Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)
1958-10-31 / 258. szám
r $ SZOLNOK SIEGT El NÉFLAP Í3S8. október 31. gg—awasBa^^— Tudósítóink jelentik a megyei I, oszt. labdarúgó bajnokságból Első félidei játék alapján a Fáklya győzelmet érdemelt volna Töröksizentmlklósi Fáklya—Mezőtúri AFC 1:1 (1:0) Törökszentmik- lóe, 500 néző, vezette: Hegedüß. T. Fájtlya: Tóth — Maász, Fábián, Rá- czi — Khston, Hajik — Deák, Ka- rakas, Muszka, Kiss, Szakáll. ■— MAFC; Pigniczki — Szűcs, Cikkely, Kopál — Nagy H., Tóth — Nagy I., Magyar, Török, Csibi, Gombás. Az első negyedóra egyenlő erők küzdelmét hozta. A kapuk nem kerültek veszélybe. A 22. percben Karaid as távoli lövése a felső lécről vágódott vissza. A 25. percben kavarodás támadt Tóth kapuja előtt. Magyar üres kapura tartó lövése a vetődő Maászról kipattant, majd ismét Magyar került gólhelyzetbe, de a védők menteni tudtak. Az ellen- támadás során Deák lesről futott el, s lövése a kapusról Kiss elé pattant, aki egyből a felső sarokba küldte, 1:0. Továbbra is lendületesen támadt a Fáklya. Hajik távoli kapáslövése zúgott el a kapu fölött. A mezőtúri csatárok magas labdákkal játszottak és ezeket a jól fejelő hazai védők hárítani tudták. A H. félidő elején Muszka futott el, de jó helyzetből kapu előtt keresztben. ellőtte a labdát. Az 52. percben Tóth egy magas labdát kiejtett, majd beesett a kapuba, de a védők felszabadítottak. A Fáklya kissé engedett az iramból és ekkor a vendégek kerültek fölénybe. Fábián sérülése miatt a hazai védelem erősítésre szorult. Az egyik támadás során szögletet harcoltak ki a vendégek. A labdát röviden Csibi elé gurították, ő középre vágta és a befutó Török a kapuba fejelte. 1:1 (66. perc). A hátralévő Időben mindkét csapat egyformán vezetett támadásokat. Az első félidő 15. percétől a hazaiak voltak fölényben, sokat rohamoztak, s helyezteik alapján még több gólt Is rúghattak volna. Fordulás után a mezőtúriak irányították a játékot és az egyenlítő gólra rászolgáltak. Góllovök; Kiss, illetve: Török. Jók: Hajik, Ráczi, illetve: Kopál, Csibi, Magyar. A játékvezető nem fogta elég szigorúan a mérkőzést és ezért a végén a játék kissé keménnyé vált. Mezőtúri AFC ifi — Törökszentmiklósi Fáklya ifi 1:0. E. 1. # Karcagi MEDOSZ — Kunhegyes! MEDOSZ 1:0 (0:0) Kunhegyes, 400 néző, vezette: Tóth S. Karcag: Kiss Soós, Székely, Zsíros — Túrái, Pajti — Bajkó, Pallagi, Vona, Bóta, Nagy. Kunhegyes: Kiss — Gál, Szabó III., Kiin — Szabó I., Szabó II. — Csörögi, Szőke, Végső II., Szalai, Végső I. Borongós időben közepes iramú, időnként csapkodó játék alakult ki. Az első félidőben a vendégek támadtak többet, s néhányszor veszélyesek is voltak. A 30. percben Bajkó kicselezte Kunt, Nagy elé játszott, aki szabályosan a hálóba lőtt. A játékvezető les címén nem adta meg a gólt. A hazaiak is vezettek néhány veszélyes támadást, de a vendégek védelme Székellyel az élen. rendre hárította azokat. A 40. percben Végső I. egy előrevágott labdát megkaparint elfutott és hatalmas ballábas lövés* küldött a 16-osról kapura. A labda a kapuléc alól a gólvonalra pattant. A közönség gólt reklamál*. A játékvezető azonban kirúgást ítélt. A félidő gól nélkül telt el. Szünet után a vendégek engedtek az iramból és ekkor a hazaiak vették át az irányítást. A 25. percben Végső lövése okozott gondot a karcagi kapusnak. A hazai csatársor játékát nem kísérte szerencse. Ezután mezőnyjáték folyt és mindkét fél játékosai egymás hibáiból éltek. A 85. percben Végső n. előre ívelt labdájával Csörögi futott el, kicselezte a rátámadó balhátvédet és az 5-ös sarkáról a hálóba lőtt. A játékvezető ugyanúgy, mint az első félidőben, most a hazaiak javára nem adta meg les címén a gólt. A kirúgás után is a hazaiak maradtak fölénybe, de támadásaikat nem kísérte szerencse. A 89. percben Bóta a hazaiak lfr-osáról kapott labdával kiugrott. A meglepett védők között a 11-es tájáról lövést küldött, ami a vetődő Kiss keze alatt a hálóban kötött ki, 1:0. Kezdés után a hazaiak újabb támadást vezettek, azonban gólszerzésre már nem volt idejük. bírálat Kiss jól védett. A gólért nem hibáztatható. Gálon kiütközött az edzéshiány. Szabó III. sokszor volt játékban. Ellenfelét jól semlegesítette. Kun jól rombolt, azonban még sokat kell javulnia. Szabó I., •Szabó II. mind a védekezésből, — mind a támadásból kivették részüket. Csörögi gyengén játszott. Szőke sokat küzdött, sokszor azonban feleslegesen cselezel t. Végső II. lassú volt. Szaiai lövései veszélyesek voltak, de az edzéshiány rajta is meglátszott. Végső I. jól küzdött. Bátorságát még fokozni kell. Meg nem adott gólja szép teljesítmény volt. A vendégek közül Kiss, Székely (a mezőny legjobbja). Pajti és Bóta játéka dicsérhető. Tóth já*ék- vezető sok hibával vezette a mérkőzést. Helytelen ítéleteivel döntően befolyásolta az. eredmény kialakulását. A döntetlen eredmény lett volna igazságos. Karcag ifi—Kunhegyes ifi 2:1 (1:1). Barócsi A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság állása 1. Metúri Honv. 9 7 2 — 18: 4 16 9. Kmárt. MTE 9 3 2 4 13:16 8 2. Jber. Lehel 9 7 1 1 23: 8 18 10. Karcag 9 3 2 4 14:21 8 3. Jászapáti VSC 9 7 1 1 22: 9 15 11. Tiszaföldvár 9 3 1 5 19:20 7 4. Szó. MÁV 11. 9 6 1 2 15: 7 13 12. Kisújszállás 9 2 2 5 10:16 6 5. Járokszállás 9 6 — 3 15:13 12 13. Kunhegyes 9 2 1 6 7:17 5 6. Mtúri AFC 9 4 1 4 23: 8 9 14. Abony 1 MTE 9 2 1 6 6:27 5 7. Tm. Fáklya 9 2 5 2 14:12 9 15. Fegyvernek 9 2 — 7 7:23 4 8. Tm. Vasas 9 4 1 4 11:11 9 16. Jb. Vasas 11. 9 1 1 7 10:25 3 Itthon játszanak vasárnap a Kinizsi NB XII-as labdarúgói Vasárnap délelőtt fél 11 órakor Szolnokon, a cukorgyári sporttelepen kerül lejátszásra a Szolnoki Kinizsi—Pereces NB ni.-as labdarúgó-mérkőzés. A szolnoki fiúk komolyan készültek fel a találkozóra, mert szeretnék végre megszerezni első győzelmüket. Tisztában vannak azzal, hogy komoly feladat előtt állnak. Ugyanis Pereces jó játékerőt képvisel. Tavaly az NB Il.-ben szerepeltek.. A Játékosok Szurovecz kivételével, — aki betegsége miatt még vasárnap sem állhat a csapat rendelkezésére valamennyien egészségesen és jó játékkal akarnak vasárnap kirukkolni. Minden valószínűség szeiint az elmúlt vasárnap az MTE ellen szerepelt U lép pályára a pereceslek ellen. A vezetők és játékosok remélik, hogy az eddigi balsikersorozat megszakad és végre győzelemmel örvendeztethetik fnajd meg szurkolótáborukat. A fő mérkőzés előtt 9 órakor a Szolnoki Kinizsi II. — Vegyiművek bajnoki mérkőzést jásszák le. A törökszentmiklósi járás labdarúgó bajnokságának bírei A törökszentmiklósi járás labdarúgó bajnokságának I. osztályában az október 26-1 fordulóban az alábbi eredmények születtek: Mezőtúri Honv. II.—Tpüspöki 4:2 Tamáspuszta—Kengyel 1:0 Kétpó—Túrkeve 4:2 Szajol—Tm. Fáklya II. 4:0 Tiszatenyő—Tm. Vasas II. 1:0 A bajnokság állása az alábbiak szerint alakult: 1. Tamáspuszta 7 6 1 15: 4 13 2. Kengyel 7 5 — 2 24: 4 10 3. Szajol 7 4 1 2 20: 9 9 4. Túrkeve r 4 1 2 13:14 9 5. T. Fáklya II. 6 4 — 2 12:13 8 6. Mtúri H. II. 6 3 — 3 13:10 C 7. Tiszapüspöki 7 3 — 4 21:22 6 8. Martfű II. 6 2 — 4 16:15 4 9. Kétpó 7 2 — 5 7:18 4 10. Tm. Vasas II. 7 1 1 5 7:18 3 11. Tiszatenyő 7 1 — 6 jj:30 2 A n. osztály a és b csoportjában már befejeződtek a küzdelmek, s a bajnokság őszi végeredménye a következőképpen alakult. Járási II. osztály A csoport: 1. Tisza bő 2. Csataszög 3. Nagykörű 4. Kőtelek 5. Besenyszög 6. Fegyvernek 5 5-12: 5 10 5 2 2 1 6: 5 6 5 2 12 10:10 5 5 2 1 2 6: 9 5 5 2 — 3 3:8 4 5------5 0:0 0 Já rási II. osztályú B csoport őszi végeredménye: 1. Szajol II. 2. Kengyel IL 3. Kuncsorba 4. Kengyeli D. 5. Tpuszta II. 6. örményes 5 4 1 — 8: 5 9 5 4 — 1 12: 4 8 5 3 1 1 4: 6 7 5 2 — 3 8: 4 4 5 1 — 4 2:15 2 5 — — 5 0: 0 0 A sportújságíró jegyzetfüzetéből A megyei középiskolás hésilahdabajnokság előtt Ezen & héten, mint ahogy azt az elmúlt héten irtuk, a vendégcsapatok diadalmaskodtak kivéve Fegyverseket, ezt is megírtuk. Ugyanis mindannyian pontot, vagy pontokat vittek haza. Meglepetésnek talán csak a jászapátiak ..pontvesztése“ mondható, valamint a törökszentmiklósi Vasas második idegenbeni győzelme. A vendéglátók ezúttal éltek a házigazda előzékenységével és „pon- tosan*‘ ’engedték haza vendégeiket. .V tabella még mindig igen erdetes, mert cgy-egy győzelemmel vagy vereséggel a csapatok nagyot ugorhatnak felfelé, illetve esetleg lefeié. Ugyanis a 6. és 11. Helyezett között csak egy pont különbség van. a Szolnoki MTE szombati győzelmével a 8. helyre került és ha a XI. hó 2-i fordulóban az Építőik ellen is sikerrel szerepel, akkor megszilárdíthatja helyet a középcso- port’oan. A martfűiek tovább növelték előnyüket. Vasárnap azonban a kis- vardaiak — annak eLlenére, hogy a 11. helyen alinak — nehéz feladatot jelentenek a cipőgyáriaknak. Tehát minden igyekezetükre szükség lesz a martfűieknek, hogy pontosan térjenek haza. amit megyénk sportrajongói szívesen vennének és várnak . .. A tiszaföldvári csapat úgy látszik a karcagiak ellen ellőtte az összes puskaporát, mert azóta nem nyert. Sőt hazai környezetben már két esetben kaptak ki azóta. Hogy mi van a csapattal, ezt nem könnyen lehet megállapítani. Azt viszont igen, hogy ezen a héten a közönség ismét megfeledkezett magáról. Ahelyett, hogy csapatát biztatta volna, a játékvezetőben kereste a hibát. Nemi jobb lenne a sértegetések helyett a csapatot biztatni ,. .? Abonyban nemigen keseregnek azon, hogy csapatuk a tabella alsó helyén foglal helyet, bár igaz, hogy biztatták együttesüket, sok szurkolónál azonban talán inkább a ,.de- mizsonból“ kiömlő murci s. gitett a biztatáshoz. Elfelejtik, hogy bort meg ilyen formában sem szabad árusítani bajnoki mérkőzéseken? Jászárokszállásról sem szabad megfeledkezni, mert ez a csapat a lejátszott 9 mérkőzésből 6 ese*ben játszott idegenben és ebből háromszor győztesen tért haza. Hazai mérkőzésüket pedig mind*megnyerték. Ennek köszönhetik, hogy az előkelő ‘ ötödik helyen állnak. OTTHON—IDEG ENBEN Otthon még veretlen a Mezőtúri Honvéd. Jászberényi Lehel. Jászapáti Vasutas. Szolnoki MÁV II-, MAFC, Törökszenhnlklósi Fáklya, Jászáro leszáll ás és Karcag!!! Otthou még nem vesztett pontot a Mezőtúri Honvéd. Jászapáti Vasutas, Szolnoki MÁV II., MAFC, Jás zár oks zá 1! ás. Otthon még nem kapott gólt a Szolnoki MÁV H. u a Idegenben még veretlen a Mezőtúri Honvéd — Idegenben még nem nyert a MAFC!! Törökszentmiklósi Fáklya!! Kunhegyes, Abony, Jászberényi Vasas II. es Fegyvernek ... Idegenben csak egyszer kapo*t ki a Jászberényi Lehel, Jászapáti és Kisújszállás. Idegenben még nem szerzett pontot: Kunhegyes, Jászberényi Vasas n. és Fegyvernek . . . Idegenben még nem rúgott gólt- Kunhegyes . . . Először nyert idegenben Karcag... Először szerzett pontot idegenben a MAFC . . . CS\K RÖVIDEN öt veresége van már a fegyvernemeknek és ezzel vezetnek ebben a ..versenyben“. Négy \er.esége van már Karcagnak. Kunhegyesnek, MAFC-nakü Jászberényi Vasasnak. Tizenötször fordult elő az l:0-ás eredmény. 9-szer a 2:1, hétszer a 3:0. A 2:0 és az 1:1. s ebben 5 esetben a Tm. Fáklya ‘ért el l:l-et. . . Az oly népszerű 0:0 csak egy esetben fordult elő. Az I. osztályban 4 K betűvel kezdődő csapatunk van, s a „rokonságot*« tartva, igyekeznek is összetartani. Már a második héten egymást követ'ék a tabellán. S a 10-től a 13. helyet „bérelték“ ki. T értőbb gólt. eddig a Jászberényi Lehel és a MAFC rúgta, számsze- rlnt 23-at. Legkevesebbet viszont az abony iák: 6-ot. l egtöbb gólt kapta a Jászberényi Vasas II.: 25-öt. Legkevesebbet a Mezőtúri Honvéd : 4-eí. Helycserét e héten 8 csapat végzett csak a tabellán, olyan formában. hogy nem „szakadlak*« cl egymástól. csupán ..udvariasan“ egymás helyét felajánlották, s mint remélik. n^rri hosszú időre. A 4. fo-dulótól van az első helyen a Mezőtúri Honvéd!! Az 5. fordulótól tartja utolsó helyét a Jászberényi Vasas II.!! ??S) gól esett az I. osztályban, az eddigi 71 mérkőzésen, ami bizony 3.2 gólnak felel meg egy mérkőzésen. Nem is olyan ..rossz*« csatárok vannak az I. osz*ályban. 218 gól esett az, NB m.-ban. — ugyancsak 71 mérkőzésen. Ez sem sokkal rosszabb, csak itt a hiba abban van, hogy az első és utolsó helvet n mi megyénk csapatai foglalják el. s ebből hiába rúgta három együttesünk a gólok egynegyedét. az utolsó helvrői eddig nem sikerült elkerülni. No, de van még sok mérkőzés hátra . . ; 200 gól esett az NB Il.-ben eddig s ebből csapataink közül mindket'ő 13-a*—13-at kapott. A hiba ott van. hogy prv'íg .TásT^'-'r^rnmek a 13-as 6ZÁm az 5. helyet jelenti, addig Szolnoknak csak a 16-at. Bár igaz, hogy • ebből a jászberényiek 17 gólt rúgtak és 10 pontot szereztek, viszont j Szolnok csak 9-et és 5 pontja van. ’ így tehát ha egyformán kaptak is, de a herényiek okosabban osztották be adott góljaikat. . . A törökszentmiklósi járás rangadóját a tamáspusztaiak nyerték. Az igazi meglepetést azonban ezen a héten a lelkes kétpóiak okozták, mert az eddig jól szereplő túrke- veieket verték meg 4:2-re. Hiába, a lelkes munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. .. A labdarúgó IVB III. állása Északkelet 1. Martfű 9 7 2 ___ 22: 7 1 6 2. Debr. Honv. 9 6 2 1 25: 8 14 3-4. Debr. Görd. 9 5 4 — 16: 8 14 3-4. Debr. EAC 9 7 — 2 20:10 14 5. Nyíregy. Ép. 9 5 1 3 15: 4 11 6. Di. Bányász 9 5 1 3 21:10 11 7. Tiszalök 9 4 2 3 14:14 10 8. Szó. MTE 9 4 — 5 18:20 8 9. Nvíi\ SZ6E 9 3 2 4 8:10 8 10. Pereces 9 2 4 3 12:16 8 lt. Kisvárda 9 2 3 4 5: 9 7 12. Nyírbátor 9 3 1 5 10:21 7 13. Debr. Kinizsi 9 2 3 4 11:26 7 14. Debr. Építők 9 2 1 6 10:20 5 15. Ormosbánya 9 — 2 7 9.18 2 16. Szó. Kinizsi 9 — 2 7 9:24 2 TmTTTTTmTTfTmTTTTTT7TTfTTI A szoliro^i Szigligeti SZiNHSZ —» 1. sz. bérlet oki. 31. péntek este 3 órakor: BAL a savóiban 1. sz. bérlet lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllhlllllllllíllllllll SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság es a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti s Szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szolnok. Tisza Antal a. 2. I. em. Telefon: 20—93 20—69. 23—20 \ lapot előfizetésben és arusí’ásban i Szolnok megyei postahivatalok es üókposták terjesztik. A lap előfizetési dija egy hóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesi tőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelő' nyomdavezető: Mészáros Sándor A Megyei Diák Sport Tanács november 1-én redezi meg Szolnokon, a MÁV salakpályán a megyei kispályás férfi és női közép'skolai kézilabda bajnokságot. Uj színt jelent ebben a bajnokságban, hogy ez évben először kapcsolódhatnak be, az országos versenykiírás értelmében az ipari tanuló iskolák sportkörei is: nevezetesen a jászberényi, a szdlnoki és a martfűi MTH iskola növendékei. Természetesen az ipari tanuló iskolák is azonos feltételekkel veimnek részt a megyei bajnokságon. mint a többi középiskola. Az MTH iskolák bekapcsolásával tömegesség szempontjából is kedvezőbb a helyzet mint tavaly, s reméljük színvonal tekintetében is lényeges fejlődést hoz majd az 1958. évi megyei bajnokság. Az erőviszonyokat nehéz volna előre latolgatni, ugyanis az ipari tanuló iskolák csapatainak képességeit még nem ismerjük. A bajnokságra összesen 12 fiú és 9 női együttes nevezett. A mérkőzések levezetésére a Diák Sport Tanács martfűi és szolnoki játékvezetőket kért fel. A mérkőzések november 1-én reggel 8 órakor kerülnek lebonyolításra. ALFÖLDI Üzemi Vendéglátó szolnoki 2-es számú üzemegysége részére keres többévi gyakorlattal rendelkező vizsgázott, nagylétszámot elbíró szakácsot vagy szakácsnőt. Jelentkezni lehet hétköznapokon az egység vezetőjénél Szolnok, Magyar utca 7 szám alatt. A KŐOLAJIPARI Tröszt Alföldi Üzeme vizsgázott kazánfűtőket keres azonnali belépésre. Jelentkezés a szolnoki Irodaház (Kossuth ter 1.) személyzeti osztályán, I. emelet. PALOTÁST Állami Gazdaság azonnali belépésre keres esztergályos, villany- és autogén-hegesztőket, — valamint autó-villamosságban jártas szerelőt. Jelentkezés a gazdaság gepesitési irodájában. A DEBRECENI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELVESZ KÖVEZŐ SZAKMUNKÁSOKAT A TISZAVASVÁRI HAJÓZSILIPHEZ ÁLLANDÓ MUNKÁRA. JELENTKEZÉS DEBRECENBEN, SZÉCHENYI U. 46. SZÄM ALATT A KELETI FŐCSATORNA SZAKMÉRNÖKSÉGEN, ___________ ÁC S, KŐMŰVES ÉS SZOBAFESTŐ szakmunkásokat azonnal felveszünk. Bérezés kollektív szerint. Étkezést és* szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központjában, Reméljük, hogy az idei bajnokság az elmúlt évihez hasonlóan sportszerű és érdekes küzdelmeket hoz. Ehhez sok sikert kívánunk. Az eredményekről pedig majd annak idején beszámolunk. Sikerült Hollói csűcsjavitasi kiserlete Mint már korábbi lapszámunkban közöltük, Hollói Tamás a Szolnoki MEDOSZ kiváló lég- súlyú súlyemelője Rákospalotán a Törekvés SE országos jubiláns versenyén lépett dobogóra. —. Súlycsoportjában egyéni és területi csúcsjavításra tett kísérletet, mely sikerrel is járt. Holloi 255 kg-os összteljesítményt ért el. Ezzel 10 kg-al javította meg egyéni csúcsát. Az eddig fennálló és a Kunmadaras-i Bozsó által tartott 252.5 kg-os területi csúcsot 255 kg-ra javította. A SZOUNOK-Heves megyei AUat- forgalmi Válalat Szolnok, Beloiannisz utca 82., keres szakképzetséggel rendelkező kőművesmestert, aki a 10 főből álló épltőtorigádunk munkáját Irányítaná. Jelentkezés a fenti cím alatt reggel 8-tól délután 4 óráig. LEBONTÁSRA eladó 13 méteres cse- réptetös tanya. Cím: Bencze Imre Tiszasüly. Nagymajor. TISZAFÖLDVAR, Malom u. 34. szánni beköltözhető 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni lehet Gere Jánosnál, Homok, Bátorszőlő, III. út 28. NÁDFED.Ö-MESTERT keresünk 500 négyzetméter birkahodály-tetfl elkészítéséhez. Szabadság Tsz Szolnok. Tel,: 11—54, ____________________ EG Y fekete per2saláb bunda, magas termetre — eladó. Pásztornál, Kisúj- szállás. Arany János u. 9. Blztostiatasu „DROHOK ,v< tyűkszemtapasz 3.60-ért kapható Horváth drogériában. — szomDathély: Kossuth u A MEZŐTÚRI Lábbellkészltő Kisipari Termelőszövetkezet, Dózsa György út 24. szám alatt megnyitotta gumljavitó részlegét, ahol gumicsizmát hócipői és mindenféle gumfalpu cipót szakszerűen és hatósági áron javít: 'TTmmTTmnmTT?TTmTTTTTmfmnTTTmTrmTTmrmr,Bi (apróhirdetése k!