Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-20 / 275. szám

1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. november 20, KÁDÁR JÁNOS EL VBESZÉDE (Folytatás az első oldalról) be, hogy a proletariátus dikta­túrája nem sajátos orosz jelen­ség, hanem a nemzetközi mun­kásosztály, a népek felszabadu­lásának reális, megvalósítható eszköze és útja. A Magyar Tanácsköztársasá­got 1919 augusztusára az antant csapatok fegyveres beavatkozá­sa, a hazaáruló tőkésföldesuri osztály, az ő szekerüket toló jobboldali szociáldemokraták egyesült ereje végül is leverte. A Magyar Tanácsköztársasá­got ugyan leverték, s utána ret­tenetes terror következett és bár a proletárállam alig tudta el­kezdeni a szocialista rendszer építését, a Tanácsköztársaság mégis kiirthatatlan reménységet hagyott a magyar nép szívében. A KMP 25 éven át súlyos áldozatok árán hir­dette és szervezte a harcot a szocializmusért A magyar kommunisták párt­ja 25 éven át súlyos áldozatok árán, föld alá kényszerítve, be­tiltott pártként a fasizmus, ké­sőbb a hitleri fasiszta megszál­lás és a háború súlyos viszonyai között is, szakadatlanul hirdette és szervezte a harcot a szocia­lizmusért, a nemzeti független­ségért, a békéért, a fasiszta tő­kés diktatúra megsemmisítésé­ért. Ott volt a párt az 1930 szep­tember elsejei tömegmegmozdu­lás, a bányásztüntetések, a nagy építömunkás sztrájkok, a mun­kásosztály minden jelentős meg mozdulása élén, mint kezdemé­nyező és vezető erő. A második világháború ide­jén, a súlyos üldöztetés és ille­galitás ellenére a föld alá kény- szerített a kommunista párt volt az, amely építette a munkás pa­raszt szövetséget és tömörítette a nemzet összes antifasiszta, demokratikus és háborúellenes erőit. A mi pártunk volt az egyetlen erő, amely kivezető utat tudott mutani a nemzet számára abból a szakadékból, amelybe a Horthy fasizmus ta­szította, s így a munkásosztá­lyon túl a parasztságot is, az egész népet vezető párttá fejlő­dött. A párt a nemzet haladó erői élén államban, független nemzet­ként a szocializmust építi. Ezért tisztelik a haladó emberek az egész világon, a szocialista or­szágok hatalmas családjának pedig megbecsült és egyenran­gú tagjai vagyunk. Az építés közben előfordult hibákat azonban ismert módon kihasználta az osztályellenség. Az imperialisták éveken át szí­tották és szervezték a Magyar Népköztársaság elleni összees­küvést. Támaszuk volt a hazai reakció és eszközük az általuk „nemzeti kommunistá”-nak ne­vezett. Nagy Imre-féle összeeskü­vő csoport. Ilymódon siketr:it nekik 1956 őszén hazánkban el­lenforradalmi felkelést kirob­bantani. Az árulás révén súlyos helyzetbe került népi hazánk. Népünk történelmének azok­ban a súlyos napjaiban ismét a magyar kommunisták voltak azok, akik a munkás paraszt ál­lam, a szocializmus, a nemzeti függetlenség, a béke védelmé­ben szállták harcba. A nemzet­közi reakció erőivel szemben pártunk és kormányunk segítsé­get kért a nemzetközi munkás- osztálytól, annak fő és vezető erejétől, a Szovjetuniótól. , Ilymódon népünk leküzdötte az ellenforradalom erőit mindent területen, s a Magyar Népköz társaság erős, egészséges és ha lad a szocializmus építésénél útján. Ebben a harcban az ősz szes belső tényezők közül a leg fontosabb ismét a párt vezet' szerepe volt. Az amerikai imperialisták a; ellenforradalmi felkelés, az < beavatkozási kísérleteik kudar ca miatt még ma is folytatjá’ szégyenteljes áskálódásaikat a: ENSZ-ben a Magyar Népköztár saság ellen. Tekintélyük elvesz tésétől félnek és tekintélyül maradványait is el fogják vesz teni ezen az úton. A Magya Népköztársaság jó viszonyba! kíván élni az Egyesült Álla mokkái is, de belügyeibe be avatkozni senkinek nem enged Mindenki, aki 1956 októberé ben elnézte a naptárt és azt hit te, hogy 1919 augusztusát írják önmagára vessen. Magyarországon a párt veze tésével a nép az elmúlt ké év alatt rendbehozta az or szág politikai, gazdasági és jórészt kulturális ügyeit is. Éppen három napja annak hogy az országgyűlési és tanács választásokon a magyar né] megsemmisítő csapást mért a összes reakciós vágyálmukic Elve a felszabadulás adta lé­te» őséggel a Magyar Kommu­nista Párt, a nemzet haladó erőinek élén széles fronton ve­zette harcba a magyar népet a háborúban mérhetetlen károkat szenvedett ország újjáépítéséért, a demokratikus reformokért, a népi demokratikus állam kiépí­téséért. E harc eredményeként népünk rövid három év alatt megvalósította a polgári demok­ratikus forradalom reformjait és békés úton a győzelemre vit­te a szocialista forradalmat is. A hatalom ismét a munkásosz­tály — a gyár, a /öld ismét a nép tulajdonába került. A magyar munkásosztály erői meghatványozódtak, hatal­ma teljessé és szilárddá vált, amikor 1948-ban a marxizmus- Ieninizmus elvei alapján, a kommunista és a szociáldemok­rata párt egyesítésével hosszú évtizedek után ismét létrejött a magyar munkásmozgalom ideológiai, politikai és szerve­zeti egysége. Az általános és nagy fejlő­dést azonban az 1949-es évtől kezdve különböző, mind sú­lyosbodó hibák is kísérték. Az 1949—1953. évek között a kiala­kult és mind rosszabb formát öltő személyi kultuszból eredő hibák, 1953 júniusától pedig ezekkel egyidőben az osztály- ellenséggel mind szorosabban együttműködő revizionizmus kezdték fékezni a fejlődést és fenyegetni az elért vívmányo­kat. A hibákról már sokszor szó volt. azoknak a pártnál szigo­rúbb bírálója nincs. Bár a hibák sok kárt okoz­tak és a revizionista árulók bű­neit sokáig emlékezetben kell t- r-1 - j a párt lé­nyegétől idegen és a párt által kiküszöbölt dolgok nem változ­tatnak semmit azon a történel­mi tényen, hogy a felszabadu­lás kezdetétől eltelt, immár 14 év a párt vezetésével elért nagy szocialista vívmányök korszaka volt népünk számára. Ez alatt a 14 év alatt a párt vezetésével a népé lett országunkban a ha­talom; a gyár, a föld, a bánya, a kultúra, a szabad és független haza. Ez a 14 év a szociális és nemzeti felemelkedés korszaka volt. Iparunk mezőgazdaságunk, a dolgozók életszínvonala, mű­veltsége fejlettebb, mint vala­ha is volt eddig történelmünk során: A Magyar Népköztársaságot a Nyugat,' imperialista urai nem nagyon szeretik, de hatalmuk nincs többé a magyar nép fe­lett. A magyar nép szuverén Figyelemre méltó tény, hogy a reakciós uszítás ellenére a jogo­sultak 98 százaléka leszavazott, és a leszavazottak kevés kivé­tellel a párt által vezetett Haza­fias Népfront jelöltjeire szavaz­tak. Nehéz évek után pártunk most ismét egy sor sikert tarthat számon. Mindenki érzi és tud­ja, hogy most a vitorlát kedve­ző szél dagasztja és a szocializ­mus ügye jól halad előre. De ép­pen most kell minden párttag­nak nagyon józannak lennie. Az elbizakodottságot azon­ban éppen a tömegeknek a párt iránt megnyilvánuló bizalma tiltja meg mimdannyiunk szá­mára. Hálásaknak kell lennünk a tömegeknek a bizalomért De ez nem elegendő. Ez a bi­zalom nagy felelősséget ró re­ánk és az eddiginél jobb, s több munkát kíván meg az egész párttól, a párt minden tagjától. Munkánkban a párt történel­mi harcai során szerzett saját és nemzetközi tapasztalatokra támaszkodunk. Szilárdan hala­dunk tovább a két évvel eze­lőtt meghatározott és két év eredményei által igazolt helyes úton. Állhatatosan őriznünk kell marxista-leninista elveink tisz­taságát a dogmatikus gondol­kodásmódtól és a jelenleg fő­veszélyt képező revizionista meghamisítástól. Valamennyi t?stvérpártunkkal együtt a leg­határozottabban elutasítjuk a revizionizmusnak nemzetliözi sí­kon a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének programjában ki­fejtett jelentkezését. Erősíteni kell továbbra is a párt vezető szerepét a munkás- osztályon belül, az állami élet­ben és a társadalmi tevékenység minden terén. A párt vezető szerepe, amint azt 40 év harcai és eredményei bizonyítják, a munkásosztály szilárd hatalmá­nak, az egészséges munkás-pa­raszt szövetségnek, a munkás­paraszt állam helyes vezetésé­nek, a szocialista kultúrának a s: ..ialista társadalom teljes — mind a városban, mind a fa­luban történő — felépítésének elengedhetetlen feltétele. Ugyanakkor minden párttag­nak gondolkodásában tovább kell mélyíteni azt az egészséges szemléletet, mely mindig szem előtt tartja, hogy a pari. veze­tő szerepe nem parancsszó ut­ján, hanem a pár ionkívüliek megbecsülése és a közöttük vég­zett állandó eszmei és „oütikai felvilágosító és meggyőző mun­kán keresztül valósul meg. Kö­petjük a lenini tanítást, amely szerint a párt és a tömegek kap­csolata a kölcsönös bizalomra épül. Gondolni kell mindig »- ra, hogy minden siker, az tí- mult két év győzelmei is, a mil­liós tömegek munkája eredmé­nyeként születtek meg. Védelmezzük, erősítsük a párt egységét Egyik legfontosabb kötelessé­günk, hogy tovább erősítsük és bárki részéről jelentkező bom- lasztási kísérlettel szemben vé­delmezzük a párt egységét. Ma erős egység van pártunkban, olyan egység, amely a , súlyos megpróbáltatások és nagy ne­hézségek idején, harcban szüle­tett. Ebben a teremben egyenlő jogú harcostársként és barát­ként együtt vannak régi kom­munista és volt szociáldemokra­ta párttagok, olyan elvtársak, akik az 1918—1919-es harcok idején léptek a pártba, olyanok, akik a Horthy-rendszer idején és olyanok, akik a felszabadulás után léptek az eszme harcosai sorába. De legutóbb 1956-ban ismét kiderült, hogy az embe­rek megítélésénél kell, de nem elegendő az évszám, a pártok­mány kelte és más adat. Min­denekelőtt elvi meggyőződés, szilárdság és az ügy iránti oda­adás kell. Ez most párttagsá­gunkban megvan, őrizzük egy­ségünket, s akkor eredménnyel tudunk dolgozni népünkért, ha­tásosan tudunk harcolni né­pünk ellenségei ellen és min­dig bátran nézhetünk saját osz­tályunk, népünk szemébe. Őriz­zük egységünket, s akkor soha­sem kerülhet sor arra, hogy meghátráljunk az ellenség előtt. Végül tovább kell mélyítenünk a tömegekben a népi haza iránti hűséget, hazaszeretetei és a pro­letárinternacionalizmust. — A szovjet-magyar barátság, a szo­cialista tábor egységéhez való hűség, internacionalista pártunk lényegéből fakad és pártunk eredményes munkájának, né­pünk boldogulásának, hazánk függetlenségének, békéjének a záloga. Eszméinkhez, egységünkhöz, népünkhöz, a nemzetközi mun­kásosztályhoz, internacional ista elveinkhez való törhetetlen ra­gaszkodással tudja csak betöl­teni pártunk azt a feladatot, amely rendszerünk további po­litikai erősítése, a gazdasági es kulturális építőmunka, — átfo­góan: a szocialista haza felépí­tése terén reá vár. Ezekkel a gondolatokkal em­lékezzünk a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja negyven év­vel ezelőtt történt megalakítá­sára, dicső és harcos évtize­deire, pártunk jelenlegi és jö­vőbeli feladataira, küldetésére. A nemzetközi láthatár az im­perialisták gonosz erői és szán­dékai ellenére is bíztató. Az im­perialisták a legnagyobb han­goskodással sem tudják elrej­teni már az a méla politikai­erkölcsi váitságot, amelybe egész hidegháborús, népellenes politi­kájuk jutott. A Szovjetunió, a világ leghatalmasabb állama, amely élenjár a tudományban és technikában; az épülő kom­munizmus országa. A 650 mil­liós Kína napról — napra nö­vekvő eredményein ámul a vi­lág. Bulgáriában, Cseh:zilováki- ában befejezésihez közeled.:« a szocializmus alapjainak leraká- sa. Valamennyi szocialista or­szág válságmentesen, egészséie- sen fejlődik. A fejlődés útján pedig, a nap­tömegek élén ott járnak a mun­kásosztály forradalmi pártjai, közöttük a mi ldprób.'Jt, edzett, harcos pártunk is. Éljen a magyar dolgozó nép és vezető ereje a Magyar c,„_ ciailisla Munkáspárt! Éljenek te>stvérpártjaink é<: a nemzetköziség! (MTI). jmmmTTmTTTT(mT«?nTfTmTmTmnTTiTTmn(TmTTTnmviiTTTTf*ff?fTiiinrfmf r--------- é w ÚTB AN k PART FELE Résziét lencpye* József: V segrád; utca című könyvéből gel a nyomda előtt egy autóra pakoltunk. Ottó kiment velük Mátyásföldre. Akcióba léptek a repülőgépgyári összeköttetések. Mosolygó Antal hívei repülőgép­ről szórták a tömeg közé Szverd­lov üzenetét. Ezen kívül persze mindegyikünk maga is osztogat­ta a röplapot. November 16. megmutatta, milyen jól működő szerv-.-zet ,£ (Folytatás) • t A csepeli szikratávíró körül- '►belül november 7-én leadta ne- ; Ékünk a szovjetek táviratát, az '£ úgy név ezett Szverdlov-tá vi ra tol. ’►melyet a Károlyi-kormány egy- ’ ►szerűen elsüllyesztett. Szverdlov ‘►(Lenin irta alá elsőnek, de neve '^lemaradt a távíró szalagjáról. A ► moszkvai eredetin rajta van.) '►ebben az orosz szovjetek névé­iben üdvözli a magyar fo-rradal­'►mat, s egyben figyelmezteti a ’►magyar munkásosztályt, hogy a ■►burzsoázia árulásával szemben ' présen legyen. ’► November 16-ára tűzte ki a ►Károlyi-kormány a köztársaság ' ^kikiáltását. Tovább várni, már ‘Éa mi agitációnk, az általános ’ £néphangulat miatt se tartották ► célirányosnak. Erre ^ napra ► tartogattuk mi a Szverdlov-féle ^táviratot. Ottó és Sípos Erzs: .^százezernyi példányt nyomattak ►belőle, hozzátéve a megjegyzést fhogv a kormány elsikkasztotta 'fáz OTis’/ok üdvözlő táviratát Hatalmas tömeg röpiratot reg­Visegrádi utca 15. sz. ház '' '' a párt megalakult 1918 nov.

Next

/
Thumbnails
Contents