Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-26 / 176. szám

1958. július 36. SZOLNOK MEGYEI NtPLAP V Aho! kigúnyolják a kultúrmunkásokat — Kultúráiét a jászberényi Fémnyomóban — Az öntevékeny színjátszó cso­portok munkája szép és fárad­ságos munka, hiszen az ilyen csoportban való részvétel szinte második műszak. Különösen azokban a városokban nagy fel­adat a színjátszó csoporté, ahol nincs színház. Szerény vélemé­nyem szerint az ilyen öntevé­keny színjátszó csoportok mun­káját nem volna szabad tudato­san akadályozni. Nos. nem ez a véleményük a Fémnyomó egyes üzemvezetőinek, művezetőinek, csoportvezetőinek. Még Papp Miklós idejében megalakult a színjátszó csoport. Januártól június 2-ig tanulták Szécsi „Mérleg”-ét. A klub ak­kori „igazgatója” hitegette a lelkes színjátszókat, majd már­cius 21-én, majd április 4-én. majd május 1-én bemutatjuk, a bemutatóból azonban nem lett semmi. Én május közepén ke­rültem a színiátszó csoporthoz, mely kezdett széjjelszóródni. A klub új vezetőjével, a fáradha­tatlan szervezőkkel szövetkezve ismét „összetereltük” a színját­szókat. Június 2-a nagy esemény volt a csupa KISZ-fiatalból álló kezdő „színészek” számára: Szol­nokon a Magyar—Szovjet barát­sági hónap záróünnepélyén mu­tattuk be a „Mérleg” c. drámát. A Néplap elismeréssel nyilatko­zott a munkánkról — ha jól em­lékszem — június 4-i számában. És ha tudta volna, hogy milyen fáradságos, nehéz munkára volt szükség ahhoz, hogy be tudjuk mutatni a darabot! A vállalat részéről is kaptunk elismerést, mely egy oklevélben jutott kifejezésre; segítséget azonban semmit. Legnagyobb probléma, hogy váltó-műszak­ban dolgozunk, helyesebben, nem is az a probléma, hanem, hogy az üzemvezetők, illetve művezetők és csoportvezetők nem engedélyezik a műszak­cserét olyan esetben, mikor az illető dolgozó délutános. Pedig nem nagy dolog volna, annál is inkább, mert heti két napról, keddről és péntekről volna szó. De nemhogy segítséget nyúj­tanának, hanem — nagyon saj­nos — akad olyan műszaki dol­gozó — a IV. üzem művezető­helyettese, Muhari —, aki egye­nesen kigúnyolja a színjátszó­kat Szokása hangoztatni, hogy „nem színészeket nevelünk”, „vagy dolgoznak kérem, vagy színészkednek”, meg hogy: „Szín az oan itt kérem, csak ész nincs”. Befejezésül szeretném megkér­ni a szóbanforgó művezetőket, üzemvezetőket, csoportvezető­ket, hogy akadályozás helyett segítsék, támogassák a nemes célért a tömegkultúra kiszélesí­téséért küzdő egyszerű dolgozó­kat. Németh Ottó Új filmsxinháxak Moszkvában Moszkvában, az Izmaljov kör­úton megnyílt a „Tavasz* film­színház. Rövidesen megkezdik a filmvetítést a „Szputnyik” és a „Rakéta* mozikban is. Ezenkí­vül még öt filmszínház épül fel az idén a szovjet fővárosban. A közeljövőben új nevezetes­séggel fog gazdagodni Moszkva. A Turgenyev téren felépül a Szovjetunió legnagyobb, 3000 embert befogadó, 30 méter szé­les vászonnal rendelkező film­színháza. Egymillió motorkerékpár Az egész világon futó motor- kerékpárok közül minden har­madik csehszlovák gyártmányú. A Csehszlovák Köztársaság csu­pán az elmúlt esztendőben 80 ezer kerékpárt exportált. A stra- konicei művekben a napokban készült el az egymilliomodik csehszlovák gyártmányú motor- kerékpár. A nevezetes motor- kerékpárt még azon a napoh ki­vitték Belgiumba és kiállították a brüsszeli világkiállításon. * Nem as a fontos, as ember hány éves,*» Skóciában a közelmúltban egy 92 éves aggastyán feleségül vette 89 éves ifjúkori szerelmét. A pár már 70 éve együtt él és most arm a meggyőződésre ju­tott. hogy eljött az idő egybe­kelésükre. (Volksatimme). • Harry Gordom-G nah ame köny­velő 95 éves korában új állást vállalt Mivel még sok évig akar dolgozni, a legjobban az érde­kelte, milyen előmeneteli lehe­tőségei vannak az új munka­helyein. Collin Parrott, a 24 éves főnöke úgy nyilatkozott, hogy éppen ilyen munkaerőt keres­tek, s ezért „bíztató kilátásai" vannak a cégnél (New York He­rald Tribune). A 83 éves Gíulda Caepllini asszony a közefaiűltban furcsa fájdalmat érzett ínyében. El­nyal a meglepő tényt, hogy egy szerre négy foga nő. • Azóta mér ki is bújtak a „fo- gacskák” „Ez valóban az ég ajándéka” — mondotta Giulia nagymama, akinek bizony már nagy nehézségeket okozott az étel megrágása. (lllustré). OLIVIA HAZAFISÁGA. Az amerikai kongresszus kü­lön törvényben biztosítja: Olivia de Havilland megőrzi állampol­gárságát annak ellenére hogy öt esztendőnél többet töltött az Egyesült Államok határain kí­vül. A művésznő kérelmét be- jetentő képviselő indokolásul „Olivia hazafiságát” hozta fel, Olivia de Havilland angol szü­lők gyermeke, Japánban szüle­tett; 17 éves korában vette fel az amerikai állampolgárságot. Ezidőszerint Párizsban él, mint egy francia ember felesége. NEM KÍVÁNATOS HERCEGI Vő. hozzál ajándékozza meg Silvia Casablancast. Az ■ ajándékot va­lószínűleg leánykérés követte volna. A leány apja azonban az ajtóban kijelentette a fiatalem­bernek: nem lépheti át a küszö­bét. GÓLYÁK AZ AUTÓBUSZ ELLEN. Szmirna környékén .egy uta­sokkal telt autóbuszt egyszerre csak nagy csapat gólya táma­dott meg, Az állatok csőrükkel betörték a szélvédő üveget és megsebesítették a vezetőt, aki­nek naigy üggyel-bajjal sikerült csak megállítania a kocsit. Az utasok ki akartak ugrálni, de a gólyáik nekiestek és nem ma­radt más hátra, csak a menekü­lés. A sofőr újból elindította a kocsit, de a gólyák két kilomé­teren át makacsul követték a menekülő autóbuszt. A gép­kocsivezetőt és két utast elég súlyos sebeikkel kellett "kórházba vinni, többen könnyebb sérülé­seket szenvedtek. ment fogorvosához, aki komor Karim herceg, az új Aga khán arccal közölte az idős asszony- j Genfbe utazott, hogy ékszerda­(aprohir S0 év körüli független nőt, esetleg nyugdíjas özvegyet háztartás veze­tésére keresünk. Gyermekszerető, háztartáshoz értőnek otthont nyúj­tanánk. Cím: Bobvos Jánosné Kis­újszállás, Nyár o. >. sz. KISÚJSZÁLLÁS város központjá­ban, főútvonal mellett egy kisebb üzletház 15« n-öl telekkel eladó. — Cím: Gépmester, Szolnok, Maii- novszki u. 19. AZONNALI belépésre zöldségbolt vezetőt keres a Kunmadaras! Föld- müvesszövetkezet. Jelentkezés Írás­ban vagy személyesen a földműves- szovetkezet központjában. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Baromfi­feldolgozó VáUalat főgépészt keres azonnali belépésre megfelelő szak- képzettséggel és legalább 5 évi szak­mai gyakorlattal. Feltételek: Hűtő­gép kezelői vizsga, többfokozatú hű­tési gyakorlat, gőzkazánok, villa­mossági szakismeretek, szükségesek Erkölcsi bizonyítvány. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés Írásban D. SZABÓ Sándornak kétajtós nagy­méretű jő Jégszekrényé eladó. Túrke- ve. Földes! út 11. detések) NiOI „ Singer“ bobinos varrógép, <®üh gyártmányú, Jó sportkocsi, sö­tét cirmos márványlap 180x65 cm-es eladó. Szolnok Rózsa F. u. 94. 20« literes hordóhoz használt nyomó prést vesz a Szolnok Megyei MEK Szolnok, Kossuth tér 4. ELADÓ Törökszentmiklóson Kos­suth út 108 számú ház, esetleg fele­részben is. Nagyrésze beköltözhető. Érdeklődni lehet ugyanott. Biztoshatású „DROHOKA** tyúk­szemtapasz 3.60-ért kapható Hor­váth drogériában, — Szombathely, Kossuth u. ELADÓ cserkeszöllő^ fürdőhöz kö­zel 180« n-öl Jótermő szőlő, kis ház­zal. Érdeklődni lehet: Cserkeszöllő, Korhány dűlő Síi sz.. Cseri Zsig- mondnénál. 125-ös „Csepel'" jó állapotban eladó. Mészáros Törökszentmiklós, Mun­kácsy u. S0. 550 köbcentis DKW oldalkocslval kitűnő állapotban eladó, kisebbet beveszek, Tiszatenyö, pékség, CSEPEL Diesel felújított állapot­ban négyhengeres — eladó. Szol- nok. József Attila u. S. Szálát. „MLA“ motor 4 lóerős eladó. Tóth József Kenderes, vasút u. 30. 125-ös Csepel Jó állapotban lévő — eladó. Törökszentmiklós, Vöröshad- sereg út 47. _________________________ 50 0-as oldalkocsis motorkerékpár, 220 voltos villanymotor köszörűvel és kompresszorral eladó, Szappanos Lajos Kenderes, József A. u. 17. SAROKHAZ piacnál — beköltözhető lakással — elad/«. Szolnok, Ady E. u. 62. Egészségházzal szemben. Felhívás A kenderesi kétéves Mezőgaz­dasági Gépész Szakiskolára je­lentkezhetnek azok a 8 általános iskolát végzett fiatalok, akik a 17. életévüket betöltötték és me­zőgazdasági gépész szakmát akarnak tanulni. Az iskola bentlakásos, teljesen díjtalan. Részletes felvilágosítás* rdeklődésre az iskola ad, Cím: Mezőgazdasági Szakisko­la, Kenderes.' Berlin, Schönhauser sarok Igaz film ntatté vesztett fiatalokról. Bemutatja a tiszar offi „Kinizsi” mozi. Az álszemévem történetéből A müncheni Allgemeine Zei­tung 1903-ban hírt adott arról, hogy az egyik városatya kifogá­solta ,,Az évszakok“ című Haydn oratórium következő két sorát: „A leánykebel kívül hófehér, S belülről tiszta legyen**. A városházán 1903 március 29-én megtartott előadásra új szövegkönyvet nyomattak, — amelyből az „erkölcstelen“ so­rok kimaradtak. Az álszemérem rekordja: egy 1863-ban Angliában megjelent illemkódex csodálatos dolgokat ír elő a tökéletes háziasszony­nak, így többek között azt, hogy a férfi- és nőírók könyveit a könyvszekrényben különítse el egymástól. író és írónő könyve csak akkor állhat egymás mel­lett. ha a szerzők házastársak voltak. (A „Frankfurter Rundschau“-ból) Néha a gyerekeknek mégis igazuk van Az UNESCO egyik legutóbbi sta­tisztikája érint a földön 740 mil­lió ember a kezével eszik. Mintegy 550 millióra tehető azoknak az em­bereknek a száma, akik fapálcifcá- val esznek és csak a fennmaradó 350 millió ember használ evőeszkö­zöket. Az evőeszközök egyébként V; Károly uralkodása alatt jöttek di­vatba és használatukat a híres „Tour d’Argent* fogadó egyik tele« ményes tulajdonosa vezette be; TenM!8$?l¥e!k*zeiik! Eqvéni termelők! A szerződéskötés biztonságos értékesítést jelent. Kormány­zatunk újból lehetővé tette, hogy 1959. évre marhahízlalási szerződést lehet kötni. Szerződést lehet kötni minden hizlalásra alkalmas bika-, tin<> és üszőbori ura. Bika- és tinóborjűra 70—300 kg-os. üszőborjúra 50—280 k*. beállítási súlyig. A vállalat áilatdarabonbént 500 forint kamatmentes előleget folyó­sít a szerzödéskStéstöl számított 5 napon belül. A 4—18 hónapos hizlalás után a vállalat a bika-tinó áttételét 430 kg, mig az üszőt 380 kg-os legalacsonyabb súlytól ) tinót 11—17.— Ft-os bikát 10—16.— Ft-os üszőt 9—14.— Ft-os kg-kénti egységáron veszi át. Az érvényben lévő bizottsertés akcióban még lehet szerződést kötni augusztus Sl-lg. Bővebb felvilágosításén forduljon a területileg Illetékes kirendelt­ségeinkhez, illetve a felvásárlóinkhoz. Szolnok-Heves megyei Aüattorgalmi Vállalat Termelők! Figyelem! A pajzstctűmentes kékszilva export átvételi fixára terme­lői csomagolással a cikk megjelenésétől lefutásáig 2.20 Ft/ kg-ként. Kérjük a termelőket, hogy a kellő védekezést tegyék meg annak érdekében, hogy minél több exportra alkalmas kékszilvát tudjanak értékesíteni. MÉK KÖZPONT SZOLNÖK t Érintésvédelmi 1 terato*) felülvizsgálását — földelések mérését — villámhárító és egyéb villamossági berendezések szerelését szabvány szerint határidőre elvégzi a SZOLNOKI ÉPÍTŐIPARI ÉS JAVITÖ VÁLLALAT "elektromos részlege. Szolnok, Irodaház fsa, 8,

Next

/
Thumbnails
Contents