Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)

1958-06-24 / 148. szám

1958. június 24.

SZOLNOK MPOVF1 NÉPLAP

5

Egy mélyen emberi történet bemutatója elé

SZÁLLNAK A DARVAK

AMIKOR a Caimes-i filmfesztivál zsűrije kihirdette az eredményt, a meglepetés moraja futott át a nézőtéren. Hiszen mindenki tudta, hogy a szovjet fim, a „Szállnak a darvak’’ a filmművészet kiemelkedő, reprezentatív alkotása, viszont azt is várta mindenki, hogy a Szovjetunió iránti barátsággal éppen nem vádolható nyugati film- szakemberek mégis valamelyik nyugati alkotást hozzák ki győztesként.

Nem így történt. A film fölénye annyira nyilvánvafó volt, hogy a zsűri kénytelen volt meghajolni a közvélemény nyomása alatt. A fesztivál Nagydíját a „Szállnak a darvak“, Ka- latazov filmje nyerte meg.

Az elején azt mondottuk, hogy ez a film reprezentatív alkotás. Nehogy valaki azt gondolja ezek után, hogy csillogó kiállítású ragyogó környezetben lejátszódó, amolyan „ünnepélyes''’ műről van szó. Ez a film azért reprezentatív, mert helyreállította a filmszerűség, a képekben beszélés elvét az egyre inkább elharapódzó, csak a hanggal, beszéddel kifejezni akaró filmekkel szemben. Amit oly sok sematikus filmben a szereplők szájából tudunk meg, valamiféle a filmből kilógó tanulság formájában, azt itt egy tekintet, egy képsor érzékelteti. Uruszevszkij, az operatőr már a „Negyvenegyedik’’ című filmjével bebizonyította, hogy rendkívül tehetséges, új utakat kereső alkotó művész, aki — nem túlzás — új utakat is fog liyit- ni a filmfényképezés történetében. A szovjet filmgyártásban nagy hagyományai vannak a tárgyak és a tekintetek, a mozdulatok és a fények szimbolikus alkalmazásának. Ezeket a szimbólumokat mindenki megérti. A gyülekezőhelyen, a frontra induló katonák között áll Veronika szerelmese, Borisz is. Veronika el akar búcsúzni tőle, de rács választja el őket egymás- na tói. A fényképezés nyomán szin- hv te élőnek látszik ez a rács, go- eí< nősz élőlénynek, amely minden- to ki számára világosan jelképezi ni a pusztító háború kegyetlensé- A\ gét, azt, hogy a szerető szíveket A

elszakítja egymástól a vérzivatar;

A film szereplői méltóak a rendezés és a fényképezés művészetéhez. Tatjana Szamojlova a női főszereplő, a maga egyszerű szépségében és tiszta emberségében nagyszerűt alkotott. Az 6 és a többi szereplő jellemzésére feltétlenül visszatérünk a film bemutatója utá

A FORGATÓKÖNYV írója, a rendező és az egész művészkollektíva nyugati mértékkel mérve is rendkívülit alkotott- t— Azaz várjunk csak azzal a nyugati mértékkel! Éppen a Canes- si-i filmfesztivál bizonyította be, hogy a nyugati film véglegesen és visszavonhatatlanul csődbe jutott. Silány alkotások, szadista történetek, lapos mondanivaló jellemezte az ott bemutatót filmek nagy részét. Csak azok a nyugati filmék számíthatnak sikerre, amelyek az emberiség, a kapitalizmus vasmarkában vergődő kisember szemszögéből filmezték és tükrözték az életet. És ebben a stílusban' a norma éppen a Szállnak a darvak. Ez nemcsak a szovjet; filmművészet, hanem a szocialista humanizmus térhódítása; és győzelme a válsággal és ha-j lálhangulatokkal küzdő nyugati filmgyártás felett;

Budapesten öt moziban fut egyszerre a film és mind az öt; moziban egy órával a pénztárnyitás előtt mór türelmesen áll-; nak sorba az emberek. A film; sikerétől visszhangzik a főváros. Érdeklődéssel várjuk szolnoki bemutatóját is a Tisza filmszínházban. Bár úgy érezzük, hogy a film jelentősége és az iránta tanúsított érdeklődés alapján mindkét moziban is vetíthetnék egy időben.

— ht “ ;

Cukornád-bulladéhból; mesterséges selyem

gyengébb, — de ezen javíta-♦ nak. A sanghaji gyár már meg t is kezdte a műselyem nagybani» gyártását. Ugyanez a gyár márt egyéb anyagokból is előállított | mesterséges selymet. Miután | Kínában nagyon sok a cukor-1 nád, az új találmány igen nagyf jelentőségű. *

siker, SIKER, SIKER /•••

A Szigligeti Színház bemutatkozott a kőbányai közönségnek

Budapest és talán az ország egyik legszebb környezetben fekvő szabadtéri színpadán játszanak napról-napra a szolnoki színház művészei. Szombat este igen sokan és igen aggodalmasan kémlelték az eget, vajon kedvezni fog-e a Cirkuszhercegnőnek a mostanában rendkívül szeszélyes és a szabadtéri előadásokhoz különösen mostoha időjárás. Hát bizony elég szürke és bánatos volt az ég a kezdés idejére. A pesti közönség azonban hogy-hogynem, mindig megorrontja a jó szórakozást, mert a fenyegető felhőknek fittyet-hányva, zsúfolásig . megtöltötte a Csajkovszkij-park nézőterét.

Háromezerötszáz néző előtt játszani nem csekélység. Pláne akkor, ha jórészük a pesti színházak teljesítményein nevelkedett fel. Éppen ezért bizony kissé elfogódva kezdtek színészeink ezen a bemutatón. Ez a feszültség azonban csak az első jeleneteknél volt érezhető. Amikor Benkő Béla belépője után feldördült a vastaps és újráznia kellett a most valóban nagy formában lévő bonvivánunknak, felszabadultabb lett a játék és a közönség is szívébe fogadta a színészeket. Legnagyobb sikere talán Bálint Györgynek volt, akinek minden bemondását harsány hahota kísérte. Régen láttuk már ilyen jókedvvel, áradó szívvel komé- diázni Bálintot. De nem maradtak el mögötte a többiek sem. Karácsonyi Magda énekszámai nagy sikert arattak és a Varga Dodó—Zilahi Kati kettőst is egycsapásra szívébe zárta a pesti közönség. A szünetekben igen sokan csoportosultak a színpad és az öltöző környékén, hogy közelről megismerjék a művészeket és a rendezőt.

A közönség véleményét fejezte ki Erdész Mihály pesterzsébeti munkás és felesége, akik nagyon szeretik az operettet és ezért jöttek az Erzsébethez egyáltalán nem közel fekvő kőbányai szabadtéri színpad előadására. Erdészné elmondotta, hogy nem túl sokat vártak a színháztól, de igen kellemesen csalódtak. Hűségesen el fognak jönni a nyár folyamán a többi bemutatóra is. A második felvonás szünetében sikerült megcsípni egy szakmabelit is. Máté Erzsi, a kiváló művésznő (akit a szolnoki közönség is ismer filmről, a Külvárosi legenda egyik főszerepének alakításából), elmondotta, hogy őt legjobban az együttes összeková- csoltsága kapta meg. Különösen el volt ragadtatva Benkő Béla teljesítményétől, aki operaénekesi produkcióval örvendeztette meg őt és az egész közönséget.

Igen nagy sikert arattak még az impozáns díszletek és Karácsonyi Magda gyönyörű estélyi ruhái. Nem csodálnám, ha divat lenne belőle Pesten.

Szóval: siker minden vonalon. Reméljük, a következő évadban is együttmarad ez a jól összekovácsolt társulat és még igen sok estén fogják megörvendeztetni kedves és hűséges közönségüket.

— hernádi

— Ne féljetek, majd dolgozom — többet, mint eddig ... Ti is nőttök... oszt kisegítetek... Ilonka már ajánlkozott... Meglátjátok: megélünk... Elmerengett, utána gyorsan hozzátette: — Most egyetek — meglan- gyosítom apa vacsoráját, ő már nem eszik, egyétek meg kis árvácskáim ... Erősödjetek... Egyétek, egyétek!

Meglátta a pénzt. Odament, felemelte — lobogtatta. Elcsukló hangon kiáltotta:

— Nézzétek, ötven pengő: az apátok ára!

A kis szobában itt is, ott is sírtak. Olyan volt,

mint a siralomház...

... FÉLÉV MÚLTÁN Teréz arcán még jobbam kiugrottak a csontok, teste a pergamentnél is szárazabb lett. Köhögött, irtózatosan köhögött. Már hajnaltájt felkelt azóta — minden nap; gyalog ment a legmesszebb helyre is és a mosás után fáradtan, későn ért mindig haza. A kicsikkel napközben Ilonka volt, ő tett rendet a lakásban, vigyázott — játszott-, főzött, mert ő volt a nagylány, az alig tíz esztendejével. Estig lemosdatta a kisebbeket és a sok gyerek — ahogy sötétedett, — várta, várta nap mint a nap a mamát.

De az egyik nap Teréz már délután megérkezett.

Bevánszorgott az ajtón. Ketten voltak otthon: Ilonka és a legkisebb, a többiek játszottak valahol. Teréz belekapaszkodott az ágyba, beszélni akart de alig bírt

a köhögéstől:

— Gyere mellém, Ilonka -..-.A tüdőm — már régóta okoskodik... Hiába a lúg meg a szóda megmarta egy kicsit... Koszt se a legjobb, nincs ami leküzdje... Nem bírom, majd kiszakad a mellem... — Felsóhajtott. — Kis bogaraim, mi lesz veletek?

Ilonka halkan válaszolt:

— Feküd) le, pihenj és meglásd, meggyógyulsz. Majd Paula meg én dolgozni járunk.

— Mit tudnástok csinálni? Tíz éves se vagy.

Ilonka gyengéden belenézett anyja szemébe: (Folytatása következik)

— Ezt. — A gondnok villanásnyi szünetet tartott, aztán masabb hangon folytatta: — Mondja maga is ugyanezt, jóasszony. Akkor itt maradhatnak a házban, egy évig lakbért se kell — fizessenek. — Újra elhallgatott, a zsebébe nyúlt, kivett valamit. — Meg ... itt van 50 pengő, amíg kiheverik.

Teréz lassan érteni kezdte az üzenetet. Küzködött magával, nem akart sírni. Szája elé tette ujjait, azokon keresztül szűrte ki a szavakat:

— És — a temetés?

— A méltóságos úr magára vette ezt is.

Teréz nagyot nyelt, behunyta a szemét, így maradt, közben kilökte:

— Jó ember az úr... — fuldokolva mondta: — Részeg volt, igen — részeg.

— Akkor itt a pénze, fogja. Sajnálom magukat, dehát... — széttárta a kezét a gondnok, aztán fejére nyomta a sapkáját, kifelé indult. — Jó estét mindnyájuknak. — Kiment. A papírpengőt ott hagyta a polcon.

Magukra maradtak. Mélységes csend volt, mintha még a kicsik is éreznék, hogy valami rettenetes történt. Teréz üres szemekkel bámult, közben beszélt, ahogy magában gondolkodott:

— Ivott... Sokszor ivott... Dehát mit csináljon? Reggeltől estig fújta az üveget, még a lelkit is kifújhatta! Kiszáradt torkát csak meg kellett néha öblíteni!? De — részeg még nem volt azért soha! — Gyorsan hozzátette, mintha még mindig ott volna a gondnok: — De most az volt, igen — részeg volt! — Tébolyulton ismételte: — Persze, hogy az volt!

Már fuldokolt, de egyre hajtogatta: — Nagyon részeg volt! Ezért halt meg, csakis ezért!

A váratlan hír most kezdett hatni bennük, ahogy elment a félelmetes ember, aki nem is kiabált — és ahogy egyedül maradtak, s Teréz olyan félelmetesen mondogatta, hirtelen felfogtak mindent. Ilonka kezdte el a sírást, aztán sorba átvették a többiek; a kicsik azt se tudták, miért is kell sírni, dehát — sírtak a nagyok, velük zokogtak ők is. Az egész helység levegője könnyezett, és ahogy lélegeztek, beszívták maFOTI PÁL:

ÉDESANYÁM

gukba a könnyeket, összeborultak és jajgatott a láda- ház. Csak az asszony volt még könnytelen.

És ebben a csodálkozó, váratlan siralomban a gödrös arcú Teréz egyre összegezte:

Egy évig maradhatunk... A pénz egy évig elég ... Közben mosok... lakbérre nincs gond ... Igen: részeg volt! Az volt! — Ezt már sikoltotta.

A gyerekek meg sírtak. A vékony és az erősödő hangok olyanok voltak, mint a búsan szóló orgonasípoké.

Teréz mintha megnyugodott volna. Most vette észre, hogy bömböl a szoba. Csendben szólt:

— Ne sírjatok.

A gyerekek sorban elhallgattak. Templomszerű csend lett. Ilonka ment először anyjához, átfonta a nyakát és a fülébe lehelte:

— Mi is segíthetünk ... édesanyám ...

Egyenként mentek oda a többiek — csak a pici

maradt a teknőben —, körülállták anyjukat és bámulták mereven, mozdulatlanul, mint öt kis szobor. Ápo- rodott csend volt. Teréz felkapta a kicsit a teknőből, magához szorította, babusgatta és közben beszélt hozzá suttogva:

— Nem veszünk kiscipőt. Kell a pénz. Apa meghalt, vegyünk inkább virágokat.

Most ő zokogott fel. De olyan fájdalmasan, hogy így csak az tud sírni, aki elrejtette eddig a könnyeit és egyszerre ömlik ki belőle bőségesen. A hat bámuló szobor arc is megrezdült és kirobbant belőlük is újból a zokogás. Teréz hol az egyiket, hol a másikat simogatta, szeméből ide-oda koppant a könny. Fátyolos hangon simogatta a kicsinyeit:

A samghaji Anlo selyemgyárak sikerült legutóbb cukornád- ulladékból mesterséges selymet lőállítani. A próbák bebízonyí- ották, hogy ez a készítmény miőségben sokkal jobb, mint az imahasi japán gyár műselyme. 1 fénye ugyan még ezidőszerint