Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)

1958-09-27 / 229. szám

s 8ZOLNOK MEGTEJ NÉPLAP 1958. saept«mbftr 27 A Szolnoki MÁV ökölvívói az AjB l*be jutásért Mi a helyzet a Jászberényi Vasasnál az Ózd elleni mérkőzés előtt? Mint ismeretes, a Szolnoki MÁV NB II.-es ökölvívói most sz NB I.-be jutásért folyó osztá­lyozókon vesznek részt. A csa­pat az eddig lejátszott mérkőzé­seken az alábbi eredményeket arte el. Debrecenben DVSC— Szolnoki MÁV il:9, Gyöngyö­sön a Gyöngyösi Honvéd ellen 11:5 arányú vereség. Itt az Ar- gyelán — Dobos találkozó még hátra van. Sajnos, a gyöngyösi eredmény nem reális körülmé­nyek között alakult ki, ugyanis 7:5-ös mérkőzésállásnál Nagy József győzelmét szabályellene­sen elvették a szolnokiaktól, és az utolsó mérkőzésre emiatt az együttes edzőjének utasítására már nem állt ki. Az ügyben a szolnokiak a Magyar Ökölvívó Szövetségnél tettek jelentést. A hivatalos pontozási lap is Nagy József győzelméről tanúskodik. Az ügy kivizsgálása folyamat­ban van. Az eddig lejátszott osztályozó mérkőzések alapján a Gyöngyö­si Honvéd helyzete a legjobb. Érthetetlen okokból, például a DVSC Gyöngyösön hét emberrel állt ki és így súlyos vereséget szenvedett. A gyöngyösiek győ­zelmi aránya már szinte behoz- hatatlannak látszik. A szolnoki fiúk vasárnap dél­előtt 10.30-kor Szolnokon, a Járműjavító kultúrtermében a DVSC ellen lépnek szoritóba. Reméljük, első hazai osztályozó mérkőzésükön több sikerrel sze­repelnek majd, mint eddig ide­genben. A szolnokiak további mérkőzései a következő: Októ­ber 5-én Szolnokon: Szolnok— Gyöngyösi Honvéd visszavágó. Október 5-én 9 órai kezdettel Szolnokon a Járműjavító kul­túrtermében a Szolnoki MÁV ifjúsági és felnőtt vegyescsapata a ceglédi öklözök ellen lép kö­telek közé. E találkozó a Szol­nok—Gyöngyösi Honvéd osztá­lyozó mérkőzés előtt lesz. Ahhoz, hogy ökölvívóink a hátralévő hazai mérkőzéseken sikerrel szerepeljenek, szükséges a szurkolótábor támogatása. Bí­zunk abban, hogy már most va­sárnap is sokan keresik majd fel 10.30 órakor a MÁV Milláneum kultúrtermét, hogy a DVSC el­len kiálló MÁV fiúkat lelkes biztatásukkal segítsék sikeres szereplésükben. A Szolnoki MÁV tíz legjobb ifjúsági atlétája szombaton és vasárnap Budapesten szerepel az országos ifjúsági bajnokságon. A versenyzők ma reggel a 8.12-es gyorssal Barna István edző ve­zetésével utaznak a fővárosba. Labdarúgó játékvezetők figyelmébe A Megyei Labdarúgó Szövetség közleménye A Megyei Labdarúgó Szövet­ség az MLSZ rendelkezése ér­telmében tudatja valamennyi labdarúgó játékvezetővel és a labdarugó szakosztályok vezetői­vel, hogy a vasárnap (szeptem­ber 28-án) lejátszásra kerülő va­lamennyi labdarúgó mérkőzés első félidejének 15. percében egyperces gyászszünetet kell tartani a tragikus körülmények között elhunyt Miskolci MTE if­júsági labdarúgóinak emlékére. A Szolnoki MTE NB III.-as labdarúgó csapata vasárnap játssza az őszi bajnoki idény so­rán első hazai mérkőzését az Ormosbányai Bányász együttese ellen. A találkozóra folyó hő 28- án délután 15.30 órakor kerül sor az MTE pályán. Az eddig idegenben lejátszott mérkőzé­A Szolnoki MÁV felnőtt I.— II. osztályú versenyzői vasárnap délután 11.30 órakor Sopronban a SFAC sporttelepen állnak rajt­hoz. A soproni városi hazafias népfront bizottság meghívására egy országos versenyen vesznek részt. Az elmúlt vasárnapi sikeres szolnoki szereplés után most is­mét komoly feladat előtt áll a Jászberényi Vasas NB II.-es lab­darúgó csapata; A jóképességű, fiatal erőkből álló Ózdi VTK el­len játsszák sononkövetkező baj­noki mérkőzésüket. A csapat nem a legjobb előjelekkel ké­szült a vasárnapi találkozóra. Sok a sérült. Buchár már Szol­nokon sem tudott játszani has­fal-sérülése miatt. Játékára még vasárnap sem lehet számítani. Rétsági és Pintér is kisebb sé­rüléssel bajlódik, de az ő szerep­fjeit az MTE mind elvesztette. Reméljük, hogy az első hazai találkozó több sikert hoz majd Szerdán a Szolnoki MÁV II. ellen lejtászott edzőmórkőzésen a játékosok megmutatták, hogy tudnak játszani. A hazai együttes minden valószínűség szerint komplett csapatával veszi fel a küzdelmet. Ugyanis a betegsé­géből felépült Török és a sérült G. Kiss is szerepel már. Így va­lószínűleg a kővetkező 11 lép pályára az ormosbányaiak ellen: Sárkány — G. Kiss, Török, Ku- rucz — Baricza, Kiss M. — Pál­mai, Máté, Cs. Farkas, Sári, Si­mon. A találkozó előtt 14.00 órakor MTE II.—TITÁSZ városi baj­noki mérkőzést bonyolítják le. lésükre számítanak. Bíró a szer­dai edzőmérkőzésen sérült meg és úgy néz ki, hogy ő vasárnap nem szerepelhet. így nagy gond­ban van a vezetőség, hogy mi­lyen csapattal is vegye fel a küzdelmet az ózdiak ellen. Ügy néz ki, hogy csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el, hogy mi­lyen 11 lép pályára. Nem valami biztató volt a hétközi szerdai edzőmérkőzés sem. A jöképességű NB Ill.-as Budapesti EMTK volt az edző- társ. A mérkőzésen mind a vé­delem, mind a csatársor sokat bizonytalankodott. Az eredmény 2:2 volt. Az Ózd elleni mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg. A Vasas a kedvezőtlen körülmények el­lenére folytatni szeretné eddigi sikeres szereplését. A papírfor­ma szerint a hazaiak a mérkőzés esélyesei. A labdarúgásban azon­ban minden lehetséges. így a csapat ennek megfelelő komoly­sággal készült fel. Ha a játéko­sok az utóbbi két mérkőzés -for­máját játsszák, úgy remény van, hogy győztesként hagyják el a játékteret, A találkozóra a Vasas sport­telepen 15 órakor kerül sor. — Előtte 11.30-kor Kunszentmárto­ni MTE ifi — Jászberényi Vasas ifi, majd 13.30-kor Kunszent­mártoni MTE — Jászberényi Va­sas II. megyei I. osztályú mér­kőzésre kerül son G. J. Két fronton is rajihoz állnak szombaton és vasárnap a Szolnoki MÁV atlétái Első hazai mérkőzését játssza vasárnap a Szolnoki MTE i|®RADIÓ­fv s * o R 1958. szept. 29—okt. 5-ig Állandó míísorssáin o k KOSSUTH RADIO: 4.25-- 7.59-ig: Vidáman — fris­sen. Zenei műsor. — Közben: 4.30: Hírek, idő járás jelentés. — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hí­rek. Időjárás jelentés. — 6.59: Időjelzés. — 7.0u: Hírek. Idő­járásjelentés. 7.10: Üj köny­vek. — 7.35: Naptár. — 7.55: Mit főzzünk? — 7.59: Időjel­zés, — 8.00: Műsorismertetés Idő járás jelentés. — 10.00: Hí­rek. Lapszemle. Időjárásjelen­tés. 11.59: Időjelzés. — 12.00: Déli barangszó. Utána: Hírek. Idő járás jelentés. — 16,00: Hí­rek. — 16.08: Idő járás jelentés. — 16.47: Műsorismertetés. — 17.59: Időjelzés. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 19.54: Jó­éjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. 20.00: Esti krónika. Időjárás jelentés. — 21.59: idó- lelzés. — 22.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. — 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 0.30: Him­nusz. Utána: Vízjelzőszoigálat. PETŐFI RÁDIÓ: í.00—8.oo-Jgi Reggeli zene, — Közben: 6.20: színházak, mo­zik és tárlatok műsora. 6.S0: Torna. — 8.00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárás- és víz­állásjelentés. — 19.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 23.00: Mű­sorzárás, Hétfő, szeptember 29. KOSSUTH RÁDIÓ: n.lfl: Heggel! hangverseny; — 9.10: Ríporfcműsor. — 9.25: Filmzene. — 10-10: Óvodások műsora. — 10.30: A cédulás ember és társai. Vidám mű­sor. — 11.47: Tánczene. — 12.10: Ma­gyar nótáik. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak; — 13.15: Heti zenés kalendárium; — 14.15: Klasszikus operettel:. — 14.55: Napirenden, — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Az Híjúsági Rádió műsora. — 15.40: A jugoszláv népzene régi tí­pusairól, Előadás; — 16.10: Lányok, asszonyok; — 16.25: Schubert, mű- '"ek; — 17,00; irodalmi műsor a nép. hadsereg napjára. — 17.30: Táncze­ne. — 18.10: Zenei műsor. — 18.45: Ifjúsági őrjárat. — 19.00: Operett­hangverseny Huszka Jenő műveiből. 20.20: Csángó népdalok. — 20.35: Lá­togatás Ny ina Dorda énekesnőnél. — 20.50: Magyar írók halhatatlan mű­veiből. — 23.05: Tánczene. — 0.H0: Népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: A Gyermekrádió riportmű­sora. — 14.40: Zenekari hangverseny. — 15.40: Szőlőhegyi történetek. — 16.00: Nepek zenéje. — 16.30: Külpo­litikai kalauz. — 16.40: A bagdadi borbély. Részletek Cornelius operá­jából. — 17.10: A Bartók Fesztivál műsorából. — 18.10: Levél tudós szomszédomhoz. — 18.25: A barátság hullámhosszán... — 18.55: Verbunko­sok népdalok. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Pe­tur György hangversenye. — 20.00: Riso Stewens és Jan Peerce énekel. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Köny- nyű zene. — 21.40: Előadás Brassäi Sámuelról. — 22.00: Operett-muzsika. Kedd, szeptember 30. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népi muzsika. — 8.40: Madri­gálok. — 9.00: Gyermekneveles. — 9.20: Az Újpesti Kanizsai Dorottya gimnázium zenekara játszik. — 9.40: Kovács Dénes hegedül. — 10.10: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 10.25: Zenekari hangverseny. — ll.oo: Ho­gyan mondjunk verset? — 11.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 12.10: Könnyű zene. — 13.00: Hrisztó Szmirneszklre emlékezünk. — 13.10: Operarészletek. — 14.00: Szóra­koztató zene. — 14.45: A Gyermek- rádió műsora. — 15.05: Két operett- nyitány. — 15.25: Napirenden. — 15.30: Egy falu — egy nóta. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 17.00: A marxizmus—leninizmus és az ér­telmiség. Előadás. — 17.15: Népszerű operarészletek. — 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Gyári szi­réna. — 19.00: Tarka táncmuzsika. — 20.25: A fehérhajú lány. — 21.35: Né­pi muzsika. — 22J5: Mai szemmel... — 22.25: Könnyű zene. — 23.10: Ze­nekari hangverseny. — o.lo: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Kórusok; — 14.40: Filmzene. — 15.00: író a toronyban. Visszaem­lékezés Szomorl Dezsőre. — 15.15: Kamarazene. — 15.50: Mi újság a nagyvilágban? — 16.00: Operettrész­letek. — 16.45: Könyvismertetés. — 17.00: A Moszkvai Rádió esztrádzene- kara játszik. — 17.27: Rádió szabad- egyetem. — 18.00: Zenei előadás. — 18.45* Kínai ajándéklemezeinkből. — 19.05: Az ifjúsági Rádió nyelvtanfo­lyama. — 19.15: A kegyencnő. Rész­letek Donizetti operájából. — 19.45: Egy évvel ezelőtt még kerestük. — 20.00: Népdalcsokor. — 20,15: Tánc­zene. — 20.05: Részletek Polgár Ti­bor daljátékából. — 20.25: Szabó Er­vinre emlékezünk. Előadás. £1.40: Bartók Fesztivált Szerda, október 1. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népszerű operarészletek. — 9.00: Rádió szabadegyetem. — 9.33: Népi muzsika. — 10.ló: A nép költő­je. Kínai mese. — 10.20: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.30: A Ma­gyar Rádió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. — 12.10: Táncze­ne. — 13.00: Lányok, asszonyok. — 13.15: Népszerű magyar operettek. — 14.00: Történetek nagy karmesterek­ről., — 14.45: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 15.05: Gyermekzene. — 15.30: Brazil dalok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.10: Napiren­den. — 16.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Kínai ünnepi mű­sor. — 17.45: Zenés műsor. — 18.10: Magyar népdalok. — 18.40: Hazai körkép. — 19.00: Táncdala&. —19.25: Menyasszonyok, vőlegények iskolá­ja. — 19.45: A Magyar Rádió Gyer­mekkórusa énekel. — 21.10: Leg­szebb operaleniezeinkből.. — 211.45: Tudományos híradó. — 22.25: A Ma­gyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.43: Pat Boone énekel. — 0.10: Népi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Orosz nyelvlecke az általá­nos iskolásoknak. — 14.401: Horgá­szok ötperce.. — 14.45: Zenekari hangverseny. — 16.00: Könnyű zene. — 16.30: Nagy idők tanúja. Előadás. — 16.45: Erkel és Mosonyi operáiból. — 17.30: Alaszkától a Fokföldig. Elő­adás. — 17.45: Fúvószene. — 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Wehner Tibor hangversenye a stú­dióban. — 20.00: A walkür. Részle­tek. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Népi muzsika. — 21.25: Győr szín­házi életéből. 21.40: Esti kórusmu­zsika. — 22.00: Tánczene. Csütörtök, október 2. KOSSUTH RÁDIÓ: 8J10: Rafael Márta és Rátonyi Ró­bert énekel. — 8.46: Gyermekkóru­sok. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. —• 9.00: Menyasszonyok — vőlegények iskolája. — 9.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.40: A munkásmozga­lom dalaiból. — 10.10:. Rádióegye­tem. — 10.40: Pintér Margit hang­versenye a stúdióban. — 11.00: A Duna lánya. Elbeszélés. — 11.24: Népi muzsika. — 12.10: Könnyű ze­ne. — 13.00: Darázs Endre versei. — 13.10: Operarészletek. — 14.20: Egy falu — egy nóta. — 14.50: A váci Vox Humana énekkar énekel. — 15.10: Sakk-matt. — 15.20: A Fővá­rosi Zeneiskola szervezet növendé­keinek műsora. — 15.35: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Szórakozta­tó zene. — 16.50: Gyári sziréna. — 17.10: Zenés műsor. — 17.45: Verses összeállítás. — 17.15: Könnyűzenei híradó. — 18.54: Fórum. — 19.00: Szórakoztató zene. — 19.20: Travia- ta: Verdi négyfeivonásos dalműve. — 22.15: Tánczene. — 23.00: Kama- ttazéaies * ílkl Verbunkos muzsika. PETŐFI RÁDIÓ; 14.20: Tánczene. — 15.20: A kül­földi sajtó hasábjairól. — 16.10: Szervezetünk kémikusa. Előadás. — 16.20: Népi muzsika. — 16.40: Fiata­lok Zenei Újságja. — 17.10: 350 éves a távcső. Előadás. — 17.25: Mai ope­rettek. — 18.10: Rádióegyetem. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfo­lyama. — 19.15: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 19.25: Részletek Hre­nyikov filmzenéjéből. — 19.45: Be­jegyzések egy munkakönyvbe. — 20.00: Népszerű dalok, népszerű éne­kesek. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Fúvószene. — 21.30: Előadás Szép Ernőről. — 22.00: Szimfonikus zene. — 22.45: Versek. Péntek, október 3. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Zenés műsor. — 8.50: Versek. — 9.00: Szirniónikus zene. — 9.30: Népi muzsika. — 9.50: A Gyermek­rádió műsora. — 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Az Egyesített Tiszti- iskola fúvószenekara játszik. — 11.00: Radioegyetem. — 12.10: Tánc­zene. — 13.00: Merre tart a magyar mezőgazdaság. — 13.15: Operarész- letek. — 14.10: Úttörő-híradó. 14,35: Napirenden... — 14.40: Népi mu­zsika. — 15.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 17.00: Nagy zeneszerzők első műveiből. Előadás. — 17.50: Az „Aranyágacska** szerzőjénél. Elő­adás. — 18.10: Első lépés a világűr felé. — 18.30: Zenés műsor. — 20.20: Részlet Johann Strauss „A dene­vér* ‘ című operettjéből. — 20.35: Munkáshétköznapok. — 21.20: A Magyar Rádió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. — 22,55: Köny- nyű zene. — 0.10: Glinka: Potetikus trio. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.00: Almaszüret Szabolcsban^ — 15.15: Szórakoztató zene. — 15.50: Kultúrrovat. — 16.00: Könnyű zenei híradó. — 16.30: A pirosruhás lány. Rádiódráma. — 19.05: Liszt-zongora- művek. — 20.40: Falurádió. — 21.50: A szovjet főváros alatt. — 22.00: Tánczene. Szombat, október 4. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Úttörő-híradó. — 9.25: A Gyer­mekrádió műsora. — 9.40: Könnyű dalok. — 10.10: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 10.20: Operarészletek. — 10.50: Icarus nyomában. Előadás. — 11.20: Kamarazene. — 12.10: Nóta­csokor. — 12.50: Mi újság a köny­vesboltokban? — 13.06: Operarészle­tek. — 13.50: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 14.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.10: Az Állami Férfi­kar énekel. — 15.30: A nemzetközi munkásmozgalom Időszerű kérdé­sei; — 15.45: Martíny Lajos zongorá­zik. — 16.10: Elő szóval — muzsiká­vá^. — 18.15; Beethoven műveiből. 18.47: A TaraffofLvérek gitároznak. — 19.02: Lajtha László: Soproni ké­pek. — 19.15: Nelson Eddy énekel. — 19.40: Delibes: Coppelia — részle­tek. — 20.26: Vidám zenés műsor. — 22.45: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.20: Operakalauz. —- 15.20: Mo­torosok ötperce. — 15.25: Tóth Fe­renc: A Duna mentén. — 15.45: Ze­nekari hangverseny. — 16.50: J. S. Badh vidám kantátái. Előadás. — 17.30: Ismeretterjesztő előadás. — 17.50: Törk Erzsi népi játékdalokat és virágénekeket enekel; — 18.10: Lányok, asszonyok... — 18.25: Strauss-íkeringők. — 18.45: Illemkó­dex. — 19.05: Kamarazene. — 20.40: Falurádió. — 21.05: Verbunkosok, magyar nóták. — 21.3: Zenekari hangverseny. Vasárnap, október 5. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Falusi életképek. — 8.20: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Édesanya- nyelvünk. — 9.00: Figyeljük a ze­nét. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.13: Az Ifjúsági Rádlő műsora. — 11.03: Könnyű zene. — 11.30: Ma­gyar tájak — a Bakony. — 12.15: Népi muzsika. 12.50: Hétvégi jegy­zetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Egyveleg Fényes Szabolcs mü­veiből. — 15.00: Helyszíni közvetí­tés Belgrádból a Jugoszlávia — Ma­gyarország válogatott labdarúgó- mérkőzésről. — 15.45: Tánczene. — 16.45: Zenés műsor. — 17.00: Hét nap a külpolitikában. — 17.20: Kin­cses Kalendárium. — 18.10: A Ma­gyar Rádió tánczenkara játszik. — 18.50: Bástyasétány 77. Operett ha­hóm felvonásban. — 22.10: Köznapi dolgokról. — 22.20: Kamarazene. — 23.05: Híres prímások lemezeiből. — 23.30: Könnyű melódiák. — 0.10: Shorty Rogers zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: Albert Schweitzer Bach­müveket orgonái. — 8.30: A refor­mátus egyház félórája. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája; — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 10.42: Bécsi ün­nepi hetek. — 12.30: Tetik hadnagy. Regényismertetés. — 13.06: Művész­lemezek. — 14.10: Búzaszemecske. Mesejáték. — 15.02: Merre tart a magyar mezőgazdaság? — 15.17: Ze­nekari hangverseny. — 15.57: Régi magyar operettek. — 16.15: Füle­müle. — 17.00: Tánczene. — 18.05: A Vízimanó. — 18.45: A Maravllla-trió és az Antiqua-sziget ;,öserdő‘‘- együttes műsorából; — 19.00: A vá­ros peremén. — 19.10: Mezei csokor. — 19.40: Könnyű muzsika. — 20.00: Kamarazene. — 20.50: Az Utolsó Messiás harca a Nílus kincséért. Előadás. 21,10: Ritkán hallott ope­rákból. — 22.00: Tánczene; (A müsorváltoztatás jogát a gyár Rádió fenntartja.)

Next

/
Thumbnails
Contents