Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)
1958-05-14 / 113. szám
SZOLT?OK MEGYEI NE PB A P 1958. május !4. / ÖLDMŰVESSZÖVETKEZETEINK életéből Egyiiites erővel -a Tessedik Sámuel rizstermelő szakcsoport Tsz látogatás Szandaszöllősőn A SZOLNOKI JÁRÁS Földművesszövetkezeteinek központja tsz-látogatást szervezett 1958. május 11-én a szandaszöHősi „Vörös Mező- Termelőszövetkezetbe. Ezen a tsz-látogatáson résztvettek Rákócziújjalu és Martfű község egyénileg dolgozó parasztjai és a szolnoki járás fmsz-einek agronómusai. A cél az vált, hogy megismerkedjenek <* szocialista mezőgazdaság szervezésével és előnyeivel. A tsz székházánál várakoztak a termelőszövetkezeti tagok. Megérkezés után Ruskó Ferenc elvtárs, a mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke a gondos gazda ismeretével számolt be röviden az eddig megtett útról. A mezőgazdasági termelőszövetkezet 1950-ben alakult 70 kh. földön, 15 taggal. Jóformán semmije sem volt alakuláskor a tíznek. Ma már a vagyon meghaladja a 2 millió 200 ezer forintot. Ebből csupán 300 ezer forint államhitel, amely rövid, közép és hosszúlejáratú hitelként van a szövetkezet részére bocsájtva. Az összeg nem nagy — mondotta Ruskó elvtárs —, ezt akkor fizeti a termelőszövetkezet vissza, amikor akarja, „ügy gondolom, hogy ezt a hitelt 2 éven belül teljes egészében visszafizetjük az államnak.’’ Az ellenforradalomról szólva Ruskó elvtárs elmondotta, hogy a termelőszövetkezet tagságának többsége szilárdan helytállt a közös vagyon védelme mellett és így nem esett kár terményben, s állatban. A szövetkezetnél voltak ugyan kilépők, de a táblás földterületből nem került sor föld, visszaadására. A VENDÉGEK EZUTÁN megtekintették a tsz 60 holdas kertészetét. Paradicsom-, paprikapalántáik már virágzanak, gyönyörű a földieper is, amit május vége és június 10. között a piacon értékesítenek. A salátát, a spenótot, a zöldhagymát már korábban értékesítették a fmsz-en keresztül jóáron. A jövőben még nagyobb gondot fordítanak a primőráruk előállítására, mert ez jó pénzt hoz a házhoz. A kertészet mellett foglalkoznak szőlőtermesztéssel is. Jelenleg 5 kh. új telepítést végeztek saját erőből. Az új telepítés helyét 1 m mélységben fordították meg. A telepítésbe saszla szőlőoltványokat ültettek. A termelőszövetkezetnél jó irányban halad a kertészkedés. A tagság olyan időszakban is foglalkoztatva van. amikor a szántóföldi növény- termesztésbe még nem jelentkeznek, a munkacsúcsok. AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS is jó irányban halad. A napokban vásároltak törzsállományból 6 tenyészüszőt. Ugyancsak most vásárolnak fejősteheneket és így biztosítják, a minőségi javítást a tehénállománynál. Jelenleg 12 db söre várja az elszállítást, s úgy gondolják, hogy extrénbe tudják eladni. Ezért 90 ezer forintot várnak. Ugyancsak 110 ezer forintot kapnak majd a napokban az átadandó hízóállományból. Ruskó elvtárs elmondotta, hogy üzemágak közül a jövedelmezőségi sorrend a következő: állattenyésztés, kertészet, növénytermelés. Az állattenyésztés azért is jó, mert gyorsabban visszatérül a befektetett pénzösszeg. A termelőszövetkezet a jövőben háromhavónként 70—80 db hízót ad el. Jelenleg 45 anyakoca van, amelynek f válási ;állaga 6,5. A hízóállomány javítása érdekében a napokban ’.vásárolnak sajáit erőből 25 db fehérhússertést tenyészko- [cíknak. Molnár József egyénileg dolgozó paraszt észrevételezte, '.hogy szerinte helyesebb volna, ha a termelőszövetkezet [ökrös fogatoka alkalmazna. Tekintve, hogy a földterülete e0V tagban -jam, és a költségek is jóval kis eh be k. mint a ■ lótartásnál. Ugyanakkor selejtezés után meghizlalva, jó pénzt kapna a szövetkezet ebből is. A látogatók nagy érdeklődéssel tekintették meg a tyúkfarmot, amelynek törzsállománya 1200 db, főleg fehér-magyar és sárga-magyar az állomány összetétele. A juhállományt a '.tápokban nyírj ík és mintegy 100 ezer forint bevételre számítanak gyapjúból. [Jükönként a múlt évben 6.9 kg gyapjúhozamot kaptak, ímost 7 kg nyírási súly átlagot kapnak. ; A NÖVÉNYTERMELÉST 700 kh. szántón végzik. A íszántónak 30 százalékán vetettek búzát, 16 százalékán ku- tkoricát, 30 kh-on a Kolbai-féle ikersoros kukoricavetési l módszert alkalmazták. 91 kh-on négyzetes kukoricavetést talkalmaznak, Az. állatállomány növelése érdekében a jelenleg meglévő 15 százalék pillangós területét jövőre 20 Iszázalékra kívánják emelni. Az egyénileg dolgozó parasztok Pege elvtárstól, a tsz agronómusától megkérdezték, ;hogyan tudja a termelőszövetkezet biztosítani a talajerő visszapótlását. Pege elvtárs elmondotta: állatállomány nő- ívelésével, zöldtrágyázással és műtrágyázással oldják meg. .A VŐrös Mezőnél azért is fontos ez, mert a kertészet Ijóval több trágyát igényel kh-ként, mint a szántóföldi nö• vénytermesztés. » A cukorrépatáblát szemlélték meg a látogatók, amelynek növény sűrűsége kielégítő. Az első kapálást -már a i cukorrépa táblán befejezték. A cukorrépatábla mellett a t rizs áraszt ása is több mint egy hete befejeződött. A látogatták a termelőszövetkezet elnöke körül csoportosultak és lérdeklődtek, hogy mennyi volt múlt évben az egy munkaegység értéke, és egy dolgozó termelőszövetkezeti tag meny- >nyit keresett? Ruskó elvtárs válaszában elmondotta, hogy légy munkaegység értéke 4.5,70 Ft. A termelőszövetkezet l tagjai közül csak egy tagot említett meg, Szűcs István Ikertészeti fogatos keresetét, amely 31 900 Ft volt. Az átlag *munkaegység a termelőszövetkezetben 350, így a tagság iátlagos évi jövedelme 16 000 Ft volt. A legkevesebb mun- \kaegységet teljesítő is elérte a 250 munkaegységet. I SAMU JÁNOS TSZ-TAG elmondotta, amióta a szövet- lkezeiben van, azóta szerzett rendes, saját lakást. Amíg nem jvolt tsz-tag, mindig más házában lakott és. most, nem szi- Ivesen cserélne egy üzemi munkással sem, mert van a kamarában mindene, aki nem hiszi, nézze meg. A dolgozó pa* vasztok úgy könyvelték el ezt a termelőszövetkezeti látoga- ttást, hogy hasznos és érdemes volt résztvenni. Sokat tanulóiak a hallottakból és látottakból. ♦ Ruskó elvtárs is megköszönte a hasznos tanácsokat cs í leérte a látogatottat, hogy fogadják mag az ő tanácsát és *lépjenek be a termelőszövetkezetbe, mert csak ezen az úU>t$ ihaladhfitnak a saját boldogulásuk felé. A látogatás végén la vendégeket sajáttermésű borukkal kínálták meg a tsz- |tagok. Együtt koccintottak a tßz-mozgalom erősödésére. TAMAS1 MÁTYÁS ; Szolnoki FJK A kereskedelmi munka színvonalának további növelése és javítása megköveteli, hogy a jövőben még nagyobb gondot fordítsunk a szakemberek nevelésére. Ezen belül is elsősorban a kereskedelmi tanulókról van szó. Igaz, a tanulóképzés jelentőségének megfelelően mór eddig is nagy gondot fordítottak a tanulók nevelésére. Legtöbet a szakmai oktatók tehetnek, ök adják át szakismeretüket, kereskedelmi jártasságukat. Ne legyen olyan szakoktató, aki nem törődik a hozzá beosztott tanulóval. Ma még nem mindegyik szakoktató érzi át nemes feladatának jelentőségét. Egyesek nem segítik megfelelően a fiatalokat, nem tanítják őket a legalapvetőbb tennivalókra. Nem csoda hát, hogy találkozunk olyan kereskedelmi tanulóval, aki nem köszön a vásárlónak és egyetlen A mezőgazdasági üzemág munkája Jászszentandráson-4»-< Felháborító INNEN - ONNAN szükséges intézkedéseket. Foglalkozott a felvásárlók szakmai továbbképzésével. Megállapította, e téren még sok a javítanivaló és megtette a javaslatokat. A felvásárlási idény alatt ideiglenes átvevőhelyeket létesítenek a vasútállomáson. A tsz termelvényeit nem kell tehát kétszer megmozgatni, hanem nyomban vagonba rakják. Állandóan tudatják a dolgozó parasztokkal a napi árakat. A község gyümölcs- és zöld'végellátását pedig a helyi zöldség és gyümölcsbolt biztosítja. ■■ ■ ■■ A Zagyva mentén, Alcsi-> puszta kietlen, gidres-gödrös területén egy új élet kezdődött. A gödrök, kőtörmelékek helyén 15 kh földön frissen ásott árkok, vízzel elárasztott rizstelepek terülnek el. Hogyan is történt a szikes, erősen kötött talaj meghódítása? Erről beszélgettünk a napokban Tasse- dik Sámuel rizstermelő szakcsoport tagjaival. A szolnoki Gazdakörben mintegy 20-an — jóbarátok, ismerősök — sokszor összejöttek. Egy pohár sör mellett, kedélyesen elbeszélgettek, tervezgettek, vitatkoztak, hogyan lehetne közösen, együttes erővel még többet, gazdaságosabban termelni. Földjük van, csak szétszórtan, egymásétól távol. Az egyik napon Kocsis Ferenc gazdálkodó javasolta, hogy helyes lenne, ha tartaléktőidet bérelnének AU csipusztán. Az engedélyt februárban megkapták. Az alakuló ülésen 15 gazdálkodó Kocsis Ferencet elnöknek, id. Szurmai Lőrincet alelnöknek, Bedeko- vits Pétért pénztárosnak választotta meg. A kiis közösség lelkesen látott munkához. A gödröket betemették, a kőtörmelékeket eltakarították. Az állandó esőzések miatt a szántást csak lóval végezhették. Közös volt a sáncolás, beépítés, a főcsatorna bővítés munkája, s ahogyan Lévai János mondotta — azon versenyeztek egymással, hogy melyikük végez több és jobb munkát. A fiatalokat is megszégyenítő fürgeséggel dolgozott a szakcsoport legidősebb tagja, id. Szurmai bácsi, aki 80. évét is meghaladta. De nagyon büszkék arra. hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére a munkákkal idejében elkészültek. Lévai Jánostól egyébként azt is megtudtuk, hogy több mint 30 ezer forint értékű munkát végeztek el. A földművesszövetkezettől 3 éves törlesztésre 13 ezer forint kölcsönt kapnak. Ebből az összegből tiltó zsilipeket, műtárgyakat, stb. vásárolnak. Szeretnének ugyanakkor halászni is őszre. Ezért a tervükben halivadék beszerzése is szerepel, melyet a rizstelepen nevelnek. Munkájuk gyümölcsét a földművesszö- vetkezeten keresztül közösen értékesítik, s a tiszta jövedelmük 5 százalékát közös alapra helyezik; A szakcsoport a jövőben bízva szép terveket szövöget. MIA-motort akarnak vásárolni, mellyel a Zagyvából szivattyúznák a vizet rizstelepükre, szakemberük is volna hozzá. S elmondták még azt is, hogy az ismerősök, jóbarátok közül még sokan csatlakoznának a Tessedik-csoport tagjaihoz, ha a földterületet növelni tudnák. — Gál Katalin — A kereskedelmi tanulók képzéséről kedves szava sincs a vevőhöz. Tévedés ne essék, itt most nem arról van szó, hogy a régi kereskedelmi fogásokkal éljünk. Az azon-; ban ma is fontos, hogy le-J gyünk barátságosak, és ked-í vesek a vásárlókkal szem-« bem . ; A szakmai ismeretek to-J vábbi növelése érdekében aj kereskedelmi szakiskola gyár- J látogatásra vitte Budapestre 1 a tanulók egyrészét. Itt meg- j ismerkedtek a különböző J nyersanyagokkal és a gyár- 3 tási folyamatokkal. Ez a Iá-! togatás hasznos volt. A szakoktatók sokat tehet- j nek, de a tanulóktól is el- j várjuk, hogy állandóan nö-j véljék általános és szakmai j képzettségüket. Jó munká- j jukkái szerezzenek elisme- 3 rést a vásárlók nagy tábo-3 rátóL j Rosenblüth György, MÉSZÖV. < __________________________3 Sik errel zárult a jászberényi tavaszi vásár Talán az első ‘nyári nap volt május 11-én, mikor Jászberény megrendezte a tavaszi vásárt. Több földművesszövetkezet bőséges áru- válaszitékkai jelent meg és biztosították a vásárlók igényének kielégítését. A tavaszi vásárral egybekötve rendezte meg a MEZÖSZÖV a kisgépkiállítást, melyért dicséretet érdemelnek a MEZÖSZÖV dolgozói. -To-Sámelők nem értékelik eléggé a cukorrépa mellékterméket. Hogy ez a nézet megváltozzon, a mezőgazdasági üzemág is sokat segíthet. A földművesszövetkezet agronómusa megígérte az igazgatósági ülésen, hogy az üzemág a jövőben mégjobban segíti a dolgozó parasztokat] tanácsokat adnak és szakjnai segítséget.-S - - .. - — -•* Jászszentandráson sok a szőlő- és gyümölcstermelő gazda. Ezért a jászszentand- rási földművesíszövetkezet mezőgazdasági üzemága elsősorban ennek a körülménynek figyelembevételével végzi munkáját. Segítik a dolgozó parasztokat hogy exportképes gyümölcsöt termeljenek. — Növény védőszerből nincs hiány. Erről idejében gondoskodtak. Legutóbb a földművesszövetkezet igazgatósága külön foglalkozott a mezőgazdasági üzemág munkájával. Jobbik Andor elmondta, mi a véleménye a szerződéses termelésről. Arról is beszélt, melyik növényféleséget érdemes leginkább termeszteni. Juhász József szerint hiba, hogy a jászszentandrási terKészülődés a felvásárlásra Ujszász és Vidéke Körzeti Földmű vés szövet kezet 1800 tagot számlál. Felvásárlás szempontjából Ujszászhoz tartozik Szászberek község is és így a közieljövőben nagy munka vár a földművesszövetkezetre. Jelenleg egy szabadfelvásárló és egy baromfi- felvásárló működik. Szászberekben pedig egy ember vég- 'zi ezt a munkát. A felvásárlás sikeres lebonyolítása érdekében a föld- müvesszovetkezet megtette a . . . ... .. A mezőtúri földművesszövetkezeti nőbizottság munkájáról A mezőtúri földművesszö- velkezet igazgatósága mellett nőbizottság működik. Az asz- szonyok résztvesznek a szövetkezet célkitűzéseinek megvalósításában. Szívesen vállalnak társadalmi munkát. Ellenőrzik a boltokat, munkálkodnak a tagszervezés és a részjegynövelés terén. Figyelik a boltok és a különböző üzemágak tisztaságát. Arra is ügyelnek, hogy a dolgozók takarékoskodjanak. Csurgó Antalné igazgató- sági tag békekisgyűlésekel szervezett. Szűcs Gábome boltbizottsági tag új tagokká; növelte a földművesszövet- kezet taglétszámát. Benedek Lajosné, Tóth Mihályné t részjegynövelésben ért el jc eredményt: özv. Lovas Lajosné _______ Mezőtúr, A földművesszövetkezetek niozQÓboltjaikkai készülnek a mezőgazdasági dolgozók áruéi látására A földművesszövetkezeti kereskedelem felhasználja az elmúlt évek tapasztalatát és a dolgozók igyekeznek ez évben még fokozottabban biztosítani a parasztság áruellátását. Az elmúlt évben nagy segítséget kaptak a földműves- szövetkezet,ek a termelőszövetkezetektől. Fogatot biztosítottak a föllművesszövet- kezet részére a célból, hogy választékosabb árut, nagyobb területre el tudják juttatni a dolgozóknak. Ez évben még nagyobb feladat vár a mozgókereskedelemre, mert a határban árurendeléseket is vesznek fel a bolti dolgozók. Szöllősi István utat vontatóval teszi meg ♦ oda-vissza. Ráadásul a meg- * jelölt időre legtöbbször csak j késve érkezik, 7 óra helyett ♦ J0 órára. Május 6-án még az » is,tmegtörtént, hogy a legel- J ietési bizottság hiába várta, J nem jelent meg. — A földműveszövetkezet J ilyen körülmények között j nem tudja biztosítani a gaz- * dálkodókkal kötött szerződés í pontos betartását. Nyitott J kérdés a zagyvarékasi föld- ♦ művesszövetkezet vezetői J előtt az is. hogy az üres já-* rátok költségeit vajon miből | fedezi a gépkezelő? ; *-- > ... --,T— ♦ A zagyvarékasi földművesszövetkezet részére a Szolnoki Gépállomás szászbereki üzemegysége a tavaszi szállítási munkák lebonyolítására egy vontatót adott. A földművesszövetkezet a vontató részére a tsz udvarán biztosított helyet, a kezelőnek pedig — aki Szászberekén lakik — szállást ; ajánlott fel. P. J. nem fogadta el a ; földművesszövetkezet aján- > latát, minden nap hazajár. S ez önmagában nem is lenne baj. Az viszont felháborító, hogy a 6—7 km-nyi Részjegy befizetési verseny jutoSmezása Az 1957. évi részjegybefizetési verseny teljesítésének elbírálása alapján a SZÖVOSZ a cserkeszöilői földmfivesszövetkezetet — mint a megye legjobban teljesítő földművesszövet- kezetét 3 ezer forint pénzjutalomban részesítette. A cserkeszöilői földműves- szövetkezet igazgatóságának a szervező munkában résztvevő valamennyi dolgozónak további sikert kívánunk. Megielenl a SZÖVOSZ naatár A napokban jelent meg a SZÖVOSZ által készített naptár „Űtmutató a földműves- szövetkezetek növénytermal- tetési munkájához” címmel. A földművesszövetkezetsk- nél dolgozó mezőgazdasági szakemberek munkájához nagy segítséget nyújt a termeltetés legfontosabb teendőinek naponkénti ismertetésével. A határidők megadásával, amelyeket egyrészt a ter-s melőkkel kötött szerződések. < másrészt az állami termeltető ] szervekkel létesített megálla-i padások előírnak. Ismerteti aj gépi munkák díjtételeit és j más hasznos tudnivalókat. 3 i Miután a naptár konkret < segítséget nyújt mezőgazda- j szaluknak és a szövetkezet 3 vezetőinek, javasoljuk, hogy 3 ezeket a földművesszövetke- 3 zet irodáiban vásárolják meg. < Még néhány nop és megkezdődik ; a selyemhernyótenyésztés 3 Kügyfakadás megindulása-! val községi megbízottatok; megkezdték a selyemhernyó-; peték kikeltését. Még néhány] nap és megkezdődik a kis-] hernyók szétosztása a te-J n vész töknek. Már csak rövid! idő áll rendelkezésünkre a; tenyésztés megkezdéséig,! ezért akik be akarnak kap-; csolódni a tenyésztésbe, je-! lentkezzenek sürgősen a helyi földművesszövetkezetnél, vagy a községi megbízottnál.