Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)
1958-10-26 / 254. szám
6 SZOLNOK MKÖTET NÉPLAP J958. október 26. Kaíkó István: piros KejnyeR CSEMPÉSZEK A kenyeret mindig apám szeletelte. Ha otthagytuk az asztalon a kenyér feketére sült héját vagy morzsáltunk, etkomorodott. — Tiszteljétek a kenyeret — mondta, s úgy tudott nézni ránk, hogy elszégyeltük magunkat. Apám abban az időben a malomban zsákolta a gabonát. Esténként anyám masszirozgatta keskeny, inas vállát mert megnyomta a nehéz zsák. Amikor bakancsát levetette, kiszórta belőle a búzasze- meket a konyha kövére és sokáig áztatta lábát a lavórban. — Látjátok, milyen könnyű — csippentett fel ujjaival egy búzaszemet, — De próbáljatok egy zsák búzát felemelni! Mosolygott, amikor elcsodálkoztunk azon, hogy legénykorában még két zsákkal is elbírt; — A búza az élet. Márpedig az életről azt mondják, hogy nehéz. Mig fiatalabb voltam, én is könnyebben vittem .. j Egyik este apám szomorúan jött haza a malomból. Azt mondta, hogy pirosra festik a búzát, nehogy kenyeret süssenek belőle. A vegyiszert egy német mérnök találta fel, aki egész délelőtt ott járkált íel-alá a raktárhelyiségben a malomtulajdonossal, hogy megbeszéljék a pirosítást. — Miért? — kérdeztük apámtól —, hiszen fehéren is jóízű a búza. Apám lehajtotta a fejét. — Nem is embernek pirosítják azt, hanem a disznónak. — De miért teszik? — faggattuk ml, gyerekek; mert sehogy sem fért a fejünkbe, miért kell festeni a búzát, hiszen megfestette azt a természet. — Nincs ára a búzának — felelte apám, és oldani kezdte bakancsa szíját, Másnap csupa piros volt a tenyere. Olyan megrettenve néztünk rá, mintha véres lett volna. Különös volt, amikor kirakta az asztalra a piros búzaszemeket. Néztük sokáig hallgatagon, azután anyám a tenyerébe vett egyet és fátyolos hangon mondta. — Annak pirulhatna így az arca, aki ezt kitalálta! Apám összeseperte a piros búzát és be öntötte egy csorba lábasba. Ezután minden ese tett bele egy marékkal. Ahogyan gyűlt a piros búza, úgy gyűlt bennünk a keserűség Is. A gabonafestés néhány hétig eltartott, azután szélnek eresztették a malommunkásokat. Végig- bandu'koltak a városon munkáért, de sehol sem volt felvétel. Asztalunkra csak üres kenyér került, azután az is elfogyott. Anyámnak eszébe jutott, hogy a csorba lábasban ott van a megpirosi- tott búza. öntötte rá a vizet, de hiába mosta, csak nem kopott le róla a festék. Ügy daráltuk meg pirosán, hiszen ha az állatoknak nem árt, nem lesz tőle semmi baja az embernek sem. Piros lett a piros búza lisztje. Anyám kenyeret 'ormált belőle a gyúródeszkán és elküldött vele a .fékhez. A pékműhelyben valósággal megrészegültem a áönyérlllattól. Nézegettem a tojássárgával bekent, - jnott kalácsot, a mákoskiflit és a süteménnyel .11 tepsiket. A pék éppen a hosszú lapátot tolta be a kemencébe, és kihúzta a frissen sült kenyereket. Azután megtörölte fehér köpenye szélével a homlokát és átvette tőlem a szakajtót. Amikor a térítőt levette, és meglátta a rőt színű kenyértésztát, összeráncolta a homlokát, s csöndesen mondta: — Vidd el gyorsan, fiam. Ha megtudják, megbüntetnek engem is meg apádat is. Hiába könyörögtem neki, hogy tegye be a kemencébe a kenyeret. Nem felelt, széttárta a kezét, és dolga után látott. Otthon csalódva fogadtak. Azután anyám begyújtott a sparhetba és két kicsi veknit formált a piros tésztából és betette a sütőbe. Este apám megszelte a kenyeret, amely éppúgy illatozott, mint máskor, csak a színe volt piros. Az fee pedig nagyon-nagyon keserű :; g Magyar film. Szolnok, Tisza Mozi október 30—november 5. A z erdőszéli magányos csőszkunyhó mélyébe húzódva egy- mást átölelve kuporog Anyica és Mihály. A román és a magyar határőrök gyűrűje egyre szűkül a kunyhó körül s ők ketten, beletörődve sorsukba, várják elfogatásukat. Kint, a szürke rét felett pacsirta emelkedik a szabad magasba, a férfi és az asszony fájón hallgatja énekét... Üjszerű, eredeti témát dolgozott fel Szabó Pál, a CSEMPÉSZEK írója. Még jól emlékezünk a Talpalatnyi föld című regényéből készült. 1948-ban bemutatott filmjére, amely a falusi szegénvek megrázó krónikája. Most az író új filmjében hű képet rajzol a harmincas évek Anyicáiról és Mlhályairól, elszánt élniakarásukról, boldogságvágyukról. A forgatókönyv, a rendezői munka és a fényképezés egysége hihetővé, meggyőzővé teszi a történetet. Máriássy Félix, a rendező kifejezően mutatja be a film alakjainak vívódását, a körülményeket, amelyek végze'.üic felé sodorják őket. Több nagyhatású jelenettel bizonyítja ezt, amelyek mély benyomást gyakorolnak a nézőre. Mihály már- már munkát kap, de nincs csizmája: a szegény embert még az ág is húzza. fi Lőre bocsátom, hogy a Bál a ü'* Savoyban-naJ szemben nem tudok egészen tárgyilagos lenni. Nem pedig azért, mert kisdiák koromban, úgy az első randevúk idején magam is áhítattal énekelgettem a „Toujours, l’amour" dallamát és szövegét, a tánciskolában pedig a Tango- liia-dal ütemeire tanultam meg tangózni. Az vesse rám az első követ, aki ilyen körülmények között nem felcsigázott várakozással ült volna be a nézőtérre, hogy meghalgassa Ábra-hám Pál világhírűvé vált melódiáit'. E kis bevezető után néhány szó magáról az operettről: A 20- as években mutatták be először es utána gyorsan elterjedt az egész világon. New Yorktól Sanghajig majd minden országban tapsoltak az emberek a függöny legördülése után. Ábrahám Pál újat hozott az operettirodalomba. Az úgynevezett bécsi operettek, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Jacobi Viktor mestermunkái már nem tudtak újat adni. Az első világháború-beH fe- renejózsefi Becs és hozzátehetjük, a ferenejózsefi Pest „ge- müthli” álgondtalan hangulatát fejezték ki- Amikor ez a világ elsüllyedt a történelem színpadán, a bécsi operetteknek is elsüllyedt a társadalmi alapjuk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a halhatatlan dallamok köré teljesen új szövegkönyvet kellett írni, hogy újra színházképessé legyen. Ábrahám Pál operettje már teljesen új úton indult el. Zenéjének alapja az abban az időben világhódító útjára indító jazz. Szerencsére nem felszínes, szirupos német változatát, hanem a gershwini klasszikus jazz vonalát követi. Persze, az operett szövegkönyvét is kissé át kellett imi. A téma mindenesetre közelebb áll hozzánk, mert hülye nagyhercegek, szenilis örgrófok ős őrgrófnék helyébe mai nyelven beszélő és mái fogalmakban gondolkozó emberek kerültek. A főszereplő Henry de Faublas Tüzes rihnusok - zsongó melódiák NAGY SIKER márki is sokkal kevésbé márki, mint amennyire gondtalan polgár. Ügyvéddel, táncosnővel és divatszalonvezetővel is lényegesen gyakrabban találkozunk, mint főnemesekkel. Természetesen ezzel nem mondhatjuk azt, hogy valamiféle haladó jellegű mű lenne. Végeredményben mégis csak a 25-ös évek polgárságáról és nem rólunk van szó. * Al polgári jólét, a gazdagság levegőjét szellemes gúnnyal — egyes szerepekben öngúnnyal — karlkirozzák a rendező és a színészek. Ez teszi nemcsak mulatságossá, de igazán maivá is az operettet. 'TZ' át hol is kezdjük? Talán ott, hogy Upor Tibor érdemes művész díszletei nagyon hangulatos, szellemes, ötletes meoöldások. a cselekmény szerves részei. A mai stílusú hall (az első felvonás díszlete) világos egyszerű falaival, modern bútorzatával, beépített rádióiával vonzó és hangulatos. A második felvonás forgómegoldású díszletei nagyon szerencsések és a fény- effektusokkal szellemesen és stílusosan megvilágított szepa- ré-diszlet nagyon szép. Mit láttunk ebben a keretben? Bozó Gyula káprázatos, modern ízléssel megtervezett kosztümjeiben, elegáns frakkokban mozgó tömeget, fordulatos, pergő cselekményt, nagyszerű táncokat és néhány kiemelkedő egyéni teljesítményt. Olyan megjegyzést is hallottunk, hogy ez tulaj- lanképypen operettbe oltott francia vígjáték. Valóban így van, a franciásan szellemes dialógusok és a nagyszerű zeneszámok igen szerencsés műfari keveredést idéztek elő. Bebizonyosodott, hogy még az operettnek sem art meg a szellemesség. Sőt! A zenét, azt hiszem, nem kell külön bemutatni, mert a legfiatalabb tánckedvelő korosztály kivételével mindenki ismeri a számokat. Szintén egy véleményt idézek: Nyolc olyan szám van csupán az első felvonásban, amelyből más szerző egy egész operettet írt volna. Hihetetlen dallamgazdagságú, riitmusos és szinte sokszor a szöveg helyett is cselekményt adó zene Ábra- liám Pálé. Minden tisztelet a kislétszámú zenekaré, amely ezt a■ 30—35 létszámú szimfonikus zenekarra irt zenét ennyire illú- ziótkeltően hibátlanul, jó össz- hangzattal tudta előadni. Ez a teljesítmény Gyulai Gaál Ferencet, a kitűnő karnagyot dicséri, aki a rendelkezésre álló rövid idő alatt a maximális teljesítményt „hozta ki” a zenekarból. Csupán egy apró kritikai megjegyzés: néhány helyen — különösen a közzenei részeknél — egy kicsit halkabb lehetett volna. Revűoperettről lévén szó, talán a revűjelenetekröl beszélgessünk. A revűnek általában a díszes kiállításon kívül elsősorban a tömegtáncjelenetek adják a savát, borsát. A színház itt mozgósította külső és belső erőit, hogy minél nagyobb tömeget megmozgatva, ténylegesen revűt adjon a közönségnek. Boross István koreográfiája gondos munka. Nekem leajobban a ,.Jaj de jó” tánc beállítása és a néger tánc koreográfiája tetszett, amit ő maga adott elő. Meg kell azonban mondanunk, hogy még elég sok a pontatlanság, egyes táncosok késése és az ütemből való kiesése, ami nyilván a feszített munkatempónak és a kevés időnek tudható be. A tizedik előadáson ennek mar valószínűleg nyoma sem lesz. A szó-. lótáncokat betanító és ügyesen mozgó Berta András szteptán- cosként is kitűnő volt. /í mi a szereplőket illeti, ha ücl mindenkivel foglalkozni szeretnék amúgy érdeme szerint, valószínűleg ki kellene lépni az újságból, mert nem férne el. Így csak az együttes néhány kiemelkedő tagját említem. Mindenekelőtt az előadás lelkét, — Varga Dodót. Már sokszor megírtuk, hogy milyen bájos, szív- hezszóló humora van. Ez most újra és sokkal fokozottabban is elmondható. Azonfelül külön dicséret illeti, hogy a bohózati jelenetekben sem esett túlzásokba. Mindig megmaradt a jóízlés határain belül. Nagyjelenete, amelyben elmondja az egész darab bonyodalmait megindító hazug történetet, Jósé Pasodoble Henry és a madridi bika történetét a humor magas iskolája. Karácsonyi Magdáról csak any- nyit, hogy hangja tavaly óta még kiérettebb lett és biztosan vette a magas fekvésű hangok alattomos akadályait. Partnere, Takács Lajos még fiatal bonvi- ván és talán eddig ez a legnagyobb szerepe. Tehetséges, jó énekhangú, jómozgású fiatal színész. Esetleg beszédhangján kell egy kicsit javítani és szerepét valamivel jobban megtanulni. — Nem lehet mindig és mindenben a súgóra támaszkodni. Az énekkettősökben viszont nagyon tetszett. Csornai Irén, Daisy Parker szerepében nekivalú feladathoz jutott. Az Európába átrándult amerikai flappert pontosan így képzeljük el. Nagyszerűen mozgott, maga volt a ritmus. Megérdemelten tapsolták ki újra, meg újra. La Tangolita, az üde brazil táncosnő, a színház uj fiatal művésznője, Krencsei Marianne. La Tangolita szerepe lényegében kettős jellemformálást követel meg. Ez a táncosnő egy rendkívül hidegszívü, számító, csak a férfiak pénztárcájára vadászó valaki, ugyanakkor azonban szenvedélyes természetű nő is, aki a kettőt nagyon okosan össze tudja egyeztetni. Krencsei az első feladatnak kiválóan megfelelt. Tüzes spanyol táncába pedig a szenvedélyt is bele tudta vinni. Amikor azonban partnereivel beszél és Henryvel a szeparéba visszavonul, ez a szenvedély már nem eléggé meggyőző erejű. Gellei Kornél esetlen iiqyvédbojtárja mélységesen emberi volt. Bors Béla főpincérjében azt becsüljük, — hogy több hasonló szerepe titán még mindig tudott újat, nevezetesen a nemzetközi nagyszálló simamodorú alkalmazottjának stílusát belevinni a szerepalakításába. Legvégül az egész előadás irányítójáról, a nagy tohuvabo- hu biztoskezű karmesteréről, a rendezőről, Hortobágyi Margitról csak annyit, hogy művésze szakmájának az, aki az író illetve a zeneszerző elképzeléseit ilyen szép összhangban tudja a néző elé tárni, kjöefejezésül két apró kritikai ^ megjegyzés. A divatszalon főnökének arcára valamivel diszkrétebb maszk illik, mert így nem szeplősnek, hanem bá- rányhimljsnek látszik. Nem szabad előfordulnia annak sem, ami a baloldali ruhatárnál előfordult, az előadás előtti képtelen torlódásnak, ami igen sokaknak okozott bosszúságot. A színház összmunkájában nemcsak rutin, hanem szív is van. Ezért sikerült összképében az előadás, ezért viheti széjjel a Pestről idegyült sok újságíró és színházi szakember a hírt: egy jól összeforrott együttes munkájából ismét nagy siker születeti, , , HERNÁDI TIBOR
