Szolnok Megyei Néplap, 1958. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-19 / 16. szám
A Szolnok megyei NÉPLAP SPORTJA lei lehet csali „óit“ általánosítani Mi lelkesítse jobb szereplésre a sportoló fiatalokat? A KISZ L ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETEN. valamint az azt megelőző és most lezajlott KISZ taggyűlések döntő többségér rendkívül sok szó esik a testedzésről, a sportoló fiatalok neveléséről, s általában a KISZ szervezetek sport te vékenységérőL A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség egyik legfőbb feladata segíteni a pártnak a magyar Ifjúság kommunista nevelésében, mely rendkívül széles és bonyolult feladat. Maga Marx Károly 1886- ban azt írta, hogy a .nevelés alatt három lolgot értünk; először: a szellemi nevelést, másodszor: a testnevelést, harmadszor: a politikai nevelést”. Ebből is kitűnik, hogy amikor a nevelésről beszélünk, ez alatt nemcsak a marxizmus—’.önlniz- nus alapjainak oktatását értjük, hknem a testnevelést, a sportot is. A fenti igazságról nekünk nem szabad megfeledkeznünk. A felszabadulás óta ezt pártunk is mindenkor figyelembe .vette és nagy gondot fordított a magyar sportmozgalom fejlődésére. Már 1947-ben az MKP is felvázolta sportprogramjában az ezen a téren megmutatkozó legfőbb célkitűzéseket. A program többek között kimondta: „A magyar demokrácia fejlődése megkívánja, hogy a dolgozók, munkások és parasztok, értelmiségiek százezrei részesüljenek a sport örömében, erősítő, egészségvédő hatásában A feladat hatalmas, új országot kell építeni, megvalósításához egészséges, erős, bizakodó emberekre, sportolókra van szükségünk”. Az azóta eltelt 10 év alatt természetesen nagy utat tettünk meg. Az 1956. évi ellenforradalom azonban megmutatta, az eredmények mellett azokat. a hibákat is, amelyek a sportolók nevelése i terén megmutatkozik. Éppen ezért a párt Politikai Bizottsága is foglalkozott a magyar sport és testnevelés helyzetével és múlt év novemberében ezzel kapcsolatban határozatot is hozott, mely kimondja, hogy a testnevelés és sportmozgalom 12 év alatt nagyszerű fejlődést ért el. Emellett azonban hibák is voltak. Melyek is azok a hibák, melyek ellen minden sport- és ifjúsági vezetőnek egyaránt harcolni kell? Vasárnapi sportműsor Megyei asztad ieni»i bajnokság S? u AZ ELSŐ ILYEN HIBA túlzott anyagiasság. Nagyon sok versenyző ősalakkor hajlandó magára ölteni klubjának egyesületének mezét és csak akkor hajlandó versenyezni, ha azért külön jutta tást kap. Meg kell mondani őszintén, hogy egyesek már dolgozni sem akarnak, csupán a sportból gondolják megélhetésüket fenntartani. Természetesen ezekért a hibákért nemcsak a sportolókat kell elítélni, hanem vezetőiket is. Sportköri, üzemi és vállalati, vezetők is felelősek egyaránt, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a versenyzés külön kereseti forrás legyen illetve egyes személyek részére életfenntartást biztosítson. Amikor falvakban és városokban egyaránt a fiatalok ezreit lelkesíti a sportolás, a testedzésben váló részvétel, akkor nem engedhető meg. hogy egyesek monopóliumot csináljanak ebből — még ha olyannyira tehetségesek is , és csakis külön anyagi juttatásért, jobb állás elnyeréséért hajlandóik csak versenyezni. Nyíltan és őszintén: meg kel1 mondani, hogy az ilyen vensenyápknek el keil tfinirf a sport területéről Emellett s azonban azokat a sport- és vállalati vezetőket is fiélre kell állítani, akik elősegítik ezen hibák létrejöttét, illetve nem lépnek fel kellő eréllyel azok megemelésére. _ Mi is lelkesítse hat ^ sportoló fiatalokat a jobb eredmények elérésére? Természetesen nem a törvénytelen anyagi juttatás, a jobb állás elnyerése Mindenekelőtt klubjuk, községük, városuk és megyéjük iránti szeretet, ragaszkodás. Ezen kívül a bajnoki cím és z sportdíjak elnyerése, klubjuk színeinek di adalra jut tatása lelkesítse őket. A becsületes sportoló fiatalok zárják ki maguk közül azokat, aldk csak pénzért akarnak eredményeket elérni Meg kell mondani yilágosan, hogy a szocializmus építésére, megvédésére egyaránt Ítész, öntudatos fiatalok millióira van szükség. Igaz, hogy maga a sportolás is nevelés. Hiszen fizikailag is edzetté válik a fiatal, ezen kívül bátorságra, közösségi szellemre, a nehézségek leküzdésére is nevelést kap. Azonban többre is szükség van ennél. A hazát, a népet szerető és más népeket is tisztélő fiatalokat kell nevelni. Sportoló fiataljainknak olyan emberekké kell válniok, akik nem jogtalan előnyök szerzéséért sportolnak. Akiket a dolgozók Bzeles tömegei maguk közé tartozóknak, szocialista szellemű sportolóknak tekintenek. Ahhoz azonban, hogy fiataljaink ilyenekké váljanak, az szükséges, hogy ilyen irányban neveljük őket. Ebben nagy munka vár ifjúsági rzövetsé- günkre is. Az MSZMP Politikai Bizottságának határozata ugyanis kimondja: „A szakszervezeteknek és a KISZ-nek rendkívül nagy szerepe van a szocialista sport- munka fejlesztésében és ezt a szerepet az állami sportszervek helyettük betölteni nem tudják.” Éppen ezért alapvető feladatunk annak elősegítése, hogy a sport és testnevelés szocialista szellemű ifjúság nevelését szolgálja. A KISZ-nek következetesen harcot kell folytatni a testnevelés terén nagymértékben meglévő nacionalista nézetek és önző magatartások ellen. A KISZ szervezetek és. ifjúsági vezetők mindenekelőtt abban segítsék a sportvezetők, edzők, testnevelő tanárok munkáját a szaknevelés mellett, hogy a munkában is helytálló, erkölcsi magatartásában is példamutató sportoló fiatalokat neveljenek. A Megyei Asztalitenisz AI- S2Öyetség ma délelőtt 9 órai kezdettel Szolnokon, az Újvárosi Iskola tornatermében rendezi meg a megyei férfi és női egyéni asztalitenisz bajnokságot. Ifjúságiak is indulhatnak. Az eddigi nevezések alapján népes mezőnyök indulására van kilátás. Nevezéseket ma reggel 8 óráig a helyszínen is elfogad a Megyei Áíszö vétség. L0- ij ® Atlétikai sportunk 1957*ben az eredmények tükrében IV. rész; 10 «er méteres síkfutás, átlageredmény (1956-ban nem volt induló ezen a távon, 1957-ben 2 versenyző után 36:15.8 p. 1. Szabó József (Szóin. MÁV) F, 35:03 5, 2. Földi László (Szó. MÁV), F, 37:28.2 p. 10 km-es gyaloglás, átlagja gered mén v 2 versenyző n*-u 1956-ban 52:22.8, 1957ben 5 versenyző után 54:44,6 p. 1. Szabó József (Szó. MÁV), F, 47:02.6, 2. Jegest Jánoá (Szolnoki MÁV), F, 5-2:33.0, 3. Horti Lajos (Jb. Vasas), F, 53:46.6, 1. Andó János (Szó. MÁV), 1, 50:46.4, 5. Orovecz Elemér.tägfedkF, 60:34.8 p. 20 km-es gyaloglás, . átlag- eredmény 1 versenyző után 1956-ban 1:52.03.4, 1957-ben 3 versenyző után 2:00.15.6 ó. 1. Szabó József (Szó. MÁV), F, 1:50.55.0, 2. Jegest János (Szó. MÁV), F, 1:57.48.0, 3. Földi László (Szó. MÁV), F. i«« * A Szolnok Megyei Néplap. 1958. január 16-i számában megjelent a „Szülői Büszkeség” széphangzású cím alatt egy rövid cikk, — B — aláírással. Nem szándékozom vitatkozni a cikk írójával, mert ennek nem látom szükségét, engedjék meg azonban, hogy a vállalat nevében visszautasítsam azt a hozzá nem értő, durva megállapítást, amellyel a cikkíró, a cikk második hasábjának első sorában a Bel- spedet illeti. Ez a hasonlat sérti vállalatunk 318 dolgozója önérzetét. A cikkíró megállapítása a Belsped dolgozókat, olyan színben tünteti fel, mintha a műveltség legalacsonyabb fokán állnának, avagy nem volna köztük olyan, aki általános műveltséggel rendelkezne. Ez a megállapítás nemcsak szűk látókörre vall, de olyan félszeg megvilágításba helyezi dolgozóinkat, hogy kénytelenek vagyunk a vállai szómon lat nevébe» asagyaráaatoi kérni. A magam részéről fa gyer-< mekszeretó apa vagyok és gyermekemet a jó nevelés követelményeinek megfelelően, a felnőtek iránti tisztelet adásra nevelem. Ha azonban netalán más szülők nevelési rendszerében hasonló jelenségekkel találkozunk, nem lehet olymódon összehasonlítást tenni, mint ahogyan azt — B — cikkíró tette. — B —■ cikkíró tanulja meg a tömegek és az egyének közötti vélemény disztingválását és úgy vegyen kezébe tollat Dikó Balázs igazgató. • Bíkó elvtárs által hiányoltakkal egyetértünk, mert ha van is a vállalatnak egy-két olyan dolgozója, aki néha megfeledkezik magáról, az nem jelenti azt hogy általánosítsunk az összes dolgozók* ra. (Szerk.) “7" I ftMtüddmkmtUMa 1 »958. JANUAR 20—22-IG: ADSdreaMk A SPORTSZERVEK VEZETŐIVEL karöltve azt kell biztosítani, hogy a klubok, SK-k élére olyan vezetők kerüljenek, akik feltétlenül elismerik a KISZ vezetését, akiknek nem jelent problémát az, hogy a sportkörök vezetőségének terveit, versenynaptárát, költségvetését a KISZ alapszervezet vezetősége, vagy taggyűlése hagyja jóvá Továbbá azt sem nehezményezik, hogy tevékenységükről a KISZ alapszerv vezetőségének rendszeresen beszámoljanak. Ami pedig legfontosabb, hogy a sportkörön belül érvényre juttassák a szocialista sportolók nevelésével kapcsolatos elveket. BV.N07E ERNŐ KISZ MVB ágit. prop. titkár Cibakháza Fegyvernek Jánoshlda Jászalsószentgyőrgy Jászapáti J ászárokszáHás Jászberény Jászdó zs a Jászfény szara Jászladány Kenderes Karcag Kisújszállás Kunhegyes Kunmadaras KunszentmártíWl Mezőtúr Dózsa Mezőtúr Szabadság Öcsöd Rákóczii alva Szolnok V. CS» Szolnok Tisza Szolnok Millcnenm Tiszai öld vár Tiszafüred Tiszák űrt Törökszentmfklö# Türke ve tljszász 26—21 A negyvenegyedéig 22— 23 Űri muri 26—22 Benderáthi «set 26—22 Huszárok 20—22 Gyilkosság a Dante~ttte£ban 20—22 örök vissza térés 16 évleli 20—22 Túristaszerelem 20—22 Véletlen találkozás 20— 22 Az anya 20—21 Tánc és Keretem 20—23 Örök éjszaka titkai 20—22 Vágyakozás 16 éviek 20—22 Eltűnnek a kísértetek: 20—22 Egy ember frakkban 23— 26 Marty 20—22 Elveszett vőlegény 20—22 Holt tárna titka 20—22 Dankó Pista 20—22 Tizennyolcéveseác 26—22 Éjfélkor 20— 22 Csalódás 20—22 A két Lottt 30— 22 A kapitány és 20—22 A mi igazgatónk 20—22 Három lestör 20— 22 Nevetés a paradtaafflfefft 20— 22 Halhatatlan gamázom 20— 22 Külön utakon 21— 22 Megosztott szív 20—22 Emberek, vagy élrmeirtgrafc: 20—22 örök éjszaka titka 26—22 Elárult szeriem Rendőrségi közlemény 45 világcsúcsot értek el 1957-ben a szovjet sportolók Moszkvai jelentés közli, nogy a szovjet sportolók a múlt esztendőben 45 világcsúcsot állítottak fel és 148 országos csúcsot értek el. — Rendkívüli sikerrel szerepeltek a nemzetközi versenyeken is. összesen 936 érmet szereztek és ezek közül 493 az aranyérem. A világcsúcsok közül Kuc- nak az 5000 méteres síkfutásban elért 13.35 perces, illetve Sztyepanovnak a magasugrásban elért 216 cm-es nagyszerű teljesítménye emelkedik ki. A szovjet rekorderek közül Kuznyecov 83.73 méteres gerelyvetése a legértékesebb, mert ez az idei második legjobb eredménye a világon. Az elmúlt esztendőben különösen a fiatal atléták jeleskedtek. Sikereik útját 24 bajnokság jelzi. A fiatalok közül a 110 méteres gátfutó Mihailov 13.9 mp-es. az 1500 méteres futó Pipin 3:41.4 perces eredménye érdemel elsősorban említést A szovjet női atléták közül Jeliszejova 80 méteres gátfutó eredményén kívül a gerelyvető Zolotuhina feltörése érmédéi említést, aki Ponomarjeva elől elhódította a bajnoki aranyérmet. ’ A fenti hivatalos jelentés a Szovjetunió sportjának páratlan színvonalát de a fejlődés arányát is bizonyítja. Negyvenöt világcsúcs olyan teljesítmény, amit más ország — beleértve az USA-t is — nem tudott kimutatni. Az uj országos csúcsok száma pedig ugyancsak rendkívüli. Mindezeknek az adatoknak az értékét azonban főleg az a körülmény növeli, hogy a sport csaknem minden ágában értek el csúcsokat a szovjet versenyzők. Míg az USA és vele együtt számos más ország sportolói elsősorban az atlétikai terén, vagy bizonyos más. sportágakban értek el legjobb eredményeket, addig a szovjet színek képviselői ma már olyan területen is magukhoz ragadták a világ- elsőséget. melyen azelőtt gyengébben szerepeltek. így például az úszásban a szovjet versenyzők 1957-ben Európai legjobbjai voltak, pe dig a közelmúltban a magyar és a német úszók vetélkedtek i a kontinentális bajnokságért De más sportágakban is szédületes iramban fejlődött a szovjet testnevelés, mely ma ezekben is — az úszáshoz hasonlóan ■— élenjáró szerepet visz. Azok számára viszont akik ismerik a szovjet sport (irányítását azt a mindéjpre| kiterjedő gondos munkát ámít vezetői, oktatói és edzői:! végeznek. akik tudják, hogy a világbajnoktól az ismeretlen kis sportolóig valamennyien mind példaadóan és lelkiismeretesen készülnek fel a reájuk váró feladatokra, megérti az 1957-ben elért eredményeket II i A Szovjetunióban a sportolók fejlődése egyre tárt# és-a vezetők szerint 1960-ban:ja Római Olimpiáig a szovjet atléták utolérik az amerikaiakat, azokban a számokban is, melyekben jelenleg még valamivel gyengébbek. Egyenlőre az 1957-ben elért eredmények beszélnek mindennél ékesebben. Negyvenöt világcsúcs és százrtégy- vennyolc országos csúcs vajon tud-e más ország ehhez hasonló teljesítményről beszámolni? Szabd József, egyesülete: Szolnoki MÁV SE, — edzője: Barna, István. Munkahelye: Szolnoki Járműjavító Uz. Vállalat. Az elmúlt évben a megyei ranglistán ezer méteres- síkfutásban, 10 éa 20 km-es gyaloglásban az első helyet szerezte meg. 1951 óta foglalkozik atlétikával. Tanulmányainak elvégzése után a Szegedi Petőfitől 1953-ban került Szórnak! MAV-hoz, Először mint középtáv- és akadályfutó kezdte, Később edzője rábeszélésére áttért a gyaloglásra, 1952 és 1953-ban ötezer meteres gya- logiasuan az Országos Bjúsági Bajnokságon harmadik helyen végzett, 1952-ben az Országos kgyesUieti fazpartakiadon 8 ezer nieteten bajnokságot nyert. — 1954 óta 1, osztályú versenyző, ronanai szolgaiata aiatt a had- seregoajnossagon harmadik he- yezest ért eb lsaö-ban peuig az országos Vasutas Bajnokságon sitt eiso, 10 km-es tavon, 1950 óta a Szolnoki MÁV fcr. „uonkai sy.a Miszuiiyanak a vezetője es a Megyei AatacUkal niszoveiseg titkára. Az ehnuit cvoen ereuineuyei szépén tej- .outek. Megyei, maju korúién „ajnosSagoi nyert, az Országos v laton Bajnokságon peuig Harmadik neiyen vegzeit. A Magyar Bajnokságon aj km-es gyaloglásban egyénileg a nyolcadik ueiyre, csapata pedig az ötödik nelyre keiuit, 10 sm-en peuig az igen eiókeio narmadik neiyet íogialla - el, Palotai József (Uj pesti rjó...saj es rereuczi Ferenc ,Cegiéui Vasutas) mögött. Megelőzte Havas Istvánt, az 50 km- es gyaloglás bajnokát, Dienesz Bélát, a Csepeli Vasas SC 20 km-es Magyar Bajnokát és még sok budapesti, valamint vidéki versenyzőt. Valamennyi megyei és kerületi gyalog!.csúcs az ő nevéhez fűződik. Tízezerméteres síkfutásban is megyei csúcsot döntött meg. Ez évben további szép sikereket várunk tőle, Szolnok városi és járási rendőrkapitányság felhívja azt a személyt, aki 1957. december 27-én a szolnoki Bizományi Áruházban vásárolt 1 darab barna préseltbőrből készült férfi bőrkabátot 1250 forintért, hogy saját érdekében a kapitányság I. emelet 25 se, szobájában Jelenjen meg. Közöljük a kabát ismertető jelét: balkar könyökrészén fehér olajfesték cseppfoltok láthatók. Vágó Ervin rendőrkapitányság vezetője. r v apróhirdetések") keresek Szolnok betlerületén beköltözhető egy szoba, konyha, kamra és mellékhelyiségekkel bíró lakást, lakrészt, házrészt vagy házat megvételre. Cím: özv. Rápoltiné Szolnok, Beloianinsz utca 7. sz. Hl. e. 15/a ELADÓ 148-fl* Csep«( motorkerékpár príma állapotban. Zaka Sándor Öcsöd, Tompa Mihály út 4. szám. ELADOK: príma bécsi ebédlő vitrinnel, 9 négyzetméter hibátlan gyapjú magyar perzsa. Telefon: Budapest: 403—419, MAGÁNYOS idősebb férfi üres szobát kér«. Ajánlatokat „Megegyezünk“* jeligére a kiadóba kérek. KOMPLETT hálószobabútor, kifogástalan, azonnal eladó, Szolnok: telefon: 42—35, özv. RACZ SAndorné, született Boldizsár Julianna és Cipó Mihály posta műszaki szakkezelő Tiszaföldváron december 17-én házasságot kötöttek, Nagykunsági Állami Gazdaság Ecsegfalva — keres azonnali belépéssel gyakorlattal rendelkező vizsgázott főző szakácsnőt. Jelentkezés a gazdaság központjában. PALOTASl Állami Gazdaság azonnali belépésre keres asztalost. Jelentkezés a gazdaság ér>(- tési irodájában, SZOLNOKI Mozaik- és Cement- árugyár Véső u. 20 szám telep, vállal mozaik-burkolást. JUHASZOKAT vesz fél a Kunmadarast Állami Gazdaság. Fizetés kollektív szerint. Üzemi konyha és szállás megfejelő módon biztosítva. i SZOLNOKI Mozaik- és Cement- árugyár SÍRKŐ RÉSZLÉGÉ Be- loianisz út 66 sz. — telepe kívánság szerinti jómlnőségű Jtídol- gozott múkőemlékeket, márványemlékeket készít. FELES konyhakertészt vesz fel a Pusztaoánrévi Állami Gazdaság. Megbeszélés a gazdasag központjában. Vasútállomás Puszta- bánréve, Mezőtúr — Szarvas között.___________________ 51. sz. Autóközlekedési Vállalat főnöksegvezetőt keres tiszafüredi főnökségének vezetésére. Követelmény: középfokú jogosítvány s legalább 10 évi szakmai gyakorlat. Műszaki képzettséggel rendelkezők előnyben. Részletes önéletrajzzal személyes jelentkezés az 51. sz. Autóközlekedési Vállalat személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Verseghy u. 5. Lehetőség szerint tiszafüredi, vagy annak környékén lakó Jelentkezzék. Fizetés kollektív szerint. SZOLNOKI J SZIGLIGETI / SZOLNOKI Mozaik- és Cementéi rugyár Véső utca 20 szám alatt mozaiklapburkolót felvesz. PALOTASl Állami Gazdaság azonnali belépésre keres lánctalpas traktorok kezelésében jártas traktorvezetőket es szerelőket, mezőgazdasági erő- és munkagépek javításában nagy gyakorlattal rendelkező műszaki ellenőrt — részére családi lakás biztosítva — fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gazdaság gépesítési irodájában,} SZÍNHÁZ UZSORA Jan, 1*. vasárnap du. 8 óm TAVASZI KERINGŐ Jan. 19. vasárnap este 7 őrá: TAVASZI KERINGŐ Szolnok megyét NÉPLAP a Szolnok Megyei Pártbizottság éa a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti • szerkesztőbizottság Szerkesztőségi Szolnok. Tisza Antal i. II essa, Telefon: 40-93, 40-69, 43-49 Felelős kiadó: a Szolnok Megyei Párt-Végrehajtó Bizottain Nyomatott: Szolnoki Nyomda Vállalati Szolnok, Mallnovszld út Uj Felelős nyomdavezatől iíőszire* Sándor