Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-30 / 205. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. augusztus 30 Három hét alatt két halálos, tizenegy súlyos baleset figyelmeztet: ( Közlekedjünk óvatosanl J Szomorú statisztikát lapozgattunk a napokban a Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedési Osztályán. Alig valamivel több, mint három hét alatt — augusztus 1-től 23-ig — tizenöt baleset történt megyénkben, ebből két halálosvégű, tizenöt súlyos és csak két — emberéletre nézve — könnyű baleset. Keserű lecke, érdemes okulni belőle; Jászberényben Pemyész Gyula 52 éves helyi lakos — miután leszállt az autóbuszról — annak első kerekei előtt kisfiával játszott; Lehajolt hozzá, beszélt vele. Az autóbuszvezető nem láthatta. Mikor Pemyész Gyula észrevette, hogy az induló jármű feléjük tart, elrántotta gyerekét, de jómaga már nem tudott elmenekülni, a kerekek alá került és kórházbaszállítása után meghalt. Csak egy pillanatnyi megfeledkezés, egy másodpercnyi figyelmetlenség és oda az élet;*. A másik halálos szerencsétlenség Szolnokon történt, a Tisza- hid város felőli feljáratánál. Rá- koczáfalva felől kerékpáron közeledett Mészáros József szolnoki lakóé, nyugdíjas, aki a kerékpár kormányain, szabálytalanul, tíz' üres szódásüveget egyensúlyozott, méghozzá hatot az egyik oldalon és négyet a másikon. Ugyanakkor a feljárón a város felől kétfogatú lovaskocsijával Bársony István megelőzött egy másik, azonos irányba haladó lovaskocsit, holott a helyi szabályrendelet szerint a hídon azonos járművek nem előzhetik egymást Amikor a kocsi mellé ért, Més^pros József kerékpárja elcsúszott és olyan szerencsétlenül esett, hogy éppen a kocsi alá került; a helyszínen meghalt. A Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya az eset kapcsán ismételten kéri a kerékpárosokat, közlekedjenek szabályosan, ne vigyenek meg nem engedett terheket és ugyanakkor nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a közlekedési szabályokat a legszigorúbban be kell tartani; a legkisebb eltérés is tragédiát okozhat A balesetek legnagyobb részét azonban az ittasság okozza. így például augusztus 9-ről 10-re virradó éjszakán négy baleset történt, egytől egyig a vezetők részegsége következtében. Nagy Kálmán 19 éves besenyszögi lakos saját motorkerékpárján utasával együtt nyílt úton felbukott és könnyebb sérülést szenvedett. Liegner Nándor szolnoki lakos motorjával nekirohant egy út- szélén álló, szabályosan kivilágított teherautónak és utasával együtt súlyos sérüléseket szenvedett. Balázs Árpád fegyveme- ki lakos Törökszentmiklós külterületén, 50—60 kilométeres sebességgel egy eperfának rohant; A negyedik baleset Be- senyszög és Jászladány között történt, ahol a földúton a vezető ittas állapotban felbukott és súlyos — bár nem életveszélyes — Bérüléseket szenvedett Ez történik, amikor az ital veszi át a kormányt. Motorvezetők, sofőrök: érdemes elgondolkodni rajta.- A három hét tizenöt balesete pedig valamennyiünket arra figyelmeztet: óvatosan, még óvatosabban kell közlekednünk, mert egyetlen elhibázott lépésért az egész életen át kell fizetni; Mindenkit érhet baleseti,-bdrKiest a oiláa - - Baíatonlellén töltöttem szabadságom. Egyik néni beszélgetés közben elmondotta, hogy már tavaly, s azelőtt is Lellén nyaralt Naposás közben aztán tovább folytatta: — Tudja kedvesem, még mindig jó helyünk volt. Tavaly ugyan maradt egy kellemetlen emlékünk a nyaralásból. Egy későn érkezett hölgyvendéget szívességből a szobánkba engedtünk. Szolnokról jött. Valami T....-nek hívták — s megmondta teljes nevét és munka- beosztását. S lám, milyen kicsi a világ. Ez a későnérkezett hölgyvendég nekem is ismerősöm volt. Aggódva ^bevallottam”, hogy én is szolnoki vagyok, s egy vállalatnál dolgoztunk T....-vel. A néni — nem is nagyon figyelt rám — szaporán folytatta: — Helyes, kedves fiatalasz- szony volt, a lányaim is megszerették. Eleinte együtt engedtem pket a strandra. Közben elfogyott a pénze. Kölcsönkért tőlem, hogy majd hazaérve, — megküldi azt az első fizetésből. Aztán annyi mindenfélét mondtak róla az üdülők, hogy már nem bíztam benne. S hogy igazam volt, az csak hetek múlva derült ki, amikor hiába vártuk a postást, nem csöngetett be ajtónkon a kölcsönadott pénzzel. Végül — vagy két hónapra — a vállalat vezetőjének közbenjárására kaptam meg a pénzt. Egy kis elégtétellel közöltem a nénivel, hogy ismerősünk soha nem volt az, aminek kiadta magát, s időközben fegyelmi utón távolították el munkahelyéről, éppen „apró-cseprő” szélhámosságai miatt. — Hanna — A dzsungelben vadon élt egy 3 éves kislány • Posadas (DPA). Fakitermelő munkások argentínai őserdőben egy három év körüli kislányt találtak. A kislányt az egyik fa kidöntésének zaja verte fel rej- tekéből és négykézláb igyekezett elmenekülni a sűrűségbe. Amikor megfogták, a fakitermelő munkások kérdéseire a kislány csak nevetéssel és sírással tudott válaszolni. Bevitték Po- sadasba, a tartomány fővárosába, ahol az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a gyermek rendesen fejlett, csak elvadult. Nem tud kétlábon járni, sem beszélni. Az orvosok véleménye szerint legalább két évig élt az őserdőben, de nem tudják, hogyan és mivel táplálkozott. — (MTI) mm Ot Szenegál oroszlán Mezőtúron Augusztus 30 Szombat Róza A Nap kél: 5 h-kor, nyugszik: 18.29 h-kor; *— A Hold kél: 18.44 h-kor, nyugszik: 6.11 h-kor. Hápósxtás— té&ztá * J/api postánkbó ahonnan továbbították sorait szerkesztőségünknek. Szunyogb Józsefné Törökszentmiklós. Panaszát megvizsgáljuk. Az eredményről levélben tájékoztatjuk. Major István Jászapáti. Levelében írt dolgokkal kapcsolatban érdeklődünk s a kapott választ megírjuk. Addig kéziratot se küldjön be hozzánk. Egy kis türelmet kérünk. Pituch Béla Tiszaszőllős. Levelét továbbítottuk az „Úttörők Fórumá”-hoz. Nyerlucz János Tiszaug. Illetékes szervnél érdeklődünk ügyében. Levélben tájékoztatjuk az eredményről. Basa Mária kispajtás. Martfű. Rejtvénymegfejtésedet továbbítottuk az „Úttörők Fórumá”-hoz. Egy tízéves házasember a napokban a következőképpen mesélte el rabságának és diadalmas lázadásának történetét: — Rég volt már az, amikor én — gyanútlan ifjú — fülig szerelmes voltam menyasszonyomba. S mert a szerelem nem ismer lehetetlent, a legnagyobb áldozatokat is meghoztam egy szép pillantásáért, egy mosolyáért —sőt nemcsak az ö mosolyáért, hanem még leendő anyósom egy jóindulatú tekintetéért is — hiszen valószínűleg ettől függött, hogy egyáltalán lesz-e anyósom. — Történt egyszer, hogy vacsorára voltam hivatalos és az anyósom ennivaló mosollyal megkérdezte tőlem: szeretem-é a káposztástésztát? Ámbár nincs dedel a földtekén, melyet jobban gyűlölnék ennél a káposztás csodánál; természetesen igent mondottam és jóízűen faltam, míg csak ki nem fogyott a nagy tótból ss Nemsokkal később ügyes diplomáciám következtében sikerűit meghazasodnom. Az anya- kotnjyvvezetö elé vezettem menyássZ0f£samai, es előre örültem az elkövetkezendő boldog családi életnek. És ekkor — az első vasárnapon — feleségem káposztástésztát főzött és szerelmes pillantással tette elém az asztalra. Mivel még ekkor is igencsak dolgozott bennem Ámor mérge, szót sem szóltam, hanem villámgyorsan eltüntettem asztalomról a szörnyű táplálékot. — így történt, hogy ezentúl minden ünnepnapon káposztás- tészta került az asztalra. Nem mertem szólni. Hallgattam, faltam és reménykedtem valamilyen sorsfordulatban. Később már elment az étvágyam, de bármilyen keveset is ettem, a káposztástésztát elibém tette nejem. — Teljes évtizedig tartott a káposztástészta uralnia. Ekkor aztán megelégeltem a dolgot. Egy nap, amikor kedves feleségem huncut kacsintassal ismét elibém tette a gyűlölt fogást elnémultam, arcom vészt jósló ki fejezést öltött. Feleségem csodál kozva nézett rám, miközben éri kezembe ragadtam a borsos cukros, káposztás szénhidrát-tömeget és egyetlen mozdulattal földhözvágtam. — Feleségem halálravált arccal rohant felém: „Mit tettél szerencsétlen? Hisz ez a• kedvenc ételed?” — Nekem? — hörögtem. — t Gyűlölöm. Utálom. Mindig is ■ utáltam. Soha többé ne lássam l az asztalon. — Feleségem némán tett-vett- a roncsok körül, majd sírás han- gon megjegyezte: „De hiszen IC 1 éve, amikor a mamánál vacsoráztál, úgy ízlett neked!” Barátom elhallgatott, majd egy cigarettát sodort magának és hozzáfűzte: — Hát ez az én rabságom és lázadásom története. Azóta sohasem ettem káposztástésztát. Jó lenne, ha megírnád: talán mások is okulnának belőle. Mert én mondom: a szerelem igájának van a legravaszabb szorítása. — bar ács — i Az augusztus 29-én beérkezett ilevelekre üzenjük: | Borús Sándor Alattyán. Többek nevében írt panaszos levelét továbbítjuk az érintett vállalathoz. Reméljük, a legsürgő- i sebben orvosolják a jogos panaszt. ( Kovács Sándor Tiszakürt. — [Verseit Lektoráljuk. Választ a („Szerkesztői üzenetekben keresztül adunk. i Somogyi Ferencné Túrkeve. — [Ügyében érdeklődünk a levéléiben említett szervnél. A válaszukat továbbítjuk levélírónknak. Türelmét kérjük. [ Barabás Gyula Tiszafüred. — (Augusztus 23-án kelt levelét [még csak a mai napon kaptuk [meg. Valószínű, tévedésből került az egyik hivatalos szervhez, Időjárásjelentés Várható időjárás: keleten több máshol kevés felhő, néhány helyen kisebb eső, mérsékelt, keleten élénkebb északi szél, c a nappali felmelegedés keletet, kissé gyengül, máshol alig változna Legmagasabb nappali hőmérséklet: a Tiszántúlon 21—24 máshol 24—27 fok között. A lottó nyerőszámai a következők: 22, 29, 64, 83, 90 — SZÁZ FÉRŐHELYES mag- tárparilásos szarvasmarhaistállói adnak át szeptember első hetében a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetiben. Az istállói és a magtárt komplex gépesítéssel látják et — SZEPTEMBER első félében két kirándulást szervez cu IBUSZ szolnoki irodája. Szeptember 7-én vasárnap, kirándulóvonatot indít a Bakonyba, 14-én pedig különjáratú autóbuszt Szilvásváradra. — EGYNAPOS — vásárlással egybekötött — kiállítást rendez vasárnap a szolnoki Állami Aruház. — A vásárlóközönség nyolcféle árukülönlegességben és ötfajta újdonságban, válogathat és két divatbemutatót tekinthet meg az egynapos kiállítás alatt. — 750 PÁR TORNACIPŐT, 520 pár szandált és félcipőt vásároltak a második negyedévben a martfűi Tisza Cipőgyár szolnoki üzletében. Nagy volt a forgalom az orrán és sarkán kirágott, szellös, hosszúszárú nyári Inői félcipőből. 450 ezer forintos \lll. negyedem áruleadási tervünket már csaknem teljes egészéiben teljesítették az üzlet dolgoI — RÉSZEGEN GARÁZDÁL- KODOTT Szolnokon a Gépipari I Technikuma meültetti parkban |Máté ArutaiL Megrongálta a park I .berendezéseit és virágait. Ezért 1150 forintos pénzbírsággal súj- I bottá a Városi Tanács. — A TANKÖNYVVÁSÁRLÁS I OTA, a megrendelt általános I iskolás tankönyvek árusítását már eladták a Könyvterjesztő I Vállalat szolnoki könyvesboltjá- I ban. Naponta 160—180 vevő for- Idul meg az üzletben, A közép- I iskolás tankönyvek árusítását 1 szeptember 2-án kezdik meg. — Valamennyi tankönyvet az isko- I Iákban szerezhetik be a középiskoláé tamulókj ITTAS ÁLLAPOTBAN ve- I zette motorkerékpárját Pecze I Mihály tiszafcürti lakos. Cser- IkeszöOlön elütötte az előtte haladó ugyancsak ittas állapotban llévő if j. Fehér Elek ottani lakost, akit kisebb sérüléssel kórházba szállítottak: A szolnoki I Járásbíróság — betegsége miatt I— 8 napi felfüggesztett börtönbüntetésre és 400 forintos pénzbírságra ítélte Pecze Mihályt. — 110 EZER FORINTOT jo- I védelmezett a jászfelsőszen fc- Igyörgyi Petőfi Termelőszövetkezet hétholdas dinnyetáblája. Az 5 holdas öntözéses kertészet bevétele is meghaladja a 40 eaer forintot. Az eddigi eredmények után további 100 ezer forintos jövedelemre számit kertészetéből a tsz tagsága. Egy hónap múlva ismét lesz Békekölcsön sorsolás I Az államkölcsön sorsolások ütemterve szerint az 1958 má- Isodik felében esedékes első sor- I solást szeptemberben rendezik I meg. A II., a III. és a TV. Béke- I kölcsön sorsolást szeptember 28- I án és 29-én Budapesten tartja [az Országos Takarékpénztár. A I kétnapos húzáson összesen 78 1 millió forint nyeremény jut a szerencsés kötvénytulajdonosok„ „1_ /atmn No persze nem a város állattenyésztői vásároltak oroszlánokat, hanem mától kezdve a Budapesti Nagy Cirkusz játszik Mezőtúron, ahol a Wagner úl- latidomító mutatja be velük tudományát. Persze más állatokat is láthatunk itt, többek között futballozó kutyákat és zenélő disznót, (Jó lenne, ha el lehetne lesni a dán artista titkát. Eaves helyeken egész nagy zenekarokat lehetne alakítani.) A gördülő cirkusz felszerelése ötven vasúti kocsit tölt meg. 2200 személyes óriássátorban tapsolhat a közönség a 2 Orló- czynák, akik a sátor kupolájában egyensúlyoznak bambusz- rúdon, a vittámzsonglőröknek és persze, a cirkusz örök kellékeinek, a bohócoknak,