Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-18 / 247. szám

«TOT,nők Mrnrpr Ntfpr,AP IMS. október IS. * A Sxo, MÁV atléták is indulnak as országos váltóbajnokságon A Magyar Atlétikai Szövetség szombaton délután 3, és vasár­nap délelőtt 10 órai kezdettel rendezi meg Budapesten, a Pasa­réti úti Vasas sporttelepen az 1958. évi országos serdülő, ifjú­sági és felnőtt váltóbajnokságot. A Szolnoki MÁV versenyzői is rajthoz állnak az alábbi számok­ban: Felnőtt férfiak: 4x200 m, 4x400 m, 4x1500 m. Felnőtt nők: 4x100 m, 4x200 méter. Serdülő leányok: 4x100 m. A szolnoki atléták szombaton reggel Szabó József szakosztály- vezető és Barna István edző ve­zetésével utaznak el a fővárosba. Vásárnál» Debrecenben játszik az MTIÍ Két egymásutáni sikeres sze­replés után, vasárnap 9.30-kor Debrecenben az ottani Építők ellen lép • pályára az Sz. MTE együttese. Annak ellenére, hogy a Debre­ceni Építők vasárnap a D. Hon­védtói 8:0-as vereséget szenved­tek, az MTE-nek nem szabad el­bizakodottan pályára lépni. Ha a csapat Debrecenben is szívvel, lélekkel játszik, akkor minden bizonnyal győztesen tér majd haza. A csapattal az alábbi já­tékosok utaznak: Sárkány. Pege. Török, Sagát, Kuruc, Barica, Kiss, Pálmai, Szűcs, Cs. Farkas, Sári, Simon. Máiénak ma lesz az esküvője és így ő vasárnap nem szerepel. Rendkívüli vezetőségi ülést tartott a Szó. MÁV labdarúgó szakosztálya A Szolnoki MÁV NB II-es lab­darúgóinak utóbbi sorozatos bal­sikerei miatt, kedden este 0 órás rendkívüli ülést tartott a labda­rúgó szakosztály. Az ülésen a két intéző és három edző bevonásá­val megtárgyalták az őszi idény­ben nyújtott rendkívüli gyenge teljesítmény okait. A kiszivár­gott hírek szerint különböző idő­szerű problémák között szerepelt egyes játékosok sportszerűtlen magatartása, könnyelmű játék­felfogása. Reméljük a közeljövőben már­is érezhető lesz a meghozott in­tézkedések eredménye. &®RÁDIÓ­BT M V s o R 1958. okt. 20-tól 26-ig Állandó műaorszúmok KOSbUTH HADID: 4.25— 7.59 lg: V Idáin au — fris­sen, Zenei műsor. — Közbeu; 4.4U: Hírek, idójarasjelemes. — >.00: Falurádió — 5.30: Hí­rek. idoiarasielcntcs. — 6.59: időjelzés. •— 7.0u- Hírek, idő­járási ele Dies. M0: Uj köny­vek. — 7 35: Naptar. — 7.55: Mii toz/ünk/ - 3 >9: idö.iel- ze s — i.OO: Műsorismertetés időjárás »elemes, — 10.00: Hí­rek. Lapszende. Idöiarasjelen- tes. 11.59; időjelzés. — 1200: Deli tiaransszo. Cjtana: Hírek. Idöiarasielentés — 16 00: Hí­rek. — 16 Ou idó.arasjelentés. — 16.43: Műsorismertetés. — 17 59: »dótel/es. 18.00: Hírek, ídöiatasielentes. — 19.54: io­eiszakat gyerekek! — 19.59: időjelzés. 20 00: Est) krónika, idöiarasieientés — M >9 idő- lelzes - 22.00: Hírek, tdoia­rasie'entes, — 24.00: Hírek, időtarasíelentés. — 0 30: Him­nusz. Utana: Vizjelzőszolgálat. PETŐFI RAPID: 6.00—8 oo-lg: Reggeli zene. — Közben. 6 20: színhazak, mo­zik es tarlatok műsora. 6.50: Torna. — a 00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek, időjárás- es vrz- allosielenies — 19.00: Hírek. Idftjárasjeientés. — 23.00: Mű­sorzárás. Hét fii. nkfóhpp ?.n uó'iu, utviuuri • KOSSUTH-RADIO: 0.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Kaionadalok. — 9 45: Lányok, asz- tízonyok... . 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Szívesen hallgattak .. — 11.30*. P^iistjcalászos gazdatanfolyam. T2.10: Népi zene. — 13 00: Válaszo­lunk hallgatóin knaik. — 13.15: Heti zenés kalendárium. — 14 15: Ope­rettrészletek. — 15.00: A Gyermekró- dió műsora. — 16.20: Az Ifiúsági Rá­dió műsora. — 15.40- Utazás a vi­lág körül. — 16.10: Kamarazene. — Í6.40: Napirenden. — 16.45: Könnyű •zene. — 17.00: Tánezene. — ÍR 15: Ze­nekari hangverseny. — 18.43: Hazai körkép. — 19.10: Tánezene. — 19.28: Versek. — 19.30 • Népdalok. — 20.30: Bulba Tárász. Rádióiáték — 21.50: í/abár Ferenc: A mosoly országa — nvitány. — 22.20: Salzburgi Ünnepi Játékok 1958. — 0.10: Csárdások. PETOFI-RADIO: 14.20: Ifjúsági műsor. — 11.40: Ze­nekari hangverseny. — 15.i0: Föld­hözragadt Jánosé'k 1932-ben. Elbeszé­lés. — 16.00: A pénzügyöl zenekar játszik. — 16.30: Ripor műsor. — 16.30: Riportszemmel a világ körül.— 16.40: Opera részletek. — 17 15: Tíz éve született — Riportmúsor. — 17.30: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatóinak. — 13.15: Versek. — 18.30: Szív küldi. — 19.05: Az Ifjúsá­gi Rádió nyelvtanfolyama. — 19.30: Ezüstkalászos gazda tanfolyam. — 20: Petri Endre hangversenye a stúdió­ban. — 20.25: Wagner-vst. — 21.06: Magyar nó ak. — 2H.40: Gondolatok a közízlésről és a giccsről, — 22.00: Tánczene. Kedd, október 21. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Népi zene. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Számoljunk, gyerek'., k! — 9.10. A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A lipcsei Musette-együties ját­szik. — 10.10: Válaszolunk hallgató­inknak. — 10.25: Szimfonikus tán­cok. — 1.1.00: Krúdy Gyulára emlé­kezünk. születésének 80. évforduló­ján. — 14.15: Nótacsokor. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Kopre József és Polgár István versei. — 13.10: ‘ Opera részi etek. — 14.00: Szórakozta­tó zene. — 14.45: A Gyermekradió műsora. — 15.05: A munkásmozga­lom dalaiból — 15.25: Napirenden. — 15.30: Egy falu egy nóta. — 16.10: Ifjúsági műsor. — 17.00: Hisz ,.nyíl­ta n‘< dönt.. Karsai Elek írása. — 18.15: Szív küldi. — 18.40: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 19.05: Nép­dalok. — 19.30: A világirodalom hu­mora. — 20.25: Tánczen i. — 24.10 : Gyermeknevelés. — 21.30: Garai György hangversenye a stúdióban. — 21.55: Versek. — 22.15: Mai szem­mel. — 22.25: A Magyar Rád:ó ének­kara énekel. — 22.50: Tánczene. — 23.05: Kamarazene. — 23.35: Operett­részletek. — 0.10: Magyar nóták. PETOFI-RADIO: 14.20: Zenekari hangverseny. — 14.40: Filmdalok. — 15.00: Az ellen- forradalom ábrázolása irodalmunk­ban. Előadás. — 15.15: Divéky Zsu­zsa es Katona Agnes hangverse­nye a stúdióban. — 15.50: Operclt- részeletek. — 16.34: Verses összeál­lítás. — 16.45: Rigó Magda és Lo- sonczy György énekel. — 17.15: Rá­dióegyetem. — 17.45: Vidám fúvósze­nekar. — 18.05: Opere trészletek. — 18.30: Mi újság a nagyvilágban. — 18.40: A Puerto Ricoi népi együttes műsorából. — 19.05: Az Ifjúsági Rá­dió nyelv'anfolyama. — 19.15: Fúvós zene. * *— 19.40: Falurádió. — 20.00: Mozart: Esz-dur szerenád. — 20.30: Megfiatalodik-e a Tejútrendszer? — Előadás. — 20.50: Népi táncok. — 20.05: Részletek Kodály daljátékai­ból. — 21.35: Koczkás Sándor írása József Attila verseiről. — 21 55: Do­ris Day énekel. — 23.40: Népi tán­cok. Szerda, október 22. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Operarés^ietek. — 9.00: Rá- dióegy^tem. — 9.30: Vidám dalok. — Hollói Tamás egyéni és területi csúcs- javításra készül a rákospalotai országos súlyemelő versenyen A Törekvés SE ma országos törekvés jubiláris súlyemelő ver­senyt rendez Rákospalotán 5 órai kezdettel. A magyar bajnokság súlycsoportonkénti első három helyezettje lép dobogóra. A Szol­noki IMEDOSZ színeiben a lég- súlyu Hollói Tamás vesz részt, aki egyéni és területi csúcsjaví­tásra is készül súlycsoportjában. Nagy várakozással tekintünk szereplése elé. Rajta kívül Tál József, a szol­nokiak edzője is versenyez a Rp. Vasutas színeiben, középsúlyban. Üdvözlet a Szolnoki Dózsa vízilabdázóinak l A Szolnoki Dózsa vízilabdázói­nak abból az alkalomból, hogy ismét országos bajnokságot nyer­tek, sportbaráti üdvözletüket küldik és további sikeres szerep­lést kívánnak A SZOLNOKI MTE vezetői és sportolói. MVTE SVNPOR, a Szolnoki MTE labdarugója és Nyitrai Margit há­zassága alkalmából szívből jövő jó­kívánságaikat. küldik: A Szolnoki MTE vezetői, labdarúgói és szur­kolói. '.0.10: Gyermeknevelés. — 10.30: jpcre't.mu/sika. — li.oo: A Rádió ipari Rovata jelenti. — 11.20: Ver­bunkosok. — 11.40: Kórusuk. — 12.10: Tánezene. — 13.15: Buday Dénes népszerű operettjeiből. — 13.35: Hetven éve született Ernőd Tamás. — 14.00: Dank ó-nóták. — 14.40: Gyer­mekzene. — 14.05: Pár lépés a határ. Mesterházy Lajos regénye folytatá­sokban. — 15.25: Könnyű dalok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16-10: Napirenden. — 16.15: Szív küldi. — 16.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 17.00: Elő szóval — muzsikával. — 19.05: Tán,- zene. — 19.20: Ifjúsági műsor. — 19.40: Operaáriák. — 20.30: Egyveleg Eisemann Mihály műveiből. — 20.55: Beszél a múlt. — 21.25: Szimfonikus zene. — 23.05: Tánezene. — 0.10: Éji zene. PETÖFI-R ADIÖ: 14.20: Tánczéne. — 15.25: Kórusok. — 15.45: Virágénekek. — 16.00: Szó- rakoz'ató zene. — 16.30: Az állásé. Elbeszélés. — 16.45: Operarészletek. — 17.20: Zenekari hangverseny. — 18.20': Látogatás rokon népeknél. — 18.50: Kórusok. — 19.05: Népdalok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Kamara­zene. — 21.08: Szovjet népek zenéjé­ből. — 24.50: Románia a szakember szemével, — 22.00.: Tánczeni. Csütörtök, október 23. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Könnyű zene. — 8.55: Edes- anyanyelvünk. 9.00. Ifjúsági műsor. 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: A munkásmozgalom dalaiból. 10.10: Uj hajtás. — 10.40: Zongora­muzsika. — li.oo: Sziklák alatt. El­beszélés. — 11.13: Népi zene. — 11.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Versek. — 13 10: Operahangverseny. — 14 20: Egy falu — egy nóta. —‘ 14.50: Kó­rusok. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió sportműsora. — 15.20: A Fővárosi Zeneiskolaszevezet tanulóinak hang­versenye. — 16.10: Szórakoztató ze­ne. — 16.50: Lányok, asszonyok. — 17.05* OpereMrészletek. — 1725: a jó öreg kocsmáros. Petőfi Sándor ver­se. — 17.30: Késői lakodalom Ri- portmüsor. — 18.15: Szív küldi. — 18.45: Negyven éve történt. — 19.05: Zenei műsor. — 19.35: Népdalcso­kor. 20.20: Szépasszony madara. Rá­diójáték. — 22.20 * Népi hangszer­szólók. — 22 35: Kamarazene. — 23.35 Tánczene. — 0.10: Népi muzsika. petöfi-rAdiö : 14.20: Tánczene. — 15.20: A külföl­di sajtó hasábjairól. — 15.30: Balett­zene. — 16.04: írók és költők az aranykorról. — I6.4n: Politikai mű­sor. — 16.55: Ifjúsági Rádió. — 17 25: Ajándékműsor üzemi dolgozóknak. — 18.15: Ifjúsági műsor. — 18.35: Operettrészletek. — 19.05: Nyelvtan- folyam. — 19.15: Filmzene. — 19.30: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20: Könnyűzenei hangverseny. — 20 45: Mesélő számla Riport. — 21.08: Táncdalok. — 21.25: A láthatatlan te­lefonvezeték. Előadás. — 22.00: Hangverseny Bizet operáiból. — 2*\45: Császár és proletár. Emlnescu költeménye. Jászberényi tudósítónktól A Vasas—Egyetértés mérkőzés előtt Vasárnap Budapesten játszik a Jászberényi Vasas NB. II.-es labda­rúgó csapata az Egyetértés ellen. A heti előkészületi mérkőzést szerdán az NB. Jll-as bajnokság vezető együttesével, a Martfűi SE-vel ját­szották a jászberényiek. A martfű­iek igen jó edzőtársnak bizonyultak és színvonalas játék után a Vasas 4:2 arányban győzött. A gólokat Rétsági. Bíró Hegedűs és Szántai, illetve Mezőteleki rúg'a, A támadó­sor játéka nem volt meggyőző, sok helyzetet hagytak ki és elég körül­ményesen szőtték a támadásokat. A csapatban sérült nincsen. Min­denki egészséges. Szeretnének jól szerepelni a bajnoki idény első fő­városi mérkőzésén. Az eddigi talál­kozók során —■ igaz nem bajnoki mérkőzésen kétízben — a megyei bajnokolc tornáján és a nyári kupa mérkőzésen minden esetben a Va­sas győzött az Egyetértés ellen. A nyári kupa mérkőzésen már az As- pirány- és Ombódival megerősített csapatot győzték le, tehát eddig há­romszor találkozott a két csapat és mindhárom esetben a Vasas győ­zött. Most az a kérdés, hogy a jász­berényi fiúk képesek-e ezt a soroza­tot folytatni. A bajnoki táblázaton a két együttest csak egy pont vá­lasztja el. Úgy néz ki, hogy az erő­viszonyok eléggé kiegyensúlyozot­tak. Ha a Vasas a Borsodi Bányász elleni mérkőzés második félidejében mutatott formáját ki tudja játszani és a csatároknak nagyobb lesz a szerencséjük, akkor tisztességes eredményt érnek el a soroksári pá­lyán , A csapat vasárnap reggel utazik el a fővárosba és az alábbi össze- áLlításban lépnek pályára: Balogh — Udvarias, Túri, Kovács I.. — Bonczi, Pintér — Szántai, Rétsági, Buchár Bíró, Hegedűs. G. J. A Szolnok városi labdarúgó bajnokság eredményei Szolnoki MTE II. — Vegyiművek 2:0, Szolnoki Kinizsi H. — Helyiipa­ri Vasas 3:1, Forgalom — Vörös Meteor 3:1. A bajnokság állása : 1. Sz. Kinizsi II. 4 2 2 — 11:8 6 2. Sz. MTE II. 4 2 — 2 11:8 4 3. Forgalom 4 1 2 1 8:7 4 4. Helyiipart Vasas 3 2 — 1 7:7 4 5. Vörös Meteor 3 1 1 I 4:5 3 6. Titász 3 1 — 2 5:8 2 7. Vegyiművek 3 ­- l 2 2:5 1 Ma lejátszásra, kerülő mérkőzések: Ma (szombaton) délután a váro­si bajnokságban az alábbi mérkőzé­sek kerülnek lejátszásra: Helyiipari Vasas — Vegyiművek, Szolnok, For­galom pálya, 15 óra, — MTE II. — Vörös Meteor, Szolnok MTE pálya, 15 órákor. Itiliou játszanak vasárnap a Szolnoki hioi/<i labdarugói Vasárnap ismét itthon játsza­nak a Szolnoki Kinizsi NB ITI-as labdarúgói. Délelőtt 10.30 órakor a cukorgyári sporttelepen a Deb­receni Honvéd ellen lépnek pá­lyára. A Kipizsi legjobb együtte­sével veszi fel a küzdelmet. Gvetvai és Kiss II. is játszik már. Az elmúlt vasárnapi jó játék alapján bizakodással tekintünk a szolnoki fiúk szereplése elé. Péntek, október 24. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Rádiódaljátékok z.'nőjéből. — 9.10: Cimbalom-muzsika. — 9.50: Ma­gyar köl ök versei. — ló. 10: Óvodá­sok műsora. — 10.30: Fuv ószene. — 11.00: Vitéz Belizar. Regényismer­tetés. — 11.30: Hangverseny. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Gazda-szemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Hangverseny népszerű ope­rákból. — 14.10: Ut örő híradó. — 14.35: Napirenden. — 14 40: Magyar nóták. — 15-15: Ifjúsági műsor. — 15.45: A Gyermekrádió műsora. — 16.50: Az Adria mélyén. Beszélge­tés Rádai Ödönnel albániai útjáról. — 17.05: Szív küldi. — 18.15: Magyar tájak dalaiból. — 18.40: Ifjú Figye­lő. — 19.0-5: GUárszólók. — 19.20: Népi. demokrácia és egypártrend- szer. — 19.40: A Bécsi Filharmoniku­sok zenekara játszik. — 20.30: Ün­nepi hangverseny az Egyesült N ini- zetek Napja alkalmából. — 22.20: Szórakoztató zene. — 23.00: Opera­részletek. — 23.30’ Tánczene. — 0.10: Prokofjev: Pillanatképek. PETÖFI-R ADIO: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15 00 Hegyháti dombok alján. — 15.15: Szórakozható zene. — 16.00: Tánczene. — 16.50: Fodor Lajos kórusa énekel. — 17.10: A Magyar irodalom története. — 17.40: Művész- ; lemezek. — 18.30: Ml lesz velünk? j Riportműsor. — 18.40: Népi zene. —- : 19 05: Nyelvtanfolyam. — 19.40: Fa­lurádió. — 20.00: Népszerű könnyű z?ne. — 21.05: Operettmuzsika. — 24.40: Munka után a Közlekedési! Klubban. — 22.00: Kínai ajándékle- j mezeinkből. — 22.30: Heti hangver-, scnykalauz. Szombat, október 25. kossutii-rAdiö : 8.10: Lányok, asszonyok. — 8.25: Régi magyar dalok — 8.57: Úttörő- híradó. — 9.22: a Gyermekrádió mű­sora. — 9.37: So.sztakovics: Balett­szvit. — 10.10: A Rádió Ipari Rovata jelenti. — 10.30: Szerelmi kettősök. — 11.00: Két elbeszélés. — 11.20: Ka­marazene. — 12.10: Népek zenéje. — 12.45* Mi újság a könyvesboltok­ban? — 13 00: Opera részletek. — 13.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Tánczene. — 14.20: Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 15.10: Népi zene. — 15.30: Időszerű nemzetközi kérdések. — 15.45: Tánczene. — 16 10 Elő szóval — muzsikával. — 18.15: Szív küldi. — 18 45: Harkovból jelen­tem. — 18 55: Népszerű szimfoni­kus hangverseny. — 19.45: Az ablak. Elbeszélés. — 20.30: Tarka-barka.— — 2:2.15: A kedves közélete. Goet­he. verse. — 22.20: Tánczene. PETÖFI-RADIÖ: 14.20: ODerakalauz. — 15 20: Moto­rosok ötperce. — 15.25: A Kronstadtl tengerészek. Rádióiáték. — 16.33: Szórakoztató zene. — 17.15: Illem­kódex. — 17.30: Szabadságharc a si­vatagban. — 17.50: Farnadi Edit Liszt-műveket zongorázik. — 19.15: A Gyulai-vár Riportmúsor — 18.?': Tánodal-egyveleg. — 18.45: A zené­ről és a zenélésről. — 19.15: Tánc- zene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Puccini: A nyugat lánya. Három felvonásos dalmű. — 22.25: Magyar népdalok. — 22.38. Molnár Antal G- dur fúvósötös. Vasárnap, október 26. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Falusi életképek. — 8.20: Egy falu — egy nóta — 8.55*. Édes anya­nyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Zenés-dala* mesejáték. — 10.50: A Magyar Rádió Gyermekkórusa éne­kel. — 1J.0O. Tánczene. — 11.10: A Magyar Rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. — 12.50: Hét­végi jegyzetek, — 13.05: Népi zene. — 13.40: A világításról. — 14.00: Helyszíni közvetítés Bukarestből, a Románia — Magyarország válogató't labdarúgómérkőzésről. — 14.45: Tánezene. — 15.00: A IX. félidő köz­vetítése. — 15.50: Szív küldi. — .16 45: Bérlettulajdosonok. Riportmü- sor. — 17.10: Mahler — Rückert: Há­rom zenekari. dal. — 17.30: Gondolat . A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.03: Hawai dalok. — 18.20: Hét nap a külpolitikában. — 18.35: Operettrész­letek. — 10.10: Tánczene. — 20.10: Irodalmi levél. Kardos László írá­sa. — 20.20: Mascagni: Parasztbe­csület Egyfelvonásos opera. — 22.40: Köznapi dolgokról. — 22.50: Edith Piaf énekel. — 23.30: Kadosa Pál zongorázik. — 0.10: Tánczene. PETOFI-RADIO: 8.00: Fernando Germain orgonák — 9.30: A református egyház fél- óráia. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi — 11.00: Mezei csokor. — 11.30: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.20* Fecskék. Elbeszélés. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: Magyar nó­ták. — 15.00: Az operaszerkesztő pos­tájából. — 16.45: Tánczene. — 17.30: Ope rétim uzsik a. — 18.00: Versek. — 18.05: Zenekari hangverseny. — 19.10 Festők ilhetője: Zebegény. — 19.25: Kamarazene. — 20.15: Népi zene. — 20.50: Ui hősök a múlt század irodal­mában. — 21.20: Tánczene. — 22.10: Zenekari hangverseny. (A Magyar Rádió a műsorváltozta­tás jogát fenntartja.) Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Partbizottság es a Megve»’ Tanács lapja Felelős kiadó: a Szolnok Megvet Part-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szolnok? Tisza Antal u. 2-, L emj Telefon: tfi— öb. *0—69. *3—20 A lapot előfizetésben és árusításban b Szolnok megyei oostahivatalok és fiókposták teresztik. A lap előfize­tési di*a egy nőm 11.— torint. Elő­fizethető bárm-^v poí-m híva tálnál es kézbesítőnél. szolnoki Nvornoé» vállalat nvomílií verető: Mészáros Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents