,,A szülő és gyermek helyes viszonya" Ezzel a címmel tartja január 2-án este fél 6-kor a Verseghy Gimnáziumban a Szülőik Főisko­lája legközelebbi előadását dr. Bencsáth Aladámé, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem lé­lektani intézetének munkatársa.-

Next

/
Thumbnails
Contents