Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-11 / 163. szám
1958. július 11; SZOIjNOK MEGTE1 NÉPt-AP 3 A szolnoki szén rakodó építkezésen Gulyás Kálmán, MÁV műszaki lóellenór építőbrigádja a vasúti szervezeti séma szerint nem áll valami előkelő helyen. A pályafenntartási főnökség IX-es pályamesteri szakaszának csupán egy kőművescsoportját képezi Sárkány János pályamester vezénylete alatt. Pedig végzett munkájuk után — a „civil” életben talán építővállalatok között is elmennének. Néhány évvel ezelőtt ők építették a szolnoki Vasúti felüljáró melletti emeletes, — impozáns méretű fűtőházi kultúrépületet. Most két és félmilliós tiszta vasbeton munkát vállalt a csoport: az új fűtőházi szénrakodó építését Itt találjuk őket — ebédidő alatt — a felvonulási épületek árnyékában. Gulyás szőrös deszkából eszkábált pádon kanalazza jóízűen, amit felesége hozott, •— s hiába keresnénk rajta most a „főellenőr” csillagos vállapját, vasutas tányérsapkát. Svájcisapkában, ingujjban, munkanadrágban viseli tisztét itt a munkahelyen — csakúgy mint a többi ács, kőműves, betonozómunkás. Számára nem soká tart a déli szieszta. Az utolsó falatot már a hatméter magas lábakon ál- lu betonépítmény tetején nyeli le* — Ezt csináljuk — mutat körül a friss betonon. 1956 júniusában kezdtünk hozzá ■— s azóta Uiár készen lenne, .„.de „október” miatt sokáig állt a munka. Aztán újból hozzáfogtunk, mert nagyon kell ez a szénszerelő. A régit már alig-alig lehet használni. Azt még a régi kis mozdonyokhoz építették, nem a mostani — modern magas gépekhez. Úgyhogy 60—70 cm-re a földfelszíne alá kellett süllyeszteni a síneket, hogy a 424-es gépek is a rakodó alá férjenek. Ennek viszont az lett a következménye, hogy esős időben a síneket öntötte el a víz, a mozdonyok néha csatlóig vízben állva tudták megpakolni a szerkocsit szénnel. Az új rakodó betonépítménye minden követelménynek megfelel. A széntérről három nagy- olyan állványzatot, mely erkélyteljesítményű lift hordja fel ide szerűen a levegőben áll és alat- csilléstől a szenet, azután kisva- ta nappal nyugodtan mehetnek súton a buktatóba öntik — on- le s fel a mozdonyok. Ezzel meg- nan pedig egyenesen a mozdony- szüret a várakozás, fűtők engedik be a kocsiba. — Ebben az évben még egyszóval ezt a hasznos beruhá- szer sem kértünk vágányzárat zást csinálják most. — Persze a ' mondja Gulyás ■ mióta hasz- gyakorlatban nem olyan egysze- náljuk az új állványszerkezetet, rű volt megoldani az építkezést Estére azért mindig felszedjük a — úgy, hogy a régi szerelőt is pallókat, — nehogy a rossz Iáhasználhassák, az új is épüljön ^si viszonyok között a gépen mellette — s a mozdonyoknak ne dolgozók megfeledkezzenek róla kelljen haszontalanul várakozni, ®s balesetet okozzon, míg beférnek a szűkös helyre; — A megtakarítás? — kérde- Az állványok, — amit az építke- zi — és egy számításoktól tarzésnél használtak, — ugyanis a ka írást vesz elő: — 64.300 forin- sinre épültek s míg dolgoztak tot mutattak ki s reméljük majd rajta — vágányzárat kellett kér- csak megkapjuk utána az újító ni — a régi szerelő egyik oldala díjat is. •. De főképpen az ér- használhatatlanná vált. dekel minket, hogy megszüntetTavaly még száz meg száz hettük a zavarokat a forgalommunkaóra ment így veszendőbe ban. Még aratás előtt szeretnénk embernek és gépnek. Dehát Gu- befejezni a második gépházat, lyás csoportvezető, meg segítő — aztán mikor visszajönnek az társa Deák Mihály ács eíhatá- emberek szabadságról: mielőbb rozták, hogy megoldják ezt a befejezni a hátralévő részt, problémát, összeállítottak egy (Palatínus). Gulyás Kálmán és Deák Mihály védőkorlátot szerel az újfajta állv ányra. C A<z íffií udfdeak — Szolnok megyei vájártanulók között — A vadvirágos Mecsek egyik erdőkoszorúzta völgyében, — a hat év alatt lüktető életű bányász-várossá fejlődött Komlón van hazánk egyik legnagyobb és legmodernebb vájártanuló iskolája. A hatalmas, háromemeletes épület büszkén emelkedik a Kö- könyösön, mintegy jelképként uralva a várost. Az épületben mindenütt rend és tisztaság- A folyosókon neszfogó szőnyegek, üdezöld élősarok. Az irodában Molnár Ferenc elvtárssal, az intézet igazgatójával beszélgetek. — Az intézet célja, hogy szakképzett vájárokat neveljen a rohamosan növekedő bányászüzemeknek. — kezdte Molnár elvtárs. Aztán ismertette az intézetben folyó oktató és nevelő munkát. — Az iskolának 320 tanulója van. Két típusú tanítás folyik. A 15—17 éves fiatalok három évig tanulnak, míg a 16 éves korban felvettek két éves oktatásban vesznek részt. Tizenhét éves korára minden tanuló megszerezheti a vájár szakmunkás bizonyítványt. Az oktatás elméleti és gyakorlati. — Milyen juttatásokat és kedvezményeket kapnak a tanulók? — Ingyenes, bőséges teljes ellátást, lakást; ezenkívül évenként minden tanuló kap munkaruhát, cipőt, gumicsizmát, ba- kancstalpalást és három évre egy öltözet bányász egyenruhát. Természetesen ezeket is térítés nélkül. A tanulók ösztöndíjban is részesülnek; havonta 160—560 forintot kapnak. A harmadik évben pedig a gyakorlati órák alatt kitermelt szénmennyiség után rendes bért is fizetnek nekik, ami havi 1400—1800 forint keresetet biztosít a tanulóknak az egyéb juttatásokon felül. Minden tanulónak évenként még 30 nap fizetett szabadság is jár — fejezte be tájékoztatóját az igazgatót — Milyen a tanulók elhelyezése és szórakozási lehetősége? Erre a kérdésre Fekete Géza tanulóotthon vezető válaszol, miközben végigkalauzol a világos, modernül berendezett lakószobákon és klubszobákon, amelyekben sakk. ping-pong és más játékok állnak a tanulók rendelkezésére. A hatezer kötetes könyvtárban egy szolnok megyei tanulóval is találkoztunk. Nagy András kisújszállási fiatallal. A második szolnok megyei tanulóval a rádiószobában találkoztam. Kurucz Lászlónak hívják. Szülei a kisújszállási állami gazdaságban dolgoznak, ő is ott dolgozott azelőtti — Egyszer jutalomüdülésre küldött a gazdaság Gallyatetőre. — Ott bányászokkal ismerkedtem meg, akik felkeltették érdeklődésemet a bányászélet iránt. — Jelentkeztem, azóta itt vagyok. Jól érzem magam. A munka nem megterhelő. . Túrkevéről Nánási Imre jár itt iskolába- Apja bányamérnök. Ö is szeretne majd tovább tanulni. ha megszerezte a vájári szakbizonyítványt. — Hogyan lehet valaki az intézet tanulója? — teszem fel a kérdést kísérőmnek. — Minden 15—17 éves ifjú jelentkezhet, aki az általános iskola VII—Vili. osztályát elvégezte és kedvet érez a bányász élethez. A következő tanévre — teszi hozzá —, már érettségizett fiatalok is kérték felvételüket. Szívesen látjuk őket és másokat is. A felvételi kéréseket július végéig lehet beküldeni az intézet címére, mellékelve az iskolai és születési bizonyítványt és a szülői beleegyezést — fejezte be Fekete Géza elvtárs. Csontos Sándor. z a közgyűlés másnak ígérkezett, mint a többi. Elsősorban azért, mert most a legnagyobb dologidőben hívták ősz- sze, a szokástól eltérően majdnem tíznapos késéssel. Másodsorban jelkerült a napirendre egy kizárási ügy. A fehérre sikált padokon lassan elhelyezkedtek az emberek. Hátulról úgy kellett biztatni a népet, hogy „menjenek közelebb, az első padok még üresek?’. A terem — amit az uraság valamikor talán kisebédlőnek használt — megtelt dörmögő neszezéssel, mozgással és csak akkor csendesedett a beszéd, amikor elől az elnök elvtárs felállt és elkezdte mondani. A járási tűzoltóparancsnoknak adta át a szót. Figyelni ugyan csak néhányan figyeltek. Három leányzó kuncogva olvasgatott valami levelet, a hátak mögé rejtőzködve. Mások a tűzoltó feje fölött a falat nézték, melyet jó négyzetméternyi vörös drapéria és Lenin elvlárs arcképe díszít. Valamelyik asszony hangosan ásított, s erre néhányan nevettek. Az egyik szövetkezeti ember az ajtó mögé a padlóra telepedett, csizmás lábait kinyújtotta és biztos helyen lévén, talán még durmolt is egyet míg a fiatal tűzoltó beszélt. 1 Az egykori kisebédlő csak akkor élénkült meg ismét, amikor az elnök újból átvette a szót. Keskeny arcú, kopasz homlokú ember a szövetkezet vezetője és nagyon pattogó hangú. Aki nem ismeri, annak úgy tűnik: haragos; pedig nem az, csak erélyes. Dehát ilyen ember kell, nem holmi pipotya fickó, akinek még az aludt tej .is> megmelegszik a szájában. Mátis elvtárs nem tűri a lógást, a hanyag munkát, a pocsékolást, hanem amit a közgyűlés egyszer elhatároz, azt ő — éppen a tagok érdekében — meg is valósítja. Most éppen arról beszél, hagyom állnak a munkálatokkal. Név■ szerint mondja: ■— Csáti Mihály, Molnár Albert, Csáti Jóska, micsoda munkát végeztek?! Rosszat. A harmadik kapálás után még hét szál cukorrépát is találtunk egy csomóban..; Néhányan összebbhúzzák magúkat, mások helyeslőén bólogatnak, hogy ez így nem mehet. Aztán sorolja az elnök a többi dolgokat... észkelődnek, mozognak, összesúgnak, amikor Csáti Ferenc kizárási ügye kerül szóba. Ez tulajdonképpen már befejezett dolog; hiszen mindenki tudja, hogy Csáti mit vétett. Meg akarta bontani a szövetkezet egységét, intrikált a vezetőség ellen, megrágalmazta az elnököt. Levelet írt különböző felsőbb szervekhez és valótlan dolgokat állított. Nagy elvtárs — a járási kiküldött — megigazítja csillogó szemüvegét és szót kér. Pontról pontra ismerteti a tagokkal a vizsgálat eredményét. Az egyik tag szöszmötölve fészkelődik, a többiek pisszegnek, hogy maradjon csendben. Mindenki figyel, hallgat. = Ez tehát, elvtársak, a tényállás. Csáti Ferenc állításai nem fedik a valóságot; csak arra lettek volna jók, hogy különböző gyanúsítgatással fertőzzék meg ezt a közösséget. Az intrikát, az alap nélküli vádaskodást nem lehet megengedni, és az elvtársak ne is engedjék. — Kinek van hozzászólása? — kérdi az elnök. Az embersürűből kiszól egy hang. Dörmögő, öreges. — Na, én hozzászólnék. — És már mondja is. — Annyit jelent ez a dolog, hogy az illető nem mondott igazat. Hát éppen ezért, nincs mit csinálni. — Ezzel be is fejezte, megmondta a magáét, érthet belőle mindenki. Itt is, ott is hasonló megjegyzéseket hallani, s végül szavaznak. Menjen, vagy maradjon az intrikus? — Menjen! — emelkedik magasba minden kéz. Kemény, de igazságos ítélet. A közösség nem tűr maga között rendbontót. Ahol lehet, ott nevel; de ahol a nevelés már nem használ, ott büntet. fldakint már egészen besötétedett, a falu aludni készül. Hiába, tíz felé jár az idő és ilyenkor már nyáron is öregeste van. S itt ez a kis kollektíva most már hétköznapi dolgokról tárgyal, a szövetkezeti élet apró, de jelentős problémáiról. Ügy érzi az ember, mintha egy nagy családban volna, ahol őszinték egymáshoz a családtagok, s éppen azárt mondják meg néha keményebben is a véleményüket, meri tisztelik egymást. — Munkacsapatvezetőt kell választani. Kit javasolnak az elvtársak? — Bohqcsi Etelkát. — Ö, elnök elvtárs, én nem leszek. — Miért nem? — Nem tudok számolni. — Majd megtanítjuk. —- Inkább egy ember kellene — húzódozik Etelka. Az egyik lány erre elkiáltja magát: — Csáti Jóskát javasolnám. — Az ám! Éppen Csáti Jóskát, akinek a répájában a harmadik kapálás után hét szálat is találtak egy csomóban... — kiáltják jobbról-balról. Dehát végül csak nem jutottak dűlőre Szóba került még Etel néni neve, meg Dajka Lajosé és Pintér Jósltáé. Mi legyen? A közgyűlés úgy határozott, a munkacsapatvezetőt válassza meg az a munkacsapat, amelyiknek hiányzik a vezetője. Üjabb kérdés. Az elnök elvtárs kérdezi, hogy most a nagy munkák idején legyen-e sör? A jelenlévő férfiak lelkesen bólogatnak, az asszonyok pedig egyáltalán nem lelkesednek. De szólni nem szól senki. — Legyen-e hát, elvtársak? — Megissza mindenki, csak ki kell hozni, — dörmögi sunyin egy öreg és oldalról nézi, hogy ugyan, mit mondanak az asszonyok. = Az nem úgy van! Vagy megszavazzuk, vagy nem — így az elnök. — Nekünk úgy sem adnak, tavaly sem adtak — kiabálja az utolsó sorból az egyik asszony; s az asszonyok mintha csak erre a jélre vártak volna, kórusba mondják: — Ne legyen! Hát végül itt is szavazásra került a sor, s mivel a férfinép volt többségben, a négy kishordó sört megszavazták; de az asszonyok ennek bizony nem örültek túlságosan. Hiába, ez már így van. Az asszony a szövetkezetben is asszony marad, még azt a kis innivalót is sajnálja a férfiembertől. Üjból az elnöké a szó. — Végül pedig javaslom elvtársak, vonjuk meg a jószággondozóktól a szabad tehéntartást, mert ez alapszabályellenes. — Nono! — szól közbe Pigler elvtárs, aki éppen érintve van ebben a dologban, dehát hiába, a közösségi élet törvényeinek mindenki aláveti magát és így ő sem lehet kivétel, de a többi jószággondozó sem. JZözeleg az éjfél. Egyre kevesebb a szó. Igaz, nagyon sokat megtárgyaltak itt, így együtt közösen, ahogy a szövetkezet gazdáihoz illik. Nem mindig simogatták a szót és nem gondolkodtak a választékos modoron, de azért harag nélküli jóízűen kívántak egymásnak nyugodalmas éjszakai pihenésti Az elnök még maradt valamicskét. Kezével végigsímogatta kopasz fejebúbját és csendes megelégedéssel mondta: — Néhány lépéssel ma it előbbre mentünk. s Kelt, Tiszaderzsen, 1958. július 9-én, a Szabadság Tsz-ben. Szekulity Pétéi r 4 4 * KÖZGYŰLÉS
