Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-05 / 262. szám
8 SZOLNOK MTGIUT NÉPLAP 1858. november 5. Tudósítóink jelentik az NB, Illából Nem könnyű bajnokot verni A második félidő Kinizsi támadásukkal kezdődött. A cukorgyári fiúk ekkor lelkesebben vetették magukat a küzdelembe, mint az első félidőben, de a tehetetlen csatársor most sem boldogult, a Pereces védelemmel. A Kinizsi csatárok sokat cipelték a labdát, és Így a vendégvéde lemnek mindig volt ideje közbelépni. A 65. percben a hazaiaknak ismét alkalma lett volna kiegyenlíteni. Egy jobbszélről beadott labda a kifutó kapus fölött elszállt, de Kiss n. IC méterről az üres kapu mellé lőtt. Ezt követően Sokvári lövését a kapus biztosan hárította. Ismét pe- recesi támadások következtek, és Molnár hibájából a balszélső elfutott. Beadását a középcsatár a hálóba lőtte. 2:0. A Kinizsi továbbra Is erőtlenül játszott, s a vendégek ezután Is még több támadást vezettek, de gólt már nem tudtak elérni. A Játék alapján a sportszerűen, de keményen és lelkesen játszó Pereces megérdemelte a győzelmet. Érthetetlen a múlt vasárnapi jó játék után a Kinizsi gyenge szereplése. A A csatársor puhán és könnyelműen játszott, védelmét könnyen zavarba tudták hozni a vendégek. A játék képe alapján a döntetlen eredmény lett volna igazságos Nyíregyházi Építők—Szolnoki MTE 3:2 (3:1) Nyíregyháza, vezette: Horváth. Sz. MTE: Sárkány — Pege, Török, Sa- gát — Baricza, Kiss — Csaba, Máté, Cs. Farkas, Sári, Simon. Ny. Építők: Hargittai — Gall, Dankó, Lakat — Havacs, Szokol — Jobbágy, Parti, Popoveczki, Papp, Balog. A mérkőzés előtt a két csapat vezetői és játékosai aggo-dal ómmal szemlélték a pálya rossz talaját. A játékteret sáringer borította. Kezdés után a mély talajon a hazai csapat lépett fel támadólag, de az MTE védelme hárított. A 3. percben egy szerencsétlen gólt kapott az MTE. — Kapu előtti kavarodásból Parti gyenge lövése Sárkány kezéből kipattanva túljutott a gólvonalon. 1:0. A gól után az MTE lelkes támadásokat indított, de a három csatárral támadó szolnokiak nem tudtak eredményt elérni. A 10. percb?n Jobbágy futo't el a jobbszélen. Beadását az üresen hagyó't Popoveczki védhetetlen ül küldie a hálóba. 2:0. Az MTE nem játszott alárendelt szerepet. A lelkesen és kitűnően játszó Baricza magával ragadta az egész csapatot. Nem ismertek elveszett labdá*. A védelemben a második középhátvédnek hátravont Csaba nagyszerű játékával akadályozta meg a hazaiak támadásait. A 30. percben Cs Farkas kitört a védők ke7ött, és 18 méterről védhetctlenül lőtt a jobb alsó sarokba. 2:1. Derültséget okozott, hogy Hargittai alig tudta a labdát kiszedni az összecsavarodott hálóból. A szép gól után feljött az MTE. A kiegyenlítés levegőben lógott. Egy ellentámadás során az MTE kaputól 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Dankó nagy lövését Sárkány balszerencsével a kapu bal felső sarkába tolta. Ha ököllel és nem tenyérrel nyúlt volna a labda után, talán kiüthette volna. 3:1. Szünet után az MTE*a nehéz talaj ellenére is n^gy irammal támadott. A hazaiak engedtek az első félideji iramból. Baricza és Kiss nagyszerű labdákal küldték támadásba a csatárokat. A labda azonban a nagy sárban elakadt. Az 51. percben Sári jó helyzetben kapta a labdát, de lövés előtt elesett, így oda volt a nagy helyzet. A félidő hátralévő részében az MTE jabban bírta erővel, mint a hazaiak. A 80. percben a hazai kapu előtti kavarodásból Cs. Farkas lövése került a hálóba. 3:2. Nagy harc folyt a kiegyenlítésért, de a hazai védelem hárított, így több gól nem esett. A hazaiak az első félidőben jól játszottak. A másodikban azonban az MTE kerekedett felüli. A mérkőzés sportszerű keretek között zajlott le. A játékvezető gyengén működött. Nem követte a játékot, és így sok téves ítélete volt, legtöbbször az MTE terhére. Jók; Baricza, Csaba, Kiss, Cs. Farkas, illetve: Parti, Havacs, Szokol. A sportolók is készülnek a A'agy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára Szerte a megyében mindenütt, lelkesen készülnek sportolóink a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára. A Megyei Atlétikai Szövetség november 9-én „Szabad ifjúság'« mezei futóversenyt rendez. A versenyt november 9-én délelőtt 10 órakor Szolnokon, a Szandai réten bonyolítják le, az alábbi versen yszámokban: férfi felnőtt 3000 m, egyéni és hárraascsapat; férfi ifjúsági 1500 m, egyéni és hármas- csapat, férfi serdülő 1000 m, egyéni és hármascsapat; fiú úttörő 500 ni, egyéni és hármascsapat; női felnőtt 800 m, egyén! és hármascsapat; női ifjúsági 600 méter, egyéni és hármascsapat,; női serdülő 500 m, egyéni és hármascsapat, leány úttörő 300 m, egyéni és hármascsapat. A versenyen résztvehetnek sportkörök és iskolák által benevezett egyéni és csapatversenyzők. — Az egyéni és csapatverseny első három helyezettje oklevéldíjazásban részesül. Nevezéseket Szabó József címére (Szolnok, Nefelejts utca 22) — kell megküldeni november 6-án 20 óráig. A Moszkvai TORPEDÓ vízilabda csapata ma érkezik Budapestre. A szovjet együttes négy mérkőzést játszik. Először november 7-én a Vasassal, majd 9-én Szolnokon a Dózsával, 12Szolnoki MÄV—Kaposvári MTE 11:5 Vasárnap az őszi forduló soron- következő bajnoki mérkőzését Kaposvárott az MTE ellen játszotta az eddig még veretlen Szolnoki MÁV női csapata. A szolnokiak továbbra is megőrizték veretlenségüket, és 11:5 arányban győzték le a kaposváriakat. A szolnokiak közül Mol- nárné 4, Kunráthné 4, Jánosi 3 győzelmet szerzett. A csapat valameny- nyi tagja dicséretet érdemel jó játékáért, de különösen Molnárné küzdőszellemét és szép játékát kell kiemelni. A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságért A karcagi győzelem nagyobb arányú is leheled volna Karcagi MEDOSZ—Abonyi MTE 4:0 (2:0) Karcag, vezette; Szetesi. Karcag: Kiss — Székely, Fodor, Zsíros — Pajti, Tárnái — Pallagi, Bajkó, Szatmári, Bóta, Nagy. Abony: Holló — Kiss, Bugány, Nagy III. — Magyar, Nagy II. — Cziegler, Jancsovics, Kovács, Molnár, Nagy I. Az igen nehéz talajon Karcag kezdte a játékot, s már a 2. percben megszerezték a vezetést. Szabadrúgásból Bóta 16-os közeiéről az ellenkező sarokba lőtt. 1:0. — A gólra Abony erőteljes támadással válaszolt, a karcagi védelem azonban tisztázott. Ezután a MEDOSZ nagy fölénybe kerüllt, szinte egy kapura játszottak. Pallagi — Szatmári — Bajkó egymás után hagyták ki a legjobb helyzeteket. Végül is a 35. percben góllá érett a hazai fölény. Szatmári lövése kötött ki a hálóban. 2:0. A félidő vége felé az abonyialc is szóhoz jutottak. A 44. percben szögletet értek el, de a hazai védelem ezt is tisztázta. A második félidő elején nagy volt a karcagiak fölénye. A 47. percben szögletet ért el a MEDOSZ. A 60. percben pedig Szatmári előtt A vízilabda Hazafias Népfront Kupáért — A döntőbe jutásért — A Martfűi -MSE labdarugói egyre Inkább beigazolják,, amit már előző betekben megállapítottunk, hogy nem csupán véletlen eddigi jó szereplésük. A mar,fűi fiúk szorgalmasan, lelkiismeretesen készülnek l'el minden mérkőzésükre, nem ismernek nehéz, vagy könnyű mérkőzést, minden fordulóban egyforma komolysággal küzdenek. A komoly munka már eddig is meghozta gyümlöcsét. A 10. fordulóban is megőrizték veretlenségüket. Most, a november 2-i fordulóban a bajnokverésre készülő kisvárdaiak terveit hiúsították meg. Martfűi MSE—Kisvárda 7:0 (4:0) Kisvárda, 1600 néző, vezette: Szöl- lösi. A martfűiek az alábbi összeállításban vették fel a küzdelmet: Papp — Papp R., Seres, Gulyás — Szaraz, Szűcs — Pálinkás, Rozsnyai, Mikus, Mészáros, Mezőteleki. 11 órakor, zuhogó esőben érkezett Martfű csapata a mérkőzés színhelyére, ahol bemelegítéssel nyugodtan készülődlek. Mintegy tíz perc- c 1 elhúzódott a játék kezdete, mert kiderült, hogy a helyi csapat kapusa nem jelent meg az öltözőben. Kisvarda így tíz emberrel — szük- segkapussal kezdett. — Zászlócsere után a helyiek Indították 90 perces útjára a labdát. Rögtön támadólag leptek fel, de a martfűi védelem minden támadást csírájában meghiúsított. A 8. percben Szűcs szerelt, akinek előrevágott labdája Mikus- hoz került. Mészáros lyukon ugrott ki, és a 16-oson felvágták. A játékvezető habozás nélkül szabadrúgást Ítélt. A sorfal mellett a lepasszolt labdát Seres a 9. percben értékesítette. Nagy gól volt! 1:0. Újrakezdés után támadásban maradt a vendégcsapat. s a 11. percben már Mikus volt eredményes. 2:0. Néhány perc mezőnyjátékkal telt el, de a martfűi támadások ekkor sem lankadtak. A 20. percben szép akcióból Mészáros szerzett gólt. 3:0. Ezután a közben megérkezett kapus is beállt és ekkor feljött a kisvárdai csapat. Néhány támadást vezettek ugyan, de a kapura nem voltak veszélyesek. A 29. percben egy hosz- szan elörevágott labdával Mezőteleki tisztán ment el, és védhetetlen gólt lőtt. 4:0. A félidő hátralévő részében mezőn.vláték folyt. Az eredmény nem változott. A második félidő martfűi rohamokkal kezdődött. Szebbnél-szebb támadások futottak a pályán, míg az 53. percben Rozsnyai volt eredményes. 5:0. Ezután a vendégcsapat kissé engedett az Iramból, bár a színvonal nem változott, és továbbra is kezében tartotta a játék Irányítását. A 77. percben Rozsnyal egyéni játéka nyomán 6:0-ás vezetésre tett szert a vendégcsapat. Újrakezdés után újabb rohamokat indított a martfűi támadósor, és a 79. percben Mikus 7:0-ra állította az eredményt. A játékidő további részében Is voltak a martfűieknek helyzeteik, de nem tudták azokat érvényesíteni. Egy alkalommal a 16-osan Mészárost felvágták, s a megítélt szabadrúgást a kapus ügy- gyel-bajjal védle. A mérkőzés mezőnyjátékkal ért véget. A játékvezetői hármas jól műkő- . dött. Határozottan ítélkezett. Dicse- > rét Illeti a martfűi csapat minden I tagját. A hozzájuk fűzött remények- | ben nem csalatkoztak a csapat ve- ' zetői és szurkolói. Rácáfoltak a ,,Ke- let-Magyarország** című lap azon állítására, hogy bajnokverés lesz Kisvárdán. A fiúk mindent megtettek a győzelem érdekében, és méltón képviselték a megye labdarúgását. — Csiszár — Pereces—Szolnoki Kinizsi 2:0 (1:0) Szolnok, cukorgyár! pálya, 500 néző. A Szolnoki Kinizsi együttese az alábbi összeállításban lépett pályára: Benedek — Molnár, Karácsony, Gyémánt — Kiss II., Katona — Gajdos, Géczi n., Szurovecz, Marton, Sokvárl. Szatmári sérülése miatt és fáradságára, panaszkodva nem vállalta a játékot. Az első percek Kinizsi támadásokkal teltek el, de a 16-osnál a hazai csatársort a kemény Pereces védelem szerelte.— Az első 15 percben a Kinizsi megszerezhette volna a vezetést, de Sokvári, Gajdos, — majd Géczi II. gólhelyzetben hibázott. Ezután a Pereces vette át a játék Irányítását, és a jobbszélsőjük, valamint középesaláruk révén sok formás támadást vezettek, aminek következtében a 25. percben meg is szerezték a vezetést. Gyémánt egy labdával a sárban megcsúszott, s a befutó jobbszélső 4 méterről a hálóba lőtte. 1:0. Ezután is a Pereces maradt támadásban. A Kinizsi csatársora nem bírta tartani a labdát, a védelem is eléggé bizonytalan. így a Perecesnek alkalma nyílott még gólszerzésre, de a csúszós talajon több esetben az ő csatáraik Is hibáztak. 1 Szolnoki Dózsa—Üjpcsti Dózsa 3:2 (2:1). Sportuszoda, 500 néző, vezette: Brandy. A két csapat a következő összeállításban szállt vízbe: Szolnok: Boros — Hasznos I-, Brinza — Pintér — Kanizsa, Hasznos II., Koncz. Edző: Goór István. Ű. Dózsa: Lukász — Mayer, Károlyi — Spliesz — Varga, Dömötör, Svéda. Edző: Pataky Imre. A gólok sorrendje: Dömötör. Hasznos II., Brinza (4 méteresből), Brinza, Varga. Az újpestiek gyors gólja után mindinkább belelendült a játékba a szolnoki bajnokcsapat, és ügyes taktikával hamarosan magához ragadta a kezdeményezést. Ezután emberelőnyhöz jutott az Ű. Dózsa, de ezt sem tudták kihasználni. 3:1 után is csak akkor tudtak gólt elérni, amikor ket szolnoki játékos is a kiállítás sorsára jutott. A szolnokiak jó játékukkal megérdemelték a győzelmet. A bajnokcsapat minden részében felülmúlta ellenfelét. A jók közül is kitűnt Brinza, Kanizsa. Az újpestiek közül Károlyi és Spliesz játéka érdemel dicséretet. A döntőbe jutásért folyó másik mérkőzésen az FTC 3:2 arányban győzte le a Spartakust. II Töriikszen'iniklósi Mezőgazdasági Gípgyár felajánlja vételre a következő elfekvő anyagokat: csiszolókorong szerszámacélok szegek, szerszámacél hegesztő elektróda különféle kötőelemek forgácsoló szerszámok TM, MO—4, SzE rugók gépimorzsoló rosta, felhordó lánc különféle villamossági anyagok. nyílt gólszerzést alkalom, de lövése nem sikerült. Váhozatos mezőnyjáték után Bóta csaknem az alapvonalról ívelt kapu elé, Szatmári szépen csúsztatta a kapuba a visszafelé szálló labdát, a játékvezető azonban les címén nem adta meg. A 72. percben Fodor ll-esből szerezte a karcagiak harmadik gólját. Abony nem adta fel a küzdelmet, s a 74. percben szögletet értek el, de ebből sem tudtak eredményesek lenni. A 77. percben Szatmári lövése az egyik abonyi védő lábát érintve szállt az üresen hagyott kapuba, s mielőtt beesett volna, a karcagi Nagy még segített rajU. A játékvezető les címén ismét nem adta meg a gólt. Két percre rá a lesen álló Pallagi felé szállt a labda, ő azonban látta, hogy Szatmári fut rá, ezért meg sem kísérelte a beavatkozást. Így Szatmári lövése szállt a hálóba. A játékvezető azonban va- Llószínű Pallagi tétlen lese miatt ismét nem adott gólt. A befejezés előtt néhány perccel az előretörő Székely beállította a végeredményt. 4:0. A nagy karcagi fölény gólokban nem jutott kellőképpen kifejezésre. Jók: Fodor, Bóta, Szatmári, illetve: Holló, Bugány. Nagy III. Karcag ifi—Abony ifi 5:1. Sz. I. A hazaiak második félideji kitűnő játékukkal megérdemelten győztek Tisza föld vár—Jászberényi Vasas II. 6:0 (0:0) Tiszatóldvár, 560 néző. Vezette: Ko- vács. Tiszaföldvár: Tóth — Szabó. T. Kovács, Kiss G. — Kőműves, Sági — Eszteró, Mráv, Szatmári, Kovács, Szelindi. Edző: Podmanicz- ki József. Jb. Vasas II.: Kohári — Gulyás. Simon, Sárközi — Fenyvesi, Schmidt — Csec, Benedek II. Benedek I., Kiss, Bugyi. Ügy látszik, a tiszaföldvár! csapat mégsem lőtte el összes puskaporát, mert ezúttal ismét jól játszott, és szintén hat góllal terhelte meg ellenfele hálóját. Már az első félidőben is nagy fölényben játszottak a hazaiak. A helyzetek kihasználása azonban ekkor még nem sikerült, Eszteró kétízben is közelről a fekvő kapusba lőtte a labdát. Az 5 percben pedig Mráv 14 méteres bombáját kapu fölé tolta Kohári. A 22. percben egy váratlan ellentámadás során viszont Kiss Nagy lövése csattant a kapufán. A 28. percben újból Mráv lőtt távolról kapura. Kohári nehezen mentett szögletre. A második félidőben szinte végig a hazai csapat volt fölényben. Már a 47. percben megszerezték a vezetést. Mráv a 16-osnál jól ugratta ki Eszterót, aki a kimozduló Kohári mellett az ötösről kapuba gurított. 1:0. Az 51. percben Eszteró szögletéből Szelindi feielt kaoura. Kahári csak kiütni tudta, és Kovács mintegy 10 méterről a jobb sarokba lőtt. 2:0. Az 54. percben Mráv ugrott ki középen, és 10 méferről biztosan lőtt a hálóba. 3:0. Ezután feljöttek a vendégek, és Kiss hatalmas bombáját csak nehezen tudta léc fölé tolni Tóth. Nem sokkal később azonban ismét a hazai csapat percei következtek. A 69. percben Szatmári átadásával Kovács ugrott ki elhúzott a kifu'ó Kohári mellett, és az. üres kapuba gurított. 4:0. Egy nerc sem telt el, máris Szelindi ugrott el a szélen, beadását Szatmári 1őtte kapura, ezt Kohári kiütöM.e. de másodszor Szatmári már nem hibázott 5:0. A 75. percben Szatmári Es-^eró elé te*te a lnlv^át. és a iobbs^é’ső az. ötös sarkáról hatalma«? gólt lőtt a bal fe’ső sarokba. 6‘0. A ™érkő-»ás bá*-ralévő része Í<S[ TAO «»alf p| Közepes iramú játékot hozott a két csapat találkozója. A hazaiak a második félidőben kitűnően játszottak. Egyénileg a közvetlen védelem kevés dolgát jól végezte. A fedezetek közül Sági volt többet játékban. Jól támogatta a csatársort. A támadósorban elsősorban Mráv és Kovács játékát kell kiemelni. Az először szereplő fiatal Szelindi kevés labdát kapott, de azokat igyekezett jól megjátszani. — A vendégek legjobbja Kiss volt* Kohári a hat gól ellenére is jól védett. Cseh játéka dicsérhető még. A játékvezető jól működött. Verbók Attila A labdarúgó NB III. északkeleti csoportjának állása: 1. Martfű 10 8 2 — 29: 7 18 2-3. Debr. EAC 10 7 1 2 20:10 15 2w3. Debr. GÖCS 10 5 5 — 16: 8 15 4. Debr. Honv. 10 6 2 2 26:10 14 5. Nyegyh. Ép. 10 6 1 3 18: 6 13 6. Di. Bányász 10 6 1 3 23:10 13 7. Tiszalök 10 5 2 3 16:15 12 8. Nyír. SZSE 10 4 2 4 11:12 10 9. Pereces 10 3 4 3 14:16 10 10. Szó. MTE 10 4 — 6 20:23 fi 11. Nyírbátor 10 3 1 6 10:20 7 12. Debr. Kin; 10 2 3 5 H :28 7 13. Kisvárda 10 2 3 5 5:16 7 14. Debrec. Ép. 10 2 1 7 10:22 5 15. Ormosbánya 10 1 2 7 9:18 4 16. Szó. Kinizsi 10 — 0 8 9:26 2 ■TT»TTTTTTSTTTTTTT*TT»TTTTTT»TTT SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szolnok, Tisza Antal u. 2. I. entj Telefon: zfl—93 2(1—69, 23—20 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókpostáit terjesztik. A lap előfizetési dija egy nóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nvomaa Vállalat Felelő- nvnmdavpzető: Mészáros Sándor Nemzetközi vízilabda mérkőzés lesz Szolnokon Budapestre érkezik a Moszkvai Torpedó vízilabda csapata én a BVSC-vel, és 14-én a Spar- takussal. A Dózsa vezetősége újabb nemzetközi sportcsemegével akar kedveskedni szurkolóinak. Még veretlen a Szolnoki MÁV női NB. Il-es asztatiteni«z csapata