Szolnok Megyei Néplap, 1958. november (9. évfolyam, 259-284. szám)

1958-11-19 / 274. szám

t 1958. november 19. SZOLNOK MFOYEl NfiPI.AP 1959-1965 A kommunizmus anyagi és műszaki bázisa megteremtésének évei A KÖZELMÚLTBAN hozták nyilvánosságra N. Sz. Hruscsov elvtárs XXI. pártkongresszusi beszámolójának téziseit, s az­óta az egész világsajtó központi kérdésként foglalkozik velük. Nagyon is érthető ez a mohó érdeklődés, hiszen nem kisebb eseményről van szó, mint a Szovjetunió 15 éves távlati ter­vének szerves részét alkotó, 5959—1965-re szóló népgazdaság- fejlesztési terv ellenőrző számai­nak ismertetéséről. A tézisek szerint a következő évek leg­fontosabb feladata a kommun­izmus anyagi és műszaki alapjá­nak megteremtése, a Szovjet­unió gazdasági és védelmi ere­jének további szilárdítása, s egyúttal a szovjet nép növek­vő anyagi és szellemi szükség­leteinek minél teljesebb kielégí­tése. A kapitalizmussal folytatott békés versenyben nagy időnye­rés, újabb sikerek kora lesz a következő hét év. A szovjet dol­gozók már megteremtették eh­hez a biztos kiindulópontot. Lel­kes munkájuk eredményeként az ipari termelés mennyiségét te­kintve, a Szovjetunió Európában az első, a világon a második helyet foglalja el. 1958-ban pél­dául mintegy 55 millió tonna acélt öntenek, s 113 millió ton­na olajat termelnek. A fejlődés gyors üteme, a hosszú időre szóló, tudományosan megalapo­zott népgazdaságfejlesztési terv lehetővé teszi, hogy a Szovjet­unióban olyan korszak kezdőd­jék^ amelyben utolérik és túl­szárnyalják a legfejlettebb kapi­talista államokat az egy főre eső termékek termelésében is. Ez a dolgozók javát szolgáló hihetetlenül gyors fejlődési ütem, mely évszázados elmara­dással küzdő országból vezető ipari hatalommá teszi a Szov­jetuniót, a szocialista társadalmi rendnek köszönhető. Ezért te­kintik náluk is megvalósítható példának a világ elmaradt né­pei a Szovjetunióban végbemenő eseményeket, ezért küzdenek szerte a világon a szocializmus megteremtéséért. 1 Ebből a mi számunkra is adó­Veér, aikit régebbről ismertem, hozzám fordult. Azt vitatta, hogy felesleges „szociális'1 köztársa­ságot követelni. Követeljük egy­szerűen a köztársaságot! Ez ak­koriban még oppozíciót jelentett a Károlyi-kormánnyal szemben. Én emlékeztem, mit hallottam Nvisztor Györgytől már néhány nappal előbb: Az államforma magábanvéve nem döntő, lé­nyeg az államforma tartalma. — MINDNYÁJÁN köztársa­ságot akarunk, össze kell fogni — mondta Veér Imre. — Nekünk csak az a köztár­saság ér valamit, ahol a dolgo­zók az urak. _Mint Oroszország­ban! Ez volt az utolsó szó, amit Veér Imrével beszéltem. Ö el­tűnt a nagy tömegben. Mert miközben így vitatkoztam Nyisz- tor György szavától vezérelve, ime igen megszaporodtunk! Megjöttek az újpesti munkások. Több ezren voltak, Hevesi ve­zette őket végig az egész váro­son. Ez a nagyobb tömeg magá­hoz vonzott még egész sereg kí­váncsit. Az újpesti munkások többsé­gükben már ekkor mellettünk álltak, olyannyira, hogy Miklós Móric, egy újpesti vezető szo­ciáldemokrata, szükségesnek tar­totta, hogy a tüntetőkkel együtt, avagy azok mögött kullogva, szintén eljöjjön a Tisza Kálmán térre. A párt névtelen harcosai dik a tanulság: a Szovjetunió példáját követve helyes úton járunk, mikor iránymutató nép- gazdasági terveket dolgozunk ki és valósítunk meg. A következő hét évben a szov­jet ipar fejlődési üteme nagyobb lesz, mint bármely kapitalista államé. A szocialista ipar össz­termelése ennek következtében 1965-ben nyolcvan százalékkal növekszik 1958-hoz viszonyítva. Ezen belül a termelési eszközök előállítása 85—88 százalékkal, a fogyasztói cikkeké pedig 62—65 százalékkal nő. Az ipari terme­lés átlagos évi növekedése 1959—65 között mintegy 135 milliárd rubelt tesz ki, míg az elő­ző tervidőszakban csak 90 mil­liárd rubelt jelentett. A további technikai haladás érdekében igen figyelemreméltó a téziseknek az a megállapítása, hogy a követ­kező évek fő feladata a terme­lési folyamatok komplett gépe­sítésének befejezése, az automa­tizálás széleskörű alkalmazása. Ezáltal nem csak több termék jut a lakosságnak, hanem elő­állításuk is olcsóbb lesz, keve­sebb fizikai erőkifejtést igényel. MEZŐGAZDASÁGI vonalon a térméshozamok nagymérvű eme­lése mellett figyelemre méltó pontja a téziseknek a két szo­cialista tulajdonforma, a szov- hozok és a kolhozok egymáshoz való közeledéséről szóló rész. Igen nagy érdeklődést váltott ki a szovjet dolgozók között az új hétéves terv beruházási elő­irányzata is. Eszerint az új terv­időszak alatt az állami beruhá­zások volumene 1.8-szor lesz na­gyobb, mint az előző hét évben, és csaknem egyenlő lesz a szov­jethatalom egész időszakában végrehajtott népgazdasági be­fektetésekkel. A tézisek félreérthetetlenül bizonyítják: A Szovjetunió a békés alkotómunka híve, a há­ború ellensége. De az az ország, mely ilyen nagy feladat meg­oldására vállalkozik, elég erős ahhoz, hogy — ha úgy adódik — barátai segítségével végképp leszámoljon mindenféle provo­kátorral. Nékem, bármennyire tiltakoz­tam is, kiosztott feladatom az volt, hogy Petőfi versiét: „Akasz- szátok fel a királyokat” szaval­jam. Most ehhez még egy fel­adatot kaptam Ottótól. Magához von, megmutatja Miklós Móri­cot. — Ez a Miklós Móric beszélni fog. Ha „bremzelni” kezd, te adod neki az első pofont. Elszavaltam a verset. Ügy or­dítottam, ahogy torkomon ki­fért és nagyon örültem, mikor vége volt. A torkom égett, s ko­rántsem voltam biztos, elég ért­hetően ordítottam-e. Fennmaradtam a lépcső tete­jén, odaálltam Miklós Móric mellé. De ennek elég jó szi­matja volt. Ismerte az újpesti munkásokat. Nem „bremzelt”, hanem körülbelül ugyanazokat mondta, miint a mii szónokaink. A Tisza Kálmán térről a kö­zeli Conti utcáiba, a Népszava szerkesztősége, a szociáldemok­rata párt székhaza elé vezettük a tömeget. Jó ideje álltunk már a ház előtt. A tömeg a szocialista köz­társaságot éltette. Vártunk, mit csinálnak és. mit mondanak a szociáldemokrata vezetők. Végre kiállt az erkélyre, vagy az is lehet, az ablakba Garbai, a „nagy mélák ember’, és szd- ta a Habsburg-monarchiát, mint a bokrot. De egyetlen szóval se monda, hogy a szociáldemokraták „A párt tagja az lehet, aki el­fogadja a párt céljait, politi­kai irányvonalát és szervezeti szabályzatát, minden erejével küzd a párt célkitűzéseinek megvalósításáért, részt vesz a párt valamely alapszerveze­tének munkájában, vállalja a pártfegyelmet, végrehajtja a párt határozatait...” IVéhány sor ez pártunk szer- ‘ ’ vezeti szabályzatából. Né­hány, de nagyon sokat mondó sor, amely az elmúlt 40 év alatt az apró hőstettek sokaságában vált valósággá. Negyven éven át mindig voltak és mindig egyre többen voltak emberek, akik vállalták ezeket a kötelmeket, s nem csak a maguk, hanem az egész nép boldogulása érdekében tevékenykedtek. S a párt ereje az emberekben van, azokban az emberekben, akik ott az élet sűrűjében mindenkor ezer szem­mel vigyázzák, minden erejük­kel küzdenek a párt célkitűzé­seinek megvalósításáért. Bennük, a legegyszerűbbekben rejlik a legtöbb erő, mert ők vannak legtöbben s mert ők is­merik közelről az élet minden­napjait, s pártjuk politikájának segítségével el is tudtak és tud­nak benne igazodni. Ezekben a napokban 40 éve, hogy a ma­gyar nép történelmében nagyot alkotott. Négyszáz éves idegen elnyomás után kivívta nemzeti függetlenségét, s köztársaságot alkotott. De itt sem állt meg, kérlelhetetlenül tovább harcolt az emberi méltóságot tisztelő, az embert emberként becsülő Tanácsköztársaságért. S kik vol­tak az elsők e harcok tüzében? A párt tagjai, akik sohasem szűntek meg követni a párt irányvonalát. A Tanácsköztár­saság kivívásáért fegyverrel, s a tanács-hatalom kivívása után munkával harcoltak. Hány és hány egyszerű párttag volt már abban az időben is, aki meg­osztotta falatnyi kenyerét mun­kástársaival, odaadta fillérjeit a hadiárvák vigasztalására. A ta­nácshatalom idején ezek az em­berek bátorságukkal, lelkesedé­sükkel magukkal ragadták a tömegeket. A párt egyszerű tag­jai vitték szét pártjuk célkitű­zéseit a dologzó milliók közé, s mindenkor megtalálták a mód­ját annak, hogy pártjukat és népüket közvetlen közel hozzák egymáshoz. A kommunisták vállán nyugo­dott az ország sorsa 1919 tava­szán. Nem rajtuk múlt, hogy csak rövid ideig lehettek a nép vezetői. Az ellenforradalom ide­jén, a 25 éves Horthy-korszak alatt sem szűntek meg harcolni. Ahogyan a helyzetük kívánta. Kunszentmártoni, mezőtúri, szol­noki elvtársak ma is sokszor nagyon egyszerű, de nagyon hi­teles szavakkal mondják el, ho­gyan jártak túl a rájuk lesel­kedő csendőrök eszén, terjesz­tették a röplapokat, illegális új­ságokat. Kisújszálláson azt em­legetik, hogy szervezték a sztrájkot a földbirtokosok ellen, amikor nem birtak másképp napszámemelést elérni a kubik- munkáért. t ipos Ferencnek, a Jármű- javító nyugdíjas munkásá­nak ma is elcsuklik a hangja, amikor arról emlékezik, hogyan sztrájkoltak a kenyérért, az éhes gyerekeknek, a sorvadozó asszo­nyoknak. Papp István, Csintó Kálmán elvtársak és sokan má­sok, akiknek a múltja szinte vé­gig harcban telt el, fiatalságu­kat, egészségüket adták. Most mégsem harcaikkal hivalkod­nak, hanem nagyon is szerényen és elégedetten figyelik harcaik beteljesülését. — Küzdelmükhöz mindig megtalálták azt az esz­közt, amivel fölényben marad­tak üldözőikkel, bíráikkal szem­ben. S ha úgy adódott, a börtö­nöket is fel tudták és fel is használták elveik továbbadásá­ra. Lehetett mögöttük csendőrök garmada, nem törtek meg, mert a közös cél erőt, szívósságot adott nekik. A kommunistákat sohasem a hírnév, sohasem a rang sarkalta. Mindenkor az ennél sokkal ma- gasabbrendű becsvágy fűtötte őket: a dolgozó nép igazáért küzdeni. A párt erejének ma is egyik legmélyebb forrása; tag­jainak önzetlensége. 1944-ben, amikor a kifosztott, a német fa­sizmus által tönkretett országot talpra kellett állítani, a kom­munisták vállalták a legtöbbet. A kihalt ország romjai felett sem szűntek meg hinni, bízni erejükben. Akik addig a harc­vonalban, vagy az üzemekben agitáltak a háború ellen, a tő­kések ellen, 1945 tavaszán ásót, kapát fogtak, földet mértek, gé­A moszkvai Lenin hegyen komszomolisták. úttörők és is­kolások jelenlétében ünnepélye­sen elhelyezték az új Üttörő- palota alapkövét. Az alapkő egy márványtábla, rajta a következő felirat: „Moszkva komszomolistái és fiataljai a Szovjetunió Komszo­peket, gyárakat, hidakat építet­tek, hogy az élet felélénküljön. Az ő szavukra, személyes pél­damutatásukra indultak meg újra a szövőgépek, hogy a le­rongyolódott helyébe új ruhánk legyen. Az élet számtalan terü­letén megannyi névtelen hős, a párt szerény katonái dolgoztak, hogy megteremtsék a boldog jö­vőt. 1956 őszén, amikor a haza­árulók, a* nyugati imperialisták kezet emeltek erre az országra, amikor a megsemmisítés szán­dékával feldúlták az ország rendjét, nyugalmát — ismét a kommunisták vállalták a harcot. Elvtársak, katonák buktak el az első golyók tüzétől. Az ő mel­lüknek szegezték elsőnek a fegyvert. De erejüket a küzde­lem nem gyengítette, hanem megsokszorozta. Az üzemek, gyá­rak munkásai közt is ők vol­tak a legbizakodóbbak, akik hit­tek a gyors talpraállásban, akik tudták, ki a nép igaz barátja, ki segíthet igazán a bajban. (Vegyven éve lesz a napok­* ’ ban, hogy életre hívták ebben az országban a kommu­nista pártot, a munkásosztály, a nincstelen parasztok legbátrabb- jaiból. E 40 év alatt ez a párt hatalmassá lett, hatalmassá tet­ték tagjai, akik vasfegyelemmel egységesen küzdenek a párt célktűzéseinek megvalósításáért. A párttagság önzetlenségének önként vállalt fegyelmének leg­frissebb példáját a most lezaj­lott választások idejéről hozhat­juk. Az aktívacsoportok szerve­zése idején minden párttag — lelkesítve a pártonkívülieket is — vállalta a nagy munkát. És nemcsak szóban1, tettekben is. Fáradságot nem ismerve harcol­tak azért, hogy minden dolgozó felismerje saját érdekét. Ter­melő vagy hivatali munkájuk mellett szüntelenül dolgoztak a párt egyszerű tagjai a párt, a nép nagy ügyéért, a választá­sok sikeréért. Hosszan sorolhat­nánk azoknak a’ nevét, akik nappal az üzemekben végeztek megfeszített munkát, este csa­ládokat látogattak, agitáltak. AI i adja vajon a kifogyha­L 1 tatlan erőt a kommunis­táknak? Ügyük igazságába ve­tett hitük, munkájuk eredménye a megváltozott élet, melynek ők is valamennyien részesei. Az ő erejük pedig a pórt erejét adja, lelkesedésük, szerénységük, fe­gyelmük és ragaszkodásuk táp­lálja a pártot, s ez teszi vonzó­vá az emberek előtt. R E. r Uj úttörő-palota épül a Lenin hegyen mól szervezete 40. évfordulója tiszteletére elhelyezték a városi Úttörő-palota alapkövét. 1958. október 29.‘‘ A leendő palotát a komszo­molisták a maguk erejéből épí­tik fel A szovjet főváros ifjú úttörői egész úttörő-városkát kapnak, amely 54 hektámvi te-, rületet foglal majd el. Az új választók nevében ték fel a kékszínű, a szájában zöld ágat tartó fehérgalambos- emlékszalagot. Mindannyiunknak nagyon jól esett a kiszista lányok kedves­sége, s mi, először szavazó fiata­lok úgy érezzük, köszönetét kell mondanunk a KISZ szervezet leánytanácsának, amiért ilyen emlékezetessé tették első szava- vazásunikat. Kun Lajos Kunhegyes köztársaságot akarnak. Szidta a Habsburgokat, de ezt nem mondta! A tömeg tiszta és vilá­gos jelszava a „szociális köztár­saság’1 volt. Lehurrogták Gar- bait, mint még soha. Mert meg-; értették. Én is szerettem volna kiabálni, nagyon fájt még a gégém a szavalástól. II. A MAR A KAROLYI-FOR­RADALOM előtt fennálló kap^ csolat László Jenővel és a szo­ciáldemokrata ellenzék többi, -kevésbé megbízható vezetőjével most még közvetlenebb lett. Ne­kik számtalan munkásösszeköt-; tetősük volt. Kapcsolatb-n áll­tak a vidéki városok — Nagyvá­rad, Miskolc, Sátoraljaújhely — forradalmi mozgalmaival. *j, kor­mány telefoncenzurája László Jenő száméra nem létezett. Há­rom elvtársnőnk dolgozott a te­lefonközpontban. — Kérem Nagy, vagy kérem Rományi kisasszonyt. Itt László Jenő. — S László Jenő hama­rabb kapott kapcsolást, mint a kormány akármelyik minisztere. A csepeli nagy1 szikratávíró-“ állomáson Ottónak volt egy T.j nevű embere. A szikratáviratok- szövegét Ottó előbb kapta, minti a kormány. ; (Folytatjuk) ­Még a nyár elején hozzákez­dett a kunhegyesd KISZ szerve­zet, hogy kedves ajándékkal lep­je meg a képviselő- és tanácsvá­lasztásban résztvevő először szavazó fiatalokat. A lányokra bíztuk az egészet. Aztán vártuk, vajon mivel rukkolnak ki. < Hát kirukkoltak. November 316-án reggel már 6 órakor asza­< vazóhely iségek felé vették útju- i kát, így fogadták a fiatal vá­lasztókat az ajtóban, s ott tűz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents