Szolnok Megyei Néplap, 1958. május (9. évfolyam, 103-128. szám)

1958-05-11 / 111. szám

SZOLNOT WZGVW WSPTSAf

MM.- mäju* ifi

Ady Endre:

FÜST A BÖR

Ócska* dohos, sötét volt a vagy ház* Valamikor a vármegye rabjai is itt üllek. A vastag, sülcet falak között föl-fölfutott egy-egy nyomorúságos lépcső. Furcsa, törpe emeletek rakódtak itt eOVw&sra. De azért ez a ház volt az úri rabok háza. A harmadik emeleten laktak a jegyzők ...

Az úri rabok nem akkor sétáltak, mikor a többiek. A kis udvaron, az óriási falak tövében sétálgatták ők együtt, naponként háromszor. Délutánonként egészen vidám volt ez a kis, szomorú udvar. A többi épületekből a rácsos ab laklyukakon át irigykedve nézegettek tej az udvarra a sápadt arcú paraszti rabok. Két kárándi ember össze is súgott:

*— Látod a volt jegyzőt? Mennyi koldus embert meglopott és még itt, a tömlőében is úr l... Hát micsoda istentelen- séget míveltünk? Mi éheztünk. Nekünk muszáj volt lopni!

A másik kárándi atyafi keserűen sóhajtotta:

r— Nem irigyelném őt sem, a többit sem. Csak csípnék egyszer rajta őket, mikor pipázgatnak. A torkom összeszorul,

‘majd elsenyvedek, mikor látom, hogy az iroda ablakán száll kifelé a füst -.,

Az úri rabok cigarettáztak, szivaroztak az irodában. Csodálatos módon be tudtak mindig csempészni dohányt és szivart. Ügyesek voltak. Nem veszítettek rajta. A porkolábok sem szagoltak meg semmit.

Egy kis segédjegyző, aki a principálisával együtt sikkasztott és került ide, dicsekedett:

— Én már egy hónap múlva szabad leszek, mint a madár.

Majdnem egyidöben kerültek ide

mindannyian. Kemény, statáriális idő volt az. A Halom'közben azon a vidéken, ahol jegyzősködtek, nyomorúságában már lázongott a nép. Mostoha esztendők jártak. Egyik-másik faluban pellagras Ínség pusztított. A kormányzók bűnbakokat kerestek. Inkvizíció indult a jegyzők ellen. Olyik jegyzőnek nem is volt rendben a szénája. Ekkor telt meg urakkal a harmadik emelet.

Az első hetekben azt hitték, hogy nem bírják ők itt ki sokáig s elpusztulnak. Aztán megerősödtek lassanként. Most már nagyon sokszor vidáman beszélgetnek a maguk szomorú dolgairól.

— Ezek az átkozott szocialisták kavartak föl mindent — jegyezte meg egyszer a kárándi jegyző.

Egy másik is megszólalt:

•— Az a híres Kovács Pál írta a följelentést . . Azt mondják, hogy az már valóságos szocialista vezér.

Sokszor és gyakorta esett szó a jegyzők között Kovács Pálról. Már a többi úri rabok is, akik nem voltak jegyzők, mind jól ismerték és gyűlölték Kovács Pált.

— Holnap társat kapnak az urak. A királyi ügyész úr egy szocialista rabot osztott be az irodába, Kovács Pálnak hívják.

Az úri rabok összerezzentek. Hát jön, ide is eljön utánuk ez az ember? A kárándi jegyző összemorzsolta izgatottságában a fél szivart, melyet tüzesen a markába szorított, amikor az irodába belépett a porkoláb.

Az ócska, dohos, sötét ház emeletén ■nyugtalan volt az éjszaka. A rab emberek, leik már beletörődtek a szomorú, de bé- kességes élet csendes rovogatásába, közeledő veszedelmet sejtettek.

Reggel kevés ideig sétáltak az úri rabok. Hamar besereglettek az irodába. A felügyelő jött egy porkolábbal és egy mosolygóképű emberkével. Az úri rabok szorgoskodást mutattak, buzgón másolták, de alig várták, hogy Kováccsal együtt maradjanak.

Az akácost jegyző szólalt meg először:

r-1 No, mi az, Kovács úr? Hát idekerültünk?

A masolygóképü emberke nevetett:

— Látja, hogy ide. Ügylátszik, hogy ahány -nadrágos embernek a halomközi néppel dolga volt, az mind tömlöcbe kerül.

A jegyzők mosolyogták s integettek egymásnak. Ni-ni, ez nem is olyan veszedelmes ember. Egészen jóízű legénynek látszik.

A tcárándi jegyző már nevetve kérdezte:

Persze, izgattunk? XJgy-e.

s-r No, nem éppen, Azt fogták rám, hogy pénzt csaltam ki a parasztiaktól. Pedig dehogy is csaltam. Egy-két krajcárért, nyereség nélkül árulgattam nekik nyomtatványokat, Még rá » fizettem. Mégis akadt húsz hitvány ember, aki ellenem tanúskodott. Sebaj.

— Volt kiket védeni1 — gúnyolódott az akácost jegyző. — Hát érdemes volt, ugy-e, népbarátnak lenni?.-.,

A mosolyogóképű emberke ném válaszolt. Mosolygott és nagy buzgósággal másolta az írásolcat, amit a felügyelő eléberakott. Közben pajkos gondolatai támadhattak, mert még jobban mosolygott. A halomközi falvakat látta. Ezekkel a faliakkal a kutya sem törődött. A nép elálla- tiasodott, elhitványodott e falvakban a nyomorúságtól. Mikor aztán ez a nép fel* bódult s elkényszeredettségében összeszedte utolsó erejét, hogy üssön, észrevették egyszerre, hogy itt is emberek élnek. Valamit tenni kellene — vélték. Es elcsukták azokat, akik mégis csak törődtek ezzel a néppel hébe-hóba.

Délután keserves vált az iroda. Az úri rabok némán pislogottak egymásra. Az akácosi és a kárándi jegyző félrehúzódott az egyik sarokba.

Lassan előszedegették sorban a szivart, a cigarettát.

— Be kell öt is avatni ■— mondta az egyik.

> Akar egy cigarettát, Kovács úr? — kérdezték. — De vagyon vigyázni kell. Rettenetes volna, ha megtudnák.

— Itt nem szabad cigarettázni s az urak sem fognak ezután — válaszolta a mosolygó képű emberke. — Van itt egy-két- száz ember, akik éppen úgy kívánják a füstöt, mint mi. Nem járja, hogy mi ezeket becsapjuk- Mink is olyan bűnhődő rabok vagyunk, mint ők.

A mosolygó képű emberke ezúttal nem mosolygott. A szoba mintha elsötétült volna. E nyomorúságokba belekékült emberek egyszerre azt a szörnyű, tehetetlen, szorongó érzést érezték, mint amikor idekerültek ebbe az ócska, dohos, sötét kriptába. És meredt szemekkel, gyilkos gyűlölettel nézték a mosolygó képű emberkét.-.. -. Négy-öt napig leste a harmadikemeleti ablakot az egyik kárándi ember. Nem szállongott a füst, Ujjongva mondta a társának:

— Látod, most már ők sem füstölnek. Űr és paraszt egyforma a tömlöcben..

És örvendezett a két kárándi ember. Ha tudtak volna a dologról, örvendeztek volna a többi halomközi atyafiak is. Sokan voltak a börtönben halomköziek. Az úri rabok aranykora véget ért. A füst nem szállong immár a harmadik emelet ablakán és sehol. -..

Tömörkény István:

Új BOR 1DE7ÉM

Csak mikor meghalt, akikor döbbent rá a magyar irodalom és az olvasóközönség is, hogy a kor egyik legnagyobb íróját vesztették el Tömörkényben; De még halála után sem ismerte meg igazán a nép, amelyről legszebb elbeszéléseit írta. A Szépirodalmi Kiadó most sorozatosan adja közre Tömörkény valamennyi maradandó értékű művét. Az Űj bor idején 1901. és 1904. között írt elbeszéléseit gyűjti egybe. Az a szigorú zártság, komponált- ság és drámai erő, amely a korábbi évek novelláit jellemezte, itt fokról-fokra eltűnik, de növekszik az előadás hitele és közvetlensége, ezernyi apró motívummal gazdagabban, elevenebben jelenik meg ezekben az írásokban a valóság. Kisemberek élete, Szeged-környéki parasztok, vízenjárók, halászok nyomorúságos, mégis bensőségesen szép, humorral átszőtt mindennapjai elevenednek meg Tömörkény feledhetetlen írásaiban. A kötetet Czibor János rendezte sajtó alá.

Kemény Erzsébet:

(EGY DISSZIDENS LEVELÉRE)

Mit ér a dal, ha nem hallja eenfct?

Föld, ha magvát nem embernek termi.

mm

Fáraók, hadvezérek világszép asszonyok...'

talán több annál. Már maga a cím jócskán korlátoz. Elsősorban Szuezről, pontosabban a Földközi-tengert a Vöröstengerrel összekötő csatornáról, az ahhoz fűződő történeti és kultúrtörténeti eseményekről beszél és Egyiptomról csak mint az események hátteréről. Természetesen a a Szuezi-csatorna épp oly elválaszthatatlan Egyiptomtól,

mint a Szfinx a Piramistól s ezért a mai Egyiptomról szóLó megjegyzések és benyomások nem párhuzamosan haladnak a csatorna történetével, hanem összefonódva, egymást kiegészítve és magyarázva,

Az olvasó csalódni fog, ha Ennek a módszernek hátútleírást vár a könyvtől, mert ránya még, hogy az útleírá- ez sok tekintetben kevesebb, sok általánosan ismert és el- de néhány tényezőt tekintve fogadott stílusával ellentétsírás, ha nem lel résztvevő szívet:

Ha visszhangja nincs, kacagni minek?

.

____-i -1

Ki

áltani, ha felelet nincsen. 'T TlTj 7 Kár zörgetni, mikor senki sincs benn.

Vízcseppnek lenni, mely követ nem váj. Hús esőnek, mit nem szomjaz a táj,

Nem vágyott oldást adni a bűnné,

Üj igét súgni, nem halló fülbe.

Égni máglyaként és elégni is,

Míg meghal benned az emberi hit.

Zokogni a szót; jaj élni minek?

A földön minden süket és hideg.ben a szerző kénytelen bizonyos fokig állandóan háttérben maradni és így 'az esetek és események, történetek és történések kavargó forgatagában inkább szemlélője semmint cselekvő résztvevő je. A cselekvő itt elsösorb*1 Ramszesz és Nagy Sáné>r. Caesar és Szaladdin, Ne61-" tite és Cleopatra, Napc-eon és Lesseps, Eugénia és Disraeli, fáraók, hadvezér«*, vi- Lágszép asszonyok, viághírű kalandorok, babilonrK, perzsák, görögök, rómaik, ara" bök, pogányok, n-ohamedá- nok és keresztények, de nemcsak a múlt, hanem a ma és a holnap Egyiptomának építői is.

A könyv tehát inkább egyéni hangulatokat rögzít és ismereteket közöl, mint kalandokat mond el. Ha jól meggondoljuk azonban, semmiféle útleírás nem olyan kalandos, mint a történelem, főleg, ha az ember egyik legrégibb és legkalandosabb vállalkozásának története. Még hozzá az Ezeregyéjszaka perzselő és csillogó városában, Kairóban.

Pelhő Tibor: SZUEZ

tfyty Ualátcáiiélt mtty&zoUöit

Az 1957-es évi cannesi filmfesztiválon, Robert Bresson „Egy halálraítélt megszökött” című filmjét a zsűri „Legjobb rendezés” díjával jutalmazta. A nyugati sajtó az elragadtatás hangján írt a filmről, legtöbb kritikus a fesztivál nagydíját kívánta odaítélni e kiváló alkotásnak. Hát valóban olyan jó ez a film? A történet röviden a következő: 1943-ban Lyon egyik börtönébe szállítják Footaine-t, az ellenálló hadnagyot. A fiatalembert a Gestapo-pribékek kegyetlenül megkínozzák, de élni- akarását, emberi méltóságót nem tudják megtörni. S Fontaine hadnagy a cella magányában a szökés, a szabadulás gondolatával foglalkozik. Hetek és hónapok megfeszített, kockázatos munkájával kötelet készít, egy élesre köszörült kanál segítségével kiemeli börtönaitajp _ egyik lécét. Már minden készen áll a szökésre, amikor Fontging cellatársat kap egy német katonaruhába öltözött fiú személyében, akiről nem lehet .tudni, barát-e, vagy argló.

is megragadó, hiszen alkotója, Robert Bresson a témát az életből, André Devigny hadnagy elbeszéléséből rnerínan a Kőiéi segítségévéi ie- ereszkednek. Sikerül meg- szokniök.

A film cselekménye rendkívül feszült, a nézők szinte azonosulnak Fontaine-el, kiszakadnak egyéni világukból.

A történet már önmagában

tette. Robert Bresson neve Magyarországon még nem ismert, de megállapíthatjuk róla, hogy elhivatott mester, a realitás művésze. Amatőr színészekkel „dolgozott, mégis sikerült azokkal mély, meggyőző alakításokat formálni.

Szekulity Péter:

A PATKÁNY

AZ ELNÖK NAGYON KEVESET BESZÉLT. Két fehér papírlapot tett magaelé az asztalra és csak ennyit mondott: „Aki marad, az ide írja a nevét, aki megy, az erre a másikra”.

A villanylámpák hirtelen fényüket veszítették. A vonító kutyáknak torkukon akadt és valami panaszos nyüszítésbe fulladt a vonítás. Sötét lett. Eddig még minden este kigyulladtak az utcai villanylámpák, pislogó, sárga gömb- iveikkel fényhidakat vertek a zegzugos utcák fekete sötétjébe. Most, hogy kialudtak a körték, felrepültek a fényhi- dak, a lombjukat vesztett iák, az eső áztatta palatetők elmerültek a feketeségben. Talán a világ is megszűnt.

Odabenn a szövetkezet ga- bonaszagú közgyűléstermében imbolygó árnyakat rajzolt a falra a pislogó gyertyafény. Odor András fontoskodó, titokzatos arccal fészkelődéit és az elnök szavára elsőnek ugrott fel. Nézte a fehér papírlapot és arra a másikra firkantotta a nevét. Lába remegett, de keze erősen markolta a ceruzát és amikor ráhajolt az asztalra, szinte könnyezett a gyönyörűségtől.

A zsúfolt térien dörmögő, fészkelődp neszeit nem hallotta. Esze másutt járt. Arra gondolt, csak el innen. Nem volt néki soha sok köze ehhez a népséghez. Más embernek tartotta magát mindig. Sokszor fuldokló méreggelgondolt rá, hogyha nincs ez a kolhoz, ma már jó ötven holdas gazda lehetne. Béresekkel, cselédekkel. Ccc, ez lenne csak a gyönyörűség. De most. Majd most...

RÁNDÍTOTT A VÁLLÁN. Pontot tett a neve után, aztán felnézett és ellenállhatat- len erővel rikácsolt bele a pislogó félhomályba.

— Kényszerítettetek, áldozat vagyok—, hadonászott a kezével. A szoborarcú elnök meglódult, de lehanyatlott a karja, csak a fogai csikordul- tak össze, amikor sziszegte:

— Takarodj, te piszok!

Odor elrohant. Most egymagában botorkált a csúszós járdán. Hunyorgatva pislogott a szeme elé boruló sötétségben. Májfoltos arcáról letörölte a hűvös esőcseppeket és tapogatódzva lépkedett tovább.

— A keserves istenét, — dünnyögte, gunár nyakát koszos esőköpenyébe húzva, — még majd leüt vplaki. Hiába markolászta zsebét huzó ólpmbotját, félt. Magaelőtt látta az elnök vörösbe boruló szemét, a cigarettafüstbe burkolt korpply férfiarcokat, a süppedt szemű asszonyok riadozó tekintetét.

— Tőlem most már rakásra dögölhettek — morogta és még keményebben markolta a nehéz botot. Brigádvezető voltani? Az voltam, de most már nem vagyok. Kéjes öröm bizsergette meszelőnyél alakját es száját füttyre csücsörítette. Gondolataiban merülve szedegette lábait. Egye meg

a fene. Nem az számít, hogy mi volt az ember, hanem az számít, hová húz. Most már ők lesznek az urak. Szomori Gáspár, Tasak Balázs, , meg a többi nagygazda. Hehehe. — Nem állt velük szóba senki. De én okos voltam. Jártam hozzájuk. Most legalább igazolják, mindig velük éreztem. Sajnáltam őket. Szomori Gáspár mindig mondogatta, módos gazda lehetnél. Talán még a kocsmát is visszakapom. Vigyáztam rá 49-ig. — Akárhogy vesszük, nekem jár. Azt a taknyos agronó- muslányt majd felfogadom csaposnak. Ej, de jó, hogy észnél voltam. Nem vártam semeddig. Na, Ödor Andrást nem is kell félteni. Ugyan mit szóinak majd a hírhez?

ILYEN GONDOLATOK forogtak ennek a furcsa embernek a fejében. Tényleg furcsa ember volt. Érdekes utat tett meg. Azelőtt afféle semmi dologból élt. Egyszeregyszer jószágot hajtott a vásárra. Máskor meg hol itt, hol ott töltött el egy-két napot.

Negyvenötben addig mesterkedett, hogy tagja lett a földosztó bizottságnak. — A legjobb 15 hold föjdet magágának kaparintotta. Később megszerezi e a községi nagykocsma bérletét és 1948-ban már 40 holdas bérlete volt. Még komenciós cselédet is tartott és szolgálót. Viselkedése teljesen megváltozott. A régi nagygazdákkal járt együtt, de azért időnként az uj gazdáktól nem fogadta el a fröccs árát. Ezzel hencegett. Később maga ajánlotta fel a kocsmát a földművesszövetkezetnek. De a bérletet csak 1951-ben adta fel. Akkor már kulák lett. Aztán addig járta

Majd elérkezik a szökés pilla nata. Lélegzetelállító percei telnek el, amíg kijutnak < börtönépület tetejére, s on

művészi francia film, játssza a szolnoki Tisza filmszínház

n 1 r./-T“> .U. T—» - _