Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-17 / 142. szám
2 SZOLNOK Mtlitbl KÜPLAr lÖOO' JUIULLÜ Újabb jobboldali mozgalmak De Gaulle támogatására A francia válság és a szociáldemokrácia Párizs (MTI.) A De Gaulle támogatására felsorakozó mozgalmak száma egyre szaporodik. Jelentkezik Biaggi, a hirhedt korzikai ügyvéd, akinek szélső- jobboldali „hazafias forradalmi Ipart” nevű szervezetét a Pfllim- *lin-kormány annakidején feloszlatta. Biaggi bejelentette, hogy a héten felhívással fordul fe'osz- latott pártjának volt tagjaihoz és új mozgalom zászlaját bontja ki. Célja De Gaulle tábornok támogatása. Párizs munkáslakta elővárosa) közül először Saint-Ouenban lépett ki az illegalitásból a közüdv bizottság. Vasárnap délelőtt hivatalosan rpegkoszorúzták a hősi emlékművet. A koszorúzás időpontjára többszázan gyűltek össze és megakadályozták, hogy a közüdv-bizottság néhány tucatnyi embere a hősi emlékműhöz férkőzhessen. A rendőrség kivonult és szétosz'atta a tömeget, végül is rendörsoríal között sikerült a közüdv-bizottsás* koszorúját elhelyezni. * Párizs (MTI.) Június 18-án ünnepük Franciaországban De Gaule hívei a tábornok emlékezetes londoni felhívásának 18. évfordu'óját. A Francia Kommunista Párt és a CGT meg akarja akadályozná, hogy „előzetes népszavazás” jellegét öltse a degaulleisták június 18-i megmozdulása. A kommunista párt és a CGT a köztársaság védelmének, a demokratikus szabadságjogok védelmének apjává avatja június 18-át és felhívásaik alapján a köztársaságvédelmi bizottságok az ország több pontján gyűléseket tüntetéseket szerveznek. Az Humanáté emlékeztet arra, hogy június !8-ának a köztársaság hívei számára más jelentősége van: június 18-án oszlatta fel Léóm Blum népfront-kormánya az akkori fasiszta ligákat (MTI.) A franciaországi események — bár Qe Gauelle hatalomra jutásával egy fontos szakasza lezárult — változatlanul a világ- politikai érdeklődés középpontjában állnak. A harc még nem dőlt el. Nehéz, hosszú ideig tartó küzdelemre van kilátás a jobboldali fasisztaerők és a köztársaság hívei között. A győzelmet illetően céltalan lenne jóslásokba bocsátkozni. De Gauelle hatalomátvétele, a hatalomátvétel körülményei azonban egy sor fontos tanulsággal szolgálnak. E tanulságok közül talán a legfontosabb a jobboldali Szociáldemokrata Párt magatartása. Ismét bebizonyosodott a jobboldali szocialista vezérek éppen a legkritikusabb pillanatojkban nyíltan szembefordulnak a munkásosztály érdekeivel. De Gauelle ugyanis éppen a francia jobboldali szocialista vezérek támogatásával kerülhetett „törvényes úton” hatalomra. A francia szocialisták árulása nem most kezdődött. Az 1956. január 2-i választások megadták a lehetőséget ahhoz, hogy a fasizmus hatalomra jutását Franciaországban eltorlaszolják. Az erős balratolódás megteremtette a népfront-politika lehetőségét. Guy Mollét szocia’ista kormánya azonban nem balfelé kereste szövetségeseit, hanem a kommunisták elszigetelésén mesterkedett. Erős kormányzat helyett, amely a néptömegekre — elsősorban a munkásosztályra — támaszkodik, a jobboldal irányában tanúsított engedékenységével egyre Inkább jobbra tolódott. így iytott egészen odáig, hogy miniszterséget vállalt De GauUe parancsuralmi kormányában. ..Guy Mollet árulása háromszoros — írja a Huma- nitében Pierre Courlode —, elárulta a köztársaságot, a szocializmust és saját barátait.” Ami az árulás módszereit illeti. egyáltalán nem újak. Szinte kísértetiesen hasonlít a történelmi, vészterhes 1940. június 10-re, amikor az áruló Laval — akit a háború után emiatt kivégeztek — megszavaztatta a francia parlamenttel a Harmadik Köztársaság lemondását és a hatalom átadását Pétain-nak. Ez a parlamenti szavazás a Harmadik Köztársaság bukásit jelentette, a németek előtt teljes kapituláció volt, jelentette a Darancsuralmi fasiszta Vichy-rendszert. A francia szocialisták számára akkor ez volt a próbakő, amely elválasztotta az ellenállás híveit, a hűtlenektől, a hazaárulóktól. A szocialisták egyrésze akkor is a kapitulációra, a . parancsuralmi rendszerre szavazott. Uogy a francia szocialisták milyen messzire mentek, arra jellemző, hogy még az osztrák szocialisták is — akik pedig legutóbbi kongresszusukon a marxizmust még szavakban is megtagadták — figyelmeztetik őket a veszélyre. Az Arbeiter Zeitung június 3-i számában az 1933-as ausztriai eseményekre célozva, amikor is Otto Bayer a fasizmus eilend harcra kész munkásosztályt óva intette a polgárháborútól, megjegyzik: „o történelem alakulása bebizonyította, hogy ez a tartózkodás csak elodázta a küzdelem kitörését, de nem akadályozta meg azt. Egy évvel későbben az osztrák szocialisták a végveszélyben megkezdték a küzdelmet, de akkor már késő volt.” És a cikk Brentano a nyugatnémet—szovjet kapcsolatokról Castrop-Rauxel (MTI). A DP A közlése szerint Brentano nyugatnémet külügyminiszter vasárnap egy Castrop-Rauxe’-ban tartott gyűlésen azt mondotta: „a szövetségi kormány legfőbb külpolitikai célkitűzésének tartja, hogy a kölcsönös bizalom alapján kiküszöböljön minden nézeteltérést szomszédaival. Ez vonatkozik a Szovjetunió irányában folytatott politikára is.“ Brentano szerint Bonn kész a Szovjetuniónak megadni minden óhajtott biztonsági garanciát. Mint mondotta: „cserébe ezért a szövetségi köztársaság csak egyet követel: annak biztosítását, hogy szabadságban élhessen”. (MTI.) írója hozzáteszi: „Moullet és La- cuorte francia szocialista miniszterek algériai politikája nélkül nem került volna soha sor Massu tábornok felkelésére”. A jobboldali szocialista vezérek azzal indokolják magatartásukat, hogy Franciaországnak nem volt más választása,. mint De Gaulle tábornok hatalomra- jutása, vagy a polgárháború. Vajon igaz-e eZ a feltevés? Tényleg nem volt más választása Franciaországnak? Az elmúlt hetekben a baloldali, köztársasági erők számára kettős lehetőség volt. Behódolás De Gauellenek, vagy elfogadni a Francia Kommunista gárt javaslatát a Francia Köztársaság megvédése érdekében a szoros együttműködést. Május 28-án a Ptim1 in-kormány lemondása idején Jacques Duclos elvtárs, a párt központi bizottsága és parlamenti képviselő- csoportja nevében találkozóra hívta a köztársasági pártok képviselőit, hogy megtárgyalják: kit javasolnak a köztársasági elnöknek kormányalakításra. Minden lehetőség megvolt még akkor köztársasági kormány alakítására. A nemzetgyűlés többsége ellenezte De Gaulle hatalomra- jutésát. A munkásosztály, a köztársaság hívei tüntetéseken, gyűléseken és sztrájkokkal tiltakoztak a diktatúra ellen. A szocialistákon múlott: fenn- ^ marad-e a Negyedik Köztársaság. Mint ahogy a Francia Kommunista Párt felhívása kiemelte, „a kommunista és a szocialista párt egyesülése a köztársaság győzelmére, maga után vonná minden köztársasági erő összefogását, és útját állná a fasizmus uralomra jut ásónak az országban.” Népfront-politikával tehát még meg lehetett volna menteni a köztársaságot. Mint ismeretes, a francia szocialista vezetők a Kommunista Párt javaslatát visszautasították. Azzal érveltek, hogy ebben az esetben elkerülhetetlen lenne a polgárháború. A biztonsági alakulatok és a rendőrség — mint mondták — nem nagyon szándékozik szembehelyezkedni az algériai zendülőkkel. Moch belügyminiszter meglehetősen habozó fegyveres erő élén áll. De vaion az események ilyen alakulása mellett teljesen reménytelen lett volna a köztársaság helyzete? Vajon ez feltétlen polgárháborúhoz vezetett volna? A New Statesman című lap június 7-i számában felteszi a kérdést: volt-e más választása Franciaországnak? Vitatkozva a francia szocialistákkal — szószerint Idézve —, a cikk írója így vélekedik: „Nemrégiben Algériából visszatért újságírók véleménye szerint éppen azokban a napokban, amikor Párizs már kezdett engedni az ejtőernyősök zsarolásának, jócskán akadtak emberek Algírban, akiknek egyáltalán nem tetszett az a gondolat, hogy esetleg a szavakról át kell térnünk a tettekre. Nagyon is jól tudták ezek az emberek, hogy a hadseregben szolgáló újoncoknak nem sok közük van a „hazafias” tüntetésekhez, és nem lehetne számítani híjukba íjban az esetben, ha ,honfitársaik ellen kellene harcobiiók. P'fdn- ciaország elfogtql&sára viszbnt 20 ezer ejtőernyős nem elegendő. E sorok írójánafe vélemékye szerint egészen . bizonyos, hogy ha egy ejtőernyős leadja völna az első lövést egy francia mun- J kásra, ez zendüléshez vezetett 1 volna az algériai francia hadse- j reg soraiban, amely legnagyobb-} részt munkások és parasztok j fiaiból áll.” , i t" s ha a biztonsági alakula- < ^ tok: a rendőrség nem meg- < bízható, maradt még egy lehető- j ség, a munkásosztály felfegyver- j zése. A munkásosztály hajlandó j is lett volna fegyvert ragadni aj köztársaság védelmében. Még aj szocialista vezetők egy része isj ebben látta a köztársaság védel- j mének legbiztosabb zálogát. Nord j és Pas de Calais szocialista kép- ] viselői — akik sohasem tűntek! ki túlságosan baloldali érzelme- j ikkel — nyíltan szemébe vágták! Guy Mollet.nek: „Ha ön fél az* ejtőernyősöktől és nem bízik meg j a biztonsági rendőrségben, akkor j fegyverezze fel a bányászokat.* Azok majd gondját fogják tn-? selnil” % Guy Mollet azonban nem a| polgárháborútól félt, hanem az-| ért működött közre oly buzga-* lommal De Gaulle alkotmányos j keretek között történő hatalom-j rajutásában, mert bizalmatlan aj munkásosztály iránt -és irtózik a J népfront gondolatától is. „Guy! Mollett — írja a New Statesman X — nem ismer szörnyűségesebb* lidércnyomásos álmot annál a» gondolatnál, hogy a bányászokj fegyvert kapnak. A főtitkár és j a hozzá hasonló beállítottságúakJ számára a népfront elkerülhetet-t lenül a kommunizmushoz veze-i tő út első szakasza, márpedig a/c-J kor inkább bármi mást válasz- i tanak, beleértve az ejtőernyősö-% két is.” j Nem kell külön bizonyítani aj jobboldali szocialista vezérek« ezen állításának képtelenségét. J A Francia Kommunista Part J most nem gondol a szocializmus' közvetlen megvalósítására. A Kommunista Párt minden lehetőt elkövetett annak érdekében, hogy kifejezésre juttassa: kész követni a többi köztársasági pártot mindaddig, amíg hajlandók a köztársaságot megvédeni. A kommunista Képviselők • megszavazták a Pílimlin által beterjesztett javaslatokat, a rendkívüli felhatalmazást is. A köztársaság védelméért alakult bizottságokban olyan javaslatokat tettek, amelyek a köztársaság megvédését szolgálták, és nem a szocializmus megvalósítását. A jobboldali szocialista vezetők magatartásának lényege abban van, hogy jobban félnek a kommunistáktól való együttműködéstől, mint az ejtőernyősöktől. Inkább a fasiszták, mint a kommunisták. íme, így válik a jobboldali szociáldemokrácia a fasizmus szálláscsinálójává. W ez nem véletlen. A nyugat- európai szociáldemokrata pártok programjukból, ideológiájukból a marxizmusnak még a látszatát is száműzték. Valamikor azt mondták, a kommunista és a szocialista pártok csupán az út tekintetében különböznek, míg a célt illetően egyetértenek. Ez helytelen. A jobboldali szociáldemokrácia mást ért a szocializmus alatt, mint a kommunista párt. Filozófiája, gazdasági komcepciója elvileg semmiben sem tért el a polgári •compcekciótól. A polgári ideológia szerves részévé vált. Az Í950-ben elhunyt osztrák Joseph Schumpetr — ajd a mai szociáldemokrácia teoretikusa volt — azt állította, hogy a modern ka► -------—— » ► \A ciprusi városok eöröz polgár mustáréi ! elhatározták, hogy sügősen fel- | hívják az ENSZ-et, küldjön > azonnal ENSZ-csapatokat Cip- »rusra, a ciprusi görögök éüeté- : nek és tulajdonának védelmére, ; mert a közbiztonsági erők „kép- ; lelőnek eredményesen megvé- | deni a görögöket a törökök tá- ; mádásaiva’ szemben”. fi - . . ' ► A polgármesterek elhatározták, hogy egyidejűleg az ENSZ- hez, a görög kormányhoz, Ma- kariosz érsekhez és különböző nemzetközi szervekhez fordulnak nyolc görög hazafi meggyilkolása miatt. Mint ismeretes, ezeket a görög hazafiakat csütörtökön ölték meg. (MTI.) pitalizmus megváltozott a szocializmus irányába. Ez elmélet szériát a szocializmus vezető országai az Egyesült Államok és Anglia. Vitatja azt a tényt, hogy a kapitalista társadalom két alapvető osztályra tagozódik, egyik a másikat kizsákmányolja. A kapitalisták ellen nem harcolni kell, hanem együttműködni velük. Az e'osztást kell igazságossá tenni — mondják —, ezért esetenként megengedhető a sztrájk, de csak addig, amíg a bérok nem emelkednek gyorsabban, mint a munka termelékenysége. (Joseph Schumpetr tanítványának vallja magát Guy Mollet is.) Ez a szocializmus teljes elmé’eti likvidálása. Nem a régi értelemben vett revizio- nizmus, hiszen nem a marxizmust veszik revízió alá. ök már Brensteint is divatjamúltnak tartják. Se több, se kevesebb, ez, mint burzsoá ’iberális program. Világos, hogy akik a kapitalizmust is szocializmusnak 'át- ják, azok számára a fasizmus nem jelent túlságos nagy veszélyt, hiszen a fasizmus is kapitalizmus, a finánctőke leg- eakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább rétegének nyílt terrorisztikus diktatúrája. Legfeljebb csak annyiban á'lnak szemben a fasizmussal, ameny- nyiben a burzsoázia liberális szárnya szemben áll. s ez a szembenállás csak annyi, hogy íajlékonyabb, burkoltabb, nem ennyire nyílt, szemérmetlen, erőszakos kormányzati . formát akarnak. De ha a po'gári demokrácia válságba kerül, inkább a fasizmus karjaiba vetik magukat, mintsem a néptömegekre támaszkodnának. fiiba volna azonban, ha Guy Molletók árulása miatt az egész szociáldemokráciát elmarasztalnánk, beleértve. az egyszerű párttagokat is. A nyugateurópai szociáldemokrata pártok nem egységesek. Rendszerint két szárnyra oszlanak; egy baloldalira, amellyé' a kommunista pártoknak együtt lehet működni és egy jobboldalira, amely a burzsoázia szövetségese. így van ez Franciaprszágban is. Az eddigi események ezt bizonyítják. Az emlékezetes június 1-i parlamenti szavazáson a szocialista parlamenti frakció többsége (49—42-vel szemben) elutasította De Gaullet. Kevesebben voltak azok a szocialisták, akik a parancsuralmat jelentő tábornokban, lálták Franciaország utolsó mentsvárát. A köztársaságot védő bizottságikban részt vesznek a szocialisták is. A május 28-i tüntetésen a szocialista munkások, de még a szocialista vezetők egy része is együtt menetelt a kommunistákkal. Megvan tehát a reális alapja az akció-egységnek, a népfrontpolitikának. Guy Mollet és a köréje csoportosulók vég’eg lejáratták magukat az egyszerű párttagok előtt és a szocialista párt egészséges erőinek most megvan a reális lehetősége arra, hogy megszabadulva az ötödik hadoszlop terhétől, a kommunistákkal együttműködve készüljenek fel az újabb harcokra. B. K. M.
