Szolnok Megyei Néplap, 1958. augusztus (9. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-15 / 193. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. augusztus 15 Komolyan készülődnek a Spartakíád országos döntőjére VfarbS Joachim; a tOröfeszerrtmiBcósi járás versenyzője nagyszerű fűtésed győzött 4M méteren. Ideje: 58.7 tnp. Ott lesz a tlszapflspöM fiatal az országos döntőn Is, ahol 1000 méte- test <B rajthoz megyénk színeiben. A megyei döntő óta komolyan edzésben állt. Nagy várakozással tekintünk szereplése elé. Mint már any- nyiszor, reméljük, most' Is jő eredménnyel öregbíti megyénk falusi sportjának hírnevét. A férfi röplabda- csapatok első házon, helyezettje a megye döntőn a győzelmi emelvényen, 1* Túr- keve, í. Tiszafüred, L Jászberény. Már a megyei döntő óta Is több komoly mérkőzést játszottak. Az timúlt vasárnap például Pest és Bács megyék első helyezettjeivel mérkőztek a túrkevlek és második helyen végeztek. ismerve képességeiket, jobb eredményekre Is képesek. Ezt az országos döntőn bizonyára be Is igazolják. Nem szűnt meg a motorsport Szolnok megyében Ezt bizonyítják a szolnoki Zalka Máté motoros klub versenyzői. Az 1958-as évben számos versenyen igazaitok be képességeiket: Több alkaversenyző szerezte meg az országos bajnokság harmadik helyét, Bohács Antal személyében; utasa Kulcsár Gábor: lommal komoly nemzetközi mezőnyben is szép eredményeket értek eh Többek között megszerezték a Magyar Népköztársaság gyorsasági versenyének oldalkocsis kategóriája első helyét: 18 ponttal győzött Folacsdk András; utasa Ker- kecz Kálmán: Ugyancsak szolnoki A szolnoki közönség szereti a motoros sportot, csupán egy hiba van, hogy Szolnokon a hatóságok nem akarják engedélyezni a motor- versenyeket. Helyes lenne, ha az illetékesek, — a versenyzők és a közönség érdekelnek figyelembe vételével évenként legalább egy-két verseny rendezéséhez hozzájárulnálak. yp-acsik András első helyen végzett a Magyar Népköztársaság 45SSS*8fei tídaltocsis kis kategóriájában. Utasa: Kerkecz Káll > -M.. mán, Megtörtént a labdarúgó NB II. új csoportbeosztása és sorsolása A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette 1958—59. évi NB H.-es labdarúgó bajnokság csoportbeosztását és sorsolását. Szolnok megye két NB H.-es csapata a keleti csoportba kapott beosztást. A csoport mezőnye a következőképpen alakult: keleti csoport: Szegedi VSE, Jászberényi Vasas; Előre, Cegléd, UTTE, Nagybátony, vagy Ózd, Miskolci MTE, Bükkalja, Egyetértés, Salgótarjáni SE, Pénzügyőrök, Szolnoki MÁV; Bp, Spartakusz, Debreceni Vasutas, Szegedi EAC; Az Ózd—Mávag mérkőzés ügyében az Ózd az MTST Elnökségénél panasszal élt. Mint ismeretes a mérkőzést az Ózd 2:1 arányban megnyerte; de a Mávag óvott és a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a Mávag javára írták. Az MTST dönt majd az Ózd panaszával kapcsolatban. Ezért a sorsolásban még mindkét csapat neve szerepel. A sorsolás az alábbiak szerint alakult: VIII. 31.: Szegedi VSE — Jászberény Vasas, Bp. Előre—Ceglédi VSK, UTTE—Nagybátonyi Bányász vagy Ózdi Vasas, Miskolci MTE — Bükk- aljai Bányász, Egyetértés—Salgótar- láni SE, Kecskeméti Dózsa — Pénzügyőrök, Szolnoki MÁV—Bp. Spartacus, Debreceni VSE—Szegedi EAC. IX. 7: SZEAC—Szolnok, Bp, Spar« tacus — Kecskemét, Pénzügyőrök— Egyetértés, SSE—MMTE, Bükkalja— UTTE, Nagybátony v. Ózd—Bp. Előre, Cegléd — SZVSE, Jászberény— DVSC. IX. 14. SZVSE — Nagybátony v. Ózd, Bp. Előre—Bükkalja, HITESSE, MMTE — Pénzügyőrök, Egyetértés—Bp. Spartacus, Kecskemét— SZEAC, Szolnok—DVSC, Jászberény —Cegléd, IX. 21.: Szolnok — Jászberény, DVSC—Kecskemét, SZEAC—Egyetértés, Bp. Spartacus—MMTE, Pénzügyőrök — UTTE, SSE — Bp. Előre, Bükkalja—SZVSE, Nagybátony v. Ózd—Cegléd: IX. 28.: SZVSE—SSE, Bp. Előre— Pézügyőrök, UTTE—Bp. Spartacus, MMTE—SZEAC, Egyetértés—DVSC, Kecskemét—Szolnok, Cegléd—Bükkalja, Jászberény—Nagybátony vagy Ózd. X. 5.: Kecskemét — Jászberény, Szolnok—Egyetértés, DVSC—MMTE, SZEAC—UTTE, Bp. Spartacus—Bp. Előre, Pénzügyőrök—SZVSE, SSE— Cegléd, Bükkalja — Nagybátony v. Ózd. X. 12.: SZVSE—Bp. Spartacus, Bp. Előre—SZEAC, UTTE—DVSC, MMTE —Szolnok, Egyetértés — Kecskemét, Nagybátony v. Ózd—SSE, Cegléd— Pénzügyőrök, Jászberény—Bükkalja. X. 19.: Egyetértés — Jászberény, Kecskemét—MMTE, Szolnok—UTTE, DVSC—Bp. Előre, SZEAC — SZVSE. Bp. Spartacus—Cegléd, Pénzügyőrök —Nagybátony v, Ózd, SSE — Bükkalja: X. 26.: SZVSE—DVSC; Bp. Előre— Szolnok, UTTE—Kecskemét, MMTE —Egyetértés, Bükkalja — Pénzügyőrök, Nagybátony v. Ózd—Bp. Spartacus, Cegléd — SZEAC, Jászberény —SSE. XI. 2.: MMTE—Jászberény, Egyetértés—UTTE, Kecskemét—Bp. Előre, Szolnok — SZVSE, DVSC — Cegléd, SZEAC — Nagybátony v. Ózd, Bp. Spartacus—Bükkalja, Pénzügyőrök —SSE. XI. 9.: SZVSE — Kecskemét, Bp, Előre—Egyetértés, UTTE — MMTE, SSE — Bp. Spartacus, Bükkalja— SZEAC, Nagybátony v. Ózd—DVSC, Cegléd—Szolnok, Jászberény—Pénzügyőrök. XL 16.: UTTE—Jászberény, MM Te, —Bp. Előre, Egyetértés — SZVSE, Kecskemét—Cegléd, Szolnok—Nagybátony v. Ózd, DVSC — Bükkalja, SZEAC—SSE, Bp. Spartacus—Pénzügyőrök. XI. 23.: SZVSE—MMTE, Bp. Előre —UTTE, Pénzügyőrök—SZEAC. SSE —DVSC, Bükkalja — Szolnok, Nagybátony v. Ózd—Kecskemét, Cegléd —Egyetértés, Jászberény—Bp. Spartacus. XI. 30.: Bp. Előre — Jászberény. UTTE — SZVSE, MMTE — Cegléd. Egyetértés — Nagybátony v. Ózd, Kecskemét—Bükkalja, Szolnok—SSE, DVSC—Pénzügyőrök, SZEAC — Po Spartacus, XII. 7.: SZVSE —Bp: Előre, Bp. Spartacus — DVSC, Pénzügyőrök— Szolnok, SSE—Kecskemét, Bükkalja —Egyetértés. Nagybátony v. Ózd— MMTE, Cegléd—UTTE, Jászberénv— SZEAC. Lázas készülődés a Spartakíád országos döntőjére Augusztus E0-át Is méltókép ünnepeljük Ma kezdődik az országos úszó= bajnokság Nagyjelentőségű a ma kezdődő és három napon át tartó országos úszóbajnokság. Ugyanis közvetlenül az Európa-bajnok- ság előtt bonyolódik le. Ez a bajnokság komoly erőpróbája lesz az Európa-bajnokságra készülő versenyzőinknek. A háromnapos verseny keretében bemutatkozik az Európa- bajnokságon szereplő vízilabda- válogatott is, melyben több szolnoki játékos is szerepel. így: Boros, Kanizsa, Pintér. Pénteken az A) válogatott az utánpótlás válogatottal; szombaton a B) válogatott az ifjúsági válogatottal; vasárnap pedig az A) válogatott a B) válogatottal játszik. Jól sikerült a martfűi kézilabda-torna A Megyei Kézilabda Szövetség Martfűn rendezte meg öt város kézilabda tornáját. Első Ízben irta ki a szövetség ezt a tornát, mely érdekes, színvonalas mérkőzéseket hozott. A tornán Szolnok, Martfű, Ti- szaföldvár, Törökszentmiklós és Ti- szapüspökl csapatai vettek részt. A helyezési sorrend a következőképpen alakult: 1. Szolnok, 2. Martfű. 3. Tlszaföld- vár, 4. Törökszentmiklós, 5. Tisza- püspöki. EDZŐVALTOZÁSOK labdarúgó csapatainknál A Szolnoki Kinizsi labdarúgó csapata Is megkezdte felkészülését a bajnoki Idényre. A csapat edzéseit Csabai János, a Szolnoki MÁV volt neves játékosa vette át. Horváth István, a Szolnoki Kinizsi volt edzője a Szolnoki MTE-hez került, ahol a második csapat edzői teendőinek ellátását vette át. Az Országos Rendőr főkapitányság felhívása A Belügyminisztérium Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya felhívással fordul az ország lakosságához. Felkéri mindazokat, akiknek az utóbbi egy-két hónapban nő hozzátartozója, ismerőse eltűnt, tegyenek bejelentést a 202—666 távbeszélő állomáson, vagy írásban az alábbi címre: BM Országos Ren- dőrfőkapitényság bűnügyi osztály, Budapest, V., Jászai Mari tér 16. szám, A bejelentést tevők közöljék az eltűnt személy összes adatait, személyleírását (lehetőség szerint fényképet is mellékeljenek), valamint az eltűnés körülményeit. A BM Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi osztálya felkéri azokat, akik Írásban teszik meg bejelentésüket, hogy nevüket és lakcímüket közölték: Mint köztudomású, augusztus 22—23—24-én Szolnokon rendezik meg a falusi dolgozók VII. Spartakiádjának országos döntőjét. Nagy megtiszteltetés ez megyénk sportja számára. Elismerése annak a munkának, melynek eredményeképpen tavaly megyénk válogatottja szerezte meg az országos döntőn az elsőséget és így nálunk van a KISZ Országos Spartakiád vándorzászlaja. Fenti tény a megtiszteltetés mellett komoly feladatot és kötelezettséget ró versenyzőinkre, vezetőkre, de nem kevésbé a Megyei KISZ Bizottságra és a Megyei Testnevelési Sport Tanácsra. Az előkészületekből megállapítható, hogy valamennyien átérzik feladatuk jelentőségét. A versenyzők és vezetőik tudják, hogy be kell igazolniok a megyei döntőn, hogy nem méltatlanul jelölték ki Szolnokot az országos döntő színhelyévé. Éppen ezért hétről-hétre szorgalmasan edzenek és komoly versenyekkel készülnek fel megyénk Spartakiád Válogatottjának tagjai. Ügy akarnak szerepelni, hogy a KISZ vándorzászlaja továbbra is Szolnokon maradjon. Lázas készülődés tapasztalható ezekben a napokban a Megyei Testnevelési Sport Tanácsnál. Készülnek a megyék versenyzőinek méltó fogadására, megfelelő elhelyezésére, étkezésük biztosítására és nem utolsósorban az országos döntő színhelyeinek előkészítése is folyik. Szinte egymásnak adják a telefont a megyei TST-nél, intézkednek. Az MTST teljes apparátusa az országos döntő előkészítésén dolgozik. Emellett természetesen nem feledkeznek meg a napi feladatokról sem, mert közeleg augusztus 20-a és sportolóink Alkotmányunk ünnepét is méltó keretek között akarják köszönteni. Éppen ezért a Spartakiád döntő munkálatai mellett Rátfai elvtárs, az MTST tagja az augusztus 20-i sportműsor összeállításán is munkálkodik. Mint értesültünk róla, ez is szép és változatos lesz. Augusztus 19-én este 19 órakor a Kossuth téren felállított szabadtéri színpadon vívóbemutató lesz. 20-án délelőtt 10 órakor ugyancsak a szabadtéri színpadon ökölvívók tartanak bemutatót. Ugyanitt lesz délután a súlyemelők vetélkedése. Augusztus 20-án délután a Tiszán rendezik meg a már hagyományossá vált folyamúszó bajnokságot. Ezenkívül tervbe véve egy felszabadulási ifjúsági labdarúgó torna megrendezése is, több szolnoki csapat részvételével. Ilyenformán Szolnok város sportkedvelői sem szenvednek majd hiánvt sportrendezvényekben Alkotmányunk ünnepén. Természetesen a megyeszékhelyen kívül az egész megyében is rendeznek augusztus 20-án különféle sport- eseményeket. Az előkészületekből ítélve minden bizonnyal jól vizsgáznak majd Szolnok megye sportolói és sportvezetői augusztus 20-án, valamint 22—23—24-én, az országos Spartakiád döntőn. — Vlncze — felvétel ápolónői tanfolyamra A Kaposvári Egészségű a vi Szakiskolában ez év novemberében kétéves betegápolónői tanfolyam kezdődbe. Kérvényeket október 1-ig fogad el az iskola. Jelentkezési feltételek: betöltött 17. életév, gimnázium, vagy általános iskola VIII. osztályának jeles, vagy jó eredménnyel való elvégzése Az iskola teljesen ingyenes! A kérvényhez csatolni kell: önéletrajz, iskolai, orvosi bizonyítvány, ha dolgozott, munkáltatói igazolás és fénykép. Az iskola sikeres elvégzése után az Egészségügyi Minisztérium minden hallgatót azonnal elhelyez kórházi osztályon. Fizetés 900—1200 forintig. Kérvényeket Egészségügyi Szakiskola, Kaposvár, a Kórház cíniére kell beküldeni: Dr. Hosszú József megyei főorvos í 4 i