Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-28 / 282. szám
1958. november 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 31 / / Őrlés helyett gabonaszeletelés — a mechanikus szállítást pneumatikus váltja fel malmainkban Változatlanul szívós munkára van szükség Megyénk élelmiszeripari termelésében jelentős helyet .foglal el a Szolnok megyei Malomipari Vállalat. Nemcsak a gabonaőrlés, hanem jónéhány- ezer tonna rizs hántolása is feladatkörébe tartozik. Eredményes munkáját eddig eléggé gátolta a malmi berendezések korszerűtlen volta, s a megfelelő raktárhiány. A 3 éves tervidőszakban, s később, a vállalat által kidolgozott és a minisztérium által dicsérettel elfogadott 15 éves távlati fejlesztési terv megvalósítása során jelentős fejlődés következik be megyénk malomiparában. A következő évben például sor kerül a karcagi rizshántoló telepen egy 200 vagonos, légkondicionáló berendezéssel ellátott raktár építésére. Ez a beruházás mintegy 3 és fél millió forintot emészt fel. Nemcsak a helyhiány csökkentése miatt lesz jelentős létesítmény, hanem a minőségi munka miatt is. Légkondicionáló berendezése segítségével ugyanis könnyebben meg tudják akadályozni a rizsszemek elaprózódását. A távlati terv raktárépítési programjával kapcsolatban — nagyon helyesen — felvették a kapcsolatot a Terményforgalmi Vállalattal, annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten a feldolgozó üzemek mellett épüljenek a tárolóhelyiségek. így, — ha feldolgozásra kerül sor — nem kell külön szállítási dijat fizetni. De nemcsak a raktárak fejlődnek, hanem elsősorban az üzemek. Jövőre például sor kerül a szolnoki malom korszerűsítésére. Mintegy két és félmillió forint befektetéssel új gépeket szerelnek be, s az árú jelenlegi mechanikus módon való szállítását pneumatikus rendszerrel váltják fel. Ez azt jelenti, hogy zárt csövekben, levegőáramlás • sál, másodpercenként 16 méteres sebességgel továbbítják az anyagot. így teljesen pormentessé válik a malom, megszűnnek a „hagyományos” molnár- betegségek, az asztma, stb. Ennek az eljárásnak megvan az az előnye is, hogy a kész termék sem szennyeződik olyan köny- nyen. Minden amellett szól tehát, hogy a pneumatizálást mindenhol bevezessék. Igen ám, de ennek különböző akadályai vannak Mindenekelőtt a pénzkérOktóber végén kezdődött az őszi fásítás, s most van e munka dandárja. Az erdőgazdaság szakembereinek irányításával szerte a megyében mintegy kétezer ember munkálkodik azon, hogy évek múlva új erdősávok, fasorok éreztessék jótékony hatásukat. Többfelé a mezőgazda- sági termelésre alkalmatlan területeken sztalinyecek szántják a földet, gondos munkával készítik elő a talajt a kis facsemeték ültetéséhez. Tíz Zetor-meghajtású fúrógép is segíti a fásítok munkáját, hogy a mintegy 600 hektárnyi területen — eny- nyi az őszi fásítási terv — a kemény fagyok előtt elültethessék a facsemetéket, suhán- gokat. Az abádszalóki Erdészet körzetében nagy területen folyik a fásítás Tiszaörs határában 210 hold mocsaras, nádas részt 70 dés. A Szolnok megyei Malomipari Vállalat követésre méltóan megoldotta ezt is. A korszerűsítésre nem kér pénzt az államtól, a költségeket a felújítási hányadból fedezi majd. Mivel a Malomszerelő Vállalat nem győzi az egész országban összetorlódott munkát, a Malomipari Vállalat saját embereivel végzi a korszerűsítést. Nem könnyű felalat ez, hiszen a szolnoki után a karcagi őrlőmalom, majd a kunhegyesi üzem pneumatizá- lására is sor kerül. S ezzel még nem zárul a sor. A 15 éves távlati fejlesztési terv valóraváltása során a megye malmainak 80 százalékát korszerűsítik. (Nemcsak a vállalat, hanem a helyi tanácsok kezelésében lévő üzemek is ide értendők). Ez azt jelenti, hogy évente legalább két malmot kell átszerelni. A helyi tanácsok kezelésében lévő malmok korszerűsítési mun káinak költségeit természetesen a tanácsoknak kell előteremteni, a Malomipari Vállalat csak anyagot és szakembert biztosít. De nemcsak a pneumatizálás jelent új eljárást a malomiparban. Tervbevették az őrlés helyett a gabonaszeletelést is. Ez a módszer a jelenlegi berendezést egynegyed arányban csökkenti. Ugyanakkor 2—3 százalékkal több liszt kihozható a gabonából, mint most, az őrlés során. Az aggályoskodók megnyugtatására -közöljük, hogy a gabonaszeletelési eljárás bevezetésével semmivel sem rosz- szabbodik a liszt minősége. Ellenkezőleg, javul, sokkal kevesebb korpaszemcse lesz benne. Ezt igazolják már a gyakorlati tapasztalatok is. Az általános korszerűsítés mellett megoldják az egyes üzemek sajátos problémáit is. A következő évben például sor kerül a törökszentmiklósi malom villamosítására. A gőzfűtési berendezéseket nem szerelik le, tartalékolják majd esetleges áramszünet idejére, hogy ak-ior is zavartalanul menjen a munka. Persze, nemcsak tartalékolják, hanem más célra hasznosítják időközben. Az üzemben található nagymennyiségű rizs- héjt feltüzelik, s így a fürdők, öltözők, stb. fűtését igen gazdaságosan megoldják. (simon) cm-es mélyszántással készítet - ték elő a nyárfák ültetéséhez. Karcagon a dűlőutakat fásítják, itt 3 fúrógép dolgozik. Tiszafüreden az úgynevezett nagyfertői részen, ahol eddig hasznosítat- lan, agyagos gödrök terültek el 30 hektáron ültetnek különböző fákat. Jásziványon a tanács kezelésében lévő területen 40 holdas új erdőt létesít az erdőgazdaság. Gondoltak az erdőgazdaság szakemberei arra is, hogy a kórházak, szülőotthonok, szanatóriumok környékét parkosítsák, s szebbnél-szebb fákkal ültessék körül. Tiszafüreden az új szülőotthon környéke eddig kietlen kopár volt Most az őszi fásítási terv keretében egy hektár területen különleges fákat ültettek az erdőgazdaság dolgozói; mocsártölgyet, piramistölgyet, hársfát, azonkívül nagyobb terüleA z elmúlt két hónapban aktíváik ezred dolgoztak nagy lelkesedéssel. S ezek az elvtársak most is mondják: a választási előkészületek idején elindultunk azon az úton, amelyet állandóan járnunk kell, amelyen eljuthatunk a párt és a tömegek szoros és közvetlen kapcsolatának megteremtéséhez. Szórványosan hallani azt is, hogy lezajlott a választás, most már ráérünk pihenni a politikai munkával, megállhatunk az ak- tivacsoportok tevékenységével. Ezt azonban csak azok mondják, akik a választási előkészületek idején nem értették meg, nem voltak képesek felmérni azt a mélytartalmú lelkesedést, amivel az elmúlt két hónapban elv- társaink dolgoztak. Azok a kevesek mondják, akik nem kapcsolódtak be ebbe a munkába, s így nem tudnak szabadulni annak a néhány éves időszaknak káros hatásától, amikor valóban csak „alkalmi módon*’ agitáltunk. A közelmúlt hónapok gyakorlata bebizonyította, hogy helyes az a módszer, amit most alkalmazunk. Helyes mert a párt tagjainak nevelőd és-t is hathatósan elősegíti. E pártmunka során ismertetik a párt politikáját, megbeszélik, megvitatják végrehajtásának módját a helyi viszonyoknak megfelelően. Közben pedig megismernek különböző gondolkodású embereket, módjukban van azok nézeteit befolyásolni, formálni. Foglalkoznak problémáikkal, s ezekből maguk is tanulnak, tájékozódnak. elvtárstól hallottuk ez- idő alatt, hogy ő maga is érzi, milyen sokat tanult, fejlődött, hogy milyen hasznosak A Hazafias Népfront Megyei Mezőgazdasági Szakbizottságának rendezésében csütörtökön délelőtt a Megyei Tanács nagytermében megtartották a Szolnok megyei Mezőgazdasági Szabad Egyetem II. évfolyamának első előadását. Dr. Tóth Tibor, az Agrártudományi Egyetem tanszékvezető docense, a mező- gazdasági tudományok, kandidátusa tartott előadást a „Mező- gazdasági nagyüzemek szervezése” címmel. Az előadáson több mint 400 mezőgazdasági szakember, gazdasági vezető vett részt. * Az előadás olyan témával foglalkozott, mely égető kérdése a ten fenyőfát. Az újszászi tüdő- szanatóriumnál, a Szolnok Megyei Kórháznál, a Bábaképzőnél, és a szolnoki Tüdőkórháznál a faállomány pótlását ejtik meg az őszi fásítás során. Az erdőgazdaság szerződéses fásítást is vállalt, vagyis a megyei utak és vasút mentén szintén az erdőgazdaság dolgozói ültetik el a fákat. Ilyen munkálatok folynak a Budapest- Debrecen között) 4. sz. főútvonal mellet a Szolnok — Szai >1 összekötő új út mentén, valamint a tiszafüredi, kunhegyesi, abádszalóki. az öcsodi, kunszentmártoni és cserkeszöllői közutak mellett. A Kunszent- márton—Lakitelek közötti vasútvonal mentén hófogó fásítá sokat végeznek. Ha összeadnánk, többszáz kilométert, tenne ki a közutak, vasutak melletti fásítás is. N. K. voltak számára a viták. Sok emberrel kicserélték véleményüket, újból és újból megbizonyosodtak arról, hogy azok is helyeslik, meggyőződésből követik a párt és kormány politikáját. Azokon a helyeken pedig, ahol a részletkérdések’vagy helyi dolgok vitájára került sor, ott érveik túlnyomó része hatásos, meggyőző volt. Röviden szólva; érzik azt az elvtársak, hogy e nagy munkák során politikai érettséget, magabiztosságot szereztek. Tanultak saját gyakorlatukból, s ugyanakkor egymástól is sokat. A közös, azonos munka során szoros kapcsolatba kerültek egymással, ahol kellett bírálták, ha úgy hozta a sor, biztatták egymást. A választási készülődés sorén meglátogatott családok zöme szintén helyeslését, elismerését fejezte ki az elvárnak ténykedése iránt. Mindenütt szívesen, türelemmel fogadták, s várták őket. Különösen a többszöri látogatások nyomán feloldódott, baráti kapcsolatok alakultak ki. Feltárták az aktívák előtt apróbb és nagyobb gondjaikat, véleményüket, kérésüket, javaslataikat, vagy aggályaikat egyaránt. így, közös törekvéssel aztán rengeteg gondó1 a tot, problémát tisztáztak, amelyeket ed- <jig nem volt alkalmunk ilyen álaposan megvitatni. N fndezek igen alaposan in- doko’iák hogy azt mondjuk: Az eddig kialakult helyzet kiindulópontja lehet annak, hogy a pártmunkápafc ezt a módszerét tovább ápoljuk, tökéletesítsük. A kérdés csupán az lehet, milyen tartalommal gazdagítsuk a formát. Olyan megfeszített munkát, amilyen a választásokat közvetmező,gazdaság továbbfejlesztésének, a többtermelósnek. A gazdálkodást az előadó igen találóan az élő szervezethez hasonlította, melyben a szív szerepét az üzemszervezés tölti be. Ahol jól működik a szív, ott az élet is erősebb, fejlettebb. Ha a gazdálkodásban helyes az üzemszervezés, többet, olcsóbban tudnak termelni. Bár az üzemszervezés igen nagy területet ölel fel mégis az előadáson minden hallgató előtt világossá vált hogy melyek azok a legfontosabb tényezők, amelynek segítségével jobbá lehet tenni gazdálkodásunkat. Különös gondot fordított az előadó, az állóeszközök részletes ismertetésére, annak fontosságára. Elmondotta: minden katasztrális hold művelés alatt álló területre 8000,— forint értékű állóeszköznek kellene esni, hogy azt lehessen mondani, ez a gazdaság belterjes. Fontos az is, hogy az állóeszközök milyen arányban vannak egymással. Nem mindegy tehát, hogy mi adja a 8000,— forint értéket. Részletesen elemezte az állóeszközökhöz tartozó épületek, gépek és eszközök, állatok. ültetvények, sitb. kérdését. Nemcsak elméletileg, hanem gyakorlatilag is sok hasznos tanácsot adott az előadás résztvevőinek. Egyöntetű volt az a vélemény, hogy érdemes volt meghallgatni. Ilyen előadásokra máskor is szívesen jövünk. A Szabad Egyetem elő e'őad ás a az idén is jól sikerült, hatása biztos meg fog mutatkozni a gazdálkodásban, termelésben. A Hazafias Népfront Mezőgazda- sági Szakbizottsága úgy határozott, hogy írásban is kiadják az előadás anyagát. V. K, lenül megelőző időben folyt, nem lehet kívánni az élvtársaktól. De változatlanul szívós, kiegyensúlyozott munkára van szükség, hogy az abban az időben szövődött baráti szálak ne szakadjanak el, a beszélgetések, viták ne vesszenek feledésbe, hanem új tartalommal gyarapodjanak. És ez az alapvető. A naponta adódó új és új kérdések mellett vissza kell térni olyan dolgokra, amelyek még a jelölőgyűléseken merültek fel, s az akkori tanácskozásokkal nem zárulhattak le. Ilyen például: a választók nem várhatják kimondottan tanácstagjuktól, vagy országgyűlési képviselőjüktől, hogy járda, kút, villany, stb. legyen a portájukon, vagy környékükön. Ehhez nekik is hozzá kell járulni, mert „terülj asztalkám” csak a mesében van, azon túl mindennek a feltétele az: hogy legyen miből. Ezt a feltételt pedig kimondottan csak közös zsebből, pontosabban közös munkával, közös tehervállalással tudjuk megvalósítani. Nálunk ugyanis mindennek a munka az alapja, -egyedül abból tudunk juttatni magunknak amit meg is teremtünk, elő is állítunk. És nem csak a villanyt, járdát, kutat, hanem ruhát, élelmet, házfartási gépeket és minden egyebet is csak úgy vásárolhatunk többet, ha többet is termelünk. Ez így kimondva már nem új dolog előttünk. De ezt kimondani nem elóg, elő is kell teremteni. S az erre irányuló mozgósítás lehet agitációs csoportjaink munkájának egyik sarkköve. Közeledik az éwéee, amikor nemcsak a tervek teljesítésiének számonkérésére kerül sor, hanem a nyereségrészesedés felmérésére isi. Igaz, néni sok, de van még idő arra. hogy ezekről beszélgessenek, tanácskozzanak az aktívák. S zót, vitát, mélyet és hathatósát kell ejteni a tsz-ek zárszámadásáról, a tervkészítésekről, tsz-tagok és egyéniek életéről, a közellátásról, közlekedési gondokról, és sok .más időszerű dologról. A tettekre, a vitákra napról napra meg kell nyernünk az embereket, ezeket a gondolatokat állandóan ébren kell tartanunk. Jólétünk — valameny- nyiönké — csak úgy lehet szebb, napról napra tartalmasabb ha azt a termelőmunkával megalapozzuk. Néhány dolog ez abból, mit tehetnek a nagy erőpróba után aktívacsoportjaink. De már ezek után se hiheti senki, hogy van idő várakozásra, megnyugvásra. Pártunk megalakulásának 40. évfordulóján Kádár János elvtárs ezeket mondotta ' ''bbek között: „Minden párttagunk gondolkodásában tovább kell mélvite- ni azt az egészséges szemléletet, mely mindig szem előtt tartja, hogy a párt vezető szerepe nem parancsszó útján, hanem a pár- tonkívüliek megbecsülése és a közöttük végzett állandó eszmei és politikai felvilágosító és meggyőző munkán keresztül valósul meg. Követjük a lenini tanítást, amely szerint a párt és a tömegek kapcsolata a kölcsönös bizalomra épül. Gondolni kell mindig arra, hogy minden siker, az elmúlt két év győzelmei is, a milliós tömegek munkája eredményeként született meg.” izekből a mélv elismerő, és *-* biztató sorokból, s abból az elismerésből, amelyet a napokban ülésező országgyűlés is kifejezett elvtársaink, a párttagok és a pártonkívüli aktívák munkája iránt, újabb erőt. lelkesedést merítve kell újabb munkához látni, újabb erőt. lelkesedést merítve kell újabb munkához látni, új°bh sikerekbe vetett hittel. Borsi Eszter Helyes üxemsxervezés — jövedelmező gazdálkodás Az őszí fásítás hírei