Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-12 / 268. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. november 12'.­A KASTÉLYRÓL-KASTÉLYRA riportsorozat margójára A riportsorozatot befejeztük. De a kastélyok rothadt világá- nak megírását nem. Ahhoz kö­tetek kellenek. Emlékező idő­sebbek ajkáról szájról szájra jár­nak még a történetek, a fiata­labbaknak. az unokáknak, s fő­leg azoknak, akik oly könnyen felednek. Felejtik a régit, azt az időt, amikor sokaknak nagyon sa­nyarú volt a sorsa, élete. S az or­dító szegénység szinte tőszom­szédságában nagyságos, méltósá- gos és még isten tudja, miféle címzetes urak élték duhaj vilá­gukat. Emlékezhető volt ez a rivort- sorozat, bár csak a múlt vázla­tos képét adta, hiszen az újság­írók nem jutottak el minden kastély környékére és az írás természeténél fogva csak egy-egy epizódját rajzolhatták meg az úri bitangságnak. A lovastengerész néhány nap­ját elevenítettük fel. Egy nyári délutánt, amikor őfőrméltóságát a kenderesi kúriára várták. De micsoda cécóval? Érkezése előtt napokig gyakorlatoztak a csend­őrök és hetekig izzasztónálc a leventéket. Amikor a nagy úr megérkezett, talpnyalók soka­sága vette körül, a siserehad. Es távolabb, a kenderesi sze­gényházakban gond markolász- ta az emberek szívét, hogy lesz-e holnap kenyér. Hát el lehet ezt felejteni? Vagy a „dicső’’ Bolza grófok. Elet és halál urai. Megdöglött egy csikó és életével fizetett a cseléd. A gróf úri kezétől lelte halálát. Szegényember élete ke­veset ért, olyan nagy hatalmas­ságnak, mint a gróf is, ezért az életért nem kellett senkinek szá­mot adni. El lehet ezt felejteni? S a megesettek, szerencsétle­nek, a sokat síró szegények csak tűrték az igát. Mit tehettek vol­na egyebet? Élni kellett, ha már megszületett az ember. El lehet azt felejteni, amiről az abonyi Vigyázó-kastély vér­áztatta falai, 19-esek, vértanúk csontjait őrző rögeik mesélnek. A sorozatban megjelent írá­sokból kimaradt a kastélyok tö­vében meghúzódó cselédek élete. Hátborzongató álmom volt az éjszaka... * Egész éjjel én voltam az Ille­tékes, akihez Rezeda Bálint és Kucsera Kázmér becsületbevágó ügyükkel döntés végett minden fórumon fordulni szoktak. Először Rezeda főnöke voltam. Rezeda elsáppadva lépett be hozzám és előadta sérelmeit. Ku- cserával egy házban lakik s az épületnek beázott a pincéje. Az ő fáját is eláztatta a víz, Kucse- ra azonban nem hajlandó elvé­gezni a szükséges javításokat és így a fa tovább ázik. A helyzet tűrhetetlen, ráadásul a gazfic­kó Kucsera rágalmazza őt. Almomban én a helyemen maradtam, de a következő pilla­natban az íróasztal és a szoba ki­cserélődött körülöttem. Ekkor már Kucsera főnöke voltam, ő előttem állt, hadonászva. Csak úgy ömlött belőle a szó. Rezeda az ő házában lakik és jogtala­nul birtokol egy szobát, amely­be erőszakkal költözött be. — Uton-útfélen rágalmazza őt. Leg­utóbb például azt mondta róla a háta mögött, hogy ő, — már­mint Kucsera, — 1956 november elsején megfenyegette őket, hogy lesz még nemulass. Holott ez nem is igaz, éppen ellenkező­leg. őt fenyegette meg Rezeda október 28-án, hogy lesz még ne­mulass. Ezután a felsőbb szerv illeté­kese voltam és előbb Rezeda, majd Kucsera jött be hozzám. Rezeda elmondta, hogy egy ház­De azt az életet nagyon sokan ismerik nagyon sokan tudják, hány szerencsétlen húzódott meg a négy szoba egy konyhás lakásokban, egészen pontosan: odúkban. Vályogpadló, szűk kis ablak, alacsony menyezet és egy füstös konyhába kát, vagy négy berakott tűzhely — ez volt min­den. Ezen túl már semmije sem volt a cselédnek, igaz, a cse­lédlakás se. De legalább addig, amíg a küszöböt át nem lépte, maga urának érezhette magát... Állnak a kastélyok. Legtöbbje a köz javát szolgálja: vagy kór­ház, vagy gyermekotthon, vagy más közhasznú intézmény. Az urakat elsodorta az idők vihara. A felszabadulás végetvetett tob­zódásaiknak és szabad lett végre a sokmillió szolga. Hallgatnak a cirádás homlok­zatú kastélyok, a tornyok, a ki- szögelések és a magas falak. De mi emlékezünk és a kastélyok környékén lakó egykori sze­gény nép nem felejt soha.-— III in ......... Évente 20 000-en vándorolnak ki Görögországból Az 1951-től 1956-ig terjedő statisztikai adatok szerint Gö­rögország lakóinak száma évi százezerrel gyarapodott, ugyan­akkor viszont évenként 20 000-en vándoroltak ki az országból. Ez nyilvánvalóan a munkanélküli­séggel magyarázható. Jelenleg 360 000 munkanélküli van Gö­rögországban, vagyis a kereset­ből élők 40 százaléka nem tud munkához jutni.------------------^ — A Szolnoki ramíatrcb adó műsora november 12-én Üzemi őrjárat* — Szolnok nagy­üzemeiből jelentkeznek munkatár­saink, — Óvodás Palkó, — a Rádió gyermekműsora. Hírek. Riportok — tudósítások a nap eseményei­ből. — Ajándékműsor a jászberé- nvi kórház dolgozóinak. — Csen­des esti beszélgetés egy képviselő- jelölt otthonában, SvichyiL álont * ban laknak, azonban Kucsera nem hajlandó elvégezni a szük­séges javításokat a pincében és ezzel az a célja, hogy az ő fáját és az ő életét teljesen elrohassza és tönkretegye, aztán bejött Ku­csera és elmondta, hogy őt Re­zeda rágalmazza és azt meséli róla, hogy ő... Később a még felsőbb szerv il­letékese voltam és vastag irat­csomók tanulmányozásával vol­tam elfoglalva. A gépelt papí­rokból kitűnt, hoizv Kucsera és Rezeda egy házban laknak, az előbbi mint tulajdonos és az utóbbiak életének megkeserítő- je, de aki miatt pokol Rezedáék élete. Az iratok további tanul­mányozása során viszont ki­tűnt, hogy ez a Rezeda is a leg­sötétebb dolgokat követte el és sötétre rágalmazta az ártatlan Kucserát. Később bíró voltam és a két panaszos egymás elleni viszont- vádas perét tárgyaltam. Az ügy­védek felemelkedtek az íróaszta­lok mellől és különböző jogsza­bályokra hivatkozva hamis vád emelésével és egyebekkel vá­dolták az ellenfelet. Kucsera és Rezeda notesszal a kezükben je­gyezték egymás minden szavát és időnként közbeszóltak. Ez nem most történt, hanem még régeb­ben, ezt nem én mondtam, ha­nem a feleségem. Amikor vala­mi nem egyezett, akkor előkeres­Harminchárom kötetes beszámoló a genfi atomkonferenciáról Az ENSZ kiadta a szeptember folyamán Genfben megtartott atomkoníerencia 33 kötetes anyagának első kötetét. A kon­ferencia anyagának és eredmé­nyeinek kiadásával jelenleg egész csoport tudós van elfog­lalva Genfben, és remélik, hogy jövő év júniusáig sikerül befe­jezni a kiadást. Az angol nyelven megjelenő 33 kötetben előreláthatólag kb. 39 000 oldal és 15 ezer illusztrá­ció lesz. A könyvek kinyomatá- sát az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Franciaországban és Svájcban működő különleges nyomdák­nak adták ki, mert egyetlen nyomda sem tudna megbirkózni e feladattal. Tervbe vették rö­vidített francia, spanyol és orosiz kiadások megjelentetését is, ezek sem lesznek azonban 12— 13 kötetnél rövidebbek. Adatcsere a londoni és moszkvai állatkert között A moszkvai állatkert hajón 3 szibériai leopárdot szállított a londoni állatkertnek, — 2.700 font értékben. A leopárdokért cserébe a londoni állatkert két elefántot küld Moszkvába. Fényképkiállítás Karcagon A karcagi fotóklub 1958. no­vember 30-tól december 7-ig nagyszabású fényképkiállítást rendez. A kiállításon a bekül­dött művek két csoportban ke­rülnek elbírálásra. Külön cso­portban díjazzák a kötetlen tár­gyú művészi fényképeket, külön azokat, amelyek megyénk tájait, üzemeinek, termelőszövetkezetei­nek, intézményeinek életét áb­rázolják. Az első csoportban két első, két második, és három harmadik díj kerül kiosztásra, a második csoportban a három legjobb kollekció és a tíz leg­jobb képet díjazzák. — HRUSKÓ MIHÁLY szol­noki lakos Zala megyéből épí­tési anyagot fuvarozott és Szol­nokon nyereséggel eladta. A já­rásbíróság árdrágító üzérkedés miatt 1700 forint pénzbüntetés­re ítélte. Az ítélet jogerős. — A SZOLNOKI Járási Ta­nács művelődési osztályának szervezésében november I8-án népközépiskola indul Besen.v- szögön. A középiskola célja: a parasztság általános és szak­mai műveltségének emelése. — MIKULÁS-CSOMAGOKAT készít a 121. számú Csemege- bolt. Az ízléses csomagokban desszertáruk, csokoládék s kü­lönböző italáruk lesznek. A mintegy nyolc változatban ké­szülő csomagok közül gyermekek és felnőttek egyaránt válogat­hatnák. — ŐRIZETLENÜL hagyta a húsfüstölőt Vereckei János szol­noki lakos. A füstölő begyulladt és 25 kg hús megégett. A gon­datlanságból 1576 Ft kár kelet­kezett. — 1800 VAGON cukorrépát szállított eddig vízi úton a Szol­noki Cukorgyárnak a MAHART. Vízi úton még négyszáz vagon cukorrépát szállítanak idén a Cukorgyárba. A MAHART ez­zel idei cukorrépa szállítási ter­vét 100 százalékra teljesíti. — PÁRIZS (MTI). Algériá­ban Blida közelében aknára fu­tott és levegőbe repült egy sze­mélyvonat. Hat francia meg­halt, 13 megsebesült. — KÖZEL 600 VAGON jó minőségű iszapszenet tárolnak a TÜZÉP szolnoki telepein. Ezenkívül rendszeresen érkez­nek újabb szénszállítmányok. Tüzelőben tehát nem lesz hiány. Közlemény Elveszett egy Mező László névre kiállított 446 sorszámú Népi Ellen­őrzési Bizottsági igazolvány. Ennek alapján a Központi Népi Ellenőrzé­si Bizottság azt hatálytalanította. Felkérjük a lakosságot, aki meg­találta vagy tud hollétéről, értesítse a legközelebbi Népi Ellenőrzési Bi­zottságot. Visszaélés megakadályozása vé­gett felkérjük a hatóságokat, vál­lalatokat, hogy a fenti számú iga­zolvány felmutatóját adják át a rendőrségnek. Juhász Imréné dr. megyei NEB elnök KÖZLEMÉNY A Szolnok megyei Néplap Szer­kesztősége és Kiadóhivatala tudo­mására jutott, hogy Virág György a lap munkatársának adja ki ma­gát. Ezúton közöljük, hogy fent ne­vezett sem a szerkesztőségben, sem a kiadóhivatalnál nincs alkalma­zásban, érte semminemű felelőssé­get nem vállalunk. tékeseknél. Az eredményről le­vélben tájékoztatjuk. Barócsi Sándor Kunhegyes, Sindel Imre Mezőtúr, Házi Ist­ván Jászapáti. Sporttudósításai­kat köszönjük, feldolgozzuk. Stuhl Györgyné Tiszakürt. A levéléiben közölteket feldolgoz­zuk. Várjuk további írásait. Bóján Ferenc, Tóth Mária Kunmadaras, Borbély Julianna Tiszahő, Szegény Mihály. D. Acs Margit Kuncsorba, Horváth László Túrkeve, Csornán Mária Szolnok, J.aitos Mária Karcag. Kedves kis Pajtások! Beküldött leveleiteket továbbítottuk az .Üttörők Fórumá’-hoz. írásai­tokkal ezután is keressétek fel szer k esz tűsé günket, szeretettel várjuk azokat. ték a legutóbbi per anyagát és onnan idéztek hosszú részeket a másik vallomásából. Ekkor ál­momban már az előző per bí­rája voltam, s meglepődve hall­gattam, hogy Rezeda Kucsera házában lakik és Kucsera... Aztán ismét bíró voltam, fel­sőbb fokon, majd a legfelsőbb szerv legilletékesebb je. Ott állt Kucsera. Rezeda és egymás sza­vába vágva beszéltek. Ekkor — álmomban — roppant vízióm támadt: egy hatemeletes házat láttam, csodálatos lakásokkal, Ragyogóan berendezve, már­ványburkolatú lépcsőházzal. — Gyönyörű palota volt. Az oldalán egy kis táblácska lógott: „Ezt a házat építette volna fel Kucse­ra, Rezeda és az a sok illetékes — aki ügyükkel foglalkozott, ha Kucsera és Rezeda a rágalmazás­ra fordított időben házat épített volna.” Aztán eltűnt a vízió, ismét Re­zeda főnöke voltam. Belépett Rezeda és fegyelmit kért maga ellen, hogy a Kucsera által emelt vádak alól tisztázza magát és bebizonyítsa, hogy éppen ellen­kezőleg... * Retteneteset kiáltottam és fel­ébredtem. Még álomnak is ször­nyű — gondoltam magamban. Délelőtt valamilyen apró ügyben a bíróságon jártam. Ekkor tud-' tam meg. hogy Kucsera és Re-; zeda élnek és ma is szorgalma-; san rágalmazzák egymást. Most; tárgyalják legfrissebb perüket. ; Ma este már nem merek le-; fnlzit/ini __ oc __ < ...... .................. ^ nap kéj; 6-44 NOVEMBER h.jj0r) nyugszik: 16.11 h-kor. — A hold kél: 7.53 Szerda h-kor nyugszik: '! 'Oias 17.28 h-kor, Időjárásjelentés ! Várható időjárás: felhős, pá­tás, ködös idő. több helyen cső, •.mérsékelt délkeleti, déli szél. , Legmagasabb nappali hőmér­séklet: 9—12 fok között. ■j; — A HAZAFIAS Népfront jászberényi városi bizottsága a ': í Tudományos Ismeretterjesztő \ Társulat előadói munkaközös- 1 ségével közösen kidolgozta a ’ ; téli ismeretterjesztő előadások tervét. Az előadásokat decem- | bértől kezdődően a ' tanyavilág- ; ban tartják, többségükben álta­lános ismeretterjesztő, valamint ;: a belterjes gazdálkodás előnyei­vel foglalkozó előadások lesz- :; nek. ! — MEGJELENT a Szolnok 1 megyei új távbeszélő névsor. 1 Az új könyv a legfrissebb ada- 1 tokát tartalmazza és a legújabb [■ előfizetők neve és telefonszáma ; is megtalálható benne. A név-, sor 6 forintos áron a postai kéz- « ; besítőknél kapható, j; — EGY ÉVI BÖRTÖNBÜN-! ; TETÉSRE ítélte a szolnoki já­rásbíróság Kecskeméti József jászkisóri lakost, aki több eset­- ben lopott Ujszászotn tyúkot. I Az. ítélet kiszabásánál súlyosbí- t tó körülménynek számított,- hogy Kecskeméti már volt bün- -; tetve. — SVÉD hasítófűrészt he- lyeztek üzembe az Érdért vál- 1 lalat szolnoki telepén. Az új ’ | géppel vékony asztalos árut és 400 köbméter padló-deszkát ké- szilének még ez év végéig. r — SZÜLÖK ISKOLÁJÁT in- í; dít hétfőn Kőtelken a nőtanács. i Az első előadás alkalmával a . 6—10 éves gyerekek problémái- '• ról és neveléséről hallanak az asszonyok. —• JÖVŐRE új egészségház, orvosi rendelő és iskolai fürdő épül Zagyvarékason. Az építke­zés költségeire községfej leszbósi alapból 100 ezer forintot fordí­tanak. A többi költséget állami :l ♦támogatásból fedezik. . | — OLCSÓ ALMA ÉRKEZETT. 3 jA szolnoki földművesszövetkezet (- Jtöbb mázsa vegyes almát szállí- _ ztott Szolnokra. Az almát kilón­kéként 1,70 forintért árusították az i ^üzletek és a piaci standok. Való­it színű, hogy az olcsó almából 'imég egy vagonnal szállítanak a _ tvárosba. iX ------------------­| A november 11-én beérkezett ♦levelekre üzenjük: X Nagypál Béla Jászapáti. Tá­♦ jékozta tását megkaptuk, fel­♦ használjuk. Fáradozásáért kö­♦ szcnete» mondunk. ♦ Benkő Gyula Kungyalu. Ügyé­iben írunk a levélben említett Xszervnek. Türelmét kérjük ad- Xdig is, amíg választ kapunk. « Süveges Ibolya Kenderes. Le­♦ vele késve érkezett. írásával $ máskor idejében keressen fel J bennünket. ♦ Xvanics József Rákóczifalva, ♦ Tóth Jánosné Jászki sér. Irásai­♦ kát köszönettel vettük, lapunk­♦ ban feldolgozzuk. Köszönjük fá- | radozásaikat. Várjuk további { leveleiket. | özv. Kozák Mihályné Mező­♦ túr. Ügyében érdeklődünk ille­Napi postánkból

Next

/
Thumbnails
Contents