Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)

1958-06-10 / 136. szám

\ 2_______________________________________________________________asuiiNutv ívti-ur 1958. junius l0 Mi történt Franciaországban ? KÜLFÖLDI HÍREK (Folytatás.) 1957. július ’ 14-én, amikor a Köztársaság Napja volt Francia- országban, Massu legényeinek egy részét hazavezényelték ab­ból a célból, hogy megfélemlít­sék a baloldali erőket. Nem vé­letlen, hogy az algériai puccsban ezek az alakulatok játszották a főszerepet. Egy ideig hallgatott Sálán tá­bornok az algériai katonai erők főparancsnoka. Sőt, e táborno­kot még a Pflimlin kormány is megbízta azzal a feladattal, hogy tartsa fenn az alkotmányos ren­det Algériában. Sálán pedig be­jelentette, hogy Massu mellé áll. Ezek után a katonai parancsno­kok egymás után csatlakoztak a „közüdv bizottsághoz”, semmi- bevéve Coty köztársasági elnök azon felhívását, amelyben a köz­társaság iránti hűségre és enge­delmességre szólította fel őket, A városokban és kerületekben egymás után alakultak a „köz­üdv bizottságok”. Május 26-án már Korzikán is megalakult e bizottság. Nem akart késlekedni a földközi ten­geri flotta parancsnoka sem, ezért ő is csatlakozott. Ezzel a katonai vezetés mintegy két­harmada a köztánsaságellenes tábornokok közvetlen befolyása alá került. A „közüdv bizottság” pedig elrendelte az algériai csa­patok mozgósítását. Felmerül a kérdés, hogy ki ellem A jelek szerint az algériai és francia nép ellen. Ilymódon is nyomást gya­koroltak az anyaországra, a poli­tikusokra. A Massu-féle „közüdv bizott­ság” vegyes összetételű, vannak benne civilek és katonák is. A katonák majdmind az ejtőernyő­sök közül kerülnek ki A bizottság katonai tagjai hétpróbás fasiszták, kiknoK már igen sok vér tapad a kezük­höz, melyet a sokéves gyarmati szolgálatuk alatti kegyetlenke­dések, gyilkosságok sorozatával „értek el”. Massu tábornok már május 14-én rádióbeszédet mondott, mely lényegében felhívás volt az algériai lakossághoz, főleg a te­lepesekhez. E beszédében a be­iktatott Pflimlin kormány ellen hangolta a hallgatókat. A többi közt azt mondta: „A hátrálás politikáját folyta­tó Pflimlin-kormányt a kommu­nisták bűnös összeesküvéssel be­iktatták’’ — s közben hazafias szólamokat hangoztatott arról, hogy a puccsisták megmentik Franciaországot; Sálán tábornok úr pedig ki­jelentette egy gyűlésen, hogy „Együtt megyünk vissza a Champ Elysées-re”. Massu tábornok az algériai puccsot azért tudta olyan köny- nyen végrehajtani, mert tudta, „külső” támogatásban is része­sül. Az amerikai katonai flotta egységei ott állomásoznak a Földközi-tengeren, s ha kell, megadnak neki minden segítsé­get; A korzikai puccs alkalmá­val ezt a „lehetőséget” használ­ták ki. Ha a francia eseményeket megvizsgáljuk, világosan lát­szik a francia fasiszták módsze­reinek a spanyolokéval való azo­nossága ; A francia fasiszták is Afrikában vetették meg a lábu­kat, hogy onnan induljanak ro­hamra a Köztársaság ellen, fel­használva az anyaországban mű­ködő ötödik hadoszlopukat. (El­térő vonás, hogy: De Gaullenak nagyobb „tekintélye” van, mint akkor Frankónak volt.) Idézzük De Gaullet: „Semmit sem lehet tenni nagy emberek nélkül; a nagy emberek pedig azért válnak nagyokká, mert azokká akarnak válni’’. Ezek szerint De Gaulle-t nem a fran­cia nép érdekei vezérelték ak­kor, amikor 1940-ben Londonba repült, hogy „ellenkormányt hoz­zon létre”, hanem, mert „nagy ember akart” lenni. De Gaulle nagyravágyása még a termeté­nél is nagyobb. (Pedig úgy hír­lik, hogy kb. 2 méter magas.) Véleménye szerint a nagy em­berek „elképzelhetetlenek nagy adag önzés, gőg, keménység és ravaszság nélkül”; ügy látszik, az eszményképet önmagáról for­málta meg, vagy önmagát ha­sonlítja össze a többi fasisztával, Mussolinivel és Hitlerrel. Az említett fasiszták nem hí­res, hanem hírhedt emberek vol­tak; * Kémkedtek Németország ja­vára. Tőzsdei spekulációt űztek — mint pl. Bonnet. Kémked­tek Olaszországnak és értékpa­pírt hamisítottak, mint pl. Chiappe. Meggyilkolták még politikai ellenfeleiket is, mint pl. De le Rocgue. Zsaroltak, mint Maurass. A korrupt sajtó pedig egyre árosztotta hazug­ság-áradatát, keleti orientáció­val vádolva egyes személyeket. Közben a fasiszta és félfa­siszta ligák — a „Tűzkereszte- sek”, az „Action Francoise”, a „Nemzeti Pártok Egyesülése", gtb. nyílt fegyveres akciókat is kezdett. A népet felháborította a fa­siszta veszély és e sok bur- zsoá kormánynak váltakozása, melyet nem követett a politika megváltozása. A kormányok mind eltűrték a fasiszta tünte­téseket és verekedéseket — me­lyeket Németországból biztat­tak Hitlerék. Februárban, májusban, jú­liusban a nép százezrei vonul- fel az utcán, élén a kommu­nista vezetőkkel, Thorezzal és Duclossal. Leon Blum és Daladier, a szocialista vezérek ellenezték a kommunistákkal való együtt­működést, de a nép nyomása meghátrálásra késztette őket. A fasiszták akkor is fenye­gették a minisztereket, a kép­viselőket. Forróvá vált a han­gulat, a „kétszázak" nem hagy­ták magukat, megtömték pénz­zel a jobboldali szervezeteket. Doriot a németektől kapott pénzből megvásárolta a „Li- berté’ c. lapot, később megvet­ték 11 millió frankért a „Petit Journal" című nagy újságot. Ezekkel fokozták a kampányt a baloldal ellen. A nagy összecsapás 1935-ben mégis a népfront győzelmével végződött. Nem győzött a fasiz­mus, de Petőin 1940-ben el­árulta az országot. 1958-ban ugyanúgy merült fel a kérdés. Vagy «a IV. Köz­társaság — melyet népfronttal lehet megmenteni, vagy De Gaulle egyeduralma. A hely­zet kulcsa a szocialisták kezé­ben volt. S erre föl Guy Mol­let, a szocialista vezér az „élete legszebb’’ perceit De Gaulle- nál töltötte, s vállalta a kor­mányban való részvételt, s kép­viselő társainak egy részét is rábeszélte, hogy a diktátor tá­bornokra szavazzanak. A köztársaság védelmében, a diktatúra ellen most is a leg­következetesebben a kommu­nisták harcolnak, akárcsak 1934—35—36-ban, vagy a' német Csépe József Angol és görögellenes tüntetés Isztambulban Ciprus miatt Isztambul (Reuter). Cip­rus kettéosztásának hívei va­sárnap angol- és görög-ellenes tüntetést rendeztek Isztambul­ban. A tüntetők elégették Ma- kariosz érsek képmását. Az angolellenes jelszavakat hirdető transzparense kkel fel­vonuló tüntetők ezt kiáltozták: „Ciprus kettéosztása vagy a halál!” A török hatóságok elővigyá­zatossági intézkedéseket foga­natosítottak a tüntetés idején. Isztambul utcáin harckocsik álltak készenlétben. A török külügyminisztérium vasárnap kiadott hivatalos köz­leményében bejelenti, Törökor­szág arra a végleges és jól át­gondolt elhatározásra jutott, hogy megvalósítja Ciprus ket­téosztását, mint az egyetlen megoldást saját biztonságának szavatolására." (MTI). NEMRÉGIBEN zajlott le Deb­recenben a Hazafias Népfront tájértekezlete, amelyen öt me­gye népfront, párt és tanácsve­zetői, képviselői számollak be az elmúlt hónapok eseményeire)1. Megtárgyalták a következő hó­napok tennivalóit. — Eközben hangzott el több felszólaló ré­széről is olyan aggodalom, hogy a Népfront tevékenységében a nyári hónapok folyamán kény­szerű módon „uborkaszezon" lesz. Sőt az is e’őadódhatdk, hogy a bizottságok egészen munkanélküliekké" válnak. Az aggodalmaskodók nyom­ban választ és igen sok tanácsot kaptak arra vonatkozólag, ho­gyan lehet a csizmaszorító nyári mezőgazdasági munkák idején élénk népfront-tevékenységet ki­fejteni. Nos, ilyen előzmények után nézzük meg, miben törik fejü­ket ezekben a hetekben a jász­berényi járás népfront-aktívái? Lesz-e náluk vajon nyári szü­net? PUSZTMONOSTORON most mindenki a szovjet hősi emlék­mű fé avatására készül. A mű­velődési ház és az orvosi lakás közötti térség rendezése, parko­sítása jelentős társadalmi mun­kával már meg is kezdődött, s az emlékmű alapozó munkálatai is szépen haladnak. A szovjet hősök parkja esztétikai szem­pontból is a község legszebb, legdíszesebb pontja lesz. A KISZ, az úttörők és a nőtanács készülődnek az ünnepi műsorra. Jelek szerint az emlékmű fel­A francia szenátorává i asztások eredményei Párizs (APF). Emile Pelle­tier, francia belügyminiszter vasárnap este nyilvánosságra hozta a szenátorválasztások pártánként! összehasonlító ered­ményeit. Az eredmények 123 mandá­tumra és az anyaország 36 me­gyéjére vonatkoznak. 4 man­dátumok megoszlása a követ­kező: kommunisták 15 (kettővel több mint volt), szocialista párt 19 (kettővel több), különböző baloldaliak 1 (hárommal keve­sebb), radikális pártiak 18 (hat­tal kevesebb), MRP 13 (kettő­vel több), joggoldali függetle­nek 37 (öttel több), De Gaulle- istáík 20 (kettővel kevesebb), — mint a miniszter mondotta, ezek az eredmények nem szo­rulnak magyarázatra. A szená­tusi választótestület nyugodt légkörben szavazott. Poznan (MTI). Június 8-án vasárnap délelőtt tíz órakor ün­nepélyes külsőségek között meg­nyílt a 27. poznani nemzetközi vásár. Witold Trampczynski lengyel kereskedelemügyi miniszter mondott megnyitó beszédet. Fel­hívta a figyelmet arra, hogy mi­lyen fontossága van a poznani nemzetközi vásárnak a kelet— nyugati kereskedelem fejleszté­sében. A lengyel küldöttség ezután Gomulka és Cyrankiewicz veze­tésével megtekintette a pavilo­nokat, köztük a Magyar Népköz- társaság pavilonját. A magyar pavilonban a poz­nani nemzetközi vásárra érke­zett magyar kormányküldöttség vezetője, Kovács Imre élelme­zésügyi miniszter, valamint a avatásának napja a község egyik legszebb eseménye lesz. JÁSZFÉNYSZARU és JÁSZ- AROKSZÁLLAS népfront-bi­zottsága találkozóra hívja meg községük azon fiait, akik szülő­földjükről elkerültek, vezető ál- ’ást, irányító funkciót töltenek be minisztériumokban, állami vállalatoknál, honvédségnél, vagy mint kiváló sportolók váltak híressé. Ezen a találkozón be­szélgetnek majd e’ a nagyüze­mi gazdálkodásról a község egy­behívott egyéni gazdái és tsz tagjaival. Ez alkalommal bemu­tatják a „Merre halad a Jászság mezőgazdasága?’’ c. dokumentá­ciós kiállítást is. Mindkét köz­ségben bíznak abban, hogy az érdekes találkozó előbbre ’endíti a nagyüzemi gazdálkodás ügyét. JÁSZFELSÖSZENTGYÖR- GYÖN az egyéni és tsz gazdák arra készülnek, hogy megláto­gatják a szomszédos, de már Pest megyében lévő község, Szentlőrickáta Űj Világ nevű termelőszövetkezetét, amelyet mesze földön jó szövetkezetnek ismernek. Az 1956-os mezőgaz­dasági kiá’lításon sok kertészeti terményük szerepelt, de állat­tenyésztésük is kiváló. Érdemes hát őket meglátogatni. A láto­gatáson a jászfelsőszentgyör- gyleken kívül a jászfényszaruiak és jászágóiak is részt vesznek. Mint mondják, ők leginkább a kertészetre kíváncsiak. A JANOSHIDI népfront aktí­vák kissé távolabbra akarnak menni, mégpedig az ország nagy északi iparvidékeit szerelnék felkeresni. Varga József nép­Algir (Reuter). Az algíri rádióállomás televíziós szolgá­latának négy mohamedán tech­nikusa a napokban levélben bejelentette, hogy „a hegyekbe megy. Feltevések szerint csat­lakoztak az algériai felkelők­höz. (MTI). * Nicosia (Reuter). Nicosiá- ban kiadott hivatalos nyilatko­zat szerint két ciprusi görög meghalt és tizenegy megsebe­sült — kettő közülük súlyosan — a szombat esti zavargások során. Ciprusi törökök gyújtogattak és zavarogtak Nicosiában szom­baton este. Kövekkel dobálták meg a rendőrséget és a tűzol­tókait, amikor azoknak sikerült a tüzeket megfékezni. A zavar­gások során hallott lövéseket nem a biztonsági erők adták le — hangoztatja a közlemény. Szombat este bombát dobtak a török kormány nicosiai tájé­koztató hivatalának épületébe. A bomba több ablakot és re­dőnyt összezúzott. A merény­let időpontjában senki sem tar­tózkodott az épületben. nagyar küldöttség többi tagja, s a magyar pavilon vezetősége fo­gadta a lengyel államférfiakat. Gomulka és Cyrankiewicz, va­lamint a lengyel küldöttség töb­bi tagja hosszabb időt töltött a jnagyar Medicor any a vizsgáló röntgenkészülékeknél és az Ero- sirnat szikraforgácsoló gépnél, s a kiállítási csarnok egész falát betöltő, a lengyel—magyar kap­csolatokat jelképező panno előtt. — Kereskedelmi kapcsola­taink elég erősek és a jövőben még erősebbek lesznek — mond­ta Cyrankiewicz. A magyar pavilont a legelső napon, amikor még csak a meg­hívott vendégek vehettek részt a nemzetközi vásáron, többszázan látogatták meg. front elnök úgy vé’i, hogy aki nem látta Diósgyőr és Ózd ha­talmas vaskohóit, igazában nem is tudja, milyen hatalmas len­dülettel épül hazánk ipara. A jánoshídi gazdakör tagjai tehát hamarosan útrakelnek észak felé, s majd a hosszú téli es­téken, jóízű beszélgetés formá­jában mondogatják e\ hogyan él, dolgozik, küzd és alkot ha­zánk ipari munkássága. JÁSZTELEK és ALATTYÁN népfront aktívái a járásban leg­elsőnek akarják feldolgozni és bemutatni, milyen gyorséin fej­lődik községük a felszabadulás óta. Azt is ábrázolják, hogy az emberek sorsa is a jobbik oi- da’ára fordult, hiszen igen sok egykori zsellér és uradalmi cse­léd vagy napszámos ma jól ke­reső tsz- tag és 50—60 ezer fo­rintos házat épített már. A fény­képes, szöveges, régi újságcik­kekkel szemléltetett kiállítás igen érdekes és tanulságos lesz az egész község számára. Említsük meg végű’ azt is, hogy Jászágón és Jászboldog- házán az első világháborús ka­tonák és háborútól sújtott asz- szonyok béketalálkozójára ké­szülnek, valamint azt se feled­jük, hogy a legtöbb községben megrendezik a hagyományos aratóünnepet, dokumentációs tsz kiállítássá’, az Alkotmány ünne­pén pedig több községben is munkás-paraszt találkozókat ké­szítenek elő. Eszerint, ha minden jól megy, a jászberényi járás népfront te­vékenységében nem lesz se uborkaszezon, se nyári szünet. r—a Ahol nyáron sem szünetel a n Épfront munkája Megnyílt a poznani nemzetközi vásár

Next

/
Thumbnails
Contents