Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-23 / 199. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. augusztus 23 • é Erélyesebb rendszabályokat a lakásrongálókkal szemben Érdemes egy üres félnapon pizsga szemmel járni a várost. 'Annál is inkább, mert a szépségek, újdonságok mellett egyéb jjszemrevaló” is akad: Igaz, nem túlságosan feltűnő, kissé megszokott és szótlanul siklik át fölötte a járókelő. Néhányan azonban megcsóválják a fejüket: Ej- nye-ejnye —* mondják ^ ezt a házat tavaly építették és mégis olyan, mintha évek óta edzené rajta vasfogát az idő. A másik helyen meg: tavaly tatarozták tetemes költséggel ezt az épületet s meg sem látszik rajta. Túl borúsan látják e sóhajto- zók a helyzetet? Vagy éppen szeretnek a más portáján sepre- getni? Nem! Ugyanis az állami házak jelentős része elhanyagolt. Erre vall például a Beloiannisz u. 69. sz. alatti lakóház folyosójának állapota. Rövid időn belül kétszer kellett különböző rongálódásokat javítani. Ezt bizonyítja a Ságvárd Endre út 9. sz. alatti bérház jelenlegi helyzete is. Tavaly újította fel az Ingatlankezelő Vállalat 83 ezer forintos költséggel s most a lépcsőhöz, a folyosók hasonlóak a javítás előtti állapothoz. A falak leverve, összekarcolászva, néhol még a vakolat is málófél- ban van. A Ságvári körút G- épületének egyik lakásában a volt házmester, F.-né, két évig lakott s kiköltözése után újabb ezreket kellett rendbehozására költeni. A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat ez évben július 31-ig 2388 hibabejelentést vett fel és 2239 kisebb-nagyobb hibát javított ki. A renovált lakások jelentős részét pár éve építették, vagy újították feL Vitathatatlan igazság: amit használnak, az romlik, kopik. Viszont minden csak olyan mértékben használódik, ameny- nyire vigyáznak, illetve nem vigyáznak rá. S ezt az igazságot érdemes megjegyezni. Érdemes mégpedig azért, mert a társadalmi tulajdon rongálását törvényeink szigorúan büntetik. S bízunk benne, hogy erre illetékes szerveink a jövőben alkalmazzák a törvényt a lakásron- gálókkal szemben. — nagy -* Tanfolyam után A nyári szünet még nem fejeződött be, de az iskolák vezetői már az új tanévre készülnek. Ennek szelleméiben a Megyei Művelődési Osztály egyhetes igazgatói tanfolyamot szervezett J ászberényben. Elmondhatom, hogy a tanfolyam megszervezése, levezetése, a résztvevőkről való gondoskodás példás volt. A formától nem maradt el a tartalom sem, ilyen színvonalas tanfolyamon még nem vettünk részt. A tanfolyam egyik eredménye az a közvetlen kapcsolat, amely a megyei tanács és a minisztériumiba beosztott dvtár- sak, valamint az iskolaigazgat''-v A forró nyári hónapok sok forró Sikert hoztak magukkal. A szeptember sem akar elmaradni tőlük: a MOKEP változatos, jó műsorral kedveskedik az első őszi hónapban is a közönségnek. A bemutatásra kerülő 11 film között szerepel két új magyar alkotás: A sóbálvány és a Micsoda éjszaka! A szovjet filmefolyamon, mind későbbi munkánkban gyümölcsöző lesz. A tanfolyamot a művelődési osztály vezetője, Molnár János nyitotta meg. Bevezetőjében felhívta a figyelmet a vezetés minőségének megjavítására és a helyes pedagógiai szemlélet kialakítására. Sokoldalú emberi kapcsolatot kell kiépíteni a pedagógus és a gyermekek között. Két napon keresztül ismerkedtünk az új felsőtagozatoa tan- tervvel. A tanterv jelentősége most már világosan áll mindnyájunk előtt. Több igen érdekes, színvonalas előadást hallottunk. Egy-két érdekesebbet sorolnék csak fel. Horváth Lajos, a Központi Pedagógiai Továbbízben jelenik meg a magyar filmszínházakban Giulietta Masina, Az országúton főszereplője és partnere, Antony Quinn, Pjotr Glebov, a Csendes Don Grigorija, és sokan mások, akik minden bizonnyal elnyerik közönségünk rokonszenvét. képző Intézet tanszékvezetője a pedagógus személyiségének jelentőségéről beszélt a nevelésben. Csak az a pedagógus tud eleget tenni a szocialista nevelés elvének, akinek világnézete szilárd, aki szakmailag és politikailag szüntelenül továbbkópezi tanulsága. Kálmán György miniszteri osztályvezető, az új tanév főbb feladatait ismertette. Ezzel kapcsolatban élénk vita is alakult. Külön élményt jelentett a tanfolyamon dr. Radnai Béla egyetemi tanár előadása az oktatás módszereinek lélektani alapjairól. Ez az előadás sokunkban megérlelte azt az elhatározást, hogy a jövőben sokkal többet fogunk foglalkozni nevelési, gyermeklélektani kérdésekkel. A tanfolyam befejeződött. Sok segítséget, hasznos útbaigazítást kaptunk. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a tanfolyam megszervezésében, illetőleg az előadások megtartásában részt- vettek. Serfőző János ált. isk. ig. Kunmadaras között kialakult. Ez mind a tanSzeplemheri filmújdonságok két A tizenkettedik órában, a Csendes Don I. része és a Eendkívüli nyár képviseli. Bemutatásra kerül továbbá az angol Váratlan vendég, a2 olasz Az országúton (La Strada), a Jean Effel rajzai alapján készült A világ teremtése című csehszlovák, az Átkelés Párizson című francia, A városi asszony című jugoszláv és a Főutca című spanyol film. Mint a fentiekből kitűnik, a szeptemberi bemutatók közül sem hiányzik a híres irodalmi alkotásokból készült film, A legnagyobb várakozás előzi meg Solohov világhírű regénye filmváltozatának első részét, a Csendes Don-t, amely a brüsszeli fesztiválon díjat nyert, — Priestley Váratlan vendég című színdarabját a magyar színházak Is sikerrel játszották, most kitűnő angol művészek tolmácsolásával kerül közönségünk elé. Fégyin regényének, az Első örömök-nek filmváltozata nemrég került bemutatásra, most folytatását, a Rendkívüli nyár-t is láthatják nézőink: ' A két új magyar film egyike, is regény alapján készült. Thurzó Gábor írta át filmre A sóbálvány című regényét: A film Karlovy Varyban díjat nyert az idei fesztiválom A szeptemberi filmekben sok ismert; kedvelt művészt láthatunk Viszont, de sokan vannak olyanok (S; akikkel csak most ismerkedünk meg. A szovjet Haritonov (A tizenkettedik órában), Jean Gabin (Átkelés Párizson); Betsy Blair (Főut- esij Jelena Bisztrickaja (Csendes tJon); Rade Markovié (A városi asz- ez»®2) már régi ismerőseink. ElsőE«y költő véleményei ésnézetei Vas István: Evek és művek Ez a könyvem huszonkét év válogatott kritikáit, cikkeit, tanulmányait gyűjti össze. Arra szeretném rábeszélni az olvasót, ne irodalomtörténeti útjelzőt, iránymutatást várjon e tanulmányoktól, hanem csak egy költő véleményeit és nézeteit. Megfogalmazásukban ugyan húzódtam attól, ami az értekező prózában költőinek hat, sőt, igyekeztem tőlem és tárgyamtól telhetőén a legjózanabbul, legérthetőbben és legpontosabban beszélni; mégis a szellem — vagy nevezzük akárhogy — tanulmányírás közben is ugyanazokból a gyökereiből táplálkozott, mint versírás közben. Igaz, a verset valamiféle révület előzi meg, a bírálatot, cikket, értekezést pedig az éberség az értelmi rendcsinálás állapota, de a jó tanulmányhoz éppen ügy kell az, amit ihletnek mondanak, mint ahogy a versnek is szüksége van a megvilágosodásra — legalábbis az én verseimnek szükségük volt rá. Tanulmányaim ugyanabból a tapasztalásból, érzelmi rendszerből és gondolatvilágból születtek, mint verseim, sőt fordításaim. És hogyan feledkezhetnék meg a költő, akár tanulmányírás közben is arról, ami a költészetét foglalkoztatja, érzelmeiről és düheiről, szóval az életről? E kötet összegyűjtésekor mé- labúsan kellett megállapítanom, hogy az életnek azok az elsődleges, forró élményei, kérdései és kivívásai, melyekre költészetemmel kellett volna felelnem, sokszor ezen a higgadt nyelven tudtak csak szóhoz jutni. Ez a higgadt nyelv talán csalódást okoz az olvasónak, akit elkényeztettek líraibb hevületű vagy teoritikusabb felkészültségű tanulmányok. Kárpótlásul nem is ígérhetek mást, mint hogy a kötet huszonkét éven — életünknek e halálosan érdekes darabján, — át azonos hangot hall majd, s ugyanakkor az észjárásnak gondolatsornak töretlen tovább- gyűrűzését — talán, remélem, fejlődését is — követheti. JÓLESETT Bizonyára mindenki ismeri azt a kellemetlen érzést, amely elfogja az embert, amikor elveszít valamit. így jártam jó magam is, amikor a Patyolat Vállalat két tisztítócéduláját hiába kerestem. Hogy fogom most megkapni a fehérneműt? — t^nreng- tem. — Sehogy ~ mondotta zár dűl a Patyolat vezetője. — Hat hónapot várunk vele, aztán átadjuk a bizományiba - meg lehet venni. Majd kétségbeesett arcomat látva, elmosolyodott és kijelentette: — Van még egy másik mód is. ess Mi az? — kérdeztem mohón, mént a fuldokló, akinek szalmaszálat nyújtanak. • se- Hát egyszerűen az, hogy elmegy az 1-es számú boltba és átveszi a cédulákat, ugyanis ott vesztette el. Rohanás az 1-es számú boltba. A vezető megkérdezte a nevemet, aztán a fiókba nyúlt és elővette a két cédulát. Ennyi az egész. Nem történt más, minthogy a bolt valamelyik dolgozója megtalálta a földön és a vezető telefonált a Patyolatba, hogyha a tulajdonos jelentkezik, küldjék oda. Ezt a jelenséget, azt hiszem, szocialista erkölcsnek hívják. Nem nagy dolog, Mégis nagyon jól esett. *-s hernádi — A Nap kél: 4.50 likőr, nyugszik: 18.42 h-kor. — A Hold kél: 14.34 h-kor, — nyugszik: 23.58 likőr. Időjárásjelentés Várható időjárás: felhős idő, sokhelyen eső, zivatar, mérsékelt, időnként élénk délnyugati, a Dunántúlon nyugati, észak- nyugatira forduló szél, a hőmérséklet az ország középső és keleti részein csökken, nyugaton alig változik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok között, (MTI) — TISZAROFFON és Jászki- séren augusztus 24-én tartják a vöröskeresztesek küldöttválasztó gyűlésüket. Jászkiséren az óvodások, Tiszaroffon pedig az úttörők köszöntik a megjelenteket. A tiszaroffi vöröskeresztesek küldöttválasztó gyűlése után táncestet rendeznek, melynek bevételét egészségügyi állomás felállítására fordítják. TEGNAP EGY VAGON SZŐLŐT indítottak útnak Szolnokról. Szilvából 26 vagonnal, dinnyéből ugyanennyit exportált a MÉK szolnoki központja a Német Demokratikus Köztársaságba, Csehszlovákiába és Ausztriába. Augusztus 23 Szombat Filläp — A LEGSZEBB májú libákat évtizedek óta a Jászságban és a Nagykunságban tenyésztik. Mezőtúron, Karcag környékén, — Zagyvarékason az asszonyok közösséget alakítottak s 17.000 libát fognak be tömésre. A sokszor 1.30 kg-mos májakból külföldre is exportálnak. — 12 VAGON BUZÄT adott el az államnak a mezöhéki Táncsics Termelőszövetkezet. — HÁROMNAPOS TANÁCSKOZÁSRA ültek össze csütörtökön a megyei művelődési osztályok általános iskolai tanulmányi felügyelői és az általános iskolai vezető szakfelügyelők. Az 1958—59-es tanév legfontosabb feladatait vitatják meg. — UJ ISKOLA épül 80.000 forintos beruházással Jászjákóhal- mán. A község hároméves fejlesztési tervében kéttantermes iskola építését határozták el. — AUGUSZTUS 20-án alakította meg az öcsödi földművesszövetkezet a takarék szövetkezetét. Az alakuló gyűlésen 128- an jelentek meg s léptek be az újonnan alakult takarékszövetkezetbe. — 94.5 SZÁZALÉKRA teljesítette felvásárlási tervét a Terményforgalmi Vállalat. Az előirányzott 5342 mázsa terményből eddig 5050 mázsát vásároltak fel. — 800 MÁZSA FAGYLALTOT hozott forgalomba az ünnepi vásáron a rákóczifalvai földművesszövetkezet. Több mint 25.000 adagot mértek ki a vásár két napján a fmsz elárúsítói. — A SZOLNOKI MÁV labdarúgói 20-án, Esztergomban, az ottani Vasas ellen l:0-ás győzelmet arattak. Vasárnap, f. hó 24-én Miskolcon, az újonc NB. l.-es Vasutas SC ellen lépnek pályára a Vasutas Kupáért. A lottósorsolás eredménye A lottó 34. heti sorsolását Kiskunhalason tartották meg. Ezen a héten 2,333.975 szelvény vesz részt a játékban. Ennek megfelelően egy nyerőosztályra 875.240 forint jut. A nyerőszámok a következők: 4, 14, 26, 67, 74 • - ~~i ~“i ~ r £S3> Jfapi postánkból Augusztus 22-én a következő levelek érkeztek szerkesztőségünkbe: Id. Németh János Szászberek, Bugyi István Jászberény. Tájékoztatásukat köszönettel fogadtuk. Munkánk során hasznosítjuk és érdeklődéssel várjuk további leveleiket. Lukács Miklós Torökszent- miklós. Verseit megkaptuk, lektorálásra átadtuk. Horváth Ferenc Szolnok. Beküldött anyagát köszönjük. Kérjük közölje pontos címét, hogy válaszolhassunk. Somosi Árpád Túrkeve, Vadai József Karcag, Serfőző Simon Zagyvarékas. Levelüket megkaptuk. Jóvér János Tiszaigar. Panaszát megvizsgáljuk, illetve eljuttatjuk intézkedés végett az illetékes szervhez. Kovács Péter Rákóczifalva. — Panaszára választ kaptunk, — amelyről levélben tájékoztatjuk. Újvárosi Piroska Túrkeve, Tóth Margit Jászboldogháza. Kedves kis Pajtások! Leveleiteket megkaptuk, továbbítottuk az Úttörők Fórumához. Várjuk további írá- I saitokat.