Szolnok Megyei Néplap, 1958. június (9. évfolyam, 129-153. szám)
1958-06-20 / 145. szám
1958. június 20' SZOLNOK MEG VEI NÉPLAP 5 Táborozási HÍRADÓ pajtásak! Az úttörőélet legváltozatosabb és legromantiku- sabb időszaka következik: a táborozás szép hazánk valamelyik távoli kedves vidékén. Hogyan készüljünk fel a táborozásra és mit is várhatunk a táborozástól: erről szeretnénk most néhány gondolatot elmondani. A tábori élet az igazi úttörőélet és egyben próbája is annak, hogy a szabad természetben, tábori viszonyok között hogyan állja meg a pajtás a helyét. Elsősorban fontos a gondos egyéni előkészület. Kevés, de minden körülményhez megfelelő ruhát vigyünk magunkkal: úttörő díszruhánkat ünnepélyes alkalmakra, hétköznapi tábori öltözéket (rövid nadrág és bamaing), túracipő, tornacipő. Eső ellen védő könnyű kabátot (nylon, ballon, vászon) és esetleg hűvös idő esetére tréningruhát. Tornatrikó, blúz és nadrág, fürdőruha kicsiny helyet foglal el, de feltétlenül fontos, s ezzel el is soroltuk a ruházati felszerelést. Tanácsoljuk, hogy a hátizsákba a díszruhát, tartalék fehérneműt nylon zacskóba, vagy ballon zacskóba rakjuk, így mindig biztosítva van elnedvesedés ellen. Testünk és ruházati felszerelésünk ápolására tisztálkodó szereket és varrófelszerelést is vigyünk magunkkal. Mi legyen a napi program? Minden nap változatos foglalkozás a csapatvezetőség előzetes tervei szerint és nem végnélküli, sokszor céltalan semmittevés- lustálkodás. Tehát alkalmazzuk és használjuk fel a tanult játékokat, céltudatos portyákat, turisztikai, biológiai gyűjtögető kirándulásokat. A szép estéken pedig tábortüzek során változatos, gondos kultúrműsorokat szervezünk. így tartalmas és értékes emlékekkel megrakodva térhetünk haza a táborbót — friss erővel felkészülni a következőre .. s DEÁK FERENC úttörő tudósító Vidám műsor az Achim úti iskolában Nem mindennapi eseményt nézhettünk végig szombaton déluf*n az Áchim-úti iskolában. Az -.imár hagyományossá váló render.vény gondos kivitele, a szereplő pajtások jó felkészültsége, ügyessége sok gyönyörűséget okozott a nagyszámú nézőseregnek. A másodikos és harmadikos pajtások A zenélő fazék c. színdarabjával kezdődött a műsor, majd két ötödikes pajtás: Takó Mariann és Tucai Ilonka sikeres balettszáma kapott sok tapsot A nyolcadikos pajtások népviseletekbe öltözött színpompás csoportjának népi tánca igen nagy sikert aratott- Ezután az Okos Zsófi c. színdarab került előadásra, melyben a furfangos leány háromszor is túljár a király eszén: Vidáman nevetett rajta a közönség. A Csili-Csala csodái színdarab következett ezután, végül is az ötödikes pajtások — úttörő tánca — zárta be a színvonalas műsort. A nagysikerű rendezvény megszervezéséért az iskola nevelőin és szülői munkaközösség kollektíváján felül külön elismerés illeti Józsa Ernő tanárt, akinek példás fáradozással és ügyszeretettel végzett munkája gazdag kamatot kapott a lelkes kispajtások rátermett, csiszolt előadása nyomán. KECSKÉS KATALIN úttörő tudósító KELLEMES TÁBOROZÁST KÍVÁNUNK! íj Békés megyei pajtások látogatása úttörőházunk ban Xét hét a Börzsönyben Egy kedves kis csapat érkezett kedden városunkba. Békés megye Murony községének úttörői utaztak keresztül Szolnokon s pár órai idejük lévén, ellátogattak hozzánk, megtekintették Űttörőházunkat. Levelező szakkörünk tagjai kalauzolták végig a pajtásokat a szakköri helyiségeken, akik nagy érdeklődéssel nézegették a szakkörök által készített munkákat, rajzokat, modelleket. Igen lekötötte a vendégek figyelmét, a biológiai szakkör termében látható hatalmas akvárium, szép lepke és bogár készítmények gyűjteménye, kitömött madarak és a tiszai halfajták változatos kiállítása. A kémia szakkör termében az egyik muronyi pajtás, aki most végezte a nyolcadik osztályt — csodálkozva jegyezte meg, hogy itt a mi házunkban egy-egy szakköri tagnak olyan felszerelése van, mint az ő kis iskolájuknak. Nagy érdeklődéssel szemlél- gették a pajtások a környék- kutató szakkör vitrinjét, amelyben több év munkájával összegyűjtött török-kori régiségek sorakoznak rendben. Elmondották, hogy ők is végeznek ilyen tárgyú kutatómunkát községükben. Nagyon tetszett a lányoknak a varrószakkör termében a sok szép kézimunka és népviseletbe öltöztetett babagyűjtemény, végül a fiúknak a fém1. Sátorban, 2. Szakajtóban, 3. Huszár, 4. Kocsiút, 5. Kettő. H. MŰVELTSÉGI TOTÓ: l, 1, 1, 1, 1. III. SZÓREJTVÉNY: Kellemes táborozást! Helyesen fejtették meg: Ezen a héten kedves Pajtások megmunkáló és famegmunkál'ó szakkörök termeiben akadt sok látnivaló- Kedvesen összebarátkozva a muronyi pajtásokkal azzal az ígérettel búcsúztunk, hogy otthonukban mi is meglátogatjuk majd őket. DECSI MARIA — CSABAI MARTA úttörő tudósítók I. TALÁLÓS KÉRDÉS Ek: 1. Esik, fúj. csikorog, mégis kint kuporog? 2. Milyen rummal leveleznek a pajtások? 3. Mit vesznek az emberek legtöbbet a vásáron? 4. Melyik bor tud tanulni? 5. Miért vesz az ember új kalapot? II. MŰVELTSÉGI TOTÓ: 1. Arany János születésének évszáma. 2. Mikor irta Jókai a „Kőszívű ember fiai” c. regényét? 3. Mikor halt meg Kossuth Lajos? 4. A Cheops (Keopsz) piramis magassága méterekben? 5. Eger várának ostroma mikor volt? 1817, 1911,1967,1867, 1813, 1894, 1802, 1816, 1843, 1892, 282, 1912, 233, 241, 1555, 1552, 1563, 1562. nem nagyon sikerült a rejtvények megfejtése. Majdnem mindenkinek csúszott be egy-két hiba. Mégis a legjobbak közé tartozik: Csirke András Jászberény, Pálinkás Erzsébet Üjszász és Bakó Erzsébet Üjszász. Jutalmat kap: Csirke András Jászberény. Hosszú hónapok tervezgetése után nemsokára a megvalósuláshoz érkezik el börzsönyi táborozásunk. Még a télen elhatároztuk, hogy ezen a nyáron a Bükkbe, vagy a Börzsönybe megyünk. Hogy műnél többen résztvehessünk a táborozásban csapatunk tagjai elhatározták, hogy előadást rendeznek, mélyítek bevétele képezi majd a táborozási alapot. Így rendeztük meg a „Csodakarikás” c. színdarabot, melyet többször is előadtunk szép sikerrel s így meg is te* remtettük táborozásunk pénzügyi alapját. A többit már mi magunk gyű.töttük össze a téli- tavaszi vas-papír és egyéb hulladékgyűjtési versenyek alkalmával. Sátorfelszerelést a múlt évben vettünk a szülői munkaközösség segítségével, így ez a fontos feltétel is rendelkezésünkre áll a táborba szálláshoz. Csapatvezetőnk és a szervezőtestület tagjaiból alakúit bizottság már kiválasztotta a táborhelyet Királykú- ton, a Börzsöny egyik legszebb részén. Július hó elején indulunk a táborba és onnan ismét beszámolunk majd élményeinkről. Váczi István-Zolnai Ferenc törökszentmiklósi tudósítók „e”-vel megkaptuk. Közölni fogjuk. Balia Sándor Tiszafüred—Kócs Cjfalu. Kérésedet teljesítjük és örömmel vesszük, ha bekapcsolódsz a rejtvénykészítők soraiba. Biró Mária Szolnok. Levelező címet küldünk. Boza Erzsébet Törökszentmiklós. örülünk, hogy a küldött cím után a szovjet Pajtás válaszolt leveledre. Üjabb címet is küldünk és reméljük, a táborból bővebben írsz majd a Fórumnak. Lugosi Margit Üjszász. Örülünk annak, hogy vizsgáid jól sikerültek. Helyes, ha most már a táborozásra vaÍ4 készülés is olyan szorgalmas munka lesz, mint a vizsgái. Jó ötlet, hogy a táborozást megelőző orvosi vizsgálatnál felhasználjátok a tanultakat és kipróbáljátok a riadóláncot. Örömötökben, melyet a táborozás közelsége okoz, mi is osztozunk, és kívánunk kellemes, vidám szünidőt és eredményes úttörő munkát TÖRD A FEJED, érdemes Pajtások, a közölt számtáblából azokat a számokat kell kiválasztanotok, melyek a fenti kérdésekre megfelelnek. ni. SZÖREJTVÉNY: SPZÉ A TTÉEOÁRBL. A fenti szórejtvény szövegét minden úttörő elismeri. A helyes megfejtéseket június 25-ig küldjétek be a Néplap Szerkesztősége Üttörők Fóruma, Szolnok címre, az e hetinél nagyobb eredménnyel. A Fórum üzeni Bódi Ferenc Szolnok, örülünk annak, hogy a kéthónapos egészségügyi tanfolyamotok jól sikerült A nyári táborozásban hasznát fogjátok venni. Helyesen tettétek, hogy Menyhárt védő néninek megköszöntétek a lelki- ismeretes munkát Az „Üttörők Fóruma” is köszönetét fejezi ki fáradozásaiért és kéri, hogy a jövőben is lelkesen segítse az úttörők egészségügyi oktatását Berta Róza Szolnok. A beküldött találós kérdéseidet felhasználjuk a következő fórumainkban. Csirke András Jászberény. A beküldött táborozási útmutatódat hasznosítani fogjuk. A kérdéseidre válaszolunk. D. Acs Margit Kuncsorba. A vegyes Lottó-dat és a játék az Beküldendő számok: Kedves -----------Mú ltheti rejtvényeink megfejtése L TALÁLÓS KÉRDÉSEK: Molnár István Kiolvasó mondókák 4. Ettyem-pettyem konty, Mosogató rongy. Miért nem jöttél hamarább? Kaptál volna húst. Látod, én kaptam, Tarisznyába raktam, Mire hazaértem, Mind szét potyogtattam. Ügy kellett hazamenni. 5. Ö, ó, 6,1 Tündér kaszinó, Akire jut a százkettő, Az lesz a hunyó. 2, 12, 22, 32, 42, 52, 62, 72, 82, 92, 1021 (A kiolvasást nem folytatják ezesetben, mer a hunyó már megvonj 6. Egyedem-begyedem kallantyú, Nem vagyok én fanyakú. Istven kovácsa vagyok, Szent Pál lovát pat kólóm, Fényes szöggel szögelem. Vaspálcdvai pengetem, Peng-peng Péter bácsi Szedd ki, vedd ki, te vagy feint. 7. Etlyem-pettyem, pontyom, Mosogató rongyom, Miért nem jöttél hamarább? Kaptál volna húst. Én egy kicsit kaptam, Tarisznyába raktam, Mire hazaértem Mind szót potyogtattam. 8. Apa, cuka, funda, luka, Funda kávé, kaman duka, Iszlipó iszlipó, Te vagy a hunyó. (Akire jut, az lesz a hunyó. A kiolvasást nem folytatják tovább.) 9. Egy, kettő, három, négy, öt, Sári harisnyát köt. Ne legyen az se ki, se nagy, Te meg fiam, kint vagy. 10. Egyenlőre, kétkettőre, Három hatra, hat kilencre, Gyertyatartó, vaskoppantó Te vagy a hunyó! (Az lesz a hunyó, akire először jut.) 11: Pesten vettem egy birgét, Rákötöttem egy csengetyüt, Kihajtottam a vásárba. Hatvan forint az ára, Csapom az asztalára. Kukorica derce, Nagy kontyú menyecske Erre ne járj este, Mert megfog a kecske Szombat este. (Folytatása következik.) Balázs Éva Szolnok. Levelednek nagyon megörültünk, melyben írod. hogy mind az iskolai, mind zeneiskolai vizsgáid jól sikerültek. Megdicsérünk széleskörű olvasottságodért Verseid igen kedves hangulatúak, kísérletezz csak szorgalmasan tovább, előbb-utóbb meg fogod találni a saját egyéniségedhez megfelelő önálló hangot Reméljük gimnazista korodban is hűséges levelezőnk maradsz. Lajtos Mária Karcag. Találós kérdéseidet és kiolvasó mondó- káidat megkaptuk és a mai számunkban is használunk belőle, a többit a következőkben közöljük. Borbély Julianna Tiszabő. Kedves Pajtás! Az „Üttörők Fóru- má”-val mindenki levelezhet éa mi örülünk annak, hogy belépsa a levelezők soraiba. Az első találós kérdés-sorozatból más >■ használtunk is egy-kettőt A jövőben is várjuk soraidat