Szolnok Megyei Néplap, 1958. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

MOZAIKOK. MEGYÉNK 1957. ÉVI SPORTÉLETÉBŐL EJmondhatjuüc, hogy az 1957-es sportév «— a nehézségek mellett — igen sok sikert voiit. Sportolóink úszásban, vízilabda, ököl­vívó, labdarúgó, vivő, kerékpár, női kosár­SZPARTAKIÁD VIZILABDA-USZAS Az év kimagasló, legszebb tel­jesítményét — az Immár három olimpikont, — Boros, Kanizsa, Hasznos n.-őt magába foglaló Szolnoki Dózsa vízilabda-csapata érte el azzal, hogy a világvi­szonylatban is komoly játékerőt képviselő magyar mezőnyben másodszor szerezte meg a Ma­gyar Népköztársaság bajnoka címet. Emellett értékes nemzet­közi győzelmek fémjelezték tu­dásukat. A Bukaresti Dinamó, a Vansói Gwardia, a Moszkvai Toi> pedó, a Moszkvai Dinamó elleni nagyszerű mérkőzésekre mindig büszkén emlékeznek vissza a szolnoki szurkolók. Soltéig em­lékezetes lesz a Dózsa magde- burgi diadalmas vendégszereplé­se, vagy az úszók ragyogó győ­zelmei is. Boros, Szegedi, Hasz­nos X., Pintér, Hegmann, Kuczo- ra, Kanizsa, Hasznos XI., Brind­za, Koncz, Kelemen, Kádár neve ismertté vált ország, sőt világ­szerte is. Boros Ottót és Kanizsa Tivadart az a megtiszteltetés Is érte, hogy résztvehettek a Moszk­vai VIT versenyen is, Szépséghibája ez évi szereplé­süknek a romániai túrán, majd az ezt kővető MNK mérkőzések során elért gyenge eredményei, melyek túlnyomórészt a gyenge edzési lehetőségeknek és a túl­zsúfolt program okozta fáradt­ságnak is tudható be, örvendetesnek mondható a Szolnoki Honvéd vízilabdázóinak OB II.-es szereplése és a Szol­nokon szeptember 29-én megren­dezett néphadsereg úszóbajnok­ság is. A Szolnoki MA\5 úszó-szakosz­tálya pedig az utánpótlás neve lése terén ért el figyelemremél­tó eredményaket, LABDARÜGAS KERÉKPÁR Kerékpárosaink az év ele­ién rendezett versenyeken je­lentős pontelőnyt szereztek és biztos várományosai voltak az országos Béke Kupa pont­versenynek. A keletnémet és magyar válogatottak szolnoki szereplése az év egyik leg­szebb sporteseménye volt. Sajnos, hogy a Szolnoki MÁV anyagi nehézségek miatt kénytelen volt megszüntetni a kiváló erőből álló szakosz­tály működését, mely nagy veszteséget jelent megyénk sportjának. Az időközben megalakult Szolnoki Kinizsi kerékpárosai máris figyelem­reméltó eredményt értek el rövd működésük alatt. VÍVÁS Vívó-sportunknak komoly si­kereket hozott az 1957-es év. Kü­lönösen kiemelkedő volt Sági szereplése, aki előbb Szolnok város kard- és párbajtőr bajno­ka lett, majd az országos ifjúsá­gi válogatóversenyen szerepelt kitűnően. Igen szép sikert ho­zott vívóinknak a lengyel „Gdansk'« és a vidéki vasutas válogatott találkozó, amikor a vasutas színek képviseletében a Szolnoki MÁV versenyzői öreg­bítették jó hírnevüket. A Bala­toni Kupa küzdelmek sikerei után kettős győzelmet szerzetek a Szolnoki MÁV vívók A területi csapatbajnokságok során a férfi tőrözők jogosulságot szerezték az országos döntőben való rész­vételre, majd megszerezve az I. osztályú minősítést, ezt heves küzdelem után meg is őrizték, KOSÁRLABDA vä> //. 'ivt -SS megnyerve, nagy dicsőséget és i dión díszpáholya előtt vomll el, maradandó sikert szerzett me- Závodszky Sándor megyei sport- gyénk színeinek. | felügyelő vezetésével a gyoztes­Megyénk válogatbttja a Népsta- | nek járó vándorzaszlóval. ATLÉTIKA Atlétáink az év folyamán sok versenyen szerepeltek és jelen­tős sikert értek ei. A Szolnoki MÁV női és férfi válogatottja megnyerte a Szolnok—Debrecen —Nyíregyháza városok közötti pontversenyt, emellett az egye­sületi bajnokságon is _ biztosan szerezték meg az elsőséget. Az országos vasutas bajnokságon három első, hét második, öt har­madik /díjat és több értékes he­lyezést értek el a MÁV atléták, A Magyar Népköztársaság 18o*f. évi bajnoki küzdelmei 6orán pe­dig a serdülő női 4x100 m-es vál­tó harmadik helyezést szerzett. Jól állta meg helyét az egyesü­leti bajnokságokon a Jászberé­nyi Vasas komoly erőkből álló, fejlődőképes atlétagárdája is. — Ezenkívül a törökszentmiklósi atlétáknál is mutatkoznak jelei a fejlődésnek. Ugyanezt állapít­hatjuk meg a Martfűi MSE atlé­tikai szakosztályáról is, MOTORKERÉKPÁR A technikai sportok között leg­népszerűbb megyénkben a rao- totsport. Sajnos, megfelelő ver­senypálya hiányában a sok bá­tor és országos viszonylatban is hírneves vesrenyzőinkről, Perge, Győré, Mohácsi, Bohács stb. ke­veset hallottunk. A Magyar Hon­védelmi Sportszövetség háztömb- körüli motőr- és autó gyorsasági versenye és az őszi, november 7, tiszteletére rendezett MórScz-U- geti salakpálya-verseny méltó kezdeményezés volt és nagy kö­zönségsikert hozott. Reméljük, hogy e kezdeti siker a Magyar Honvédelmi Sportszövetség kere­tén belül tovább fejlődik és a motorsport hívei a jövő évben több hazai versenyen gyönyör­ködhetnek majd jóltépe6ségű mo­torosaink sikereiben. SÚLYEMELÉS A legnépszerűbb sDortáe, a labdarúgás is sok örömet ho­zott megvénk színeinek. A legszebb fegyvertény kétség­telenül a Jászberényi Vasas csapatáé volt. A megyei baj­nokok tornáján elért győze­lemsorozat után az együttes az NB. II.-ben is ragyogóan szerepelt és a bajnoki táblá­zaton elfoglalt előkelő harma­dik helye jogos büszkeséggel töltheti el nemcsak a jászbe­rényi snoríembereket. hanem megyénk minden igazi szur­kolóját. Másik élcsapatunk a Szol­noki MÄV, igen szeszélyesen szerepelt az idén. A tavaszi idényben elért hetedik, helve még elfogadható volt. mert az együttes a legjobbak ellen is jól helytállt. Az őszi idény­ben azonban egvik nehézsé­get a másik követte és a ió eredményeket váratlan sok­szor súlyos vereségek követ­ték. Reméljük, hogy a kitűnő együttes is megtalália a kiver zető útat a hullámvölgyből, s leküzdve a nehézségeket, az 1958-as évben múltiához mél­tóan szerepel maid. Az év másik kellemes meg­lepetése volt az újjáalakult Szolnoki MTE ragyogó sze­replése az NB. III.-ban. Már a tavaszi idényben az osztá- lyozók során is feltűnt az együttes ió felkészültsége. Az NB. III.-as bajnokságban ve­retlenül elért őszi elsősége or­szágszerte, feltűnést keltett és szép reménnyel tölti el a Mun­kás Testedző Egylet egyre nö­vekvő táborát, de ezen túl­menően a város sportszerető dolgozóit is. Ugyancsak labdarúgóspor­tunk sikerét jelentette me­gyénk ifjúsági válogatott csa­patának szereplése, mely Csongrád. Pest megye. Buda­pest III.. és Budapest V.. Szol­nok és Békés megye mezőnyé­ben csak minimális különb­séggel került a második hely­re. Ez a szép eredmény lab­darugó-sportunk utánpótlásá­nak fejlődéséről tanúskodik, melynek egvik alapja az Al- szövetség által lebonyolított rendszeres ifjúsági bajnokság is. . .. ............ FA ismerést érdemel a Szol­noki MÁV női kosárlabda- csapata, mely az NB. II.-es csoport győzteseként részt- veit az osztályozókon és az idegekre menő küzdelemben bejutott az NB. I.-be. Árnyol­dala is volt ennek a sportág­nak, ugyanis másak női csa­patunk, a Vörös Meteor éppen ekkor esett ki az OB. I.-ből. A Meteor együttese azóta győ­zelmet győzelemre halmozva tör a visszajutás felé. Igen érdekes volt a román Progres- su—Meteor nemzetközi talál­kozó is. EVEZÉS A valamikor nagyhírű és hosz- szú Időn át gazdátlan evezős- sportot a Szolnoki Kinizsi szer­vezte újjá. Lelkes vezetők, élü­kön Ignádz Kálmánnal, a tagság­gal együtt fővárosi igényeket is kielégítő barátságos klubházat teremtettek e szép sportágnak. Több, országos viszonylatban is figyelemre méltó eredményt ér­tek el a fiatal evezősök az év fo­lyamán. Először a Magyar Eve­zős Szövetség évadnyitó verse­nyén a fővárosban kezdték meg sikeres szereplésüket, amikor is a férfi ifjúságiak csoportjában 1500 méteres távon Ignácz István nagy fölénnyel, lett első, Kiss György pedig a negyedik helyet biztosította. A kezdeti sikereket még sok szép eredmény követte az év folyamán. Most pedig szor­galmasan készül a szakosztály, hogy a többéves ígérethez hí­ven, a végre Szolnokon megren­dezésre kerülő országos vidéki evezős-bajnokságon is tovább öregbítsék szakosztályuk eddigi jó hírnevét. A súlyemelés viszonylag új sportág megyénkben. Meghono­sítása a Szolnoki Hunyadi SK, s ezen belül Pál József többszörös magyar válbjfátött és csúcstartó érdeme, aki amellett, hogy ha­zánk egyik legjobb súlyemelője, nevelő munkájával a szolnoki gárda fiataljai az országos ifjú­sági bajnokságon egy első, há­rom negyedik, egy ötödik helye­zést értek el. De figyelemre mél­tó volt a Keleti Kerület bajnok­ságon elért teljesítményük is. — Hogy csak egy néhányat említ­sünk; légsúlyban bajnok lett Czakó István Szolnok, 175 kg-ali Pehelysúlyban bajnokságot nyert Szokoll L. Szolnok, 197.5 kg-al, — kiftváltósúlyú bajnok pedig Szendrei Endre lett 210 kg-al; Igen nagy elismerést váltott ki a legutóbb — a karácsonyi ün­nepek alkalmával — Szolnokon megrendezett versenyük is, ami­kor Hollói Tamás kétszeres ifjú­sági légsúlyú magyar bajnok, el­érte az I. osztályú szintet. Pál József pedig félnehézsúlyú nyo­másban állított fel új magyar csúcsot, BIRKÓZÁS A nehéz atlétika másik ága, a birkózás is nagyon népszerű me­gyénkben. A Szolnoki MÁV fel­nőtt csapata és a Jászberényi Lehel Ifjúsági gárdája — ha meg­felelő versenyzési lehetőség biz­tosítva lenne, sok dicsőséget sw» rezhetne megyénk sportjának. — Említésre méltó még a török­szentmiklósi és karcagi birkózók munkája is. ASZTALITENISZ A teremgpoEjtok közül égyik legnépszerűbb $ Megyénkben. A sok kisebb szakosztály mellett eredményesen szerepelnek Kar­cag, Mezőtúr és a Szolnoki MÁV NB II.-es csapatai. A Szolnoki MÁV női együttese jelenleg há­ÖKÖLVÍVÁS «A--** Öklözőink múlt évi lendületes fejlődése a hibás bajnoki rend­szer miatt kissé leállt. A barát­ságos mérkőzések során a Bp. FTC ellen, vagy a lengyel Scecin Pagon elleni nemzetközi találko­zója ozoubaja bemuUták a Szol­noki MÁV versenyzői, hogy fej­lődőképesek és megfelelő ver­senyrutin után nagyobb felada­tok megoldására is képesek. — Martfűn és Mezű'úron is talál­kozunk e sportág képviselőivel, csak a heltfi szerveknek kellene nagyobb gondot fordítani e sportág fejlesztésére is. Kellemes feltűnést keltett a Szolnoki MTE fiatal öklözőinek bemutatkozása és szép fejlődé­se. Kár, hogy az utóbbi Időben nemigen hallunk munkájukról. rom ponttal áll az NB rt.-es eso« portjában az élen. Könnyen le­het, hogy hosszú évek után ép­pen most sikerül a felsőbb osz­tályba jutást kiharcolnia, Ha fenti sikerekhez még hozzá­vesszük kiváló labdarúgó játék­vezetőink, Ballá Gyula, Kris'ót TiBor, Hamar Antal. Kiss Vö­dör, Balczó Lajos, Horváth La­jos, stb. dicséretes sikereit, vagy megemlítjük a Mezőtúrról szár­mazó Mosóczy Líviának asztali­tenisz világbajnoki győzelmét, bízvást elmondhatjuk, hogy me­gyénk sportolói megtették a ma­gukét. Az 1957. év nagy veszteségeket is hozott Szonlok megyének, de ezekre a veszteségekre is büsz­kék lehetünk, mert az egyetemes magyar sportnak olyan értéke­ket adtunk át, mint a Diósgyőr­be távozott Iván (labdarúgói, a Bp. Vasasba átigazolt jászberé­nyi Waldeek (labdarúgó), vagy a Tatabányára költözött válogatott Tóth L. Béla és Várbíró Barbála (atléta), akik bizonyára még sok dicsőséget szereznek hazánk sportjának; Amikor az új év küszöbén meg­hajtjuk az elismerés zászlaját kiváló eredményt elérő sporto­lóink előtt, nem mulaszthatjuk el, hogy köszönetét mondjunk a falusi és városi kisegyesületek, a tömegsport igazi bázisai felé is, akiknek mindennapos szürke, de lelkes és fáradhatatlan nevelő munkája a szép eredményeket megalapozta és lehetővé tette. — V. J. — H. Gy. — is hozott megyénk versenyzői számára. — Egy rövid cikk keretében természetesein lehetetlen megfelelően értékelni sportolóink egy évi munkáját, s amikor az esztendő leg­érdekesebb teljesítményeit, eredményeit, eseményeit mozaikszerűem felidézzük, nem felejtjük el a tömegsport ez évi nagyszerű fejlődését sem. Megyénk sportjának jellemzője 1957- ben a sok és érdekes nemzetközi találkozó labdamérkőzéseken román, szovjet, len­gyel, jugoszláv, csehszlovák, német ver­senyzőkkel szemben is becsülettel megáll­tak helyüket és sok örömet szereztek me­gyénk sportkedvelő közönségének. A nem­zetközi versenyek és a soha nem látott hevesiramú bajnoki küzdelmek során a sport minden szépsége megmutatkozott. — Most pedig vegyük sorra az egyes sport- ájgakait; A vidék; a falu sportjának ra­gyogó fejlődéséről tett bizonysá­got a Falusi Dolgozók Sparta- kiádja ez évi versenysorozata. — Ha tömegességben elmaradt ugyan az elmúlt évitől e ver­seny, de megmutatta, hogy a falusi tömegsport komoly bázisa sportéletünknek. Ha jól gazdál­kodunk velük, biztos pillérei lesznek megyénk sportéletének. Megyénk Spartakiád válogatottja a július 5, 6, 7-én Budapesten megrendezett országos döntőn a megyék közötti pontversenyt /

Next

/
Thumbnails
Contents