Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-29 / 256. szám

SZOLNOK MEGVET NÉPLAP !958. október fe9. Mit hozott az esztendő a növényápolónak, az állatgondozónak, a fogatosnak, a visszalépőnek a jászberényi Kossuth Tsz-nen? A zárszámadások elkészítésének fordulónapja október 31. En­nek ellenére már most sok termelőszövetkezetben tudják a gazdák, mit hozott számukra az 1957—58-as gazdasági év. hatvankilenc évéből az ötödiket tölti a Kossuth Tsz-ben. Foga- tos. — Még hátamban van a szi­lánk, amit tizenhatban belelőt­tek, — jegyzi meg beszélgetés közben. — Nékem nem volt el­lenségem, aki belémeresztette; magam sem nétki. Az uraknak köszönhettem.... — majd vígabb témára fordítja a szót. — Sebe­sülésem ellenére is jól ellátom a dolgomat a közösben; 260 munkaegységet írnak számomra jóvá az idén. Ez a kereset még akikor is elég volna, ha nem len­ne háztáji földem. Egy növendékmarhát, egy fe­jőst látunk Mézes András istál­lójában. Az utóbbi minden nap megadja a tíz liter tejet, ami részben a „kuncsaftolt’’, rész­ben a tejcsarnok kannáiba om­lik. Két szép sertésből az egyik szerződött, a másik kés alá ke­rül. A baromfi pedig annyi a Mézes-portán, hogy nem győzni számlálását. Mézes András nemcsak szor­galmáért érdemli nyugodt, gond­talan napjait. Október sötét he­teiben keményen, ingathatatla- nul kiállt a szövetkezet mellett. Felvetődik a kérdés: szívesen látna-e olykor Mézes András né­* Togycla István hét évvel ez­előtt lépett a tsz-be azzal a nyolc hold földdel, melyet a néphata­lomtól kapott. Jó gazdához illően nemcsak a közös birtok tervkészítéséhez szólt hozzá ta­valy télen — a maga tervét is. elkészítette. Mi szerepelt ebben? — Takarmányos fészer építé­se, konyhabútor és rekamié vá­sárlása; ezek voltak a nagyobb tételek — így a növényápolók csoportvezetője. — Mind meg­valósult. A kétnapos herényi vásáron is elment egy kis pénz; hogy mennyi: azt csak az asz- szony tudná pontosan megmon­dani. Togyela István egymaga 435 munkaegységre tett szert a jász­berényi Alkotmány Tsz-ben; an­nak mindegyike 50 forint körüli összeget nyom a latban. * — Éves tervünk?..: Itt lát­hatja, ha körültekint... Ezt Tóth D. János sertésgon­dozó mondja. A körültekintés — és tudakozódás — eredménye pedig ez: Kétszobás, tágas, pa­latetős házat épített a Tóth D.- család — 82 ezer forint érték­ben. — Évek óta takarékoskodunk —• jegyzi meg a gazda. — Idén megvalósult az álmunk. Ha magam maradtam volna másfél hold földemen — álom maradt volpa az álom. Tóth D. János asszonya a ház körül dolgozgat; a szükségeset a szövetkezeti gazda szorgalma biztosítja a családnak. Három fiút neveltek becsülettel: egyi­kük agronómus lett, a középső tűzoltó törzsőrmester, a leg­kisebb elektromérnöknek készül. * Mézes András — egykor hét­holdas egyéni gazda — életének Hasznos segítség a kultúrcsoportoknak A hónap közepén sokszorosí­tott anyagot kaptak a megye kultúrotthonai. A választási mű­soranyag tanácsadót tartalmaz­za. A kultúrcsoportok örömmel fogadták a nagy gonddal össze­állított tanácsadót és már el is kezdték a felkészülést. A kiad­vány nagyon sok kiváló verset, elbeszélést, színművet, forra­dalmi dalok, kórusmüvek címeit tartalmazza, annak megjelölésé­vel. hol jelent meg, hol kapható a szóbanforgó mű. hány egyéni gazdát a maga por­táján: megmutatni, mint él ott­honában a szövetkezeti paraszt — Szívesen; persze; miért ne? ■ így a gazda, aki némi szabó- dás után kiböki: — Csak, tudja, sok ám az irigy ember.;. Hadd legyen. Inkább száz irigy, mint egy szánakozó... * ötéves szövetkezeti gazdálko­dás után öt hónapra fordított hátat a közös birtoknak Varga Antal. Mihamar ráébredt az igazságra: nem boldogul. A jászberényi Kossuth Tsz gazda szívesen visszafogadták, ső olyan munkáról is gondoskod­tak számára, amin a hatvanba- todik évét taposó, betegeskedő ember is megkeresheti a ma­gáét. Április elsejétől 145 mun­kaegységre tett szert Varga An­tal, ki megrendült egészsége miatt nj'ugdíjba szeretne menni. Ez bizony bajos. A rendelet úgy írja elő, hogy a nyugdijat csak az a szövetkezeti gazda kaphat­ja meg, aki — egyéb feltételek mellett — 1950. január elsején tsz-tag volt. Ezt láttuk Jászberényben egy vasárnap délután. A meglátoga­tott gazdák elmondták, hogy a Ko ssuth Tsz többi — száznál több tagja — sem él rosszabbul, mint ők; sőt mind jobban él, mint egyé­ni gazda, vagy éppen agrárproletár korában. Igen egyszerű a magya­rázat: szorgalmasan, nagyüzemi módszerekkel dolgoznak a közös bir­tokon. b. z. — Válaszolt a Patyolat Október 17-i számunkban „Packázik a Patyolat" címmel rövid írás jelent meg, amely­ben bíráltuk a szolnoki Patyolat mooó, kelmefestő és vegytisztító üzem munkáját. A vállalat igaz­gatója levélben válaszolt cik­künkre. Az elhangzott bírálatot elfo­gadjuk — írja. — Konkrétan ar­ról van szó, hegy az átvevő üz­letekben nagymennyiségű kész­árut tárolunk. A festékre, vagy tisztításra beadott ruhák elké­szülnek ugyan határidőre, de az üzletek túlzsúfoltsága miatt nem tudjuk ott raktározni. A cikk nyomán igyekszünk meg­oldást keresni, s a jövőben be­vezetjük azt a módszert, hogy a ruha tisztítása, vagy festése után írásban értesítjük üzletfelein­ket. A közeljövőben a lehetősé­gektől függően üzlethelyiségein! számát növeljük. így a részleg munkája zavartalan lesz és í cikkben közölt jogos panaszol' számát tudjuk majd csökken teni. Lukács Gyula igazgató 400 ezer forinl a kereskedelem fejlesztésére Ebben az évben még körűibe lül 400 ezer forintot fordítana! megyénkben a kereskedelmi há ’ózat fejlesztésére, elsősorban ú’ önkiszolgáló és önkiválasztó bol tok létesítésére. Szolnokon két üzletben veze­OKILBER 29 Szerda Zénó A Nap kél: 6.23 li­kőr, nyugszik: 16.32 kor. — A Hold kél: 17.44 h-kor, nyug­szik: 7.53 h-kor, JHitd jó az iizem&a&at? tik be az új rendszeri: harminc —----------------------------------------ezer forintot fordítanak egy ön­ki választó cipőbolt építőére melynek munkálatai már meg is kezdődtek. Átalakítják ezen kívül az 1-es Népboltot. Erre r célra a minisztérium már ki­utalt 140 ezer forintot: az össz­költség az előkalkuláció szerin' körülbelül 220 ezer forintra rúg. A részletes dokumentáció most készül. Ezen kívül Szolno kon — mint arról már hírt ad­tunk — bővítik a Beloiannisz út tejboltot. Töröfcszentmiklóson önkivá­lasztó méterárubolt és cipőbolt létesül. A tervezés már folyik’ itt még a megfelelő pénzügy: fedezet biztosítása okoz gondot Karcagon fél-önkiszolgáló élel­miszerboltot nyitnak meg a kö zeljövőben. Erre a célra 30 ezer forintot fordítanak. A jászberé­nyi tejbolt építésére szintén je­lentős összeget költ az állam. Ismerősöm, kislá­nya, Juditka, életé­nek fontos állomá­sához érkezett. „Fennállásának” 3. évfordulóját ünne­pelte. Természete­sen, amint ilyenkor szokásos, ajándék- zuhalag öntötte el a lakást. Juditka ta­lán legjobban egy kómplett kis tele­fonnak örült, ame'y- lycl úgy gondolta, legtitkosabb vágyait is közölni tudja anyujával és apu­kával. A születés- napi - ’ kellékekhez tartozott még egy ha+a'mas torta, amelyen az alka­lomhoz illően, 3 szál gyertya lobogott, büszkén hirdetve tu- lajdonosnője ifjú korát. — Halló, halló! — hívja Juditka anyu­kát. — Szeretsz en­gem? — Persze, hogy szeretlek. És Te? Amíg a párbeszéd folyik, anyuka ko­mor képpel méri fal a helyzetet, ugyanis az ünnepnapra ki­mosdatott ifjú hölgy elmerülten dugdossz uijacskáját a csoko­ládéstortába és be­szélgetés közben szórakozottan nya­logatja. Anyuka el­határozza, hogy ne­velési eszközei közé bevonja a telefont is. — Kislányom — telefonál a szoba másik végéből — a jó kislány — pláne, ha már hároméves — nem dugdossa az ujját a tortába, és nem maszatolja ma­gát. Érted, ugye? Juditka egyre ko- morabb képpel hall­gatja az anyai szó­zatot, majd döntő elhatározásra jut. Lecsapja a kagylót és így szólal meg: — Ejnye, ejnye, rossz ez a telefon, nem értek semmit, majd kihívjuk a szerelő bácsit.--- lit TTT — A VÁLASZTÁS és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom II. évfordulója alkalmából Szol­nokon az Állami Áruház dolgo­zói munkaversenyt szerveztek, az egyes osztályok dolgozói kö­zött, —- KILENC TAKARÉKSZÖ­VETKEZET működik megyénk­ben. A takarékszövetkezetek 1495 tagja havonta 450 ezer fo­rintot fizet be — A JÖVŐ HÓNAP ELEJÉN megkezdődik a termelés a vem- déglátóipari vállalat szolnoki cukrászüzemében. Naponta 32 dol-gozó kész t cukrászsütemé­nyeket, tortákat Szolnok és a megye vendéglátóipari üzem­egységeinek, cukrászdáinak. — A TERMELŐSZÖVETKE­ZETEK fejlődését bemutató ki­állítás nyílik november 7-én a túrkevei múzeumban. A kiállítás gazdag képanyaga bemutatja a tsz-ek gazdasági fejlődése mel­lett, a Horthy-rcndszer cseléd­jeinek életét, nyomorát. — A ZÁRSZÁMADÁSOK el­készítéséről és az őszi munkák áltáljáról tanácskoztak tegnap délelőtt Szolnokon a városi ta­nács nagytermében a szolnoki járás termelőszövetkezeteinek elnökei, — A TIT Ismeretterjesztő Mo­ziban (Kossulli-tér 4. I. cm.) ma du. 5 és este negyed 8 orakor bemutatják a „Teuton-kard ak­ció" című német dokumentum filmet. A nagysikerű film a „Te és annyi más bajtársad" című film folytatása. A kisérőmüsor- ban pedig a „Sötétség és köd” című lengyel filmet forgatják, amely a náci haláltáborok bor­zalmait mutatja be. , — TÜZET RAKOTT a barom­fiólban Dékány Illés kengyeli lakos, hogy a baromfirovarokat kiirtsa. A menyezeten lévő re­pedésen a tűz kiterjedt a szal­matetőre és 350 forint körüli kárt okozott. A Magyar Rádió és ’lelevisió Szolnoki S.iiilió jónak műsora — 1958. október 29-cn a 223 m-es középhullámon, 17—18 óráig Hírek. — Riporiok, tudósítások a nap eseményeiből. — Kedvelt me­lódiák. — Ifjúság hangja! — 40 éves a Komszomol. — Porosodó iratok között. Varga Viktória tollrajza. — Mezei csokor. Magyarnóták. — EZÜSTKALÁSZOS GAZ- DATANFOLYAM kezdődik no­vember első felében a mezőké- ki Táncsics Termelőszövetkezet­ben, — 270 HEKTOLITER bort ad el havonként megyénk földmű­vesszövetkezeti italboltjainak a Pest Szolnok megyei Borforgal- íni Vállalat szolnoki kirendeltsé­ge. — MUNKÄS-PARASZT értel­miségi asszonytalálkozót rendez csütörtökön délután fél 5 órakor Szolnokon a Tiszti Klubban a nötanács. — KILENC SZAKKOR műkö­dik a Szolnoki Verseghy Fe­renc fiúgimnáziumban, Legnép­szerűbbek a sport, fotó, magyar irodalmi és színjátszó szakkör. 170 EZER FORINTOT költe­nek a jövö évben Szolnokon az általános iskolák épületéinek fel újítására. ■ 25 MENYASSZONYI csok­rot és többezer forint értékű cserepes virágot, koszorút adtaic el csak egynapon a Kertészeti Vállalat 1-es számú virágüzleté­ben. — 250 FORINTOS PÉNZ­BÍRSÁGGAL sújtották Skultéti Pálné mezőhéki lakost, aki 78 2 százalék víztartalmú túrót árult a piacon, — SZÉP ESTÉNK LESZ cím­mel fővárosi művészek vendég­szerepeltek Kunszentmártonban. A fővárosi művészek játékát 500- an nézték meg. — MA DÉLELŐTT 9 órakor tárgyalja a Megyei Bíróság Zsámboki János, a kunszent­mártoni fejszés gyilkosság tette­sének bűnügyét. — TAJELÖADAST tart no­vember 5-én Szelevényen a Szol­noki Szigligeti Színház művész­gárdája. Bemutatásra kerül az Olympia című három felvoná- sos színmű. — MINDENKI TÉLRE KÉ­SZÜL. Ezt mutatja az Is, hogy a szolnoki Állami Áruház a két napos őszi vásáron 70 férfi és női ballont, 40 női kabátot és 50 darab düftin-béléses bőrkabátot adott éL _______ A Tisza Cipőgyár életéből — Többezer dolgozó nevében til­takozó táviratot küldött a válla­lat az ENSZ főtitkárának. Az üzem dolgozói az USA távolkele­ti agressziója ellen tiltakoztak. — Lakkregenerálót készítet­tek az üzem dolgozói. A szűrő­berendezéssel másnapra is hasz­nosítani tudják az egyes műsza­kok után fel nem használt lak­kot- Ezzel az újítással évente többezer forintot takarítanak meg. JYapi postánkból Az október hó 28-án beérke­zett levelekre üzenjük: Wesniczky Antal Besenyszög. Tájékoztatását köszönettel vet­tük, lapunkban feldolgozzuk. — Várjuk további leveleit. Kupái Albert Mezőtúr. Kér­désére levélben adunk részletes tájékoztatást. Addig is kérjük türelmét. Székely István Mezőtúr. Ver­seit lektoráljuk. Választ a „Szer­kesztői üzenetek”-en keresztül adunk. Lovász Istvánná Jászkisér, — Bérezi Jenő Szolnok. Levelüket megkaptuk. Sütő Margit Törökszentmik- lós. Beküldött tájékoztatását hírrovatunkban feldolgozzuk. — Fáradozását köszönjük- Levelé­vel máskor is keresse fel szer­kesztőségünket. Vida Sándor Túrkeve. A töt bek nevében írt panaszt meg vizsgáljuk. Az eredményről le vélben tájékoztatjuk. Győrfi Mihály Karcag. Ügye ben érdeklődünk illetékes szén nél. Amint választ kapunk, - azonnal értesítjük levélben. Sz: vés türelmét kérjük. Barócsi Sándor Kunhegye: Verbók Attila Tiszaföldvár. *- Sporttudósításukat megkaptul feldolgozzuk. Fáradozásaikat ke szönjük. Germán Ibolya, Huba Anik Szolnok. Horváth László Túrke ve. Lugosi Margit Ujszász, - Brózik Irén Mezőtúr. Kedves ki Pajtások! Leveleiteket megkap tute, örömmel vesszük, ha irá sajtokkal máskor is felkereslte jZC.i fesz tőségünket.

Next

/
Thumbnails
Contents