Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-04 / 80. szám

( j „Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz!“ | &ee9QCÓSÓÓQl><iKWóOÓgÓ9Ó»<MWÓgÓÓQÓttC<H)ÓÓO«OeCfl9óóeóOftÓÓÓÓ<H>ÓÓOÓÓ<^»óOQeó»OÓ»ÓWÓÓ<WOWX^<><>ftft^PO<HH>9óóóÓÓ<H»ÓOó9e<>OÓOÓl Iszakovszkij: Nincsen annál szebb virágzás Nincsen annál szebb virágzás, mint ha nyit az almafa, nincsen annál szebb perc, mintha megjön szivem angyala. Hogyha hallom, hogyha látom — felzeng minden porcikám. akkor egész lelkem lángol, egész lelkem tűzben áll, Szemmel szembe, nézünk szembe, kézhez forró kéz suhan, és — maguk se tudjuk, merre — így bolyongunk ittasan. Bolygónk ffi-benőtte úton, vas nem érte réteken, hol a szó a szívből buggyan s él a szívében végtelen. < Kert a kerten villog körben, május tombol, hófehér; s úgy süt a hold, hogy a földön még a tűt is látom én. Túlsó parton harmőnika —* árad-elhal dallama... Nincsen annál szebb virágzás, mint ha nyit áz almafa. A nyírfa Itt kíváncsi szemektől messzire, fiatal nyírfa suttogott magában: tavaszkor hányszor jártain én ide, alatta hány találkozásra vártam! Egy kékkőtésü verseskötetet, szorongattam hétszámra a kezemben: olvasni azt együtt kezdtem Veled, úgy is akartuk befejezni — ketten. Gondoltam: jössz talán. S napok teltek hiába: hogy vártam rád, eszedbe sem jutottam Oda a nyírfa már: tűzre vetve, kivágva, A könyv te úgy maradt — elolvasatlan. ^vvvvvvmv^vvvvvwvvv Áj "^1 ß A XX*>0<X>Ó0000000000<X étf JUnm I Ilonka a kisablaknál ül. *■ Lesi a locsolkodókat, akik a dűlőn összeölelkezve nótáznak. S arra gondol nagy szívdobogással, hogy eljön e ma hozzá az a bizonyos Kis- antal János nevű legény, aki azt súgta a fülébe a szövetke­zeti bálon: locsolkodáskor jegygyűrűt húzok az ujjadra, édes, kis Ilonkám. Ilonka nézi az aranypiros húsvéti reggelt, a búzavirág színű eget, ahonnan kacagva locsolja aranykannájából a nap a világot. Figyeli a legé­nyeket, akik a szövetkezet egyik tanyájából a másikba mennek. Hallgatja a víg nóta­szót, mely csendesen szállon­gni a mezők felett, Ilonka az asztalhoz lép, ahol rózsás tányérban gyen­gepiros, fehérszélű sonkasze­letek bandáznak sárgabélű féltojások közt. Megigazítja a borosüveget, a négylevelű ló­herével ékesített, aranyosszélű poharat. Közben bepillant a falon lapuló tükörbe, amelyik ferdén áll a kanapé fölött. Megigazítja selyemszalagját, fehér, bő szoknyáját. Kendő­vel megtörli gyengepiros ar­cát. S egyszerre úgy érzi, sírni kell, bömbölni kell, nagy fennszóval, keserves el- búsulással, mert Kisantal Já­Tmoaizi oixúq, cx&kett nos nem jön. Nem mutatko­zik sehol az úton. 7T falon nagykomolyan ti­vV zet üt a körtésóra. —■ Ilonka most újra az ablak­hoz lép. Bámul meredten ki­felé a határba. De a kocsin kívül most már semmit sem lát A locsolkodó legények a brigádvezető lányánál mu­latnak. Ott eszik a sonkát, meg a kalácsot. A gyerekek, süldőlegényeik is eltakarod­tak a dűlőről. Nyilván ott­hon olvassák a tízpengősö­ket, amiket a locsol kodásért kaptak. Mert a gyerekek, a bajusz? talanok már barometetés után kitisztálkodnak és sorra sze­dik bandákban a tanyákat Tarisznyaszámra gyűjtik a festett tojásokat, borsos, lek­város kalácsokat. Itt is vol­tak már vagy húszán. De a bajuszos legények, akik nem literes üvegekkel, hanem va­lóságos bolti parfőmmel lo- csolkodnak s akiknek már van kiválasztott szeretőjük, azok tíz óra tájban kopog­nak be a kedves lány ajta­ján. A legpontosabban ko­pognak persze azok, akik a locsolkodás mellé csókra, — ölelésre is számítanak, mint ahogy arra kellene számítani Kisantal Jánosnak is. Dehát úgy látszik, hiába minden. Hiába főtt a nagy sonka, — hiába sült a kemencében a sok sütemény, hiába moso­lyog az üvegben a bor, Kis­antal János nem mutatkozik a jegygyűrűvel sehol. A torokfojtogató várako­zásban Ilonka a szemét tö- rölgeti. Gyömöszöli, nyeldesi a sírást, mily mindig erő­sebben akar kitömi a torká­ból. Hirtelen kutyaugatás har­sán fel. Ilonka megdermed az örömtől. Jön az igaz sze­rető! Lépések közelednek. — Kopogás hallatszik, Ilonka behúnyja a szemét. A bol­dogságtól ellágyulva suttog­ja: szabad. Aztán hátratámto- rodik. ügy érzi, ráomlott a tető gerendástól, nádastól. — Mert az ajtón nem Kisantal János lép be. hanem egy másik legény, a János ba­rátja. — Jónapot, Ilonkám, 7T lány egyszerre forróvi- zet és jeget érez a bő­rén. A gondolatai úgy ugrál­nak a koponyájában, mint a tűzben a szikrák. Nem jött el a gyűrűvel az, akit any- nyira várt. Mást küldött ma­ga helyett. Ez pedig rosszat jelent. Azt jelenti hogy a le­gény mást szeret. Ha pedig így van, akkor vége min­dennek. — Jancsi tegnap nekisza­ladt a motorjával egy akác­fának. Rettenetesen megda­gadt az egyik lába. Nem tud csizmát húzni, nem tud jár­ni, — hallja egyszer valahon­nan a legény szavát. — Hol van, — tör ki egy­szerre a lány száján a sikí- tás. — Itt fekszik kint, a kocsi- derókban. Nagyon erőltette, hogy hozzam el. Ilonka kinéz az ajtón. Lát­ja, kocsi áll a tanya előtt. És a kocsiderékban széna­párnán. lópofcrócon — félig fekve, félig ülve mosolyog befelé Kisantal János. A lány kosátért ugrik. f— Sonkát tojásokat, kalácsot, bort, poharakat rak sebesen bele. Előszedi a titokban elő­készített virágokat is, ami­ket már három napja dugdo- sott. S boldog Őrömmel sza­lad ki a kocsihoz. Sír és ka­cag egyszerre. Mert tudja, hogy mikorra visszafelé jön attól a fájóslábú legénytől, akkor már aranygyűrű fog csillogni az egyik ujján. V f KUN MAGDA MOÓR MARIAN m Donkó László: Mindennapi történet Hajnali negyed négykor befutott a jászsági „gyors”. Bőröndömmel könnyedén ugrottam fel az egyik kupéba. Elhelyezkedtem a fapad on s ahogy felnézek, látom, velem szemben egy fiatal leány ül. Sötétszőke haja rakoncátlanul keretezte bájos arcát. Szemére rá-ráborult hosszú, selymes szempillája. Szinte ott lebegtek fehér homloka körül az álomtündérkék, viaskodva az ébrenlét fáradt kis manóival. Végül összeborultak a sűrű pillák. Most megnézhettem magamnak. S megállapítottam, hogy nagyon csinos. Mint­ha észrevette volna, hogy nézem, mert hirtelen rám emelte őzbarna szemeit. Aztán már el sem vette. Csak néztük egymást... Elöntött valami csodálatos melegség, ami nem más volt, mint a kezdődő szerelem láza. Csak néztem, mint akii mágikus erők meghipnotizáltak, szólni akartam, de száraz szám nem tudott mozdulni. Szemeivel huncuton ' el is mosolyodott. Hi. télén megállt a vonat. A lány fel­ugrott s leszállt... A fehér táblán a betűk gúnyosan feke- téllettek: JÁSZKISÉR. A kerekek nevetve vittek tovább. Kicsit fájt a lány távozása. SZABÓ ILDIKÓ BARA MARGIT TÖRÖCSIK MARI Tavasz vanl gyönyörű 1 Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy itarikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél. Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás, őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás! Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki szíved, elő a rügyekkel — A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél! Ismét szombat lett. Alig vártam ezt a napot. Egész héten különböző szö­vegeket gyakoroltam, hogy können menjen a megismerke­dés. Végre Jászkisér! Jött a lány is. Azonban... azonban vele egy másik gömbölyű is. Hát van nekem szerencsém! •— sóhajtottam magamban. Bátorságom két lányra már nem futotta. Pedig. Ő minden pillanatban rámlesett hun­cut szeme sarkából, rám nevetett, szinte csaknem megszó­lított. Vidám volt, s éreztem, hogy nekem az. Hiába, min- merszem elszelelt... Néha pillantottam rá banbán, tmint a sült hal. Sőt magamban még őt okoltam: minek ♦ íott mással, mért nem egyedül jött! Hja, ha egyedül jött tvolna!. .. * Leszálltam. Sokáig, nagyon sokáig nézett utánam, ki- *csit szemrehányóan. • Gyáva voltam. { Most nekem fájt, hogy úgy szálltam le. • * I Hajnali negyed négykor befutott a jászsági f,gyors”, tBőröndömmel könnyedén ugrottam fel az egyik kupéba, iEgész vasárnap esküdöztem, hogy hétfőn hajnalban meg t fogok ismerkedni Vele. Vidáman' nyitottam be a kocsiba. |Rögtön megláttam a bordó kis kalapot s a háttal ülő lányt, t Azonban... azonban mellette egy fiatal férfi ült. Éppen yelkacagtak valamin. A lány nevetése, mint egy csodálatos }üveggolyó végiggurult a kupén, aztán ezer darabra össze- ‘ tört; a lány rám emelte szemét. Az arcom lángolt, vagy elsáppadt, nem tudom. A férfi vidáman, boldogan cseve­gett. 0 sokáig csak engem nézett, szemeiben mintha men­tegetőzés csillogott volna. Hirtelen megállt a vonat. A lány felállt s rámlesve, a férfivel belelibegett a hajnalodó éjszakába .. -. S mégsem fájt már úgy a lány távozása, KÉT JOZSEf ATTILA VERS Csékltéttés tcMos&zat Márta, hajad, Bronz ajkad Kéri s lázad a vágyam Illatozó, Vész okozó Csókba lehelni be lágyan. Megremegő, Hű szerető, Karban ölelni igézve, Édes ölön, Rózsatövön, Szép szemeket megidézve, Retten a lomb, Zöldé) a domb — Arra szaladnánk ketten, Reppen a szél, Csókra beszél. Dalra kel önfeledten Véle dalol, Itt valahol, Szív — körülöttem a vérem Csend, Kicsi, csend így, ez a rend — Most csak a csókod kérem. % 4

Next

/
Thumbnails
Contents