Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-24 / 96. szám
1338 április *Í4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mnek mnigazai Még 1954-ben történt. Ju- IfSsz Jánosnak, a szelevény földművesszövetkezet italból' vezetőjének egy leltár alkalmával több mint tizenkétezer forint hiánya „ugrott" ki. A vizsgálat megállapította, hogy úgy s'J-'nrság, komaság alapján megiszogatták a hiányként mutatkozó italmennyiséget. Ö —, már mint Juhás? János — a hiányt azzal indokolta, hogy az általa kezeli italboltnak két kulesa vol* és ebből csak az egyiket adták át neki, a másikat egv általunk ismeretlen személy kezelte. Ugyanakkor a földművesszövetkezet az Italból* helyiségét lakodalom rendezésére is bérbeadta, ahol viszont ő nem volt ott. így nem adhat számot arról, ami a lakodalom alatt eltűnt. E véde kezés azonban mégsem indokolta meg azt. miért öntött, a kiürült pálinkás hordóba vizet és azt miért pont a leltár alkalmával. Ilyen volt a tényállás, amikor FJK. kiad*a az utasítást a fegyelmi eljárás lefolytatására. Szeptemberben a? ügyvezető fel is függesztette állásából egy* olyan homályos határozattal, amelyből egyáltalán nem tűnik ki világosan semmi. A járási központ —- indokoltan — tovább ée többször is sürgette Jirhásv János elbocsájtását, de erre C'ak !9ö4. december 17-én ke fűlt sor, amikor is alázott levélben postázták munkakönyvét. Igen ám, de nevezett 18-án a szentesi kórházba men* pvógykeze’ésre, ahol 1955. iú nius 2-ig feküdt. Es idő a'at március 25-én az SZTK 8236 számú levelében értesítette a táppénz megvonásáról, mivel munkaviszonya fegyelmileg megszűnt. Miután kijött a kórházbó öbb hónapig járóbetegkén capott kezelést, de egyélta^*-- nem tett leneseket a munka- viszony visszaállítására, sem a táppénz Igénylésére. A kórházi kezelést megelőzően az FJK. bűnvádi feljele test tett Juhász János ellen. Az ügyészség vád alá helyezte társadalmi tulajdon hűtlen kezelése, lopás éscsa- ’ is címén. Tárgyalására azonban csak 1956 nyarán kerülhetett sor. Azévben is egészen július 26-ig ismét kórházban volt Szolnokon. A tanuk ezen a tárgyaláson ko -ábban tett terhelő vallómé =aikat visszavonták. így a bí- -őság bizonyítékok hiányában elei tette a vádat. Juhász János a felmentő- határozat után mintegy 18 szer forint erejéig kártérítés "ténnyel léoett fel a FJK-va’ szemtan. A FJK kérte az ügy egyeztető bizottság elé elé utalását, mivel a • munkaviszony megszűnésének jogszerűségét kellett elbírálni. December 28-án át is vették az iratokat és Szelevényber a földmű'*esszövetkezeten be- 'ül meg is tartották az egyeztető bizottsági ülést, melynek határozata jogtalannak mondta k’ Juhász elbocséjtá- sát. A tények teljes ismeretéhez szükséges azt is megmondani, hogy a sze'evény* pöldműves.szövetkezetnél har mincnál kevesebb dolgozó dolgozik, üzemi bizottság nincsen, így nem volt jogszerű az egyeztető bizottság ösz- ■zehívása. A későbbi idők folyamán a? FJK megs-nin*. He az ügy fellebbezés alatt állt, a szolnoki 'legyei Bíróságon volt kerek így esztendeig. Egy év utár a Megyei P'róság az időközben újraszervezett FJK egyez- *ető bizottságához utalta a? ügyet. Ez év április 14-én született meg a határozat. — mely szerint Juhászt visszahelyezték jogaiba. Most adva van a következő helyzet: Juhász János körülbelül 50—60 ezer forintot követel a kunszentmártoni FJK-tól kórházi kezelési díj. elmaradott munkabér és táppénz címén. A járási központ- pedig újra fellebbez. Node felmerül és vitára ad okot egy-két kérdés. És pedig , miért nem ferdult már 1954 decemberében az egyeztető bizottsághoz Juhas7 Tános, hiszen a fegyelmi úton történt elbocsájtásáról munkakönyvéből értesült. De ha ebben a formában nem is tudott róla, okvetlen értesülnie kellett elbocsájtásáról a? SZTK táf^énz megvonó leveléből.- S miért csak a bírósági határozat után támasztott igényt a már korábban említett bérösszegre és miért azt megelőzően, hiszen erre módja lett volna. És egyáltalán kinek van igaza? A kunszentm 'rtenl FJK-nak, vagy a korábban kárt okozó Juhász János- nakf * — Reméljük hozzászólnak, mindazok, akik jártasak a hasonló bonj'olult üevek intézésében, hogy mielőbb vége le- gven ennek a négy év óta húzódó tengepjtjgyó ügynek. — nagy — MSgegyszer a TTiT altatásairól A jászKentcindrási iskola életéből Március hőnap folyamán 82 taauio rcszveielevel elsősegélynyújtó taatoiyamot szerveztek az iskola pedagógusai. A gyerekek két csoportban tanultak dr. Bornemissza József községi orvos és Cseh Hona védőnő felügyelete alatt. Néhány nappal ezelőt a tanfolyam hallgatói megkapták a tananyag elsajátításáról szóló igazolást és az elsősegélynyújtásra jogosító Vö- röskcrcsztcs tagsági könyvet. » A tisztasági hónap célkitűzé6’inek megte élőén három egészségügyi mintaosnályt szerveztek az iskola nevelői. A szülői munkaközösség függönnyel látta el az iskolák ablakait. — Ezzel egyidőben az iskolaegységek kitakarították és fásították a játszótereket és gyakorlótereket, mintegy 95 gyümölcs. 200 ezüstjuhar és 50(1 akáccsemetét ültettek el. Nem régen írtam arról, hogy a Rákóczifalvai dolgozók milyen érdeklődéssel fogadták az építők klubjában tartott előadást. Levelemben bítalá-" tot gyakoroltam az elmaradt filmvetítés miatt. Az Épíiők Szakszervezete kijavította a hibát. A második előadáson szintén zsúfolásig megtelt a helyiség. A TTIT részérői kint tévő előadó igen tartalmas előadást tartott: a fasizmus rémtetleiröl. Utána a Garnizon című filmet vetítették. Az igen tanulságos e’őadás után megkérdezték a jelenlévőktől, hogy a jövő hónapban milyen témával foglalkozzanak, s az egyszerű parasztok, építőmunkások tudományos előadást kértek^ lpanics József Rákóczifalva Szovjet hősiem lékmű Mesterszálláson Mesterszálláson azelőtt nem volt gjjptyet hősi emlékmű, A laMos&áfe elhatározta: ebben az évbei? úgy emlékezik meg felszabadítóinkról, hogy emlékművet állít. Az emlékművet a tanácsháza előtt létesített parkban ünnepélyesen leplezték le. Könnyebb, eredményesebb így a munka A községi és szövetkezeti nőtanács tsz-tag és tsz-en fct- vülálló asszonyok találkozót rendezett. A KISZ és a szövetkezet kultúrcsoportja szórakoztatta a vendégeket. Nagyon jól érezték magukat az asszonyok és kérték a vezetőséget, hogy rendezzenek többször is ilyen kedves estét, mindig szívesen eljönnek. Termelőszövetkezetünkben is megkezdődött a mozgalmas élet. Az asszonyok nagy lelkesedéssel dolgoznak. — A hagymát elduggatták. Nem is csoda, hogy nálunk is jól megy a munka, hisz az elnökünk felesége, Bereczki Já- nosné jár elöl jó példával, ő a munkacsapatvezető. Jól dolgozik Varga Kálmánné, Süveges Miklósáé, sorolhatnám szinte minden asszony nevét. A kilépett tagjaink is jönnek visszafelé, belátják, - hogy jobb, könnyebb és eredményesebb így szövetkezetben a munka. NAGY ELEKNÉ, Kenderes. Borsos Sándor, a betyár Borsos Sándorról, a jászsági betyárról régen számtalan képzelt és valóságos történet, de ma már csak a legöregebb s népdal szállt szájml-szájra, emberek tudják felidézni a híres betyár érdekes alakját. A Borsos Sándorra vonatkozó történeti anyag száj- és hagyomány nagy részét esete Balázs, az ismert néprajzi kutató gyűjtöte össze. Halta János, a j ászalsó- szentgyörgyi Néprajzi Munkaközösség elnöke ezt a forrást a saját gyűjtésével kiegészítve, dramatizálta az „utolsó futóbetyár’ élettörténetét Munkájában segítettek: Frantsik József Ádám Géza, Gortvai Imre és Csák József pedagógusok. Az értékes színpadi műve- május 25-én, a Jász-hetek zá ró.1- .épségén mutatja be' a jászalsószentgyörgyi Nép, Együttes. A»WWWyNVWVVVVW%<W\VWUVSAAlNWVVV5H»^AA»V»^<VWVVhAA^A<VVWV/VVWVV>AAlV>AVW^AfVWVWVVVVVVWVVVVVWW^ jVe nehezteljenek rám a mezőtúriak, hogy pont a Petőfi Tsz-t szemeltem ki. Mas is ezt tette volna a helyemben, ha ismerné a szövetkezet gyermekkorát. Tudom, miijen kevesen voltak a kezdet kezdetén, tíz évvel ezelőtt. És mind szegények. Mivel kezdték? Nem sok- :al. Néhány hold földön, s éhánv, ma mar jelentékte- tn, de akkor nagyon is so- 1 Jt számító ekével, borona- v il, harminckét szikár, de nogyon tzmos karral és feleennyi, a tenniakaras vágyától égő szívvel. Az alapítok: Sándor János, Cs. Kiss István, Szabó Istvánná, Hodos István, akik egyben a part alapszervezetét is a.kották és a többiek, a sorstól cseppet sem elkényeztetett emberek. — Ha már összefogtunk, ha fogcsikorgatva, megerőltetve dolgozunk is, mutassuk meg: lesz nekünk is annyi, mint a szomszédos újföldes peresieknek — biztatták egymást. — Lett. Hogy mennyi verejtéket hullattak el. menynyi gúnyolódást törtek el az első év par ezer forintos jövedelméért, azt nem számolták össze sohse, nem is udták v Ina. Egy biztos. 1949-ben már többen megfigyelték. mién ts errflkód’ek oándor Janosák. A környék- cehek meg a városi szomszédok közül is néhanyan latolgatták: itt járt Szabóné. Azt mondja, jó helyünk lenne otrtj _ Dolgozni- igaz, kell* SORSFORMÁLÓK meg aztán nem lehet tudni, jövőre milyen termés lesz. A szerény, fennhéiázás nélküli szavakra akkor télen közel félszáza n szövetkeztek, a másik évben meg már többen. Irodahelyiséget is kaptak, s az elnök, Sándor Jani bácsi Zenész-úti házából lassan kikopott a füstszag, kevesebbet kellett a jövő-menő tagok után takarítani. Teheneket is kaptak és ló- patkolasra. kótöfékekre, kapára eeieblvére elég volt a teipénz. A dolgos kezek meg annyit tuvd’alc össze, hogy 1—2 ezer forint megint jutott év véeén a szorgalmasabbaknak. Mar-mar úgy nyilatkoztak a tagok, hogy beszélhetnek az egyéni parasztok, a mi kamránk is felveszi az övékkel a versenyt. , Ekkor jött a hírt, hogy Tur- kevén „mozog a fold*’, s pár hét múlva Mezőtúron is mozgott. Naponta ezret is nyi* kordult a Petőfi irodájának konettas ajtaja. A tsz-tagok egy része csak hallgatott. A szókimondóbb« megmondta .a magáét, aztán ment tovább. „Utói értük magunkat, most a nyakunkra haitják a sok éhest’’. „Magunk vetettünk, de kenvérenni már sokan leszünk"’. De az alapszervezet ragjai nem pihentek. És a sok éhes közt sok volt. aki megdolgozott még nyárig a kenyeréért. Voltak henyéli is, szorgalmasak is, ahogy háromszáz ember közül már mindenféle akad. 1956-ban épp. amikor úgy számolták, hogy most tálán terem és bővebben osztanak, beütött a baj. „Osszunk szét mindent’’ — rikoltozták a „jóakarók". Az öreg Beregszászi világéletében koldús- szegénv volt. Mégis kiabált: „Vigyük szét, ami mozdítható*’. Szabóné csitította: „Ha mindent széthordunk, a földet is könnyen kihúzzák a lábunk alól." Adám Lajosnak meg is ígérte saját sógora: „Kiviszem a földem, te meg majd jössz hozzám aratni", A ztán mire felocsúdtak, rm' már másfél millió forintos kar volt a közösben. Ekkor a kommunisták álltak újra elő. Sándor János, Szabóné, Cs. Kiss, meg a többi kezdő — az „újak" közül Csuka Lajos. Csípés Imre, meg még jó néhányan, akikben fellángolt a kommunista felelősség-árzet. — „Nem. nem visztek el többet abból, nem szórjátok széjjeiebb, amit nehezen, de olyan nagy akarattal alapoztunk meg. nyolc évvel ezelőtt”. _ Újrakezdték, Ezt már Csípés Imre az elnökhelyettes mondja a tagi kkal való beszélgetés során. — Most 6 millió forint a vagyonunk. Van újra törzskönyvezett tehén és sertésállományunk, 300 hízónk, gépeink és két Csepel Diesel tehergépkocsink- ... ' Fejes Imre veszi át a szót, aki az alapítók között volt, de azóta is mindig a jó értelembe vett „örök elégedetlenkedő” hírében állt: most már én is ki merem nyugodtan mondani, hogy jóval gazdagabbak vagyunk, mint akármikor. Ehhez már azok is hozzászóltak, akik néhány év óta tagjai a szövetkezetnek. — 1954-ben jöttem, addig más vidékre jártam dolgozni. Mcgkeres’em téli hónapokban is a 2400-at. még se mennék oda vissza. Minek vándoroljon az ember, mikor it.hon is megvan annyi — mondja Adam Lajos. Nátházi Antal fiata! tsz tag. Egy éve lépett be. Nem merd könnyen, megválni az ’1700 forintos biztos havi keresettől, dehát, aki mer, az nyer. És ö nyert. Megvan még több is az 1700-nál, s ami mégannyival felé-, nem kell magára hagyni fiatal asszonyát. Az alapítók, a harcok első emberei most is ott vannak, karjuk most sem lankad, tettvagyuk most sem csitul. A tíz év alatt nem íe-t-ek szert hírnévre, talán még újságcikk sem említette nevüket, De igazig harcosok, a part. bátor katonái, nem is erre vágytak. Csak arra. hogy két kezük munkájával a magukfajtájúak sorsát egyengessék, _ És ez sikerült. LE, A Nap kél: 4.40 h-kor, nvugszik 18.45 h:kor A Hold kél: 8 18 h-kor, nyugszik 23.40 h-kor. IDOJAHASJbLbNI bS Várható időjárás: az északi* megyékben több napsütés több helyen eső. Elénk észak keleti szél. Hűvös éjszaka. A nappali felmelegedés északon kissé fokozódik, délen alig változik. Legmagasabb nappali hő mérséklet tizenegy-tizennégy fok között. (MTI). A NÉPEK Barátsága Hónap szolnoki előkészítő bizottsága pénteken délután 2 órakor megbeszélést tart az MSZBT klubjában. Ez alkalommal állítják össze a végleges programot. AZ ALLAMI Biztosító megyénkben csupán az elmúlt hónapban tsz-eknek 147529 Ft, egyénieknek 11 673 Ft állatkárt fizetett ki. A MESTERSZALLASI földm-űvesszövetkezeti boltban a múlt évben 4 millió Ft-os forgalmat bonyolítottak le. Ez év első negyedében háromnegyed milliós értekben vásároltak. Érdemes megemlíteni a község össz- lakosága 2900 fő. — MÁJUSTÓL megkezdte az új svéd-acélból készült magyar borotvapengek árusítását. A zsillettpengék minőségileg veteksz >.nek a svédek „Swing 40” márkájúval. A SIPOS-téri általános iskola nevelőtestülete, szülői munkaközösségének és tanulóinak közös rendezésében május 5-én a Szigligeti Színházban du. 3 és 3 órakor színre kerül a „Csipkerózsika" c. 3 felvonásos mesejáték. A VÁROSI Tanács Egészségügyi Osztatva ismételten felhívja a szülőket, hogy a korábban közhírré tett gyermekbénulás! oltásokra pon- •osan vigyék el gyermekeiket. mert pntnllí« nem lesz, azontúl esak a Rendelőintézetben látják el c feladatot. — AZ ELMÚLT ÉVBEN háromszor annyi járl'it’evelet állítottak ki J ászfen vezonm. mint amennyi a község egész állatállománva. Megáll api tót- *ák. hogy sokan üzérkedéssel 'oglalkoznak. 64 kupecet bíróság elé ál flottak. — A MEZŐTÚRI tég'anyár üzemi szakszervezete társadalmi és saját erőből szabadtéri színpadot épít. — A SZOLNOKI Járásbíróság társadalmi tulajdon elleni csalás, sikkasztás bűntettéért v'dirctot adóit ki Polónyi István és öry Dezsőné kereskedők ellen. Kiskereskedelmi engedélyükkel lánckeresl.edést végeztek és a nem létező földjükre hagymára szerződtek, melyet búsás áron eladtak. ^ — A KÖZSÉGFEJLESZT E- SI alapból ez évben uj röntgengépet és egy 30.000 forintos szárítóberendezést kap a mezőtúri kórház. A SZOLNOKI úttörők évek óta rendszeresen leveleznek. szovjet pionírokkal Most ajándékokat küldenek, melyekért cserébe szovjet jelvényeket, képeket kérnek. Dr. BARABASI László többszörösen kitüntetett volt parlamenti gyorsíró szombaton előadást tart Szolnokon, fél kettőkor a Beloiannisz u. 63. sz. alatti iskolában. Az iskola igazgatósága kéri a végzett hallgatókat is. hogy vegyenek részt az értékesnek ígérkező előadáson. HPRILIS 24 . Cs ilörlök Gytioy SäS1* JVapi postánkból Április 23-án a következő levelek érkeztek szerkesztőségünkbe: Veress Katalin, Szolnok Észrevételét köszönettel vettük. [.apunkban feldolgozzuk Ballagó Gyuláné, Jászberény. Panaszára választ kaptunk. Az eredményt levélben közöljük. Beke András. Tiszafüred Palhuber Kálmán, Szolnok. Gojsza János, Jászapáti. Levelüket megkaptuk. Ispán Ferenc. Jászkisér. ifj Györkesz István, Homok. Posztós Emília, Kisújszállás Ügyükben érdeklődni fosunk Az eredményről levélben tájékoztatjuk kedves Levélíróinkat. Bodnár László, Szajol. Verseit továbbítjuk lektorálásra Választ a ..Szerkesztői üzenetekében adunk. Cseh Zoltán, Szolnok. Áll Ált. Iskola. Jászladánv. írásaikat köszönettel vettük Hasznosítani fosiuk.* Bakonyi Sándor, Jászberény. Panaszát megvizsgáljuk illetékes szervnél. Választ levélben küldünk. Addig is kérjük szíves türelmét. Bádonyi Mária, Pólyák Mária, Kun Éva, Mihályi Éva, Szolnok, Örsi Hona, R. Kovács Julianna, Lajtos Mária, ifj. Nádházi Károly, Karcag. Újlakán Magdolna, Gyulai Ilona, Szabó Imre. Törökszent- miklós. Sebestyén Irén, Kun- szentmárton. B. Nagy Sándor, Túrkeve, Tóth Mária. Kunmadaras. Simon Margit Jász- boldogháza, Földi Endre, Túrra Ferenc, Barta Menyhért, itj. Kovács Béla, Űjszász, Nándori Sándor, Varga Róza, Brózlk Irén, Tenkely Tibor, Mezőtúr. Benedek Piroska, Xóvizl Hona Tiszapüspöki, Juhász Gábor, Kunhegyes, Balogh Gizella, Kengyel. Kedves kis Pajtások. Leveleiteket továbbítottuk az „Úttörők Fórumá”-hoz. ujiiiimiHtiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimHmiiiiimiiiHiiiiHiiiiiiiiiiitimHiiiiMiimti A SZOIKGX : J:6 .. a • , . j mégíei i tnAiA&ia. \ «B«IKMIIM«aaHMIOUU|8>|B«aiK|MIIMi Abadszaio« 24 Danke P. >ia. Zz—»7 Az en lányom Cibakhaza 24 Akinek meg keu halnia. ti>— 21 szerelmes trombitás. — Ma.lTKmusor. z\. Londonom íartunjt Pegyvemek 24—27 Élteikor. — Matinémüsor*. 27. Májusi éjszaka Janosinda 25—27 Ziuaimai bíró lb éven teiüUekneK Jaszaisoszentgyoigy 2b—ti Ez történt Beigrudban. — Matinéin üsor: 27. Barati beésu et Jászapáti 24—21 Huszárok. — 21. Grant kapitány gyermekei JaszároltszaJás 24—27 Csendes otthon. 27. Londonban Tartunk Jászberény 24—27 Akinek meg kell halnia. Mat.-. 27. Mexikói Jaszdózsa 24—25 I0i-os sas. ib—/~t Halhatatlan garnizon. Mati- nemúsor: 27. Kék véresek erdeiében Jaszfenvszaru 24—zl Hét lányom volt. — >7. Londonban tártunk jaszkiser 24—27 A test ördöge ib evtel. — 27. Rejtelmei sziget Jászlad any 24—27 Till U.enkpiegei. Matiné: 27. Rejtett folyosó Kenderes 25—27 Benderami eset Kisújszállás 25 21 Megta.aJt elet. Matinéműsorr 27. Csínytevő Kimhesrves 24—27 Világos ablak. — 27. Foitamaciott a tenger Kunmadaras 24—21 Akasztottak lázadasa lb evf. — Matinémüsor: 27. Gonosz favago Kunszentm ár ton 24—27 Csaiodas. — Matinéműsor: 27. Folyón túl Karcag 24—27 A te*es isme re* íen. Matiné: 27. A nesyi to titku Mezőtúr Dózsa Yves Montand énénél. Mat.né: 27. A tér Mezőtúr Szabadság 24—27 Az éTszaka szépéi lb éven felülieknek ucsöö 24—27 a •'sászar parancsára. Matiné: 27. Elveszett nyom Rákóczi' ai\a 24— íz Tánc .e? szerelem. 26—27 Benders hi eset. Matiné: 27. Nem i«az! Szolnok Vörös Lshiag 24—2O Patkányfogó 16 éven feiüüéVnek Szolnok Tisza 24—-30 Az éjszaka szépéi 16 évi. — Matlnémusor: 27. Utazás az őskorban «zolnok MHléneum 25—27 Hoffmann Ttszafoldvar 24—25 Yvette milliói. 26—27 a kisdobos — Matiné, műsor: 27. Varazsduoa Tiszafüred 24—27 E«ym$s-a taiáUak. — Matiné: 27. Makszimka Tíszaktirt 24—?5 Gábor diák. 2ö—27 Csalódás ToroKszemmiklos 24-27 Plckwtck-kiub. - *7. Mese a moziban Türke ve 24—27 Dani 16 évf. Matiné: 27* Fekete erdőtől a Fekete tengerig UJszász 24—27 Nehéz kesztyűkj Maünéműsori i7f -Varázs<ioboz