Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)

1958-08-31 / 206. szám

"N '

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1958 augusztus 31

sss

Mi újság

a filmvilágban

, Mátyás Ferenc: CSÖND ÉS NYUGTALANSÁG. (Magvető).

g Budapest Filmstúdióban e bétán megkezdték A HARANGOK RÓMÁBA MENTEK című új magyar játékfilm forgatásait A film forgatókönyvét Szilvássi Lajos és Galambos Lajos írtaj rendezője Jancsó Miklós, operatőr Somló Tamás. Az új produkció cselekménye a háború utolsó szakaszában, a nyugati határszélen játszódik A drámai történet középpontjában egy fiatal tanár és diákjai állnak. A film főszerepét előreláthatólag Gábor Miklósra bízzák, rajta kívül Pécsi Sándor, Magda Gabriella f. h. és sok fiatal diák játszik. A film első felvételeit Óbudán készítik el.

A filmstúdióban Nádassy László befejezte a Nagy Lajos karcolata nyomán készült RAZZIA forgatását és jelenleg az utómunkálatokat végzik a filmen.

A Filmhíradó munkatársai a hazánkban vendégszerepló

Nyírfácska együttes nagysikerű fellépéseiről riportfilmet készítettek, amelyet már műsorra tűzték a mozik.

A Mokép jelenti: A szeptemberben bemutatásra kerülő filmek között üdvözölhetjük a Karlovy Vary-i filmfesztivál III. fődijával kitüntetett új magyar filmet, A SÓBÁLVÁN Y-t. A film Thurzó Gábor regénye nyomán készült, rendezője Várko- nyi Zoltán, főszereplői: Páger "Antal, Ruttkai Éva, Tőkés Anna. — A hónap másik magyar

íilmmegjelenése a vidám, bűnügyi tárgyú MICSODA ÉJSZAKA!, rendezője a nagysikerű Éjfélkor alkotója, Révész György, főszereplői Latabár Kálmán és Tolnai Klári.

Négy, világszerte sikert aratott filmmel találkozhatunk a szeptemberi mozi műsorban. Nagy várakozás előzi meg Fellini AZ ORSZÁGŰTON (La Strada) című művészi filmjének bemutatását, amelyben a kiváló rendező felesége, Giulietta Masina nyújt felejthetetlen alakítást, Solohov CSENDES DON című regénye filmváltozatának része a brüsszeli fesztiválon a legszebb színes film címét nyerte el. Betsy Blair már az amerikai Marty-ban nagy feltűnést keltett. Most a híres spanyol rendező új filmjében, a FÖUTCÁ-ban nyújt ismét művészi élményt nagyszerű alakításával

Mátyás Ferenc verseskötete — húsz év terméséből készült válogatás — mintegy száz verset tartalmaz. A versek elsősorban meghittségükkel hatnak. A népdalszerű strófákban a melódia finom virtuozitása a legvonzóbb

Szerkesztői üzenetek

Halasz«* Zagyvarékas. Nyárvég című ve-rsén — ha nem is írta volna — meglátszik az, hogy szerzője tizenhét éves. ,,A halálkutya4« ugatá- sa, a nagybetűvel írt VÉGZET, mind erre utalnak. Ha idősebb lesz és több lesz az élettapasztalata, kevésbé pesszimista és a mindennapi élethez, az igazi emberi érzésekhez közelebb álló verseket fog írni. — Egyébként rendelkezik némi formakészséggel.

„Szénrajz*« Szolnok. Versei tele vannak a múlt század elejére jellemző finomkodó képekkel, hangulatokkal. A „hamvas orcák4*, a ha- loványság, sorvadozás, a „megtört visszatérés* ‘ régesrég a költészet lomtárába kerültek. Verselése is régies.

Lukács Miklós, Törökszentmiklós.

Megkaptuk legújabb verseit. A költői látásmód kétségtelenül észrevehető rajtuk. Azonban a kifejezések, a mondanivaló homályos, stílusa helyenként túlzsúfolt. A régebbiek közül egyet rövidesen közlünk.

Valkó Dénes, Kisújszállás. Szilvák idején e. versének kedves a hangulata. A közlendők közé soroltuk.

Tóth Antal, Mezőhék. Az egyszerű paraszti élet érzéseit fejezik ki versei. Formailag azonban még bizonytalan és a hasonlatok, szóképek költőiségén még sok a kivetnivaló. A maga és környezete szórakoztatására érdemes folytatnia a versírást.

S a Tiszta Csunjan szerelme testvér a kádórkaták, a szűcs- marikák s a többi ismeretlen magyar lány szerelmével. A kristályzengésű ének a boldog, az önfeláldozó, az eszményi szerelmesekről született dalok szent összhangjába olvad bele, és lágy hangjával, üvegpohár-csengésével a nagy szimfónia szerves része lesz.

A szerelem húrjait mindenütt egyformán pengetik. Nálunk is úgy, mint náluk, a hatalmas Du- ruszán hegy alatt, a csodás virágok illatától átitatva.

(Európa könyvkiadó, 1958.)

Szilágyi Miklós Tiszafüred

:.3C

z idén váratlanul köszöntött be a nyár, Ta- < vasz nem is volt A fák még csupasz karjaikat nyújtották s álmukból ocsúdta már a nyár fogadta őket Pár nap és minden kizöldüit.

A városi park megtelt a környék gyerekeivel. Bevették -magukat a bokrok rengetegébe, pokpli terveket szőttek, háborút viseltek, ítélkeztek egymás fölött. Harsány ordítások hallatszottak, rögök, kavicsok repültek, amiből sokszor a békés járókelőknek is kijutott,

A gyerekhad az idén is Mihály bácsit, a park santa őrét kiáltotta■ ki a leggyúlöltebb ellenségnek. Ha' megjelent hosszú, hegyes vaspálcájával a sétányon, minden oldalról csak úgy zúdult rá a kören- geteg. Mihály bácsi ilyenkor tehetetlen dühében rendőrséggel, börtönnel fenyegette őket. A válasz gúnyos hahota és kőzápor Volt. Mit volt mit tenni, visszasántikált kis házába', mely a bokroktól alig látszott és fogadkozott, hogy egyszer elkapja vala- melyiket, de annak aztán jaj lesz. Sorra mondta neveiket: Sanyi, Bandi, Pista, Laci, Béla és a többiek, Ez a Béla mondta most már hangosan, Hagy szamár, egy ronda kamasz és még ő uszítja ellene a többit. Lassan, észrevétlenül lopakodott szívébe a gyűlölet. Eddig csak haragot érzett, de most már gyűlölte őket.

Este, amikor hazatakarodtak, kiült kis háza elé és egy nagy, kegyetlen leszámolásról ábrándozott. Már minden gondolatát az ellenük való védekezés és harc töltötte be. Mikor elszenderedett, álmában is hallotta az ördögi kacajt, látta vigyorgó, alattomos képüket. Béla állt élükön, ö vezényelte a kórust, ö indította harcba társait.

*

T eltek a napok. A harc nemhogy csillapult

«* volna, inkább mindig vadabb és elszántabb lett. A gyerekek most már odáig merészkedtek, hogy a háza■ körüli bokrokból döngették falát. Egy- egy súlyosabb kavics éles csattanással törte darabokra a háztető cserepeit. Ilyenkor vad ujjongás- sál köszöntötték a „legügyesebbet” s mindegyik azon volt, hogy ebből az elismerésből neki is kijusson.

Mihály bácsi, mint sarokbaszoritott vad, szobája sarkában lapult. Már-már meg süketült és dühében egyre csak, vaspálcáját szorongatta. Most az ajtón éörrent egy jókora kavics, úgy hogy az egész ház beleremegett. Röviddel utána recsegve tört dara- bökra az ablaküveg.

Ext már nem bírta elviselni. Fölugrott, kilökte gs ajtót és béna lábát maga után vonszolva elsietett. Menet közben még a bokrok közé kiáltott: — Megálljotok csak, majd lesz nektek mindjárt! — Arca eltorzult a dühtől.

Kát rendőrrel tért vissza, A gyerekek, mikor Meglátták őket, mégérezve, hogy itt már komolyra fordult a dolog, gyorsan elinaltak. •

Horváth Ferenc

Míbáíy bácsi

Mihály bácsi hosszam tárgyalt a rendőrökkel. Azzal váltak el, hogy másvan kora reggel lesbeáll- nak és legalább egyet elkapnak a kis gonoszok közül.

Mihály bácsi elégedett volt. Egész nap izgatottan járkált. Készült a leszámolásra.

*

N

ar hajnalban talpon volt. Körüljárta a parkot, minden bokor mögé benézett. Ahogy tett az idő, piindig idegesebb lett. Gyakran tckintge- tett az utcák felé. Várta szövetségeseit.

Végre feltűntek az egyik kanyarban. Lázas sietséggel bicegett feléjük. Mikor végre odaért, megemelte kalapját, tiszteleglek ök. Néhány rövid mondatot váltottak. Minden mozdulatuk tiszteletet, szabályt parancsolt. A rövid tanácskozás után három irányban indullak el és eltűntek a bokrok között.

A nap lassan kúszott egyre feljebb égi pályáján. Mihály bácsi fénylő szemekkel figyelt. Várta az ellenséget. Innen jól láthatta azt a bokrot, mely főhadiszállásul szolgált a gyerekeknek. Most nem szabadulnak. Három oldalról vigyázunk. Bekerítjük őket, aztán hirtelen lecsapunk. Már vagy tizedszer élte át a nagy harci tervet, amikor szétnyílt a bokor és megjelent egy kócos szőke fej. — Béla! — hörögte s már ugrásra készült. Várta a megbeszélt jelt: egy éles füttyszó.

Béla még mindig fülelt. Jobbra-balra nézegetett, rmjd elnyelte a bokor. És most felharsant a fütty.

Mihály bácsi a tőle telhető gyorsasággal bukdácsolt a bokor felé. Egyszerre megelevenedett a bokor és vad ordítással ki erre, ki arra menekült.

De egy pont a rendőrök karjába rohant. Mire Mihály bácsi odaért, már pityergésre görbült szájjal nevét és lakhelyét mondta, majd társaiéi is szépen sorjában. A rendőr komoly arccal hallgatta, mindent feljegyzett, aztán elengedte. Mihály bácsinak csak annyit mondtak, hogy nyugodjon meg, többet ide nem teszik be a lábukat a kis haszontalanok. Tisztelegtek s elmentek.

n

yugodt, csendes napok következtek. Mihály bácsi élte megszokott életét. Reggeltől estig sétálgatott, hegyes botjára szurkálta az elszórt papir- hulladélcot. Csend és nyugalom ereszkedett a parkra. Csak néha csikordult meg a kavics cgy-egy szerelmespár léptei alatt.

Par nap elteltével valami nyugtalanságféle

szállta, meg. Nem találta a helyét. Jött-ment, bekémlelt minden kis zugba, egy élesebb hangra várakozóan kapta fel a fejét. Egész éjszakákat töltött ébren. Az ágy nagyokat reccsent, amint egyik oldaláról a másikra dobta magát. Kerülte az álom.

Kiült háza elé és dúdálgatott. Régi nóták éledtek fel s hervadták el ajkán. De már ez sem segített. A dal keserű lett, a csend, méreggé romlott bensejé- ben. Az éjszaka félelmesen szunnyadt körülötte. Rá-rágyújtott pipájára és hosszan bámult maga elé. A levegő párás volt. Az égbolt felhőbe burkolózott. Csak 'itt-ott pislákolt egy-egy magányos csillag. Hátára feküdt és nézte a feje fölött hunyorgó csillagot. Kis idő múlva vette észre, hogy már csak ez az egy makacsul világított, áttörve az űr páratengerén. Sokáig bámulta e társtalan égi szikrát.

Keleten -már derengett, mikor fölkelt és szobájába lépett. Mélyet sóhajtott, aztán ledőlt priccsére.

A csillag ott fenn fényesen ragyogott.

Reggel épp, hogy csak bekapott -néhány falatot s már indult is leörútjára. Sétáját úgy irányította, hogy mindig az utca közelében legyen. Minden gyereket alaposan szemügyre vett. Hosszan álldogált a ritkább bokrok mögött az utcát kémlelte. Már délre járt, amikor messze feltűnt egy csoport gyerek. Lehettek vagy heten.

Mihály bácsi szíve nagyot dobbant. Szűkülő pupillával leste, várta érkezésüket. Mikor közelebb értek, felismerte őket. Hova mehetnek? Már egy- vonalban voltak vele, s bánatosan néztek a nagyszerű rengeteg felé.

Mihály bácsi kilépett a bokrok közül.

A gyerekek megálltak és mint egy csodára bámultak rá. Pisti, a legkisebb kezicsókolommal köszöntötte.

— Szervusztok — dadogta Mihály bácsi és kö- hintett.

A gyerekek értetlenül hol egymásra, hol az őrre néztek, s kelletlenül, durcásan, de elmotyogták köszönésüket.

— Nem jöttök játszani? — kérdezte és fejét lehajtva, zavartan turkálta botjával a kavicsokat.

Ez a váratlan kérdés még nagyobb csodálkozást váltott ki. Sokáig késett a válasz, majd Béla, a rangidős szólalt meg:

— Nem, mert odaad a rendőrnek.

Mihály bácsi lassan felemelte a fejét s csak ennyit mondott:

— Ne féljetek, nem lesz semmi baj! Gyertek! — s már indult.

A csoport lassan, tétován ballagott utána.. Mikor már jól bent jártak a sűrűben, szembefordult a lurkókkal. Hosszan nézett pajkos, csillogó szemükbe, mindegyiken megpihent fáradt tekintete.

Meleg szél futott el felettük s felborzolta a fák, bokrok csillámló leveleit.

— No, játsszatok — mondta és lassan elsánti- kált házikója felé.

Csunjan szerelme

Bizony nem nagy esemény, ha egy vékonyka verseskönyv megjelenik. Irodalmi újságjaink is elsiklanak fölötte: nincs mit beszélni róla. Megjelentették: jól van.;

Pedig megérdemel néhány szót.

A Tiszta Csunjan bűbájos története sajátos világot varázsol körénk. Ebben a világban minden idegen a számunkra: a virágok, a lepkék, égbenyúló szikláival a hatalmas Duruszán hegy. Minden valami sajátos színnel—zamattal bevont álomvilág. Érthetetlen, mi teszi any- nyira vonzóvá ezt a világot. Talán álmaink megelevenedése, az álomé, amely mindenütt, mindig valami szebbet, csodásán elbűvölőt jelent az embereknek? Talán a misztikum köde, mely ugyancsak kísérője az emberek ábrándjainak? Valai mi ilyesmi.. ■. Minden eszmé- nyi, minden megálmodott.

s S ebben a világban csodás a- szerelem is. Itt érvényesül iga- il zán a szerelemnek sokszor hangoztatott jellemzése: átalakítja

Y az embert; él pedig nem magáért, hanem a szerelemért. (Ulet- . ve a másik boldogságáért, de ,1 ezt nem is tudja, mert az én és . a te fogalma eltűnik életéből és _ lesz: mi mindig együtt). S itt _ kap új színt, igazán ragyogó n színt az a régi igazság, hogy a s szerelem ledönti a korlátokat, _ tengernyi nehézségen át mégis _ győzedelmeskedik, t. Jól esik ezt a sokat hangoz- :, tatott igazságot újra átélni. S t, külön öröm, hogy az emberiség .- nagy családja egy eddig kevés- !- bé ismert gyermekének, a ko- i- reai népnek ajkáról hangzik ez- z úttal az ének. Halkszavú ének,- de messzehangzö:

Szerelem — szerelem; — milyen a mi —< szerelmiünk? Tiszta, mint a — hajnalban — frissen hullott harmat; derűs, mint a «s* hegycsúcson -s megcsillanó — napfény, édes, mint a — virágok — kelyhének a méze, vidám', mint a — szellővel — játszadozó — lepkék, oly mély, mint az — örvénylő — mérhetetlen — tenger, örök, mint a — mosolygó — el nem múló — élet, Szerelem — szerelem, — ilyen a mi — szerelmünk.