Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-09 / 266. szám
VILÁG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! Qmm_ ~mm_ A forradalmi műszak eredményei | dei‘0^ köszdni'á — Többtizezer forintot oszlottak a műszak élenjáróinak — AZ ALFÖLDI KŐOLAJKUTATÓ VÄLLALAT méltóan ünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. Ezen az ünnepségen adták át a vállalat dolgozóinak a Kőolajipari Tröszt és a szakszervezeti bizottság által indított munkaverseny vándor- zászlaját. Az alföldi kőolajkutatók országos viszonylatban elsők lettek a harmadik negyedévi muhkaversemyben. Nem is maradt el a jutalom, összesen 86 100 forintot osztottak szét a legjobbak között. A fúróbrigádok között első lett az RD-tizes berendezés Petróczi brigádja. A lyukbefejező berendezésnél az egyes számú vitte el a pálmát. Az előkészítő csoportok közül a szolnokiak érték el az első helyezést, s így 7 ezer forint jutalomban részesültek. Az ünnepi gyűlésen több mint hatszáz dolgozó jelent meg. az Állami építőipari VÁLLALAT dolgozói határidő előtt teljesítették vállalásukat. A Szlávik és Földi brigád vállalásán felül a Guttcinberg téri építkezésnél a pince, földszint, első, második emelet vakolásának 50 százalékát is elvégezte. A Szabó Lajos, és a Tóth István ifjúsági brigád november 5-re teljesítette vállalását., A JÁRMŰJAVÍTÓBAN mintegy 68 ezer forintot osztottak ki a forradalmi műszak élenjáróinak. A műszakban kitűnt Polónyi Mihály, Sonkoly Lajos, Dombóvári Mátyás, Lendvai, István, Vajli János, Reszeli László, Lados László, Szikszai Béla, Sárosi Tibor, és még sokan mások. A PAPÍRGYÁR dolgozói a rekord negyedév után nagy lendülettel fogtak a műszakhoz. A műszaki dolgozók közül kitűnt Kiss Mihály, Rück József művezető. *A papírgyártásban Heimrech József, Kormos Mihály, a kiszerelők közül Tassi Béla, Baricza Györgyné, a cellgyártásnál Imre Ferenc, Panyik Andrásné, a kazánház és karbantartók közül Pungel József, Hernádi Ferenc. A szállítóknál derekas munkát végzett Bíró László, és Szekeres János. A PATYOLAT dolgozói a műszak alatt nagy- ara arányú megtakarítást tűztek ki célul, amit sikerült is megvalósítani. így a festők inkurrens festék felhasználásával 11 040 forintot, a fűtők szénmegtakarításból 23 400 forintot takarítottak meg. A műszak alatt kiváló eredményeket ért el Maj- zik Károlyné, Erdei Gyula és Pataki Rózsa. a tisza bútorgyár dolgozói is nagyszerű eredménynyel ünnepeltek. A foiTadalmi műszakban élenjárt id. Ötvös Gábor, K. Molnár István, Fenyvesi Lászlóná, Szekeres Imre, Varga Erzsébet, Méokó Lajos, Nagy László, Kocsis Istvánná, Simon Erzsébet és még sokan mások. A forradalmi műszak nem ért véget. Ez csak az első állomás volt, november 7-e méltó ünneplése. A műszak tovább tart, mert a dolgozók munkájukkal akarják bebizonyítani, hogy egyöntetűen, egységes akarattal állnak pártunk és kormányunk mögé november 16-án, az Országgyűlési és tanácsválasztások napján. MOSZKVA ÜNNEPEL A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulóján az ünneplők százezrei lepték el a moszkvai utcákat és tereket, hogy résztvegyenek a hagyományos népünnepélyeken. Az esztrád műsorok keretében a moszkvai színházak művészei és a szovjet főváros kul- türcsoportjainak körülbelül 8000 tagja lépett fel. Az idén háromnapos az ünnep: november 7—8 és 9. — A moszkvai színházak 20 bemutató előadást tartanak, a filmszínházak kilenc új filmet tűztek műsorukra. A moszkvaiakkal együtt ünnepelnek a Szovjetunió különböző részéből és a külföldi országokból érkezeit vendégek. Este az .üdvözlő díszsortiizek után színes tűzijáték világította be a sötét égboltot. A népünnepélyek és az ünnepi hangversenyek késő éjszakáig tartottak. Egy hét alatt 89 űj szövetkezeti gazda Az elmúlt hetekben megyénk tek 47 kh-dal. Az új belépőkkel közös gazdaságai nyolcvankilenc új taggal és 125 kh-dal gyarapodtak. Tszes-kbc tizenöten lépSzolnok megye tsz-ei ebben az évben 5 ezer 538 taggal, termelőszövetkezeti csoportjai pedig 631 taggal erősödtek. Kitüntették a megye legjobb népművelési dolgozóit November 7 alkalmából kitüntették a legjobb munkát végző népművelési dolgozókat. A kitüntetéseket Fodor Mihály, a Megyei Tanács elnökhelyettese nyújtotta át. Négyen kapták meg a „Szocialista kultúráért” jelvényt, hatan pedig pénzjutalomban részesültek. Mód Aladár elvtárs előadása Szt) Inukon Érdekes előadást hallhatunk hétfőn, 10-én délután 17 órakor a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat előadói termében. Mód Aladár, egyetemi tanár, a TIT főtitkára tart előadást a Párt és forradalom címmel. Az előadás az 1918 novembere és 1919 márciusa közötti események elemzésével foglalkozik. A TIT megyei szervezete minden érdeklődőt szívesen lát. Algériában nem akad jelölt Algériában 48 órával a kép-( viselőjelöltl lajstromok benyúj-, tási határidejének lejárta előtt még mindig csak öt választókerületben jelentkeztek hivatalo- ( san a jelöltek. A hivatalosan. benyújtott képviselőjelölti lajstromokon az előírásnak megfelelően muzulmánok is vannak. A párizsi baloldali sajtó és így, az 1‘Humanité is rámutat, hogy' az első muzulmán képviselője-! löltek a hirhedt közüdv. bizott-/ ságok közül kerülnek ki és/ vannak olyan muzulmán jelöltek is, akik az integráció prog-( ram ját hirdető lajstromokon ( szerepelnek. Ezek a jelöltek, semmi esetre sem az algériaik' hivatott képviselői. A Paris Journal szerint a De( Gaulle kormány erőfeszítéseket. tesz. hogy több egymással szem-' benálló politikai irányzatot kép-( viselő lajstromok küzdjenek a ( mandá tumokért. ►♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦•»♦♦♦«♦»«»»♦♦♦♦♦♦ Itt a mohagumitalp A Tisza Cipőgyárban három évvel ezelőtt úttörő kísérleteket végeztek a mikroporozus cipőtalp hazai gyártására és meghonosítására. Ma már általánosan elterjedt és bevált azóta ez a rugalmas, tartós gumianyag s erős konkurrenciát jelent a hagyományos bőrnek. A kísérletek azóta sem álltak meg — s elkészült a guminak egy tökéletesebb fajtája, az úgynevezett „moha-talp”. Elődjénél ouhább, rugalmasabb, jobb hőszigetelő s legalább olyan tartós Az úi talpanvae«al készült cipők modelljei már elkészültek. J 938-as Fiatalok! Elérkezett a nagy nap, mely az eletetik’ ben egy új szakaszt, döntő fordulatot jelent. A mai nappal tagjaivá váltok Néphadseregünknek, melyben szocialista hazánk fegyveres védelmének aktív részesei lesztek. Ez a feladat megtiszteltetés, ami azonban komoly kötelezettséget állít elétek a haza védelmében. A Ti számotokra ez teljesen új, hisz eddig a munkapadok mellett, a szántóföldeken dolgoztatok, az iskola padjaiban tanultatok. Azonban ahhoz, hogy hazánk minden külső és belső ellenséggel szemben biztosítva legyen, s eddig elért eredményeinket védelmezzük, szükséges, hogy Ti is kivegyétek részeteket hazánk fegyveres védelméből. Alkotmányunk 61. paragrafusa parancsolóan előírja: „A haza védelme a Magyar Népköztársaság minden polgárának szent kötelessége.’' Ennek szelleme hasson át benneteket egész, katonai szolgád latotok alatt. Hadseregünk — mely a nép fiaiból tevődik össze — jogutóda azoknak a hadseregeknek, melyek igazságos harcokat vívtak a történelem során, melyek harcoltak a nép szabadságáért, függetlenségéért. Jogos utódjainak soroljuk magunkat a 48-as hős sza-- badságharcos vörössipkás honvédeknek, az 1919-es Vörös Hadsereg katonáinak, akik életük feláldozásával küzdöttek elnyomóik, kizsákmányolóik ellen, azok megsemmisítéséért, de a külső nagy- erejű ellenség beavatkozásai ezt sorra sikertelenné tették. S mindaz, ami azokban az időkben nem sikerült, sikerült 1945-ben, a szovjet hadsereg felszabadító harcai során. Hazánkban a szovjet hadsereg szétzúzta a fasiszta rendszert, kiűzte hazánkból azok képviselőit, és térdre kényszeritette annak hadseregét. Magyarországon ez idő óta beszélünk szabadságról, független- jségről, jólétről. Ezt a szabadságot, függetlenséget, jólétet kell megvédeni Nektek is. A két évvel ezelőtt kirobbantott ellenforradalom ezt a rendszert, a szocialista rendszert akarta megsemmisíteni, s helyébe visszaállítani a kapitalizmust. Igazi arculatát az ellenforradalom bemutatta néhány nap alatt, ,5 mondani sem kell, hogy távlata Horthy fehérterrorjának felújítása volt. Ismételten a szovjet hadsereg mentett meg bennünket az ellenforradalom féktelen terrorjától, és a fasizmus igájától. HT i, akik pnost ennek a megújhödott szabadságnak, függőt-’ ■“ lenségnek a védelmezői lesztek, egész katonai szolgá'a- 1 tötök alatt tekintsétek példaképeteknek azokat a szovjet és magyar harcosokat, akik az ellenforradalom elleni harcban életüket áldozták hazánk védelméért. 1938-as fiatalok! Ti már nem abban a hadseregben teljesíte* tek szolgálatot, melynek kegyetlenkedéseit, vandalizmusát emlékezésekből ismeritek, s melynek durvaságai, kgyetlenkedései a világ előtt közismertek voltak, hanem egy olyan hadseregben, ahol érdekellentétek nincsenek tiszt, tiszthelyettes és honvéd között, ahol a cél közös. Néphadseregünk társadalmy.nk egyik nevelő iskolája, ahol fiataljaink a haza védelmén kívül olyan ismeretekre is szert tesznek, melyeket — visszakerülve a polgári életbe — hasznosítani, gyümölcsöztetni tudnak. Most, amikor a Néphadsereg tagjai lesztek, tegyetek fogadalmat, hogy a katonai és politikai ismeretek elsajátításával öntudatos vasfegyelmetekkel szilárdítjátok Néphadseregünket és ezzel hazánk békés termelőmunkáját, határait minden külső és belső ellenséggel szemben védelmezitek. Ehhez kívánok Nektek erőt, egészséget. VARGA BÉLA százados Tíz év alalt milliomosok letfek Tegnap múlt tíz éve, hogy megalakult a Szolnoki Bőripari KTSZ. Akkor 139 ezer forint volt a szövetkezet vagyona. Ebből a feldolgozásra váró anyag értéke alig haladta meg a 15 ezer forintot. Évről-évre gyarapodott a szövetkezet. Az 1951-es gazdasági évet 46 ezer forint tiszta nyereséggel. zárták. 1953 június 1-én pedig egyesült a szolnoki Bőrhulladék Szövetkezettel. Az ösz- szefogásnak köszönhető, hogy 1954 végére 1 millió 747 ezer forintra emelkedett a szövetkezet vagyona. Jelenleg 11 javító műhelye van Szolnokon és termékei eljutnak az ország minden részébe . A vezetőség javaslatára ezen a héten megkezdték a korszerű 3 emeletes üzletház építését a Beloiannisz úton. Az új üzemház a jövő év decemberében fog- elkészülni. Ide összpontosítják a most még szétszórt üzemrészeket. Az új épületben kap helyet majd az 500 személyes kultúrt.ereco is.