Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-21 / 146. szám
1958. június Síi SZOLNOK MFOTB1 NÉPLAP 5 A PÁRTMUNKA HÉTKÖZNAPJAIN SZAMOS jegyzőkönyvet fellapoztam, sok elvtársat megkérdeztem: mi a véleménye a pártmunka jelenlegi stílusáról. Többen úgy vélekedtek, hogy az 1945, és az ellenforradalom utáni közvetlen időkben sokkal több volt a tennivaló, jobban látszott, mit kell csinálni és inkább volt látszata a pártmunkának, mint most, a „csendesebb” időkben. Maradjunk a gyakorlat emberei által említett példánál, a taggyűlésnél. A tapasztalatok és a fellapozott jegyzőkönyvek is azt sejttetik: Az alapszervezetek vezetői most, hogy nem a mindenkire egyformán kötelező dolgokról, pl. az ellenforradalmi erők teljes megsemmisítéséről kell tanácskozni, nehezen találnak olyan témákat, amelyek minden tag érdeklődését egyformán lekötnék. Mindenekelőtt a területi alap- szervezeteknél tapasztalható ez, ahol a tagság érdeklődési köre valóban sokirányú. Ezt úgy próbálják áthidalná, hogy mindemr rői beszélnek, ami a napi életünk eseményei közt fontos kérdésnek mondható. A kisújszállási I.-es alapszervezet egy régebbi taggyűlésén ilyen napirendi pontok hangzottak el: 1. Pártépítés. 2. A mezőgazdaság fejlődése. 3, Városunk fejlődése, g ennek 9 alpontja, közte ilyenek: kulturális életünk; oktatás kül- és belterületen, egészségvédelem, ipari fejlődésünk, tszfej lődés, tsz-védelem, az eMien- forradalom okozta károk és ezekhez még néhány alpont. Tagadhatatlan, hogy a párttagságnak, még ha mindjárt területi alapszervről van is szó, fontos és hasznos, ha tájékozott saját városa, sőt az ország helyzetéről. így tud csak bátran és eredményesen agitálni, népnevelő tevékenységet kifejteni. Alapszervezeteink vezetőségének egy része — ha még régebbi pártmunkás is —, o vezetésben nem elég jártas. Nem lenne hát jogos türelmetlenked' ni, mindjárt a legmagasabb követelményeket támasztani munkájuk iránt. Senki sem tehet szemrehányást nekik, amiért még nem sajátították el a legjobb módszereket. De megmondhatjuk: Törekedjenek arra, hogy csak a jót hasznosítsák meg szokásaikban, csak azt tűrjék meg portájukon. A legtöbb élvtárs, a legtöbb a’apszervezeti vezető ott véti ei, hogy ha jót és fontosat akar mondani, túlmesz- sze nyúl. Rendszerint azokat veszi elő amelyek minden bizonynyal megbízhatóan fontos problémák. így nem érheti őket vád, hogy feleslegesen fecsérlik az időt, hogy nem látják a legfőbb problémákat. Valahogy így lehetne tehát megfogalmazni, hogy az elvtársak túl messze és túl magasra nyúlnak azzal a hiedelemmel, hogy így tudnak nagy érdeklődésre számító taggyűlést összehozni". Ezt a következtetést lehet levonni egy másik, ugyancsak kisújszállási alapszervezet, a Hengermalom egyik taggyűlésének tapasztalataiból is. Ezen a taggyűlésen a vezetőség beszámolójában Farkas elvtárs, a párttitkár beszélt: 1. A mezőgazdasági munkák állásáról városi viszonylatban; 2. a Központi Bizottság egyik határozatáról; 3. május 1. megünnepléséről; 4, az üzem termelési problémáiról; 5. a társadalmi tulajdon védelméről; 6. a pártépítésről; 7, a tagjelöltfelvételrő!. Vajon ennyi probléma között jutott-e elég idő arra, hogy az üzem termelési problémáiról, vagy a társadalmi tulajdon védelméről elég súllyal, a szükséges alapossággal essen szó. Eleve nem juthatott, sem időből, sem a tagság figyelméből. Ugyanebben a városban a gépállomáson már más a helyzet. Az áprilisvégi taggyűlés tükre, a jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy a vezetőség ismerte a tennivalókat, s nem tért ki az embereket akkor legközvetlenebbül érdeklő problémák elől, hanem bátran nekivágott a megoldásnak. Egy bizonyos nézőpontról Indultak ki. Onnan, hogy az állomáson előállt egy probléma: A sok esőzés és különböző technikai ókok miatt kisegítő munkalehetőségekről kell gondoskodni. Sajátos, nem minden évben jelentkező eset ez. Nem is lehetett rá sokkal előbb felkészülni, mert a helyzet rövid idő alatt következett be. De mert a tagság látta: a vezetők nem kezelik félvállról problémáikat és jó megoldásokat javasolnak —■► el is fogadták azokat. A pdrtonki- vüliekre is olyan hatással voltak, hogy mindenki érezte: Rajtuk, közos szavukon múlik, hogy oldják meg a problémát, hogy mindenki megelégedésére szolgáljon. Mikor ez megvolt, ugyancsak ilyen közös és égető problémaként vitatták meg a KISZ munkáját. Itt is az aprajáig menő vita folyt. így pl.: A szakvezetés részéről óránként érkeznek a műhelybe egymást gátló és közömbösítő utasítások. Tegyünk valamit, szóljunk idejében, mert itt lesz a növényápolás, és nem tudjuk megfelelően segíteni a tsz-eket. Ezek az elvtársak tehát a maguk munkáját megvizsgálva, a maguk szénáját rendezve jutottak el oda, ahonnan sok helyen „kiindulnak”. A közvetlen, cseppet sem unalmas részletkérdésekre építették fel a fő, az alapvető célt, a tsz-ek segítését, szilárdítását. Ilyen esetben aztán a hozzászólók nem törik a fejüket; mit Is kellene mondani, hogy is kellene hozzászólni, hogy „mellé ne fogjanak”. Elmondják, mi a véleményük, mert Ilyen légkörben el sem tudnák hallgatni, Ha éppenséggel mégis „melléfogtak”, leg’ alább megtudják, hol tértek el a realitástól. Az Ilyen hangulatú taggyűlések résztvevőd aztán mesterkéltség nélkül össze tudják kötni saját munkájukkal a nagy dolgokat, mind a bel-, mind a külpolitikai eseményeket. Egyszerű, de nagyon is megbízható módszerük van ahhoz, hogy saját ténykedésüket az országos feladatok részének, építőkövének tartsák, és ne valami egymástól egészen távolálló dolognak. Az segíthet, az vihet bennünket legjobban előre, ha a maga munkájával mindenki hozzáadja azt a bizonyos részt, amely a nagy tervek megvalósításához szükséges. Tehát azok a pártszervezeteink, alapszervezeteink, amelyek nemcsak a markos tennivalókat keresik, hanem a közvetlen, apró részletkérdésekben is megtalálják a fantáziát és tettvágyukat nem a mindenkor kéznél lévő, és bármikor leakasztható problémákra költik, cseppet sem dolgoznak rosszabbul. Ha nem szokják meg a szócséplést, a felesleges kinyilatkoztatásokat, nem lesz annyi Idő- és szófecsérlés, ami miatt egyes elv társak panaszát hallani lehet. T. Nagy elvtárs, a fegyvernek! Községi Tanács VB-elnöke így vélekedik: „Vannak dolgok, amikről válójában többet kell beszélnünk, mint más — kevésbé fontosakról. De próbáljuk azt megkülönböztetni a többiektől, s időt hagyni a mindennapi tennivalóknak. Ha nem ezt tesszük, úgy járunk, mint a gyerek, ame lyik farkast kiabált. Segítségért kiabált, pedig nem volt veszélyben. S amikor a farkas tényleg közeledett hozzá, hiába kiabált, felé se mentek. Azt hitték, most is viccel. így ne járjunk mi te, hogy mindenért összehívjuk az embereket azzal a felkiáltással, hogy fontos dolgot beszélünk meg. A végén ugyanazt mondjuk el, amit már taggyűlésen, vagy más értekezleten elég jól megjegyezhettek maguknak az elvtársak? sőt már a végrehajtást is rég megkezdhették”. Kétségtelen, akad jó néhány értekezlet, megbeszélés, amelyet nyugodtan ki lehetne Iktatni programjainkból. De ha saját munkánkból kiindulva, egészséges sorrendben vitatjuk tennivalóinkat, más képet kapunk. Akkor még csak keresni sem kell az érdekfeszítő problémákat, a pártmunka jóleső izgal- masságát. Akkor találunk belőlük mindennapra éppen eleget. B. E. •fisz id'ézáz és akik kinyitják Meghatottam a szemüket tön rölgetve jönnek ki az emberek a moziból. Olyan történetet láthatunk, amely minden humánus módon gondolkodó ember szívót megindítja. Egyszerű ez a kis történet és éppen egyszerűségénél fogva megkapó és felemelő. Egy angol bank páncélszobájába véletlenül bezárnak egy hatéves kisfiút A zárat úgy időzítették, hogy csak 75 óra letelte után lehessen kinyitni. Megindul a harc a gyermek életéért. Egyszerű emberek, munkások, rendőrök, mérnökök minden erejüket megfeszítve dolgoznak. A rádiókészülékek mellett százezernyi ember tölti az éjszakát, a híreket lesve. Az utolsó pillanatban Dawson mérnök kinyitja a zárat A kisfiú megmenekül, a bank előtt várakozó néma tömeg pedig megnyugodva oszlik el. Ennyi az egész. Vajon miért érzünk mégis olyan nagyszerű, felemelő, szinte viharzó érzést a film után? Azért, mert az egyszerű emberek összefogása a legnagyszerűbb tett, amely a ml társadalmunkban, a XX; század veszett rohanásában megszülethet. Valljuk be, nagy, nagyon nagy szükségünk van erre az összefogásra. A nyugati bankok páncéltermeiben, a Wall Street összkomfortos palotáinak páncéltornyaiban nem kisgyerekeket, hanem halálthoző terveket haditámaszpontok rajzait, rakétakilövőhely-építési szerződéseket és hasonlókat őriznek. Beállították az időzárat és most kezüket dörzsölve várják azt a pillanatot, amikor ezek a tervek pusztító gyümölcsöt érlelhetnek. De az időzárat ki kell nyitnunk! Nekünk, egyszerű embereknek, munkásoknak, mérnököknek, orvosoknak, parasztoknak, újságíróknak és művészeknek kell összefognunk a tömeggyilkolás ellen. Az „Időzár“ hősei egy kisfiú életéért, a kis Steven Walker megmentéséért szállnak harcba. Nekünk sokmillió kisgyerek életéért kell küzdeni. Az Időnk korlátozott. Algíri kikötőmunkások, magyar parasztok, angol mérnökök, szovjet hegesztők, folytassunk szívós küzdelmet a békéért, gyermekeinkért, jövőnként. Ez a film és egész emberségünk nagy tanulsága. == ht «a j? jYíoxep NYÁRI TERVEI Lassap júliust írunk a naptárban, megkezdődik a harmadik negyedév. A MOKÉP megyei központja szorgalmasan készül, hogy kielégítse a mozikedvelők Igényeit és nyáron se csökkenjen a látogatottság. A program változatos és igen érdekes. Hét szovjet, öt csehszlovák, egy lengyel, egy románakét francia, két amerikai, ezenkívül lengyel, svéd, olasz filmbemutatók szerepelnek a műsoron. Feltűnik az, hogy magyar filmet csak egyet láthatunk ezalatt az idő alatt, viszont erről nem a MOKÉP, hanem súlyos válságban lévő filmgyártásunk tehet. A júliusi filmek közül kiemelkedik a „Legenda a szerelemről” című csehszlovák—bolgár Kedves vendégeink A Tisza Szálló előtt hatalmas Ikarus áü- ** dogál. Oldalán cirilbetüs tábla, rajta a felirat: Kollektivnüe poezdki IBUSZ, azaz magyarul: IBUSZ társasutazás. A gépkocsi körül -nagy nyüzsgés, könnyű nyáriruhás fiatal nők, fiatalabb és idősebb férfiak szállnak fel egymás után. A kocsi körül érdeklődők, kíváncsiak gyűrűje. Szovjet turistacsoport utazik tőlünk tovább, hogy megismerjék Magyar- országot. Amikor meglátják az újságíró jegyzettömbjét, egyszerre köréjegyülnek, sőt az egyik turista Zorktj gépével villámgyorsan meg is örökíti az interjú „nagy” pillanatát. Egymás szavába vágva mesélik élményeiket, alig győzi fordítani a tolmács. Amiről mindegyik elragadtatással beszél: a vendégszeretet. Bárhova mentek, a legnagyobb szívélyességgel fogadták őket, egyszerű emberek ismeretlenül rájuk mosolyogtak az utcán. És ők szívélyesen megálltak, mindenütt beszédbe elegyedtek az emberekkel. Annál is könnyebben tehették ezt, mert aliy van közöttük olyan, aki ne tudna németül, angolul, vagy franciául. A napsütötte Grúziából jöttek, orvosok, építészek, gépészmérnökök vannak a csoportban. Grigorij Sakajev, a csoport vezetője jól megtermett, kopasz, vidáman mosolygó ember, mlósággal áradozik a meleg fogadtatásról. — ólunk, grúzokról, úgy tudja a világ, 11 hogy barátságosak és vendégszere- tőek vagy -nk — mondja. — Hát én állítom, hogy Szolnok megye népe nem marad el mögöttünk semmiben. Nagyon jól éreztük magunkat akár a városban, akár a karcagi Béke Tsz-ben jártunk. Az egyik csinos fiatalasszonynak (több is volt ilyen) különösen Szolnok Tisza-parti része tetszett, mint ő mondta, a város zöldövezete. Azt is mondta, hogy tisztának találta a várost. (Szerencsére, úgy látszik, keveset látott Szolnokból.) Dr. Sartenia tbiliszi orvos, aki legnehezebb napjainkban járt itt és mint katona- orvos részt vett az ellenforradalom leverésében, legnagyobb élményének azt tartotta, hogy csütörtök este « színház mellett találkoztak egy emberrel, aki nagy kannákban vizet vitt. Mikor beszélgetésbe elegyedtek vele, kiderült, hogy nem más, mint Kapás Rezső elvtárs, a táros tanácselnöke. Dr. Sarteniát, aki amatör költő is, annyira megragadta ez, hogy verset írt az MSZBT klub emlékkönyvébe Kapás elvtársról, mint olyan vezetőről, aki a nehéz testi munkát sem szégyenli. A szovjet elvtársak lassan elhelyezkednek a buszban. Mindegyiknek mellén a szolnoki dalostalálkozó aranyos jelvénye ragyog. A motor felbúg, az érdeklődők és az autóbuszban lévők mintegy vezényszóra egyszerre kezdenek integetni és integetnek mindaddig, amíg a hatalmas jármű el nem tűnik a kanyarban. Aki megismerte, szivébe zárta őket és megyénk népe szeretettel várja az újabb turista- csoportokat rs Hernádi «=» koprodukció« film, amely Nazim Hlkmet, a nagyszerű török költő mély emberségtől áthatott meséjét viszi filmre. Sokan várják a „Svejk, a derék katona* kalandjainak második részét, hiszen jóízűen kacagni mindenki szeret. Az augusztusi filmek közül a „Rendkívüli nyár” című Izgalmas, érdekes szovjet film tarthat számot nagyobb érdeklődésre. Szeptemberben a „Csendes Don” első részében és a „Világ teremtése” című csehszlovák rajzfilmben gyönyörködhetünk, ez utóbbi Jean Eff élnék, a nagyszerű francia karikatúra- művésznek rajzsorozatát viszi át a film nyelvére. Ezen kívül is sok érdekességet tartalmaz a harmadik negyedév műsorterve. Viszontlátásra a — remélhetőleg nem elmaradó — filmbemutatókon. Hogy állunk [az írástudatlansággal? AZ UNESCO egyik kiadványa [szerint jelenleg 700 millió körül [van a világ írástudatlanjainak [száma. Tehát Földünk lakossá- [gának kb. 44 százaléka nem tud [ími-o! vasai. A legtöbb írásit udalan Afrikában, Közép- és [Távol-Keleten van (az írástudatlanok 80 százaléka felnőtt). A [második helyen Latin-Amerika [ál 50—80 százalékkal Meghívó A Törökszentmiklós és Vidé* I ke Körzeti Földművesszövetke- • zet Igazgatósága meghívja a ► szövetkezet tagságát és az ér* ► deklődőket 1958. június 22-én, ► vasárnap délelőtt 9 őrsikor a kultúrház nagytermében tartandó taggy ülésére, Szövetkezeti üdvözlettel min3 denkit szeretettel vár az Igazgatóság
