Szolnok Megyei Néplap, 1958. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-02 / 52. szám

'As állami gazdaságok gazdálkodásának eredményessége terén még meglehetősen sok kívánnivaló van. Minden feltétellel rendelkeznek ahhoz. hogy jövedelmezően gazdálkodjanak és ennek ellenére az elmúlt években naev ráfizetéssel dolgoztak. Ennek

A' kormány Intézkedése nyomán a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának me »"gazdasági osztálya a megy* területén lévő legjobb szakemberek népes csoportjának bevonásával elkészitette a megye mezőgazdaságának 3 éves és 15 éves tervét. A terveket a Megyei Párt-Végrehajtó Bizottság és a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága december 17-én tartott együttes ülésen megtárgyalta. A tárgyalás eredményeképpen a két végrehajtó bizottság álalapvető oka a vezetés hiányosságai. a munka szervezetlensége. számos helyen a

felelőtlenség, a nemtörődömség volt. Meglehetősen magas még jelenleg is a termékek önköltsége. Kenyérgabonánál pl. 158 Ft/q. tejnél 3.22 Ft/li- ter, marhahízlalásnál 1 kg

Uh

tál elfogadott anyagot meg-’ vitatásra a Megyei Pártbizottság. a Megyei Tanács és a Megyei Népfront Bizottság együttes ülése elé terjesztjük. hogy megvitatása és végleges formában történő kialakítása után a megyében lévő valamennyi párt-, tanács-, tömegszervezeti és minden egyéb szervnek a mező- gazdasággal kapcsolatos munkájában alapul szolgáljanak.

A tervben foglalt fő célkitűzéseket az alábbiakban kívánom ismertetni:

A mezőgazdaság szerkezeiének változása

A két végrehajtó bizottság — figyelembevéve azt a tényt, hogy házi nk népessége évről évre szaporodik — következésképp mind több élelmiszerre van szükség, továbbá azt, hogy - népgazdaság megszilárdításához szükség van a mezőgazdasági termékek exportjának növelésére, és kiindulva a szocializmus gazdasági alaptörvényének követelményeiből, amely szerint a szocializmus építésének együtt kell járnia az életszínvonal állandó emelkedésével, ami több, jobb és olcsóbb iparcikk és mezőgazdasági termény és termék előállításával érhető el, alapvető feladatiként (a párt politikájával teljes összhangban) a mezőgazdasági t yrmények és állati termékek erőteljes növelését tartja szükségesnek. A mezőgazda- sági termények növelésének két alapvető útja van: az egyik a vetésterületek évről évre történő növelése, új, szűzföldek megmunkálása, használatbavétele útján. Mint ismeretes, ez a lehetőség nálunk nincs meg, tekintettel arra, hogy nálunk a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas területek teljesen hasznosítva vannak. A másik út •— és számunkra egyedül ez a járható —> növelni a területegységről lekerülő termés mennyiségét. Ehhez fel kell használnunk a termés fokozását elősegítő minden tényezőt, mint amilyenek pl. a legfejlettebb agrotechnika’ módszerek alkalmazása, a trágyázás fokozása, az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése; a mezőgazdasági termeié? gépesítésének fokozása, nemesített vetőmagvak alkalmazása, és így tovább. Az állattenyésztésben az áUománv minőségének állandó javítása, a megfelelő takarmánybázis megteremtése az állattenyésztés gépesítésének fokozása, stb. Ezeket a tényezőket a kisparcellós gazdaság csak részben tudja alkalmazni ezért terméseredményének növelésére rendkívül korlátozott lehetőségekkel rendelkezik, igen kis mértékben képes azt fokozni.

A kisparcella csak a minimumot képes adni, és ígért gyakran még ezt sem, és nem képes arra, hogy az egyre fokozódó igényekkel lépést tartson, azokat kielégítse. A kisparcellás gazdaságnak természetéből adódóan rendkívül alacsony az áruhozama.

Nagyon jellemző erre, hogy amíg a felszabadulna ulám években mezőgazdasági termelésünk mennyiségileg fejlődött, addig az árutermelő mintegy egyharmadára esett vissza. Ennek fő oka természetesen annak az állapotnak a megszűnése volt, amikor a földművelő lakosság nyomor- gott, rendkívül kevés mező- gazdasági terméket fogyasztott. A saját-fogyasztás növekedésével törvényszerűen csökkennie kellett a kisparaszti gazdaság által áruba bocsátott élelmiszerek meny- nyiségének. Mi nem tűzhetjük magunk elé feladatul, hogy a mezőgazdaság' lakosság fogyasztását az árutermelés növelése érdekében csökkentsük, ellenkezőleg, a jövő ben is emelkedni fog és emel fcedníe kell a lakosság e része által elfogyasztandó termékmennyiségeknek. Ugyanakkor határozottan növelnünk kell a mezőgazdaság által előállított termékek és termények árumennyiségét.

Mivel a kisparaszti gazdaság e kettős követelményt nem képes kielégíteni, a termelését megfelelő ütemben nem képes növelni, egyetlen mód van e feladat megoldására: a mezőgazdaság átszervezése nagyüzemi gazdaságokká, amelynek jellemzői a magas és egyre növekvő termés- és termékhozam, szinte korlátlan lehetőségek a gépek és általában a technika alkalmazása terén, lehetőség a legfejlettebb agrotechnikai módszerek tudományos alkalmazására,

minit pl. a többéves vetésforgó bevezetése és mindezek következtében a magas áruhozam. Nekünk világosan látnunk kell, és határozottan állást kell foglalnunk abban, hogy mint ahogyan az iparban nem a kézi munkán alapuló kisipari termelés, hanem a géprendszeren alapuló nagyipari, nagyüzemi termelés az egyetlen lehetséges módja az iparcikkek mennyisége fokozódásának, ugyanúgy, ha a körülményei mások is, de alapelvében teljesen azonosan a mezőgazdaságban is kizárólag a jól gépesített nagyüzemi termelés az egyetlen lehetséges mód a termelés fokozására.

Nem a párt és nem a kormány, és főleg nem egyes személyek szubjektív véleménye és akarata az, amely a .cérdést ilyen módon állítja fel, hanem az objektív valóság. maga az élet állítja elénk félreérthetetlenül a követelményt: vagy emelni

akarjuk az életszínvonalat és akkor fokoznunk kell a termelést, ennek érdekében pedig át kell szerveznünk mezőgazdaságunkat a szétszórt kisparcellákból nagyüzem: gazdaságokká, vagy pedig nem szervezzük át a mező- gazdaságot, és akkor nem lehetséges a termelés emelése és így nincs életszínvonalemelés. Ilyen egyszerűen és ugyanakkor kérlelhetetlenül áll előttünk a kérdés.

Figyelembe kell vennünk továbbá egy másik tényezőt: népgazdaságunk jelenlegi szerkezetét. Mint ismeretes, iparunk és kereskedelmünk alig néhány százaléktól eltekintve, szocialista ipar, illetve szocialista kereskedelem.

Ugyanakkor mezőgazdaságunk — amely a népgazdaság másik fő ága — túlnyomó többségében szétszórt, kisáru- termelő parcellákból áll. Immár 10 esztendeje annak, hogy a népgazdaság Ilyen kettős alapon áll. Felmerült gazdasági nehézségeink oka többek között ebben is rejlik. Ha tehát mi népgazdaságunkat meg akarjuk szilárdítani, csak egyetlen Járható út áll előttünk: a mezőgazdaságot is szocialistává kell tenni. A mezőgazdaság átszervezése nélkül nem lehetséges a szó ciaMzmus felépítése.

Ezzel kapcsolatban szüksé ges tisztázni egy, az utóbb időben felmerült kérdést, mi a cél és mi az eszköz. Vansűlygyarapodásra 18,48 Ft,

sertéshízlalásnál 1 kg súly- gyarapodásra 11,64 Ft jut. Igaz, ezek a tényszámok alacsonyabbak. mint az előirányzatok voltak, ez azonban semmit sem változtat azon a tényen, hogy még mindig magas az önköltség.

nák, akik úgy vélik, hogy a cél a mezőgazdaság átszervezése. A párt agrárpolitikájának tézisei határozott választ adnak erre a kérdésre:

„a mezőgazdasági termelés

fejlesztése és a szocialista

átalakítás egységes, elválaszthatatlan feladatot képez.

A mezőgazdaság nagyüzemű átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mezőgazdasági termelőerők állandó fejlesztésének, a dolgozó nép, s ezen belül a parasztság jóléte állandó növelésének”.

A mezőgazdaság átszervezésével kapcsolatos feladatokról beszélve, úgy vélem, feltétlenül szükséges eddigi munkánk értékelése. Határozott választ kell adnunk arra, hogyan értékeljük megyénk mezőgazdaságának átszervezésére irányuló eddigi munkánkat, mivel az ellenforradalom okozta eszmei zavar és bizonytalanság nyomai még érezhetőek.

Az ellenforradalom — mint ismeretes — azt állította, hogy a termelőszövetkezeteknek, a szövetkezésnek a magyar faluban nincs gyökere, idegen a magyar parasztságtól; hogy a termelőszövetkezetek soha nem válnak életképes gazdaságokká, nem tudnak gyökeret verni a magyar faluban. Ezt Igazolandó, hivatkoztak a termelőszövetkezetekben ténylegesen meglévő hibákra és fogyatékosságokra, természetesen sokszorosára fújva fel azokat. Azt állította továbbá, hogy éppen mert a szövetkezés idegen a magyar paraszttól, termelő- szövetkezeteinket kizárólag erőszakoskodással, a parasztság kényszerítésével * tudtuk létrehozni és a legkisebb szellő szétfújja azokat.

Mi a termelőszövetkezeti mozgalom, és e mozgalom ki- fejlesztése érdekében végzett munkánkat a tényekből kiindulva értékeljük. Azokból a számadatokból, amelyeket a beszámoló elején már ismertettem és amelyeknek egy része a határozati javaslatban is szerepel. Kiindulunk továbbá a számokon túl abból a tényből, hogy az ellenforradalom dühöngésének napjaiban a termelőszövetkezetek

jelentős részében a tagság nemcsak nem használta fel a legelső alkalmat a termelő- ;övetkezet otthagyására és szétzüUecztésére, hanem ellenkezőleg, készek voltak fegyver nélkül, ásóval, villával — akár életük árán is — megv édeímezni a közös gazdaságot.

Kiindulunk továbbá abból a tényből, hogy 1957 tavaszán, amikor a párt és a kormány előtt minden állami, helyi szerv előtt az ellenforradalom végleges leverésének feladata állott, és így a termelőszövetkezeteknek közvetlen segítséget nem tudtak nyújtani, és ennek ellenére nemcsak nem oszlott fel minden termelőszövetkezet, hanem a feloszlottak egy része is újjáalakult, a kilépett tagok egy része újból visszalépett.

Mi ezekből a tényekből — az elleníorradalmárokkal homlokegyenest ellentétben — azt a következtetést vontuk le és valljuk szilárdan, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom kitéphetetlen gyökeret vert a magyar faluban, olyan fává terebélyesedett, amely máris meghozta első gyümölcseit. Valóban, ha ez a mozgalom idegen a magyar parasztságtól, ha a létrejött termelőszövetkezetek kizárólag erőszak következményei lennének, akkor hogyan maradtak meg, hogyan érhették el azokat a gazdasági eredményeket, amelyekről már fentebb beszéltem? Hogyan szilárdulhattak meg szervezetileg? Vajon az erőszaknak kell-e tulajdonítanunk azt, hogy a kilépett tagok egy jelentős része újból visszalépett, éspedig igen nehéz akadályokat leküzdve, mindenekelőtt annak a merev elzárkózásn ak és káros szemléletnek a rendkívüli nehézségeit, amelyek a termelőszövetkezetekben a kilépettekkel és általában az egyéni parasztokkal szemben átmenetileg elterjedtek? Vajon mi magyarázza, mi lehet az oka annak, hogy az ezévben eltelt összesen másfél hónap alatt több mint 1000 belépő van a termelőszövetkezetekbe, és hogy új termelőszövetkezetek is alakultak? Ezek ismét erőszakoskodások következményei?

Ügy vélem, ma már ezt nehéz volna elhitetni bárkivel is. Végeredményben tehát azt hiszem, megállapíthatjuk:

a párt politikája, amely a termelőszövetkezetek szervezésére,- a szocializmusnak a mezőgazdaságban is történő felépítésére irányul, alapjábanvéve helyes volt,

munkánkat, amelyet e poétika végrehajtása érdekében végeztünk, végeredményben pozitívan kell értékelni. — Ugyanakkor súlyos hiba volna, és további munkánkra káros következményekkel járna, ha nem látnánk, vagy nem ismernénk be, hogy e munka során követtünk el hibákat, helyenként elég komoly hibákat is; hogy valóban nem elég körültekintően, megfontoltan jártunk el, nem fektettünk kellő súlyt arra, hogy a szövetkezeteket a parasztság egészének támogatásával fejlesszük, hogy a tagosítás során számos becsületes dolgozó parasztot sértettünk meg. Az elkövetett hibákat állandóan szem előtt kell tartani, azokat megismételnünk nem szabad. Határozottan fel kell lépnünk minden olyan nézet és módszer ellen, amely arra irányul, hogy a szövetkezés lenini elvét, az önkéntességet háttérbe szorítva, különböző nyomások alkalmazásával kényszerítse be a parasztokat a termelőszövetkezetbe, Ez természetesen nem tűrhető meg, és mi nem is fogjuk megtűrni. De ugyanakkor szükség van arra, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésével, a termelő- szövetkezetek megszilárdításával ugyanolyan céltudatosan, lelkesen, határozottan és ugyanolyan meggyőződéssel foglalkozzunk, mint ahogy azt eddig tettük. Fel kell számolnunk e téren minden bizonytalanságot, ki kell küszöbölnünk minden gátló tényezőt.

1957-ben gyakran megkerültük a mezőgazdaság perspektívájával, átszervezésével kapcsolatos kérdéseket, szívesen kitértünk az ilyen természetű viták elől.

Ennek véleményem szerint több oka van: az egyik oka, hogy még érezhető volt az ellenforradalom okozta ideológiai zűrzavar a szocializmus építésének kérdésével kapcsolatban. A másik, hogy a stabilizálódást egy többévig tartó hosszú folyamatnak véltük, és úgy láttuk, hogy a stabilizálódás időszakában ezt a kérdést nem tűzhetjük újból napirendre. Hozzájárul továbbá, hogy éppen az el- lenforardalom okozta hatás következtében gyakran mi magunk is nemcsak eltúloztuk a hibáinkat, hanem ezzel együtt kisebbeknek láttuk eredményeinket, igy a hibák aránytalanul túlsúlyba jutottak, és ezért féltünk újból hozzáfogni, hozzányúlni ehhez a problémához. És végül szerepet játszott benne némi kényelmesség is, ami abban mutatkozott meg. hogy mivel a párt Központi Bizottságától ős a kormánytál “9 amelyeknek ereje zömét egyéb feladatok kötötték le, —nem kaptunk idevonatkozólag konkrét feladatokat, ml mai gunk is szívesen félretettük ezeket. Az igazság kedvéért azonban meg kell mondani, hogy ezt felismertük, és utána határozott lépéseket tettünk a bizonytalanság'és a kényelmesség felszámolására, a termelőszövetkezetekkel, a termelőszövetkezeti mozgalommal kapcsolatos munkánk javítására. Ezek eredményeképpen kétségtelenül előrehaladtunk az elmúlt év folyamán a termelőszövetkezetek megszilárdítása terén. De ugyanakkor egyhelyben topogás volt tapasztalható a tsz-mozgalomban, sőt a statisztikai adatok szerint év végéig mintegy 300-al több volt a kilépők, mint a belépők száma. Ügy látjuk, hogy ez az átmeneti egyhelyben topogás elkerülhetetlen volt, és szükség is volt arra, högy először a meglévő termelő- szövetkezeteket szilárdítsuk meg. Megvédeni és megszilárdítani: így állt előttünk a feladat, — de csak 1957-ben, Továbbra is ezt csinálni, csak a megszilárdítással foglalkozni anélkül, hogy most már a mozgalom továbbfejlesztésével is foglalkoznánk! nem volna helyes.

Most tehát a feladat ekép- pen módosul: tovább szilárdítani a meglévő termelőszövetkezeteket és ezzel együtt lépéseket tenni előre a fejlesztés terén.

Ügy értékeljük, hogy a feltételek kedvezőek, mert azok a politikai és gazdasági tényezők, amelyek 1957-ben, elsősorban az egyéni gazdaság mellett hatottak, már másképpen érvényesülnek. — Mindenekelőtt lényeges változás van az ellenforradalom eszmei hatása terén. Ma már nem a termelőszövetkezet-ellenes hangulat uralkodó, még a kívülállók körében sem. Szilárdan támaszkodhatunk azokra az eredményekre is, amelyeket termelőszövetkezeteink az 1957-es év során elértek, gazdasági és szervezeti téren egyaránt. Határozottabban érvényesül a párt és kormány segítsége is a termelőszövetkezeti mozgalom számára. Elég, ha csak a 3C004-es kormányhatározatra és a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjbiztosítására vonatkozó rendeletre utalunk. Az alapok tehát megvannak ahhoz, hogy eredményeket érjünk el a mezőgazdaság terén ellőttünk álló feladatok megoldásában. Bátran hozzáfoghatunk ehhez a munkához, de ugyanakkor megfontoltan, okosan, józanul és óvatosan kell cselekednünk.

Mit kell tennünk, hogy ténylegesen eredményes legyen a munkánk ?

a)

Mindenekelőtt tisztázni kell a vezetőkben a mezőgazdaság átszervezésének szükségességét és a meggyőződést, hogy a mi körülményeink között ez az egyetlen helyes és járható út; hogy igenis megvannak a feltételei az eredményes munkának. Ügy gondolom, túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a vezetőkben, legyenek párt-, tanácsi-, tömegszervezeti- vagy egyéb téren, — elsősorban megyei és járási szinten — ez a kérdés lényegében tisztázottnak tekinthető. Hátra van azonban a községi vezetők egy részénél és néhány termelőszövetkezeti vezetőnél tisztázni a fentebb elmondottakat. — Javasoljuk határozatilag kimondani, hogy valamennyi pártmunkástól és egyszerű párttagtól, valamennyi tanácsi vezetőtől és az apparatus minden dolgozójától elvárjuk, számukra követelményként állítjuk, hogy ne csak egyetértsenek a párt és a kormány politikájával és idevonatkozó határozataival, hanem határozottan képviseljék is azt, tőlük telhetőén aktívan tevékenykedjenek e politika maradéktalan megvalósításában. Mindenekelőtt meggyőzéssel el kell érnünk, hogy az itt-ott jelentkező ellenállást ezek között az elv- kársak között leküzdjük.

b)

Az elmúlt év kőzepetá- ján fennálló állapothoz viszonyítva változott a termelő- szövetkezetek vezetőinek, de bizonyos mértékig már a tagoknak a véleménye is, a kívülálló egyénileg gazdálkodó parasztokhoz való viszony tekintetében. Kezd megszűnni az a makacs elzárkózás, ami jellemezte őket, megszűnőben van az a káros nézet, amely minden egyénileg gazdálkodc parasztot, de főleg a termelő- szövetkezetből kilépetteket ellenségnek tekint, kialakulóban van az egyedül helyes, normális jó viszony a termelőszövetkezeti tagok és az egyéni parasztok között. Ennek ellenére azonban korántsem mondhatjuk el, hogy e téren már nincsenek, további teendőink. Ellenkezőleg, még komoly feladataink lesznek a jó viszony megteremtése terén. Termelőszövetkezeteink egy részében még most is elzárkóznak új tagok felvételétől. Mások már eljutottak odáig, hogy visszafogadják a kilépett tagok közül a becsületes, rendes embereket, de változatlanul idegenkednek attól, hogy ők maguk menjenek ezekhez a parasztokhoz, ők keressék a kapcsolatot. Felmerül tehát a kérdés, ki tegye meg az első lépést? Ügy gondolom, nem lehetne azt a választ adni, hogy tegyék meg az egyénileg gazdálkodó parasztok, de ugyanígy nem lehet kategorikusan leszögezni, hogy tegyék meg egyedül a termelőszövetkezeti tagok. Arra van szükség, hogy olyan légkört teremtsünk, amelyben úgy az

egyénileg gazdálkodók, mint a termelőszövetkezeti tagok természetesnek tartják, hogy a jó viszonyt zavaró kellemetlenségeket kiküszöböljék, és nem csinálnak presztízskérdést abból, hogy vajon ki kezdte a közeledést. A tsz- tagok is tegyenek kezdeményező lépéseket az egyéni parasztok megnyerésére, és ugyanakkor ne utasítsák ej az egyéniek részéről tapasztalható közeledést sem. Valahogy olyanformán, mint Mikszáth írta: mindenki lépik egyet. Ugyanitt szükségesnek tartom határozottan leszögezni:

A termelőszövetkezeti tagoknak továbbra is alapszabály biztosította joguk van ahhoz, hogy a jelentkezők közül megválogassák azokat, akiket felvenni szándékoznak és elutasítsák azokat, akik érdemtelenek a termelőszövetkezetbe való felvételre. — Fel kell azonban a figyelmet hívni arra, hogy ez a jog a jelentkezők megválogatására ne jelentsen és nem jelenthet „izzasztást” és ne ellenszenvből, ne az egyéni parasztoktól való idegenkedésből fakadjon. Valamennyi termelőszövetkezeti tagnak úgy kell a ma még egyénileg gazdálkodó parasztokra tekinteni, hogy ők a holnap szövetkezeti parasztjai.

c)

Munkánk eredményességéhez feltétlenül hozzá tartozik a termelőszövetkezetek eredményeinek ismertetése, propagálása. Azok a számok) amelyekről fentebb beszéltem, bizonyítják, hogy nem kell szégyenkeznünk tsz-eink eredménye), láttán, hanem ellenkezőleg. ma már a termelőszövetkezetek gazdasági eredményei a gazdálkodás színvonalát, a munka szervezettségét, a munkafegyelmet, mindezek következtében a tagok életszínvonalát illetően a legjobb és a legmeggyőzőbb érveket szolgáltatják a termelőszövetkezet előnyeinek bizonyítására. Mindenekelőtt a legjobb termelőszövetkezetek eredményeit kell ismertetnünk. még akkor is. ha nem az adott községben vannak azok, éspedig azért. mert perspektívában tudjuk megmutatni a kívülállóknak és maguknak a szövetkezeti tagoknak is, hogy milyen lehe- hetőségek rejlenek a közös gazdálkodásban. Emellett termesztésen szükség van a helyi termelőszövetkezetek eredményeinek megmutatására, ismertetésére is, hiszen — egymagában a legjobbak eredményei még nem nem elégségesek. A , termelőszövetkezetek tagjai ugyanakkor. amikor saját eredményeiket ismertetik, beszéljenek őszintén, hibáikról is. Kérjék ki a. kívülállók tanácsát, egy-egy hiba kiküszöbölésének módjára vonatkozólag és hallgassák meg ezeket a tanácsokat Annál is inkább szükség ran erre. ment

4