Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-24 / 174. szám
* SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1958. július 24. A jásziványi kommunisták erősítik a pártot JÁSZIVÁNY bonyolult összetételű ősrégi jász település. Amíg a legtöbb községben a „prím” foglalta el a falu középpontját, itt az agrárproletárok laknak a faluban, s a tanyavilágban a kis- és középparasztok, valamint kulákok. A község továbbépítése pár évvel ezelőtt kezdődött. Azok építkeztek, akiknek nem volt lakásuk. A faluban lakók lehetnek százan, a lakosság többi része — közel kétezren — szétszórt tanyákon él. A fáktól dugott tanyák közt pedig sáros, poros bejárások nehezítik az odajutást. A zárkózott tanyasi emberek lelkét az évszázadok óta uralkodó „magamnak élek", „ettől- eddig az enyém" szelleme zárja el a világtól. Az új Idők szava, a párt szava nehezebben, későbben jut el hozzájuk, mint a faluba. Nehezbítő körülmény, hogy a kulákok birtokai ott terülnek el a kis- és középparasztok parcellái között, s tulajdonosaik naponként rémhírrel, bújtogatással táplálják emezeket. Jászivány lakosai zömükben középparasztok. Utánuk a kis- parasztok és a kulákok következnek százalék-arányban. A rokonsági kapcsolat azonban any- nyira összefonódott, hogy egy- egy családi, ágazatban vannak kisparasztok, középparasztok, sőt kulákok is. fgy érthető: „nagy munkát vállal az magára, ki itt kezébe lantot vesz” — bátor ember, aki vállalja az új eszmék képviseletét, az igazság hirdetését, kimondja a jövő útját. A felszabadulás után a szegényparasztok és az agrárproletárok vállalták, ök voltak a Magyar Kommunista Párt szervezői, s alkották 1956 októberében a 25 tagú MDP szervezetet. AZ ELLENFORRADALMAKOR nyíltan hirdették Jászivány on: akasztófára a kommunistákkal. A tanácsházán teljes „őrségváltás” történt. Nemcsak a tanácselnököt, tanácstitkárt, s az előadókat zavarták el. hanem még a pártonkívüli Gulyás István hivatalsegédet is. Az ellen- forradalmat Urbán László — a ma is cselédet tartó kulák irányította. A munkástanács elnöke Mihályi László, a múltból ismert reakciós politikus volt, hozzá csak az mehetett be, akit az őrségen álló kulákfiókák és volt csendőrök beengedtek. A kommunistákat üldözték. Bessenyei Pál tanító, Kiss István 'párttitkár, Fux János tsz-elnök, Urbán Antal tanácselnök nem érezhette magát biztonságban. Mégiscsak négy embert tudtak megfélemlíteni az ellenforradal- márok. A 25 MDP-tag közül mindössze négyen nem kérték átigazolásukat az MSZMP-be. A többiek jöttek. A jásziványiak egyré világosabban kezdtek látni az ellen- forradalom után. Észrevették: ott aa igazság, ahol a kommunisták vannak. Megnőtt a párttal szimpatizálók száma. Az MSZMP szervezet — miután az átigazolást sikerrel végrehajtót! a — úgy határozott: a jövőben többet foglalkozik a párthoz közelállókkal. Az öt-tagú községi párt végrehajtó bizottság több tagja beszélgetett velük személyesen. Gulyás Istvánnal, az ellenforradalmárok által eltávolított hivatalsegéddel Urbán Antal elvtárs váltott szót többször. Ismeri mindenki, már 1656-ban is hívták a párt soraiba. — Nem avatkozok én semmibe — mondta akkor. Az ellenforradalom után az egyik találkozásnál fel is hozta Urbán elvtárs: — Na látja, Pista bácsi! Magával sem bántak különbem hogy pártonkívüli volt: szálka volt maga is az ellenség szemében. — AKKOR NEM VOLTAM párttag, de most belépnék — ha felvennétek. Köztetck a helyem *— válaszolta. Török Sándor nevelőapja párttag, testvérei párttagok. Ö az ellenforradalom után került a községi tanácshoz. Őszinteségével, munkaszeretetével tűnt ki. Urbán elvtárs és Habán László MSZMP titkár felkeresték. Megismerkedtek vele, s tagjelölt lett ő is. Az MDP szervezetben annakidején három nő volt összesen, Nem is nagyon tudtak hatni a falu asszonyaira. Az MSZMP szervezet számításba vette ezt. Nagy Mtklósrté és Sóti Józseíné tsz tagok. Sótiné nem régen lépett be az ezévben alakult „Üj Üt” Termelőszövetkezetbe. A kulákok rágalomhadjáratának középpontjába került. Sótiné, aki üzemi munkásnő is volt, harcosan visszaverte az áskálódáso- kat. Egy este Habán László kerékpározott ki hozzájuk. Érdeklődött Sótáék gondjai felől. A fő gond az új tsz. — Könnyebb a harc szervezetten — jegyezte meg a párttitkár, — Sótiné megértette; kérte felvételét a pártba. Csakúgy, mint Nagy Miklósné. A kommunista nők száma hétre gyarapodott. A jásziványi MSZMP szervezetnek 29 tagja van az ellen- forradalom előtti 25 MDP tag helyett. Níncsenek-e engedmények? Sőt. Ha valaki belép a pártba, átlépte a vízválasztót. Ezzel elkötelezte magát a ma még kisebbségben lévő haladó erőhöz. TUDJA EZT minden jelentkező. Ám a pártvezetőség még nyomatékosan is felhívja rá a figyelmet. Csak úgy tudunk haladni előre, ha egy nyelven beszélünk —- hangoztatják. — A Vezetőség nyílt kiállásra neveli a párttagságot, s ez meg is mutatkozik a határozatok végrehajtásában. — Mi határoztunk így, s ezt látjuk helyesnek — vallják a párt tagjai minden intézkedésükről, s ki is állnak mellette. A jászapáti járási pártbizottságon arról tájékoztatnak; járásukban Jásaivényem a legjobb a pártépítés. S valóban áz is. Nem puszta létszámszaporítás, amely káros a pártegységre. Világosan megmondják: Hatra van még a nagy csata, a szocializmus felépítése a faluban. A párt tagja csak az lehet, aki vállalja a "harcokat. S mert a pártszervezet foglalkozik a párthoz közelálló pártonkívüliiekkel, egyre többen Vállalják. Borzák Lajos IRAK és az olaj-világpiac A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, hogy bár ma áz iraki olaj viszonylag csak kis százalékbam járul hozzá a világ olaj ellátásához, de az ottani olajkészletek mégis jelentősek. Ezenkívül az iraki olajat a Földközi-tengerhez vezető olajvezetékeken át igen olcsón lehet szállítani. A lap ezután azt írja, hogy míg a szuezi konfliktus idején Szíriában felrobbantották az olajvezetékeket, a jelenlegi helyzetben nem kell félni, hogy sor kerül ismét erre. „Jelenleg még senki sem tudja megmondani, hogy az amerikaiak libanoni bevonulásának milyen következményei lesznek az olajszállításra, főképp a Trtpoliba irányúiéra. Pénzügyi és gazdasági szempontból sem az iraki, sem a Szíriái kormánynak nem lehet érdeke az olajszállítások meg- akasztása, mert ez jelentős veszteségeket okozna nekik. Hosz- szabb távlatból tekintve az iraki olajat csak aZ erősen iparosított és gépesített nyugati országoknak lehet eladni. Azt az esetleges szándékot, hogy az iraki olaj nagyobb részét a keleti tömbbe irányítsák át, nehezen lehet megvalósítani, mert éppen a legutóbbi két évben a Szovjetunió fo-kozódó mértékben próbál! saját termelésű olajat Nyugaton értékesíteni”. A cikk ezután részletesen ismerteti a szovjet olajtermelés fejlődését, megírja, hogy a szovjet olajexportnak az az előnye, hogy árucsere keretében adják eb majd rámutat, hogy ez a kivitel a közeljövőben még nem lesz olyan jelentős, hogy a világpiac egyensúlyát befolyásolja. A lap ezután a japán, a német, az olasz és a francia olaj- termelési törekvéseket ismerteti, majd utal a világpiac gyengeségének jeleire, s azt írja, hogy míg a termelők rentabilitási Okokból a termelés növelésére törekednek, a nemzetközi konszerneknek nehézségeik vannak a folyó termelés eladásánál. „A nyersolaj ára hivatalosan nem csökkent, de a 'nemhivatalos engedmények és árcsökkentések annyira szokásossá váltak, mint a háború óta soha. Tekintettel a világ olajfogyasztásának erősen fellendülő irányzatára, ez mindenesetre nem marad így. Jelenleg azonban a termelési képesség felüU múlja a keresletet. Ezt az új iraki kormány sem tévesztheti szem elől. (MTI) A bolgár népgazdaság fejlődése 1958.1. felében Közzétették a Bolgár Népköz- társaság minisztertanácsa mellett működő Központi Statisztikai Hivatal jelentéséi az idei második negyedévi és első félévi országos népgazdaságfejlesztési állami terv teljesítéséről, A Bolgár Kommunista Párt VII, kongresszusának tiszteletére kibontakozott munkalendület és szocialista verseny eredményeként a bolgár dolgozók határidő előtt teljesítették a nép- gazdasági terv második negyedévi és első félévi részletét. Az Ipari termelési tervet a második negyedévben 104, az első félévben 105 százalékra teljesítették. Az ipari termelés a második negyedévben 17 százalékkal, az első félévben 18 százalékkal növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Több közszükségleti cikk választéka bővült, minősége javult. A mezőgazdaságban sok növényfajta vetésterületét növelték. A gép- és traktorállomások az év első felében 30 százalékkal több mezőgazdasági munkát végeztek, mint 1957 hasonló Időszakában. Jó termés várható búzából, zöldségfélékből, gyümölcsökből, szőlőből és más növényfajtákból. Nyugati válasz a szovjet javaslatra Átadták Eisenhower válaszát Hruscsov levelére Washington (MTI). Dulles amerikai külügyminiszter kedden este átadta Menystkov szovjet nagykövetnek azt a levelet, amelyben Elsenhower válaszol Hruscsov szovjet miniszterelnöknek csúcsértekezletet javasoló levelére. Az 1500 szavas levélben az amerikai elnök kijelenti, hogy „az Egyesült Államok csatlakozna’’ az ENSZ Biztonsági Tanácsának Ülése keretében tartandó kormányfői és külügyminiszteri értekezlethez, ha „általános kívánság” nyilatkozik meg Ilyen ülés tartására. Eisenhower levelében szembehelyezkedik Hruscsovnak anal a felfogásával, hogy a közép-keleti angol—amerikai csapatmoz- dulatók veszélyeztetik a békét. Az elnök levelében óvatosan mellőzte azt az Ígéretet, hogy ő személyesen is kész megjelenni a Biztonsági Tanács kormányfői szinten összehívandó ülésén. As angol kormány komolyan mérlege’ i as új iraki kormány elismeréséi LONDON (AFP). A londoni Whitehallban kedden este az volt az általános benyomás, hogy az angol kormány komolyan mérlegeli az új Iraki kormány elismerésének lehetőségét. Főképpen azok a körök sürgetik az angol külügyminisztériumot erre a lépésre, amelyeknek olajérdekeltségeik vannak, Londonban most már úgy vélik, hogy az új iraki kormány az egész országot ellenőrzi, s hogy Irakban már sehol sincs említésreméltó ellenállási góc. Egyébként a tények ts arra kényszerítik Nagy-Britanntát, hogy tárgyaljon a bagdadi kormánnyal. Az első tárgyalásokat máris megtartották Bagdadban, Sir Michael Wright angol nagykövet közvetlenül tárgyalt az új kormány tagjaival. Viszont Londonban egyelőre még semmiféle érintkezés sem lehetséges a külügyminisztérium és az iraki nagykövetség között. (MTI.) Az új iraki miniszterelnök szerint Irak hajlandó növelni együttműködését a nyugattal, különösen olajtermelés ügyében BEIRUT (Reuter). Abdul Karim Kasszem, az Új iraki miniszterelnök július 22-én kijelentette, hogy Irak hajlandó növelni együttműködését a nyugattal, különösen ami az olajtermelést illeti, feltéve, ha a nyugati érdekek mindkét félnek megfelelnek. Abdul Karim Kasszem cáfolta azokat a vádakat, amelyeket, mint mondotta, „a. régi rendszer hangoztatott, mégpedig azt. hogy az ellenzék és az iraki nemzeti mozgalom általában a nyugat ellen irányul és mindent elkövet majd annak érdekében, hogy puszta örömből ártson a nyugatnak. Az igazság ennek éppen az ellenkezője — mondotta az iraki miniszterelnök. Az iraki forradalom szervezői együtt kívánnak működni a nyugati hatalmakkal, különösen az olajkérdésekben, (MTI.) Macmillan végleges válasza Hruscsovnak London (MTI). Az angol fővárosban kedden este közzétették annak a levélnek szövegét, amelyben Harold Macmillan angol miniszterelnök megadja „végleges” válaszát Hruiscsov szovjet miniszterelnök javaslatára, hogy öthataimi csúcsértekezleten vitassák meg a közép-keleti helyzetet. Macmillan válaszlevelében azt javasolja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartson rendkívüli ülést, amelyen a tanács valamennyi tagállama a kormány egy tagjával, vagy külön megbízatással rendelkező küldöttel képviseltesse magát. „Én magam kétségtelenül szívesen elmennék New Yorkba egy ilyen találkozóra, ha ön is kész elmenni és levelének szövegezéséből arra következtetek, hogy Ön eljönne” — írja Macmillan. Macmillan vitába száll Hruscsov levelének azzal a megállapításéval, hogy a világi a .katonai katasztrófa küszöbére sodródott. Hangsúlyozza, Anglia békés szándékait és védelmébe veszi Angliának azt a lépését, hogy csapatokat szállított Jordániába „Ha el is vetem azonban az Ön kiindulópontját, ez korántsem jelenti azt, hogy elvetem az ön következtetését. Sőt, egyetértek önnel abban, hogy hasznos lenne, ha a kormányok , vezetői mihamarabb alkalmas helyet és időt találnának arra, hogy összejöjjenek és megvitassák a közép-keleti helyzetet” — írja Macmillan. HIREK WASHINGTON (MTI). Az Egyesült Államok kormánya kedden sajnálkozását fejezte ki Ausztriának azért, hogy amerikai katonai szállítórepülögépek a múlt héten a libanoni partraszállással összefüggésben átrepültek Ausztria területe felett. * PRAGA (MTI). Sólymos Péter magyar zongoraművész vasárnap a pöstyénl zenei fesztiválon lépett fel. A szlovák lapok elismeréssel írnak Sólymos Péter játékáról. * MOSZKVA (TASZSZ). Julius Raab szövetségi kancellár a szovjet—osztrák tárgyalások megkezdése előtt az osztrák kormányküldöttség nevében átnyújtotta Nyikita Hruscsovnak. a Szovjetunió: Minisztertanácsa elnökének Marx Károly egy eredeti levelét. Az 1851. december 2-i keltezésű levelet eddig az osztrák állami levéltárban őrizték. Hruscsov mély köszönetét fejezte ki Raab kancellárnak a levélért és hangsúlyozta, hogy ez a dokumentum különösen értékes a szovjet emberek számára. Hruscsov ugyancsak köszönetét mondott a lovaglás spanyol magasiskolájáról szóló orosz- nyelvű filmért. * PRÄGA (MTI). A dolgozók filmfesztiváljának keretében hétfőn este a Csigalépcső című magyar filmet mutatták be a prágai közönségnek. A bemutatón részt vett Sütő Irén filmszínész- nő és Bán Róbert rendezd. A bemutató mintegy háromezer főnyi közönsége melegen ünnepelte a magyar művészeket. i