Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-20 / 275. szám

1958. november 20

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

„Százszor tudtak bátrak lenni.. .'W

FARADHAI A1 HARCOS

„Lö&tel$ a tüntetők közé!”, így hangzott a parancs a fiatal katonák fülébe. Két halk hang távolról meg ezt súgta: „Apátokra léyttök, ha tüzeltek!”- E kétí hang ütközött percenként Magda Árpád fülében, s s szeme előtt elvonultak az ismerős csepeli munkások. Izmos, kérgeskeaű emberek, akik maguk közé fogadták öt a gyárba, hogy enylhítsen a tizenkét tagú

család éhségén. Azokat lője, akik tanították, akik időnként helyette, a zsenge legényke helyett is emelték a kalapácsot?! Őket, akiknek épp úgy nincs ruhájuk, mint neki, akik épp olyan soványán főzik a tésztalevest, mint ő?!

Dörgött a sertűz, de az ő fegyvere néma maradt. Óvta mások életét, pedig maga került bajba. t,Az ilyen istenteleneknek harctéren a helyük?’ — dörögte a parancsnok, s gondja volt rá, hogy oda is kerüljön. Megszökött? Le- láneolni a vasúti kocsi padjának lábához, vissza vele.

Ha itt tartotok, hát jó — gondolta aztán, s belenyugodott sorsába. Hajnalonként és alkonyonként a többiek között kuporogva dúdolta:

„Nem lesz a tőke úr miraj' tunk..

Igaz, hogy ezt is észrevették, puskatussal a századparancsnoka agyusztálta meg. De a dallam, a ritmus már tarajos hullámokat verve csengett tovább a többiek fülében, hogy:

„Ha elnyomónk nyakára lépsz, Szabad lesz majd a nép.”

Volt hát, ami megérlelje 17 éves fejében a hovátartozást. Es amikor 1918 októberében az őszirózsás forradalom népe megnyitotta a börtönajtókat, az ő négy fal szívta arca is felderült: — Munkát! Munkát elvtársak! Sokat!

Nem válogatta, a plakátragasztás épp úgy munka volt számára, mint a vörös hadse-1 reg szervezése. Csak az előbbit« szülővárosában, Mezőtúron csi-< nálta, az utóbbiban Szolnokon, vett részt.

S ki tudja, most már hányad-! szór emlékezik arra, hogy V/ Józseffel dolgoztak együtt, Sza-j «mely Tibor parancsára.

— Katona kell, — mondták egymás között — tétlenkedni percre sincs idő. Hogyan? Először elzavarták a laktanyákból a tiszteket, aztán annyi ételt főztek, hogy két csajkával is jusson mindenkinek. Nem kellett sok szó, elég volt ennyi:

— Kedves-e az otthonotok, akartok-e hamar hazamenni?

Áradt, hullámzott az embersereg, hogy fegyverrel a kezében megfizessen századok nyomoráért, a négy éven át omló vérért, az árvák, özvegyek szeméből hulló könnyekért.

Magda Árpád, a ma már nyugdíjas veterán valahányszor erről beszél, nyelvéről patakzik a szó, s újra átéli, ami negyven évvel ezelőtt történt. Nem tart pihenőt, mint ahogy akkor sem tarthatott. Nem volt akkor idő tanulni, tervezni, pihenni, magukat kímélni. Mindig oda, ahol helytállásra, kemény kézre, proletár fejre volt szükség.

Ez volt életútja a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakításáig. S ha emlékei eddig lelkesítők, úgy ennek az alkalomnak nemcsak emléke él Magda Árpádban, hanem az akkori Mezőtúr-újvárosi kaszinó levegőjének forróságából is megőrzött egy keveset. Sokan voltak ott. Rongyos munkások, beesett arcúak, jobb sorsért küzdők. Ismerték, ajánlták egymást. Kezet kézbe téve fogadták, hogy küzdenek egymásért, küzdenek másokért.

Küzdöttek, küzdött Magda Árpád is. A Tanácsköztársaság védelmének idején fegyverrel, az illegalitásban szóval, beszéddel. Tizenhétszer volt a 25 éves Horthy-idő algtt bebörtönözve, az őrízetbevételek számát nem is tudja.

A zsenge embert a harcok, küzdelmek erőssé érlelték. A 25 év hosszú, nagyon hosszú volt, dó kevés és í-övid ahhoz, hogy őt megtörje. Pedig az üldöztetésbe újabb keserűség is vegyült. Az iskolában nem játszottak a gyerekeivel, csúfolták, gúnyolták őket. Rongyaikkal is, meg apjukkal is. Hogy mondta, hogy magyarázta volna meg nekik? S az asszony? Az őszhajú, kemény arcvonásé élet- társ százszor, ezerszer élte át a lemondás kínjait;

Ülünk, beszélgetünk egy öreg harcossal. A mában tartunk, de már nem figyelek a szavakra. Gondolat éled bennem, az érzések féltett mélységéből: — Tisztelj ük, becsüljük őket, az idős elvtársakat, tanuljunk tőlük tanuljunk párttagnak, kommunistának lenni.

B. E.

„Párttagságának keltei 1925“

1925. Ez olvasható Pomázi Ignác jászladányi elvtárs párttagr sági könyvének ama rubrikájában, hogy: „Párttagságának kelte”.

Jóval korábban kezdődött. 1921-ben, az évszám utolsó két tagjánál egy évvel idősebb útépítő legény vasasokkal ismerkedett meg Pesten.

— Akarsz-e tanulni öcsém? — kérdik tőle, miután hallanak vöröskatona múltjáról. Borítékba zárt levéllel Rónaszéki Sándorhoz küldik a Ceglédi útra. Rónaszéki a párt összekötője.

Molnár Mihály elvtárs emlékezik

vele együtt visszarepülök a messzi múltba.

A kis szoba

és a nagy proletársereg

Röpül a hír, átszalad országhatárokon, katonák jönnek az orosz frontról, fáradtak, kevés- beszédűek, de öntudatosabbak. Valami csodálatosan nagy dolog történt a messzi orosz földön. Olyan, amiről csak álmodott a magyar puszták szegény népe: Nem az uraké a hatalom, hanem, azok ott az urak, akik eddig szolgák voltak.

S mindezt a párt harcolta ki: a kommunista párt.

1918 késő őszén Kunszentmár- ton községben egy kis, alacsonymennyezetű szobácskábán pattogva beszél a szegény proletársereg néhány tagja. Vigyázni kell a szót, mert olyan basája van ennek a vidéknek Patru- bány főszolgabíró úr személyében, aki — ha kell — gyilkol, de csírájában fojt el mindenféle szervezkedést. 4 kis szoba tanácskozóit már nem rettenti vissza semmi. Gyólai Balázs, Molnár Mihály és még néhány szegényember akkor, azon a késő őszi napon megalapította Kunszentmártonban is a pártot. A későbbi harcok szervezőjét, az élcsapatot, amelytől rettegtek az urak.

Rabszíjon

A párt szervezői később munkához láttak; az ottani szegénység élére álltak. Gyűlölték az álmos tunyaságot s minden eszközt felhasználtak arra, hogy élesszék az elnyomók iránt a harag éledő tüz-ék Kevesen voltak

és nagyon sokan vigyázták a Horthy-kopók közül minden lépésüket.

A huszas évek végén, röpcédulákat szórtak. Szarvason a csendőrség nyomra talált és az alföldi csoport számos tagját néhány nap múlva letartóztatta. Rabszíjra fűzték Molnár Mihály elvtársat is és Mezőtúrra vitték. Megkezdődött a vallatás. S úgy kezdődött, hogy a csendőrök legelőször — anélkül, hogy kérdeztek volna valamit — ütptték- rúgták-vágták mindannyiájukat.

A letartóztatott embereknek kiverték a fogát s a szájukba köpködtek. De a párt katonái nem beszéltek. Ezzel biztatták egymást: „Minden verésnél fájóbb a szegénység és a szolgaság." Molnár Mihály elvtárs is hallgatott. Akkor öt hónapra börtönözték be s később ezekkel a szavakkal engedték ismét haza: „Agyonverünk, széttaposunk, te féreg, ha mégegyszer kinyitod a szád!"

Házkutatás

A gyava ilyen előzmények után reszketve bújt odújába. De a párt neveltjei nem. „Százszor tudtak bátrak lenni.”. És a harcot ezerszer újra kezdeni . lolnar Mihály lakásán a felszabadulásig szinte hete:.' ' it tartottak házkutatást. Ilyen':- a c ~~i'’ír ki'-'bált, kihányt az udvarra mindent. Fölforgatta a szekrényt, az ágyakat s legtöbbször néhány napra bekísérte a ház gazdáját. Pofonok, pofonok, — ütés, rúgás —, de mennyi pofon és mennyi rúgás.

Hiába.

Választások előtt pedig az már megszokott dolog volt, hogy Molnár Mihály elvtársat a többi harcossal együtt éjtszaka Kirángatták az ágyból ép elvitték Nagyon féltek tőlük. Félhettek is.

Mi adott erőt?

Ha az ember hallgatja az idős elvtársak visszaemlékezéseit, önkéntelenül felteszi rfiágának a kérdést: Mi adlft erőt ezeknek az egyszerű embereknek ahhoz, hogy a tengernyi sok szenvedést elviseljék? Hogy ne hajlítsák meg derekukat soha, hogy ne könyörögjenek, hanem harcoljanak a szabadságért... Megkérdeztem Molnár Mihály elvtárstól; értetlenül nézett rám. Hogy lehet ilyet kérdezni?... Majd mosolyogvo válaszolt:

— Talán frázisnak hiszi, pedig nem az. A párt erősített bennünket. És az a tény, hogy van egy ország a világon, ahol már a nép az úr. Tiszta szívvel hittük, hogy eljön az az idő, amikor lerázzuk a szegénység koloncait és megfizetünk minden szenvedésért. Ez adott erőt, elvtárs.

A jel szabadulási után

Molnár Mihály elvtárs most hatvanhárom éves. De még mindig fáradhatatlan, ügybuzgó ember. Annak idején a Zalka Máté Tsz-nek alapító tagja volt s az lenne a halála, ha restségre kárhoztanák.

Kemény a kőszikla, de akit a párt nevelt — az még a kősziklánál is keményebb. Forróbb a szó és melegebb a szív. Adózzunk tisztelettel harcosaink hősi küzdelmeinek.

Molnár Mihály elvtárs, a párt ' katonája emlékezett...

Saekulity Péter

— A fedőnév alatt jól dolgozhatunk. Menj haza elvtárs, s Jászság a te területed, láss munkához, szervezkedj.

1925-öt írnak. Már ötven kubikos, földmunkásnak adta át t Magyar Szocialista Munkáspári tagkönyvet, amikor motoros lohol Pestről Pomázi Ignáchoz.

— Tüntess el minden iratot elvtárs! Feloszlatták a pártot lefogták az egész vezetőséget Mától kezdve a föld alá kényszerültünk.

Szó szerint a föld alatt dolgoznak. A budapesti pincéi mélyén irányítják a Vörös Segélyt, olvassák, terjesztik a párt- sajtót, tanulmányozzák a pár kiadványait. Az illegális köm munista párt rendkívül szigo rúan követeli meg a tanulást Minden héten összejönnek sze mináriumra. Filozófiát, irodai mat, esztétikát, erkölcstant é: még sokmindent átvesznek. Ak a tanulásban is kitűnik, azt bíz zák meg munkával. Pomázi elv- társé ismét a Jászság lett.

— Jászladányban szervezz sej tét. Ezentúl nem hozzánk, a köz ponthoz tartoztok. Szolnokró Tisza Antal és Barta István les; az összekötőtök.

Tizennyolcán dolgoztak. Ba ; lázs Emil, Nagy Károly, Gulyá: • Ernő, Nagy János képviselték i fiatalokat. A faluvégi házikók - ban jöttek össze. Irodájuk a; istálló fala, és a szalmakazlak.

1940-ig tudtak szervezkedni tanítani. Akkor behívják katonának legtöbbjüket, elszakadnak a párttól.

Egyelőre semmi más feladata nincs, csak a tanulás. Hamarosan megbízást kap, menjen át a Hernád utca 23-as számú házba.

— Megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt — mondja Vági, a párt főtitkára. Tóth, a vidéki szervező vár rá.

Utasítást ad Pomázinak.

>>ió év>ek nyomot hagynak. Ak, «csak a haj színét látja, azt >>mondja: „öreg ember’’. De aki <(az egyenes tartást nézi, s aki találkozik élénk, kutató tekin,terhével, az mást mond: „Fiatal e-m- >:bep\

?? Ez a hegyitó-tisztaságú szem- yypár most a távólba néz és amiI

ífcor az egykori harcostársakról lesik szó, kik odakint pihennel ia temetőben, fátyolos lesz a te- ikintete. Piciny lángok lobban- \nak a nevető szempárban, amidkor az emlékező szavak furfan. 8% gat, ügyességet idéznek. S a pi- hciny lángok sűrűn fellobbannak «mert a tiszta szemek í ;zdájc h vidám, jóízű ember. Híjján miniden merev szertartásosságnak monloskodásnak. Szinte választé- y>kos gonddal kerüli a nagy szarvakat. Hallgatom át és szinti

j) Hallgatóim őt, a kevesek egyi- Ákét: pártunk évtizedes harcaidnak bátor katonáját. Az ősz- ><ihajú fiatalt, Molnár Mihály elvI

’‘társat. Bozontos szemöldöke valamikor fekete lehetett, de az idő megezüstözte. Hiába: a mú-