Szolnok Megyei Néplap, 1958. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-20 / 93. szám

2

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1958. április 20.

Az olcsó népszerűség után $2ítyozu tend

Nem került volna toll alá az eset. ha nem írnak névtelen levelet a Megyei Pártbizottsághoz. De írtak, s a levél arról szólt, hogy Járdány Lajos, a Tiszafüred-Kócsi Állami Gazdaság dolgozója, a nagy kommunista sokmindent ejhordbtt a raktárból. Ezért vószont senki nem vonja felelősségre, mert ő a gondnok. Ennyi a levél mondanivalója sűrítve.

Hogy mi a valóság? Azt már nem lehet ennyivel-elintézni. Mert, hogy a valóság eléggé bonyolult, s hosszú időre nyúlnak vissza az események. Oda, amikor még az igazgatók gyors egymásutánban váltották egymást és egyike-másika úgy akart i közel férkőzni” a dolgozókhoz, hogy mindent megadott nekik.

1953-ban kezdődött Széles József igazgatóskodása idején, hogy a munkásszállások felszereléseiből ágyat, pokrócot, szalmazsákot, lepedőt, párnát és minden egyéb létezhető dolgot kiadtak használatra, csak úgy „isten nevében”. Aki jobban bírta szánalomkeltéssel, annak asztal, szék, sőt szekrény is jutott. Hogy mi lett mikor a munkásszállásokra is kellett? Vettek újat, bírta az állam kasszája. Néhány ezerrel lejjebb, vagy feljebb húz a mérleg „követel” serpenyője? Ki törődik már azzal.

Ezek után nem kell talán bővebben bizonygatni, hogy 1956 októberében, amikor a herdálásra, pocsékölásra néhány napra szabad kezet kaptak az „élelmesek”, minden úgy ment, mint a karikacsapás, Az ingóságok széthurco- lása mellett elsősorban az ak-adékos Járdány Lajosnak estek neki, aki sohse nézte jószemmel a pazarlást. Röviden szólva, megfenyegették és elzavarták a gazdaságból. Ekkoriban szorult 6 is az államéra. Kért az akkori igazgatótól egy kályhát, hogy uj- ■f a lufi házában fűteni tudjon télnek idején. Vitt egy széket is.

Ebből lett aztán a baj. Mert hogy sokan még máig is a gazdaságéba kelnek és

fekszenek, az nem jutott a levélíró eszébe. De hogy Jár- dánynál, mi van, az igen.

Tény, hogy ha a gazdaság minden más emberénél van állami holmi,, a párttagok akkor sem veszíthetik el fejüket, még ilyen esetben sem mentesek a vád alól, ha elvisznek valamit. Hisz a párthoz való tartozás ilyen esetben nem mentő, hanem súlyosbító körülmény. És Járdány elvtárs ezt jól tudja. De a kényszerűség belesodorta a kellemetlenségbe. — Tudja, hogy nem éppen jól cselekedett. (Pedig ha a sok pazarlás, a felelőtlen jótékonykodás iőt is végleg elhódította volna, azon sem lehet csodálkozni. De ő nem kívánta potyán a másét és főleg nem az államét.) Amikor mások pazaroltak, ő minden évben megtakarítással irányította a szállítást. Volt év, amikor 20 ezer forintot spórolt meg a gazdaságnak. E mögött az összeg mögött aztán sok átok hullt Járdányra, hogy nem csalt még a barátok kedvéért sem.

így álltak hát, amikor ez év elején a gazdaság párt és gazdasági vezetősége úgy határozott: Védjük és kíméljük meg a társadalmi tulajdont, a gazdaság vagyonát. És Jár- dánynak jutott az a kellemetlen feladat, hogy végigjárta a házakat, ahonnan lehet, — öszeszedje a holmikat. Az év első két hónapja alatt 200 ezer forint értéket szedtek össze. így aztán a 672 lepedőből 216, a 742 pokrócból 221, a 415 szalmazsákból 165, az 563 vaságyból 406 bekerült a gazdaság raktárába. Természetesen a hiányzó felszerelésekből a munkásszálláson is van néhány, de még a többség sajnos kint van.

Fülöp Margitnál például két vaságy, 4 pokróc, 2 lepedő, asztal, szekrény és székek vannak, amiket cseppet sem kiméi, feltehetően azért, mert nem sajátja. Takács Dezsőnél szintén két ágy, 4 pokróc, 3 szalmazsák, 2 lepedő van kint, amit február 15- ig kellett volna visszaadnia. Csak két példa, de nem kellene messze menni még ennyiért. Annál inkább kell keresni az olyat, mint Bakos Rudolf kocsis, aki nem várta meg, hogy felszólítsák, maga vitte be a felszerelést a raktárba.

Ebben az időben indultak útnak a „leleplező”, de mindenkor névtelen levelek Zi- ma József, az új igazgató és a többi új vezetők ellen. Szerencsére nem hátráltak meg, és úgy határoztak, ismét a pártvezetőséggel egyetértésben, ha elkedzték, most már rendet tesznek. Rendezték a lakbéreket is, mert eddig majdhogynem a gazdaság fizetett azoknak, akik a lakásban laktak, a gazdaság bútorai között.

Ezek a nagyja dolgok, a kiinduló pont ahhoz, hogy végre rend legyen a kocsi gazdaságban. Az emberek rászokjanak arra, hogy vegyenek maguknak s az eléggé rideg vaságyak helyett sajátjuk legyen, amibe lehajthatják fejüket. És főleg arra, hogy megbecsüljenek mindent, akár az övék, akár a gazdaságé. Igaz, ezen még nem térül meg a gazdaság múlt évi félmilliós vesztesége, de minthogy fillérenként folyt el, fillérenként térülhet meg is.

A pártvezetőség és a párt- szervezet félszáznyi tagja nem teszi le azt a gondot addig, míg valóban rend nem lesz. Ügyelnek a lakások megbecsülésétől a gépek, a jószágok gondozásáig mindenre. S ez már nagyon időszerű volt.

Lehet, hogy még kapnak az elvtársak egy-két névtelen levelet „j óakarójuk”-tól. Lehet, sőt biztos, hogy sok tunya maradi felfogással kell szembefordulniok, míg kimozdítják az évek óta uralkodó közömbösségből és köny- nyelműségből az embereket.

Nem könnyű dolog a fegyelmet, a rendet megteremteni ott, ahol a vezetők nem a törvények, hanem az olcsó néoszerűség elve alapján működtek évekig. De az erős akarat, a kommunista felelősségérzet, a törvények betartásának fontossága átsegítheti őket a nehézségeken.

BORSI ESZTER

Jövőre újra találkozunk

— Pártoktatásou Jászladányban

RAGOM A CERUZAVÉGET és sehogysem halad a riportírás. Azért mentem pedig ki a jászladányi kommunisták közé, hofiy hozzak színes tudósítást a pártoktatásról. Igen, mint újságíró mentem ki, csakhogy úgy ültem ott hátul, Gazdag Lajos és Nagy Pál elvtársak között, mint hallgató, mint uj dolgokról értesülő tanuló. így aztán inkább figyeltem, mint íesy- zeteltem.

Nem is csoda, hiszen már az összefoglaló előtt feloldódott, baráti'hangulat alakult ki közöttünk. Ez a foglalkozás ugyanis az utolsó volt ebben a pártoktatási évadban JászLdányon. A marxizmus- leninizmus kör hallgatói már előbb befejezték a tanulást, s most az „Időszerű kérdések" két tanfolyamának hallgatói jöttek el a bizonyítványosztásra.

Huszonheten indultak, s bizony csak tizenheten jutottak el az év végéig. Év elején beiratkozott az oktatásra egy pártonkívüli Pálszabó József is, de egyszeri megjelenés után távol maradt.

— Nála csak 'elnézzük ezt. A kommunistáknál már nem. A kommunistának többet kell tudnia, állandó kötelessége tanulni.

— A pártvezetőség is szigorúbban felléphetett volna, a jövő évben másként csináljuk — ezt Nagy Károly elvtárs mondja, a községi párttitkár, aki egyben két tanfolyam előadója is volt.

És itt kezdődött a hiba. A községi titkár, akit két szemináriumot vezetett, nem tudta látogatni a pártoktatás többi formáit, nem jutott ideje az elvtársakkal beszélgetni. Nem pótolhatták ezt a községi vb. többi tagjai sem. így aztán a tagok 20 százaléka vett csak részt szervezett pártoktatásban.

Nem mintha a párttitkár elvtárs elfoglaltsága mentő körülmény lehetne az önképzésükkel nem törődőknek. — Mert aki tanulni szeret, az tanul. Szinte nem is tudom, melyen meleg szavakkal szeretnék írni Nagy Pálról, arról a csendesen pipázgató idősebb elvtársról, aki egyetlen egyszer sem hiányzott az oktatásról. Pedig az anyagot sem tudta átolvasni, mert rokkant a szeme, ügy tanult, hogy megfigyelt minden szót, foglalkozás után beszélgetett a tananyagról elvtársaival. Csodálatos tudásszomj éghet Nagy Pálban.

— Törhetetlen párthűségű elvtárs — mondják róla tisztelettel a többiek.

Csakúgy, mint Fejes Antal, az Ujbarázda Termelő- szövetkezet ácsmunkása. Fejes elvtárs feleségével együtt jött az „évzáróra”. Nem vendég itt a felesége sem. Sőt a legszorgalmasabb hallgatók egyike volt egész évben Katona Istvánnéval, Bátri Fe- rencnével, Tóth Ferencné tsz. tag, kommunista asszonyokkal együtt.

TALÁN ADJUK IS ÁT a

szót az éves munkáról számot adóknak. Nagy Károly, a propagandista beszél.

— Elemeztük az ellenforradalmat elvtársak, s azt tanultuk: az ellenforradalom kirobbantásának fő okai az akkori párt és államvezetés hibái, a párton belüli árulás, a belső ellenség aknamunkája, a külső ellenség támogatása voltak.

Aztán az osztályharcra tért át. S magyarázza, okos szavakkal ezt, a nem könnyű elvi tételt.

A párttagoké a szó.

Deák József azt kérdezi, a Központi Vezetőség miért nem akadályozta meg a jobboldali csoportosulást?

És jönnek a kérdések sorban. Kikből állt a Központi Vezetőség, az ellenforradalom napjaiban? Mikor kezdődött tulajdonképpen az ellen- forradalom?

Nagy elvtárs válaszol. Segítenek a hallgatók is, s így közösen még több világosságot gyújtanak a fejekben.

Lázár Mihály pártvezetőségi tag már a jövő évi tanulásról beszél.

— Elsősorban is nem engedhetjük meg, hogy a párttagok ne tanuljanak. S azt hiszem, a következő évben jó módszer lesz az oktatásban, ha foglalkozás után azonnal megmondjuk, ki hogyan szerepelt, ki mit nem tud még — mondja.

A FOGLALKOZÁS MAR RÉGEN befejeződött. Osztják a rózsaszínű kis bizonyítványokat. Drávucz Ignác, Kun András, sorban veszik át a prooanandistától a dokumen- tumokat.

Mások ezalatt jókedvűen tréfálkoznak erről-arról.

Aztán egy elvtárs feláll, mégis kezdi a sort, haza indul.

A kézfogásokban, a búcsú- zásokban azonban benne van — ha ki nem mondanák is:

— Jövőre újra találkozunk.

Borzák Lajos

Latin-Amerikában egyre szélesebb rétegek támogatják a kubai nép harcát

PEKING (MTI). Havaná- ból érkezett jelentés közli, hogy a latinamerikai országokban egyre szélesebb rétegek támogatják a kubai népnek Batista diktatúrája ellen folytatott harcát.

Az uruguayi szenátus szerdán határozatban bélyegezte meg a Batista-diktatúrát és üzenetet intézett Uruguay ENSZ-képviselőjéhez, valamint az amerikai államok

szervezetében és más nemzetközi szervezetekben helyet- foglaló küldötteihez. Javasolja, hogy azok tegyenek léceseket a demokrácia előmozdítása érdekében Kubában.

Az El Dia című uruguayi lap sürgeti a kormányt, hogy szakítsa meg a diplomáciai kapcsolatokat Kuba, a domi- nicai köztársaság és Paraguay diktátoraival.

3aaaeaaaaaaaaaaaaaaaaaaaac

JL

TOLSZTOJ

•ŰLH.

W

fiatén rnémö/s

fu/ieléc/ctf/fa

■witiwii’iiwiaiEmfnfnaniyiiwfmTi'nnurMwrrpirnf

44.

Jansen odajött hozzá, puha és öles léptekkel haladva végig a forró fedélzeten.

— Mondja csak, Jansen, nem gondolja, hogy én örült vagyok?

— Nem gondolom, Madame Lamolle, és nem is fogom gondolni, bármilyen parancsot ad is nekem.

^— Köszönöm. Ezennel kinevezem az Isteni Zoja

Rend nagymesterévé.

Jansen zavartan pislogott szőke szempilláival.- Aztán sapkájához emelte kezét és tisztelgett. Amikor leengedte a kezét, megint pislogott. Zoja felnevetett, s Jansen ajka is mosolyra derült,7- Tudja, Jansen, a legérthetetlenebbnek látszó vágyat is valóra lehet váltani.:: Mindent, amit csak kieszelhet egy nő ilyen rekkenő déli forróságban... De harcolni kell majd.. -.

— Parancsára, harcolni fogunk — felelte röviden Jansen:

— Hány csomót tud megtenni az „Arizona”?

— Közel negyvenet.

*■- Milyen hajók érhetik utói a nyűt tengeren?

— Nagyon kevés ilyen hajó van::.

— Lehetséges, hogy hosszabb ideig tartó hajszában lesz részünk.

— Parancsolja, hogy a maximálisra egészítsem ki a folyékony üzemanyagkészletet?

— Igen. Vegyen fel konzervekef, édesvizet, pezsgőt... Jansen kapitány, nagyon veszélyes vállalkozásra indulunk.

—- Parancsára, veszélyes vállalkozásra indulunk.

— Hanem, hallja-e, én biztos vagyok a győzelemben:

Fél egyet ütött az óra.:. Zoja bement a rádiófülkébe. Leült a készülékhez. Megérintette a beállító kart. Egy foxtrott néhány ütemét fogta valamelyik állomásról:

Felvonta szemöldökét és a kronométerre pillantott. Garin hallgatott. Megint mozgatni kezdte a beállító kart alig tárt uralkodni remegő ujjain.

:: Egy ismeretlen, vontatott hang szólalt meg oroszul, mintha közvetlenül az ő fülébe mondaná:

„•. Ha kedves az élete .:. pénteken szálljon partra Nápolyban :. •. a Splendid Szállóban várja a további értesítéseket szombat délig ”

Valamilyen üzenet vége volt ex, amelyet a négyszázhuszonegy méteres hullámhosszon sugároztak, vagyis azon a hullámhosszon, amelyet mindeddig Garin használt;

58.

Abban a szobában, ahol Se5ga feküdt, három éjjel egymás után elfelejtették bezárni a spalettát. Mindhárom alkalommal figyelmeztetnie kellett rá a karmelita nővért. Selga nagyon ügyelt rá, hogy a szárnyas spaletta jól be legyen reteszelve.

Három hét alatt Selga állapota annyira javult, hogy már fel is kelt betegágyából és átült az ablakhoz, közelebb a dúslevelű platánágakhoz, a feketerigókhoz és a pázsitot öntöző, szivárványosan permetező vízhez.

Innen látható volt a kórház egész kertje, amelyet kőfal vett körül. A tizennyolcadik században kolostor volt ezen a helyen, míg a forradalom el nem pusztította. A szerzetesek nem szeretik a kíváncsi szemeket. A kőkerítés magas volt, tetején mindenütt üvegszilánkok csillámlottak.

A kerítésen csak úgy lehetett átmászni, ha kívüiről odatámasztottak egy létrát A kórház mellett húzódó mellékutcák csendesek és néptelenek voltak ugyan, de az utcai lámpák erősen megvilágították és a csendben gyakran hangzottak fel rendőrök léptei; így nemigen próbálkozott senki sem a létrával.

Persze, ha a kerítés teteje nincs teleszórva üvegszilánkokkal, egy ügyes ember létra nélkül is átvethette volna magát rajta. Selga a függöny mögül minden reggel alaposan szemügyre vette az egész kőkerítést, az utolsó kövecskéig. Veszély csak ebből az irányból fenyegette. Rolling bérence aligha kockáztatja meg, hogy az épület kapuján át férkőzzön be hozzá. Abban azonban Selga egy pillanatig sem kételkedett, hogy valamilyen módon be fog hatolni.

Most már csak a főorvosi vizitet várta, hogy kiírassa magát a kórházból. Erről mindenki tudott. A főorvos rendszerint hetenként ötször jelent meg a kórházban. Ezúttal azonban nem így történt: a főorvos beteget jelentett. Közölték Selgával, hogy főorvosi .vizit nélkül nem írhatják ki. Selga nem is próbált tiltakozni. Értesítette a szovjet követséget, s onnan hozatott be magának ételt. A kórházi levest kiöntötte a vízvezetékbe, a kenyeret odadobta a rigóknak.

Tudta, hogy Rolling mindenáron meg akar szabadulni az egyetlen szemtanútól. Selga izgalmában most már alig aludt. A karmelita nővér újságokat hozott neki. Selga egész nap az újságok fölött görnyedt, ollóval a kezében; kivágta és tanulmányozta az őt érdeklő cikkeket, Hlmovnak megtiltotta, hogy eljárjon hozzá a kórházba. (Wolf Németországban volt, a Rajna mellett, ahol ada- tokát gyűjtött Rolling és a német anilin-táraaság har- „ cáró!.)

Ismét reggel lett: Selga szokása szerint az ablakhoz lépett és körülhordozta tekintetét a kerten — de menten visszahúzódott a függöny mögé. Szinte jókedvű lett attól, amit látott. Végre! A kertben, az ászaid oldalon, félig egy hársfa mögé rejtve, ott állt a kertész létrája. Oda volt támasztva a falhoz, s felső vége vagy félrőí- nyire az üvegszilánkok fölé nyúlt.

— Ezt jól kieszeltétek, gacfickók! *— mormogta Selga.

Nem maradt más hátra, várnia kellett. Már mindent alaposan átgondolt. Jobb karjáról levették ugyan már a kötést, de még gyenge volt: Bal karját, amely sínben és gipszben volt, a nővér erősen odakötözte a melléhez. Gipszbe tett keze legalább tizenöt fontot nyomott. Ez volt az egyetlen fegyver, amellyel védekezhetett;

A negyedik éjszaka a nővér megint elfelejtette bereteszelni a spalettát. Selga ezúttal nem tiltakozott és már kilenc órakor alvást színlelt. Hallotta, amint mindkét emeleten becsapódnak a spaletták. Az ő ablaka ismét tárva-nyitva maradt. Amikor eloltották a villanyt, kiugrott ágyából, s gyenge jobb kezével és fogaival lazítani kezdte a bal karján levő kötést.

Időnként félbeszakította ezt a munkát és lélegzetvisszafojtva hallgat őzet t. Végre aztán bal karja is szabadon csüngött alá. Félig be is tudta hajlítani. Kipillantott a kertbe, amelyet megvilágított az utcai lámpa fénye: a létra most ott állt az előbbi helyen, a hársfa mögött. Összegöngyölte takaróját és a lepedő alá dugta: a sötétben úgy látszott, mintha egy ember feküdne az ágyban.

Az ablak alatt csend volt, csak az aláhulló vizest p- pék halk koppanása hallatszott. A felhők közt ibolyás pír remegett Párizs felett. Ide nem ért el a boulevard-ok zaja. A platán fekete ága mozdulatlanul csüngött a levegőben.

, Valahol egy autő zúgása hallatszott. Selga úgy fülelt, hogy szinte még a platánfa ágán alvó madár szivének dobogását is hallotta. Ügy rémlett; hogy hosszú Idő múlt így el. Most a kertben csikorgás és sercegés hallatszott, mint amikor meszet dörzsölnek el fával.

Selga a falhoz lapult, a függöny mögé. Leeresztette gipszbe tett karját. „Vajon ki lehet? Csakugyan, ki lehet az? Talán csak nem maga Rolling?”

Megzörrent a lomb — a rigó felriadt. Selga a padlót nézte, amelyet tompán megvilágított az ablakon át beszűrődő fény: itt fog megjelenni annak az embernek az árnyéka.

„lőni nem fog — gondolta Selga. — Valami undorító dologra, foszgénre vagy éhhez hasonlóra kell számítanom” .;. A padlón lassan kibontakozott egy fej árnyéka: mélyen homlokába húzott kalap volt rajta. Selga hátrahúzta karját, hogy erősebb legyen az ütés. Most már vállig látható volt az árnyék, aztán egv tenyér ia megjelent, szétnyílt ujjakkal:.;

(Folytatjuk.)^ ^ < . ■*