Szolnok Megyei Néplap, 1958. július (9. évfolyam, 154-180. szám)
1958-07-23 / 173. szám
1958. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Magyar Népköztársaság kormányának jegyzéke a jugoszláv kormányhoz ,.A Magyar Népköztársaság elgrádi nagykövetsége tiszteiéit fejezi ki a Jugoszláv Szövet- ági Népköztársaság külügyi álamtitkárságának és kormánya íegbízásából az alábbiakat van zerencséje tudomására adni. A Jugoszláv Szövetségi Nép- :öztársasóg budapesti nagyközsége folyó évi június 23-án 5138 számmal jelzett jegyzéket idott át a Magyar Népköztársa- ág Külügyminisztériumának. E egyzékben a jugoszláv kormány .mély elkeseredését'’ fejezi ki Vagy Imrének és társainak el- télése miatt. Véleménye szerint íz Igazságügyminisztérium közleményének azok az állításai, amelyek Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség épületében való tartózkodása alatti tevékenységére vonatkoznak, valótlanok. A jugoszláv kormánynak a jegyzékben kifejtett véleménye szerint az Igazságügyminisztérium közleménye támadást jelent a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ellen, azzal a céllal, „hogy kiélezze és igazolja' a már folyamatban lévő szervezett jugoszláv ellenes akciót. A jugoszláv kormány továbbá azzal gyanúsítja a Magyar Népköztársaság kormányát, mintha megsértett volna valamiféle rr:. -állapodást. A jugoszláv kormány magatartására vonatkozóan viszont a jegyzék azt állítja. hogy ..Jugoszlávia sohasem avatkozott be Magyarország_ bel- ügyeibe, s azt ma sem teszi“’, sőt „Jugoszlávia jelentős önzetlen erőfeszítéseket tett a magyarországi viszonyok stabilizálása érdekében’. Mindezekkel kapcsolatban a Magyar Népköztársaság kormánya felhatalmazta belgrádi nagykövetségét a következők közlésére: á Nagy Imre és társai elleni bűnperben a legfelsőbb bíróság a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző bűncselekmények miatt magyar állampolgárok elten indított eljárást. A vádlottakat hazaárulás és fegyveres zendülés szervezése bűntetteiben marasztala el, s az igazságszolgáltatás szabályainak körültekintő érvényesítésével szabta ki igazságos büntetésüket. Ez az ügy tehát a Magyar Népköztársaság kizárólagos belügye, — amelybe semmiféle idegen hatalom. így a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya sem srlihat bele. A Magyar Népköz- társaság kormánya ezért minden erre irányuló kísérletet, mint illetéktelen beavatkozást, teljes eréllyel visszautasít. — Egyébként illetékes jugoszláv ‘ vezok ismételten elismerték, hogy a Nagy Imre ügy kizárólag a Magyar Népköztársaság belügye. A Magyar Népköztársaság kormánya mély felháborodással utasítja vissza a jugoszláv jegyzéknek azt az átlátszó kísérletét is. amellyel Nagy Imre és társai elítélését a Rajk-perrel igyekszik összefüggésbe hozni. Nem más ez, mint igazságügyi szerveink durva rágalmazása, s azt a célt szolgálja, hogy Nagy Imre és társai bűneit a tragikus Ra.ik- üggyel takargassa. A jugoszláv kormány eljárása annál felhábo- rítóbb, mert köztudomású, hogy Nagy Imre és bűntársai esetében a legszélesebb közvélemény előtt milliók és milliók által ismert tények képezték annak a vizsgálatnak a kiindulópontját, amely feltárta, s a bűnügyi el- iárás során bebizonyította a csoport szándékos összeesküvő tevékenységét. Bár a jugoszláv jegyzék illetéktelen beavatkozás Magyarország belügyeibe, mégis szükséges. hogy- a' jegyzéknek hamis látszatot keltő, valóságnak meg nem felelő állításával szemben az alábbi megjegyzéseket tegyük: 1. A jugoszláv kormány serei-, mezi az Igazságügyminisztérium közleményének a jugoszláv nagykövetségre is vonatkozó azt a megállapítását, hogy „a Nagy Imre-iéle összeesküvők egyes csoportjai ott kerestek menedéket, ahonnan korábban is támogatást élveztek”. A tények viszont a következők: a) Georgievic Milan, a budapesti jugoszláv nagykövetség volt első titkára, aki 1955 tavaszától hivatalos kapcsolatban volt Vásárhelyi Miklóssal és Gimes Miklóssal, ugyanez év őszén nevezetteket arra kérte, hogy kapcsolatukat titkos, konspirativ jellegű kapcsolattá alakítsák át. Később Vásárhelyi Miklós közvetítésével ugyanilyen konspirativ jellegű kapcsolatot létesített Jánosi Ferenccel is, s velük magánlakásukon, vagy más konspirativ körülmények között titkos találkozókat rendezett. E találkozók során Gimes Miklós és Jánosi Ferenc Nagy Imre írásai közül Georgievic Milánnak átadta a következőket: „Erkölcs és etika”. „Néhány időszerű kérdés“ és „A nemzetközi kapcsolatok öt alapelve” című írásokat. Amint az a Magyar Népköztársaság Igazságügyminisztériumának közleményéből ismeretes, ezek az írások, amelyeket a magyar kormányzati szervek előtt titokban tartottak, részletesen kifejtették Nagy Imre és csoportjának politikai célkitűzéseit: az államrend erőszakos megdöntését, a népidemokráciával szembenálló erőkkel való szövetségét, a varsói szerződés felbontását és Magyarországnak az imperialisták kezére való játszását. b) 1956 október 23. és november 4. között Lcsomczy Géza Nagy Imre megbízásából ötször kereste fel a budapesti jugoszláv nagykövetséget és ott Soldatic Dalibor, akkori követtel és Dikic Oszmánnál, a jugoszláv nagykövetség akkori tanácsosával tanácskozott. E tárgyalások alkalmával Soldatic követ azzal, hogy államtitkokat képező információkat kért és kapott, s az információk alapján Losonczyval a további teendőket megtárgyalta, nyíltan beavatkozott a magyar belügyekbe. 2. A jugoszláv kormány kétségbevonja az Igazságügyminisztérium közleményének azt a megállapítását, hogy „Nagy Imre, Losonczy Géza és mások a budapesti jugoszláv nagykövetség épületéből küldtek utasításokat a fegyveres ellenállás további folytatására, az életet bénító sztrájkok szervezésére, a földalatti aknamunka újjászervezésére”. továbbá, hogy „a jugoszláv nagykövetség épületéből Gimes Miklós és más bűntársaik útján kapcsolatot létesítettek a Központi Budapesti Munkástanáccsal, a Szabad Európa rádióval és még új illegális lapot is jelentettek meg „Október huszonharmadika” címmel. A tények viszont a következők: a) A budapesti jugoszláv nagykövetségen tartózkodó magyar személyek 1956. november 5-én Nagy Imre vezetésével „intézőbizottságot” hoztak létre, amely sorozatos tárgyalásokat folytatott Soldatic követtel és más, e célból Belgrádból Budapestre utazott magasrangú hivatalos személyekkel. E bizottság a jugoszláv nagykövetség tagjainak közvetítésével utasításokat juttatott ki a nagykövetségről az összeesküvő csoport városban maradt tagjaihoz az ellenforradalmi kísérletek további folytatására. így például 1956. november 10-én Tánczos Gábor Nagy Imre megbízásából a nagykövetség egyik beosztottja útján iratot csempészett ki Nagy Balázshoz, Gimes Miklóshoz és Ádám Györgyhöz. Az ebben lefektetett elvek és utasítások alapján kezdték meg az illegális „magyar demokratikus függetlenségi mozgalom” szervezését, amelynek az állami rend megdöntése volt a célja. Ugyanezzel a kicsempészett irattal kezdeményezte Nagy Imréék által létrehozott „intézőbizottság” az „Október huszonharmadika” című illegális lap megjelenését is, mely Gimes Miklós szerkesztésében sztrájkra és további államellenes szervezkedésre szólított fel. b) Losonczy Géza november 5-én a nagykövetség telefonján felhívta Pártay Tivadart, a volt Független Kisgazdapárt jobbszárnyának egyik vezetőjét, akinek azt az utasítást adta, hogy más jobboldali politikusokkal együtt szökjenek külföldre, ahol majd találkoznak Nagy Imre összeesküvő csoportjával és együttesen lépjenek fel a forradalmi munkás-paraszt kormány ellen. c) A nagykövetségről Fazekas György, Nagy Imre utasítására november 8-án Julius Djuca, a belgrádi „Politika” című lap budapesti tudósítója és Gavro Alt- manin, a belgrádi „Borba” című lap budapesti tudósítója útján, a nagykövetség segítségével, üzenetet juttatott el a Szabad Európa rádióhoz, amely azt azonnal közölte. d) Az ellenforradalmi munkás- tanácsokkal, a nagykövetség támogatása mellett, elsősorban Julius Djuca és Gavro Altmann jugoszláv állampolgár újságírók útján érintkeztek Nagy Imréék. e) Nagy Imre és társai a jugoszláv nagykövetség útján információkat szereztek a törvényes állami szerveknek az ellenforradalom leverésére irányuló intézkedéseiről és terveiről, az 1956. november 14-én a nagykövetség kérésére új politikai plattfcrmot és taktikai tervet dolgoztak ki a hatalom átvételére. 3. A nagykövetség egyes beosztottjai az említett két jugoszláv újságíróval együtt 1956 november-decemberében és még azután is sorozatosan beavatkoztak a Magyar Népköztársaság belügyeibe, miután Nagy Imre és csoportja eltávozott a nagykövetség épületéből. így például Edward Kardeljnek azt az 1956 december 7-én a szövetségi nemzetgyűlésen elhangzott beszédét, amelyben a forradalmi munkás-paraszt kormány- nyál szemben az ellenforradalmi beállítottságú úgynevezett munkástanácsok politikai hatalom- rajutása mellett foglalt állást, a magyar hatóságok tudta és beleegyezése nélkül, a jugoszláv nagykövetségi diplomáciai rendszámmal ellátott gépkocsiján közlekedve terjesztették a Beloiannisz gyárban, a MOM- üzemben, az Április 4. gépgyárban, a Kelenföldi Textilművekben. az Acélárugyárban és több csepeli üzemben. 4. A feltárt tények fényében magától omlik össze a jegyzéknek az a kísérlete, amellyel olyan látszatot igyekeztek kelteni, mintha a Magyar Népköz- társaság kormánya megszegett volna valamiféle ígéretet azzal, hogy a magyar igazságügyi szervek eleget tettek törvényszabta kötelességüknek Nagy Imre és társai bűnügyében. A Magyar Népköztársaság kormánya nem szegett meg semmiféle ígéretet. Az igazság ellenben a következő: a) Mielőtt arra a tarthatatlan álláspontra válaszolnánk, mely szerint a budapesti jugoszláv nagykövetségnek joga volt a Nagy Imre csoportot menedékjogban részesíteni, utalni kell arra is, hogy milyen körülmények között és szokatlan módon került ez a csoport a jugoszláv nagykövetségre. 1956 november 1-én a parlament épületében a Nagy Imre csoport egy megbízottja és Soldatic követ között megbeszélés folyt arról, hogy a csoport képviselőinek családtagjai a jugoszláv nagykövetség épületébe költözhessenek. November 4-e után bizonyos jugoszláv körök azt állították, hogy Nagy Imréék a fehér terror elől menekültek hozzájuk. Ezzel szemben mindenki előtt ismeretes volt az a tény, hogy Nagy Imre és társai akkor mentek a jugoszláv nagykövetség épületébe, amikor a forradalmi munkás-paraszt kormány erőinek és segítségül hívott szovjet csoportoknak fegyveres fellépése következtében fehérterror lényegében véve megszűnt az országban. Egyébként rendkívül jellemző az a mód is, ahogyan ez a csoport a jugoszláv nagy- követségre került. November 3-ról november 4-re virradó éjszaka, amikor a felelős jugoszláv tényezők a kapott bizalmas információk alapján tudomást szereztek arról, hogy november 4-én hajnaliban forradalmi munkás-paraszt kormány és a szovjet csapatok közös erővel ellentámadást indítanak az ellenforradalom leverésére, Soldatic követ telefonon személyesen hívta fel a Nagy Imre csoport vezető tagjait, Belgrád kifejezett kérésére hivatkozva felszólította őket a menedékjog azonnali igénybevételére. A csoport többi tagjainak összesze- dése is Soldatic követ közvetlen irányítása mellett történt. Újhelyi Szilárdot és Haraszti Sándort Losonczy Géza lakásán hívták fel telefonon a jugoszláv nagykövetségről s a követ nevében mindkettőjüket a nagykövetségre hívták. Ezzel párhuzamosan Milov Nov kulturális attasé Tánczos Gábort szólította föl, hogy családjával együtt menjen a nagykövetségre, Vuk- sirovie Jovo nagykövetségi helyettes, katonai attaséja pedig lakását ajánlotta fel Vásárhelyi Miklósnak és Erdős Péternek, amit azok igénybe is vettek. A nagykövetség tagjainak ez az eljárása annál is inkább súlyosnak minősül, mert november 3-án, a fehérterror idején életveszélybe került haladó gondolkodású, becsületes hazafiak közül többen igyekeztek a jugoszláv nagykövetségnél védelmet találni, de visszautasításra találtak. Nyilvánvaló tehát, hogy a jugoszláv nagykövetség Nagy Imrét és társait nem a fehérterror elől akarta menteni, hanem a magyar kormányzati szervek fennhatósága alól akarta kivonni. b) Kétségtelen az is, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetéig v'>-<-7=élt a dírJomáciai előjogaival, amikor Nagy Imrét és társait a nagykövetség épületébe gyűjtötte, ott tartotta és ezt az eljárást úgy tüntette fel, mintha az említett személyeket me- ppHAt-ir vban ''ékesítené. A nemzetközi jog a diplomáciai képviseletek jogát menedékjog nyújtására nem ismeri el. A számos ismert nemzetközi jogász közül dr. Milan Bartos a jugoszláv nemzetközi jogászra a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkársága osztályvezetőjére hivatkozunk, aki egy 1956-ban megjelent könyvében kifejtette: „Nem beszélhetünk menedékjogról, mint nemzetközi jog pozitív intézményéről” (Me- dun Rodnoaj Vnoa Pravo 1956; 460 old.) Ebből következik, hogy a budapesti jugoszláv nagykövetség a nemzetközi joggal ellentétben járt el, a diplomáciai előjogokkal visszaélt, nyilvánvalóan beavatkozott a fogadó ország belügyeibe, amikor a Nagy Imre csoportot az úgynevezett menedékjog mmitásával védelmébe vette. c) A forradalmi munkás-paraszt kormány 1956. novemberében csak olyan Ígéretet tett. hogy az általa eddig ismert cselekményekért nem alkalmaz felelősségre vonást a Nagy Imre csoport tagjaival szemben. A magyar kormány teljes jóhiszeműségét mutatja az is, hogy később hozzájárult a csoport tagjainak a Román Népköztársaságba való távozásához. A forradalmi munkás-paraszt kormánnyal tárgyaló jugoszláv tényezők azonban már akikor is pontosan ismerték Nagy Imre és csoportja tevékenységének igazi jellegét, de ezt a magyar kormány előtt titkolták, s azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy Nagy Imrét és társait az események sodorták az ellenforradalmi bűnök elkövetésébe. Az ellenforradalommal élet-halál harcban álló forradalmi munkás-paraszt kormánytól kikény- szerített megállapodással kettős célt akartak elérni. Egyrészt azt- hogy ilyen formában akadályozzák a jugoszláv beavatkozás tényétnek napfényre kerülését, másrészt, hogy a Nagy Imre csoportot mentesítsék a későbbi felelősségre vonás alól. Annyira törekedtek erre, hogy megkísérelték kierőszakolni a magyar kormány hozzájárulását ahhoz, hogy a Nagy Imre csoportot a Jugoszláv Népköztársaság területére szállíthassák. Ismeretes, hegy a magyar kormány a jugoszláv nagykövetség álláspontját a menedékjog kérdésében sohasem ismerte el, s a Nagy Imre csoportnak Jugoszláviába való szállítására vonatkozó javaslatot is határozottan visszautasította. Ami pedig egyes személyek felelősségre vonását illeti: Nagy Imrének és társainak összeesküvő szervezkedése csak fokozatosan válhatott ismertté a magyar bűnügyi és igazságszolgáltatási szervek előtt. A konszolidálódás előrehaladásával újjászerveződött igazságügyi és bűnügyi hatóságok fokról-fokra terjeszthették ki vizsgálatukat az ellenforradalom előzményeinek, okainak, s a benne résztvevő személyek tevékenységéhek felderítésére. Ennek során azonban már 1957 januárjában ki kellett terjeszteniük vizsgálatukat egyes olyan személyekre is. akik 1956 november 4-e és 22-e között más, felelősségre vonás és bűnvádi eljárás alá nem került személyekkel együtt a jugoszláv nagykövetségen tartózkodtak. A Magyar Népköztársaság bűnügyi és igazságügyi szerveinek körültekintő és gondos vizsgálata után az ügyészség 1958. január 28-án vádat emelt Nagy Imre és csoportja ellen. — Az ügyészi vád indítvány alapján 1938. február 6-án került elsőízben sor a bűnügyi bírósági tárgyalásra. Bizonyítás kiegészítés miatt 1958. június 9-e és 15-e között került sor a legfelsőbb bíróság zárt tárgyalására, s június 15-én kihirdetett ítéletről június 17-én adta ki a Magyar Népköztársaság Igazságügy minisztériuma az ismeretes közleményt. Ezen a tárgyaláson (Folytatása az 5-ik oldalon;) 4
