Szolnok Megyei Néplap, 1958. szeptember (9. évfolyam, 207-231. szám)

1958-09-26 / 228. szám

1958. szeptember 26.

SZOLNOK M-rc-t-PT NÉPLAF

MUNKA VERSENNYEL

az élüzem címért

A Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés állandó versenyben van a Komárom, Pest és Veszprém megyei téglagyári egyesülésekkel. A szolnokiaknak már nem egy esetben . sikerült elsőnek lenni — így most augusztusban is.

A verseny tényezői közül a teljes ipari termelési értéket 113,6. az egy órára eső termelési értéket 106,9 és a 100 forint munkabérre etó termelési értéket 107,4 százalékra teljesítették. Az eredmények alapján köny- nyen elérhetik az élüzem szintet.

Az önköltségi terv végrehajtása is 9 százalékkal jobb az előirányzottnál, s ugyanakkor az ipari munkás béralapnál 1,8 százalékkal jobb eredményt értek el a tervezettnél. Nyerstégla tervüket 114,4, az égetett cserépét pedig 122,4 százalékra teljesítették. A termelékenység így 1,5 százalékkal emelkedett;

Az eredmények azonban mégsem elégségesek az éLüzem-cím elnyeréséhez. Mert ennél jobban, gazdaságosabban kéül dolgozni, s különösen a gyártmányok minőségénél jobb munkát végezni

Az egyesülésihez tartozó üzemek elengedhetetlen feladata, hogy a IV; negyedév minden hónapjában nagyfokú anyagtakarékosságba kezdjenek. Az egyesülésen belül csupán egy , .............

sz

ázalékos anyagmegtakairítás havonta 150 ezer forintot jelent.

A gyártmányok minőségének fokozása döntő jelentőségű; Havonta egyszázalékos minőségi javulás 40 ezer forinttal járul hozzá az üzem nyereségéhez. Elsősorban a cserépgyártó üzemeknek kell alaposabb munkát végezni, különösen Karcagon.

Az egyesülés soha ilyen közel nem állt az élüzemszinthez, mint most. Éppen ezért minden üzemvezetőségnek és téglagyári dolgozónak arra kell törekedni, hogy a minőség javításával és az anyag gazdaságos felhasználásával a IV. negyedév eredményeivel megszerezzék az élüzem címet;

Jobban gazdálkodjunk a villamosenergiával

m

■t:.

Hazánk szegényes természetes energiaforrásokban, s ez arra kötelez mindenkit, hogy a drága és értékes villamosenergiá’; a lehetőségeknek megfelelően használja ki és a legmesszebbmenőkig takarékoskodjon vele. Még így is sok esetben a népi demokratikus államok támogatására szorulunk. Különösen sok segítséget nyújt a KGST-én keresztül Csehszlovákia és nem utolsó sorban a Szovjetunió. Szükségünk van erre a segítségre és ez a tény kényszerít bennünket — különösen a nagyfogyasztó üzemeket — a takarékosságra;

Nézzük meg

Bfivítik, korszerűsítik a sörgyárakat

Nyolcszor annyi sört iszunk, mint a felszabadulás előtt

Nyolcszorosára növekedett 1938 óta Magyarországon a sör- fogyasztás. A fejlődés különösen a félszabadulás utáni években volt rohamos. A háború előtti

4—6 literes átlaghoz képest az egy főre eső fogyasztás — hozzávetőleges számítások szerint —• 28 liter. Egyes ipari megyékben az átlag még ennél is több

Sárgul már a kukoricásnálFehér füstoszlop gomolyog a gát tövében; kukoricakaparékot, vagy dudvát éget valaki. Parányi pókok utaznak ezüstszálon, dalfoszlányt sodor a szellő; „Sárgul már a kúkoricaszár.;A nóta szépsége örökérvényű, ha időszerűségével van is egy kis hiba; a szár hetekkel ezelőtt megsárgult, javában törik a csövet. Kisepert padlás, megrepe- rált góré várja a hízók csemegéjét..

H. Nagy Gábor méghúzza a gyeplőszárat. Ráncba futott homlokkal számolgat — úgy felel a kérdésre:

— Csövesben számolva 21 mázsa kukoricám termett holdanként. Rossz idő járt rá

A Béke Tsz kukoricájára sem különb — ezt készséggel elis-;p meri a hatholdas gazda. Az még- is 30 mázsás átlagtermést hozott, a hatvan holdon. Ugyan miért ?.;;

— Műtrágyát is kapott, a miénk pedig csak istállótrágyát

— adja meg magyarázatát a kívülálló. — Jobb volt a kapálása is...

Túl a gáton Szőke Sándor hatholdas egyéni paraszt fogatával találkozunk. A gazda répát szállít, hatszáz négyszögöl termését: 50 mázsát. Egy egész holdra átszámítva: 138 mázsa az eredmény.

— Tudja-e, mennyi termett a rákóczifalvi Béke Tsz-ben?

A gazda fejét rázza; nem tudja, vagy — talán — csak nem akarja tudni.

— Húsz holdon átlag 160 mázsa.

— Szép — ismeri el Szőke Sándor, s megrántja a szárat: — No. 'sten áldja!

Nyikorogva döcög el a szekér, s mielőtt eltűnne a nyárfás alatt, gazdája hátrapillant...

Hátra, szinte a múltba. Nem H. Nagy Gábor és Szőke Sándor az egyedüli gazda, aiki — sajnos

— ezt teszi. Ahelyett, hogy előre, a jövőbe vezető útra tekintene. Arra, amely egyedül vezet a parasztság felemelkedéséhez:

szövetkezeti útra. Arra. melyet egybefüggő, korszerű agrotechnikával művelt hatalmas táblák szegélyeznék ..; Olyanok, melyeken többet ád a kukorica, a cukorrépa. Ennek az útnak a végén nem piroscserepes tanyák fehérlenek, hanem villannyal felszerelt, gépesített tanyaközpontok. Gazdái pedig nem hat, vagy tizenkét holdat mondhatnak magukénak, hanem hatszázat, vagy — ilyen is van megyénkben! — hatezernél is többet. S ezek a nagygazdaságok szeretettel várják, hívják H. Nagy Gábort, Szőke Sándort: és a többieket...

Hallják meg a hívó, baráti szót mielőbb!. b. z.

és meghaladja az 50 literes fejadagot. A mezőgazdasági vidékeken a megnövekedett átlagfogyasztás sem haladja meg a 23 litert. Az országos fogyasztás évente kereken hárommillió hektoliter; ennek 80 százaléka hordós, a többi palackozott. A hároméves terv során jelentős összeget szánnak a magyar sörgyárak rekonstrukciójára és modernizálására. A tervek szerint 1960-ig befejezik a kőbányai és a pécsi sörgyárak korszerűsítését.

„VETNEK,

HOGY

ARATHASSANAK“

Hasonló című cikket közöltünk vasárnapi lapszámunkban. Most arról kaptunk hírt, hogy a jászberényi Kossuth Tsz gazdái sem akarnak lemaradni a közös birtok továbbfejlesztésében. Lássuk, mit terveztek 1958—59-re:

50 férőhelyes nyári kocaszállást, 50 férőhelyes újabb sertéshizlalót, — ugyancsak 50 férőhelyes korszerű istállót, önitatóval, gépi fejéssel, silóférőhellyel, villamosítással. Mélyfú- ratú kút, vízvezeték, 15 vagon magtár egészíti ki a remek istállót.

megyénk üzemeiben mennyire takarékoskodnak ?

Elmondhatjuk, az utóbbi időben jelentős változás történt az üzemek energia-felhasználásánál. Körültekintőbben gazdálkodnak. De vannak olyan üzemek is, ahol vagy hanyagságból, vagy pedig hozzánemértésből pazarlást találunk.

Ma már a nagyobb üzemek önálló transzformátor-állomásokkal rendelkeznek. A kilovoltamperes transzformátorokat ki is kell használni, mert máskülönben a meddő energia elvész. Ez éppen olyan dolog, mintha az egyik termelőszövetkezet elnöke lisztet akar hazahozatni a malomból, majd három lófogat helyett hatot küld érte és a fölösleges három üresen tér vissza.

Ugyanígy áll a dolog a transzformátorok kihasználásával is. Amennyiben az egyes üzemek energetikusai nem tudnak okosan gazdálkodni, feleslegesen meddőn kötnék le energiát, az üzemnek büntetést, úgynevezett cosinusfii felárat kell fizetnie.

A törvények jelenleg 0,8 százalékos „meddő energiát” engedélyeznek. Ahol ennél rosszabb hatással dolgoznak, a mérések alapján megfizetik a felárat az áramszolgáltató vállalatnak.

Az utóbbi időben a Szolnoki Járműjavító, a Tisza Cipőgyár, a Szolnok megyei Malomipari Vállalat, a Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés (ezen belül a mezőtúri, karcagi, abonyi téglagyárak) energetikusai jól gazdálkodnak.

Ezek az üzemek elvégzik rendszeresen a havonkénti méréseket és az eredményről írásos jelentéseket adnak be a TITÁSZ üzletigazgatóságának. Nem így a Kunhegyes! Téglagyárnál. Ott akadályozza az energia gazdaságos felhasználását az, hogy nem eléggé alapos a szakmai felkészültség. Ide több segítséget kellene nyújtani a felsőbb szerveknek, mert elmulasztják a terhelési méréseket is. Nem jobb a helyzet a Tejipari Vállalatnál

sem. Pedig ezek a mérések főm toeak, mert országos viszonylat.

ban erről állapítják meg a szükséges willamosenergia mennyiséget.

Helyes volna, ha egyes üzemek energetikusai meglátogatnák a Járműjavító vagy a Tisza Cipőgyár szakembereit és tapasztalatcserével javítanának hiányos munkájukon.

Ez azért is fontos,

mert a vállalat a hanyag munka következtében súlyos összeget fizet ki felár címén, ami rontja az üzem gazdasági eredményeit és kihat a nyereségrészesedésre is.

Augusztusban a Papírgyár 17 583,42, a Törökszentmiklósi BARNEVÁL 7353,04, a Törökszentmiklósi Mezőgépgyár

7033,40, a Mezőtúri Pamutszövő 9513,59 és a Tiszámén ti Vegyiművek 6957,42 forintot fizetett ki felár címén.

Ezéken a helyeken nagyon rossz a transzformátorok kihasználása és helyes volna, ha fázisjavító kondenzátor beépítésével sürgősen változtatnának energiagazdálkodásukon. így megtakarítást érhetnének el és nem utolsó sorban országos viszonylatban is segítik a jobb elosztás lehetőségét. így olyan helyekre is jut majd villamosenergia, ahová eddig azért nem jutott el, mert egyes üzemek pazarolták azt.

Mindezen túlmenőleg szükséges az is, hogy a felsőbb irányító szervek nagyobb segítséget adjanak az üzemeknek, s ugyanakkor az energia gazdálkodással foglalkozó dolgozók a legrövidebb időn belül fejlesszék szakmai felkészültségüket.

Szín-ma Ferenc

Érdemes újítani

A Tisza Cipőgyárban a IV, negyedév kezdetével három hónapos újítási versenyt indítanak, A vetélkedés célja a fennálló technológiai eljárások gazdaságosabbá tétele.

Értékes jutalomban is részesítik az újítási verseny első öt helyezettjét. Lemezjátszót, mosógépet, parkettkefélőt, táskarádiót, villanytűzhelyet kapnak a legleleményesebb emberék. Érdemes tehát újítani.

AZ EMBEREK hamar megszokták az újat, gyorsain felej- ;ették, honnan is indultak.

Ezt fejtegeti beszélgetésünk cözben Tamaisi József, a törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár energetikusa.

— A felszabaduláskor tízszer kisebb volt ez a gyár — mondja — és olyan műhelyek voltak, íogy a rendes növésű embernek hajtott fővel kellett járni a munkahelyen.

Mikor az emlékeket felidézi, elborul az arca a különben vidám munkásnak.

— Tudja — folytatja — 1928- oan bádogos és vízvezetékszerelő tanoncnak mentem Kovács Sándor mesterhez. De nem tudtam nála felszabadulni, mert egy alkalommal csúnyán megvert. Otthagytam és elmentem lakatos tanulónak Kiss Lajoshoz. Négy évi tanonckodásom után kaptam meg a segédlevelet; De mit ért ez akkoriban. A szakmában nem tudtam elhelyezkedni, nem volt akkor munkaalkalom. így kénytelen voltam potom fillérekért először az aszfaitozóknál, majd három éven keresztül mindig más-más helyen dolgozni. Megpróbáltam én a részesaratástól kezdve a

Híunhős

tette azt, hogy most már véglegesen lakatos vagyok, mert a gyár 86 munkása azon dolgozott, ami éppen a legsürgősebb volt.

NA ÉS MI VOLT a fiatal munkások sorsa? Nem úgy volt, mint most, hogy az öregek iparkodnak tanítani, nevelni őket. Tapasztalatcsere, munkamódszer átadás — ilyennek híre-hamva sem volt. Az öreg szakik úgy dugták a mesterfogásokat, mintha aranyat kapnának értük. — Azok a fiatalok — köztük én is — akik tanulni szerettek volna a szakmában, az öregektől szinte ellopták a munkamódszereket.

A felszabadulás után a tőkések megpucoltak a gyárból. Nagy gondban is voltunk, de azért mégsem álltunk meg. Első munkánk a szerszámkészítés volt. A kováceműhélyben egy darab vassal kovácsoltuk ki az első kalapácsot, aztán választottunk magunknak igazgatót. Az esztergályos Hirt Ferencre esett a választásunk. Velünk, munkásokkal együtt jól irányította az

üzemet. Át is vészeltük az inflációt. Igaz, akkoriban olyan cseregazdálkodást folytattunk.

Az igazi nyugodt munka 1948- ban az üzem fennállásának 190. évfordulóján kezdődött. Ugyanis akkor államosították gyárunkat.

HEJ, DE SOK MINDÉN megváltozott azóta. Üj gépeket Kaptunk, felépült a 2-es szerelő- csarnok, majd a nagy szerelő. A múltban 30—40-en mosdottunk egy vödörben. Most máról- holnapra új fürdőt, öltözőt kaptunk. Az elavult kúpoló kemence helyett is új épült egy korszerű öntödével. Lebetonozták a közlekedési utakat és a szállítást is gépesítették. Ma már nem kell a négykerekű kocsival a sárban küszködnünk, mert benzinmotoros targoncán szállítjuk egyik üzemrészből a másikba a félkész anyagokat. Valamikor meggómberedett a kezünk a 20 fokos hidegben, mikor a kemencéhez az alapanyagot törtük. Most két daráló- műhelyünk is van. gépi berendezéssel. A létszám meg 86-ról 400 főre nőtt.

— Sokszor eszembe jut a múlt, s az, de jó. hogy már túl vagyunk rajta.

rrr ált

i

l

zsákolásig mindent. Higgye el, szerettem a mesterségemet és égett bennem a vágy, hogy mielőbb a szakmában dolgozhassam, vagy legalább is olyan üzemben, ahol szakmabeliek is vannak. így jöttem én ebbe a gyárba 1935-ben. Nehéz azt elmondani, hogy mi volt akkor itt. Klein István, a részvénytársaság egyik tagja volt az igazgató. Ne higgye, hogy lakatosként kezdtem. Két tanult mesterségemmel az öntvényt pucol- gattam reggel 6-tól este 6-ig. És a keresetem, hetente 6 pengő, csak éppen arra volt jó, hogy fel ne bukjak. Na és a munkakörülmény. Hát milyen lehetett a régi, korszerűtlen, 1848-ban épült gyárban.

— De azért örültem, hogy végre vasgyárban vagyok. Ki is haszáltam az alkalmat. Hol az esztergályost néztem, hol a lakatosoknál érdeklődtem, hol a marógépet figyeltem. Az igazagtó látta, hogy érdeklődöm a munka után. így évek múlva i bekerültem a lakatos műhelybe. ! Sajnos azonban ez sem jelen-