Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)
1958-09-28 / 230. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. szeptember 28 JR VASÁRNAPI SPORTMŰSOR ATLÉTIKA Országos ifjúsági bajnokság A Szolnoki MÁV tíz legjobb ifjúsági atlétaja ma Budapesten, a. BEAC sporttelepen az országos ifjúsági bajnokság második. napi versenyein áll rajthoz. A Szolnoki MÁV felnőtt L— II osztályú versenyzői ma délután 13:30-kor Sopronban a SFAC sporttelepén a Soproni Városi Hazafias Népfront Bizottság meghívására egy országos versenyen szerepelnek. A MÁV tizennyolc versenyzője tegnap a déli órákban utazott el Szabó József szakosztályvezető vezetésével Sopronba. KÉZILABDA Megyei kispályás bajnokság Szolnoki MÁV II. — Törökszentmiklósi Vasas, Szolnok. — MÁV pálya, 9.30. Sipos, Kisjú- szállási MÁV — Tiszapüspöki, Kisújszállás, 14, Bukta, Martfűi iskola — Besenyszög, Martfű, 10. Szőke. ÖKÖLVÍVÁS Osztályozó az NB I.-be • jutásért Szolnoki MÄV — Debreceni VSC, Szolnok, MÁV Milléneum kultúrterme, 10.30. Reméljük, hogy a szolnoki fiúk a hazai közönség lelkes biztatása mellett sikeresebben szerepelnek majd, mint eddigi mérkőzéseiken. LABDARÜGAS NB II. bajnoki Jászberényi Vasas — Özd, — Jászberény 15, Hegyes.t» % » Labdarúgó Játékvezetők figyelmébe A Megyei Labarűgó Szövetség közleménye A Megyei Labdarúgó Szövetség az MLSZ rendelkezése értelmében tudatja, hogy a ma (szeptember 28-án) lejátszásra kerülő valamennyi labdarúgó mérkőzés első félidejének 15. percében gyászszünetet kell tartani, a Miskolci MTE tragikus körülmények között elhunyt ifjúsági labdarúgóinak emlékére. A Szolnoki MÁV labdarúgói Kecskeméten, az ottani Dózsa ellen 14,45-kor lépnek pályára, Gruber játékvezetése mellett. NB III. Martfűi MSE — Debreceni Építők, Martfű, 15.30, Bende. A tabella élén álló és eddig még veretlen Martfűi MSE minden bizonnyal a Debreceni Építők ellen is jól szerepel. A martfűi fiúknak nem szabad azonban, hogy az eddigi siker a fejükbe szálljon, mert akkor könnyen balsikerrel hagyhatják el még a hazai pályát is. Reméljük erre nem kerül sor. Szolnoki MTE — Ormosbánya, Szolnok, MTE pálya, 15.30, Ge- réb. Bízunk abban, hogy a szolnoki fiúk első őszi hazai bajnoki mérkőzésükön kilábolnak az eddigi hullámvölgyből és végre jó játékkal örvendeztetik meg szurkolótáborukat. Szolnoki Kinizsi — Nyírbátor, Cukorgyári pálya, 15.30. Orosz. Reméljük, hogy a cukorgyáriak megismétlik multheti lelkes játékukat, mely talán most már eredményesebb lesz, mint az elmúlt héten. Megyei I. osztály Fegyvernek — Mezőtúri AFC, Fegyvernek, 16, Debrecenből, (Makai-Somogyvári), Tiszaföld- vár — Karcag, Tiszaföldvár, 15.30, Lesán, (Rácz M.-Klimon), Mezőtúri Honvéd — Szolnoki MÁV II., Mezőtúr, 15.30, Árvái, (K. Sebestyén-Sándor G.), Törökszentmiklósi Fáklya — Törökszentmiklósi Vasas, Török- szentmiklós, 15.30, Rácz L. (Nyúl Bállá Gy.), Kisújszállási MÁV — Jászberényi Lehel, Kisújszállás, 15.30, Mihályi L. (Kiss S.- Szabó B.), Abonyi MTE — Kunhegyes! MEDOSZ, Abony, 16, — Balczó, (Baranyi-Vágó), Jászberényi Vasas II. — Kunszentmártoni MTE, Jászberény, 13.15, — Kovács S. (Debreceni-Agócs), Jászapáti — Jászarokszallás, Jászapáti,. 16, Tóth S. (Kálmán- Kövér). Járási bajnoki Szolnoki Járás Rákőczifalva — Tószeg, Rákóczifalva, 16. Balia II (Mihályi M.), Szászberek — Vezseny, Szászberek, 15, Csősz, (Mátyás), Tiszajenö — Zagyvarékas, Tisza- jenő, 15, Gáli (Hangodi I)., Uj- szász — Szandaszöllős, Ujszász, 15, Dobos, (Honti), Tiszavár- kony — Rákócziujfalu, Tisza- várkony, 15, Danicska, (Cséplő), Törökszentmiklósi járás Tiszapüspöki — Martfű II., Tiszapüspöki, 15.30, Tóth (Sipos), Tiszatenyő — Tamáspuszta, Tiszatenyő, 15.30, Mihók, (Fehér Zs.), Kétpó — Kengyel, Két- pó, 15.30, Dr. Barna, (Ricza), Túrkeve — Mezőtúri Honvéd II., Túrkeve, 15,30, Fülöp, (Törjék), Szajol — T. Vasas II., Sza- jol, 15.30, Osztaíí'i, Nagykörű — Csataszög, Nagykörű, 15.30, Karda, Fegyverneki Vörös Csillag — Tiszabő, Fegyvernek, — 12.30, Pólya, Kőtelek — Besenyszög, Kőtelek, 15, Kakaras, Kengyel II. — Kuncsorba, Kengyel, 15, Fehér, Kengyeli Dózsa, — Örményes, Kengyel, 15, Szente, Tamáspuszta II. — Szajol II., Tamáspuszta, 15. Dobozi. Kunszentmártoni járás Kunszentmártoni MTE II. — Csépa, Kunszentmárton, 15.15, Nagyrév — Kungyalu, Nagyrév, 15.30, Csferkeszöllő — Tiszaino- ka, Cserkeszöllő, 15, Tiszasas— Szelevény, Tiszasas, 15. Tiszaug — Tiszakürt, Tiszaug, 15, Cibakháza 7— Öcsöd, Cibakháza, 15. Jászapáti járás Jászladány — Tiszasüly, Jász- ladány, 15, Jászdózsa — Jászki- sér, Jászdózsa, 15, Jászszent- andrás — Jászalsószentgyörgy, Jászszentandrás, 15. Megyei ifjúsági kosárlabda kupa A Megyei Kosárlabda Szövetség ma Törökszentmiklóson rendezi meg az ifjúsági kupáért a legjobb női és férfi ifjúsági csapatok találkozóját. A Karcagi Fáklya és MEDOSZ, a Kisújszállási MÁV, a Szolnoki MÁV és a Törökszentmiklósi Fáklya csapatai szerepelnek. A mérkőzéseket a gimnázium tornacsarnokában 8—16 óráig rendezik meg. Ma Szovjetuwió-Magyarország nemzetek közötti válogatott mérkőzés [apróhirdetések] A SZIGLIGETI Színház a ;,Bál a Savoyt>an‘‘ operett produkcióhoz férfi és női táncosokat vesz fel. Jelentkezés a színház próbatermében (Táncsics Mihály u. 15.) vasárnap (28-án) 10—12 óráig, SZOLNOKI PATYOLAT VÁLLALAT ezúttal kéri azokat a dolgozókat, akiknek ruhái náluk elkészültek, hogy mielőbb váltsák ki, mert tárolási nehézségeik miatt kénytelenek lennének az üzemeltetést időszakosan szüneteltetnií A FELSÖJASZSAGI Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező fejő-juhászt keres. Lakás biztosítva. Jelentkezés: Jászberény; A TI3Z AKHKTJ FMSZ vasas-vegyes szakos kereskedősegédet keres azonnali belépésre. Fizetés kollektív szerints Szolnok megyei NÉPLAP Szolnok Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: « Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szoüjiokt Tisza Antal u. 2; I: em-. Telefon: 20—93, 20—69, 23—20 'A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra II.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és _ ______kézbesítőnél.____________ Sz olnoki Nyomda Vállalat Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor A PALOTASI Állami Gazdaság azonnali felvételre keres autogén-vil- lanyhegesztő és villanyszerelő szakmunkást, (gyenge és erős áramhoz). Jelentkezés a gazdaság gépesítési irodájában. A TISZADERZSI Földművesszövetkezet Igazgatósága textil szaküzletébe szakképzett boltvezetőt keres. Érdeklődni lehet levélben vagy személyesen a központi irodában. A PALOTASI Állami Gazdaság három-hónapi munkaidőre felvesz kubikos dolgozókat, szállás és étkezés biztosítva. Jelentkezés a gazdaság központjában. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik fiam temetésén fájdalmunkat részvétükkel enyhítették és az Agyagipari KTSZ ösz- szes dolgozójának ezúton mondunk köszönetét özv. K. Sebestyén Jánosné és családja, Mezőtúr Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a Szolnoki Téglagyár minden dolgozójának és vezetőjének, továbbá mindazon dolgozóknak, akik szeretett férjem, édesapánk, testvérünk Kismarczi József 1958. IX. 22-én történt el- hunytával fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek szeretett felesége gyermeke! és testvérei Üj Szeged JÖL működő Ruházati Kisipari Termelőszövetkezethez erkölcsi-bizonyítvánnyal rendelkező, mérlegképes főkönyvelőt keresünk felvételre. Jelentkezni lehet levélben a Szolnok megyei KISZÖV személyügyi előadójánál. BEKÖLTÖZHETŐ ház főútvonalhoz közel olcsón eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Mártírok útja 10. Szabados (Tárháznál). ŐSZI NÜGYVÁSÁR Türökszenlmikloson OKTÓBER 4—5-ÉN! Keresse fel a TÖRÖKSZENTMIKLÓS ES VIDÉKÉ KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖ VET- KEZETET szaküzleteit és pavilonjait, ahol nagy áruválasztékkal állunk kedves vásárlóink és vásárlátogatóink rendelkezésére. Éttermi pavilonunkban és vendéglőinkben kitűnő ételek és italok várják vendégeinket. Ma Moszkvában. Budapesten és Miskolcon találkoznak a két ország válogatott labdarúgói. Az A válogatottak eddig négyszer találkoztak hivatalosan, melyből kettő eldöntetlenül végződött, egy magyar, egy pedig szovjet győzelmet hozott. Nagy jelentősége van a mai mérkőzésnek, annál is inkább, mert azt az Európa Kupáért játszók. Különben ez, lesz a magyar válogatott haromszázötvenedik mérkőzése. Az eddigi 349 válogatott találkozón csapatunk 194 A Szolnoki MÁV Az NB II.-cs labdarúgó bajnokság V. fordulójában a „hírős városiban, Kecskeméten szerepel a Szolnoki MÁV. A két város labdarúgóinak vetélkedése évtizedekre nyúlik vissza és az összecsapás mindenkor heve.', iramú élénk küzdelmet hozott.’ Az utóbbi évek során az erőviszonyok határozottan Kecskemét javára tolódtak el, és különösen Kecskeméten nem tudott Szolnok jó eredményt elérni. Most mindkét csapat a tabella alsó részén van és előreláthatóan nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy feljebb kerüljenek. A múltheU kisarányú vereségeit és a sok sérülés súlyos gondokat okoz Szolnokon és Kecskeméten egyaránt. győzelmet aratott. 69-szer döntetlenül játszottak és 86-szor szenvedtek vereséget. A magyar csapat a legújabb értesülés szerint az alábbi összeállításban lép pályára Moszkvában: Bakó — Kárpáti. Sipos, Sáros! — Szojka, Berendi — Budai, Gö- röcs, Csordás, Tichy, Bencsies, Az előjelek szerint az otthonában játszó szovjet csapat a mérkőzés esélyese, de bízunk abban, hogy a megfiatalított magyar válogatott háromszázötvenedik mérkőzésén jó játékkal rukkol ki, a „Hírős“ városban így nemcsak az eredmény, de még az összeállítások is bizonytalanok. Annyi bizonyos, hogy erősen tartalékosán állnak ki és az eredmény attól függ, hogy melyik csapatnak jobbak a tartalék középcsatárai. A MÁV vasárnap reggel 7 órakor utazik el Kecskemétre. Az összeállítás a mérkőzés előtt a következő keretből történik: Cselényl, Erdész, Sándor, Juhász, Borzi, Lengyel, Fehérvári, Horváth, Csábi, Rozmls, Szekeres, Dobos, Kegyes, Lazányi. Reméljük, a MÁV fiataljai „csodát tesznek* és legalább az egyik pontot elhozzák Kecskemétről Is. H. Gy. Csöveskukoricát A morzsolt ö-kukorioat magas áron. vásárolnak a terményfelvásárló telepek. l>*-***-‘í *■*>*<,■ *-;• * v BÉRELNÉK kisebb tanyát Szolnok vagy Törökszentmiklós közelében. Címeket a kiadóba. 250-es Jáva príma állapotban igényesnek eladó. Balogh, Törökszentmiklós, Kossuth u. Ti. A TISZAB.ÖI Földművesszövetkezet szaképzett boltvezetőt keres. Jelentkezni lehet a tiszabői földművesszö- vetkezet igazgatóságánál. Lakás biztosítva. BÉRBEADÓ egy hold gyümölcsös. Érdeklődni lehet: Szolnok, Úttörő út 46. ZONGORÁT, pianinót kölcsönbe, vagy havi részletre vennék. „Tani- tó‘< jeligére a Szolnok megyei hirdetőbe. FAREDÖNYÖKET rendeljen közvetlenül a készátőnél. Előleg nélkül, utárxvételes szállítással. Díjmentes árajánlat; Béri Géza redőny üzeme, Budapest, VI., Eötvös u. 44. 8/80-as Síkkötőgép (DUBIE) eladó bétám tással is. Heller Istvánná Jászberény. Sándor u. 5. TERMELŐSZÖVETKEZETEK! EGYEN! TERMELŐK! Az 1958. évivel azonos feltéfie.ek mellett beindít az 1959. évi sertéshizlalási akció Szerződést lehet kötni hizlalásra alkalmas jó csoníozatú 20 kg-nál nagyobb süldőre. A szerződéses árak függetlenek a szabadpiaci árak Ingadozásától s azoknál jelenleg is magasabbak. ÁRAK: 106—125 kg-ig fehér hús, tőkesertésért 15.50 Ft/kg 106 kg-tól hús- és hús jellegű sertésért 14.80 Ft/kg 126—165 kg zsír- és zsírjellegű sertésért 14.50 Ft/kg 165 kg-on felül zsír- és zsírjellegű sertésért 14.80 Ft/kg HO kg felett tenyésztésbe fogott sertésért 14.— Ft/kg Előleg: egyénieknek 400.— forint, tsz-eknek 600.— forint Kormányzatunk újból lehetővé tette, hegy 1959. évre marha- hizlalási szerződést lehet kötni. Szerződést lehet kötni minden hizlalásra alkalmas hika-9 tinó- és üszőborjára Bika- és tinóborjúra 70—300 kg-os, üszöbor- júra 50—280 kg beállítási súlyig. A vállalat állatdarabonként 300 forint kamatmentes előleget folyósít a szerződéskötéstől számított 5 napon belül. A 4—13 hónapos hizlalás után a vállalat a bika-tinó átvételét 430 kg, míg az üszőt 380 kg-os legalacsonyabb súlytól, tinót 11—11 Ft-os üszőt 9—14 ft-os bikát 10—16 Ft-os kg-kénti egységáron vesz át. Bővebb felvilágosításért forduljon a területileg illetékes kirendeltségeinkhez. illetve felvásárlóinkhoz. SZOLNOK-HEVES MEGYEI AHATFOROALM1 V.