Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)

1958-08-09 / 188. szám

SZOLNOK MBOTÉI NBPfAB 1958. augusztus 9. * PÁRTMEGBÍZATÁS „Sötét ügyletek a verőfényes Floridában46 — a Newsweek cikke Okosan, beosztóan gazdálko-’ űífc a kommunisták erejével a karcagi párt-végrehajtó bizott­ság; Ez a titka annak, hogy a nagy szövetkezeti városban a sok és bonyolult feladat elle­nére sem veszti el fejét senki, nincs kapkodás, hanem mindig „odanyúlnak”, ahol a baj van. Pontosabban: ha valahol hibát észlelnek, nem dugják homokba a fejüket, nem várják meg, „mire alakul'*, hanem a fejle­ményeket egy-egy kommunista figyelmébe ajánlják — párt- megbízatásként, így kapta Szentesi László elv- társ, a tanács VB-elnöke párt­megbízatásul azt a fogas pro öle­mét, hogy teremtsen rendet a tavaly még tszcs-ként működő Győzelem Tsz-ben. Nagy baj voit ott. Már abból is elgondolható, hogy a tsz ta­valy még tszcs volt, s ősszel — mit szépítsék — mindenki egyé­nileg vetett. Ki kapával, ki kéz­zel, ki meg barázdára. A föld is mostoha volt, hisz a nagy tsz, amelyikből 56-ban kiváltak, nem adta a javát. Vétek is lett volna azt így művelni. Ez meg hát valóságos nádas, rettenetes ne­héz rendtoeszedni. De vegyük sorjába !... A tavaszi estéken Szentesi elvtársat többször felkeresték lakásán a szomszédos tszcs ta­gok. Bízvást mentek hozzá, hisz gyakran járt ki hozzájuk, néme­lyükkel mindennap találkozott. Egyszer aztán azt találta mon­dani: nem jól van ez így. P.é- gen tsz-tagok voltatok, mért tesztek úgy, mint a rák, hogy most meg tszcséztek. Nem kellett nagy biztatás. A tsz-ben töltött idők emléke fel­tört, kibukott az emberekből: Ha elhibáztuk is, helyre lehet azt hozni. Ha kiléptünk is, alakít­hatunk mi újra tsz-ti Minél előbb, annál jobb. Voltak vagy harmincán, akik ezt beszélgették. Aztán mégis úgy gondolták, várnak egy he­tet, hátha többen is lesznek. Let­tek hatvanam Csakhogy a lelke­sedés maga még kevés. Jó föld, jószág, épület, felszerelés is kel­lene. A párt-végrehajtó bizott­ság is úgy látta: sok függ attól, mire megy a Győzelem. Ha nem tudnak zöldágra vergődni, ha nem lesz jó a gazdaság, nem sokat ér az egész. Pénz viszont nincs, a maguk erejéből kell talpraállniuk. — Rád bízzuk ezt, Szentesi! elvtárs! — mondták ki egy VB- ülésen. Szedd rendbe a tsz szé­náját, a tsz-beliekkeL Sokat járt oda Szentesi László azelőtt is, mégsem volt könnyű. Más tanácsokat adni, szemlélőd­ni valahol és megint más fele­lősséggel tartozni azért, hogy mire válik hatvan (most már 82) Megkezdődött a vadkacsa vadászat Az új vadászati tilalmi ren­delet értelmében az idén 2 hét­tel később, csak augusztus else­jével indult meg országszerre a vadkacsa vadászat. Az alföldi tavakban, nádasokban, továbbá a Kisduna-ágban, valamint a Velencei és a Fertő tavon nagy tömegben tanyázó vadkacsokra főleg a hajnali és az alkonyati húzások idején vadásznak igen sikeresen a vadásztársaságok. De «aerte megkezdődtek már a eserkészések is: kompon, csóna­ké», vagy a vízbe gázolva riaszt­ja fel és lövik a pompás pe-: osenyét adó, értékes vadmada- íöíj (MTij ember sorsa, mikorra jönnek egyenesbe. Amit legelőször te­hetett, az volt hát, hogy még többet kijárt. A vetésen már nem lehetett változtatni. Hat hónapja földben volt a mag. — De amit lehet, azt most már fogjuk meg két kézzel — biztatták egymást. Szentesi elvtárs javaslatára vörösherét vetettek 150 holdon. De az se ment símán. 60 000 fo­rint kellett csak a vetőmagért. A kassza majdnem üres volt Aztán mikor a mag kikelt, jött a szárazság, öntözni kellett vol­na, Megint pénz! A pártmeg­bízott mindennap ment s napról napra izgatottakban nézte, ha nem öntöznek, kiszárad a here. A tagok nem voltaik elragadtat­va az öntözés gondolatától, az agronómus is ellenezte. — öntözzetek, mert másképp odavész a mag — mondta ki egyszer keményen Szentesi elv­társ. — Ha nem hisztek nekem, a saját költségemen megöntözte­tek néhány kutricát, abból meg­látjátok, mire mehetnétek, de aztán ne sírjatok a többi után. S a pártmegbízott el is szánta magát Ha bármibe kerül is. nem hagyja rá. Lássák be eme­zek, nem szabad kiengedni a kezükből a hasznot, amit már félig megfogtak. Szerencsére másnapra jó eső lett, s a tagok tréfálkozva mondták: —- Hamarabb is elszánhattad volna magad, előbb kellett vol­na már az eső. A víz használt a vetésnek, a tagok belátták Szentesi László igazát. Aztán ha eső kellett vol­na, mindig mondták: Locsoltass már elvtárs! De ezzel valójában arra céloztak: mondjad csak, segíts csak, hogy lenne a leg­jobb. Aztán közösen okoskodták ki: Jószágokat vesznek, üszőket. — Négyezer körül megveszik da­rabját, jövőre ha leellenek ki­lenc ezret is érnek. Vettek he­tet Ha már here lesz. az is kell ami megegye. Kell ám. hogy jö­vőre már jobban legyen miből pénzelni. K ellemetlen kalandja akadt Robert Murphy amerikai külügyi államtitkárnak Kairó­ban. Mielőtt azonban részlete­sebben szólnánk az amerikai diplomata keserűségeiről, meg ken említenünk, hogy nem ez az első kellemetlen esete az ameri­kai államférfiaknak az utóbbi időkben. Amikor például Nixon, az energikus és mindig mosolygó amerikai alelnök Dél-Ameriká­ba érkezett, a helyi lakók, tekin­tet nélkül előbb említett eré­nyeire, kővel hajigálták meg autóját. Eisenhowernak csak kisebb hadiflotta kivezénylésével sikerült megóvnia Nixon bizton­ságát a délamerikai érzelmek vi­haros megnyilvánulásaival szem­ben. Pár napja pedig Rio de Janeiróban a brazíliai diákok feketébe borított székházuk ab­lakából emígy köszöntötték az oda érkező amerikai külügymi­nisztert: Dulles, go home — menj haza Robert Murphy, akinek ka­landjairól most szó lesz, egyike az amerikai politika legjellegze­tesebb figuráinak, ö a jóságos nagybácsi, a megtestesült Uncle Sam, Ha bárki bárkivel össze­A jószággondozóknak lakás kellett. A tagok elhatározták: építenek a maguk erejéből. Az­tán ha gazdasági felszerelés kell, ha csak annyi pénzük van. meg­veszik. Szentesi elvtársat most már nem aggasztja, hogy. mi lesz ké­sőbb, hisz a jó utat már megta­lálták, hanem az, mi lesz az idén a tsz-el. Nem akarnak azok semmit a maguk háztartásában hagyni, mindent a közösre köl­tenek. Eddig 16 forint 60 fillért osztottak egy munkaegységre, de ha rájuk hagyná talán nem is osztanának többet egy fillért se. Pedig nem .úgy van az. Ja­vasolta hát: vegyenek tehene­ket is abból már az idén pénzel­hetnek. Csak ez kellett. Jól meg is mondták neki: — Te voltál a fő kalkulátor, te főzted ki, hogy ha üszőket ve­szünk mennyit megspórolunk. — Most meg már másképp mon­dod. Majd jövőre osztunk, akkor már lesz miből. Nem volt könnyű dolga a pártmunkásnak, mire megint rá­beszélte az embereket: A búzá­tok csak négy mázsájával adta, épp, hogy meg lesz mindenhol a kenyérnekvaló. Nem tehettek mindent jövőre, hisz hosszú még addig az idő. Télire legyen egy kis pénzetek. Adjátok el a ju­hokat is, amik nem alkalma­sak tenyésztésre, • — Hogy adnánk, gyapjút ad­nak azok már jövőre — volt az ellenvetés. Most ott áll a tsz, hogy ha keveset osztanak is, ha nem lesznek is gazdagok az idén, bi­zakodásban a jövőbe vetett re­ményben, akaratban, a szövetke­zeti gazdálkodáshoz való ragasz­kodásban aligha van náluk gazdagabb a Kunságban. Jóné­ven vették a segítséget, s azóta is minden nap várják maguk közé a pártmunkást. Szentesi elvtársat mindezeken túl még egy nagyszerű érzés gazdagítja: megbízatást teljesí­tett, pártmegbízatást. Borsi Eszter (MTI.) A Newsweek írja: „Sö­tét ügyletek a verőfényes Flori­dában" című leleplező cikkében: — A floridai Dade a délame­rikai forradalmi és ellenforra­dalmi összeesküvők támaszpont­ja és szédítő méretű fegyver­kereskedelem, illetve fegyver- csempészés gócpontja. A vám­hatóságok nemrég negyedmillió dollár értékű fegyver kicsempé­szését akadályozták meg, de ez elenyésző töredéke azoknak az óriási fegyverkészleteknek, ame­lyeket sikerült kicsempészni. Az összeesküvő csoportok hadi­anyagszállítói amerikai fegyver- kereskedők és ügynökeik, akik a második világháború után rengeteg gépfegyvert, ágyút, harckocsit és egyéb hadianyagot vásároltak az Egyesült Államok hadseregének felesleges készle­teiből. — A hadsereg az eladás előtt állítólag háborús haszná­latra ártalmatlanná tette a fegy­vereket, de a szakértők könnyen visszaadják teljes harcászati ér­téküket. Ezzel a hadianyaggal nagy ügyleteket kötnek a ke­reskedők, akik nyomtatott ár­jegyzékeken kínálják áruikat az összeesküvő csoportnak. Egy nagykereskedő nemrég Wall Street-i irodájából közölte miami ügynökével, hogy bármi­kor eladhat kilencven Sherman M. 4. típusú nehéz harckocsit .,azonnal szállításra bárhol La- tin-amerikában" darabonként 47 500 dollárért Mindegyik ko­csin három középnehéz és egy nehézgépfegyver van, de 75 mil­liméteres ágyúval is fel lehet szerelni azokat. A Miami He­rald című lap árjegyzéket kö­zölt negyvenféle fegyverről, ké­zigránáttól harckocsiig. Néha véletlenül kerülnek hurokra a fegyvercsempészek. Egy miami szállóban, amelynek tulajdono­sa Jósé Leman gazdag kubai politikai menekült, a rendőrök házkutatás alkalmával kilenc láda dinamitot, nagymenny gü gépfegyvert és lőszert la. '- tak. Nemrég egy miami bérhez kigyúlt foszforbombáktól, ame­lyeket Kubába készültek csem­pészni. — Az egyik összeesküvő csoport feje Jimenez venezuelai volt diktátor, aki Miamiban 400 ezer dollárra becsült palotájá­ban szövi ármányos terveit. A caracasi kormány azzal vádolta, hogy az Egyesült Államokban élvezett menedéket fegyveres államcsíny előkészítésére hasz­nálja, de az amerikai hatósá­gok azt mondták, nincs ellene bizonyíték. (MTI). Az ENSZ főtitkára elfogadta az Iraki Köztársaság új kép­viselőjének megbízólevelét New York (AFP) Hammars­kjöld, az ENSZ főtitkára szer­dán jelentést juttatott el Geor- ges-Picothoz, a biztonsági tanács elnökéhez, amelyben közli, hogy érvényesnek tartja Hasim Dzsa- varnak, az Iraki Köztársaság új képviselőjének megbízóleve­lét Nagyértékű műkincseket ad vissza a Szovjetunió a Nemet Demokratikus Köztársaságnak Moszkva (MTI). A Szovjetunió kormányának határozata értelmében a Német Demokratikus Köztársaságnak visszajuttat­nak sok olyan nagyértékű műkincset amelyet a szovjet had­sereg alakulatai a második világháború alatt mentettek meg Németország területén a háborús cselekmények elóL A hatalmas értékű műkincsek között van a világhírű per- gamoni nagy oltár fize, a klasszikus görög kultúrának egyik leg- nagyobbszabásü alkotása. A műkincsek között van számos klasszikus görög és római szobor, a német művészet sok nagyértókű alkotása, a nyugat­európai művészet kiváló képviselőinek sok festménye, szobra és grafikája. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának vissza­juttatott nagymennyiségű műkincs egy részét a moszkvai Pus­kin Múzeum 12 termében, másik részét pedig a leningrádi Ermiiázsban állították ki. Egy amerikai diplomata viszontagságai vész a föld kerekségén, ö ott te­rem és kibékíti őket, vagy leg­alább megpróbálja. (Nem feled­kezve meg közben az Egyesült Államok szerény érdekeiről sem.) Legutóbb — talán még emlék­szünk rá — Franciaországot pró­bálta kibékíteni Tunisszal, az El Szakiét tuniszi falu ellen in­tézett barbár francia bombatá­madás után. Valahogy úgy, hogy a bombázók és a bombázottak, a gyilkosok és a halottak egyfor­mán elégedettek legyenek. Gyü­mölcsöző tevékenységének ered­ményei közismertek. Az akkori francia miniszterelnök belebu­kott Murphy közvetítésébe és jött helyébe a hórihorgas tábor­nok: De Gaulle kormánya, amely viszont nagyon jól megvan az amerikai államtitkár „jószolgá- latai“ nélkül. Murpfiy legutóbb a Közép- Keleten tűnt fel. Itt a fegyverre kapott libanoni ellenzéket igye­kezett kibékíteni azzal az Ame- rika-barát kormánnyal, amely ellen fölkelt. Többek között az ő közvetítésével került sor Saheb elnökké választására, akt az ara­bok szemében súlyosan kompro­mittálódott Chamoun helyét fog­lalja el. Ez azonban különös módon nem oldotta meg a vál­ságot. Sehab ugyanis rögtön el­nökké választása után az orszá­got megszálló amerikai csapatok kivonása mellett foglalt állást, Murphy minden ügyessége és a Beirutban állomásozó amerikai ezredek dacára. A libanoni zsák­utca egyedüli kivezető útja ma már ugyanis csak az lehetne, amelyen az amerikai csapatok menetelnének kifelé az ország­ból. A kairói kaland — ha jelen­tőségében nem is — külső­ségeiben még kínosabb az ame­rikai diplomáciára. Murphy — miután járt Beirutban és Am- manban, Ankarában és Bagdad­ban, Kairóba röppent, hogy el­beszélgessen Nasszer elnökkel. Ámde — minő kényelmetlen helyzet — az államtitkárt a kai­rói repülőtéren a kutya sem várta. Murphy az Egyesült Ál­lamok követségére hajtatott és kilenc órán át leshette az abla­kon, míg feltűnik az egyiptomi külügyminisztérium protokoll­főnöke, hogy közölje vele: Nasz- szer elnök mégis hajlandó fo­gadni. Murphy ezután sajtóérte­kezleten számolt be a találko­zásról, igen meleg hangon di­csérte az Egyesült Arab Köz­társaság elnökét — csak éppen arról nem szólt, miről beszéltek ők ketten. Ezzel tudniillik, nem nagyon dicsekedhetett volna. — Nasszer elnök éles hangnemben követelte az amerikai és angol csapatok libanoni és Jordániái agressziójának megszüntetését és tiltakozott az EAK ellen emelt amerikai vádaskodásokkal szem­ben. Murphy kudarcára az egye­düli ír: kifelé, a repülőtérre, már több magasrangú egyiptomi állami tisztviselő kísérte el. (Ki tudja, talán biztosak akartak lenni abban, hogy eltávozik ...) * Különben Róbert Murphy ame­rikai államtitkár igazán képzett, tapasztalt, okos diplomata. Nem ő tehet róla, hogy az amerikai politika rossz lóra tett, nem ő tehet arról, hogy a történelem kérlelhetetlen logikájával szem­ben sem a partrazzálló csapatok, sem a diplomata fortélyok nem segítenek- »ABACS — t *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents