Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)
1958-11-23 / 278. szám
( « SZOLNOK MFGYFI NÉPLAP 1958. november 23. Kemény Erzsébet: Cfli a /liérfii ? —Ott vagyunk, =* mondta Cr-elszántan a fiatalasszony az ajtóban. Anyósa felnézett a tésztagyúrásból. — Üljetek le! •— vetette oda. Veronkß először makacsul állva maradt, azután mégis leült. — Menjetek ki! — szólt rá a szoknyája mellé húzódó gyerekeire. — Nem csak úgy látogatóba jöttem —, fordult megint az anyósához. — Mondanivalóm van. , — Majd hozzákezdesz. — Itt hagyom a gyerekeket anyuskánál — ugrott fejest a fiatalasszony a közlendőjébe. — Elmegyek Pestre dolgozni. — Itt nem hagyod — szögezte le özvegy Biksáné. . — Hát hol? — Hetykélkedett Ver ónka. — A ruhájukat is hoztam. Kint van a batyu, a kőre dobtam le. a gangon. — Itt nem hagyod őket! — ismételte csökönyösen az öregasszony. — Megvan nekem a magam gondja-baja. — A maga fia az oka. öt évvel ezelőtt, mikor hozzámentem, nem ivott. Kedves volt, kezes, szolgálatkész. — Te mondod, hogy te vagy a hibás. Mikor hozzámentél, nem ivott. — En-e? — vörösödött haragosra a fiatalasszony fehér bőre a borzas szőke haj alatt. — Tán én küldöm a kocsmába? Meg a Simon Lidihöz? Én? — Rendbe tartom a házatáját, szülöm neki a gyerekeket, ö meg már ennivalóra se ad. Elhordja a pénzt a kocsmába, meg ahhoz a sze- méthöz! — Te, vagy más, a gyerekeid akkor se maradnak itt! — Biksáné a lobogó vízbe vetette a tésztát. — Én is fölneveltem a magam hét gyerekit, te is neveld a magadét! Itt se hely, se kenyér! — Épp úgy a fiáé, mint az enyim. Magának majd odaadja a pénzt. Szoktassa le az ivásról! — Hozzámentél, a te férjed, élj vele! Nekem is volt bajom az urammal, mégse hagytam ott. Dolgoztam kettő helyett, aztán észretért. Te meg? Dolgozni itt is lehet. Add be a gyerekeket a napközibe. Aztán keress! Tartsd cl magatokat! — De tudja! — Tán Imrét is én tartsam el? Adjak neki kocs- riára valót? Meg uv.'.i annak a cifranik vd lóvjjón? .— Csináld r' "ív altorod, de én a gyéréi e1- 1 vert vállalom. Karom fiam vin még idehaza, ctég azokra mosni, főzni, jószággal törődni. — No, anyuska. — Fogta szendébbre a szót az asszonyka. •— Nem beszél maga komolyan. Ügy is tudom, nem hagyná az ártatlanokat. Minek szenvedjenek ők az apjuk vétkéért. — Mondtam, amit mondtam. — Az öregasszony türelmetlenül rázogatta rá a mákot a kész tésztára. Ki is ugrott belőle egy jó marékkai a tisztára sikált asztalra. — Fogd a batyudat, meg a gyerekeket, oszt indulj! — Most először nézett hideg kőszemeivel a menyére. — Mindjárt jönnek ebédezni, nem akarom, hogy itt találjanak benneteket. — Megyek, de egyedül — vágta oda Verőn és már perdült is ki az ajtón. Szorosabbra húzta kabátján az övét és szét se pillantva, nehogy a gyerekei észre vegyék, végig surrant az udvaron. * — Gyere. — húzta kezénél fogva az ötéves Imrus a húgocs- káját. — Gyere, megkeressük anyukát. — Anyukát — pötyögte utána a kétéves Ancsa. És mentek végig az alkonyodó utcán, egyenesen oda, ahonnan az anyjuk elhozta őket, a jól ismert zöldkerítéses, két ablakos házhoz. A kapu is zöld volt, jó erős vaskilinccsel, azt rángatta meg Imrus, de hiába, nem jött ki a zörgetésre senki. Most az ablakok következtek, de azok is vakon, zárt spalétok- kal bámultak a két gyerekre, nem jelent meg mögöttük édesanyjuk arca. Imrus úgy gondolta, legjobb lesz, ha leülnek a lépcsőre. Igaz, hideg egy kicsit, de majd fölmelegszik alattuk. Egy darabig csak üldögéltek, nézték az akác lehulló leveleit, amiket elébük sodort az őszi szél. Ancsa minduntalan szájába akarta venni őket, de Imrus már tudta, hogy ezt nem szabad és el-elrántotta a kislány kezét a szájától. Hanem ezt is megunták hamar és mikor már a leszálló estben feketének látszottak az akác levelei, Imrus- nak eszébe jutott valami. — Anyuka biztos látja őket, talán' a spalét mögé bújt, vagy a kerítés hasadékán lesekszik és azért nem engedi be, mert rosz- szat tett ma, átfúrta az ól falát egy hosszú vasdarabbal. Ez a büntetés. Várt hát, reménykedve, hogy majd csak letelik a kiszabott idő. De az is lehet, hogy a sarokról kukucskál az anyja. Üjra megfogta Ancsa kezét, fölhúzta a lépcsőről és elindult vele. — Gyere, — biztatta megint. — Megkeressük anyukát. Ancsa most nem mondott semmit, hanem sírvafakadt rögtön, amint meghallotta a szót: anyuka. — Gyere! — türelmetlenkedett a kisfiú. — Megkeressük! A sarkon nem volt. Imrus elszántad vonszolta tovább kistestvérét. Talán a másik utcában? Vagy a kúton! — villant most agyába a gondolat. A kút- nál sem volt. Senki sem volt ott, mentek hát tovább. Kiértek az országúira. — Ez a Pesti út. — Oktatta Ancsát Imrus. — Pesti, — nyöszörögte a kicsi. Imrusnak megint eszébe jutott valami. Tegnap, amikor anyuka veszekedett apukával, többször hallotta ezt a szót: Pest. Itt fognak ráakadni egész biztosan! De Ancsa nem akar már jönni. Jaj, mit is csináljon vele? Egyedül biztosan megtalálná anyukát! Nem, nem hagyhatja itt! ö maga is nagyon fáradt már. És álmos. Almos ... * • VL hajnali köd nem oszlott GVC még szét. Kocsi zörög a falu felé vezető úton. A bakon az öreg Vég András ül, néha az árok felé pillant. Niesak! Mi az ott? Ember? Lekászolódik a kocsiról. Meg- gémberedett a lába, fázik az őszi hűvösben. Lehet, hogy tévedett, nincs is az árokban semmi. — No csak! — bökken meg, mikor közelebb ér. — Gyerekek. Alszanak szegénykék. Az arcukhoz nyúl. Csupa harmat. A hajuk ázott a nedves fűtől. — Keljetek — mozdítja meg őket gyengéden. — Imrus kinyitja szemét: — Anyuka — nyöszörög. — Anyuka. És a másik oldalára akar fordulni. — A fiatal Biksa gyerekei — állapítja meg az öreg. — Majd ad ezeknek az anyjuk! Karjába veszi őket, betakarja, fölteszi a kocsira. Imrust a bakra, maga mellé. Ancsa föl se ébred. Imrus vacog még, alig tud beszélni. — No, öleli magához az öreg a gyerekeket. — Majd rendbe jön minden. Hazaviszlek anyádhoz. — Anyuka elment — mondja öreges komolysággal. — Hova? — Pestre. — Imrus mostmár egészen biztos benne, hogy csak oda mehetett. — Itt hagyott minket! — Itt-e? komolyodik el az öreg hangja is. — Ne sírj, no — igazítja közelebb magához a szepegő kisfiút. — Mondom, hogy rendbejön minden. — A tanácsházára! — szól oda a lovaknak, pedig tudja, hogy nem értik. Csak a gondolatát mondja ki hangosan. — Majd eligazítanak ott benneteket — mormogja még, hátratekintve az álmában is hüppö- gő Ancsára. — Ne! — nyomja a fiú kezébe az ostort. S a lovak vígan ügetnek a tiszta, meleg szoba, a fehér ágyak, az új otthon felé. Lukacs Miklós: őniléU Szárny tálán, szellő-é, szállni kezd, nem érzik már az álmodó fák, megring a táj, csak szívem érzi ezt, valaki a kerten suhan át, .— — rezdülése mint az éj, nesztelen, csillagod bár titkon vallattam, nincsen árulód, csak a sejtelem, hogy itt jársz, csak érzem látatlan. Suhanj, — a csöndet ó, meg ne törjed, már érzem hajad bodza illatát, lebben fátyolod, oldod arany öved, szép vagy! — mily isten tündököl ma Rád? várj; a lámpást ne ojtsd el, ne még, lássam vállad, csókomba mint hull, szívemre így ver messzi emlék s fájsz, fájsz kimondhatatlanul... MSqySR pltMHlREK A Hunnia Filmstúdió jelenti: Keleti Márton rendező és forgatócsoportja a jövő héten Vácon folytatja a BECSÜLET (ideiglenes cím) külső felvételeit. A Pannónia Filmstúdióban már megkezdték a jövő év elején megrendezésre kerülő Szovjet Film Ünnepe néhány filmjének szinkronizálását. Az ÉN DRÁGA PÁROM szinkron rendezője dr. Márkus Éva. A BOTCSINÁLTA SOFŐR című rímvígjáték magyar hangiát Kabos László és La rabár Árpád tolmácsoljak. rendezője Bán Róbert. Befejezték a 18-AS EV című szovjet film szinkronfelvételeit. A négy főszereplő magyar hangját Berek Kati. Békés, Rita. Benkó Gyula és Kállai Ferenc szólaltatják meg. Nemrég kezdték meg a januárban bemutatásra kerülő AMIT NEM LEHET ELFELEJTENI szovjet film és az AHOL SZERETNI SEM SZABAD című német-csehszlovák film feliratozási munkálatait. Előzetes jelentés a decemberi dokumentum] ilmekröl Érdekes szovjet rajzfilmek és csehszlovák rövidfilmek kerülnek decemberben f lmszínházainkban bemutatásra. A MORVA GÓTIKA című csehszlovák tudományos ismeretterjesztő rövidfilm a középkor művészetének néhány nagyon szép emlékét mutatja be. A másik cseh film, a TRAVERTINO érdekes felvételekben hozza a néző elé a 800 éves, híres szepesi várat, amelynek falai travertino kőzetből épültek. A KIS SAKÁL ÉS A TEVE című színes szovjet rajzfilm két állat kalandjait mutatja be. míg A KÖTEKEDŐ MISA című ugyancsak szovjet rajzfilm egy hetvenkedő kis medvébocsról szól. Párbeszéd a XXt^ századból Pajtás, ime egy szemmel és két orral születtem én Nálunk virág csendül boldog asszonyaink kebelén. ■—t Csontváz-testem ionizált egyi-két évig vonszolom — Felénk arany-erdők nyílnak napsütötte dombokon. i— Sugárzik a rothadt gyümölcs, gyerekeink éhesek, — Jólét-fürösztötte arcuk tudásiól lesz fényesebb. — Odvas kunyhónk rossz fekhelyünk sugár-porral telített — Űrhajónk a Mars—Föld utat napok alatt teszi meg. — Nyomorunk a hulla-bűzben gomolyog és füstölög, — Gép-kar-óriások zengnek üveg-tornyaink között. — Torzak vagyunk nyomorékok, egymást öljük esztelen — Értelem és összetartás sugárzik a szemeken. — Pusztulunk a kínok között, számunk egyre kevesebb, — Korunk égig magaslik fel, Jiatalmas és egyre szebb. HATVANI DÁNIEL Oláh Sándor: Az új lakás Csak a falak. Csak a frissen festett, hallgatag falak Tudnának mesélni, hogy micsoda (öröm Volt, mikor a felkattintott fényözön Köntösében a fiatal pár Összeborult az új lakás Megreccsenő pamlagán. Szorongás, lefojtott indulatok, Elnyelt nevetés, sóhajok, Szülők, fejcsóválgató öregek, Soha nem szűnő köszönetek Mind kívül maradtak a küszöbön. Csak az öröm Terült szét, mint a villany sárga (fénye; Es ez többet ért, Mint a politikusok beszéde. Vezércikk, tervszámok, papír. Többet ért ezerszer a pír, Ami az asszonyka arcán ragyogott. De erről nem írnak a lapok, Mert csak a falak Tudnának beszélni róla. * De azok hallgatag Mosollyal rejtik el a lelkek Titkát, A boldogságot, a békét és (szerelmet... Hortobágyi László: Anyámhoz Kezemben cérna, tű s elnyűtt kabátom S varrásra vár a feslett ágyhuzat, össze kell húznom minden kis lyukat... Szabad időmben gyakran ezt csinálom. Visszára fordul bár a férfi-kézben Á női munka, mégis foltozom; Kon tárkódom s közben gondolkozom, Mert félek, nem lesz idejében készen. Anyám, nem hallod földi hangomat, Hiába szólanék. Az arcodat Nem hajtod erre, pihensz lenn a sírban. Tudnád, hogy hányszor gondoltam reád; Az árva még a sírba is lelát... Ne háborogj miattam álmaidban! ... Jobbra is9 balra is üt... A Papsajt politikai tárgyú szatirikus regény. Politikai életünknek azzal a szakaszával foglalkozik, amely leginkább igényli, hogy egyebek mellett a szatíra eszközeivel is ábrázolják: az 1953-as kormányprogram időszakával. Ez időben különösen megélénkült országunkban a törtetők, karrieristák, kisebb és nagyobb csirkefogók nyüzsgése, akik úgy érezték, hogy az ő idejük jött el. És ez az időszak mutatta meg teljes nyíltságában először az előző évek hibáinak mállasztó, dermesztő hatását, amely kitűnő lehetőségeket nyújtott a kalandoroknak, szélhámosoknak. Ennek a különös kornak a képéből próbáltam megrajzolni egy részt a Papsajtban. Az ábrázolás — szatíráról lévén szó — néhol túlzottnak, az indokoltnál maróbbnak tűnhetnék, de az azóta történt események meggyőzően tanúsítják, hogy a tényleges hibák jószándékú ostorozása sohasem lehet elég éles és elég maró, feltéve, hogy az ostort forgató kezet a javítás szándéka mozgatja. Természetesen nem léptem fel azzal az igénnyel, hogy az 1953— 54-es idők minden visszásságát ábrázoljam. A. korszak felemásságainak csak egy kis körét próbálja láttatni a Papsajt a szatíra nagyítóüvegében, amely torzítani látszik, hogy nem torzít, csak a tényleg létező torzságokat emeli ki. A teljesség kedvéért meg kell mondanom, hogy a regény tulajdonképpen nem új: közel négy éve, hogy elkészültem vele. Azóta hányódott lektortól lektorig, fel s alá, fontolgatták, latolgatták, hogy hova üt, kinek fáj, ki szisszen fel tőle. Elvetették jobboldali szempontok alapján és baloldali meggondolásokból. Ez a kétoldali tiltakozás alátámasztani látszik azt a meggyőződésemet, hogy a regény nem jár rossz úton: jobbra is, „balra” is üt és ütései nem mennek rossz helyre. Remélem, ezt azok is megerősítik, akik elolvassák. Szeretném még megmondani, hogy befejeztem új regényemet, amely részben a Papsajt folytatásának tekinthető és tovább megy egy korszakkal: az 1956-os ellenforradalom időszakát próbálja ugyancsak szatirikus eszközökkel ábrázolni. Mezőtúri kultúraktivák Szolnokon Nagy sikerrel mutatta be Fejér István: Bekötött szemmel című az ellenforradalomról szóló színdarabját a párt 40 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a mezőtúri művelődési otthon kultúrgárdája. Lelkes munkájuk elismeréséül a Megyei Tanács Művelődési Osztálya és a KISZ megyebizottsága szolnoki vendégszereplésre hívja meg őket. Decemberben a Szigligeti Színházban mutatják majd be a nagysikerű színdarabot.
